92 MAGTAR NYELVŰ IRODALOM

ménynek kivált első öt versszakában találunk, csak valódi ihletett' ség képes biztosítani.

A magyar műköltészet kezdeteinek vagyunk itt tanúi: naiv magyar forma és európai érzelmi műveltség biztos, meleg kéz*

fogásának.

Sa jn o s, harmadik szö veg em lék ü n k, a Königsbergi Tőre' dékek, igazán annyira töredékek s eredetük is annyira homályos, hogy kevés foghatót mondhatunk róluk. A z eddig ismert adatok alapján valószínű, hogy ezek szövege is „vendégszöveg” volt v ak ' mikor egy latin kódexben. Abból kitépve s részben felszabdalva használták fel egy másik (vagy talán ugyanazon) kódex beköté' séhez, mely utóbb a königsbergi egyetemi könyvtár birtokába került. Ott fejtették aztán ki e kódex bekötési táblájából.

Ez az emlékünk is latinból való fordítás, még pedig valamely M ária tiszteletére szerzett iratból, Marialé'ból. Eredetijét azonban még eddig nem ismerjük s így nem állapíthatjuk meg a latintól való függésének mértékét. Mint fordítás, a Monitio utóda volna;

csakhogy nem liturgikus, nem kötelező, hivatalos szöveget fordít, hanem szabad érdeklődéssel kiválasztott, vallásosdrodalmi szöveget.

M int ilyen, a Siralommal tartozik egy kategóriába s prózában első képviselője annak a szövegtípusnak, mely a középkorvégi kódex' irodalomban otthonos. Ez emlék voltakép három szövegegységet őrzött meg, csonkán és hézagosán; az egyiknek tartalma a szűz*

anyaság misztériumán való álmélkodás; a másodiké az angyali üd' vözlet előkészületei, az Ür utasításai Gábriel arkangyalhoz; a har' madik, igen hézagos értelmű szövegé talán az A ra coeli legenda egy részlete. Voltak akik versnek, s mások akik részben prózának, részben versnek tartották. Valószínűbb azonban (eredetije isme' rete nélkül erről sem dönthetünk), hogy litániaszerű ritmust kell látnunk benne, mi a későbbről ismert imádságoknak is gyakori sajátjuk, s a versszerűség (ütemezettség) benyomását némely he'

lyein azáltal kelti fel, hogy párhuzamos szerkezetű mondatai itt' ott nagyjában egyenlő hanghuzamúak.

A Halotti beszéddel kapcsolatban megállapítottuk, hogy ilyes magyar szövegek azért pusztultak el könnyen, mert folyvást hasz' nált, elrongyolódásnak leginkább kitett szerkönyvekbe voltak be' írva. Két utóbbi emlékünk a pusztulás más okairól is felvilágosít.

A Mária'siralom eleje annyira ki van dörzsölve, hogy csak nagyi' tott fényképfelvételből tudták elolvasni; az utána következő levél pedig, melyen folytatása lehetett, ki van tépve a kódexből. A Königsbergi Töredékek pergamenjét meg könyvkötéshez használ' ták fel. Mindkét esetben idegen, magyarul nem tudó ember ke' zébe kerülhetett a magyar szöveget is tartalmazó latin kódex, aki az első esetben meg akarta tisztítani a „barbár” , érthetetlen sző' végtől a latin kódexet, a másodikban pedig a nemdatin szöveggel beírt lapokat sajnálta legkevésbbé ipari célokra felhasználni. H a' sonló természetű pusztításra későbbről is van adatunk. Így abban az 14óOas évekből való mondseei kódexben, mely egy magyar tízparancsolat'töredéket tartalmaz, szintén ki van tépve egy levél;

a csonkján látható írás'maradvány tanúsága szerint arra is magyar szöveg lehetett írva; a tízparancsolatnak szintén azért nincs meg az eleje, mert az azt tartalmazó laprészt is kitépték.

Szövegmaradványaink latintól való függése már ismeretes előttünk. A z a primitív magyar nyelvű irodalom, mely általuk eredezni kezd, nem is egyéb a latin törzsnek egy még gyenge oldalhajtásánál. De hogy nemcsak függvénye a latinnak, hanem ahhoz képest az egykorúak szemében alsóbbrendű is: „vulgaris” : azt, ha máshonnan nem tudnók, az idézett példákból eléggé meg' érthetjük.

III

A XV. SZÁZAD

A XIII.— X IV . században találtunk ugyan egyes „irodalmi f - \ jellegű" emlékeket, „irodalmat" azonban (magyar nyeh JL J L vüt) korántsem. Ahhoz oly jellegű szövegeknek, minők a Siralom, meg a Königsbergi Töredékek, folytonosabb sorozata és centrális összefüggései adhatnák meg a jogcímet. Ami egyszer a latinnak a függvénye, az csak e függő viszony elmélyítésével és kiterjesztésével fejlődhet nagyobb arányúvá. Mennél szélesebb magyar rétegeknek sikerült közvetlen érintkezésbe lépniök a deák kultúrával, annál inkább meglett a feltétele egy attól függő vuh gáris, népszerűsítő irodalom terjeszkedésének.

Ily irányban a X V . század látszik döntő jelentőségűnek. E század emlékei közül a szójegyzékek a latin nyelv szorgosabb ta' nulásáról, a glosszák a szövegtolmácsolás fokozódó szükségéről tesz' nek tanúságot, némely polgári iratok az írnholvasni tudás nagyobb elterjedtségéről (mit más adatok is bizonyítanak). E jelek szom' szédságában ott a valóság is: latin kódexekben magyar vendég' szövegek nagyobb száma, sőt egész magyar könyvek előbukkanása.

Szó je g y z é k e k (nomenclaturák, nominahok) a század első', glosszák második feléből maradtak fent csoportosan. A szójegyzé' kék a szótár ősei. A mieink tárgyi csoportosítás szerint rendezik el a latin szavakat (Isten, világ, számnevek, ember, tartományok, halak, füvek, stb.), egymásmellé, egyfolytában írva; a latin szó fölé írják ki (mintegy sorközi glossza módjára) a megfelelő ma'

94

gyárt. Előkerült egy^egy csonka vagy teljes szójegyzék a besztercei naszódi megyei levéltárból, a felsőausztriai SchlägH prémontreiek könyvtárából (ugyaninnen egy latin magyarázatos, de hellyel' közzel magyarul glosszázott szótár is), továbbá a soproni városi s a königsbergi kir. állami levéltárból. A három első — a BesZ' tercei, a Schlágli, meg a Soproni szójegyzék nem függetlenek egymástól, hanem némileg szabad másolatai egy elveszett korábbi szó jegyzéknek, mely viszont nem eredeti magyar összeállítás volt, hanem valamely bajor'osztrák származású latin'német szó jegyzék átdolgozása latin'magyarra. A Soproni magyar érdekű fogalmak' kai is (Ungarus, Palatinus, stb.) kibővítette az eredetijét. E szó' jegyzék'család német eredetét a szó jegyzékekben itt'Ott bennfe' lejtett német szavak árulják el. Tankönyvül szolgált mindahárom, az iskolai latintanításhoz. A z elsőnek a leírója, Szlavóniai György, meg is nevezi magát; némely jegyzeteiből látni, hogy németül is tudott, s helyesírásán is („sch” ) felismerszik a német hatás.

Szintúgy a Königsbergién. E tankönyvirodalomban találkozunk tehát először német minta hatásával s egyszersmind, úgy látszik, német anyanyelvű magyarok közvetítő szerepével. Legbővebb anyagú a Schlágli, legtöredékesebb a Soproni; az 2140, ez 100 magyar értelmezést tartalmaz.

Jelentőségük nemcsak nyelvtörténeti. A mi szempontunkból érdekük az is, hogy latin szövegek pontos értelmezését s ezáltal a fordítás'irodalom szükségleteit szolgálhatták. Figyelmet érdemel szókincsük azon csekély része, mely az irodalmi műveltség foga' lomkörébe vág. A Schlágliben a sok hangszernév (kürt, gajd, síp, süvöltő, dob, hegedű, lant) mellett a mulattatok foglalkozásnevei fordulnak elő tömegesebben: kürtös, sípos, dobos, a palpominus megfelelőjeként közölt „igrech” , s a „pakocsás” 'nak tehát játékos' nak, bohóskodónak értelmezett joculator, s a sípossal fordított istrio, meg fistulator. „T on n ás” a cantatrix (énekesnő), de tombás a gestulator, meg a palpanista is; a haruspex magyarja varázsos.