Művészet és világ - Borbély Szilárd emlékének

Az Árkádia-pör talán legfontosabb kérdése az volt, hogyan viszo-nyul egymáshoz a művek által teremtett világ és a mindennapok világa. Ez utóbbiból úgy kell-e átlépnünk vagy a kettő között foly-tonos az átmenet? A művészet világa értelmezhető-e a mindenna-pokban használt fogalmakkal? Megváltozik-e a szavak jelentése az irodalmi műalkotásokban? Átváltozik-e az olvasó énje olvasás közben? A költeményekben megformált én azonos-e az életrajzi én-nel? E kérdések az Árkádia szó értelmezése kapcsán merültek föl.

Kazinczy a neoklasszicista művészetben és művészetelméletben ho-nos, a költők számára való, kies, boldog vidék jelentésben használta, valamint az Árkádiai Akadémiára gondolt, arra a költői társaságra, amelyet Rómában alapítottak a 17. század végén. Fazekas válaszából tudható, hogy a debreceniek is tisztában voltak vele, hogy a barokk hagyomány mellett létezik az Árkádia új jelentése is, ami már nem arra hívja fel a kép nézőjét, hogy emlékezzen a halálra, hanem arról beszél a megholt, hogy a költészet boldog világában élt, ami korszerű irodalmi tájékozottságukra utal.²¹⁶ Ennek ellenére nem tudtak elsza-kadni az Árkádia konkrét (szamárlegelő) jelentésétől²¹⁷ és „a filoló-giai igazságot abszolutizálták”.²¹⁸ S valóban igaz, az „Et in Arcadia ego” nem fordítható le úgy, ahogyan Kazinczy tette, hanem csak 214 Kazinczy Ferenc Nagy Gábornak, 1806. április 29. KazLev IV, 137.

215 Csokonai Vitéz Mihály Csokonai Józsefnének, 1801. július 19. CsokLev 1999, 142.

216 Csetri 1990, 179.

217 Szemere írta hozzászólásában, hogy a szó régi, de a jelentés új. Szemere 1960, 296-298.

218 Pál 1988, 160.

úgy, ahogyan Fazekas.²¹⁹ De kérdés, fordításról van-e szó, nem pe-dig átértelmezésről. Ugyanakkor érthető, hogy Fazekas a szószerinti fordításhoz ragaszkodott. Többek között azért, mert Debrecenben a művészet beletartozott a mindennapok világába és a művészeknek nem volt a közösségtől elkülönült társasága, legalábbis abban az ér-telemben nem, mint az említett akadémia esetében. Márpedig az Ár-kádia neoklasszicista értelmezése azt követelte meg a befogadótól, hogy hagyja maga mögött a mindennapi életet és lépjen át egy másikba, ahol a jelentések függetlenek a mindennapi életbeli használattól, mert azok a műalkotások és művészeti írások összjátékaként jönnek létre.

Ahogyan az Árkádia szó új jelentése is festmények, irodalmi művek és művészetelméleti munkák összhatásaként, egy művészeten belüli reflexiósorozat eredményeként született meg.²²⁰ Fazekasnak és társa-inak mindenekelőtt azért volt kifogása Kazinczy javaslatával szem-ben, mert meg voltak győződve, hogy a szó új jelentése Debrecenben semmiképp sem válhat a közfelfogás részévé. Szerintük ugyanis a debreceniek szociológiai helyzetüknél fogva nehezen tudnának azo-nosulni a pásztorélet idillivé minősítésével, ehhez túl közel van hoz-zájuk annak realitása, hisz a város polgársága sohasem szakadt el a földműveléstől,²²¹ a konkrét jelentés helyébe tehát nem léphet a meta-forikus szóhasználat. Kazinczy felfogása szerint viszont az irodalom és a művészet a mindennapitól elkülönülő világot és személyeket (a művekben megteremtett költő-én és a befogadásban megformálódó olvasó-én) teremt. A görögök jelentették számára az eszményt, akik-nél a mindennapok a szép uralma alatt álltak, a művészet költőivé formálta a hétköznapi életet: „A’ Görögök nem szenvedhettek semmi kedvetlent; ők még a’ rútat is szépben adták elő. Sarcophagusaikon tánczoló Geniusok láttattak. Nem eggy Csontváz kaszálta-el nálok az életet – az efféle iszonyúságokat csak a’ keresztyén Művészek tudták kigondolni – hanem Ámor maga eggy megfáradt szép Ifjú, eltikkadt egyik lábszárát pihentetve, rá könyöklött a’ visszájára fordított fáklyá-ra s szunnyadni látszott, vagy: A’ még gyermek Ámor megfáklyá-ragad eggy szép leány gyermeket, ’s ajakára nyomván szent csókját, azt a’ maga mátkájának eljegyzi, Görögül mind a’ lélek (a’mit itt a’ leány jegyez), 219 Bíró 2010, 234.

220 Vö. Panofsky 1978, 351-371.

221 Hász-Fehér 2000a, 180.

mind a’ Lepe Psychének hívattatván, ezt a’ mennyei Jegyest Psyché-nek nevezték el és Lepkeszárnyakat adtak Psyché-neki.”²²² Fazekas és társai szerint viszont az irodalom (művészet) a mindennapi élet igényeinek van alárendelve: tanít, erkölcsöt nemesít, ünnepivé teszi az alkalmat, jó hangulatot teremt egy névnapon, jeles napokhoz kötődik, vagy csak szórakoztat, s elűzi a bajokat, gondokat. Épp ezért Fazekas Csokonai Dorottyájáról írt egyik bírálatában erkölcsi alapon utasította el azokat a műveket, amelyek a mindennapokból kiragadják az olvasót, s egy másik, képzelet által teremtett világba viszik át: „Édes Urak! ne kí-vánják azt tőlünk, hogy örökkétig csak ámulásba legyünk, sőt inkább igyekezzék kideríteni, a sok rossz példák látása, a fajtalan könyvek olvasása és a hitvánok csapodársági által elámított képzelődésinket:

majd meglássák az Urak, milyen uralkodó módi lesz köztünk a lelkes versezetek olvasása!”²²³ E kritika Csokonai Dorottyához készített elő-szavának már idézett egyik passzusával szállt vitába, mely szerint a művészet célja, hogy a képzelet elragadja az olvasót, kiragadja a min-dennapi világból: „Minden Szép Tudományoknak és mesterségeknek, jelesben a’ Poézisnak is, fő végek az Ámúlás (Täuschung); ha t.i. ele-ven és természeti előadásunkkal az olvasó’, Szemlélő’ vagy Hallgató’

Képzelődését annyira elámíthatjuk, hogy azt a’ mi kőltött Scénánkba vagy indúlatunkba, mint valamelly új világba, a’ maga realis Situáti-ójából által-varázsolhatjuk.”²²⁴ Fazekas számára az Árkádia a múzsai mesterségek mitikus földje helyett többek között e költészetfelfogás elutasítása miatt jelentett tájékozottsága korszerűsége ellenére is sza-márlegelőt. A művészetről vallott fölfogása megakadályozta abban is, hogy belássa: a hagyomány és az általa lehetővé tett jelentések nem egyszer és mindenkorra adottak, hanem folyamatosan átértelmeződ-nek, ahogyan az Árkádia is jelentésváltozáson ment keresztül. Faze-kas grammatizáló felirat-értelmezése azt mutatja meg, hogy nem elég a tudás, a szó új jelentése csak akkor lesz érthetővé, következményei pedig beláthatóvá, ha a jelenkor igényei szerint próbáljuk megfejteni.

A 18. század vége óta ugyanis a hagyományt mozgásban-alakulóban lévő múltként értelmezik. E felfogást lényegét a Faust I. részében így foglalja össze a főhős: „Ami apáidtól rádesett, / szerezd meg, úgy tiéd 222 Kazinczy Ferenc Cserey Farkasnak, 1806. szeptember 25. KazLev IV, 325.

223 Fazekas 1804, 193.; Vö. Szilágyi 2002.

224 Csokonai 2002, 75.

egészen. / Nyűg és különc rajtunk a félretett: / csak mit a perc teremt, kecsegtet élvezéssel.” Érdemes a német szöveget is megnézni, mert segítségével sokkal egyértelműbben ragadható meg a múlthoz való új viszony: „Was du ererbt von deinen Vätern hast, /Erwirb es, um es zu besitzen! / Was man nicht nützt, ist eine schwere Last; / Nur was der Augenblick erschaft, das kann er nützen.” (Amit apáidtól örökélt, / hódítsd meg, hogy birtokolhasd! / Amit az ember nem használ, az csak nehéz teher; / Csak amit a pillanat (a jelen) teremt, annak veheti hasznát.)²²⁵ Nem az örökül kapott múlt lebecsüléséről vagy kisajátítá-sáról van itt szó, hanem arról, hogy a múltra nem mint áhítattal tisztelt történeti hagyatékra kell tekinteni, hanem a jelen érdekeinek megfele-lően kell használni és értelmezni.²²⁶ A múlt terméketlen tiszteletével szemben a tanulságokat teremtő használat mellett szól Faust. Kazinc-zy számára az Árkádia új, neoklasszicista átértelmezése volt a döntő, mert nemcsak tudott a jelentésváltozásról, hanem számot vetett ennek jelentőségével, nem a múltban, hanem a jelenben akart élni. Továbbá azért is, mert megnyitotta a költői és a mindennapi világ közti határ átlé-pésének lehetőségét.²²⁷ Mindezek azt is jelentik, hogy nem pusztán arról van szó, hogy pörben „eltérő irodalmi kultúrák”²²⁸ ütköztek össze, ha-nem arról, hogy eltérő kultúra-felfogások.

Önmagában azonban mindez nem lett volna elég ahhoz, hogy a debreceniek támadást érezzenek Kazinczy Csokonai sírjára tervezett soraiban. Fazekasék nemcsak Barthélemy abbé A fiatal Anacharsis utazása Görögországban az i.e. IV. század közepe felé című regényét ismerték, amelyben Árkádiát szamárlegelőnek nevezte, hanem Kármán József A nemzet csinosodása című munkáját is, amelyben megjelentette a regény egy rövid részletének fordítását: „Minden példa helyett kiírom, amit Árkádiának első általváltozásáról a régi írók után feljegyezve találok: »Vad és durva elméjeket (Árkádia első lakosinak) hogy megszelídítsék, leghathatósabbnak vélték a felső értelmű bölcsek az új és 225 Jékely Zoltán fordításában a német szöveg elveszíti józanul gyakorlatias értelmét. Goethe: Faust I. Bp., 1979. 38.

226 Vö. Gademer 1984, 201.: „A legvalódibb, legszolidabb hagyomány öröklődése sem a természeti folyamatok módjára játszódik le az egyszer már meglévők tehetetlenségi erejénél fogva, hanem igenlésre, megértésre és ápolásra szorul.”

227 Vö. Pál 1988, 163-167.

228 Bíró 2010, 234.

gyenge érzéseknek felindítását, és kedvet szerzettek nálok a poézishez, énekekhez, tánchoz és innepekhez. Soha az értelem sugári ily szapora és közönséges fordulást az erkölcsökben nem szerzettek! Azoknak szép következései mind e mai napig (a 4.

százban szól az író) megmaradtak, mert az árkádiaiak soha félbe nem hagyták azon mesterségek mívelését, amelyeket tiszteltek őseik. – Az elöljárók elhitetvén magokkal, hogy csak ezen igéző mesterségek által tehetik bátorságba a nemzetet a klímának ellenséges befolyása ellen, öszvegyűjtik esztendőnként az ifjakat, gyakorolják őket akkor, és megjutalmaztatják azokat, kik azokban előmentek. Cynetheusok példája igazságossá teszi ezen ő vigyázásokat; ez a kis nép Árkádiának északi szomszédja, a hegyek közepében durva és vad ég alatt lakik, futott ezen romlottság elől, és oly fenévé, oly kegyetlenné lett, hogy nevek sem neveztetik irtódzás nélkül. Az árkádiaiak ellenben szelídek, jóltévők, tisztelik a gazdálkodás törvényeit, tűrik a munkát, erősek szándékjaikban és az akadályokat s veszedelmeket megvetik.«”²²⁹ Kármán az irodalom társadalmi-civilizációs jelentőségét szerette volna megmutatni, azt, hogy „a költészet képes civilizálni az enélkül eredetileg vad és barbár népet”. A bölcs árkászok ugyanis belátták, hogy „a kultúrával, a költészettel civilizálhatják a nemzetet, míg a környékbeli népek megmaradtak ősi tunyaságukban”.²³⁰ Kármán szövegét végigkíséri a barbár Árkádia és a hazai állapotok közti párhuzam. Célja kettős volt. Egyrészt e történet annak igazolására szolgált, hogy a költészetnek civilizációteremtő szerepe van, másrészt bíztatás volt a magyar nemzet számára, hogy csak az árkádiaiak példáját követve emelkedhet ki a környező népek közül. E tanulságok felől nézve Kazinczy javaslata azon a meggyőződésen alapult, hogy a költészet világte-remtő ereje valóságos. Általa kulturálttá, civilizálttá és széppé formál-ható a világ. Ugyanakkor a párhuzam joggal kelthetett gyanakvást Fazekasékban. Arra gondolhattak ugyanis, hogy Kazinczy javaslata a vad és barbár Debrecen és a civilizálódást, művelődést elősegítő 229 Kármán 2008.

230 Pál 1988, 163.

költők ellentétére épül, pontosabban a város és a művészet világát képviselő Csokonai szembeállítására. A Debrecen-Árkádia párhu-zamból azt az üzentet vélhették kiolvasni, hogy a debreceniek épp azt a személyt nem becsülik meg, aki egyedül volt alkalmas arra, hogy művelt, a múzsák által kedvelt hellyé tegye a várost. Dessewffy József is ebben erősíthette meg őket, aki hozzászólásában a nemzet csinosodása és a tudományokra való alkalmasság jeleként értelmezte a sírkőállítás tervét.²³¹ A párhuzam és Kazinczy kérlelhetetlen buz-galma, hogy mindenáron ő állítson emlékkövet Csokonai hamvai fölé, valóban okot szolgáltathatott a gyanakvásra. A költő síremléke ugyanis azáltal, hogy teljesen eltért volna a Hatvan utcai temető többi sír-emlékétől, azt hirdette volna, hogy a költő nem ide tartozik. Annál is inkább gondolhatták így, mert jól tudták, hogy a széphalmi kritikus csak azt tisztelte az elhunyt költészetében, ami nem kötődik a debreceni iro-dalmi világhoz. Ha tehát a terv megvalósult volna, Kazinczy elérte volna a célját, hogy Csokonait kiragadja a debreceniek közül.

A fenti ellentét alakváltozatnak tekinthető a költészet által meg-formált én és az életrajzi én eltérő értelmezése. Míg Kazinczy számolt az irodalmi és a mindennapi én közti különbséggel és a köztük lévő le-hetséges feszültséggel, addig a debreceniek számára értelmezhetetlen volt. A Nekrológban Csokonairól rajzolt kép a költészetben megterem-tett én-t mutatta be, vagyis képes volt az én-formálás irodalmi diskur-zusát megérteni, és megszólaltatni a művekben megjelenő költői én-t.

A debreceniek viszont nem tudtak mit kezdeni Csokonai irodalmi én-jével, csak az általuk ismert életrajzi én-t tekintették valóságosnak.²³² Nemcsak Fazekas, hanem Budai Ézsaiás professzor²³³ és Kocsi Sebes-tyén István lelkész²³⁴ is az embert ismerték, (újabb) munkáit és a ben-ne megformált én-t ben-nem. Fazekas pedig Csokonaival ellentétben ben-nem törekedett arra, hogy verseiben egy a mindennapi én-től különböző, csak a költészet világában létező ént teremtsen, mivel számára e kettő nem vált el egymástól. Nem egy költői világ megteremtése foglalkoz-tatta, még csak nem is a nemzet jobbítása, hanem a helyi közösség, Debrecen város szolgálata. Ezért írhatta joggal Bíró Ferenc, ha Faze-231 Dessewffy 1807, 296.

232 Borbély 2006c, 104.

233 Budai Ézsaiás Kazinczy Ferencnek, 1805. március 10. KazLev III, 284.

234 Kocsi Sebestyén István Csokonai Józsefnének, 1805. szeptember 30. Vargha 1960, 226.

kast megkérdezték volna, minek tartja magát, akkor nem azt mondta volna, hogy költő, nem is azt, hogy hazafi, hanem azt, hogy debreceni polgár.²³⁵ Nem Csokonai ámultatásban megképződő alakja volt szá-mukra ismerős, hanem az, aki a műveiben kiszólt a mindennapokba.

Az a Csokonai, aki A’ Tavaszhoz c. művéhez azért írt jegyzeteket, hogy a „betűtlen Olvasó is megérthesse”.²³⁶ Az a Csokonai, aki az Anakreoni dalok kiadásra előkészítése során gondolt Debrecen „jó ízlésű Fejér-személlyei”-re, akiknek a jázmint, „ezt a legszelídebb, leggyönyörűbb, és legillatosabb” virágot a figyelmükbe ajánlotta.²³⁷ Vagy aki szintén A’ Tavaszhoz előbeszédében a kiadás elmaradása kapcsán élete szomo-rú eseményeire és nehézségeire hivatkozott, azok jóindulatában bíz-va, „kik dolgai[t] közelebbről ismerhetik”.²³⁸ Ugyanakkor a debreceni-ek sem maradtak érintetlendebreceni-ek az irodalmi én-teremtés diskurzusától.

Diószegi halotti búcsúztatója még „a hagyomány diskurzusát beszél-te”, Fazekas halotti verse azonban „már nem tudott kitérni a szerző Csokonai erős nyelvi hatása alól, ezáltal ki is tágította azt a rendet, amelybe verse beleilleszkedett”,²³⁹ nem véletlen, hogy Nekrológjában Kazinczy is idézte.²⁴⁰ Ennek ellenére, bár Csokonai irodalmi alakjá-nak megidézésével Fazekas kívül került a protestáns hagyományon, egyedül Kazinczy nekrológjában „győzte le” Csokonai irodalmi alakja

„egykori tényleges valóját”.²⁴¹

A költői én és a mindennapi én, a költészet és az élet Csokonai-jának összemosása és elválasztásának nehézsége már a költő életében megfigyelhető. Fodor Gerzson megörökített egy történetet, mely sze-rint a diák Csokonai egyik, Vénuszról szóló versével nagy megbot-ránkozást keltett, mert tanára annyira élményszerűnek találta leírását, hogy azt hitte, valódi tapasztalat áll mögötte. Büntetését csak társai igazoló szavai hatására vonták vissza: „szaváért Vénusnak Martirja lett egy kevéssé, mivel éppen tsak azért a sorért egy személlyel le-jebb tevődött, de mivel esmerősinek Tanúbizonysága meg állította, 235 Bíró 1999, 358.

236 Csokonai 2002, 39.

237 Csokonai 2002, 102.

238 Csokonai 2002, 35.

239 Borbély 2006a, 80-82.

240 „Él-e a síron túl vagy nem, az emberi lélek?...” Vargha 1960, 281.

241 Borbély 2006a, 80-82.

hogy azzal a’ mondással nem életét, hanem tsak olvasását árulta el:

elébbeni grádusára vissza tétetett”.²⁴² Mindez talán lehetővé teszi azt a feltételezést, hogy e vers esetében nem a poétai klasszis megszokott gyakorlatáról van szó, de nem is arról, hogy Csokonai számára csak az élet és a világ (erkölcsi állapota) lett volna az ihlet forrása, hanem arról, hogy egy másik szöveg is. Inspiráló erővel hathatott rá egy-egy mű, alkotása így az erre való reflexióként, a hatástörténetbe való belépésként is értelmezhető. Továbbá a versifikatió és a poézis közti különbséget is „megtaníthatta” neki tanára, Kovács József, amikor ar-ról elmélkedett, hogy a poézist nem a hosszú vagy a rövid szótagok ismerete teszi, ezek nélkül is lehet valaki poéta, ha képzelete képes a dolgokat „personificalni”.²⁴³ Domby pedig arról számolt be, hogy Csokonait annyira el tudta ragadni a képzelete, hogy, ha megzavar-ták, nem tudta eldönteni, mi a való, s mi az álom.²⁴⁴ E Fodor és Dom-by által megörökített történetek arra utalnak, hogy lehetett Csokonai magatartásában, megnyilatkozásaiban és önábrázolásában olyan elem, amely a közvetlen környezete számára is megnehezítette annak eldöntését, hogy valami tényleg megesett-e a költővel, vagy csak kép-zelete játékáról van szó, vagyis erősen kérdéses volt, hol húzódnak a képzeletbeli és a mindennapi én határai. A visszaemlékezésekből azt is tudjuk, hogy Csokonai a mindennapi életben is használta a szö-veg általi én-formálás technikáit, melyekkel aztán főleg épp azok nem tudtak mit kezdeni, akik személyesen és közelről ismerték őt. Csoko-nai e „játékának” megítélése megosztotta kortársait. A mindennapi én költőivé formálása példájaként ugyanazokat a történeteket idézték fel Sárvári Pál és Domby Márton, csak különbözőképp értelmezték és ér-tékelték. Az egyik történet szerint hazaüzent a költő, hogy öngyilkos lett, a másik szerint pedig nem oda utazott el, ahova mondta, s hiába keresték kétségbeesetten ismerősei. Vagyis mind a két esetben csak elképzelte ezeket, s mit sem törődött azzal, hogy mások valóságként értelmezik szavait. Természetesen mindkét emlékező a maga világá-nak és céljávilágá-nak megfelelően kommentálta a történteket. Sárvári ezek-kel vélte igazolni a költő erkölcstelenségét, hogy majd meggyőzően

242 Fodor 1805, 231.

243 Kovács József Csokonai Józsefnének, 1805. október 28. Vargha 1960, 229.

244 Domby 1955, 15.

érvelhessen megbecsülése ellen.²⁴⁵ Domby pedig egyrészt azt szerette volna bebizonyítani, hogy Csokonai valóban önálló világot teremtett magának, s költői világa átformálta mindennapi életét is, másrészt pedig azt, hogy bemutassa, milyen tréfás és jó humorú ember volt.

Egyszerre szerette volna elfogadtatni a költő és az ember Csokonait.

Maga is érezte azonban, hogy a poéta e cselekedetei bemutatásával esetleg épp az ellenkező hatást éri el, mint szeretne: rossz fényben tünteti fel őt. Épp ezért azzal mentette föl, hogy nem személyisége vonásaként, hanem a költői lét általános jellemzőjeként értelmezte e cselekedeteket: „Ha ő poéta nem lett volna: azt semmi módon el nem lehetne neki engedni”.²⁴⁶

Mindenesetre Csokonai már életében is különös, furcsa ember-nek tűnt közelebbi és távolabbi ismerősei számára, olyan emberember-nek, aki egyszerre volt két – a költői és a mindennapi – világ polgára, ezek határai azonban nem voltak mindig világosak. Kiismerhetetlensége különössé és titokzatos tette, ahogyan Édes Gergely visszaemlékezé-séből tudható: „Én oda jártam, hogy állapotját kitanúlnám, de hiába: ő titkos volt. (…) Érjük meg ezzel - a’ mi bizonytalan és a’ mit rejtegetett, maradjon, ha másokkal tudatni nem kivánta.”²⁴⁷ Titokzatossága bizo-nyára szerepet játszott abban is, hogy már életében kultikus alakká vált, akiről csodás történetek és legendák születtek. Olyan gazdag mi-tikus történet-háló szövődött köré, amilyen Petőfin (és a tudós Hatvani Istvánon) kívül egyetlen más magyar költő köré sem. Mindezek után nincs mit csodálkozni azon sem, hogy a két világ közti határ bizony-talansága következtében az olvasók Csokonai életeseménye tükreként olvasták költeményeit. Ezen olvasásmód olyan általános lehetett, hogy 1816-ban Márton József már úgy érezte, muszáj szembeszállnia ezen olvasatokkal: „Sajnálni lehet, hogy az ő erköltsi viseletéről némellyek balvélekedéssel vagynak, a’ mire hihető egynehány a’ bor és szerelem-ről írtt remek darabjai adtak tsupán okot, sokan lehetetlennek tartván, hogy valaki tapasztalásbéli érzés nélkül úgy írhasson.”²⁴⁸

Az élet és költészet, a költői én és a mindennapi én elválasztása igényének megjelenése egyben a profi és a laikus olvasók közti különbség-245 Sárvári 1844b, 399-400.

246 Domby 1955, 67-68.

247 Édes Gergely Csokonai Józsefnének, 1805. november 15. Vargha 1960, 235.

248 Márton 1816, XVI.

tétel igényét is a felszínre hozta, ami az intézményes elismerés kizáró-lagossá válásához és a közönség beleszólási jogának jelentős korláto-zásához vezet majd.²⁴⁹ A profik, mint Kazinczy és Márton ismerték, hol húzódik a határ irodalom és más tudatformák, a költői világ és a mindennapi valóság között. E megkülönböztetés elismertetése külö-nösen fontos volt Kazinczy számára, hisz ennek segítségével igazol-hatta, hogy művészethez speciális hozzáértés kell. Épp ezért különös vehemenciával támadta a debreceniek polihisztorságát,²⁵⁰ mindentu-dását, mert akadályozzák, hogy a művészet mint önálló tudatforma és a szakértő-szerepkör általánosan elfogadottá váljon: „Ott minden a’ maga szemével lát, ’s próbálja bár valaki mondani, hogy az nem mindenkor jól lát! Ott minden mindent tud; a’ Werbőczy tanítványa leckét ád a’ Brovneének, a’ botanicus salétromot tanít főzni, a’ salét-romfőző Herschelt tanítja csillagokat nézni, ’s nyilakat lövöldöz Epa-minodás ellen, hogy az ön fejétől indíttatva tartotta meg hazáját”.²⁵¹ Kazinczy amellett érvelt, hogy az irodalmi-művészeti kérdéseknek is megvannak a maguk szakértői, éppúgy, mint a botanikának, a

In document Borbély Szilárd emlékének (Pldal 79-92)