1823. március 11-én megállt egy, szoborszállításra alkalmassá tett szekér Böszörményi Pál, Debrecen főbírája háza előtt, rajta egy ajándék volt, Ferenczy István Csokonait ábrázoló alkotása. Sárvári Pál kollégiumi professzor híradása szerint a város lakói „minden felől siettek annak látására”.96 Néhány héttel később Ferenczy is kapott egy ajándékot: egy könyvet a kollégiumi diákok verseivel, melyek a szobrászt dicsőítették.
Ferenczy István 1818 augusztusában, Rómában, Thorwaldsen műhelyében fogott hozzá Csokonai mellképe kifaragásához. E port-ré csak egy darabja lett volna a szobrász által megálmodott pante-onnak. A modern nemzettudat megjelenésével és a modern nemzet létrejöttével párhuzamosan jelent meg a nemzet jeles embereit és cselekedeteit megörökítő emlékművek állításának igénye. Ekkor vált fontossá ugyanis a nemzet tagjai közti kötelékek kialakítása, a közös értékek és célok elfogadtatása. Ferenczy számára is csak egy megrendelő létezett: a haza. Rudnay Sándor hercegprímással a székesegyház lépcsőjéhez készítendő szoborról tárgyalva „megta-gadta a megrendelő kizárólagos tulajdonjogát”, mert „úgy tartotta a mű (…) a nemzet szellemi tulajdona”. 97 Az 1800-as évek elején nálunk is egyre inkább elterjedt az a gondolat, hogy a nemzet az egyének számára a nemzeti történelem és kultúra nagyjairól készí-tett alkotásokon keresztül válik láthatóvá, a képzeletbeli közösség
95 Gorak 2001, 60.
96 Sárvári Pál Ferenczy Istvánnak, 1823. április 20. Vargha 1960, 347.
97 Cifka 1978, 509.
pedig többek között ezek által lesz megtapasztalható sorsközösség-gé, valamint ezek segítségével mutathatja meg nagyságát és tehetsé-gét a többi nemzet előtt. A 18. század végén az európai kontinensen is megjelent az az angol eredetű emlékműtípus, amely az emberi vagy költői géniusz tiszteletét hirdette. Legtöbbször ugyan még uralko-dóknak emeltek ilyeneket, de Angliában már költőt is megtisztel-tek vele.98 E szobortípus, amely egy-egy hősön keresztül a nemzet nagyságát és dicsőségét hirdeti, már Rómába érkezve erősen foglal-koztatta a pályakezdő Ferenczyt: „Tudva vagyon, hogy Európának csak nem minden tartományi büszkélkednek, kisebb vagy nagyobb mértékben, Ősi derék embereik emlékoszlopaival, a’ kik Tudomány, Erkölts, Virtus, Haza-szolgálatokkal magokat külömböztetni tudták.
Nem szűkölködött Kedves Hazánk különböző időkben kijegyzett emberekkel, mellynek jele az ő virágzo állapotja; de mégis a’ sok háboruság, viszontagságok, irigység, visszavonás, tán részrehajlás miatt is nem érdemelhette meg azt egy valaki, hogy neve (bár ideig való emléke nincs) egy darab ércz, vagy kőbe bémetszessen”.99 Cif-ka Péter feltételezése szerint többek között Pálóczi Horváth Ádám Hunniása100 hathatott rá erőteljesen, amelynek előszavában a szerző oszlopot kívánt a hazának dicsőséget szerző hősöknek.101 A döntő lökést azonban inkább Igaz Sámueltől kaphatta, aki mesélhetett neki a Nemzeti Múzeum igazgatója, Miller Jakab tervéről. Miller „Pina-coteca Hungariae”-t, a nemzet nagyjainak arcképcsarnokát szerette volna létrehozni.102 De nem lehetetlen, hogy olvasta is Miller Jakab írásait egy Nemzeti Panteon tervéről, amely az Acta Litteraria Musei 98 Sinkó 1983, 193.
99 Ferenczy István a debreceni Kollégium előljáróihoz, 1822. augusztus 7. Ferenczy 1912, 157.
100 Hunniás, vagy Magyar Hunyadi, az az Ama’ híres Magyar Vezér Hunyadi János’ életének egygy része, mellyet a’
Virgílius’ Éneisse’ formájába öntve, négy sorú Magyar Strófákkal le-írt Horváth Ádám. Győrben Streibig Jó’sef Betűivel. 1787.
101 Cifka 1978, 481.
102 A panteon „falain Királyi Hertzegek, Királyok ’s Országok eránt tett érdemekkel tellyes, akár régi, akár mostani időbéli Férfiak’ Képei látszattassanak. Távúl légyen! hogy ezek szemtelen ditsekedés végett (a’ mint némelly tet-tetős böltselkedésnek követői tartják) szerkeztessenek ide; hanem mivel az igaz Hazafiak’ buzgósági azt kivánni látszatnak, hogy szemlélvén azoknak képeiket, kik Isteni tiszteletek, Hadí erejek, bőkezűségek, Hazájokhoz való hivségek ’s Királyokhoz vonszó szeretetek által halhatatlanokká lettek, olly érzékenység gerjedjen szivekben, melly gyakran a’ Réligiónak, Királyunknak ’s Hazánknak nem kevés hasznokra vagyon.” Miller 1807, 12.; Vö. Cifka 1978, 481-482. és Fejős 1959, 285. A panteon-eszméhez lásd Porkoláb 2005, 63-69.
Hungarici 1816-os és 1817-es köteteiben láttak napvilágot. Így lett Rómában „a pantheon program terveinek központjává”.103 E meg-álmodott panteonban kapott volna helyet Csokonai is. Hogy milyen mélyen foglalkoztatta Ferenczyt e gondolat, és hogy elhívatásként ismerte föl, arról egy 1819. októberi álma tanúskodik: „Én egy csen-des álomban láttam magamat és egy egész légiótól körülvéve (...) Egyik a többek közül felém hajolva s fejét a jobb vállára lecsüggeszt-ve, mosolygó csendes hangon mondá: hát nem esmeréd-e te ősei-det?... hát megismerém magát a nagy Hunyadit, Zrínyit, Horváth Ádámot, Gyöngyössyt és másokat. Mindnyájan egy hangon felkiál-ták: Ne hagyj meghalni! Én megigértem minden lehetőséget elkövet-ni, csak magamat ezen szent árnyakhoz méltónak mutathassam...”104 A szobrászat elsősorban nem művészi feladat és kihívás volt tehát Ferenczy számára, hanem hazafias küldetés: szobraival létrehozni a nemzeti emlékezet csarnokát.105 A szoborállítás a felejtés elleni küzde-lem, a kommunikatív emlékezet kulturális emlékezetté alakításának egyik eszköze.106 Ferenczy is „a halál utáni feltámadás egy nemeként”
tekintett szobraira.107 Aleida és Jan Assmann szerint a kommunika-tív emlékezet emlékei csak valamilyen közvetítőn keresztül lehetnek a kulturális emlékezet részévé. Ezek közül a legfontosabbak azok a kulturális alkotások és szimbólumok, melyek történeteket és hősök-ben testet öltő magatartásmintákat kínálnak fel a közösségi identitás számára.108 E jelek azáltal erősítik a kollektív identitást, hogy megha-tározott azonosulási mintákat tárnak a közösség tagjai elé, felélesztik bennük a képzelőerőt és a vágyat a virtus után. Kazinczy is azt ter-vezte, hogy Széphalmon felállítja a nagy emberek galériáját, hogy vendégeiben fölkeltse az erény szeretetét.109
103 Cifka 1991, 636.
104 Ferenczy István szüleinek, 1819. október 15. Ferenczy 1912, 128-129.
105 Vö. Margócsy 2007.
106 A kommunikatív, kollektív és a kulturális emlékezet közti mozgáshoz lásd Lutz Niethammer: Diesseits des „Floa-ting Gap” : das kollektive Gedächtnis und die Konstruktion von Identität im wissenschaftlichen Diskurs. Kristin Platt; Mihran Dabag; Susanne Heil hg.: Generation und Gedächtnis : Erinnerungen und kollektive Identitäten.
Opladen, 1995. 25-50.
107 Ferenczy István Ferenczy Józsefnek, Buda, 1844. március 19. Ferenczy 1912, 345.
108 Assmann 1999, 50.; Assmann 1994, 119-120.
109 „Religiózus tisztelet rázza meg a nézőt, […] midőn azoknak körökbe látja magát emelve, kiknek nevek a nem-zet előtt örökre szent marad.” Kazinczy 1987, 546.; Vö. Csatkai 1983, 51.; Porkoláb 2005, 98.
Miért épp Csokonai szobra készült el először? Minden bizony-nyal azért, mert Ferenczyt is magával ragadta az új típusú „nagy em-ber” képzete, ami költőket, írókat, tudósokat és művészeket jelentett.
Már az álmában megjelent alakok között is feltűnő, hogy többen van-nak az irodalmi, mint a történelmi személyiségek. Az 1819-ben kiadott Közönséges Históriai-Biográphiai kézi-lexikon szintén részletesebben és méltánylóbban írt a művészekről és az írókról, mint a hadvezérekről és az államvezetőkről, mert a lexikon szerzője szerint az előbbiek „az emberi nemzet boldogságára amazoknál bizonyos tekintetekben sok-szor még többet használtak”.110 1822-ben pedig Toldy egy jobbágysor-ból felemelkedett embert nevezett nagynak, mert a maga erejéből és alkotótehetsége révén emelkedett föl a többiek fölé és a nemzeti öntu-datot vitte be a köztudatba.111 Az Élet és Literatúrában megjelent írá-sában pedig kijelentette, hogy nem a született nemesség, hanem csak a szellem nemessége tehet valakit naggyá.112 A Hasznos Mulatságok 1823-as Héros és hős című cikke szintén a vitézi érdem fölé emelte a szellemit:
míg ugyanis a hérosz „vitéz katona, a hadi erények birtokosa”, addig a hőst „elsősorban ész, műveltség és közéleti alkotás-igény jellemzi”.113 Ferenczy Csokonai büsztje is azt hirdette, hogy a „magyar (…) jó poéta”.114 Minden bizonnyal tehát a nemzeti géniusz kötőkkel való azonosítása miatt esett a választása Csokonaira és nem Zrínyire, aki nemcsak kiváló költő volt, de nagyszerű katona is, s így azt hirdette volna, hogy „a magyar jó katona és jó poéta”.115 Erős művészi öntudata (úgy írta alá leveleit, hogy „Ferenczy István, a művész”)116 a hadvezér fölé emelte a szellem emberét: „Hajdan csak a kard szerze dicső nevet a hires Árpád nagy maradékinak, most pedig a tudomány s barátko-zás élesztik forró kebleinket annyira, hogy messze tartományokból is hírből egymásba belészeretünk”.117 Ferenczy levelének e részlete be-pillantást enged abba is, hogy az alkotó munka milyen összetartó erő 110 Mokry 1819-1820 I. kötet XII.; Vö. Fenyő 1976, 64.
111 Toldy 1822, 641-646.; Vö. Fenyő 1976, 343.
112 Toldy 1826 I., 305-310.
113 Héros és Hős. Hasznos Mulatságok, 1823. I. 225-226.
114 Ferenczy István Ferenczy Józsefnek, 1818. november 11. Ferenczy 1912, 116.
115 Uo.
116 Vö. Cifka 1991, 639.
117 Ferenczy István Vécsey Józsefnek, 1823. július 25. Ferenczy 1912, 176.
volt az irodalmi-művészi értelmiség és pártfogóik körében. Minden bizonnyal ez az oka, hogy Kazinczy már akkor lelkesedett a Csokonai-büsztért, amikor még nem is látta.
Ferenczy döntését bizonyára befolyásolhatta a Csokonai kö-rül élete vége felé kialakult kultusz is. Valószínűleg ismerhette vagy Mártonék körében hallhatott azokról az 1804 és 1805 körül született versekről, amelyek megkoszorúzott költőként ábrázolták Csokonait.
Ezek közös jellemzője, hogy bennük Csokonai költői híre és dicsősé-ge legyőzi a rá „agyarkodó Halál”-t, s a halhatatlanságot a nemze-ti emlékezet biztosítja a számára, ahogyan egy névtelen szerző írta:
„Nem Halsz meg valamíg Hunnia élni fog”.118 Vályi Nagy Ferenc
„drága Hazánk’ Fija”-ként szólította meg Csokonait, akinek hamvai fölött „a’ Maradék’ kegyes Áldási” hangzanak föl”.119 Az elsőként em-lített vers szerzője szerint is a nemzet hálából emlékoszlopot emel a költőnek: „Gyémántból rakott Oszlopot a Magyar / Érdem gazdag arany rajzolatom közé / Fel metszé neved a tiszta babér alá / Mely-lyet rosa Levél takar”.120 Elképzelhető persze, hogy e verseket nem ismerete Ferenczy, az azonban bizonyos, hogy Márton József körében Csokonait emlegethették megkoszorúzott költőként. Márton az általa kiadott Csokonai kötet elé írt előszavában bizonyosságként jelentette ki, hogy a debreceni költő „valóban egy a’ Magyar Nemzet koszorús Versírói között”. Sőt még ennél is többet állított, azt, hogy Csokonai még „a’ legnevezetesebbek közül” is kiemelkedik: „az ő verselésbéli könnyüségével, mindenkor váratlanokat teremtő elmésségével, Poé-táink közül még tsak igen kevés, vagy talám egy sem bírt”.121 S ugyan Cifka Péter a szobrász egyik mondatára („a kezembe levő kupferstück után”) alapozva feltételezi, hogy Ferenczy csak a Márton-féle kiadás-ban megjelent képet ismerhette, magát a kötetet nem,122 az azonban nehezen elképzelhető, hogy ne lett volna tudomása arról, hogy Már-ton mennyire becsülte a költőt. Gyönyörűséggel olvasta munkáit és hazafiúi cselekedetekre lelkesítette: „mennyire gyönyörködtetnek en-gem felséges Munkái, mennyi elevenséget adnak azok egész testem 118 Névtelen: Cs. Vitéz Mihályhoz. Vargha 1960, 172.
119 Vályi Nagy Ferenc: Csokonai Vitéz Mihályhoz magyar poétához. 1804-benn. Vargha 1960, 169.
120 Névtelen: Uo.
121 Márton 1816, V.
122 Cifka 1978, 484.
inaiba, ’s ereibe, mennyire buzdítanak, a’ munkára, Hazám javára”.
Márton megírta Csokonainak azt is, hogy az ő művei hatására erősö-dött meg magyar identitása: „valóba büszkélkedem azólta Magyar létembe miólta Barátom ennek nyelvét magát kedveltetővé, kívánna-tossá édessé tette”.123 Mivel Ferenczy jó és szoros viszonyban volt a Magyar Kurír szerkesztőjével, amit az is alátámaszthat, hogy a Pász-torlánykájáról az első leírás ebben a hírlapban jelent meg,124 tudnia kellett Márton rajongó szeretetéről.
A Csokonai-büszt a Pásztorlánykával együtt országosan ismert-té tette Ferenczy nevét, hírnevet és megbecsülést szerzett a számára.
Nem túlzott Döbrentei Gábor, amikor azt írta a szobrászművésznek, hogy „az Urra minden mívelt érzésű Hazafi figyelmez”.125 A leglel-kesebb azonban talán Kazinczy Ferenc volt, aki a „mesterség szép szeretetének a felébresztését” s a haza jobb megítélésének elérését remélte tőle: „Az Úr az első Magyar, a’ ki fényt von ezen a’ maga Nemzetére”.126 Ferenczyt boldoggá tette a Csokonai-szobor fogadtatá-sa, mert megerősítette reményét, hogy ő lehet a magyar nemzeti szob-rászat megteremtője. Ennek tudatában írta a Csokonai-büszt kapcsán előtte verssel tisztelgő egyik diáknak, Széél Sámulnek, hogy „munkája nem annyira egy privát emberen való dicselárma, mint egy nemzeti fogásokon való örvendezés”.127 Vagyis az ünneplő vers nem a mű-vésznek, hanem a nemzeti művészet megteremtőjének és magának a nemzeti művészetnek szól. Már 1818-ban tudatosan készült e szerep-re, s témaválasztását is ez határozta meg: „Én az ő [Thorwaldsen] mo-delljei közül vehettem volna az egyiket, de derék hazafiakat találván, miért dolgoznék idegeneket?”128 A kortársak is nemzeti történelem nagyjainak emléket állító monumentális szobrokat reméltek tőle, még Kazinczy is, aki Mátyás király megmintázását javasolta neki.129 A siker megerősítette és fokozta elhivatottság- és kiválasztottság-tu-datát: „Engem kevéllyé, bátorrá, magam-magamnál erősebbé tesz 123 Márton József Csokonai Vitéz Mihálynak, 1802. október 19. CsokLev 1999, 122.
124 Ferenczy István született Magyar Képfaragó’ két munkája. Magyar Kurir. Bécs, 1828. december 20. 395.
125 Döbrentei Gábor Ferenczy Istvánnak, 1823. december 4. MTA Kéziratgy. M. Irod. Lev. 4 r. 55.; Vö. Cifka 1978, 485.
126 Kazinczy Ferenc Ferenczy Istvánnak, 1823. január 17. KazLev XVIII, 236.
127 Ferenczy István Széél Sámuelnek, 1823. július 24. Ferenczy 1912, 175.
128 Cifka 1978, 484.
129 Vö. Lyka 1981, 184.; Margócsy 2007.
annak meggondolása, hogy az én kis testemnek egyik ujja nagyobb, mint ezreknek egész teste”.130 Művészi öntudata egészen magasra emelkedett: „nagyra hivatott művész, s hogy termékenyítő kovásza lesz szellemi életünknek”.131
A Ferenczyről szóló hírek minden bizonnyal Debrecenbe is eljutottak, s megelőzték a szobor megérkezését. A művész növek-vő hírneve és a vele kapcsolatban megfogalmazott remények is táp-lálhatták a debreceniek lelkesedését. Még Sárvári Pált is, aki pedig tudvalevőleg nem kedvelte sem Csokonait, sem verseit, elragadta az ihlet és költeményt írt Ferenczy dicsőítésére. Egy év múlva Kazinczy Ferenc sietett Debrecenbe – nyolc éve járt itt utoljára –, hogy láthassa Ferenczy alkotását és elragadtatással írt róla a Magyar Kurír mellék-lete, a Kedveskedő augusztus 3-i számában.132
E történetnek tehát minden szereplője boldog volt, az iroda-lomtörténésznek nincs is más dolga, minthogy letegye a tollát, és velük együtt örüljön.