hez. Levelem s a herczeg válasza itt következnek:
Kossuth — Napóleon herczegnek.
London, nov. 11. 1860.
A mióta szerencsém van császári herczegségedet ismerni, sokkal több érdeklődést tanusitott hazám iránt, mintsem kétel- kedhetném, hogy figyelmét magára vonta az osztrák ház hagyo
mányos szemfényvesztéseinek (tours de passe passe) azon uj kiadása, melylyel úgynevezett alkotmányt octroyalt.
Ez az alkotmány (mely nem alkotmány) már egész ünnepélyességgel lett Pesten inaugurálva az által, hogy leszu- ronvózták s lekardélezték a népet, mivelhogy nem mutatott kedvet örvendezni.
Nem lehet kétség a magyar nemzet érzelmei felől.
Akármi történik is, nem fog az soha az osztrák uralommal kiengesztelödni s engem teljességgel nem lepne meg, ha azt látnám, hogy maguk az »ó-conservativek,« sőt tán maga báró Yay »cancellar« is visszahökkennek a közszellem nyilvánu- lása előtt; ámbár nem lehet tagadni, hogy vannak elemek egy párt számára, mely szive rejtekében semmit sem óhajt inkább, mint megmenekedni a nemzetszabaditó háború komoly követelményeitől az által, hogy lehetőleg jól fogadja az ala
mizsnát, melyet az önkény egy úgynevezett alkotmány nehány rongyának alakjában nyújt.
147
»Sunt rari nantes in gurgite vasto.« Ön. Monsigneur, nem fogja e kevesek pulyaságát nemzetemnek beszámítani.
Hiszen Francziaországban is akadnak »legitimisták« s Olasz
országban is akadnak »Crivelli«-k. *)
Ez a párt, ha ugyan »párt« nevezettel tisztelhetjük meg, semmit sem változtat a helyzeten. Ennek csak azon
•esetben lehetne valami befolyása a nemzetre, ha arról volna szó, hogy a sikernek minden okszerű kilátása nélkül ragadjon fegyvert, egyszerűen a végett, hogy magát másnak javára feláldozza. De minthogy erről szó sincs, sőt az események logicai ereje hozza magával, hogy a sikernek okszerű kilátása sokáig nem kóshetik: nem habozom kijelenteni, hogy engem sem a concessiók, sem azoknak pártosai legkevésbé sem aggasztanak.
Ellenkezőleg, inkább bátorítólag hatnak reám e conces
siók, mivel bizonyságul szolgálnak, hogy az osztrák császár kétségbeesett önmaga felett, mert semmi más nem volt volna képes esztelen és kevóly átalkodottságát megtörni. Ezt töké
letesen értik Magyarországon.
Ezek igy leven s tekintetbe véve azt, hogy az olasz- osztrák háború már csak néhány hónap kérdése lehet, meg fogja nekem engedni, Monsigneur, hogy bevalljam, miként a mi nekem legtöbb gondot ad, az, hogy nem tudom, mit remél
het vagy mit félhet hazám a császártól?
Nem negélyezem ismerni a varsói szólalkozások igaz történelmét, annyit azonban bizonyosnak tartok, hogy ha ez
■órában még nincs feltámasztva a »szent szövetség« a Napo- leonidák dynastiája ellen, az bizonyosan nem az osztrák ház -érdeme vagy hibája; nem rajta múlt a feltámasztás. S én meg is vagyok győződve, hogy ha most, midőn Austria a mélység szélén áll, valaki öt megmentené : elkövetkeznék az, a mit tavaly nyáron Valleggioban mondottam a császárnak:
Austria nem szűnnék meg ármánykodni mindaddig, mig egy nagy coalitiót össze nem hozott a császár ellen. Nem felejti el az osztrák ház soha. de soha, hogy kinek köszönheti a
*) Midőn az 1859-iki liáboru végével minden lombardinak sza
badság adatott nemzetiséget választani s olaszszá lenni vagy osztrák
nak maradni: C r i v e l l i őrgróf, gazdag lombard dynasta, osztrákká
jelentkezett. H e 1 f y.
10*
gyönyörű Lombardia elvesztését, a mi, ha valami meg nem zavarja a történelem logicáját, Yelenczét is maga után vonandja. És ha a dolgok akként vitetnének, hogy mikor az;
a megmentett Austria a boszut kiforralta, Magyarországra többé nem lehetne számitani : bizony-bizony mondom, Fran
cziaország s a Napóleon ház oly szövetségest vesztenének el, melyet senki más nem pótolhatna.
Olaszországra nézve elég volt egy nagylelkű eszme, a császárt elhatározni, hogy újjászületéséhez odanyujtsa hatal
mas kezét; reánk nézve több forog fenn, mint nagylelkűség:
nagy horderejű érdekek ajánlják a franczia politika figyel
mébe Magyarország függetlenségét.
Ha Magyarország szabad és független: sem az »isteni jog« leventéinek, sem az angol aranynak nem fog soha sike
rülni európai coalitiót hozni létre Francziaország ellen.
Ha Magyarország felszabaditása nem foglalna helyet a császár terveiben, kapcsolatban az olasz kérdés végleges meg
oldásával : úgy Olaszország újjászületése, melyért a császár oly sokat tett, újra veszélybe kerül, vagy pedig csak franczia fegyverek támogatása által lehetne bizton tartható; a mi minden bizonynyal európai háborút vonna maga után, a mely
nek kimenetelét előre látni lehetetlen.
Ha Magyarország szabad, úgy a két vagylagosság közt,, mely a keleti kérdés megoldására magát előadhatja, t. i. a f e l o s z l á s és f e l o s z t á s közt az első van biztositva. S ez nemcsak szabadságot adna a kelet népeinek, hanem őket szö
vetségi kötelékek által a magyar központ körül csoportosítva, azon kénytelenség alul is felszabadítaná, hogy Szent-Pétervár felé nehézkedjenek s igy Francziaország politikai túlsúlya a Keleten biztositva lenne. Ellenben, ha Magyarország fel nem szabadul: magából azon tényből, hogy az osztrák hatalom Törökországnak tőszomszédja, önként következik, hogy csak a második vagylagosság, a f e l o s z t á s fordulhat e lő ; a minek azon hibáján kiviil, hogy nem megoldás, mert csak urcsere, tehát nem szabadság, s azon átkán kiviil. hogy egész Európát alapjából kiforgató háborúk kilátásával terhes, — speciális franczia szempontból még azon rossz oldala is meg
van, hogy Francziaország politikai túlsúlyát a Keleten tény
leg compromittálná.
149
Végre, Magyarországot függetlenségre segítve, Fran- cziaország magának háború esetére a németekkel, ezeknek hátában s oldalában oly szövetségest biztosítana, a ki már a földrajzi fekvése által adott stratégiai állásánál fogva is fél Németországot elbénitaná.
E tekintetek, a császár nagylelkűsége iránti bizalom által is támogatva, okozzák, hogy Magyarország ösztönszerü- leg még mindig a Tuilleriák felé tekint.
Kérdezhetné császári herczegséged: vájjon hát mi azt akarjuk-e, hogy a császár háborút izenjen mi végettünk Austriának ?
Nem illenék szerény állásomhoz e kérdésbe bocsátkoz
nom. Annyit azonban megengedhetek magamnak, hogy meg- jegyezzem, miként az egyenes háborún kivül is sok dolog van a császár hatalmában, a mivel maga és dynastiája iránt a magyar nemzetet örök hálára kötelezhetné.
Császári herczegséged — a mint értesültem — azon nézetben van, hogy ezúttal nem kell az orosztól tartanunk, mert nincs oly helyzetben, hogy ügyünkbe fegyverrel avat- kozhassék, még ha avatkozni akarna is.
Én osztozom e nézetben. Az orosznak sem pénze, sem hitele. Még nem szedte magát össze a krimi háború óta. Öt év óta nem ujonczozott. Hadseregi állománya több mint 300,000 emberrel csökkent. Sok mindenféle ügy-baj van kezén: az emancipatió, a kaukázusi háború, a krimi tatá
rok kivándorlása. Aztán az orosz, úgy a nép, mint a hadsereg, gyűlöli Austriát. Ha minket leverne, semmit sem nyerne bukásunk által; ha mi vernök meg, kiszámithatlan veszélyek
nek lenne kitéve stb.
Nem mulasztom el e tekinteteket hazámfiai megnyug
tatására felhasználni, de végre is csak annyit mondhatok nekik, hogy »orosz avatkozás nem valószínű.« Azt nem mond
hatom, hogy »nem lesz, mert a francziák császárja el van határozva azt meg nem engedni.«
Aztán interventio nemcsak az orosztól jöhet. Jöhet másunnan is. És közvetett interventio is lehetséges, mely maga nem kíizdene ellenünk, hanem az osztrákot oly karba tenné, hogy egész erejét reánk vagy (a mi egyre megy,) az olaszokra vethesse.
Mindezen lehetséges avatkozások nem felemlítenék meg nemzetemet, ka ideje lenne egész erejét kifejteni. A mitől a nemzet tart, az, hogy egy idegen hadsereg veti magát reá, mielőtt azon karban lehet, hogy kellően fogadhassa.
Napóleon császár felállította s fenntartja az olaszok számára azt a nagy elvet, hogy a nemzeti akarat ellen kül- avatkozás meg nem engedhető. Ez által a császár az olaszo
kat saját sorsuknak urává tette.
Ah, miért nem biztosíthatom nemzetemet, heg}" a nagy elv garantiájának jótéteményére a szegény Magyarország is számíthat! ?
Magyarország tőlem s Igazgatósági társaimtól az erők
nek s eszközöknek oly kifejtését várja, a mely nincsen tehet
ségünkben. Nagyon szomorú gondolat az reánk nézve, a kik nyomorúságban eszszük a hontalanság keserves kenyerét;
nagyon szomorú gondolat az, hogy eszközeink mennyire elég
telenek mindazt előkészíteni nemzetünk számára, a mit elő
készítenünk kellene.
A császár hatalma nagy; raktárai kimerithetlenek s parancsára az útnak és módnak ezer könnyűsége áll nyitva.
De nem illenék hozzám, e themát feszegetni. Én her- czegségedben ügyünk pártfogóját, nemzetünk nagylelkű barát
ját tanultam ismerni. E tisztelet bátorított, hogy a fennforgó válságos perczekben jóakaró figyelmét hazámra vonni, magam
nak megengedjem.
Van szerencsém stb.
(Aláírva) Kossuth.
Napóleon (Jeröme) Kossuthnak.
Paris, Palais Boyal, november 1860.
--- — — *) A mi a nem-interventio elvének Franczia-ország által MagyarFranczia-országra is biztosítását ille ti: úgy, a mint Olaszország számára biztosittatik, On érteni fogja, hogy ez mondhatlanul komoly dolog. A császár nem nyilatkozott a kérdés felöl. Nem is nyilatkozhatott. Ha Magyarország meg
csinálta volna a maga forradalmát s ha egy erélyes küzdelem
*) Levelem a hazament légionáriusok ügyével kapcsolatban leven küldve, a herczeg válaszának első része erre vonatkozik s Irataim II. kötetének 428. lapján már közölve van.
151
után elnyomói ellen, orosz vagy német avatkozás által volna fenyegetve, mint 1849-ben: nincs kétség benne, hogy az euró
pai közvélemény élénken mellette nyilatkoznék, a jog és sza
badság hivei mindenhol pártjára állanának s én nem kételke
dem, hogy Francziaország az Önök nagy- és jogszerű üg3Tét támogatná; de minő mértékben s mily eszközökkel ? — ez a körülményektől, az eseményektől s Francziaország érdekeitől függ s azt most lehetetlen előre látni. Nem gondoltam a kér
dést a császár elé terjeszthetni, ki arra positiv feleletet bizo
nyosan nem adott volna, mert nem adhatott.
A személyes barátság, melylyel Ön iránt viseltetem s feltétlen bizalmam Önnek loyalitása s discretiója iránt, azon helyzetbe tesznek, hogy megengedhetem magamnak, Önnel saját, szorosan személyes véleményemet közölni a követendő eljárás felől.
Nekem Magyarország helyzete igen szépnek látszik. Fel kell használni az aprólékos engedményeket szervezkedésre;
erősitni kell az ellenzéket az országban; előkészíteni, hogy a nagyon valószínű bonyodalmaknak hasznát vegye; semmit sem rohamitani (précipiter), de készen lenni hatályos cselek
vésre, ,a mint annak percze elérkezik; im ez a programúi, melynek végrehajtását nehéznek ismerem el, mely azonban az egyedüli jó és gyakorlatias.
Semmi idöelőtti s alkalomszerütlen mozgalom, de eré
lyes előkészület a kellő perczben cselekvésre. Mindenek felett iparkodjanak a magyar tisztekre s katonaságra hatni. Fegy
vereknek s más szükséges segédeszközöknek cselekvés idején az országba juttatása nemde most is legjobban a török tarto
mányok felé történhetik ?
— — — A császár békében lévén Austriával, most nem működhetik ellene. De mi tudjuk, hogy e hatalom mennyire gyűlöli Francziaországot; tudjuk, mennyire erőlködik újra coalitiókat csinálni s nekünk ellenségeket támasztani. S azért nemcsak szabad, de az okosság is javasolja, gondoskodni, hogy háború esetére támgatásra számíthassunk (de nous menager des appuis et des soutiens). A magyar nemzetiség ügye nagy, igazságos, hasznos és jogszerű. Ne kételkedjék Ön, hogy ez ügy iránt a legmelegebb rokonszenvvel viseltetünk.
Fogadja stb. (Aláírva) Napóleon (Jérőme).
IV.
A közhangulat otthon. — Működésűnk a sajtó utján.