I r t a; Altenburger Gyula.
A marxizmus az egész világon csődöt mondott abban a pittanatban, amikor a gyakorlati életben meg akarták valósítani. Csődöt kellett mondania, mert hazugságon és erkölcstelenségen épült fel.
Hazugság, hogy a szociális termelés elő tudja moz-dítani magát a termelést, hazugság, hogy az egyéni önérdeket ki lehet kapcsolni a gazdasági fejlődés-ből. Erkölcstélenség, hogy a marxizmus az érdek-ellentétek elsimítása helyett azoknak fokozására törekszik, erkölcstelenség, hogy a megértés és a szeretet helyett a kérlelhetetlen gyűlölettel telt osz-tályharcot hirdeti. A marxizmus minálunk leg-hamarabb került csődbe, mert minálunk úgyis csak paródiáját valósították meg, habár ez a paródia véresen komoly valósággá is lett. A mi közgazda-sági politikánkat tehát nem szabad a marxizmus alapjain felépíteni.
Nekünk Magyarországon a múltban közgazdasági politikánk tulaj donképen nem is volt. Mi évszáza-dok óta benn éltünk egy adott helyzetben, abban a helyzetben, amely lehetetlenné is tette számunkra, hogy önálló gazdasági politikát űzzünk; oda voltunk kötve Ausztriához. Rendszeres közgazdasági poli-tika minálunk ki sem alakulhatott, mert az utolsó fél században tíz évről tíz évre kellett a gazdasági kiegyezést megkötnünk Ausztriával, úgy hogy kor-mányaink mindig csak a pillanat szükségleteinek megfelelő ad hoc gazdasági politikát követhettek,
8
Néptanítók Lapja •
9 — 1 2 . s z á m.amennyiben még csak erre is megvolt egyáltalában a módjuk. Mert hiszen a kiegyezési tárgyalásokon természetszerűleg számolniok kellett az osztrák kor-mányok mindenkori követeléseivel is és a maguk gazdasági politikáját azokhoz alkalmazni. Volt szó ugyan nálunk a múltban is önálló vámterületről, önálló bankról és az önálló gazdasági élet egyéb attribútumairól, de ezek inkább csak vágyak vol-tak, amelyeket megvalósítani nem tudtunk, mert a mi gazdasági életünk közjogi életünktől teljesen el-választhatatlan volt.
Ma kell gazdasági politikát csinálnunk. Ma el-érkezett az ideje annak, hogy nemzeti függetlensé-günket ebben az irányban is kiépítsük, hogy ebben gazdasági érdekeink a legjobban érvényesülhessenek.
Mielőtt azonban közgazdasági politikánk részle-teire nézve határoznánk, határoznunk kell afelől, vájjon a teljes gazdasági függetlenséget akarjuk-e, vagy esetleg a gazdasági függetlenség rovására aka-runk-e megszerezni olyan gazdasági előnyöket, ame-lyekben részünk lehet, ha belekapcsolódunk a nem-zetközi gazdálkodásba.
A nemzeti gazdálkodást két módon lehet felépí-teni. Vagy úgy, hogy iparkodunk úgy az ősterme-lés, mint az ipari termelés terén lehetőleg mindent, amire szükségünk vah, magunk előállítani, mert gazdaságilag csak akkor vagyunk teljesen függetle-nek a külföldtől, ha semmilyen téren behozatalra nem szorulunk. Olyan államok, amelyek ennyire teljesen függetlenek volnának, amelyek tökéletesgazda-sági autarchiában élnének, alig vannak. Csak világ-birodalmak lehetnek gazdaságilag teljesen önállóak, vagy olyan nagy államszövetségek, minők pl. az Eszakam'erikai Egyesült-Államok. ,De abszolút gaz-dasági önállóság még az Egyesült-Államokban sincs, mert még ők is rászorulnak bizonyos behozatalra, és amellett terményük, főként iparuk részére piacot is kell találniok..
A nemzeti gazdálkodás másik módja az, hogy az egyes államok iparkodnak a gazdálkodás valamelyik terén a lehető legtökéletesebb állapotot elérni, hogy gazdálkodásuknak ezzel az ágával, mint kivitelre termelő ággal lépjenek he valamilyen nemzetközi gazdálkodásba s hogy kivitelük ellenértéke fejében hozhassák be az általuk nem termelt, de odahaza szükséges értékeket az elérhető legelőnyösebb árban.
Az ilyen nemzetek gazdaságilag függetlenek termé-szetesen nem lehetnek.
Ami a mai nagy nyomorúságunknak egyik oka az, hogy mi a múltban azok közé az államok közé tartoztunk, amelyek egyoldalúan gazdálkodtak, úgy hogy ma, a nagy összeomlás után, semmivel sem rendelkezünk azokból, amiket azelőtt szomszédaink-tól hoztunk be. Az én meggyőződésem az, hogy politikailag is csak akkor leszünk igazán lenek, ha gazdaságilag is lehetőleg teljesen függet-lenítjük magunkat a külföldtől. Arra kell tehát törekednünk, hogy idehaza is minél inkább meg-közelítsük a gazdasági autarchia állapotát.
Tökéletesen függetlenek gazdasági tekintetben nem lehetünk. Vannak olyan nyerstermények, ame-lyekkel, bármily gazdag különben a mi földünk, még sem rendelkezik; de igen nagy részüket mó-dunkban lesz valamilyen szurrogátummal pótolnunk, úgy, hogy, meggyőződésem szerint, igen erősen meg-közelíthetjük a teljes gazdasági függetlenség álla-potát, ha csak merünk szakítani az ósdi felfogással
és merünk másképen gazdálkodni, mint gazdálkod-tak dédapáink. Ha helyre fog állani hazánk terü-leti épsége, olyan gazdagok leszünk természeti kin-csekben, hogy ezt az állapotot nagyon könnyen megközelíthetjük. De még akkor is nagyon sokat tehetünk gazdasági függetlenségünk érdekében, ha ideig-óráig annyira meg is csonkítanák hazánk területét, amint ezt ellenségeink megtenni sze-retnék. De ez csak akkor lehetséges, ha olyan rendszert viszünk bele gazdasági életünkbe, amely megadja a módját, hogy a rendelkezésünkre álló gazdasági erőforrásokat egymással összhangba hozva, a lehető legjobban használhassuk ki.
Jelszóvá lett minálunk, hogy agrár-állam va-gyunk, ezért is folytattunk mi teljesen egyoldalú mezőgazdaságot, sőt ezért volt a mi mezőgazdasá-gunk maga is annyira, egyoldalú, hogy szinte ki-zárólag csak búzát és egyéb szemes terményeket termeltünk. Ez az egyoldalúság a jövőben nem ma-radhat meg. A mi földünk nem csak búzát tud teremni, a mi gazdasági erőforrásunk nem csupán a föld.
Van egy gazdasági erőforrás, amelyet mi a múlt-ban szinte teljesen elhanyagoltunk: ez a gazdasági erőforrás az agyvelő. Más államok gazdaságának legfőbb oka az, hogy agyvelejükkel dolgoztak és agyvelejük munkáját értékesítették gazdasági éle-tükben. Annak, hogy az ipari államok általában véve olyan gazdagokká lettek, főoka az, hogy az ész munkája által tették jobban hasznosíthatóvá, értékesebbé azt, amit a föld terem, sőt még az agrár államok is az ész munkáját vitték bele a ter-melésbe, hogy általa megtermékenyítve a földet, annak hozamát megsokszorozzák. Ez az erőforrás minekünk igen nagy mértékben áll rendelkezé-sünkre, csak nem használtuk ki a múltban, amint nagy gazdagságunk mellett egyéb kincseinkkel sem törődtünk. Pedig, hogy mit jelent az agyvelő mun-kájának megfelelő kihasználása, arra csak égy pél-dát akarok felhozni: a fonó-szövőiparban a nyers-anyag értéke átlagban alig egy ötöde a termelt árú értékének. És mi mégis kiküldjük külföldre a mi gyapjúnkat, a mi lenünket, hogy azt onnan fel-dolgozva kapjuk vissza. A pamutárukért a béke utolsó esztendeiben évente egy negyed milliárdot fizettünk el Ausztriának, pedig a nyers pamutot 50 millióért csakúgy behozhattuk volna mi Fiúmén át, amint bevitték ők Trieszten át. Az iparnak csak eb-ben az egyetlen egy ágában évi 200 millióval lettünk ilyenformán adófizetőivé az osztrák tőkének, az osztrák agyvelő és az osztrák karok munkájának.
Ha gazdasági életünkben függetlenekké akarunk lenni, nem szabad az ipart elhanyagolnunk, annak dacára, hogy mindent meg kell tennünk mező-, erdő- és bányagazdaságunk fokozására is. De rend-szert kell belevinnünk gazdasági életünkbe. Meg kell találnunk a módját annak, hogy a mezőgazda-ság az ipar részére szükséges nyersanyagokat is termeljen, meg kell találnunk % módját annak is.
hogy az ipar a mezőgazdasági termelést mozdítsa elő és meg kell teremtenünk olyan kereskedelmet, amely a felesleges közvetítések kizárásával szolgálja az ipar és az őstermelés érdekeit egyaránt.
Azt mondtam, hazugság, hogy az egyéni önérde-ket ki lehet kapcsolni a gazdasági fejlődésből.
A marxizmus tanítása szerint az üzemek szociali-zálása volna a legfőbb ideál, amikor a munkások
tömege egyúttal a vállalkozó is. A német biroda-lom nemzetgyűlésén nemrég hangzott el egy be-széd, amelyben a szónok azt fejtegette, hogy még tudományosan sincsen bebizonyítva az, hogy a gazdasági üzemek szocializálása tényleg vezet-hetne a termelés fokozására, sőt még ott, Német-országban, a kötelességtudó, nemzeti alapokra he-lyezkedő szociáldemokrácia hazájában is azt iga-zolja a tapasztalás, hogy az üzemek szocializálása mindenütt a termelés csökkenését vonta maga után.
És erős hangsúlyozással emelte ki a szónok azt, hogy a vállalkozót, a vállalkozással járó egyéni hasznot nem lehet a nemzet gazdasági érdekeinek igen nagy sérelme nélkül a nemzeti gazdálkodás-ból kizárni.
A gazdasági életet minálunk is azon az alapon kell újjáépíteni, hogy az egyéni önérdek mint gaz-dasági hajtóerő érvényre juthasson. Ez természe-tesen nem jelenti azt, hogy az önérdeknek szabad volna a közérdeket elnyomnia. Évtizedeken át a szabadelvwség volt minálunk a legfőbb jelszó. Ez a jelszó, amelyet azok hangoztattak leginkább, akik a maguk önzését senki által és semmi törvényes intézkedés által korlátok közé szorítani nem enged-ték. a kufárszellem diadalára vezetett és ez okozta legnagyobb részben azt, hogy oda jutottunk, ahol vagyunk. Szabadságra a gazdasági éleinek
szük-sége van,^de olyan szabadságig, amely az egyes egyének ei" lekét egymással összhangba hozza és az egyes egyének önérdekét a közérdeknek
alá-rendeli. A legnagyobb lelki szabadság éppen abban is van, hogy tudatosan és akarva rendeljük alá a magunk érdekét a köz érdekének.
Gazdasági politikánk egyik céljának annak kell lennie, hogy minél több önálló gazdasági egzisz-tenciát teremtsünk. Emellett azonban arra is kell törekednünk, hogy ezeknek az önálló egzisztenciák-nak legjobb gazdasági érvényesülését is lehetővé tegyük. Ennek leghathatósabb eszköze a szövetkezés.
( Az utóbbi negyedszázadban, amikor a gazdasági ultra-önzés mind erősebben és erősebben kezdett dominálni, úgy hogy szülőokává vált annak az ál-datlan, fanatikus osztályharcnak, amely talán lezaj-lott ugyan, de még nem eredményezte a lelkek békéjét, a társadalmi békét, ebben az utolsó negyed-században a szövetkezés gondolata, az altruisztikus gazdálkodás gondolata mint ellenhatás lépett fel és kezdett erősen tért hódítani. A szövetkezeti gazdál-kodást nemcsak tovább kell fejleszteni, hanem ki is kell terjeszteni a gazdálkodásnak mindazoknak az ágaira, amelyekben a szövetkezés maga előnyössé válhatik. Sokat beszélnek nálunk birtokpolitikáról, sokat beszélnek többtermelésről. Az egyiket is, a másikat is meg kell csinálnunk, de azzal tisztában kell lennünk, hogy a többtermelést régi gazdasági rendszerünk mellett elérni nem fogjuk, hogy a birtokpolitika általában véve nem jelentheti a nagy-birtokok felaprózását. Mert egy ezerholdas birto-kon, ha azt tizholdas parcellákra osztanók fel,
száz pár igás marhára volna szükség, amit elő-teremteni sem tudnánk ma, eltekintve attól, hogy a parcellázás maga óriási munkapocsékolást, tehát a gazdasági erők elforgácsolását vonná maga után.
Minden kisbirtokon a gazdálkodás természetszerű-leg sokkal rosszabb, mint aminő nagybirtokon lehet, amint általában a gazdasági kisüzemek sohasem dolgozhatnak olyan hasznosan, mint a nagyüzemek.
Ez természetes is. Hiszen, ha mindenkinek minden munkát magának kell elvégeznie, nem lehet a munkamegosztást, a munka mechanizálását annyira vinni, mint ott, ahol ugyanazt a munkát nagy tö-megekben kell elvégezni, de nem is lehet gépeket olyan előnyösen beállítani a gazdaság szolgálatába, mint akkor, ha nagyüzemekről van szó. A mi parasztságunk még ma is úgy dolgozik, mint dol-goztak dédapái. Pedig, hogy a kisgazdák az erők tömörítése, a szövetkezeti gazdálkodás meghono-sítása útján mire képesek, azt másutt már meg-mutatták. Közismert fényes példája ennek Dánia, ahol az önálló kisgazdák szövetkeztek bizonyos mérvű közös gazdálkodásra, termékeik közös érté-kesítésére és fényes példa még az olaszországi szö-vetkezeti gazdálkodás is az egy tagban megmaradt nagyobb birtoktesteken.
A mi gazdatársadalmunkat még bele kell nevelni a gazdasági élet olyan rendszerébe, amely amellett, hogy a nemzet gazdasági érdekeit mozdítja elő, nekik maguknak is mérhetetlen hasznukra lesz.
Kisgazdáink konzervativizmusa mellett nagyon nehéz volna őket hamarosan rábirni gazdálkodási rend-szerűk megváltoztatására, de talán még ez is sike-rülni fog.
Népnevelésünkben nagyon fontos szerepet ját-szottak azok az évek, amelyeket fiatalságunknak katonai szolgálatban kellett eltöltenie. A katonai szolgálattal egybekötött vasfegyelem volt az a ha-talmas nevelő eszköz, amelynek jótékony hatását egész életükön át érezték azok, akik katonák voltak.
A megváltozott viszonyok között ilyen rendszeres katonáskodásra szükség nem lesz. Nemcsak azért, mert előreláthatólag csak igen csekély számú kato-naság tartására fogják nemzetünket a békeszerződés alapján feljogosítani, hanem azért is, mert maga a világháború megmutatta, hogy a tömegek katonai kiképzéséhez nincsen szükség hosszú tényleges katonai szolgálatra. Azokat az éveket, vagy azok-nak egy részét, amelyeket az ifjúság a katonai szol-gálat eltörlése vagy lényeges redukciója folytán megtakarít, arra kellene felhasználni, hogy szigorú katonai fegyelem alatt nevelődjék bele a gazdasági életbe. A birtokreformmal és az állam terheinek rendezésével kapcsolatban mindenesetre állami kézre fognak kerülni olyan birtokok és egyéb gazdasági üzemek, amelyekben meg lehet honosítani a gaz-dálkodásnak minden nemét, a nagyüzemi gazdál-kodást csak úgy, mint a szövetkezeti alapon álló gazdasági kisüzemek tömörítését. Ha ezeken a bir-tokokon végeztetjük el a katonai szolgálatot pótló gazdasági kényszerszolgálatot, ez olyan nevelő is-kolája lehet az ország fiatalságának, . hogy földbir-tokos kisgazdáink körében rövid egynehány év alatt meg lehet majd honosítani a gazdálkodásnak azokat az egészséges rendszereit, amelyekre az országnak is, nekik is szükségük van s amelyeket az ő kon-zervativizmusuk mellett egyébként talán csak év-tizedek fáradságos munkája árán lehetne meghono-sítani.
Kövid cikkben természetesen nem lehet a gaz-dasági politika minden részére kiterjeszkednünk.
Csak a legfontosabb momentumokat akarom ki-emelni. '
Az utóbbi évtizedekben minálunk a részvény-társasági alapon való gazdálkodásnak igen erős túltengésével találkozunk. A részvénytársasági forma
10
Néptanítók I^apja
13—14. szám.a legkellemesebb mindazoknak, akik a vállalkozás hasznát lehető teljességéhen a maguk részére akar-ják lefoglalni, amellett azonban kockázatukat erős mértékben korlátozni kívánják. A részvénytársasági formának túltengése vezetett el oda. hogy a gazda-sági vállalkozásból a/z. egyéni önérdek teljes érvé-nyesülése mellett az egyéni felelősséget lehetőleg ki akarták zárni. Részvénytársaságokra a gazdasági életnek szüksége van. Amint szüksége van nagy-bankokra is, mert hiszen sok az olyan vállalkozás, amelynek mérete meghaladja az egyes egyének gazdasági erejét, sok az olyan vállalkozás, amelynél a kockázat nagysága, az üzlet bizonytalansága teszi megindokolttá a kockázat megosztását. Különösen minálunk Magyarországban van erre* szükség, ahol a keresztény társadalom általában véve nem neve-lődött bele sem az iparba, sem. a kereskedelembe, ahol a hozzáértés hiánya miatt hiányzik is a vál-lalkozási kedv, a vállalkozáshoz szükséges bátorság.
Szükségünk volt a múltban és szükségünk lesz a jövőben is a részvénytársasági alapon való alaku-lásokra. de ezeknek az alakulásoknak főképen azt a célt kell szolgálniok, hogy az erők tömörítése és a kockázat megosztása által növeljék a vállalkozási kedvet és beleneveljék a keresztény magyar társa-dalmat az egészséges, modern gazdasági életbe. De a részvénytársaságoknál is annak a szempontnak kell dominálnia, hogy az üzletnek a keresztény er-kölcsi alapon kell állania, mert különben nem szol-gálhatja a nemzeti érdekeket. Lehetetlenné kell tenni azt, hogy a nemzet pénzével idegenek sáfár-kodjanak úgy, hogy a nemzet pénzének erejével magát a nemzetet forgassák ki vagyonából. Szük-séges lesz igazán nemzeti célokat szolgáló nagy-banknak a megalapítása, amely középpontja legyen a gazdasági élet vérkeringéséhek.
A gazdaságpolitikának egyik legfontosabb kérdése az, minő szerepet töltsön be az állam a nemzet gazdasági életében. Az állam a nemzeti életnek nemcsak kerete, hanem annak sok dologban irá-nyító, rendező szerve. A gazdasági életben is sok-féle szerepe jut az államnak. Az állam kötelessége, hogy a gazdasági életet mindenütt támogassa, ahol az egyéni gazdaság magában véve erőtlen ; így pl.
nem lehet .kiépíteni a nemzfeti gazdálkodás rend-szerét, ha maga az állam nem gondoskodik az ösz-szes energiaforrások felkutatásáról, feltárásáról és a gazdasági élet szolgálatába állításáról. Ezirányvi feladatait az állam minálunk a múltban csak arány-lag csekély mértékben teljesítette. Természetesen volt minekünk is geológiai intézetünk, de csak a legutóbbi időkben gondoltak arra, hogy a geológiai vizsgálatokat a gazdasági élet számára is hasznosí-tani kellene. Vizi erőinket csak elenyésző csekély mértékben hasznosítottuk, mint energiaforrásokat, pedig ezek — mindig az igazi, a régi Magyarorszá-got véve, nem pedig ellenségeink álomképét — egymagukban körülbelül 21 a millió lóerőt jelente-nek, holott a gazdasági életünkben elhasznált szén-ből összesen csak IVa milli ó lóerő-energiát hasznosítot-tunk. Tehát a múltban teljesen szén nélkül is meg lehetett volna a ' szükséges munkaerőnk. Erre persze nem gondoltunk, mert eszünket csak politizálásra fordítottuk. A vizek szabályozásának jelentősége azonban nemcsak abban merül ki, hogy ilyen ha-talmas energiaforrásra fogunk szert tenni, de figye-lembe veendő még az is, hogy a tavaszi nagy
víz-tömegek összegyűjtése és azok lefolyásának meg-felelő szabályozása útján nem kevesebb mint 7 millió hold földet tudunk az árvizektől mentesíteni. Mind-ezt természetesen akkor, ha, amit ismétlem, bizo-nyosra veszek, hazánk területi épsége ismét helyre fog állani.
Az állam feladata a gazdasági életben a szükséges energiamennyiségek előteremtése körül ezekben nem merül ki. Nem csupán a még meglevő és ismert energiaforrásokat, aminők pl. földgáz, petróleum stb.
kell felkutatni, hanem egészen uj energiaforrásokat is fel kell tárnia az államnak, vagy legalább is mindent megtennie, hogy ilyenek felfedezhetők, feltárhatók legyenek. A mi szenünket pl. nem min-denre tudjuk jól felhasználni. Gáztermelésre alkal-matlannak mondják, a vaskohászatban nélkülözhe-tetlen kokszot sem adja, az állam feladatai közé tartozik az is, hogy olyan kísérleti telepeket léte-sítsen, amelyek feladata annak megvizsgálása, hogyan lehet a mi szeneinket a legjobban felhasználni. Még az sem lesz baj, ha azok az energiaforrások, ame-lyeket idehaza mesterségesen, esetleg nagy kerülő utakon tudunk megteremteni, nem is olyan gazda-ságosak, mint amelyekhez a külföld útján tudunk hozzájutni, mert gazdasági életünk függetlensége csak akkor biztosítható, ha éppen energiák dolgában vagyunk lehetőleg teljesen függetlenek a külföldtől.
Ma látjuk azt, mit jelent az, hogy nincsenek meg, illetve nem állíthatók gazdasági életünk szolgála-tába azok az energiák, amelyekkel rendelkezünk.
A legtöbb viszonylatban pótolhatnék a szenet vizi erőkkel, földgázzal vagy egyebekkel, míg ma a szén hiánya miatt százezrével vannak a munkanélküliek.
Állami feladatot képez az is, hogy mindazokat a kísérleteket«elvégezze, amelyeket a magángazdaság a hozzá nem értés, a vállalkozási kedv vagy a vál-lalkozás bátorságának hiánya folytán elvégezni nem tud. A mi szenünk más, mint a porosz szén, talán gazdagabb kátrányokban, amelyeknek termelése ál-tal országunkat igen erős mértékben gazdagíthat-nánk. Festékiparunk pl. úgyszólván nincsen, pfedig, hogy mit jelent a festékipar, azt Németország pél-dája mutatja, amelynek festékkivitele igen erős mértékben járult hozzá, hogy valutájának túlságos mérvű leromlását meg tudta akadályozni. Mind-nyájan emlékeznek még bizonyára az első tenger-alattjáró teherszállító hajónak, a Deutschlandnak útjára és talán tudják azt is. hogy a Deutschland rakománya nagy részben festékekből állott, ame-lyekben ezen iparág elhanyagolása következtében még a gazdag Amerikái Egyesült-Államok is a né-met importra vannak utalva. Megint nem lehet célom, hogy mindent felemlítsek, ezzel a példával is csak utalni kívántam arra, minő fajtájúak azok a feladatok, amelyek az államra hárulnak, mint a gazdasági élet előmozdítójára.
De az államnak a gazdasági élet őrének is kell lennie. Az állam feladata az, hogy törvényhozási úton gondoskodjék a gazdasági élet külső formái-ról. amelyek annak zökkenés nélküli lefolyását biz-tosítani vannak hivatva A mi gaadaságpolitikánk-' hoz tartozik gazdasági törvényeink reformja is.
Különösen kereskedelmi és ipari töri'éni/eink szo-rulnak újjáteremt és re, mert a korlátlan liberaliz-mus szelleme helyébe annak a szellemnek kell lépnie, amely a szabadságot megfelelően-.összeegyez-teti a közérdekkel. Kereskedelmi törvényünk
értei-' mében mindenféle fajta vállalkozás csak bizonyos bejelentési kötelezettséggel jár, így pl. bárki sza-badon alapíthatott részvénytársaságot is. Már meg-emlékeztem azokról a veszedelmekről, amelyekkel a részvénytársaságok elburjánzása jár, természetes, hogy helyes gazdasági politikának arra kell töre-kednie, hogy ezek a veszedelmek lehetőleg kiküszö-böltessenek. Amennyire szükség van és szükség lehef a részvénytársaságok alapítására, épen annyira óvatosnak kell lenni azoknak a formáknak meg-állapításánál, amelyek között új részvénytársaságok megalapíthatok lesznek. A részvénytársaságok meg-alapítását egyáltalában engedélyhez kötném s az engedély megadásánál vizsgálat tárgyává tenném nemcsak az alapítók személyi megbízhatóságát,1
hanem azt is, vájjon szükséges vagy hasznos-e az új részvénytársaság létesítése. Ez a rendszer azok-ban az államokazok-ban, amelyek nem hódoltak be a liberalizmus szellemének annyira, mint mi, ame-lyeknek gazdasági életét ennélfogva nem is méte-lyezte meg a kufárszellem annyira, mint a mienket, mint pl. Németországban és Ausztriában, már a múltban is fennállott, úgy, hogy nem is illethetne a reakció vádja bennünket, ha mi is meghonosí-tanék.
Az a szellem, amely a szabadság ürügye alatt a kufárkodás szabadságát szolgálta, természetesen azt is el akarta kerülni, hogy üzleti mesterkedéseibe túlságosan mélyen belepillanthassanak azok. akik-nek hivatásuk volna a nép érdekeiakik-nek védelme.
Ezért azon a címen, hogy hiszen a nép gazdasá-gilag nagykorú, a részvénytársaságoktól és szövet-kezetektől nem kívántak meg többet, mint a nyilvá-nos( elszámolást. Ez három irányban is hazugság volt. Hazugság volt, hogy a közönséget gazdaságilag nagykorúnak mondták, mert tudták azt, hogy a közön-ség túlnyomó része gazdaságilag, épen minálunk, mennyire kiskorú. Hazugság volt, hogy nyilvánosnak mondták azt az elszámolást, amelyet azuu a- helyen tel tek közzé, ahol egyáltalán nem jutott a nagyközön-ség szeme elé, a hivatalos lapnak hirdetésrovatában.
Es hazugság volt, hogy ezeket az elszámolásokat egyáltalában elszámolásnak nevezték, mert hiszen legtöbbjéből még a szakemberek sem tudták meg-állapítani a való tényállást. A Mérlegkészítés, az -elszámolások összeállítása valóságos művészetté lett, s ha mérleg alatt azt értjük, hogy az egy vállalat vagyoni állapotának teljesen hu kópét adja, akkor még azt is mondhatjuk, hogy a legtöbb mérleg hamis, hamisak nemcsak azok a mérlegek, ame-lyekben szépítik a helyzetet, de hamisak azok is, amelyekben bőven vannak az úgynevezett titkos, látens tartalékok. Nem mondom azt, hogy emiatt a részvénytársaságokat feltétlenül el kellene ítélni, sőt ellenkezőleg: elrejtett tartalékokra sok okból Szükségük van. De az a tény, hogy a titkos
tarta-lékolások beláthatatlan következményű visszaélések-nek válhatnak forrásává, maga is elégséges annak megállapítására, hogy a gazdaságilag kiskorú, tehát az ellenőrzésre képtelen nagyközönség helyett maga az állam végezze arra hivatott szakközegei útján a legbehatóbb ellenőrzést. Hasonló a helyzet termé-szetesen a szövetkezeteknél is.
Közgazdasági politikánknak lényeges részét ké-pezi még a büntető és a perjogi törvények meg-felelő revíziója. A mi gazdasági életünk egészsé-gessé, a nemzet egyetemére nézve igazán hasznossá
csak akkor fog válni, ha a keresztény erkölcs alap-ján fogjuk újjáépíteni. A keresztény erkölcs uralmát intézményesen kell biztosítani és a legszigorúbb büntetésekkel sújtani a kufárszellem visszaéléseit.
Új, szigorú definíciókra lesz szükség; szükség lesz talán új büntetésnemek bevezetésére is, de minden-esetre szükség lesz azoknak a büntetéseknek szigo-rítására, amelyekkel a törvény a kufárszellemből eredő bűnöket és vétségeket sújtja.
De szükség lesz perjogi reformokra is. A formák szükséges tisztelete kufárlelkű ügyvédek és jog-tanácsosok hatása alatt olyan formalizmussá fajult, amely magát az igazságot iparkodott megölni. Nem a lényeg volt a fontos, hanem a forma, és az volt a legjobban kereső ügyvéd, aki m e j tudta találni a módját annak, hogyan lehet a le* nagyobb gazságot is úgy elkövetni, hogy az elkerül lesse a büntetést.
A formák hézagai között akárhányszor elsikkadt a kellemetlen igazság.
Az állam feladatai a közgazdaság terén arra is kiterjednek, hogy a népet gazdaságilag nevelje.
Ezt a nevelést már az elemi iskolába^ meg kell kezdeni. Azt a gyermeket nemcsak a szépre és a jóra, hanem a hasznosra és a szükségesre is meg kell tanítani. A legjobb beruházás az, amit az oktatásügyi kiadásokra (ordít az állam, es bizony mérhetetlen bűn terheli minden pénzügyminiszte-rünket, aki a közoktatástól tagadta meg a szük-séges eszközöket. Pénzügyminisztereink általában véve nem állottak hivatásuk magaslatán, mint az ország gazdasági életének legfőbb irányítói. Ment-ségükre szolgál ugyan, hogy évtizedeken át ott lebegett felettük az állandó deficit réme, úgy hogy sz^te belenevelődtek abba. hogy a kincstári érde-kek védelmében lássák egyedüli hivatásukat, de azért bizonyos az, hogy az a rövidlátásuk, hogy nem ismerték fel azt, milyen áldásosakká válhat-nak és hányszorosan megtérülhetnek idejében esz-közölt kiadások, nagy mértükben hozzájárult a mi teljes gazdasági leromlásunkhoz.
Gazdasági nevelésünk rendszerét u legalsótól a.
legfelsőbb fokig, a legáltálánosabbtól a legspeciá-lisabb szaktudás kifejlesztéséig kell kiépítenünk.
Szomorú dolog, de úgy van, hogy minálunk, az elsősorban földmíves országban, alig néhány föld-mívesiskola van, és nincs egyetlen- olyan főiskolánk sem, amelyen egészen komoly, tudományos vizsgá-latok folynának abban az irányban, hogyan lehetne a mi mezőgazdaságainkat minden tekintetben a leg-nagyobb tökéletességre fejleszteni. A gazdasági ne-velésnek részben új csapásokon kell haladnia. Míg az -ipari nevelés az alsó- és a középfokon minta-szerűnek mondható, felsőfokon lényegesen javítani kell rajta, mert gépészmérnökeinket, kémikusainkat gyakorlati úton is bele kell nevelni az ipari ter-melés nagy feladataiba. Arra már hivatkoztam, hogyan gondolom a nép nagy tömegeit a katonai szolgálatot helyettesítő gazdasági kényszerszolgálat útján belenevelni a gyakorlati gazdasági életbe, de elméleti tudást is kell adni és ugyancsak beletar-tozik gazdasági politikánkba, hogy kiépítsük mind-azokat a szervezeteket és intézményeket, amelyek lehetségessé teszik, hogy minden gazdálkodó állan-dóan beletanulhasson az új gazdálkodási mód-szerekbe.
A gazdasági nevelésbe azonban azt az ősrégi és mégis mindig új szellemet kell belevinni, amely /
/