az I. fejezethez, l-sö szám, az 5. laphoz.
»V e l e n c z é n e k A u s z t r i á i é 1 e l s z a k i t á s á t az a n g o l k o r m á n y f e l t é t l e n ü l é s i n d u l a t o s a n e l l e -n e z t e , -n o h a a t ö b b i o l a s z t a r t o m á -n y o k r a -n é z v e ( Mo d e n a , P a r m a , T o s c a n a , p á p a i b i r t o k , N á p o l y ) a n é p e k s z a b a d r e n d e l k e z é s i jo g a m e l l e t t n y i l a t k o z o t t s a t n r i n i k o r m á n y e l j á r á s á t a l e g h a t á r o z o t t a b b a n t á m o g a t t a m
E két egymással merőben ellenkező iránynak bizony
ságául az itt következő sürgöny szolgáland:
1.
Lord John Russell jegyzéke Sir James Hudsonhoz 1860, aug. 31-ről:
(Kivonat.)
--- Habár Austria, ép úgy mint Franczia- és Angol-ország, Szicziliában és Nápolyban minden beavatkozástól tartózkod
tak : mind Párisban, mind Bécsben attól tartanak, hogy a római és nápolyi államoknak Szárdinia királya alatti egyesitését az olasz haderők részéről Austria császárának velenczei birtoka ellen inté
zett támadás követhetné. Világos, hogy ezen támadás nem történ
hetnék meg a szárd király beleegyezése nélkül. Az is világos, hogy jogi szempontból tekintve a dolgot, a szárd király semmi mentséget nem találna, ha a csak imént aláirt s elfogadott zürichi szerződést megsértené. Szabadságában állott Szárdinia királyának, n e m fogadni el a villafrancai előzményeket s a zürichi szerződést. De miután a háborút folytatni nem akarta, miután királyi szavát adá, hogy békében él Austriával, többé n e m á l l s z a b a d s á g á b a n , túltennie magát kötelezettségein s t á m a d á s t i n t é z n i e g y s z o m s z é d f e j e d e l e m e l l e n .
107
Egyébiránt világos, hogy a jelen esetben az érdek indokai ugyanazt javasolják, a mit a kötelesség parancsol. Az erős várak mögött levő osztrák sereg megtámadása nem oly vállalat, melynek sikerét okszerűen várni lehetne. És ha az ily támadás rosszul ütne ki, Austriának talán nem kellemetlen alkalom nyujtatnék Romag- nát a pápának s Toscanát a nagyherczegnek visszaszerezni.
Alapos okok vannak hinni, hogy ezen cselekedetek közül egyi
ket sem tartaná Erancziaország a zürichi szerződésbe ütközőnek.
Olaszország függetlenségét és jövendő békéjét pedig mindenesetre koczkáztatnák az események. S a szárd király megnyerné ugyan Lombardiát, Parmát és Modenát, de Savoyát, Nizzát és Toscanát elveszítvén, nem lenne képes Austriával szemben megállani, a mely területe megtartásáért és katonai becsülete visszaszerzéséért küz- dene. Az egyetlen kilátás, melylyel Szárdinia ezen összeütközésben magát kecsegtetheti, azon remény lehet, hogy Francziaországot megint csatatérre viszi s európai háborút idéz elő. Azonban ily veszélyes csalódásoknak ne engedje át magát Cavour gróf. A n a g y h a t a l m a k e l h a t á r o z t á k , a b é k é t f e n n t a r t a n i s N a g y - B r i t t a n n i á n a k é r d e k e i v a n n a k az A d r i a i t e n g e r e n , m e l y e k f öl öt t n a g y g o n d d a l kel l ő r k ö d n i e .
— — — Ezen tekintetek méltán igénybe vehetik a szárd kormány komoly figyelmét.
Olvassa fel Ön ezen sürgönyt Cavour gróf előtt s másolatban hagyja nála.
(Aláirva) Russel.
E fenyegető jegyzék, melylyel a hatalmas A1 bion Velen- cze felszabadításának egyenesen útjába állott, ép akkor jutott Cavour kezéhez, midőn én Turinba érkeztem. A jegyzék Cavour grófnak nagy aggodalmat okozott s megkérdett: nem tudnám-e annak módját ejteni, hogy az angol kormánynak e részrehajló politikája Austria iránt nemcsak az angol sajtó
ban, hanem a parlamentben is ellensúlyoztassék ? Én igen
nel feleltem, minthogy voltak nagytekintélyű barátaim az angol alsóházban, kik kérésemre az ügyet hatalmasan fel- karolandják; csupán azt kötöttem ki feltételül, hogy Cavour gróf úgy ez alkalommal, mint jövendőben is, a mikor az angol kormánytól valamely ellenséges irányú közlést kap, mely nincs nyilvánosságra hozva, engem oly helyzetbe tegyen,
hogy angol barátaimat biztosíthassam, miként nem lesznek meghazudtolásnak kitéve, ha valamit megtörtént ténynek állítanak, amit az angol kormány nem hozott nyilvánosságra.
Szavamat adtam Cavour grófnak, hogy az okmányokat, melyeket kezemre szolgáltat, barátaim a parlamentben oly discretióval fogják használni, miszerint a kútfő, melyből tudomásukat szerezték, még csak ne is gyanittathassék.
Cavour helyesnek tartván kívánságomat, nekem a panaszlott jegyzék másolatát kiszolgáltatta s én ennek alapján gondos
kodtam, hogy a dolog úgy a parlamentben, mint a közvéle
mény közlönyeiben erősen megvitattassék, a mi nem csekély befolyással volt arra, hogy nehány hét múlva az angol kül
ügyi kormány Olaszország mellett az itt kővetkező sürgöny
ben hatalmasan szót emeljen:
2.
Lord John Kussell sürgönye Sir James Hudsonhoz 1860. okt. 27-rök A szárd király utóbbi lépéseit keményen rosszalta több elő
kelő udvar Európában. A francziák császárja azon hirre, hogy Cial- dini tábornok hadserege az egyházi államba beütött, visszahívta Turinból követét s a császári kormány azon nézetét fejezte ki, hogy a római terület invasiója kárhoztatást érdemel. Oroszország czára, mint halljuk, erős kifejezésekkel nyilvánitá megütközését a fölött, hogy a szárd hadsereg nápolyi területre lépett s egész követségét visszahívta Turinból. A porosz kormányzó herczeg szintén szüksé
gesnek találta, Szárdiniával tudatni visszatetszését, habár nem tartá szükségesnek, a porosz követet Turinból visszahívni. Ezen diplo- matiai előzmények után alig volna igazságos dolog Olaszország irá
nyában s az Európa többi nagyhatalmai iránti tisztelettel sem volna megegyeztethető, ha ő Felsége a királyné kormánya még tovább is késnék véleményét kinyilatkoztatni. Midőn azonban véleményét tudatja, nem szándoka ő brit Felsége kormányának azon indokok fölött, melyek Szárdinia királya nevében a római és nápolyi álla
mok invasiója mellett fölhozattak, vitát kezdeni. Volt-e vagy nem volt joga a pápának külföldi önkénytesekkel védeni uralkodói állá
sát ? mondhatni-e a két Sziczilia királyáról, hogy leköszönt, mig zászlója lobog Capuában és Gaetában ? — nem ezek azon vitás pon
tok, melyekkel ő brit Felsége kormánya hosszasan foglalkozni kíván. Azon nagy kérdések, melyek itt fenforognak, nézete sze
109
rint a következők : volt-e joga Olaszország népének Szárdinia kirá
lyát segítségül hívni, megszabadulandó azon kormányoktól, melyek
kel nem volt megelégedve'? s volt-e joga Szárdinia királyának a római és nápolyi államok népét fegyverrel segíteni ? Két indok volt főleg, melyek a római és nápolyi államok népét arra indítot
ták, hogy kormányaik felforgatására közreműködjenek. Az első indok volt, hogy a pápa és a két Sziczilia királyának kormánya oly rosszul látták el az igazságszolgáltatást, annyira rosszul gondos
kodtak általában a nép személyes szabadságáról és jólétéről, hogy alattvalóik uralkodóik megbuktatásában látták helyzetük javulásá
nak szükséges föltételét. A másik indok az, mivel 1849 óta az a meggyőződés terjedt el, hogy az olaszok csupán az által biztosít
hatják idegen uralkodás ellen függetlenségüket, ha erős, egységes kormány alakul egész Olaszországra nézve. Károly Albert küzdése 1848-ban s az a rokonszenv, melyet Szárdinia most uralkodó királya az olasz ügy iránt tanúsított, szükségkép azon eredményt idézte elő, hogy Viktor Emánuel neve kapcsolatba hozatott azon egyedüli hata
lommal, mely alatt az olaszok élni kívánnak.
E szempontból tekintvén a kérdést ő Felsége kormánya, meg kell engednie,hogy az o l a s z o k m a g u k t u d j á k l e g j o b b a n , mi á l l é r d e k ü k b e n . A híres jogtudós : Vattel vizsgálja, meny
nyire volt joguk a németalföldi egyesült tartományoknak az oraniai herczeget támogatni, midőn az Angliába beütött s II. Jakab trón
ját felforgatá, s ez alkalommal mondja : »Az oraniai herczeg tekin
télye kétségkívül befolyással volt az egyesült államok tanácskozá
sára, de tettük nem volt jogtalan, mert h a e g y n é p h e l y e s o k o k b ó l f e g y v e r t f o g e l n y o m ó j a e l l e n , c s a k i g a z s á g o s és n e m e s l e i k ti t e t t , a d e r é k f é r f i a k a t s z a b a d s á g a i k v é d e l m é b e n s e g í t e n i . « A kérdés tehát Vat
tel szerint igy á ll : Nápoly és a római államok népe alapos okokból ragadt-e fegyvert uralkodása ellen ? A mi e fontos pontot illeti, ő Felsége kormánya azt hiszi, hogy a n é p m a g a í t é l h e t l e g j o b b a n s a j á t v i s z o n y a i f e l ő l . 0 brit Felsége kormánya nem érzi magát azon nyilatkozatra jogosítva, hogy déli Olaszország népének nem voltak helyes okai, lerázni előbbi kormányaik jármát, ő brit Felsége kormánya tehát nem mondhatja, hogy a Szárdinia királya által ama népnek nyújtott segélyt kárhozatosnak találja.
S még egy tény-kérdés forog fenn. A megbuktatott kormányok párthívei azt állítják, hogy a római államok népe hű volt a pápá
hoz, valamint a nápolyi királyság népe II. Ferencz házához, hanem hogy szárd ügynökök és külföldi kalandorok erőszakosan és ármá- nvosan forgatták föl azon uralkodók trónjait. De azon bámulatos események után, melyeknek tanúi valánk, bajos azt hinni, hogy a pápa és a két Sziczilia királya birták népeik szeretetét. Honnan van tehát, kérdjük szükségkép, hogy a pápának lehetetlen volt római sereget szednie s kénytelennek érezé magát majdnem kizáró
lag idegen zsoldosokra támaszkodni ? Miként történhetett, hogy Garibaldi kétezer emberrel majdnem egész Szicziliát meghóditá s ötezer emberrel Reggiótól Nápolyig ment? Hogy történhetett ez máskép, mint a két Sziczilia népe közt általában uralkodott elégü- letlenség folytán! Azt sem mondhatni, hogy a népakarat ezen tanúsága merő szeszélyből származott s alaptalan. A nápolyi nép megkisérlé negyven év előtt az uralkodó dynastia alatt rendes utón és módon megjavítani kormányzását. Az európai hatalmak össze
gyűltek Laibachban s — Anglia kivételével — elhatározták, erő
szakosan elnyomni azon kísérletet. Elnyomták és nagy, idegen had
sereget hagytak a két szicziliai királyságban, a társadalmi rend fenntartása végett, 1848-ban még egyszer megkisérlé a nápolyi nép a Bourbon-ház alatt kivívni szabadságát; de legjobb honfiai tíz évi börtönnel lakoltak azon bűntettért, hogy hazájukat meg akarták szabadítani. Csoda-e tehát, hogy a nápolyiak bizalmatlanok lettek, tele boszus érzéssel s 1860-ban lerázták a Bourbonok jár
mát, mint 1688-ban Anglia a Stuartokét? Kétségkívül meg kell, engedni, hogy magában véve szerencsétlenség, ha a kötelékek melyek egy uralkodót alattvalóihoz fűznek, szétszakgattatnak. Az alattvalói hűség fogalma megzavartatik, az örökösödés kétessé lesz, ellenséges pártok veszélyeztetik a társadalom békéjét, jogok és jog
igények állanak tusában, megzavarván az államban az egjmtórtést.
Mindazáltal másfelől el kell ismerni, hogy az olasz forradalom ritka mérséklettel és engedékenységgel ment véghez. A létező hatalom felforgatását nem követte a nép boszukitörése, mint annyi más eset
ben. A legszélsőbb democrata-nézetek sehol sem kerültek felül.
A közvélemény a közdiadal kicsapongását fékezte. Az alkotmányos monarchia tisztes formái egy oly fejedelem nevéhez csatlakoztak, a ki régi dicső dvnastiát képvisel. Ilyesek lévén az olasz forradalom okai és mellékkörülményei, nem ismerheti el ő brit Felsége kor
mánya, hogy elég ok lett volna azon erős kárhoztatásra, melyet Austria, Franczia-, Porosz-, Oroszország Szárdinia királyának
111
lépései fölött nyilvánítottak. Ö b r i t F e l s é g e k o r m á n y a ellenkezőleg ö r ö m m e l t e k i n t a z o n n é p r e , m e l y E u r ó p a r o k o n s z e n v e és j ó k i v á n a t a i m e l l e t t s z a b a d s á g á t m e g a l a p í t j a és f ü g g e t l e n s é g e é p ü l e t é h e z szi
lárd alapot rak le.
(Aláírva) Russel.
U tóirat: E sürgönyt másolatban közölheti Ön Cavour gróffal.
Ilyen volt a hatalmas Albion ama sürgönye, melyet az annyi oldalról zaklatott olasz nép egy sereggel felérő jótéte
mény gyanánt üdvözölt.
Párisi képviselőnk (Nemeskéri) Kiss Miklós nekem e felöl november 4-én e pár sort ir ta :
»Lord Jolin sürgönye Hudsonhoz rendkivül jó hatást te tt; legalább felsőbb körökben úgy gyanitják, hogy K. urnák is van része benne; a franczia diplomatia különösen annak örvend, hogy az angol cabinet is tud sarkán fordulni s hat hót alatt két oly iszonyúan ellenkező szellemű jegyzéket kül
dött Turinba.«
Nekem bizony mindössze csakis annyi részem volt a dologban, hogy kissé befolytam a közvélemény azon hason- szerü nyilatkozataira, úgy a parlamentben, mint a sajtóban, melyek lord John Russel e forradalmias sürgönyét meg
előzték.
Különben az angol kormánynak hagyományos saját
sága : elveknek általános értéket nem tulajdonítani. Fennen hirdette a tant, hogy a népeknek joguk van magukról rendel
kezni s kormányt, dynastiát változtatni — feltéve, hogy nem kedvencz Austriájuk forog kérdésben. — A pápának, a nápolyi Bourbonnak bizvást kiadhatják népeik az útlevelet;
de Austria! a kedves A u stria !--- — »oh p a r a s z t ! az má r más ! «
2. szám, a 98. laphoz.
»Az a n g o l k o r m á n y k é m l e l ő h a j l a m á n a k C a v o u r g r ó f u n d o r i t ó b i z o n y s á g á t t u d j a . «
Irataim II. kötetének 550. lapján, jegyzeteim nyomán idéztem Cavour pár sorát, melylyel egyezkedésünknek a miniszteri tanács által elfogadását tudtomra adta. Azóta kezem alá került maga az eredeti levélke is s úgy látom, hogy abban más, szintúgy igen nevezetes dolog is van. lm adom egész terjedelmében:
11. September 18(10.
Monsieur!
Je vous transmets une copie de la note que le Gouvernement anglais m’ a adressé. Dans une quinzaine de jours elle sera publiée.
Le Conseil des ininistres a partagé notre avis en tout, de sorté que nous sommes parfaitement d’accord.
Je prends la liberté de Vous rópéter qu’il faut éviter tout ce qui peut éveiller la susceptibilité de l’Angleterre, cár Sir J. Hudson a recu une lettre de Londres qui fengage á surveillier ce que Vous faites ici.
Recevez fassurance de ma baute considération.
Monsieur L. Kossuth.
C. Cavour.
(Forditás:
U ram ! Átküldőm Önnek másolatban a jegyzéket, melyet az angol kormány hozzám intézett.*) Úgy tizenöt nap múlva nyilvá
nosságra lesz hozva. A miniszteri tanács mindenben osztozott néze
teinkben, tehát megegyezésünk tökéletes. Szabadságot veszek, Önnek ismételni, hogy mindent kerülni kell, a mi Anglia érzékeny
kedését felkölthetné, mert Sir J. Hudson levelet kapott London
ból, mely kötelességévé teszi felügyelni, hogy Ön itt mit csinál.
Fogadja, stb.
Cavour C.)
*) Ez azon angusztus 30-iki jeg}’zék, m ely fentebb (1. szám) közölve van.
113
Tehát az angol kormány nem tartotta méltósága alatti
nak, a hatalmas Anglia diplomaticai képviselőjét Turinban
»s pi on«- ná alacsonyitani egy magyar emigráns járás-kelé
sének kikémlelésére s hozzá még nem is angol területen, hanem külföldön.
Annyira menta »liberális« angol kormány kedvhajhászó előzékenysége azon Anstria iránt, mely megszegve a leg
szentebb kötéseket, Magyarország ezredéves történelmi jogát s állami létét lábbal tiporta, hogy Anglia követét egy osztrák
»szaglár« szerepére kárhoztatá!
És ez még nem volt elég.