VI. A színházi nevelési program hatása a fiatalok narratívumaiban
6.4 Milyen értékek felé orientálódnak a foglalkozások hatására?
6.4.1 „…van olyan, ami változik: az tesz téged azzá, ami vagy.”
„Meg kell tanítanunk a tanítványainkat arra, hogy úgy használják a színházi eszközöket, hogy ne csak a saját drámájukat alkossák meg, hanem legyenek képesek arra is, hogy megteremtsék a saját kultúrájukat, egy olyan kultúrát, amelyben az ő tapasztalataik lesznek a fontosak, ahol az ő kérdéseik számítanak, és ahol az ő hangjuk hordozza a jelentéseket”
(Booth, 1994, idézi Zatzman, 2003, 35).
A TIE-program „Nem úgy működik, mint egy tükör, amelybe belenézve a gyerekek meglátják saját cselekedeteik súlyát” (Horváth, 2009, 31). Lényegében, a színházi konvenciók alkalmazása és az improvizációs technikák is egy-egy részévé, s vélhetően nagyon kreatív és termékeny részévé válnak annak a folyamatnak, amelyben a tanulók megkonstruálják saját életük epizódjait.
A foglalkozások között, a kutatás első és második évében is fókuszcsoportos interjúkat vettünk fel, külön lány és fiú csoportokkal. Az interjúhelyzetek eseményein a tanulók az egynemű csoport dinamikáit is jól kihasználva fontos különbségeket tudtak tenni újragondolva, tovább elemezve a program témáit.
Összességében a lányok érettebb megfogalmazásokat adtak a családon belüli konfliktusok eredőiről, a fiúk határozott elgondolásokkal bírnak a jövőjük alakításáról, azonban a lányokhoz képest jóval konformistább családon belüli attitűddel rendelkeznek.
Lányok, H, V, EÉ (az interjút egy osztálykiránduláson készítettük, témánk a generációk közötti konfliktus és az értékrend problémák):
Én úgy gondolom, hogy kell, hogy legyen egy olyan értékrendje, ami szilárd, tehát, ami emberré teszi, amin nem lehet változtatni és a többi, ami változik, ami árnyaltabb, az meg a személyiségéhez tartozik. Tehát, hogy kit mi érdekel. Ezt azért tudom, mert otthon is vannak emiatt konfliktusok, hogy én milyen irányba szeretnék menni, vagy a szüleim azt akarják, hogy jó keresetem legyen vagy egy jó állásom. Én meg most nem – de az is hozzátartozik, hogy csak tizennyolc vagyok, és másképp látom a dolgokat – de olyan alapkérdésekben, hogy…
Ez egy jó felvetés, hogy melyek azok az alapkérdések, amelyekben nem lehet vita a szülők meg közted…
Van egy olyan alap értékrend az emberben, hogy nem ütök meg másokat.
Ilyenek, amiken nem lehet változtatni, de van olyan, ami meg változik: az tesz téged azzá, ami vagy.
Van-e szakadék a szülők értékrendje meg a te értékrended között?
Van. Meg ezt idősség is okozza, hogy több mint 30 év… Meg, hogy ők már több dolgon keresztül mentek, amit mi még nem éltünk meg…
Az a gond, hogy a gyerek sokszor véleményt akar alkotni arról, hogy a szülő hogy neveli a gyereket, és szerintem ezt nem szabad, mert ők a szüleid:
apukád, anyukád, és tisztelned kell őket – az embernek benne van a vérében, hogy szereti a szüleit… Szóval ez így alapból benne van és akkor már így a gyerek sokszor értékelni akarja, hogy én másképp fogom csinálni a gyerekemmel, ez nem tetszik…
Fiúk, H, V, EÉ (ugyanitt, ugyanerről):
Az, hogy tartozom valahova… Mindig van valaki, akivel meg lehet beszélni a problémáimat. Tudom, hogy szeretnek valakik és, ennyi.
Biztonságérzetet is adnak, és mindenben támogatnak, amiben csak tudnak.
Szeretnek, minden ember szeretetre vágyik. Őszintén bármit meg lehet beszélni, olyan dolgokat, amiket mondjuk másnak nem tudnék elmondani.
A boldogság egyik alappillére a család.
Biztonságérzet, megbízhatóság, szeretet.
Nekem bizalom.
Ha minden rossz, a családhoz lehet menni, és náluk jól érezhetem magamat.
Nekem a legfontosabb az, hogy tanácsot adnak – a szüleim tapasztaltabbak, mivel idősebbek nálam egy kevéssel, és ebből a tapasztalatból segítenek engem és nekem ez nagyon sokat számít.
Nekem a család azt jelenti, hogy mindig lehet hozzájuk fordulni, akármilyen problémám van és egy biztos összetartó kapocs az egész életben.
Norris magát a dramatikus folyamatot a fókusz csoport kvalitatív eljáráshoz hasonlítja: a kutató úgy tapasztalja meg például az improvizációt, mint jelentés-teremtő aktivitást. A színész/kutató reláció vagy hasonlat szerint „artikulálódik a közös és az előzetes tudás (adatgyűjtés), ez tudás keretbe szerveződik az improvizációban (analízis), és végül sor kerül a mások előtti prezentációra (disszemináció)”, (Norris, 2000, 44, idézi: Leavy, 2009, 142). A drámatanár az alkalmazott dráma folyamatában az improvizációt belülről (szerepbe lépve) is facilitálhatja, a dramatikus szituáció keretei között lehetőséget biztosítva a játszóknak a tanulási tapasztalatok elmélyítésére. Az improvizációs drámamunkában a kutatói tudatossághoz hasonlítható az a drámatanári attitűd is, amely úgy épít az improvizációs helyzetbe belépő tanulói tapasztalatokra, hogy képes legyen azokat tovább építeni a dráma eredeti nevelési céljainak megfelelően.
Tehát hogyan működik, hogyan hat a dráma? Anna, 17 éves gimnáziumi tanuló (L, H, V, EÉ) így látja a folyamatot:
Anna: Úgy gondolom, hogy az ilyen elmélkedések, meg az ilyen gondolkodások, tehát amikor így együtt gondolkodtunk, meg beszélgettünk, ez nagyon sok mindenre kinyitotta a figyelmemet, úgymond, mert más, teljesen más szemszögből kezdtem el nézni a dolgokat és szerintem nagyon sokat segített ilyen szempontból, tehát így kinyitott. Mert otthon, amikor, vagy barátokkal is, már olyan témákról beszélgettünk, amit már százszor kibeszéltünk, meg mindig ugyanarról az oldalról látjuk őket, és ez most egy ilyen új oldal volt.
Ebben téged mi segített inkább? A dráma, a színház, a közös beszélgetés, vagy mind a három?
Anna: Talán a dráma, amikor bele kellett menni a szerepekbe. Az nekem nagyon tetszett.
Mit történik olyankor, amikor te szerepben vagy?
Anna: Beleélem magam. Tehát amikor az emberek így a sima életben átélnek ilyen dolgokat, és nem tudják a másik szemszögéből ezt így megnézni, és ilyenkor, amikor belelépek egy ilyen szerepbe, akkor teljesen azonosulni tudok vele, és ez nagyon sokat segít. Teljesen átélem, és olyan, mintha én lennék az.
És amikor kijössz a szerepből?
Anna: Akkor másképp nézek arra a szituációra. Tehát már két oldalról
látom.
Vissza tudsz nézni rá?
Anna: Igen.
Hogyan?
Anna: Az elején, amikor még nem léptem be a szerepbe, akkor egy ilyen, saját szemszögemből nézem, viszont amikor már beleléptem, akkor látom azt, hogy az az illető, aki ebben benne van, tehát igazából, ő hogy látja, és mikor újra önmagam leszek, tehát nem vagyok benne a szerepben, akkor már mérlegelni tudom a kettőt, és össze tudom hasonlítani a két szempontot.
Azok a normákkal kapcsolatos foglalkozások, hogy mi a helyes, mi a normális.
Ezek közel állnak hozzám. Tehát, amikor mások azt kérdezik tőlem, hogy ezt most miért csináltad, vagy most miért ezt mondod, itt nagyon sok helyen előkerül ez a probléma, hogy most normális-e vagy nem. És ez nekem otthon is, tehát anyukámmal is rendszeresen, amikor beszélgetünk, vagy vitatkozunk, esetleg veszekszünk, akkor is ez jön elő, hogy már megint különbözni akarsz.
Pedig nem, csak nekem más az értékrendem, más nekem a normális.
6.4.2 „Szeretet. Az nagyon…”
Mi az, amire a fiatalok leginkább vágynak, mi tenné elviselhetőbbé az életüket?
Listázva az általuk személyes interjúhelyzetben megfogalmazott hiányokat, megkapjuk a számukra legfontosabbnak ítélt értékpreferenciákat is. Nem gondolom, hogy nem tudják, mi felé kellene mozdulniuk, csak azt nem látják még sokan közülük, hogy hogyan is tegyék meg az első lépéseket. Az alábbi értéklista nem tükröz hierarchiát.
- pénz, tanulmányi kiadások fedezése - saját döntés
- szabad akarat - boldogság - jóllét
- társasági élmény
- stabil baráti kör, bizalmas barát, társ - normalitás, egy normális élet
- beszélgetés (szülőkkel)
- biztos háttér, biztonság, családi támogatás, törődés, gondoskodás - anya, apa, szeretet (az nagyon)
- belső emberi értékek
- személyesség a kommunikációban, a kapcsolatokban - kultúra iránti érdeklődés, színház
Néhány részlet, összességében, iskolatípustól függetlenül, hogyan fejtik ki, hogyan elaborálják az előző oldalon felsorolt fogalmakat (H, M, A, Bp-V, MÉ):
Talán pénz, az ami. De hát az mindenhol mondjuk, mert igazából ez egy fizetős iskola, és igazából én jövőre már azért nem fogok ide járni, mert nem tudjuk fizetni az iskolát, mert mellette van egy öcsém és egy nővérem, aki ugyanúgy tanul és ezért nekik is ugyanúgy, nem csak nekem kell fizetni, szóval a pénzhiány.
(…)
A gyerek valamiért elkezdi ezt használni, és valamit nem kap meg. Hát talán a boldogság… ja a boldogságot nem.
(…)
Ja szerintem sokkal szebb lenne az, csak egy álom, hogy mindenki a saját, szabad akaratát élné, és így éreznék jól magukat az emberek egymás mellett.
(…)
Szóval, ha nincs az embernek egy – bizalmasa, egy olyan ember, akivel meg tud dumálni mindent, akkor az elég szar…
(…)
Ezért irigylem az eszének, csak a felét, mert bekattanni nem szeretnék. És ami nekem is hiányozna, az – az pedig elsősorban a barátok. Meg hát – a család. Nekem se fényes a családi helyzetem, de azért – azért úgy van.
Gouldnak meg hát – fizikailag van – elméletben így nem nagyon…
(…)
Én nagyon sok baráti körhöz tartoztam már eddig. És – mindegyikből kiváltam valamiért.
(…)
Sajnálnám, ha nem lenne az én világomban? Hát anyukám. (NEVET) Nem tudom mit csinálnék anyukám nélkül.
(…)
Azt sajnálom, hogy a mai fiatalságot annyira nem érdekli a színház.
(…)
Szeretet. Az nagyon.
(…)
A személyesség. Kapcsolatok – az emberek közti vibráció, vagy akármi.
Mert hát computereken keresztül nincs meg az a kapcsolat, mint élőben beszélgetni egy emberrel, látni a reakcióját, milyen.
(…)
Jobban igényelném, hogy inkább a belsőre koncentráljanak az emberek, és nem azt, hogy éppen… A szüleim ilyenek, hogy milyen anyagi helyzetben állnak, mert sokszor ugye az is van, hogy vannak a nagy gazdag szülők, pénzelik a gyereket, és a gyerek azt hiszi, hogy ő is gazdag, pedig igazándiból ő nem gazdag, csak a szülei.
(…)
A család. Az nagyon jó lenne! Mert nekem ugye fiatalok a szüleim is, meg most jön a harmadik kistesóm, egy héten belül, és anyuék így fiatalok, és rám hagyták a húgomat, a három éves húgomat, igazából én nevelem föl.
Minden rossz, amit otthon csinálok, és én nekem, én boldog vagyok amúgy, mert nekem van rengeteg barátom, és ők töltik ki ezt a szerepet, de azért az úgy nagyon hiányozna, hogy otthon halljak egy köszönömöt, vagy egy, vagy azt hogy szeretlek, vagy valami, ez így hiányzik.
Hát több beszélgetés a szülőkkel – Legtöbbször veszekedésbe torkollik.
6.4.3 „Egy biztos pont az életben. Meg az álmaim…”
„A foglalkozás hatása önmagában nem értelmezhető, csak összefüggésben annak a kontextusnak a logikájával, ahonnan a foglalkozáson megmozdított háttér-tapasztalatok származnak, illetve ahova e kimozdított tapasztalatok vissza kell, hogy illeszkedjenek”
(Horváth 2009, 47).
Igazolható-e, hogy minden, korrektnek jelzett üzenetével, medializált gesztusával a jelenlegi, 21. századi oktatási környezet, a társadalmi, politikai erőtér, de még az aktuális kulturális klíma is egyre jobban és jobban mozdít minket (fiatalokat és idősebbeket, tanulókat és tanárokat) a „standard” felé, és jutalmazza, ha alkalmazkodunk a „normához”? Milyen mértékben jelennek meg ezek konformizmusra ösztönző, család-iskola-társadalom kódolta üzenetek a fiatalok értékválasztásaiban?
Milyen újabb – e keretektől eltérő, reflektált és önelemző – értelmezési tartományokat nyithat meg a tanulókban a színházi nevelési program hatásmechanizmusa?
Fölismerhető-e az interjúszövegekben a különbség? Amikor a tanulókban éppen a drámaprojekt következtében tudatosul, hogy a „normális élet” eléréséhez a szorgos önfejlesztésen át, határokhoz és határidőkhöz alkalmazkodó kemény munkával, és kitartóan folytatott tanulmányokon keresztül juthatnak el. Az interjúhelyzetben tetten érhető az a finom distancia, ami a valós helyzet problémavilága és a vágyott állapot között feszül, amit a megértésben történt változás jelez, például így: „Tök normális gyerek, aki úgy iskolába jár – hazamegy.”
Mert enélkül nem lehet élni. Szóval alkalmazkodni is meg kell tanulni.
De van sokszor úgy, hogy a – hát tulajdonképpen alkalmazkodni, csak a neked nem tetsző dolgokhoz kell és ezt azért meg kell tanulni – elviselni.
De hogyha ez megy, akkor egy abszolút normális életet lehet élni.
Ez egy segítség ahhoz, hogy felnőtt életet tudjunk élni?
Igen.
És ezt nehéz megtanulni?
Hát nekem nehezen ment. Most se az picit. De – hajlok rá. Éppen úgy próbálom. Próbálom magam fejleszteni. Mert jó lenne egy normális életet élni.
Nagyon fontos a bizalom, mindenki számára, hogy – hogy van ugye a belső világ, de hogy a körülötte lévő világban is legyen még egy belső kör. Szóval ne úgy legyen, hogyha magából kiszáll, akkor egyből a nagyvilágba, a mélyvízbe. Hanem, hogy legyen először a totyi-potyi víz és utána jöhet a mélyvíz, ami felkészít arra, hogy jó akkor itt vizes leszel. Hát ezek ugye a barátok, hát mindenki, minden embernek más személy ez az életében. De: úgy érzem, mindenki megtalálja. (…)
Nekem a legfőbb érték az tényleg a családom. Nekem két lánytestvérem van, akikkel – a húgommal olyan kapcsolatban vagyok, jobban is, mint a filmekben. Boldog vagyok ettől. Apukám, aki szintén, aki – olyan szerepet vállal, mint egy igazi apa. De akkora különbség van közte és egy igazi apa közt… Itt arra gondolok, hogy az én apám nekem nagyon sokat tanított… De – ezeket a – barkácsoljunk a fiúnkkal, meg nem tudom, tanítsuk meg erre-arra, soha. De sok mindent kaptam. Anyukám pedig, anyukám pedig él értünk. Tehát értünk él tényleg. Ez nagyon hát ez boldoggá tesz. Akkor még a barátaim, ők is boldoggá tesznek. Mert amilyen az ember, vagy mi…? Madarat tolláról…
Na meg a hétvégi bulik… a bulik… (A, F, Bp, MÉ)
Érdekes és izgalmas volt felfedezni azt a személyes tanulói interjúkból kinyíló értékgazdagságot, amely az őket osztálykeretben, egész csoportban tanító pedagógusok előtt58 többnyire rejtve marad. Kiderül ebben a kontextusban, hogy azok a tanulók, akik tartanak a jövőtől, félnek a személyes életút alakításának buktatóitól, pontosabban érzékelik saját eszközeiket, határaikat és lehetőségeiket, tehát jelenük alakításában is tevékenyebbek és tudatosabbak lesznek. Kiemelik a lelki változások fontosságát, a stabil kortársi kapcsolatok, és a családi kötődés törékenységét. Elutasítják a külvilágból, a felnőtt társadalom felől betüremkedő manipulációt, hazugságot, „cselezést”.
Fontosnak tartják a szeretetkapcsolatot, és annak kölcsönösségét. Többen is megemlítik az önmegvalósítás, az egyéniség kibontakoztatásának szabadságát: aláhúzzák az érdekérvényesítéshez is szükséges individualisztikus értékeket, ugyanakkor erőteljesen dimenzionált, elengedhetetlen a közösségi színtereken megtapasztalt élmény.
Időrendi sorrendbe tudom a céljaimat pakolni, de ezek csak számomra így értékek.
Tehát lehet, hogy másnak nem érdekes.
Először is nekem az az értékem, hogy megszerezzek egy érettségit. Azt letegyem szépen jól úgy, hogy még tovább is tudjak tanulni. Aztán például az nekem egy érték lenne, hogyha, akár itthon, akár külföldön találnék egy olyan – átmeneti munkát, amiből – amiből pénzt tudok keresni az egyetemig. Utána bekerülök egy iskolába, ami kell nekem és szeretem tanulni, akkor az már megint egy nagyobb érték, és ha azt elvégzem, és utána azzal tudok foglalkozni, akkor az már egy még nagyobb és, hogyha abban jól el vagyok, akkor az már tökéletes és akkor onnantól kezdve – onnan nem tudom mi lesz (nevet) (A, L, Bp, MÉ)
Egy biztos pont az életben. Meg az álmaim, amiket meg akarok szerezni.(…) A szabadság. Hogy ne legyél így beroskadva, vagy mit tudom én, egy szituációba.
(A, L, Bp, MÉ)
Jaj, nagyon nem szeretem az ilyen furfangos dolgokat, komolyan (NEVET) én ezektől megpukkadok, amikor nem tudom, így cselekkel próbálják elérni, amit gondolnak, és nem azt mondják, hogy-hogy mit tudom én nekem ez a véleményem, és ezért lenne jó, mert… tehát nem érvelnek, hanem mit tudom én, ilyen cseleket próbálnak alkalmazni, hogy megtévesztik az embereket. Én ezt nem szeretem, jobban szeretem az őszinteséget, és akkor mit tudom én észérvek alapján döntsünk. (A, L, Bp, MÉ)
(…)
Az őrültek háza, de komolyan (nevet). Meg a kreativitás. Meg a rögtönzés. Vagy, hogy milyen érzelmek, nem tudom. Milyen érzelmeket hoznak ki ezek a dolgok?
Vagy, hogy milyen úton tudsz így tovább menni? Nem tudom. Igen, talán így ez, hogy – mik azok a dolgok, amik így foglalkoztatnak. Amiket így ki tudsz csípni abból, amit látsz. (…) hogy igazából ez a kreativitás (NEVET). Hogy mik azok a dolgok, amik így erősek. Nekem így ez… s akkor azok így tökre így megnyilvánulnak, ahogy látom a többi gyereken, azért a többi embernek így a véleményét, meg hogy ők milyen úton mennek tovább és akkor így – rájövök, hogy tök más volt a szemléletem, mint az övéké. És akkor ez, hogy mindig így rájövök (nevet), vagy mindig így eltökélem, hogy nem tudom, hogy kábé mindenki úgy gondolkodik, mint én vagy nem tudom. És akkor így kijön, hogy így nem (nevet).
(uő.)
A – biztonság. Akkor, ha valaki szeret, meg én is szeretem őt. Az még boldoggá
58 A középiskolák pedagógiai valóságát illető jól ismert okokból, melyeket az osztályfőnök-interjúkban kimutathattunk.
tesz. Meg az élmények. És én – szerintem vagyok egy olyan helyzetbe’, hogy rengeteg élményen megyek keresztül. (A, F, Bp, MÉ)
Igen, nem tud annyira magára figyelni, hogy észrevegye magán a változásokat, hogy észrevegye, min ment keresztül, csak sodródik tényleg az árral. Szerintem, kell az, hogy tudatosan éljed az életedet - hogy tudd, hogy mik történek veled, hogy milyen – hogy az életed milyen szakaszaiban éppen milyen változásokon mentél keresztül lelkileg. És ez fontos. Van, aki csak így végigsuhan az életen, és azt sem veszi észre, hogy most éppen mi történik. Jól érzi magát úgy - és ennyi. De szerintem az fontos, hogy tudd, hogy éppen hol tartasz vagy hova juthatsz vagy hol tartottál. (M, F, V, MÉ)
Valahova tartozik. Ezt a szülők nem érthetik, mert náluk nem volt ennyire a fiatalság, nem volt ennyire ilyen egyéniség mindenki, vagy hogy mondjam. Hát nagyjából, voltak akkor is szélsőségek, de – a mai világ az abból áll, hogy tök jól megvan az önmegvalósítás mindenkiben. Sokkal több lehetőség van rá. Az tény.
Amikor reggel bemegyek a suliba, akkor azért megyek be, hogy a barátaimmal találkozzak. (NEVET) Én még ugye fiatal vagyok, természetes, hogy a szórakozás az, ami jár a fejemben. Az a baj, hogy nem tudok felelősségteljesen gondolkodni, mert annyira bennem van az, hogy én most szabad akarok lenni, és független akarok lenni, és nekem szórakoznom kell meg minden, hogy nem tudok gondolkozni a komoly dolgokról. Például a tanulmányi előmenetel, kicsit nagyon nehéz, hogy ezt komolyan vegyem egyáltalán. És soha nem akarok felnőni, pedig sajnos egyszer fogok. (M, F, V, MÉ)
Én az emberi kapcsolatok között szeretnék szabadságot, meg a … mit tudom én, dolgok között, amiket így muszáj megcsinálnom… Igazából tök durva, mert azt észrevettem, ha van egy szabály, amit megírtak előttem, akkor azokat képes vagyok betartani, olyan mintha ilyen tisztelettel lennék a – az mögött, aki ezt így kitalálta. (A, L, Bp, MÉ)
(…)
Szeretek sokat foglalkozni a jövőmmel. Tehát én megtervezem azt, hogy mit és hogyan.
(M, F, V, MÉ)
Nekem a család volt, és amit mondtam már neked, hogy kicsit most így felborult a családi életem, és hát ez így nagyon sok mindenben megváltoztatta a szemléletemet, azt hiszem. Tehát, az embernek ez egy biztos pont az életében általában, hogy van itt egy biztos család, és ha ez felbomlik, akkor egy kicsit elkezd azon gondolkodni, hogy akkor mik is a fontosak az életben. Hát így ezek is akkor problémák, amik valahol szomorúak, de ez kell ahhoz, hogy élni tudjunk, mert emberek vagyunk és meg kell értenünk egymást. És ez máshogy nem megy, ha nem megyünk bele.
Tehát, hogyha a felszínen élünk boldogan, az még lehet, hogy rosszabb, mintha lemegyünk a mélyéig, és néha rosszul vagyunk, néha jól, de alapvetően így vagyunk emberek. Tehát én próbálok így ember lenni, és így, tehát nekem ez kell hozzá. Így törekszem erre. (H, L, V, EÉ)
Fontos elvégezni minden feladatot, megcsinálni a kötelességeimet, majd szeretnék gondoskodni a családról, gyerekekről… (H, F, V, EÉ)
6.4.4 „Hogyha valaki mást kell tartanom, akkor sokkal jobban tudok működni!”
Amint eddig is láttuk, Gould, a főhős karakterén átszűrve jelennek meg a kiforrottabb, személyesebb értékválasztások: függetlenség, barátság, tanulmányok, tudás, szabadság, család. Érdekes megfigyelni, hogy ez a gondolati struktúra mennyire differenciáltan emeli ki a segítés sajátélményét. Abban az (alapítványi) középiskolában hangzanak el
ezek az értékítéletek, amelynek tanulói megértették, hogy nincs több esély. Akik előtt nincsenek tágra nyílt egyetemi kapuk, akik közül sokan munkát keresnek, hogy tanulmányaikat finanszírozhassák. Akik közül sokan saját kishitűségükkel kell, hogy megküzdjenek, és akiknek kihívást jelent az „érettség” és az érettségi. Egy kortárssegítő fiatalember szavai olvashatók az alábbi idézetben, aki persze azt is átlátja, hogy a mások segítésén keresztül ő maga miként profitál, hogyan tökéletesedik azon az úton – talán szabad mondanom Maria Montessori után szabadon – amelyen néhány évvel fiatalabb tizenéves mentoráltjai megerősödnek. Vagy nézel, vagy játszol – őt rezonált erre a kérdésre, s végiggondolta a választ. Senki mástól nem hallottam azok közül a tanulók közül, akik interjúalanyaim voltak, ennyire kifejtett, értő elemzését a City-projekt kulcsmetaforájának.
Vagyok én, meg van egy másik ember. És akkor a másik ember az iszonyatosan szomorú, de igazából nekem is van egy csomó problémám.
És ő elmondja nekem a problémáit. És akkor én nem tehetem meg azt, hogy én is elkezdem neki mondani a problémáimat. Látom, hogy eléggé kivan. Olyankor tartanom kell őt, hogy ne – zuhanjon össze. És akkor ez jelenti azt, hogy – másokat tartani. És akkor ez mindenre érvényes, szerintem. És akkor jobban össze tudom én is kapni magam. Lehet, hogy kijön valami belőlem vagy bármi ilyesmi, de – arra az időre összekapom magam és ez olyan, mintha felépítenék egy várat, és akkor úgy marad egy jó ideig, és lehet, hogy egyszer összeomlik, sőt tuti. De akkor is bírta. És, ha ügyes az ember, mondjuk, ezt nem lehet befolyásolni, de – én hiszek valahogy ebben, hogy lehet előre tudni ezt valamennyire – tényleg egy – kis időre belelátok, hogy mikor fog az a vár összeomlani.
És akkor ő is fel tud belőlem készülni. Nem arra, hogy ne omoljon össze a vár, hanem majd, ha összeomlik, akkor ott legyen. Tehát így ez:
tartani másokat.(…) Hogyha valaki mást kell tartanom, akkor sokkal jobban tudok működni. Több százalékot bele tudok adni a dolgokba. És ez így tök jó.
Ha kitárulkozol és játszod a szereped? Az hoz magával egy nyíltságot, közvetlenséget. Embereket vonz. Barátságokat szül. A nézel, ugye az meg csak csendben ülsz és figyelsz. Hát ott meg tényleg a belső világoddal foglalkozol. Az nem hoz nyíltságot. De: nem is mondanám azt, hogy tapasztalatot. De: megfogalmazást, azt biztos, hogy utána jobban ki tudod mondani. Hát nem tudom, hogy mit hozhat magával… Jobb gondolat-levezetést. (…)
És az oktatás – hú – abban szerintem tényleg nagyon sokat. Mert, hogy ülni és írni azt nem. Meg a mai fiatalok, meg az összes generáció fiataljai. A fiatalság ugye sokkal jobban fel van pörögve. Ugye akkor egy felnőtt nyugodtan leül, olvas, ír. Megtanulja. De a fiatalok meg pörögnek, pörögnek, pörögnek és akkor így ott (a drámán) meg(élik) az eseményeket du-du-du. Eseménydús, meg tényleg élmény. És így jobban megmarad, meg ilyenek. (…)
Ezért vannak filmek, meg színdarabok, meg könyvek, mert az emberek úgyis – magukra tudják valamiféleképpen vonatkoztatni, hogy az az ő életükben is megtörtént hasonlóképpen, hogy volt már ilyen velem.
Csak az a kérdés, hogy utána mit kezdesz ezekkel az elképzelt lehetőségekkel?
Hát vagy hagyom és akkor csak egy gondolat marad, vagy valamit megindít az emberben. (…) Arra emlékszem, hogy le kellett rajzolni az – élet – célunkat. Vagy az öt éven belüli célunkat. És akkor én a gyógypedagógiát rajzoltam le. (A, F, Bp, MÉ)
Ugyanebből a tanulói csoportból készítettem interjút egy ugyancsak kortárssegítő diáklánnyal. Az előadást és a foglalkozást elemezve arról beszélgettünk, hogy mi okozhatja a kontrollhiányos fiatalok gyengeségét, kockázatkereső attitűdjét. Tőle idézek még egy fontos részletet:
Kérdeztem tőle (a kis mentoráltamtól), hogy azért szívsz, mert felemelő érzés, az megint más… Mondta, hogy nem. Akkor azért, hogy elfogadjanak a többiek?
Ha ő azt látja, hogy úgy fogadják el, hogy szív, akkor szívni fog. Ha azt látja, hogy a barátai úgy fogadják el, hogy elolvassa az összes Shakespeare-t, akkor el fogja olvasni az összes Shakespeare-t. Nagyon veszélyes így tizenöt évesen, hogy kiket talál meg az ember. Vagy, hogy kikkel van. Mert tényleg, nagyon el lehet kallódni… (A, L, Bp, MÉ)