6
Néptanítók I,apja 4—5. szám.
t u r á n i folt, j ö t t - m e n t népség v a g y u n k Európa számára. A Gondviselésben sem bizhatunk más-kép, csak ha : Segíts magadon, az Isten is meg-segít szólás szerint intézzük sorsunkat.
Legyen ez a sors bármily kemény, viseljük edzett férfiassággal, mert a jövő velünk lesz . . . A szocializmus a kereszténység éltető vizé-ben megtisztulva, mint koreszme, a koráram-latok sodrában hamarosan elhozza a tervezett népszövetségnek hatalmaskodáson és gyűlöle-ten alapuló tákolmánya helyébe a nemzetek szívbeli testvériségének a már ébredő keresz-t é n y szolidarikeresz-táson felépülő k o r á keresz-t , amikor a népek nem ellenségei, hanem társai lesznek egymásnak s akkor a létfenntartás harca he-lyett fajunk is tehetsége n e m e s értékeinek kifejlesztésére szentelheti gazdag erőit.
A nemzeti érzés hevületében tobzódó vad szomszédaink v a d indulatai is meghiggadnak m a j d s észrevéve a nagy népek hatalmaskodó törekvéseit: proletárnemzet voltuknak t u d a -t á b a n adnak még keze-t n e k ü n k , lekicsinyel-t, szegény m a g y a r o k n a k : mert a proletár kis-népek szövetségének a mi néprajzi s földrajzi egységünk körül kell kikristályosodnia!
S távol keleten, öreg Ázsiában is készül v a l a m i : megmozdult egy eddig szunnyadó f a j ; a turáni f a j temérdek népe felébredt s ú j történelmi életre készül . . . Az a faj, amely nek mi itt, nyugaton, testvértelen ágaként élünk . . .
Ennek a megmozduló, ú j történelmi erőül jelentkező f a j n a k mi magyarok itt előőrsei vagyunk . . . Nekünk itt rend< ltetésünk v a n :
ki kell t a r t a n u n k rendületlenül!A politikai hatalmat egyelőre elvesztettük, igyekezzünk addig más téren : a művelődés-ben, a k u l t u r á b a n új h a t a l m a t szerezni azok fölött, akik a politikában nálunk erősebbek és ügyeseberősebbek voltak. Őrizzük, fejlesz -szük s nemesítsük értékes f r j u n k erényeit, ki-váló tulajdonságait, hogy így csiszoltán, kellő erővel hathassunk más f a j o k erőivel, sajátossá-gaival együtt az emberiség k u l t u r m u n k á j á b a n . Most ébredő t u r á n i f a j u n k n a k is minden m ű -veltségbeli kincsét, értékét nekünk kell kibá-nyásznunk, megőriznünk s az emberiség mű-veltségbeli kincsesházába e l j u t t a t n u n k .
Nem j á t s z o t t u k mé* el minden szerepünket a történelemben . . . Van még feladatunk, van még történelmi munkánk, v a n rrég jövőnk s nagy hivatás vár még r á n k s az ébredő t u r á n i f a j r a ! Csak a hitünk ne a p a d j o n ki, csak fajunk ereje ne ernyedjen el s csak a műveltségben legvünk erősek!
T mí
fótestvérem, hallottad a szót ?
Rendü-letlenül ! !A jelent elvesztettük, a mult kiesett hatal-munkból, de — S/.échenyink szerint — a jövő a kezünkben van . . . Ez a jövő a te kezedbep.
van, tanítótestvérem, magyar táltosok kései utóda!
Acélizmokkal, bús elszántsággal, zord akarat-tal kell nekifeszülnünk a magyar jövőnek, az ú j honfoglalásnak, hogy a Kárpátoktól Adriáig terjedő ezeréves hazát, a három halom s a négy folyó h ó n á t , az ősi jogon bennünket illető ősi örökséget visszahódítsuk s egy t u r á n i nép újból felragyogó dicsőségének alapjává tegyük!
Hallottad a szót, tanítótestvérem?
\ R 3 n d i i l e t l e n ü l ! ! !
Ez szükséges és hasznos jelenség; nélküle a kizsák-mányoló túlhatalma óriási, a kizsákmányoltak nyo-mora égbekiáltó lenne, nélküle azok a feladatok, az életnek azok a szükségletei, amelyek a túlhatalmássá és így egyoldalúan önzevé vált hatalmasoknak köz-vetlen érdekét nem szolgálják, teljesen kielégítet-lenek maradnának, amivel az e m b i r i kultúra fejlő-désén esnék csorba; nélküle nem érvényesülhetne az állami és társadalmi életben intéiményesen a szeretet, a megértés, az érdektelenség, önzetlenség, amit mind-ezeknek az erényeknek emberileg lehető
megvalósí-tása : az állam hív életre.
Bármilyen s ükséges is ezek szerint az, hogy időn-k i n t a időn-kő; hatalmi úton megoldott feladatoidőn-k tömege szaporodjék, mégsem zárkó h a l u n k el annak megálla-pításától, hogy a közigazgatás tartalmi f jjlodésenclc", a közélet szocializált.sínak is ián határa. Mindennek az áTKrrrrvagy más kö;ületek kefébe j u t t a t á s a szükség-képen az egyéni tetterő, a k a r a t , elhatáro; óképesség es d j ét j e l e n t i ; örök természeti törvényszerűség, hogy az emberek szabadságra vágynak.
A túlzás mindkét értelemben hiba. Amilyen lehe-tetlen a mi szellemi fejlettségünk, az életviszonyok bonyolultsága mellett az, hogy minden feladat meg-oldásáról az állam gondoskodjék, épen olyan vétkes következményekkel j á r n a a meglév^ óriási társadalmi különbségek, az er viszonyok ellentéte mellett az, h a az állam nem igyekeznék arra, hogy mindazoknak a szükségleteknek kielégítésére közvetlen vagy köz-vetett módon befolyást gyakoroljon, amelyek túl-h a l a d j á k az egyes ember életviszonyait és amelyeknek magánkézben hagyása túlságos h a t a l m a t j u t t a t az emberek egy részének embertársai felett.
A közigazgatás szociális feladatainak vizsgálatánál ez az egyik kiindulópont. A másik, a közigazgatás lényegének helyes felismerése.
Hogy minek nem kell a közigazgatást tekinteni, hogy mi nem a lényege a közigazgatásnak, azt leg-j o b b a n m u t a t leg-j a kö, igazgatásunknak a háború el tti és háború alatti szervezete és állapota Megjegy;em.
hogy mindazt, ami a magyar közigazgatást sajnosan joliemii, többé-kevésbbé áll az öss; es művelt államok kö. igazgatására i s ; ú j tájékozódásra — az angol-amerikai közigazgatási j o g v i d é k t J eltekintve — m i n d e n ü t t szükség van.
A mi közigazgatásunk a legutóbbi i d ' k i g két té-nyezu sajátságos és szerencsétlen összehatásának, ki-egyenlít désének volt az eredményerAz^gyik'tÉiíyezó a kapitalista gazdálkodás kora gazdasági válság felé BÓclrodott, u maixisták által talán túlságosan hang-súlyozott, jelent ségükben túlzott osztályellentétek kihegyezése válsághoz v e z e t e t t ; ezeknek az ellenté-teknek a tompítására, az eleinte elnyomott, kés bb burkoltan mind nagyobb súlyhoz j u t ó alsóbb osztá-lyok érdekvédelmére mind tobb és több s> ük véglet-nek, különösen sok gazdasági vonatkozású kérdésnek intézését vette át a kö; h a t a l o m .
A másik tényező az, hogy még.legutóbbi időkben is a közigazgatásban. a X Í X - i k s i á adiieii
m a k ós az ezek után következő reakciók kiegyenlít déseképen létrejött absztrakt és ideális j ó g i m é " é r -vényesült. A polgári rétegek ugyanis a fejedelmi és a forradalmi zsarnokság ellen egyaránt úgy akartak védekezni, hogy a j o g a i t almát terjesztették ki min-denre, mindent jogi fomáTtEah fejeztük-ki, üflMlfent j o g megkötöttség alá vontak. Különösen igyel-feztek arra, hogy az alaptermészete miatt a jogszabályok
merev m e g t a r t á s á r a kevéssé hajlamos, gyors cselek-vésében g á t a k a t nem ismerő közigazgatást a j o g bék-lyóiba v e r j é k .
A legkevésbé sem szándékozom a jog szentségét, a jognak, m i n t egyik legf bb rendező elvnek s; erepét
bírálat t á r g y á v á tenni. A j o g úgyis, mint cselekvési lehet ség, úgyis, mint a cselekvések szálályo; ója, minden m ű v e l t államban nélkülö; hetetlen ; a m ű -veltség, belátás terjedésével kell a jog uralmának és fej! désének is lépést t a r t a n i a . A jog azonban csak egyik és nem az egyetlen rendező elv lehet. Az állami életnek, a közigazgatásban megtestesített cselekvő kö; hatalomnak végsú alapja az erkölcs, működésének külső fokmér j e és célja a siker, az életben való ér-vényesülés. Elhibázott dolog t e h á t , ha az életben kü do, az életet formálni a k a r ó közéleti m ű k ö d é s vezérelvévé, szabályozójává a fikción alapuló, merev intézményt, a jogot tesszük.
És mégis ez történt.
Annyira féltek a kétféle zsarnokság visszatérésé-nek lehet s é g é t 1 az emberek, hogy inkább megbéní-t o megbéní-t megbéní-t á k a szükséglemegbéní-tek kielégímegbéní-tésére kimegbéní-tármegbéní-t karmegbéní-t. E n n e k a felfogásnak még oly kiváló kö; iga; gatási ember is hódolt, mint Gneist, aki állandóan félt attól, a m i t ő úgy nevezett «die Umgehung der Gesetze durch die Verwaltung». E n n e k a balítéletnek az eredménye az, hogy a jogszolgáltatást t a r t o t t u k komolyabb, fonto-sabb hivatásnak, a kö;igazgatást másodlagosnak.
Ennek a b a b o n á n a k t u d h a t j u k be azt, hogy az igaz-ságszolgáltatás szabályai, s;ervezete, cselekvési r e n d j e lett irányadó a kö;igazgatásra, hogy a kö;iga; g a t á s t végül nem t e k i n t e t t é k egyébnek, m i n t a jogszabályok
végrehajtójának. > i Ez pedig a helyzet, az életjelenségek teljes
félre-ismerését jelenti. A közigazgatás nem jogszabályokat h a j t végre els sorban, hanem közszükségletiket elégít ki : rombol és épít, parancsol és tilt, szervez és rendez.
A jogszabályok, a jogrend az életviszonyoknak egy bizonyos része csak, amellyel úgy dolgo; h a t u n k , m i n t a tudós a különböző gázakkal, savakkal a lombikjá-ban ; a közigazgatás ezzel szemben maga az élet, a m a g a rends; ertelenségében, a m a g a folytonos
válto-; á s á b a n , a maga viharaival, a m a g a lombikba nem fogott és nem f o g h a t ó elemeivel. L á t j u k , mennyire különbözik egymástól a kettJ ; és mégis a kevesebb, az önkényesen kiválasztott életviszonyok szabályo-zása vált irányadóvá az összes, a nem szabályozott és nem is szabályozható életviszonyokra.
A továbbiakban r á fogok még m u t a t n i arra, h o g y ennek a jogás; kodó beállításnak milyen kedvezi t!en szociális követke; ményei voltak. Most csak arra uta-lok, hogy ez tis, t á n közigazgatási szaks;empontból, a s: üksépletek j o b b kielégíthetésének s; ems; ögleté-b 1 is, karos volt és hogy ezt a t é n y e őt, sem szaögleté-bad s ; e m el t t téveszteni soha, ha a kö;iga;gatás és a társadalmi problémák kölcsönhatásáról, viszonyáról beszélünk.
A két tényező : a bátortalan és következetlen tö-rekvés az állami szocializmusra, amely az ellenkező elvyel mindig megalkudott, másrészt a jogi elem túl-tengése azt az eredményt váltotta ki, hogy a köz-iga; g a t á s eredeti hivatásától idegen, feladatának meg-valósítása szempontjából káros álarcot öltött magára.
A kö; igaz gatást az emberek nem tekintik többé a cselekvő''ÍÍTT, h a t a l o m n a k , melyben mindenki részt vesz ; a nagykő; önség nem úgy nézi a kői igazgatási szervezetet, mint valami vele egyemŐ" összetételű
48
Néptanítók I,apja 4—5. szám.
rokonérzésű életműszerét a nemzetnek, hanem idegen, rosszindulatú, a legtöbb esetben kártékony valami-nek tekinti; úgy tőnik fel, hogy a közigazgatási szer-vezet bonyolult fokozatai, a számtalan hivatal, ha-tóság, intézet tájékozhatatlan útvesztők arra a célra, hogy az egyesek szükségleteik kielégítéséhez mennél nehezebben, 'minél nagyobb fáradsággal jussanak.
Sokan úgy érzik, hogy a közigazgatás, a látszólag produktív m u n k á t nem végző óriási hivatalnoksereg tulajdonképen n e m egyéb, mint óriási polip, rettentő méretű éLsdi, amely a munkás vérsejtek életerejét zsívja ki, amely annál jobban virágzik, minél jobban sorvad a nemzeti társadalom.
Valljuk be Őszintén, valami alapja ennek a balhit-uek van. Nem kell épen a legk^camodottabb beren-dezésű államokra, Bizancra, vagy a Mennyei Biroda-lomra gondolnunk, mi magunk is szerezhetünk ebben a tekintetben tapasztalatokat, h a nem mint igazga-tók, kormányzók, hanem mint igazgatottak, kormány-zottak állunk szemben a közhatalommal. Egyszerű községi bizonyítvány megszerzése a fővárosban, va-lamely ügyirat hollétének megállapítása egy minisz-tériumban, napokig tartó vesződséget jelent, olyan útvesztők végigfutását, amelyekben hasztalanul ke-ressük Ariadné fonalát. A felelősségtől való irtózás révén mindenki másra hárítja az ügyek érdemleges elintézését.'Egyik hatóság a másikhoz, egyik ügy-osztály a másikhoz, fogalmazó a számvevőséghez, az a segédhivatalhoz fordul, részben kényelemszeretet-ből, részben azért, hogy az esetleges rossz állásfog-lalás káros következményei ne egy hivatalnokot ter-heljenek. Az élet arra rendezkedett be, hogy a visz-szásságok, hiányok automatikusan küszöböltessenek k i ; ezzel szemben a közigazgatás vezérelve — eléggé sajnos — az lett, hogy mindenkivel szemben bizal-matlannak kell lenni, és nem szabad feltételezni azt, hogy valamely feladat gyorsan is megoldható, hogy valamely szükséglet azonnal is jól kielégíthető. A szer-vezett bizalmatlanság rendszeréből kifolyólag és azzal számolva, hogy a közigazgatási alkalmazottak nagy része gyenge ós így munkájuk pótlásra szorul, életbe-léptették a fokozatos felebbvitel rendszerét, vagyis azt, hogy az alsóbb hatóság döntése ellen jogorvos-lattal lehet élni a felsőbbhöz, másrészt azt is, hogy ugyanazon a hatóságon belül nem az dönt, aki az ügyet tulaj donképen intézi, hanem esetleg két-három másik, az ügyet rosszabbul ismerő egyén vizsgálja felül annak munkáját. I t t megint szerepet játszik a jogi elem túltengése is ; csakhogy mig a magánjogi vagy büntet perben, ahol jogkérdésről van szó, van értelme a felebbvitelnek, addig a közigazgatásban, ahol a ténykérdés döntő, ahol a legtöbb esetben azonnali intézkedés szükséges, az egész intézmény több kárt okoz, mint hasznot.
Nem csoda azután, ha az élettől mindjobban tá-volodó közigazgatás a formák üres betartásává válik, ha az állampolgárok zöme úgy érzi, hogy közszükség-leteiknek nem kielégít je, h a n e m akadályozója.
Az élettói való elzárkózás, a rideg formatisztelet még egy másik káros következményt vont maga után, ami a közigazgatás szociálpolitikai szerepe szempontjából sokkal fontosabb, mint ahogy eddig gondoltuk. Minél jobban bogozódtak az életviszonyok, és így minél inkább vált szükségessé a hivatásos tiszt-viselui kar kialakulása, az annál inkább húzódott be
* formák és nehézségek bástyáiba, annál kevésbé érzett e g y ü t t az igazát kereső közönséggel. A
tiszt-viselőből hivatalnok lett, a k i csak saját és pályatársai érdekét t a r t o t t a szem el t t : minél kevesebb munka, minél több e l j n y megszerzése. A hivatalnoksereg lassanként külön kaszttá fejlődött ki az államon belül.
Nem akarom a tisztvisel ket az osztályelfogultság vádjával illetni. Kétségtelen, hogy túlnyomó nagy részük.dicséretre méltó önfegyelmezéssel és önzet-lenséggel s a j á t anyagi és osztályérdeke ellen foglalt állást, tulajdonképen öngyilkos politikát folytatott, amikor a közügynek szentelte életét és munkáját olyan anyagi ellenszolgáltatásért, amely két nemze-déken belül feltétlen bizonyossággal a család anyagi romlását jelentette. Nélkülök, az ő lankadatlan buz-galmuk nélkül a magyar állam hajója sokkal hamarabb került volna zátonyra. Nem hunyhatunk azonban szemet azon, hogy bizonyos rétegei a tisztviselői kar-nak, így különösen a megyei és minisztériumi tiszt-viselők kifelé zárt egységként jelentkeztek nemcsak a nemes hagyományok ápolása, hanem különlege*
érdekeik védelme szempontjából is ; nem hagyhat-juk megemlítetlenül, hogy ezek talán öntudatlanul az életviszonyokat, a közfeladatokat, a közönséget els'sorbiin annak a társadalmi rétegnek világszemlé-lete szerint ítéljék meg, arnelyb' 1 származtak. Ameny-nyiben pt'dig nem ez az eset forgott fenn, ha valóban törekedtek arra, hogy minden zavaró mozzanatot kikapcsoljanak, pártatlanok legyenek, még akkor is könnyen estek az osztályelfogultság és osztályérdek kátyújába, mert eltépvén azt a szálat, amely szá-mukra hivataluktól függetlenül a társadalomban he-lyet biztosított, gyökértelen, erő és tartalomnélküli lényekké váltak, akik a nagyon erősen osztálytudatos", hatalmasabb rétegek kezdeményezése ós befolyása alá kerültek. Amint a kapitalista, tőkés rétegek uralmuk alá hajlították & politikai pártokat és a sajtót, ép úgy megtették a közigazgatással is, nem azért, mintha a közigazgatási tisztviselők becstelenül eladták volna magukat, hanem azért, mert nem ismerték fel az elpalástolt törekvéseket, mert boldogok voltak, hogy a közhatalom gyakorlásának külsxínét meg-t a r meg-t h a meg-t meg-t á k és csak a d o meg-t meg-t esemeg-tukbon, pl. válaszmeg-tások- választások-nál vették észre azt, hogy tulajdonképen kiktől függ-nek. A mi viszonyaink között is csak külszín volt közigazgatásunknak régi középosztályú jellege; a hatalom a virilistáké volt úgy a városokban, mint a megyékben, és igen jól tudjuk, hogy az utóbbi év-tizedek gazdasági eltolódásai után kikből került ki a virilisták zöme.
Megállapíthatjuk tehát, hogy a közigazgatásnak világszerte, de különösen nálunk erős válsága van, amoly társadalmi problémák megoldására csaknem képtelenné teszi, és amely a nehézkesség, célszerűt lenség, valamint az osztályuralmi szempontok túl-zott érvényesülésében nyilvánul meg.
Ezen az állapoton-sürgésen változtatnunk kell, mint ahogy évek óta, már a világháború elctt világ-szerte megindult erre vofiatkozólag a mozgalom.
A közigazgatás úgyis mindig reformra érett, állandó változásnak van alávetve, amjnt a közszüKsegletek köre változik; most fokozottan áll fenn ennek szük-sége, mert a közélet gyúpontjába került, itt-ott for-radalomra vezetett a társadalmi ellentétek kiegyen-_
lítódésének kérdése. Lehet, hogy a közhatalom ezt az' éles ellentétet letompítja, korunk f .kérdését békéi megoldáshoz j u t t a t j a ; lehetséges az is, hogy a hely-zetet még súlyosbítja ós újabb forradalmakhoz egyen-geti az utat. Mindenesetre a társadalmi kérdés az a
tényező, amelyhez minden életnyilvánulásnak alkal-mazkodnia kell, hogy végre egyszer ezt a 'zavaró mozzanatot életünkből kiküszöböljük és bizonyos hosszabb időszakon á t ismét lehetővé tegyük a szel-lemi és anyagi fejlődést.
A társadalmi problémáknak, a szociális ellentétek ki-egyenlítésére irányuló törekvésnek rá kell nyomnia bé-lyegét a közigazgatásra és meg kell találnia benne a leg-hatékonyabb eszközt a társadalmi béke megteremtésére.
At kell t e b á t alakulnia a közigazgatásnak.
Tégre a közigazgatásban is érvényesülnie kell an-nak a tételnek, amely a külvilágban észlelhető min-den emberi működést i g a z g a t : a legkisebb ert,'feszí-tés és a legnagyobb eredmény e l v é n e k ; meg kell szűnnie a mai rendszernek, mely a társadalmi erűk lecsérléeét jelenti, mert a lehető legtöbb m u n k á t veszi igénybe a kétséges eredményhez. Van azonban ezen-felül három olyan mozzanat, amely különösen társa-dalmi vonatkozásai révén teszi indokolttá a közigaz-gatás gyökeres á t a l a k í t á s á t .
Csak az a közigazgatás áll hivatása magaslatán, fisak az munkálkodhatik a társadalmi ellentétek és visszásságok kiküszöbölésén, amely az élő szerveze-tekhez, társadalmi alakulatokhoz, azok igényeihez és hajlEmáihoz szorosan alkaimazködlk. Aü ll^yflTtíHflé-Hzeles alapon álló'közigazgatás is Csák ú g y ér el sikert, ha személyi és tárgyi eszközei helyesen vannak meg-választva ós helyesen a l k a l m a z t a t n a k ; tehát ha a legkiválóbb hivatásszerű tisztvisel k, munkaképes ön-kormányzati testületek és megfelelő ügyvitel, eljá-rás vonulnak be az adminisztráció r o z z a n t várába.
Végül kell, hogy a közigazgatás szociális tartalommal legyen telítve, ami ismét k f t köve tölts teljesítését jelenti : azt, hogv a közigazgatás műiden
ténykedése-dén, szerveinek összetételébén érvényesüljön az a törekvés a társadalmi b a j o k kiküszöbölésére, a társa-dalmi igazság megközelítésére, — másrészt azt is, hogy a közigazgatás különleges feladatának tekintse, külön közigazgatási ágként képezze ki a gyengébbek védelmét, í'elsegítését, erre külön intézményeket léte-sítsen.
H a az előbb említett hiányok többó-kevésbbé az egész világon érezhetők és a most kiemelt követelé-seknek m i n d e n ü t t érvényesülniük kell, minden esetre nálunk legsürgősebb a tennivaló ebben a tekintetben.
A mi közigazgatásunk ősidők óta a lehető legszomo-rúbb állapotban van ; a n a g y konzervatív pártvezér : Sennyey P á l báró már a 70-es években méltán
ne-vozte azsiaiiiak. Azóta állandóan törekszünk "arra, hogy áz állami" akarat érvényesülését a szükségletek kielégítését jobban biztosító szervezetet alkossunk, minden törekvés meghiusult azonban azon a sziklán, amelyen a m a g y a r jövő h a j ó t ö r é s t szenvedett. Ez a szikla az Ausztriával való kiegyezés, illetőleg az a körülmény, hogy közös uralkodónk volt vele. Mi-nálunk az uralkodó nem a nemzeti ö n t u d a t kifejezője, hanem a nemzeti vágyak lenyűgözője v o l t ; nálunk nem lehetett szó arról, hogy szerencsésebb nemzetek példáját követve erős központi kormányt, a társada-lom idejüket m u l t előjogait letörő közigazgatást alkos-sunk, hanem boldogoknak kellett éreznünk magunkat, h o g y sikerült kieszelnünk olyan közigazgatási
be-rendezést, amellyel adott esetben az uralkodó és a központi k o r m á n y nemzetellenes törekvéseit meg-hiúsíthattuk és amellyel megerősíthettük annak a társadalmi osztálynak az u r a l m á t , amely a múltban a nemzeti eszmével a legjobban volt telítve.
Természetesen ez a lehetetlen állapot megbosszulta magát, a közigazgatás természetének félreismerése megbénította az állam é l e t é t ; és — amint m á r utal-t a m is erre — a nemzeutal-ti eszméutal-től utal-telíutal-teutal-tutal-t felsőbb osztályok lassacskán kezdtek helyzetükkel vissza-élni, másrészt meggyengülve olyan elemeknek en-gedni az intézmények révén nagyon súlyossá váló befolyást, amelyek nemzeti szempontból egyáltalá-ban nem v o l t a k megbízhatók.
Vizsgáljuk m e g azonban a m a g y a r közigazgatást az előbb felállított hármas követelmény szempontjá-ból és állapítsuk meg, hogy ezek megvalósítására in?
lenne a tennivaló.
Elsősorban m e g kell látnunk, hogy a közigazgatási keretek és az élet fejlődő ^szervezetei egyáltalában nem fedik e g y m á s t .
Nem mindig ez volt a helyzet hazánkban. A m a -gyar épen úgy államalkotó, uralkodásra t e r m e t t f a j , m i n t a r ó m a i: csodálatos j ó ösztönnel t u d t a az eszközöket megtalálni, szervezeteket tömöríteni. Szent I s t v á n várszerkezete a maga nemében szinte tökéle-tes v o l t ; az e n n e k bomlásából keletkezett vármegyei rendszer is teljesen megfelelt e viszonyoknak azóta, hogy a köznemesség győzelme el vitái hatatlan lett.
Az egész politikai nemzet m e g t a l á l t a elhelyezkedését benne : a köznemesség gyakorolta a tényleges végre-h a j t ó végre-hatalmat a vármegyében, a többnyire f r e n d ű főispán alatt. Az iparos és kereskedő elem a szabad királyi városokban szervezkedett, míg a közjogilag n e m jogozottak, a jobbágyok szervezetei: a falvak természetszerűleg a vármegyének voltak alárendelve.
A 48-as átalakulással ez a kialakulás megválto-z o t t ; amegválto-z lett volna termésmegválto-zetes, h a amegválto-z immár minden állampolgárt m a g á b a n foglaló politikai nemzet föld-míves rétege a vármegyében, iparos és kereskedő ré-tege a városokban kapja meg a közjogi és közigazga-t á s i kereközigazga-teközigazga-t.
Nem ez t ö r t é n t . Á vármegye n e m alakult á t a községek szövetségévé, nem a demokratikus rétegek v e t t é k á t benne a vezetést, nem azok érvényesültek, h a n e m a középnemesség kiegészítve Aimagát a hozzá világszemléletben közel álló polgári rétegekkel, meg-kísértette azt, h o g y a vármegyét m i n t külön valósá-got továbbra is fenntartsa. Természetesen a n a g y -gazdasági válság, az erőviszonyok eltolódása
csak-h a m a r elszegényítettek ezt a produktív m u n k á t ó l visszahúzódó réteget, mely már az ide közi választá-sok miatt is függővé vált azoktól, a k i k anyagi s ú l y u k és összeköttetéseik révén az országos politika irányí-t ó i is volirányí-tak : a nagybirirányí-tokosok és a 67 uirányí-táni liberális időkben meggazdagodott, nagyrészt idegen f a j ú tőke-pénzesek, spekulánsok uralkodtak tulajdonképen a vármegyében.
' A ' vármegyei igazgatás így h o v a t o v á b b politikai ssííaeafste.t öltött és ennek a két rétegnek érdekeit szolgálta a k o n k r é t ügyek intézésében .is. Ennél" a körülménynek szociális szempontból két vészes kö-vetkezménye volt. Az egyik az, h o g y a vidéki lakos-ságot végleg elkeserítette, amennyiben az észrevette, h o g y az ellenzéki m a g a t a r t á s ú polgárt Jéptenm^omon megbüntetik küTönbT/zŰ" kihágások m i a t t , ' mert 7át-t á k az_ e m b e r e k ,h o g y "az" erdefkihagáscJk "Térén ki fójT'dött~ gyakőrlát ÍSgföbb helyen nagy urak va-dászszenvedélyének kielégítésére szolgált, mert érez-t e k , hogy leginkább o érez-t érez-t van jó érez-törvényhaérez-tósági ú érez-t , ahol az egyszersmind valamelyik uradalom, vagy szeszgyár érdekeit szolgálja, mert szemükbe ötlött,
50
Néptanítók I,apja 4—5. szám.
hogy az idegen nevű 4a^redet{Liőzsér..kap-m6gjmin-den küzszállitást, vásárolja olcsón a községi vagy közbirtokossági erd t, irifgá magyar földmíves sze-gényedik. Hozzájárult ehhez még az, hogy a megyei tisztvisel i kar elszakadván a n é p t ! l , modorában sem volt mindenütt olyan, hogy az alsóbb néprétegek bizalmát és szeretetét meg t u d t a volna nyerni. H a m a j d a távolabbi jövő szerencsétlen két forradalmunk történetet mégírja, meg fogja állapítani, hogy mind-ezeknek a tényez' knek sokkal er sebb hátasa volt a lakosság elkeseredésének el idézésében, a tekinté-lyek elleni állásfoglalásban, mint ahogy azt ina gon-doljuk.
A másik vészes következménye au-tágÁ meg^e^erő-élfttel együtt nem érző szerkezetté vált. X"BÖ5!igSfö'gá-t á s egyes szervei X"BÖ5!igSfö'gá-tulajdonképen n«rfl"mások, minX"BÖ5!igSfö'gá-t azok a keretek, melyben az e g y ü t t é l j emberek egy-egy tömege a közfeladatokat megoldani kivánja ; ennek a keretr.ek úgy kell idomulnia, ahogy a tartalom, az embertömegek összetétele változik. .Nálunk erre nem voltak figyelemmel.
A magyar f jldmíves természetes egysége az együtt gazdálkodók együttlakó tömege : a falu. Történelmi okok, a török hódoltság miatt kifeji dött nálunk a tanya-típus is, vagyis az a települési mód, amely nem szeres szomszédságon alapul, hanem azon, hogy mindenki birtokán lakik. E/.eket a körülményeket kellett volna figyelembe vennünk és a megyét a falvakban vagy tanyákon él földmívesek szövedékévé tennünk. Ezzel szemben nálunk a falvak emelése, akaratuk érvényesülése iránt mi sem t ö r t é n t ; a fal-v a k a t gyámság alá helyeztük, fejlődésükben, akara-t u k nyilváníakara-tásában megköakara-töakara-takara-tük, még azakara-t is meg-akadályoztuk, hogy az ott letelepült egyének ügyeit szakképzett tisztvisel j e : a jegyző segítségével ön-állóan intézze. Ehelyett egy merőben mesterséges, hivatalnoki szervezetet létesítettünk, amely az egy-mással semmi érdekazonosságban nem lévő falvakat összekapcsolja, ügyeiket zsarnokilag intézi.és amely-nek f nöke m á r nevéb 1 kitetszcleg is nem ment az osztályuralmi jellegt 1; nem is csoda, hiszen f szolga-bírónak hívják. A falvak a f szolgabírói, hol atyás-kodó, hol zsarnokoskodó önkény alatt nem indulhat-t a k virágzásnak ; csak oindulhat-tindulhat-t boldogulindulhat-tak, ahol viindulhat-taliindulhat-tá- vitalitá-suk a rendszer ellenére leveg. höz jutott. A f szolga-bíró — bár tulajdonképen utaznia és.felügyelnie kel-lett volna — hivatalnokká vált, aki írásbeli határo-zatokat hozott, jelentéseket kért és továbbított, azon-ban a természetes közösségnek : a falunak gazdasági és kulturális szükséglete iránt csak annyiban é i d j k l >-dött, amennyiben erre vonatkozólag felülről irányí-tást kapott.
Még rosszabbul áll a helyzet a tanyáknál és tanyá-soknál. Az intenzív gazdálkodás első parancsa az, hogy a földmíves lehet > közel lakjék birtokához, mert-így rengeteg energia kíméli dik meg, ami az ide-oda járással elvész, az állatállomány a helyszínén van és megtudja adni a földnek a termékenyítő anyagot, végül, mert a földmíves csak ebben az esetben haj-landó átmenni a nagyobb anyagi hasznot biztosító, azokra a művelési ágakra is, amelyek állandó gon-doskodást, pepecselő munkát feltételeznek. Ezekre tekintettel nálunk minden módon elu kellett volna mozdítani azt, hogy minél több tanya épüljön, a lakosságnak minél nagyobb része lakjék állandóan a tanyákon; ebből a szempontból a tanyásoknak
biztosítani kellett volna mindazokat a kulturális,, közbiztonsági, közlekedési előnyöket, amelyeket a parasztvárosok nyújtanak.
Ha közigazgatási szervezetünk az élethez idomult volna, feltétlenül megadta volna a nagyobb tanyák-nak a község jogait, úgy mint ez Észak-Amerikában és Poroszországban t ö r t é n t ; a kisebb t a n y á k a t pedig együttesen fogta volna össze egy-egy tanyaközséggé, amelynek központjában iskola, orvos, közigazgatási hatóság t e t t e volna lehet vó a közéletet. Józan fel-fogás mellett még adókedvezményekkel is kellett volna édesgetni az embereket a tanyákra.
Mindennek az ellenkez< j e történt. Vármegyényi területek, a nagy városi határok, a szellemi elmara-dottság, gazdasági kulturátlanság állapotába sülyed-tek ; ha valaki kiment a tanyára lakni, el kellett szánnia magát arra, h o g y orvosért; közigazgatási hatóságért órákat kell úton töltenie, gyermeke iskolá-zatlanul nő fel. Emellett tulajdonképen a tanyák, a mez< gazdaságilag művelt földek fiz ették meg az al-földi városok kényelmi és fényűzési berendezkedéseit.
Nem is igen törtek az emberek magukat azon, hogy kimenjenek a tanyára, b e n t maradtak a városokban, megakadályozták azoknak urbanizálódását, a telet eltöltik munkátlanul és megmaradnak az aránylag legkevesebb állandó m u n k á t igényi > szemtermelés mellett, melynek hozama a talaj kimerülés miatt állandóan csökken, úgy, hogy a rossz porosz földek-nek átlag másfélszer olyan szemtermés eredménye van, m i n t a Kánaánnak csúfolt Nagy Magyar Alföld-nek.
I t t l á t j u k legkiáltóbb példáját annak' mennyire fontos szociális szempontból az, hogy a közigazgatási szervezet a gazdaságútermelés, a társadalmi rétegek elhelyezkedésének törvényszerűségéhez alkalmaz-kodjék.
Ne felejtsük el ugyanis, hogy a megye említett jellegváltozásában és a mezőgazdasági jellegű városok óriási határainak meghagyásában, a tanyarendszer visszafejlesztésében, szerepe van a tényleges viszo-nyoktól elzárkó ó száraz és uniformi; álásra törekvő osztrák bürokrácia járszallagján felni t t törvényhozó nemzedéknek is, azonban a dönti mozzanat mégis csak az, hogy ezek a berendezések egyes rétegeknek nagy társadalmi és. anyagi el nyöket jelentenek. így a városok nagy határai is azt jelentik, hogy a keres-kedő, iparos, ingót kés, szellemi foglalkozású elemek központi elhelyezkedésük helyzeti nyomatékát ki-használva, a széttagolt földmíves elemmel fizettetik meg kiadásaikat.
A helyes megoldás tehát csak az lehet, ha a vár-megyét, amelynek fenntartó eleme amúgy is elveszí-tette létjogosultságát és létalapját, átalakítjuk u.
nemzet igazi gerincének, a demokratikus földmíves rétegeknek érvényesülésére alkalmas községszövet-séggé, a községeket a megyei gyámkodás alól fel-szabadítjuk ; a városok határát arra korlátozzuk, ami a kereskedelmi és ipari telepek, valamint a városi közművek szempontiából szükséges, a mezőgazdasági-lag művelt városi területeket a tanyai központok ön-állósításával az illet) megyéhez csatoljuk.
A város nem lehet más, mint az iparos, kereskedő és szellemi foglalkozású rétegek települési helye. Min-den intézménye, egész jellege ezeknek érvényesülését szolgálj cl f di külföldi fejLdés vívmányai, melyeket á t v e t t ü n k , mind ezen alapulnak, a földmíves lakosság igényeit nem elégíthetik ki. Külföldi ember, ha v á