106 MAGTAR HVELVÜ IRODALOM

a kolostor még Mátyás halála után is a mananus testvérek felügye' lete alatt maradt.

A Jókai'kódex meglepő, magányos koraiságát ez idő szerint még nem tudjuk kielégítőleg megmagyarázni. S ha tudnók is, fentmaradna a további kérdés: alapszövegének (vagy szövegeinek) fordítói felől.

Bármint legyen is, a magyar nyelvű irodalom kifejlődésének a latin-tanultság mellett másik feltétele: közönség jelentkezése, mely igényt tart latinból fordított olvasmányokra: a Jókai'kódex' szel már szintén megvalósult. Ily közönség — apácák vagy begi' nák — szükséglete hívta létre a magyar Ferencdegendát; s a latinul is tudó frátereknek, meg a csak magyarul tudó sororoknak

— „húgaiknak’'’ — hitéletbeli egymásrautaltsága tette lehetővé az irodalmi és az irodalomtalan réteg igazán eredményes össze' találkozását. A z a felemelkedés az irodalmiság felé, melyről több' szőr szólottunk, állandóan folyamatban volt a magyar nyelvűség egész területén, a világi magyarság nyelvében is; de teljessé csak az egyházon belül válhatott, még pedig az által, hogy az irodalom alatti, a deáktalan réteg legalább is egyes szigeteivel — az apáca' kolostorokkal — egészen belenőtt az egyházi műveltség szféráiba, s ott a maga magyar nyelve számára mintegy kikényszerítette az irodalmi műveltség ajándékát. A budai begináknak az az 1448' bán kifejezett kívánsága, hogy observans testvéreik magyarul ta' nítsák őket: szimbolikus értékű történeti adat; a Jókai'kódex pedig egyik kivételesen megmaradt tanúja a fölemelkedés hasonló, egy' előre még gyéren jelentkező szándékainak.

E fölemelkedéssel azonban a nyelvnek az a latintól való füg' gése, mely addig laza vagy csak részleges volt, teljessé és nagy' arányúvá vált. A z irodalmiság jellegét nagymérvű ellatinosodásá' val kellett megfizetnie a most meginduló fordításurodalomban.

Különösen nehéz helyzete volt a Jókai'kódex fordítójának (eset' lég fordítóinak), hiszen az a zsenge irodalmi nyelv, melynek fej'

fedezéseit eddig figyelemmel kísérhettük, huzamos elbeszélő sző' vegek szerkesztésében volt leggyakorlatlanabb. A z élőszó könnyen segít magán, ha szabadon, emlékezetből tolmácsol. De az írás, mely nyomról'nyomra követi az idegen elbeszélő szövegnek nem csupán értelmét, hanem minden viszonyító formuláját, mellé' és alárendelő kapcsait, mód' és időbeli illeszkedéseit, folytonos új nehézségekkel küzd, s végül is a szövegszerüség minden irodalmi kellékét az idegen mintától kölcsönzi. A latintól nyeri azonban azt a tekintélyt is, mi az irodalmi nyelvet föléje emeli az élő, egyszerű beszédnek s szó' és formakincsében elkülöníti tőle. Lati' nosságain bizonyára nem ütközött meg senki azon sororok közül, akik olvasták (jobban mondva: hallgatták, míg valaki felolvasta nekik); ha nem is első hallásra, de aztán mindinkább megértették, hozzászoktak s mintegy a szentség nyelvét tisztelhették benne, melyet a deákság szelleme lebegett körül.

Bőven lesz módunkban ez irodalmi nyelv sajátságait meg' ismerni, valamint az irodalmiságnak ily fordítmányokban képvi' selt fázisát is közelebbről meghatározni. De lássunk néhány illusz' tráló példát a Jókai'kódexből.

Prédikálja vala őtet méltót minden tisztességben; engemet földen fekvőt; meglelé az beteget tekélletest megvigasztat ( = m eggyógyultat); látám az asztalt tisztesen és odvar módra szerzettet ( = udvari módra, csinosan megterítve); érzvén magát . . . megváltoztat; felkefe . . . felséges istennek jószágával (ma' lasztjával) tüzesült; kinek az soká állónak származék keresztfáról szózat; és hittel teljes, m o n d a;---azért kell enmagamot mén' denben neked hasonlanom; hogy Krisztusnak magát mendenben hasonlaná;---nem hiszlek tégedet lőtt fenni ( = nem hiszem, hogy ott voltál) frátereknek kapuján; hivé nem illetett fenni;

--- némi haladék lévén ( = kis vártatva), legottan . . . hívá; —

— jóllehet vakokat világosóhhon (világosítson); mikoron még' len kevesen volnának; alázatos engedelmet megteljesítvén isteni

108 MAGYAR HYELVÜ IRODALOM

titkokról oly csudálatos titkokat vezet vala világosságra, hogy senkinek nem vala kétség, hogy ő miatta ( = általa) és egyebek­

nek miatta szentlélek nem szólt volna ( = hogy maga a szentlélek szólt általa); ---ragadá útát eleibe ( = útnak indula); fel legyen szíved; te kívánatod vagyon megteljesült; holott kell vala kezdetni ez mennyei. . . útnak; nemcsak életében, de es halálában

( = halálában is ) .

Egyeztetés, vonzat, accusativus cum infinitivo, ablativus ab- solutus, consecutio temporum, idiotizmusok, copula, passivum, szórend latinosságai csak úgy hemzsegnek e nagy érdekű szöveg­

ben. M a csodálkozhatunk ezen, de nem tagadhatjuk, hogy a fej­

lődés rendje nem lehetett más. A z idegen szöveg-béklyóba szorí­

tott magyar nyelvnek lett a feladata, hogy a forma fegyelmét megszokván, lassan-lassan saját, élőszóbeli formáival szorítsa ki az idegent. A kódex-irodalom korában az is megindult.

Mondanom sem kell, szókincs tekintetében is mily nehézség­

gel járt a latinból való szoros fordítás. Olykor vagylagos szó- használattal él a fordító: „áldván avagy jól mondván'”, mintegy magyarosan meg latinosán is kifejezve magát; „az útra avagy ösvényre"” : mintha szótárilag szedné össze a szinonimákat; máskor átveszi s továbbképezi a latin szót: „karitásság” . Nehezen boldogul az attributumos templomnevek (pl. „S. M aria de angelis” ) for­

dításával: „ jő v e . .. szent Máriához de angelisról valóhoz” , —

„lakozik vala angyalis nevő helyről való szent M áriánál” , —

„Angelisi szent Máriához siess” . Irodalmi műszók közül a „mese”

kerül elő szövegünkben („példázat” jelentéssel), meg a „beszédet törlöjteni” . Különös mellék-értelemmel használja a glossza szót ez érdekes mondatban: „regulát parasztúl és ígérői igére, glossza nélkül, örömmel incselkedtenek ( = iparkodtak) tartani” : mintha azt mondaná: nyersen, szószerint, teketória nélkül.

Mennél jobban látjuk mai szemmel hibáit, gyarló önállót- lanságát, annál teljesebben kell felfognunk a feladat nagyságát,

mellyel e „kisebb frater” , vagy „kisded barát” — minorita —•

küzködött, mindazon névtelen társaival együtt, kiké a magyar irodalmi nyelv megalapításának érdeme.

Még a Bé c si-, Müncheni" és Apor"kódexről néhány szót, melyeket mint „a legrégibb magyar bibliafordítás” maradványait szokás emlegetni. A két elsőt őrzési helyéről, a harmadikat egy"

kori tulajdonosáról nevezték el. A Bécsi némely ótestamentomi szemelvényeket tartalmaz, de nem a Vulgata rendjében; a M ün­

cheni egy magyar nyelvű naptárt s a vasárnapi betű és az arany­

számok meghatározására szolgáló naptárkereket (mely az 1416—

1435 közötti ciklusra illik), meg a négy evangélium fordítását;

végül az Apor-kódex foglalata egy zsoltárfordítás-töredék, némely canticumok és himnuszok, meg az Athanasius-féle magyarázatos hiszekegy (Symbolum Athanasii). A másodikat Németi György másolta Moldvában, Tatros városában, 1466-ban. A század kö­

zepe táján másolhatták az elsőt, s a század második felében a harmadikat.

Tartalmuk mutatja, hogy nem láthatunk bennök igazi biblia- fordítást, csak bibliai szakaszok fordítását, egyéb, a bibliához nem tartozó elemekkel (naptár, énekek stb.) kiegészítve. Újabban he- lyesen állapították meg, hogy mindez olvasmányok voltakép bre- viáriumi szövegek. Tudjuk, hogy mielőtt a breviáriumnak ma is használatban levő tipusa kialakult, az egyháziak kötelező imádság- és zsoltáranyaga — psalmusok, hymnusok, szentírási lectiók, óra- tiók, stb. — külön szerkönyvekben volt szétosztva: lectionariu- mok", evangeliariumok", psalteriumok-, hymnariumokban, stb. A XII. századtól fogva jött szokásba e több, nehezen kezelhető kö­

tetbe foglalt anyagnak „rövidített” összevonása hordozható, akár útra is vihető kisebb kötetbe, breviáriumba. Nos, említett kó­

dexeink a breviariumi anyag egyes alkatrészeit tartalmazzák kü­

lön kötetekben, vagyis breviárium-előtti megosztottságukban. így