I [Énnindszent, 1908. nov. 22.]
Edes Mihályom, sok (ez nem a szokásos panasz)'váratlan, rettenetes bajom-ban következö levelemig is köszönöm soraidat. Irhattál volna hosszabbajom-ban s kérlek, hogy írjál. A Napló nem jön, nézz utána. Indítsd meg újra egy hónapra legalább. A fiúkat mind-mind üdvözlöm. Aldjon meg az lsten. Ölel
Ady Endre [Címzés:]
Nagys.
Nagy Mihály umak Nagyvárad
a Szabadság szerkesztősége
627. SCHÖPFLIN ALADÁR - ADY ENDRÉNEK
[Budapest, 1908. nov. 23.]
hétfő este Kedves Ady úr,
hogy egész őszintén szóljak erröl a fene Duk-duk affér[r]öl, - mert ugy-e, er-re vonatkozik ma érkezett levelezölapja - az egészet nagyon mulatságosnak tartanám, hanem látnám, hogy komoly és kellemetlen háttere van magára is, másokra is. Igy azonban a legnagyobb mértékben csodálkozom rajta. Sehogy se tudom megérteni, miért írta azt a czikket, mit akart vele elémi. Ha nem tartanám smokkságnak azt a divatot, a mely mindent a világon a psychopa-thia sexuálisba akar visszavezetni, sadizmust kellene látnom benne. Ehhez azonban az kellett volna, hogy szeresse azokat, akild<el roszul bánik, de erös a gyanúm, hogy a nagyváradi fˇıukat' talán szerette egy kicsit, a többiekhez azonban nem fűzte egyéb, mint <egy ...> néhány vékony irodalmi szál. Min-denesetre sajnálom, hogy megírta azt a dolgot, mert most már maga is lát-hatja, ártott vele önmagának. Azokat, a kik eddig akár meggyózödésböl, akár affektáczióból hívei voltak, elı`iasztotta magától, viszont azonban azokhoz, a kik eddig ellenfelei voltak, nem jutott közelebb egy lépéssel sem. Még sze-rencséje, hogy amazok annyira exponálva vamıak a nyilvánosság elött maga
mellett, hogy irodalmi boszuállásra nem is gondolhatnak, viszont /:pedig:/
<azonban> véget ér az a gyerekes tömjénezés, a melylyel egyik-másik fiatal bámulója erönek erejével primadonnát akart magából csinálni. Söt, roszab-bat: tenoristát. Ezt én mindig boszusággal néztem, mert nem tartottam méltó-nak a maga tehetségéhez. Nagyon kevesen vanméltó-nak, a kik amıyira exponálták magukat nemcsak irodalmilag, hanem magánuton is magáért, mint én és na-gyon kevesen vannak, a kik annyit, oly szeretettel és armyi élvezettel foglal-koztak a maga poézisével, mint én. De erre a pincsiugrándozásra, a melyet egy-két fiatal ember maga körül végzett, mindig bizonyos émelygéssel gon-doltam. Igy Fedák Sárit kell körülkaffogni, nem egy igazi költöt. Szóval: azt a tényt, hogy ezeket lerázta magáról, <jo> nem nézem rosz szemmel. A mód lehetett volna szerencsésebb, mert így öket a kelleténél nevetségesebbé tette, közös ellenségeinknek megszerezte a káröröm élvezetét, önmagát pedig úgy állította be, mint a ki perfidiát követett el.
(A perfídia szót nem legroszabb értelmében használom s még ebben az enyhített értelmében sem teszem magamévá. En egy régi theóriám szerint, a melyet a begyemben hordok, de <amit> megími talán sohasem fogok, azt tartom, hogy poétának s pláne lírai poétának lenni annyi, mint több-kevesebb asszonyi dispozíczióval bími. Ezért hajlandó vagyok azt, a mit a poéta tesz, /:az:/ asszonyi morál szempontjából megítélni. Asszonynak pedig természe-tes állapot a perfídia, ösztönszerü védekezés, a mely ép ezért se nem morális, sem nem immorális, hanem amorális.)
Egyébiránt én épen ezért zárkózom el turris ebumeámba <...> az ugynevezett irodalmi élet mindenféle intrikái, cselszövényei, féltékenykedé-sei és érdek-harczai elöl, hogy kívülröl, tehát magasabbról nézhessem öket.
Személyemben nem érintenek, az irodalomra való felfogásomat nem módo-síthatják. Ezért pro foro intemo ez az affaire nekem nem fontos.
Hogy magával szemben az én álláspontomat fixírozzam: viszonyunk ebböl az esetböl kifolyólag nem változott egy ámyalatban sem. A verseit, ha nem romlanak el - és ugy-e, nem fognak romlani? - szeretni fogom ezután is, személye érdekelni és vonzani fog ezután is, magával kezet szorítani öröm lesz nekem ezután is, - de in litteratura a kritikus attitüdjét meg fogom tarta-ni, mint mindenkivel szemben, ezután is. En nem csinálok irodalmi couloir-politikát, én irodalmat akarok csinálni, ahhoz nekem nem párthívek és korte-sek, hanem írók kellenek. Maga író, tehát testvérem.
Ha Pestre jön, adjon alkalmat, hogy találkozhassunk. Ha egyáltalán nem tartanám szamárságnak a tanácsok adását, azt tanácsolnám, írjon verse-ket ihletböl, írjon novellákat pénzért, írjon <...> czikverse-ket arról, amiröl akar, - de irodalomról ne írjon.
Egyebekben melegen üdvözli
igaz híve Schöpflin Aladár ' Nb. ezeket a fiúkat igazán sajnálom.
[Címzés:]
Nagyságos Ady Endre ıu`nak Er-Mindszent Szilágymegye
628. ADY ENDRE - FENYŐ MIKSANAK
[Érmindszent, 1908. nov. 24.]
Édes, jó Fenyö,
nem irok csak egy pár szót, de ezt tudassa Ignotussal elsö sorban, Osváttal, Lengyel Menyhérttel, Lukáccsal s ön körülbeli tudja, kikkel. Én önne<k>/:l:/
veszett jókedvben beszélgettem a Meteorban s Ön nagyon is szóról-szóra vette az akkor mondottakat. Viselkedjenek, ahogyan akamak s bízzanak en-gem vesztemre, de annyira lírai költõ nem vagyok, hogy a beszámíthatatlan-ság köpenyébe burkolózzak. Ifju, tehetségtelen, taknyos serıkikre írtam azt a rossz cikket. Szégyellem, hogy védekezııem kell, de megérdemlem és meg-érdemeljük. Részben Önöktöl </> részben mai borzasztó testi-lelki állapo-tomtól fiigg, hogy ezt a Duk-Duk-affért elintézhetjük-e? Kérem: én láttam - s ez komoly - hogy az én élhetetlenségem árán ötven ügyes senki törekszik a va-lamiért. Fájt, rossz helyen írtam le, de stílszerü volt. Hanem Önöket kevésbbé[!]
értem, mint a leghomályosabb Ady-verseket. Szerettem önöket mindig s ta-lán jobban, mint Önök engem. Mindegy. Vederemo. Igaz, tisztelö híve,
Adyja.
[Címzés:]
Nagyságos Dr. Fenyö Miksa urnak
Budapest.
V. Zrínyi-u. I.
629. ADY ENDRE - HATVANY LAJOSNAK
I [Énnindszent, 1908. nov. 24.?]
Edes, jó Barátom, Lajosom,
kérhetek-e még töled utoljára armyi barátságot, hogy ments meg az „affér”
újabb komplikációitól? Hiszen az szömyü, ha te már Ignotusról, Fenyöröl s nem tudom kikröl beszélsz. Hiszen te édes apád, érzékenységed s helyzeted miatt kerlllhetsz fausse positionba, de Ignotus talán nem hiszi, hogy a
tenge-lyem az övébe akaszkodjék? Nem érzed-e Lajosom, a komikumát annak, hogy a nagyváradi Holnap följajdult? Hát azért, mert én Fenyő elött tréfál-tam s mert alapjában igazán el voltréfál-tam keseredve az én utréfál-tam megrekedése miatt s mert snobok vadásztak a szavaimra, így kell én velem elbánni? A bo-hémság tálcáján átnyujtott enyhítő körülmény nem kell nekem. En nem va-gyok bohém, én -jaj be fáj leími ilyen banalitást - Ady Endre vava-gyok. Ne-kem is van egy okos apám, akinek az okosságától én még többet szenvedek, mint te. Mert ez az okosság a diósadi trágyadombokon plántálódott el vala-mikor. Te csak megérteted magad az apáddal valahogy, de én sehogysem. Te csak kiheversz egy-egy ilyen affért, én aligha. Kijelentem s nem fogok többet se ími, se szólni erről:
En védekezni és tiltakozni akartam az intellektuális taknyosok egyre növő és folyósodóbb serege ellen. Azok ellen, akik nyakarrıra nőttek, mielőtt a szemeiket föl tudták nyitni. Tudtam, hogy az én révemen már a hatodik ginınáziumokban emberek készülnek győzni. A Nyugat is már ötödik gim-nazistákat engedett magához. A Holnap ellen is volt már egy nagy adag utá-latom, a Holnap iránt és magam iránt. De senkit, aki érték, nem álmodtam, hogy kísujjanımal is érintsem. Lelkemre, életemre kijelentem, hogy nincs okom még magyarázatokra sem. Jók, derekak voltatok, de mégis csak én pusztítot-tam el az életemet abban, hogy végül, no, ti is megtagadjatok. Istenem, ne-kem van egy szamár teóriám. Bizonyos épületú országokban csak a gerendá-kig lehet emelkedni. En, sajnos, csak a kárát élveztem, hogy a fejemet átvertem a padlás-gerendán. Vágjátok le a diszrıófejet, valóban nektek, Ig-notusoknak, Hatvanyaknak van hozzá legtöbb jussotok. Jobban is fog esni, ha ti teszitek, mint mások, szakállasabbak, akikre akármit gondolsz, még döglésem után se fogok semmit se adni. Ami rezervált barátságodat illeti, hálásan, de ujból: nem kell. Nem azért, mintha a kidícsérő Hatvany (nem) hi-ányoznék; hiányoznék, de nem vallanám be. Es talán jobb is ilyen embert, mint én, rossz sorsára bocsrátani. De ne fiiggjön a te barátságod se az apádtól, se a Lipótvárostól, se az Uj Idők-től, se a szociológusoktól, stb. Még pol-gári - s pláne más erkölcsökben - is szívesen veszem föl a versenyt akikkel akarod. Ezt megadással, szomorúan mondom, mert ha magatisztelő, bátor egyéniség volnék, most elmermék s cselekednék, élnék úgy, mint Rimbaud tette. Beszélj, kérlek (ezt megteheted akkor is, ha mi soha, levélben se, talál-kozunk) Ignotussal, Fenyővel, Schöpflinnel, Lukácscsal, Osváttal s akiket még te gondolsz az én vallomásaim szerint. En nem bánom, ha sohse lesz találko-zásom, akár írásban, akár személyesen veletek, de olyannak lássatok, ami-lyen vagyok. Szeretettel ölel
Ady.
630. ADY ENDRE - A NYUGAT KIADÓHIVATALÁNAK [Érmindszent, 1908. nov. 25.]
Mélyen tisztelt kiadóhivatal,
itt van négy vers, melyeket még a mai napon kérek az Osvát Emő ur címére eljuttatni. Egyben kérem Osvát uıTal tudatni, hogy holnap Georges Eekhoud-ról és Miklós JutkáEekhoud-ról megy cikk. Erre kérek helyet fonntartani.
Sok szeretettel
Ady Endre