[Budapest, 1908. jún. 22.]
Ne ijedjen_meg. Nem kezdem újra, csak valamit nagyon szeretnék még meg-mondani._Ugy teszek, mint a vidéki primadonnák: visszavonhatatlanul utolsó előadás. Es hogy minden stylszerű legyen, a tűz is csak görögtűz volt. Most már egész bátran írhatok, mert - hiába kaptam a fricskát magától a
,,Jan-ká”ban, én m_ost már az asszonyiságomat egészen és végérvényesen és örökre eltemettem. Es higyje el, nem nagy kár érte, mert „mink szegény asszonyok”
nagyon kevéssé boldogok, de - kivált a finnyásabbja - annál inkább nyomo-rultak és szerencsétlenek vagyunk, mikor asszonyok vagyunk. A szerelem czukros pirula nekünk, amiről a czukrot - nem mi nyaljuk le.
A mit azonban szintén eltemettem, és a mit megsirattam és a mi - most már látom, a fő oka volt az én nyugtalanságonmak, türelmetlenségemnek és elégedetlenségemnek, és a miért kapkodtam fűhöz-fához, íráshoz, muzsiká-hoz és más mindenféle szurrogátummuzsiká-hoz, ez a - J ánoska volt.
Látom nagyot néz most, hát megpróbálom megmagyarázni. Tudja „mink szegény asszonyok” a világon semmihez sem jutunk hozzá, minket minde-nürmen elkergetnek a hol tenni lehetne. Mulier taceat. Es ez volna valahogy talán, ha a mulierek csupa muliertől születtek volna a világra. Csakhogy eb-ben az actusban az apák, nagy- déd és többi apák is ludasok voltak és a csön-des passio (majd azt mondtam usistaneia) természet és vénnérséklethez hoz-záörököltették az ő tevőlegességüket. Ezzel aztán „mink szegény asszonyok”
nekimegyünk mindenféle korlátnak és még jó, ha idejekorán észre vesszük.
De mikor észrevesszük és nem merünk magunk nekimenni -talán nem is tu-dunk, akkor mit teszünk, ha okosak vagyunk? Mert azért is, azéris okosak vagyunk! Olyasmit, a mit minden asszony devise-ül írhatna fel az életéhez:
Tettetünk, hogy tetessünk. Vagyis mindenféléket - sokszor lealacsonyitó dol-gokat is elkövetürık, hogy ha magunknak nem lehet, más vigye ki az akara-tunkat. Néha a férj, néha a szerető, de a mi a legszebb, a legtennészetesebb a legboldogítóbb és a legkielégítőbb: a fiú. A Jánoska. A ki nekem nincs, nem volt és sajnos soha nem is lesz. Evvel nekem adósok maradtak. Es sajnálhat-ják. Mert ha nekem fiam lett volna. Hüh. Na nem mondok többet, de az
Megpróbálom a kis lányaimat fiúsítani. Talán sikerül. Ha nem, igyekszem legalább fiúunokát megkaparítani. Es - c'est le mot, mert akkor jaj a lánya-imnak meg a vejeimnek, az a gyerek az enyém lesz, és én a kis ujjam kömri-nek a leghegyéig anyós leszek. - De nem erről akartam beszélni és egyáltalán nem akarok magamról beszélni nem vagyok olyan érdekes téma.
Más az a miért még egyszer visszajöttem. Nagyon gyönyörködtem a Já-noskában, mert az oly remekül volt egy pár biztos vonással megrajzolva, hogy az ember maga előtt látta, mintha élne. Es gyönyörködtem a maga nagy művészetében a m_i az ilyen jelentéktelennek látszó kicsiségekben a legjob-ban mutatkozik. Es mikor erről gondolkoztam és a maga egész művészi egyéniségéről, olyas valami jutott eszembe, a mit muszály[!] magának megír-nom. Nem bánom, ha mérgelődik is és ízetlennek talál vagy akármicsodának.
Mikor ezeket az igénytelennek látszó alakokat látom szinte kilépni a so-rok közül, a kikre maga talán ügyet sem vet és talán csak időtöltésből rajzol-gatja őket, vagy azért, hogy a Naplónak tárczája legyen, önkénytelenül is arra gondolok: miért nem maga drámát? A magyar drámát, a mire Bárık bán és Madách óta várunk. Es hiába várrmk. Mert eddig még mindenki elpuskázta.
Az egy Thury Zoltánnak sikerült egy kicsit a ,,Katonák”kal,_de az úgy látszik szegény nem mert. Maga pedig olyan ember, a ki meme. Es a mi a Garami Emőnek meg a Bródi[!] Sándomak nem sikerült, magának nagyszerűen sike-rülne. Mert Bródi Sándomak sem sikerült, hiába tapsolnak a Tanítónőjének.
Legalább nekem az az érzésem. Csupa íróasztal előtt szépen kiszínezgetett papír maché figurák az ő alakjai. Csupa staffage; tájkép levegő és fény nél-kül, pedig manapság már mellékes a staffage és ez a kettő a fő. Hogy maga lyrikus? Hát baj az? Hát Ibsen nem az? Vagy Shakespeare? Vagy Maeter-linck? A legszebb drámák a lyrikusak. Nézze a Hauptmann-éit. A míg lyri-kusak a drámái - vagy syrnbolilyri-kusak, a mi mindegy - gyönyörűek. A többi pedig egyszerűen hülye. Azok a művei t.i. a hol csak actio van. Még a Her-czeg Ferencz dolgai is ott értékesebbek a hol magából ád hozzá kicsit. Igaz, hogy az ő lyrája csak amolyan Casino-lyra. Mert - de ezt valahogy meg ne hallja senki - Herczeg Ferencz nagyon finoman, elegánsan, szellemesen és biztosan ír és sok mindent meglát és észrevesz, csak az a baj, hogy az egész világot a Casino ablakából nézi.
Még Kant is, a ki pedig hasas kötetekben dörög az empirizınus mellett - a ,,reine Vemunft” közepéig keresztül ettem magamat, de tovább nem bírta a gyomrom, nem őtet - az öreg nagyon okos ember, sőt szellemes is - hanem a tudományos argot-ját - még Kant is mondom mikor valami nagyon szépet és nagyon igazat akar mondani, kijelenti, hogy: Die Metaphysik ist die Kö-nigin der Wissenschaften.
Es mért ne leıme bemre a királynő a drámában? Kivált a maga drámájá-ban. Aztán meg a maga lyrája tulajdonképen drámai lyra. A legelmélkedőbb versében és a legrövidebben és a legegyszerűbben is van actio, mozgás.
Ezért olyan érdekesek és ezért nem lesz soha unalmas. Ezt maga is érezheti, mert például a ,,Fekete hold” szerkezetében is már érvényre juttatta. Es pedig a Fekete hold talán a legszebb verse. Azután nehéz választani. Mindegyik versében azonban történik valami. Némelyik egész kis dráma. Kiss József legınozgalmasabb balladája sokkal csendesebb és nyugodtabb, lassan folyóbb és mélább (umgekehrt ist auch gefahren - mondják Lipócziában) mint a ma-ga legjelentéktelenebbnek látszó érzésnyilvánulásai. A ,,falu”jának az alakjai pedig a milyen egyszerűek olyan igazak és nagyszerűek. _Azért, mondja:
olyan nagy bolondság ez a mit én gondoltam? Próbálja meg. Irja meg. Egyet, gyönyörűet, nagyszerűet, hatalmasat, olyat, mint a Fekete hold, a h_ol magáról legyen szó és mikor magáról van szó, akkor az emberről van szó. Es ezt vers-ben. Es aztán egynéhányat prózában. A ,,faluból”. Olyan Rizásat, Jankásat, harangosat, matrózosat és a tengert is tegye bele és mindent a mi a maga nyugtalan nagy lelkét foglalkoztatja. És ez gyönyörű lesz. Majd meglátja et-től meg is gyógyul és ez lesz az utolsó előtti kísérlet. Jaj de szeretném már látni! Es valahogy ne a Vígszibe küldje. A Vígszi előadásai már olyan elcsé-peltek kezdenek lenni, mint a Lipótvárosi jourok. Sandwich. Hegedűs és Gerbeaud-Mignon. Varsányi felváltva Góth-Ananász és Góthné-Parfaitvel.
Aztán mosoly, toilettek és és az obligát szellemességek. Valami nagyszerű egyszerű új színházat kellene kitalálni, valami egészen ujat. Pose nélkül. Fes-ték nélkül és színészek nélkül. Vagy valami egészen új soha nem látott színé-szekkel a kik el tudják felejteni, hogy nekik is van lelkük és - testük. Egy nagy fátyolt én mindig leeresztetnék a színpad előtt és azon át nézetném a mi szép. Ilyen valami nagyon nagyon szépet találjon ki. Ezt csak maga tudj a.
Csak idáig akartam. És csak idáig kellett volna. De még valami kiki-vánkozik belőlem. A multkor írt maga valamit Vivianiról és Marxról. Hát én most kezdtem Marxot olvasni és mindjárt az elején ráakadtam arra, hogy ő ugyanazt mondta, mint a maga Vivianija. Voila: előbb ,,Umwälzung”ról van szó, aztán: „eine Gesellschaftsformation geht nie unter bevor alle Productier Kräfte entwickelt sind, filr die sie weit genug ist und neue, höhere Produc-tionsverhältnisse treten nie an die Stelle, bevor die materiellen Existenzbe-dingungen derselben inı Schoss der alten Gesellschaft selbst ausgebrütet wor-den sind. Vagyis ő - O is azt mondja, hogy az ,,Umwälzung[”] magától jön.
Na és ez a Marx! Tudja én mindig mulattam egy kicsit, ha okos és művelt és kiváló embereket láttam térdre borulni egy bálvány előtt.
Van valami újság: Munka szemléje. Ennek a czímlapján van egy nagy nap rajzolva, a mint a földet bevilágítja. Néha, néha elolvastam és konsta-táltam, hogy Dinner Dénes József nagyon okos ember és rendkívül művelt ember és nagy tudós ésjól is ír, de borzasztóan egyoldalú és az újságja nap-jára szerettem volna beleími, hogy: Halleluja Marx! Mert Marx az Ő napja, a minek a sugaraiban sütkérezik. Es most kezdtem Marxot olvasni és - ször-nyen élvezek. Mert hogy valaki ennyit tudjon, és ilyen nagyszerű dolgokat tudjon, az nagy dolog és szép dolog - de nem ritkaság. Van a világon tudós elég. Es nemzetgazda. (Mondja, mért hívják ezt „Nemzetgazdaság”nak? Hi-szen sem a ,,nemzet”nek sem a ,,gazdaság”nak tulajdonképen semmi köze hozzá. Egyszerűen Gazdagság tarmak kék nevezni.) De nem ezt akartam mondani, hanem, hogy valaki, ha ilyen tudós, a mondanivalóját ilyen szépen tudja előadni, az nagy művész is. Es hogy milyen kedves ember azt a jegy-zeteiből lehet látni. Tulajdonképen nincs kiállhatatlanabb dolog a jegyzetek-nél. Kivált egy komoly könyvben. A míg elolvasom, mindig elfelejtem, hol tartottam, aztán újra kell kezdenem és mérgelődöm. De a Marx jegyzetei oly szellemesek és oly kedvesek és annyi mindent lehet belőlük kiolvasni. Szinte látja az ember, a mint mosolyog és hunyorít, hogy ne gondold ám, hogy én valami kiállhatatlan tuçlákos fráter vagyok. En genie vagyok és szívem van és mosolyogni is tudok. Es ezért szeretem én Marxot. A ki ilyen nagy ember és mosolyogni tud, az jó ember. Különben minden igazi socialista jó ember.
Nem az Achimokat gondolom. Biz azok nem jók. Es tudja a Csabai t_ót mint socialista, a világon a legnagyobb és legmulatságosabb carricatura. En csak tudom. In izs odá váló vágyom. A Csa_bai tót természetrajzához tartozik, hogy két krajczárért felakasztja magát. (En csak négyért.) Es a socialismusa abból áll, hogy másokat akar most felakasztani a két krajczárj ukért.
Szegény-séget nem ismer a Csabai tót még híriből sem és ha haragszik legfeljebb azért haragudhatik, hogy más még gazdagabb. Különben úgy járt azt hiszem most, mint a szarvasi tót legény, a ki a menazsériában a tigris ketreczébe dugta a kezét. Persze a tigris lekannolta a húst róla és mikor a doktor bekötözte és rárivallt: Maga szamár, hogy tehet ilyet! a vállát vonogatta: ,,Tudtá fene hogy hárápós![”]
Megyek már megyek. Csak még valamit. Egy kicsit megint asszony le-szek. Nem olyan. Olyan soha többé. Igazán elbutítja az embert a - a „sze-relem”. Nem hiába tiltotta el a nem tom milyen pápa a papjainak a házassá-got. Igaz, hogy ő szegény a ,,Hedwig”ekre nem gondolt és arra, hogy az ő utódjai úgy fogják majd felfogni a szüzességi fogadalmat (oh, shoking!) hogy - fogadnak maguknak egy szüzet - vagy többet. Azt szeretném csak tudni, hogy miután nem felelt a levelentre, mégis csak furcsákat gondolhat rólam.
Pláne, ha a Janka én rólam szólt. En rólam? Es akkor - kikérem magamnak a tótot. Mert a Jánoska apja nem lehet gyalázatos hitvány, mert ha ilyen lehe_t-ne, akkor lerme és akkor Jánoska is lehetrıe. De akkor nem volna Jánoska. Es Jánoska ezért soha sem lesz. Elég kár.
- Hát kérem. En ezennel a legszemtelenebben kijelentem magának. Hogy:
én nem vagyok nem voltam és nem is leszek olyan asszony, még ha azt az ostoba és, igaza van, ízet_len leveleket nem is a férjem szemtelen beavatkozá-sára írtarn volna! Dixi. Es ha nem hiszi el, ha nem hiszi el... mit csináljak, hogy elhigyje? Kitől hozzak erkölcsi bizonyítványt?
Mert miután nem felelt semmit a levelemre, azt his_zem, hogy erre van szükségem. Ha azt hiszi rólam, azért is írok még többet. En mindig pontosan visszabosszantom azokat, a kik engem bosszantanak. Es miután Marx szerint szabadon Gebrauchswerth-je nincs a levelemnek, ez lesz a Tauschwerthje.
Muster ohne Werth.
Csak még azt az egyet engedje, hogy megírjam, hogy de szép volt a „Nyár”
- de szép volt! és de szép maga, mikor olyan jó, olyan okos és jó a zsidókhoz.
Az Isten áldja meg érte. Meg más egyebekért is. Igazán nem röstellem a mi történt, pedig ha más lett volna, nem maga, ugy-e nagyon csúnya dolog lett vo_lna?
Es - úgy-e soká lesz még az a fórtelmes Tavasz?!
Tegye, hogy soká legyen, hadd jöjjön előbb az ősz - az időbeli, meg a tél - ráér még soká azután.
Ne akarj on elmemri.
[Címzés:]
Monsieur E. Ady Paris
92. rue de Levis 92.
[Feladói cím:]
Murányi Emőné II. Bimbó u. 21.
Budán Hongrie