Csokonai egyes költeményei és legendásított alakja hallatlanul nép-szerűek voltak Debrecenben és a Kollégium szellemi hatókörében.
Ez jelentette a költő emlékezetének egyik rétegét. A városban „ő volt a kéziratos versgyűjtemények leggyakrabban másolt szerzője, és a szabadságharc leverése után is főként az ő emlékéhez fordult a város értelmisége. A cívisek még a 19. század végén is inkább énekelték Cso-konai dalait, mint népdalokat.”1 A költő kultuszának fenntartásában különösen nagy szerepet játszottak a kollégiumi diákok. Népszerűsé-ge fokát mutatja, hogy művei sokkal tovább maradtak fenn a kéziratos hagyományban, mint kortársaié. Számos verse, a költőről szóló igaz vagy legendásított történetek fontos elemei voltak a diákság világá-1 Gáborjáni 2005, 58.; Csörsz Rumen 2007, 278-279.
nak, élete emlékezete pedig erősítette a diáköntudatot. Másolgatták, mondogatták és énekelték verseit. Arany János saját kezűleg másolta le Az istenek osztozása és A tolvaj isten című munkáit, Petőfi is ismerte a kollégiumi kéziratos hagyatékot, Jókai pedig atyja gyűjteményében olvasta a költő kiadatlan, radikális verseit.2 A debreceni poéta népsze-rűsége azonban nem korlátozódott a kollégiumra. Egyrészt a diákok a legáció során elterjesztették az általuk kedvelt verseket és a költőről szóló történeteket, másrészt egyes költeményei az énekes könyvek és a kalendáriumok állandó darabjaiként váltak közismertté. Csokonai populáris kultúrába való mély beágyazódására utal, hogy az említett kiad-ványokban legtöbbször a szerző megnevezése nélkül szerepeltek ver-sei. Ugyanerről árulkodik, hogy számos olyan költeményét is énekel-ték, amelyek eredetileg nem voltak dallammal ellátva, „a nép kezdte önként énekelni meglévő dallamokra”.3 Voltak olyanok is, amelyek színdarabok betétdalaiként váltak népszerűvé.4
Csokonai közkedvelt versei főleg két téma köré csoportosítha-tók. Az egyikbe azon művei sorolhatók, amelyeknek politikai jelentő-ségük és élük volt. Így például a Békaegérharc-ot Habsburg-ellenessége és rendiségutálata miatt kedvelték, s nemcsak az önkényuralom éve-iben, hanem kiegyezés után is. Az 1860-as években kinyomtatott és ponyvaként árult kötetek Szilágyi Ferenc szerint annyira népszerű-ek lehettnépszerű-ek, hogy mindössze egy csonka példány maradt ránk, mert a köteteket rongyosra olvasták.5 A másik csoportba azok a versek tar-toznak, amelyek a szerelemről, az erotikáról és a borivásról szóltak meglehetősen szókimondón. A dévajkodó, szerelmeskedő és borozó Csokonai alakja – ahogyan majd látni fogjuk – alapjaiban határozta meg kultusza most tárgyalt szakaszát. Nagyon kedveltek voltak azon költeményei is, melyek a költő tréfálkozó kedvének lenyomatai.
Darabjai közül minden bizonnyal ezért volt hallatlanul népszerű a Gerson is. S bár Julow Viktor remélte, hogy ez talán dramaturgiai eré-nyeinek köszönhető, de minden bizonnyal inkább „bumfordi mókái”
nyerték meg a nagyközönség tetszését.6 2 Szilágyi 1975, 292-293.
3 Szilágyi 1975, 252.
4 Uo.
5 Szilágyi 1981, 381.
6 Julow 1991, 97. ; Csörsz Rumen 2007, 293.
Csokonai népszerűsége és a körülötte zajló viták hatottak az olvasóközönségre. Márton József kiadóként számolt vele. 1816-ban azért merte újra kiadni a debreceni poéta munkáit, mert látta, hogy
„Olly kedvesen vette Édes Hazám Csokonai Vitéz Poétai Munkáinak azt a’ kiadását, mellyet én 1813-ban nyomtattam vala…”7 Az 1836-ban Kassán megjelent Csokonai kötet előszava is arról tanúskodik, hogy az irodalommal és a kiadással foglalkozó professzionális olva-sók figyelembe vették a költő népszerűségét, melyet ekkorra már a nemzeti érzület is táplált. Az életrajzi bevezetést jegyző N. G. szerint
„azon eredetiség és nemzetiség által, mellyek költeményeit bélyegzik
’s a’ nagy publicum’ mellében is mindenkor viszhangot ébresztenek, olly popularis költő lett, hogy csaknem minden dalai ma is zengenek, hol magyar ajk dalol”.8 Ivancsics Zsigmondnak 1817-ben bizonyára már megérte közönséges kölcsönkönyvtárába négy Csokonai-kötetet beszerezni, ugyanannyit, mint Kazinczytól. S csak utána következtek Pálóczi Horváth Ádám, Báróczi Sándor, Ányos Pál, Aranka György és Kisfaludy Sándor, Kis János, Orczy Lőrinc és Barcsay Ábrahám köte-tei.9 A Kollégium és az egyház szolgálatában álló református lelkészek sem utasították el teljesen Csokonai költészetét. Kenézy Lajos lelkész könyvtárában található jegyzetek tanúsága szerint ugyanis, bár igényé-nek nem feleltek meg a költő alkalmi versei, ódái és Kleist-fordítása, de Lilla-dalait „a kétségbeeső szerelem utolsó fellobbanásainak” festésé-ért nagyra tartotta, s úgy látta, hogy „Csokonaitól nem tagadhatni meg a szép költői lelket”.10 A költő elleni, korábban ismertetett támadások és bírálatok is inkább növelték az iránta érzett szimpátiát, együttérzést és így közkedveltségét, mintsem ellenérzést váltottak volna ki vele szemben. Erről tanúskodik Herepei Károly 1832-ben a Nemzeti Társal-kodóban megjelent írása, mely szerint várja a Közhasznú Ismeretek Tára III. kötetét és előre készül „a szegény Csokonai gyalázását s az Y úr magasztalását olvasni”.11
Nemcsak a közönség körében lehet tapasztalni a költő egyre növekvő népszerűségét és kultikus alakká formálódását, hanem biztos 7 Márton 1816, III.
8 N. G. 1836, ; Vö. Szilágyi 1975, 292.
9 Fülöp 1978, 60.
10 I. m., 206-214.
11 Nemzeti Társalkodó 1832. I. 155-157.
helyet kapott a magyar irodalom kánonjában is. Csokonai kanonizáci-ója mindenekelőtt Toldy Ferenc nagy hatású életrajzának köszönhető, amely a költő emlékezete második regiszterét jelenti. Munkája a Nem-zeti Könyvtár köteteként jelent meg. E sorozatba a magyar irodalom legkiválóbb íróinak és költőinek, ,,a’ nemzeti irók’ kitünőbbjeinek”, ,,a’
XV-d. század’ eleje óta a’ legújabb időkig fellépett irók’ jelesbjeinek”12 a munkáit kívánta közölni. Csokonait tehát besorolta e jeles nemzeti alkotók közé. Ezt annál könnyebben megtehette, mert támaszkodha-tott a Csokonai megtiszteltetése körüli vitákra, amelyek a debreceni poétát különösen jelentőségű alkotóként emelték ki. Az a költő ugyan-is, akiért harcolnak az irodalmi élet különböző térfelén lévő szerep-lők, vagy aki körül kultusz és ellenkultusz teremtődik, különös jelen-tőségre tesz szert: értéke megkérdőjelezhetetlenné válik. A kánonba való beemeléshez ugyanakkor saját kora elvárásainak megfelelően kellett Csokonaiból hőst faragnia: nemzeti költőként bemutatni és ekként fölmenteni a korábbi igaztalan vádak alól. Ehhez a költő kultusza és közkedveltsége kellő alapot teremtett. Toldy ugyanis Kazinczyval szemben nem ítélte el a népszerűséget és a minden rendtől való olva-sottságot, épp ellenkezőleg: Dombyhoz hasonlóan a nemzeti költő is-mérvének tekintette. Az 1828-ben megjelent Handbuch der ungarischen Poesie c. munkájában Kisfaludy Sándor kapcsán teljes egyértelműség-gel fejtette ki e kritikai alapelvét. Épp azért értékelte különösen nagyra Kisfaludy költészetét, mert minden kor és minden olvasó megtalálhat-ja benne a neki tetszőt, a számára fontosat, vagyis mindenkihez szól, s ezzel a nemzeti összetartozás érzése megteremtésében pótolhatatlan szerepet játszott.13 Toldy számára tehát fontosabb volt a művészet kö-zösségi hatása, mint bizonyos esztétikai normáknak való megfelelés.
Ez persze nem jelentette azt, hogy lemondott volna a kritikai megíté-lés jogáról.14 Azt azonban igen, hogy ezen álláspontjával elősegítette az irodalom, a költők és az írók közösségi jelentősége és szerepe hal-latlan felértékelődését, azt, hogy kultikus tiszteletre alkalmas és érde-mes hősökké váljanak. Mert igaz ugyan, hogy felfogásában „a költők mindenha a népek nevelői”15 és zsenik, de az is igaz, hogy csak akkor 12 A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. IV. köt. Pesten, 1844. 38.
13 Vö. Fenyő 1978, 444.
14 Dávidházi 2004, 196-201.
15 Beszéd szépirodalmunk ügyében. Toldy 1872, 292.; Vö. Korompay 1998, 34.
fejthetnek ki hatást, ha van alkalmas és értő befogadó közeg: „szüksé-ges volt akkor [Kazinczy korában] az izlés érdekében vívni, mert ez fogyatkozott leginkább”, s ugyan „az ízlés nem maga a művészet”, de „szükséges feltétele minden szépműnek, hogy ellenállhatatlanul hasson (…) [de] van, a mi nálánál szükségesebb (…) s ez a költői láng-ész…”16 Toldy ugyan a lángészt fölérendeli az ízlésnek, ugyanakkor az idézett sorokban érdemes arra is fölfigyelni, hogy a befogadókra tett hatás nélkül nincs valós művészi produktum. A költők kultusza tehát, ami nevelő szerepükön és lángész voltukon alapul, csak a közönség révén lehet valóságossá.
Az idézet kapcsán fontos rögzíteni, hogy Toldy nem bírálta, nem utasította el a széphalmi mester törekvését, csak történeti érték-ként, ,,e’ haza’ irodalmi értelmiségének ezred évi története”17 egyik állomásaként értelmezte. Egyébként az egész életrajzra ez a szinte-tizáló, egységteremtő szándék a jellemző. Toldy ugyanis munkájá-ba beépítette a Csokonairól korábmunkájá-ban született írások különböző, egymást kiegészítő vagy tagadó meglátásait. Kölcseytől, Dombytól, Némethitől vagy Fáytól származó gondolatok szépen összesimul-nak a szövegben. Dombyhoz is köthető, ahogyan fölépítette Cso-konai költői életútját, melyet a tervezett, de el nem készült nemze-ti eposzra futtatott ki. Az Árpádiász terve ugyanis úgy jelent meg mint az egész életművet beteljesítő és hitelesítő alkotás: „Nem volt egyéb hátra, mint eddigi munkái kiadásával a multat bezárni, s hogy élete új célját létesíthesse”.18 A meg nem valósult nemzeti eposz azt bizonyította Toldynál is, hogy a debreceni poéta nemzeti költő volt:
„Nem kevésbé teszi őt becsessé előttünk forró hazafisága, melly (…) szándéklataiban vezér indulatképpen tör ki”.19 Csokonai gondolko-dását és törekvéseit tehát szerinte a nemzet szolgálatának vágya ha-tározta meg, még ha műveiben ez nem is mindig, ill. későn tudott megjelenni. Így aztán érthető, ha az eposz befejezetlensége nála nem Csokonait, hanem a nemzetietlen kort minősítette, amelyben élnie kellett, s amely megakadályozta költői kiteljesedését: „Csokonai pedig olly korában tűnt fel irodalmának, mellyben nagy még nem 16 Toldy 1844, XCIII.
17 A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. IV. köt. Pesten, 1844. 38-39.
18 Toldy 1844, LVIII.; Vö. Dávidházi 2004, 400-407.
19 Toldy 1844, LXXXV.; Vö. Dávidházi 2007, 22-23.
lehetett semmiben”.20 Toldy szükségesnek tartott a körülmények fi-gyelembe vételét, részben azért, hogy a költői eredményeket helyén lehessen kezelni, részben pedig azért, hogy ne legyen igazságos a má-sokkal való összevetés. E módszertani elv segítségével cáfolni tudta Kölcsey Ferenc bírálatában szereplő összehasonlításokat.21 Kölcsey recenzióját juttatja viszont eszünkbe a Lilla-versek értékelése. Toldy felfogásában Csokonai csak költői témának tekintette a szerelmet („Ő szeretett, hogy énekelhessen... ”),22 mert e verseivel nem volt más célja, mint „a hatás s az ezt jutalmazó költői babér”23 elnyerése. E Köl-cseyre emlékeztető megállapítást azonban életrajza saját logikájába il-lesztette. Kicsit később ugyanis erre hivatkozva arra kérte az olvasót, hogy ne ítélje el a költőt a mecénásokhoz írt alkalmi verseiért, ezekkel ugyanis szintén nem akart mást, mint hatást elérni, hogy támogatásu-kat elnyerhesse, s csak a költészetnek élhessen.24 A közönség magra-gadására, a hatás elérésére törekvés már nem bűn, mint volt Kazinczy és Kölcsey művelt olvasókra tekintő bírálataiban, hanem az irodalom hatókörének és a közönség kiszélesítésének nélkülözhetetlen eszkö-ze. Fáy és Némethi véleményét idézheti fel, ahogyan a népszerűség-ről és a kritika feladatáról gondolkodott. Eszerint ahogyan a mű-veknek, úgy az irodalmi életrajzoknak és a kritikának sem csak a kevesekhez, hanem a szélesebb közönséghez kell szólniuk. Toldy épp ezért „nem szöveghű kritikai kiadást akart adni, hanem olvas-mányt, amely »éldelhető« legyen”.25 Nagyon beszédes e vonatkozás-ban, hogy Csokonai életrajza és minden munkái a Nemzeti könyvtár sorozatában láttak napvilágot. E könyvsorozatot ugyanis a nemzeti közösség szolgálata érdekében, vagyis a többség és nem a kevesek számára indították el szerkesztői, mert úgy hitték, hogy „a nemzeti szellem az irodalomban nyilatkozik meg legintenzívebben, s amely nemzet annak termékeit kegyelettel őrzi, meg nem tud halni”.26 A so-kaknak tetszés esztétikai fogalma így morális töltetett is kapott: Ha 20 Toldy 1844, XCIV.
21 Toldy 1844, XCIV-XCVI.; Vö. Dávidházi 2004, 479-480.
22 Toldy 1844, XXXVIII.
23 Toldy 1844, XXXVII-XXXVIII.
24 Toldy 1844, XXXVIII.
25 Pukánszkyné Kádár Jolánt idézi Korompay H. János. Korompay 1998, 57.
26 Dorogi-Ortutay 1936, 47.
sikeres és elismert nemzetet szeretnénk, akkor az irodalom nem lehet csak a keveseké. Azzal, hogy Csokonai művei e sorozat részeként jelentek meg, már eleve meghatározta, hogyan kell az olvasóknak a debreceni poétára gondolniuk. De meghatározta azt is, hogyan kell Toldynak gondolkodnia róla, abban a tekintetben mindenképpen, hogy mit hagy ki és mit közöl. Döntését több szempont határozta meg: a szerzői szándék, az esztétikai érték és morális megfontolások.
Az első egyszerre jogi és morális kérdés volt, hogy kiadhatók-e azok a munkák, melyeket nem szánt kiadásra szerző. A mű értéke megítélé-sének a kérdése ugyan nem ennyire egyértelmű, ugyanakkor a kriti-kusnak joga van az értékelésre. Morális megfontolások akkor kerültek elő, ha a közízléssel ellenkező kifejezésekkel vagy ábrázolásmóddal találkozott. A Csokonai-kötet „Minden Munkái” címelem értelmezé-sekor így foglalta össze kiadói elveit: „alatta egyéb nem gondolható, mint valamelly iró mind azon irásai, mik általa vagy közönség elé-be szánattak, vagy elé-becsök, vagy jellemzetességöknél fogva a sajtóra igényt tarthatnak.”27 Csokonai minden munkái kiadása során mind a három válogató szemponttal élt. Az erotikus verseit azért hagyta ki, mert „nem tartottam szabadnak, ha lehetett volna is, a »dévaj költe-ményeket« közlenem, mik magán tréfa eszközeiül készültek”, a zsen-gék kiforratlanságuk miatt nem került be a kötetbe; a Metastasio és a halottas versek pedig azért nem, mert „az első nemből elégnek lát-szott a prosában fordított színműveket adni, az utóbbiak pedig, azon felül hogy magán s nem köz használatra készültek, sem új oldalról, sem nagyobb becsben költőnket elő nem tüntetik”.28 A tisztán morális szempont leginkább akkor merült föl, ha Csokonai költeményei nem illettek bele a nemzeti költő eszményébe. Ez történt a pajzán versek és zsengék esetében is: „Következik már most azon kiadatlan mun-kák sora, miket ismerek, s legnagyobb részt másolatban birok is, de gyengeségök vagy botrányos voltokért nem vehettem fel”.29 Azzal az eljárással, hogy életrajzába beépítette egymással vitatkozó elődei gondolatait, azt érte el Toldy, hogy mindenki találhatott benne olyat, amely számára ismerős volt, vagy amellyel azonosulhatott, így aztán
27 Toldy 1844, V.
28 Uo.
29 Toldy 1844, LXXXVIII.; Vö. Korompay 1998, 55., 57.
az egész művet is könnyebben el tudta fogadni, s magáénak érezni.
Azért törekedett arra, hogy mindenki megtalálja benne a neki valót, mert Csokonai megítélésében egyesíteni akarta a közönséget.30 Biztos volt benne, hogy a közönség „igazságosban és valóbban fog Csoko-nairól ítélhetni”,31 ez pedig a véleményközösség alapja.
A szerző fontosnak tartotta, hogy hitelesnek fogadtassa el ön-magát, megállapításait, ítéleteit és egyesítő eljárását. Épp ezért emelte ki már az előszóban, hogy célja nem a bírálat, hanem a megértés.32 Épp ezért filológusként és nem kritikusként mutatta be önmagát. Részle-tesen írt a gyűjtőmunkájáról, külön köszönetet mondott Gaál Lász-ló ügyvédnek, aki a legtöbb hiteles életrajzi adatot szolgáltatta neki.
Megismertette a közönséget a válogatás szempontjaival, a kötet meg-jelenése két éves csúszásának az okaival, ami főleg abból adódott, hogy egyre gyarapodtak a feldolgozandó források. Továbbá fontos-nak tartotta, hogy már az Előszóban kiemelje szándéka komolyságát, megírta ugyanis, hogy készül egy a mostani kiadásnál is alaposabb kutatómunkát követő közlésre. Ennek az értékét az adja, hogy olyan közelről ismeri majd Csokonait, hogy képes lesz arra, amire most még nem, a kötetek rendjét megbontsa és széptani szempontok és amennyire lehetséges, időrend szerint, „korszakonkénti rendben”33 adja a költő verseit. A filológusi munka részletes bemutatásával min-denekelőtt történetírói paktum megkötése lehetett a célja, hogy az olvasó higgyen neki.34 Annak a reményének adott hangot, hogy ala-pos munkája elősegíti Csokonai igazabb megismerését: „Ki nem únja az életrajzot figyelemmel olvasni, s annak eredményeit a szöveggel és a jegyzések közt előfordulókkal együtt venni, reménylem, igazságos-an és valóbbigazságos-an fog Csokonairól itélhetni, mint a miképen eddig az ő birálói vagy itélhettek, vagy itélni igyekeztek”.35 Toldy tehát azzal, hogy beavatta az olvasókat a filológus munkájába, nemcsak azt érte el, hogy hitelt adjanak szavainak, hanem azt is, hogy igazolja jogát a 30 Törekvése összhangban volt a Nemzeti Könyvtár céljával: „A régi conservativ és ellenzéki párt egyesülve (…) egyetlen irodalmi vállalatot indított meg, a »Nemzeti Könyvtár«-t…” Gyulai 1870, XV. (Kiemelés tőlem.) 31 Toldy 1844, VI.
32 A kritikus és a biográfus viszonyához lásd. Tóth 2009, 100.
33 Toldy 1844, VI.
34 Tóth 2009, 139.
35 Toldy 1844, VI.