I r t a: Dr. Makay Béla, h. államtitkár.
Most. amid n az qt éves irtó világháború lövésé-arkainak kommunizmusában elernyedt-népek szinte tobzódnak a szocializmus, kozmopolitizmus, kommu-nizmus, bolsevizmus, anarchizmus s más egyéb, társadalom s államfelforgató, ki nem forrott igazságú
«izmus»-os jelszavak bálványai körül, idégen fülnek szokatlanul hangzik, idegen szív h ú r j á t meg nem rezgeti a magyarnak édes kedves «iiemzeti» jelzője.
A csacsogó gyermekajkról nemzeti nyelv fakad.
Majd diadalmasan bevonul az iskolába, m i n t nemzeti népoktatás. Innen kiröppen s helyet kér a tudás honában, m i n t nemzeti irodalom. Belopódzik a szívbe s végig zeng az országon, m i n t nemzeti dal. F o r m á b a önti ihletét a nemzeti művészet. Bészt követel s részt-vesz a szükségletek megteremtésében, mint nemzeti ipar. S mindezeket együttvéve számot tesz, mint nemzeti kultura. Mint aspiráció jelentkezik a nemzeti hadseregben. A törvényhozás házában helyet hódít, mint nemzeti politika ós nemzeti követelések. Az alkotmányos jogrend őre és rnint védt'je harcol a jogfosztók ellen a nemzeti állameszme. A lelkesedés lángját szítja a nemzeti ideál. Ami a nyugati civilizáció rabjául esett s lassankint lefoszlott rólunk teljesen, az a nemzeti viselet. De még egy, ami minden magyar keblet kell, hogy büszkén betöltsön, ez : a nemzeti öntudat, az összes nemzeti érzések irányítója és moz-gató rúgója, amelyet egy nemzet életében nem pótol-hat semmi.
ö n t u d a t a csak annak van, aki gondolkozását, tetteit, bizonyos kitűzött célok elérése végett mérle-gelni fyépes. Aki erejét s képességeit túlbecsüli, az önhitt vagy öntelt, végcélja csak az én s a közzel nem törődik semmit. Aki pedig egyéni képességeit mindig mások gyámkodása a l a t t érvényesíti, akinek
* L. «Magyar Pestalozzi» V I I . évf.
2
Néptanítók I,apja 6—8. szára.
Az újból f e l g y ú j t o t t oltár tüzéből főnixként szállja-n a k fel a magyar szállja-nemzeti eszme hősei, akik meg-m u t a t t á k , hogy egy nemeg-mzet csak erős nemeg-mzeti öntudattal képes nagyot, szépet és tartósat alkotni. Az a magyar nemzet, amelynek eleinte sem fajbeli, sem nyelvbeli egysége nem volt. Az a magyar nemzet, amelynek f a j i és nyelvi eredetéről m a egy évezred u t á n is tudo-mányos viták folynak : vájjon turáni eredete finn-ugor-e vagy török ; vagy finn-finn-ugor-e törökkel vegyest?
Az a magyar nemzet, amelybe már a honfoglalás u t á n rövidesen beolvadtak a jászok, kánok, besse-nyők, bolgárok, m a j d törökök, örmények stb. Az a m a g y a r nemzet, amely a nyugat v é d b á s t y á j a gyanánt öntestével állta ú t j á t mongolnak, töröknek s tenger véráldozattal, szívós, kitartással védte ősi nemzeti alkotmányát hol külellenségtól, hol ádáz szövet-ségesétől, hol p á r t ü t ő eltévelyedett véreitől.
Ezer év mult, hogy él és úr volt a. m a g y a r e hazán.
Ezer év alatt a m a g y a r nemzeti sajátságaiból ki nem vetkőzött soha. A magyart a nemzeti öntudat vezérelte mindenha s véle volt ezer éven át!
A magyarok elődei e hazában egy ezredév alatt a történelmi korban csaknem évszázadonként adták á t egymásnak az országot s ha egyidóben t ö b b néptörzs telepedett le, egyikük sem tudott nemzeti hegemóniát szerezni a másik f e l e t t ; mert nem volt egyiknek sem asszimiláló képessége, nem volt kifejlett nemzeti
ön-t u d a ön-t a .
A rómaiak m á r negyedfélszázados uralkodással dicsekedhetnek, m e r t volt nemzeti ö n t u d a t u k , s a
«civis Bomanus» a világbirodalomban j e l e n t e t t annyit, m i n t ma az «I a m English man». Volt asszimiláló képességük s nemcsak alkalmazták a maguk kultúrá-j á t , hanem á t v e t t é k a legyőzötteket is.
A népvándorlás korában hazánk az átvonuló s egymást űző népeknek csak szállóhelye s nem települő helye volt. Nemzeti államot építő nemzeti öntudatról e b b 1 az id b, 1 t e h á t szó sem lehet. Vandálok, suevek, gepidák neve csak pusztítást s n e m állameszmét, rombolást s nem államalkotást jelent. Maradandóbb n y o m o k a t csak legy >zc ik, a gótok hagytak, míg ellenben a nemzeti egységet sejtető h u n o k , meteorként feltűnő fejedelmükkel, Attilával rövidesen letűntek a népvándorlás színpadáról. A bulgárok s szlávokkal vegyest, közel negyedfélszáz évig, az avar volt az úr s mégis a magyarok már nyomukat is alig lelték.
A frank ós szláv pedig nemzeti államot soha n e m épített.
Szerencsés időben érkezett a magyar. Európában m á r csak birodalmak romjait t a l á l t a és nemzeti állam még nem épült fel sehol. De a magyar meg-m u t a t t a , hogy romeg-mokra is t u d o t t er s nemeg-mzeti állameg-mot építeni. Tudott, m e r t nem igázta le a meghódoltakat, h a n e m beolvasztotta nemzetébe s k u l t u r á j u k a t el-s a j á t í t v a a l k o t t a meg nemzeti államát.
'((Láthatlan h a t a l m a k pártolták és segíték a magyart^
irja gróf Széchenyi István 1841-ben a «Kelet népében»
a Kossuth «Pesti Hirlap»-ja ellen. L á t h a t a t l a n hatal-m a k segítették hatal-m á r ezer év e L t t . E láthatatlan, de egész államéletében tettekben és eredményekben me'g-' nyilatkozó h a t a l m a k p e d i g : nemzeti sajátságai, faji
jellege, nyelve, asszimiláló képessége és mindent betöltő nemzeti öntudata.
Ez az, amivel a Kárpátok s Alpok medencéjében letelepedett s környezetére f a j b a n , nyelvben teljesen idegen, magában álló maroknyi m a g y a r n a k sikerült,
hogy kalandozásai u t á n eleinte k u l t u r a híján is, már a nemzeti fejedelmek 400 éves uralkodása alatt a konszolidálás ú t j á n haladjon.
Az Árpádházi királyok a nemzeti jelleget fejlesz-t e fejlesz-t fejlesz-t é k , pedig a magyar nemzefejlesz-ti szelíem — eleinfejlesz-te kivált •— nehezen alkalmazkodott a királyság első keresztény intézményeihez. Hiszen a térítő papok i r t o t t á k ki ési vallásos szokásainkat, ősi emlékeinket.
A nemzet egységét ily körülmények közt csak nemzeti királyok t a r t h a t t á k fenn s az a tény, hogy a térítő papok -— jóllehet a magyar nyelv még művelve se volt — hogy a néppel érintkezhessenek, mihamarább elsajátították a n n a k nyelvét. A térítő papok hódító fegyvere a nemzet nyelve volt. E k k o r jelentkezett eb ször a magyar nyelv hatalma, ereje, asszimiláló képessége. A nyelvvel a nép szívéhez férkőztek s anélkül, hogy nemzeti eszményeit, ö n t u d a t á t sértették volna, egyszerre csak azon v e t t e magát észre a magyar, hogy nemzeti és vallásos érzése össze-forrott.
Rombadé ltek a táltosok áldozatoltárai, összetörtek az áldozatüstök és zeneszerszámok s a keresztények Istene, a Megváltó lett a magyarok Istenévé. Mert magyarul i m á d k o z h a t t a k ; mert regőseik, hegedőseik, igriceik és lantosaik magyarul dalolhattak. Ezek a névtelen hő sök, a magyar hitrege és szájhagyomány terjesztői n y ú j t o t t a k legtöbb t á p o t a nemzeti ön-' t u d a t n a k akkor, amidén a kalandozó, harcias magyar népnek még nem volt ideje írni. Mert hiszen a Provence t r u b a d ú r j a i n a k m á r rég írott emlékeik voltak, amidőn a magyar még csak az iskolázás kezdetén állott:
A nemzeti ö n t u d a t megnyilvánulása, hogy míg a kuriális nyelv a latin volt, a népet a kolostorok és fárai iskolák papsága a nemzet nyelvén o k t a t t a a vallás- és erkölcstanra, olvasásra, írásra, szám-vetésre és énekre.
A-harcos m a g y a r f a j dalos természetű v o l t ; miután pedig a zsarnokságnak nem, — csak a szabadságnak vannak dalai, a magyar dalolt, mert nemzeti öntudatában gyökerező szabadságszeretete a zsarnokságot nem iűrte soha.
A magyarnak eleinte csak harcot dicsőítő históriás énekei voltak s h a ezeknek egy-egy lantosa, mint pl.
Tinódy Sebestyén, a főurak u d v a r á b a n lebzselő kül-földi lovagok kedveért sem énekelt másként, mint magyar nyelven, dalának nyelvében már felismerhető volt a nemzeti eszmény, a nemzeti öntudat, jóllehet csak a harc és háború napi eseményeit dicsőítet te.
Nemzeti eposzaink, — m i n t pl. a görög Argonauti-kon, Ilias, Odyssea, a latin Aeneis, a finn Kalevala és a germán Niebelungenlied, — nem voltak Z r í n y i : Szigeti veszedelméig (1651) s erre közel kétszáz év múlva Vörösmarty : Zalán f u t á s á i g (1825) s Arany : Toldy-jáig.
A magyarnak nemzeti ö n t u d a t a , egysége, h a t a l m a az Árpádházi királyok u t á n a megmagyarosodott Anjouk alatt is oly nagy volt — m i n t a költő m o n d j a ,
— b o g y :
íMagyar tenger vízében h ú n y t el É j s z a k , kelet és dél hulló csillaga.»
A mohácsi vészkor már Magyarország is hulló csillag volt. Elernyedt a hazafias buzgalom, közöny lépett a nemzeti öntudat helyébe.
A török h a t a l o m fellépése, a főurak hatalmaskodása és pártoskodása a királyválasztás körül, a
trón-viszályok gyengítették a m a g y a r hegemóniát, amely-nek utolsó fényes fellobbanását még Mátyás ural-kodása a l a t t l á t j u k .
Az Anjou Lajos s a nemzeti Mátyás fényes uralko-dása a l a t t nemcsak az udvar pompája s a hadi-fegyverek győzelmei révén volt kifelé ismert és hatalmas az ország, hanem súlya volt m i n t olyannak is, amelynek erős nemzeti ö n t u d a t a van, s amelynek még idegen királya is megmagvarosodik, s a nemzeti állam alkotásán munkálkodik. Nagy Lajos és Mátyás a l a t t a külföldi tudós és államférfi is csak akkor tudott, igazán érvényesülni, h a megtanult magyarul.
S hatalmas erővel hozzájárult e nagy királyoknak nemzeti érzéssel telt öntudata ahhoz, hogy bár a l a t t u k a külföldi műveltség t á r t k a p u n j ö t t be, mégis a nemzeti iránytól el nem tért, h a n e m a nemzeti szellem-hez alkalmazkodott.
De hogyisne erősbödött volna a nemzet ö n t u d a t a , midőn az idegen Anjou alapítja az első magyar (pécsi) egyetemet és az ősiség és kilenced törvénybe iktatásá-val erősbíti a nemzeti rendi a l k o t m á n y részeseit: a nemességet; nemzeti királya pedig nemcsak t r ó n j a zsámolyánál t u d j a fogadni a hódoló és békét esdő követségeket, hanem a magyar nép, a magyar becsület megmentéseért még a küzdtér porondjára is leszáll trónjáról lándzsát törni a cseh Holubarral.
Most, amikor ismét lándzsatörésre kényszerítenek, ne essék senki abba a bűnbe, amibe 1848-ban sokan estek, akik elfeledték, hogy a nemzeti egység oly nagy volt Mátyás alatt, hogy oláhok, szászok, a magyarokkal együtt haltak a nemzeti eszme, az édes haza védelmében s közös sírban fekszenek őseik a
kenyérmezei kápolna romjai a l a t t .
A mohácsi vész után, száz év múlva is szomorúan í r j a gróf Zrinyi Miklós : «A török Áfium ellen való orvosságról» szóló könyvében, hogy : «Fiaink haszon-talanul élnek, vagy otthon a t y j o k n á l ; vagy h a nagyon derekasan látni és hallani a k a r n a k , (amint ők mondják)
egy nagy ú r udvarába beállanak és szerződnek. Ott mit t a n u l n a k ? Innya. Mi t ö b b e t ? Pompáskodni, egy mentét arannyal megprémeztetni, egy k a n t á r t pil-langókkal megcifráztatni, egy forgóval, egy v a r r o t t lódinggal pipeskedni, paripát f u t t a t n i , egy szóval esküdni, h a z u d n i és semmi j ó t sem követni.» Szinte hihetetlen, hogy Zrínyinek a nemzeti ö n t u d a t felett kesergő ezen sorai nem n a p j a i n k b a n jelentek meg.
De mi is l e t t volna a nemzeti erényekből, h a nem lettek volna ezután is Zrinyieink, akik felkiáltsanak, hogy «egy nemzetnél sem v a g y u n k a l á b b v a l ó k; h a kevesen v a g y u n k is».
A törökkel csaknem egyidőben hódított az ország-ban a h i t ú j í t á s is : Luther és Calvin tanai. Mindaddig nem t u d o t t azonban a németektől j ö t t reformáció meghonosodni, amíg nemzeti jelleget nem nyert a nép által, amíg le nem vetette a német színt és
iskolá-kat nem a l a p í t o t t .
A reformáció mozgalmai, a h i t ú j í t ó k s elleneseik-nek vitairodalma volt legjobb ápolója nyelvünkelleneseik-nek.
Elég ha csak egy Erdcsi J á n o s t említek, aki megírta az első m a g y a r n y e l v t a n t ; egy P á z m á n y P é t e r t , a obiboros m a g y a r Cicerót)).
De j ö t t e k a hosszú török h á b o r ú k s a szövetség a törökkel a n é m e t ellen, amelytől a magyar j o b b a n féltette nemzeti alkotmányát és egységét, m i n t a töröktől. De kellett féltenie, m e r t hiszen o t t a pénzen a király képe — mégis ellopják.
Bethlen Gábor, Erdély nagy fejedelme, E s z t e r h á z y Miklós gróf, az egységes, szabad és alkotmányos Magyarország eszméjének képviselője, I. Rákóczy György, a jobbágyok vallásszabadságának kivívója, Wesselényi és társai, mindmegannyian elé harcosai a Thököly-Rákóczy-féle szabadságharcnak a nemzet egységeért, az alkotmányt felfüggesztő (1673) dinasztia ellen, amelynek kormánypolitikája a török kiűzetése után az volt, hogy dédelgetett idegen települőkkel n y o m j a el a magyar elemet s vesszen a nemzeti ön-t u d a ön-t .
De megszólal a tárogató. Hol kesergve :
«IIej, Rákóczy, Bercsényi, >
Vitéz magyarok vezéri, Bezerédi!
Hová lettek m a g y a r népnek Élő tüköri.»
Hol pedig harcra tüzelve ébreszti a nemzeti ön-t u d a ön-t o ön-t :
«Bort kupámba, b o r t l embert a g á t r a ! . . . T y u k o d y p a j t á s , induljunk rája.
Verjük által a labancot, a másvilágra, U g y ad Isten békességet édes hazánkra.»
A Rákóczy-kor költeményeiben a nemzet lelke szólal meg, de sorvadásnak indul, a m i n t Rákóczy Ferenc, — akinél politikai eszményeért, a független Magyar-országért soha senki többet nem áldozott, — lemon-dott arról, hogy Magyarországot ismét magyarrá tehesse.
A t á r o g a t ó t , a szabadság e hangszerét pedig 1715-ben eltiltották, m i n t a regősök zeneszereit és a táltosok áldozó üstjeit. A zsarnokság fülének nem kedves a szabadság dala, gyűlölt a szabadság hang-szere.
Nem időzünk tovább e nemzetietlen korban, amelyben diákbeszéd hangzik, s a m a g y a r urak Bécsbe sereglenek az u d v a r kegyének keresésére.
E korban nem találunk nemzeti jelzőt; hiszen voltak, akik nemcsak levetették nemzeti r u h á j u k a t és el-hagyták magyaros szokásaikat, hanem elfelejtették a magyar nyelvet is. Nagy szerencse, hogy az elnyomott köznemességnek nem volt m ó d j a hazulról eltávozni, mert különben senki sem m a r a d t volna, aki a nemzeti hagyományt ápolja.
De veszélyben a dinasztia. A pozsony1 v á r trón-termében a királyi ajkról kérő szó fakad : «Magyar királyságmik, személyünk és gyermekeink meg-maradása forog kockán. Mindenkitől elhagyatva, csak a nemes rendek hűségében, fegyverében és az esi magyar erényben l á t j u k menekülésünket.*
S erre felhangzott a : «Vitám et sanguinem!»
A magyar feledett mindent, s a királynő m i n d e n t kész megadni az országnak. Mindent, csak a magyar nyelvet nem tudta megadni.
A t a n u l m á n y i bizottság megalkotja az egységes n e v e l é s o k t a t á s t: a Ratio Educationist. A népiskolák szaporíttatnak, elemi iskolai felügyelőségek állíttat-nak f e l ; sőt annyira érdeklődik a k i r á l y n ő- a nép-nevelés i r á n t , hogy jelentést kér felőle a megyéktől.
Mi mást jelenthettek volna, minthogy : németesedünk;
mert hiszen a magyar nyelv és irodalom csak tengő-dött s az iskolakönyvek egyik oldala anyanyelven, a másik n é m e t nyelven volt írva.
De a sorsnak tréfálni tetszik. Bécsben kezdi hirdetni
4 Néptanítók I,apja 6—8. szára.
Bessenyei György, az európai műveltségű m a g y a r testőr, hogy csak anyanyelven lehet a t u d o m á n y t m ű v e l n i : ((Valameddig a nemzetek anyanyelveikkel n e m kezdettek fényleni, homályban maradtak.*
De a nyelvet csiszolni kellett, hogy fénye legyen, s megtették ezt Bessenyey, m a j d Kazinczy Ferenc azzal, hogy az idegen mívelődés fegyverével léptek fel a magyar nyelv érdekében, anélkül, hogy a nyelv nemzeti sajátsagait s a nemzeti ö n t u d a t o t s é r ' e t t é k volna. Ellenkezőleg, az volt öntudatos, amit t e t t e k . Felhangzott Berzsenyi Dániel dörgedelmes szava :
('Romlásnak indult h a j d a n erős magyar, Nem látod Árpád vére m i k é n t fajul?
Nem látod a boszus egeknek Ostorait nyomorult hazádon?»
Ébredezni k e z d e t t az elernyedt nemzet.
Kezd dött a nemzeti megújhodás kora, s a nemzeti visszahatás I I . József németesítő s beolvasztó politi-k á j a után. Az ispoliti-kolápoliti-kban megszüntettépoliti-k a német nyelvet, s úrra l e t t a magyar. Felöltötték ismét a nemzeti viseletet, követelték a nemzeti nyelv, h a d -sereg és öltözet törvénybe i k t a t á s á t .
«A bús Melpomenem! mitől
Tartasz? m o n d d ki — talán jó f o g a n a t j a lesz Mostanság, m i k o r égdegél
Szomszéd Ucalegon* — hogy m a g y a r a magyart*
' m o n d j a Virág Benedek : Magyar ódájában a m a g y a r nemzeti ö n t u d a t újraébredésére célozván.
Berzsenyi is visszavonja h a r a g j á t
«É1 még nemzetem istene!
Buzgó könnyeimen szent öröm ömledezz!
Állsz még, állsz, szeretett h a z á m !
Nem dőlt m é g alacsony p o r b a nemes fejed !»
A nemzeti eszme iránt a lelkesedés lángja egy-szerre oly magasra lobog, hogy még a nők is kérvényt n y ú j t a n a k be az országgyűléshez (1790), engedtessék meg nekik, h o g y az üléseken jelen lehessenek s így elméiket fontos gondolatokkal mulatózhassák, m e r t különben, mint eddig is, m á s b a n kell keresniök a változatosságot, amiből a cifrálkodásra való h a j l a m származik, s ebb; 1 a divatutánzás.
«Hát ebből m i következik? Az, hogy lassanként megunván nemzeti öltözetünket, vidék ruházatokra v á g y ó d u n k ; n e m tetszik az öltözet, ha-tsak n e m B é t s b ' l , nem Párisból való. E r r e sok pénz ki-megy' az Országból.
Mivel pedig illetlen Frantzia, v a g y Német öltözet-ben járni a n n a k , a ' ki Frantziáúl, vagy N é m e t ü l nem tud : egész erővel a vidék Nyelveknek meg-tanulására a d j u k magunkat. Ez által elfelejtvén édes Anya-nyelvünket, végre, a' nemzeti öltözettel e g y ü t t , úgy meg-útálljuk nemzeti nyelvünket-is, hogy azonnal undorodik b e n n ü n k a' természet, mihellytt valakit Magyar nyelven hallunk-is beszélleni. Anya-öltöze-tünknek, 's Nyelvünknek gyűlölségétől, gyűlölni kezdjük t u l a j d o n Nemzetünket-is ; sót szégyenlyük azt is, hogy Magyarok vagyunk.
Mivel pedig ollyanoknak a k a r j u k magzatinkat tenni, a' millyenek magunk v a g y u n k : ezen nemzeti gyűlölséget gyermekeinkbe-is bé-óltani igyekezzük.
Mellyre nézve n e m tetszik gyermekeinknek Nevelője,
ha-tsak nem Frantzia, vagy N é m e t . Ez-is, azon kívül, hogy talán Frantzia vagy Német Országból szám-kivettetett gonosztévő, a ' Magyar Szabadság i r á n t benne meggyökerezett gyűlölségből, nevendék Ur-fiában iámét öregbíti, 's neveli azon gyűlölséget. így bánik gyermekeinkkel a ' Frantzia, vagy Német Inas-is. — Gondolljatok már, Kedvesink, két illyen Nemzéft, h a feltalálljátok a' Magyart Magyar Ország-ban ne m o n d j a t o k bennünket Feleségeiteknek!
L á t t j á t o k , hogy van az Aszszonynak köze az Ország dolgával.*)
Mikor m á r a magyar nő, a m a g y a r anya ily őszinte vallomást tesz és ébreszteni iparkodik a nemzeti -'öntudatot, megszólal a H y m n u s :
«Megbünhődte m á r e nép A m u l t a t s jövendőt.»
A francia forradalom j e l s z a v a i n a k : (szabadság, egyenli ség, testvériség)) h a t á s a csakhamar érezhető, mert a szellemi élet, a költészet, tudomány s az ú j magyar s a j t ó a nemzeti ö n t u d a t megerősítésén munkál-kodott.
Felsi büki Nagy Pál, az 1825. országgyűlésen a nemzeti nyelv fontosságát s a jobbágyok sorsának javítását h i r d e t t e . Szerinte a nemzeti nyelv fontosabfe az alkotmánynál, mert az alkotmányt vissza lehet szerezni, de nyelvével együtt a nemzet is elveszett. E beszéd és Széchenyi I s t v á n n a k ama törekvése, hogy magyarrá tegye érzésben és nyelvében az egész nemzetet, vezetett a M. T. Akadémia alapításához.
Az 1825/27. évi országgyűlésen X I . sz. a. törvénybe cikkelyezett ezen tudományos társaságnak mindmáig jelszava a magyar nyelvet s a tudományt m a g y a r nyelven mívelni. A t u d o m á n y e szentelt h a j l é k a mindenkor az ismeretek kohója volt, amely, m i n t nemes ércet olvasztotta ki az internacionális tudásból azt, amit nemzetivé és m a g y a r r á tehet.
Vörösmarty ('Szózata*, ((Hazádnak rendületlenül, légy híve, óh magyar» lelkesíti a nemzetet, hogy küzdjön ideáljaért, fajilag ós nyelvileg széttagolt nemzetünk egybeforrasztásáért.
Mindig érezte a magyar, hogy nyelvében él a nemzet s csak akkor él, h a szabad. Nyelveért való küzdelme mindig küzdelem volt szabadságáért is.
Midőn Kossuth lángoló hazaszeretettel az egységes magyar nemzeti állam megteremtése végett kezébe ragadja a szabadság zászlaját, szembe találta m a g á t a nemzet a soha el nem n y o m o t t , szabadságában soha nem korlátolt, testvérekül fogadott nemzetiségekkel.
E k o r b ó l :
«Csak vissza, vissza! nincs i t t kikelet, Az élet fagyva van s megdermedett.s
Magyarország gyászos színpadán újból lejátszódott Rákóczy tragédiája s m a g a a látnoki lelkű hős költi je a szabadságharcnak, Petőfi se t u d t a meg-jósolni :
«Le6z-e gyümölcs a fán, melynek nincs virága.»
A haza elveszett — — •—
«S a nép, az Istenadta nép Oly boldog r a j t a , Sire!
Kunyhói hallgatva, mint Megannyi p u s z t a sír.»
* A néoaet.
De megnyílnak a sírok ; feltámad a szabadság;
a nemzet kiegyezik fejedelmével; fejére teszi a nemzeti egység szent k l e n ó d i u m á t ; — újból lüktető vér pezseg a nemzet elernyedt ereiben ; megújhodott a. megkínzott nemzet ö n t u d a t a és ismét mindent feledvén, zengi a magyar :
«Isten áldd meg a királyt.»
Ez volt multunk, ez a magyar nemzeti ö n t u d a t n a k története.
A múlt. magasztos eszméi, a nemzeti ideálok lassankint testté váltak s a nemzet öntudatosan munkálkodott a nemzeti állam megteremtésén.
Megmutatta a magyar, hogy a legkétségbeesettebb időkben se volt létjogosultsága Herder szavainak, hogy «a magyarnak nincs többé mit keresnie a földön». Van és lesz!
A nemzetietlen kettős forradalomnak, a nemzetközi érzéstől felfuvalkodott gyülevész hadnak összes
*zennye színültig betölthette ugyan az ország testébe általuk v á j t medret, ámde hiszen a fertőben, a mocsár-vízben nőt fel és virít a szűzfehér tavirózsa, amely szétterjedt leveleivel eleinte csak befedi, majd lassan-ként ki is szárítja a dögleletes léget lehelő föld-fekélyt.
A tavirózsa mélyrenyuló szívós szára a mocsár-mélyen is megtalálja az eleven földet s abba veri gyökerét.
A nemzeti ö n t u d a t is minden mocsáron keresztül-hatolva meg fogja találni az eleven magyar földet, amelybe újból gyökeret ver.
A nemzeti öntudat gyökere: a nemzetnevelés.
Kell m i h a m a r á b b olyan nevelési rendszer, amilyent már, a nemzetnevelő pietísta Erancke hatása a l a t t ,v
Szemere Bertalan is ó h a j t o t t 1836-ban. Kell nemzeti nevelés, mely például állítsa a magyar ifjak elé a nemzet küzdelmes m ú l t j á t , ö n t u d a t á t .
Már a nagy Széchenyi mondotta, hogy : «Jó nemzeti iskola az, amire egy h á t r a m a r a d o t t népnek mindenek-fölött szüksége van», s Berzeviczy Albert 1896-ban, mint a I I . egyetemes t a n ü g y i kongresszus előadója, csak megismételte e jóslatot azzal, hogy <köz-oktatásunkba az igazi nemzeti szellemet bevinni csak akkor sikerülhet, ha egyszer mindenki, aki az if júság tanításának és nevelésének magasztos hivatásával foglal-kozik, maga át lesz hatva a nemzeti érzéstől, nemzeti feladataink t u d a t á t ó l . A képzés reformja által úgy 4s főleg azáltal tehetünk sokat, h a a leendő t a n á r o k a t
•s tanítókat nemcsak a kellő ismerettel és paedagogiai gyakorlattal l á t j u k el, de egyúttal az állam intéz-ményeivel menti 1 szorosabb érintkezésbe hozva éket, mindegyiket az állameszme, a nemzeti érzés egy-egy apostolává igyekszünk avatni.»
Miután pedig a nemzet nagysága, ereje, élete, egész sorsa azok kezébe van letéve, akik a nemzetalkotó honpolgárok nevelésével éréssé építik a nemzet alkot-mányát, — mid- n letettem kezembél a nemzet ön-t u d a ön-t á n a k hisön-tóriás könyvéön-t, — azokhoz a ön-taníön-tók- tanítók-hoz fordulok, akiknek a magyar nemzeti állam iránt táplált erős érzése és lelkes magyarsága kell, hogy biztosítékot nyújtson- afelől, hogy a haza egyetlen polgárá-ból se fog hiányozni a nemzeti öntudat.
A gyermeklélek egyszerű érzelemvilágába még könnyű belopni a nemzeti ö n t u d a t csiráit. Hiszen a
gyermek szívével, lelkével m é g annyira csügg az édes anyán, az otthonon, hogy könnyen lehet legközelebb fekvő érdeklődési tárgya az anyaföld, a haza szerete-tére vezérelni, amelyből a nemzeti érzés, a nemzeti öntudat fejlődik. Nem a didaktikai metodusok ennél a fontosak, n e m lehet módszert szabni a hazaszeretet, a nemzeti ö n t u d a t t a n í t á s á n a k . Az érzelem e meg-nyilvánulásaira csak az a melegen érző magyar tanító tud hatni, aki nem lett hűtelen régi, nemzeti ideáljaink és hagyományainkhoz, aki e feladatát nem pénzért fizetett robotmunkának tekinti, hanem nemzeti apostoloskodásnak, a nemzeti állameszme megszilárdí-tása s a magyar nemzeti állam felépítése körül teljesített missziónak.
Mit tegyen t e h á t a tanító, h o g y a nemzeti ö n t u d a t o t a haza m i n d e n polgárában felébressze, ápolja és öregbítse?
Elsősorban kell, hogy m a g a is á t h a t v a legyen a nemzeti érzéstől és nemzeti feladataink tudásától.
Nemzeti feladataink t u d á s á t a múltból, a nemzet dicsőséges és szomorú életéből merítse, s tanítvá-nyaival ismertesse meg a nemzeti öntudat ébredését és történetét.
Le kell rombolnia a gyermeki szívben s lélekben az idegen, nemzetközi eszmék bálványoltárait.
A gyermek szívén keresztül a magyar állam-eszmének meg kell nyernie az idegen ajkú szülőket is, s oda kell h a t n i , hogy a m a g y a r hazát minden polgára közös a n y á n a k tekintse, amelynek egyik gyermeke sem mostoha.
Kedveltesse meg a gyermekekkel a dalt, m e r t eí leghamarább megrezgeti a szív érzelemvilágának húrjait, s h a egy-egy hazafias dalban, búbánatos nótában, harci énekben felolvad az idegen, nemzetiet-len ' eszméktől, fajgyűlölettél megjegecesedett szív, ellenállhatatlanul magával r a g a d j a azt a nemzeti eszme s megszülemlik lelkében a nemzeti ö n t u d a t . Tegye a t a n í t ó az iskolát a nemzeti érzés felszentelt templomává, amelyben az édes magyar nyelven mutassa be a haza oltárán áldozatát, s nem a vad erőszak, h a n e m a béke, t ü r e l e m és szeretet isteni fegyvereivel hódítsa meg a n é p e t , hogy véle apostolos-kodjék a m a g y a r nemzeti állameszme szolgálatában.
Legyen maga a tanító a törvény, amely magyarrá tegye a magyart!
H a a m a g y a r tanítóság, a nemzeti ö n t u d a t ébren-tartója, buzgón teljesíteni f o g j a eme misszióját, akkor az öntudatra ébredt magyar nemzet nem f o g j a vissz-hangozni a költő sóhajtását :
•Multadban nincs öröm, Jövődben nincs remény.»