tás, melyet 1860. május elején Pulszky Ferencz urnák küld
tem, ki akkor szives volt Turinban azon megbizatásában eljárni, mely a szeptemberi egyezkedést előkészité.
Azon időben általános volt a felháborodás Magyar- országon. Az ápril 19-ki provisorium kebellázitó hatása alatt még azon párttöredék is a fegyvert tekintette az egyedül lehetséges megoldásnak, mely előbb békés kiegyenlítés után sóvárgott. Feszült figyelemmel leste mindenki az országban, ha nem merül-e fel valamely jel, mely arra mutat, hogy van külföldi hatalom, mely el van határozva, a magyar nemzettel combinatióba lépni. Ily jelnek tekintettem volna, ha azt Írhattam volna haza, hogy az 1859-ben Napóleon császár által számunkra a dunai fejedelemségekbe küldött húszezer fegyver nemzetünk rendelkezésére még mindig készen áll, küldjenek Jassyba s meggyőződhetnek. Ez volt Pulszky meg
bízatásának egyik főbb tárgya. Ettől, a II. kötetben előadott körülmények folytán, elüttettünk. Azonban otthon szükségét érezték annak, hogy szervezkedési előkészületül a csoporto
sító elemek vidékenkint elhelyeztessenek. Ez mintegy száz- ötvenezer frankba kerülendett. Tehát utasítottam Pulszkyt, figyelmeztesse Cavour grófot, mennyire bátorítólag hatna a közszellemre Magyarországon, ha e csekély összeget mi kiild- hetnők haza, mint minden szónál többet nyomó tényleges bizonyságát annak, hogy van kire támaszkodnunk.
Ezeket emlékezetbe kellett hoznom bevezetésül ahhoz, mit közleni akarok.
Hivatalos utasításom megírása közben eszembe ötlött, hogy akkor még semmi positiv egyezkedésünk nem leven a turini kormánynyal, Pulszky utasításának előterjesztésénél azon ellenvetéssel találkozhatik, hogy titkos pénztár nem áll rendelkezésünkre, czim pedig nincs, mely alatt a kiadás a parlament elébe terjeszteni tartozott számadásokba bevezet
tethetnék.
Azon ötletem támadt tehát, hogy talán lehetne ember
séges mellékes utón egy kis működési pénzalapra szert tenni.
Ez ötletre az adott alkalmat, hogy angol barátaim közt a londoni cityben akadtak tőkepénzes vállalkozók, kik haj
landóknak nyilatkoztak, tőkéiket olasz vasút vállalatokba fek
tetni s nekem haszonrészeltetést helyeztek kilátásba, ha ösz- szeköttetéseim által nekik ebben segítségükre lehetek.
Nevezetesen a Nizzától Speziáig és Parmignoláig terve
zett tengermelléki (rivierai) vasutvállalatra irányozták figyel
müket, minthogy ez a tengermelléki Alpesek és Apenninek által fedezett összeköttetést biztosítván Toscanával, oly stra
tégiai fontossággal birt, hogy kiépítése a turini kormány által már valósággal el is volt határozva.
Londoni barátaim tehát megállapították feltételeiket s felszólítottak, hogy az ügyet vegyem kezembe.
Én eredetileg ezt módnak tekintettem egy kis alapot teremteni a hazai mozgalom segítségére s azért felkértem Pulszkyt, tájékozza magát a helyzet felől s juttassa Cavournak tudomására, miként én magamra vállalom komoly vállalko
zókról gondoskodni s ez utón a magyarországi szervezkedés előkészítésére 10—12.000 font sterlinget előteremteni.
Pulszky utána járván a dolognak, Cavourtól bizalmas utón azon választ kapta, hogy ,T a c i n i közmunka-miniszter alkudozásban van ugyan e vasút iránt másokkal, de szerződést még nem kötött senkivel, a verseny tehát mindenki számára nyitva áll, a ki ajánlkozása komolyságának öt millió frank biztosítási összeg letételével jelét adja: hanem a leghatá
rozottabban tudtomra adja, hogy ehhez a politikának semmi köze nem lehet, az ajánlatoknak saját lábukon kell állaniok, kedvezésre senki sem számíthat s »en dehors de toute pré- occupation politique« az fogja a concessiót megkapni, a ki legjobb feltételeket ajánl.
115
A dolog tehát határozottan a magánüzlet terére lett utalva s a nyílt, szabad verseny alapján állott; mint ilyenre, isokat ígérő combinatiókat sikerült Pulszkyval létrehoznunk, mik azon kilátással kecsegtettek, hogy megmenekedhetem az élelmi gondok terhétől, mely, miután az 1859-iki események az ólelemkeresés előbbi útját előttem bevágták, nagyon súlyo
san nyomta váltamat. Hogy mit és mennyit áldoznám kerese
temből a haza ügyére, ha a vállalat sikerül ? — ahhoz senki
nek semmi köze nem lehetett, minthogy tisztán magánüzlet
ről volt szó, melyből a politikai természetű minden kedvezés
nek még árnyéka is határozottan kizáratott.
Az ügy további viszontagságai nem érdekelhetnék az olvasót; elég annyit említenem, hogy a dolog eldöntése novem
ber végéig húzódott s végeredményben a concessiót nem az én angol barátaim, hanem a dúsgazdag G-alliera herczeg által vezérlett turini c r é d i t m o b i l i e r kapta meg.
Hanem azt tárgyamhoz tartozik megemlítenem, miként az én érdeklődésem londoni barátaimnak a helyett, hogy segít
ségükre lett volna, határozottan kárukra volt. A turini kor
mány a szó szoros értelmében félt, nehogy valamikép, bár nyílt verseny utján, a vállalat olyanoknak kerüljön kezükre, kik velem összeköttetésben állanak. Ezért kellett a dolognak húzódni, mig akadt, a ki a vállalatot, bár világos veszteség kilátásával is, barátaim kezéről leüsse. Mit gondolt Galliera herczeg néhány millió koczkáztatásával! hiszen ő számát sem tudta, hogy mennyi milliója van. Csak magának G-enua városának kikötője kitágítására húsz millió frankot ajándé
kozott.
A turini kormány e félelmének kulcsa az angol külügy
minisztériumban volt. Körülbelül másfél száz milliónyi tőké
ről lévén szó, azon londoni barátom, ki az üzletet vezette, maga nem volt elég erős a vállalatra; több fmáncz-tekintélyt, többek között a híres Gí u r n e y-házat is belevonta az érdekbe, minélfogva nem épen volt titok a cityben, hogy oly fináncz- müvelet van készülőben, melynél én is érdekelve vagyok.
Az angol kormán\T tehát, mely Austria iránti előzékenység
ből nem tartotta méltósága alattinak, ellenemben még a continensen is kém szerepére vállalkozni, otthon még inkább gyakorolta irányomban az osztrák »Polizei«
mes-s*
térségét, a dolognak neszét vette és elrémült a gondolat felett, hogy az az átkozott Kossuth, ha pénzre talál szert tenni, bizony még hajt csinálhat Lord John Kussel szerel- metes Austriájának. E rettegéstől neki vadulva, nemcsak Turinban, de még Berlinben, Szent-Pétervárott is zajt ütött,, hogy pénzkeresetemnek útját vágja.
Pulszkytól október 9-rŐl a következő értesitóst vettem:
»Voltam Sir James Hudsonnál. Mondta, hogy az orosz és porosz cabinetnél vasutconcessiónk ügye nagy »alarm«-ot csinált, mert L o n d o n b ó l (a külügyi hivatalból) ú g y t u d ó s í t o t t á k ő k e t , hogy e concessio utján akarnak itt neked pénzt adni forradalmi czólokra. Erre Sir James azt a megjegyzést tette,h ogy: ez n a g y o n o t r o m b a ( c l u m s y ) e l j á r á s v o l n a ; ha s z ü k s é g ü k v a n K o s s u t h r a ( i f t h e y w a n t hi m) , m e g a d j á k n e k i a p é n z t a n é l k ü l , h o g y i l y g ö r b e u t a t k e r e s n é n e k . «
Tudomásomra jutott, hogy Hudson csakugyan ily érte
lemben válaszolt kormányának.
November elején pedig Cavour meghagyta Benzinek, adja »tapintatosan« tudtomra, hogy ne sürgessem a vasutat, ne támogassam vállalkozó barátaimat; hiába, nem adhatják nekik a vállalatot, mert lord John Kussell fejébe vette, hogy concessiók utján akarnak engem forradalom végett pénzhez juttatni s lord John szörnyűségesen félti Austriát. Nem elég hogy Sir James Hudsonnak irt, iparkodjék mindenkép utamat álln i: de még a poroszt s oroszt is fellármázta. Nagyon restel
lem a dolgot, — mondá Cavour — de hát mit tegyek ? Nem húzhatok ujjat Angliával, jóakaratára szükségem van.
Azt a »tapintatos« lebeszélést Cavour november 8-án Klapkának is lelkére kötötte.
Hát hiszen meglehet, hogy a rivierai vasutat külön
ben sem kapták volna meg barátaim; de az angol külügy
miniszter ez ellenségeskedésének hatása messzebbre terjedt.
Egy csapással be volt előttem vágva az ut, hogy valamely iparvállalat utján egy kis keresetre tehessek szert. Nem elég, hogy mint hazafinak egy szalmaszárral kellett mázsányi súlyokat mozgatnom: mint embernek még a mindennapi falat kenyeret is elütötte számtól az angol kormány.
117
Az a bizonyos palócz, kitől azt kérdezek : » Van-e keetek- nél gyümőcs?« — imigyen felelt: »Oma csak véna, de szíva egy csöp sincs; azt akarná a mi jó istenünk, bogy mind meg- hónánk éh.vei, de abbó teremts utse semmi sem lesz.«
En is elmondhatnám az angol kormányról, a mit az a palócz a jó Istenről mondott. Bajt csinált eleget; nyíltan nem árthatván, mert erős vára az embernek angol területen az angol törvény, boszantásaival fel nem hagyott, mig ki nem
»szekirozott« Angliából: hanem a mi az éhenhalást illeti, abból, a jó Isten segítségével, mégis csak semmi sem lett.
Később, mikor az angol kormányközegek osztrák »poli- zei«-buzgalmukat a magyar bankókra is kiterjesztették, ama két Hudson-utasitás ügye a parlamentben is több Ízben elő
került. Érdekesnek tartom, legalább egyet a tárgyalások közül megismertetni.
Felejthetlen emlékű barátom : D u n c o m b e Tamás, F i n s b u r y nagytekintélyű képviselője, ki a magyar nem
zet érdekeinek mindig hü s kitartó szószólója volt, 1861. évi m á r c z i u s 15-én ekként szólott az angol alsóházban:
-^Kérdésem van a külügyi államtitkárhoz bizonyos sürgönyök iránt, melyeket a nemes lord (John Russell) Sir James Hudsonhoz intézett azon időben, mikor Kossuth Lajos Turinban volt.«
»A nemes lord, a mint értesítve vagyok, egyik sürgönyében rendeletet adott Sir James Hudsonnak, hogy szemmel tartsa (keep Yonr eye upon), mit csinál Kossuth Turinban. E sürgönyre Sir James akként felelt, a mint Anglia képviselőjéhez illik : vissza
utasította a nemes lord parancsát, kijelentvén, miként nem gondolja, hogy Anglia képviselőjének kötelességéhez tartoznék a kémkedés idegen számüzöttek felett.«
»Hanem egy más avatkozás is fordult elő a nemes lord részé
ről. Úgy látszik, hogy egy vasút volt tervben a genuai tengerpart mentében, melynek egyik igazgatója Kossuth ur volt volna. A nemes lord ez alkalomból is sürgönyt küldött Sir James Hudsonnak, melyben meghagyta neki, jelentse ki a szárd kormánynak, hogy Anglia nagy megütközéssel venné (would give great offence to England), ha a szárd kormány bármely oly vasutat engedélyezne, melynek Kossuth volna az igazgatója ; mert az angol kormány azt olyan dolognak tekintené, hog3T pénzt akarnak Kossuth kezeibe juttatni forradalmi czélokra Magyarországon.«
»Okom van hinni, hogy Sir James Hudson ismét elutasította magától a piszkos munkát (the dirty work) s nem akarta magát egy ily izenet közlönyévé lealacsonyitani. Ezt meg is irta a nemes lordnak, a kővetkező megjegyzéssel: »On nagyon rosszul ismeri Szárdinia kormányát vagy Cavour grófot, ha felteszi róluk, hogy ha Kossuthtal alkudozni akarnak, azt nyíltan nem fogják megtenni, vagy hogy erre engedelmet fognak kérni Angliától.«
»Sir James Hudson ez alkalommal újólag méltónak mutatta magát egy angol követ magas tisztére, midőn nem akarta magát oda alacsonyitani, hogy ily tisztességtelen utón törekedjék megaka
dályozni azt, hogy a magyar nemzet felkeljen, lerázni nyakáról a gyűlölt osztrák jármot.«
»E dolgok iránt szükséges tisztába jönni. A nemes lordnak fel kell ezt világosítania : mert ha ily tényeknek csak árnyéka is való
sággal fennforog, Anglia becsülete van koczkáztatva s a nem-avat
kozás elve gunyjátékká vált. Becstelenség volna el nem utasitanunk Angliáról az ily eljárás gyalázatát.«
»De fájdalom, ez nagyon is összevág azon eljárással, melyet az angol kormány Kossuth Lajos ellen a magyar pénzjegyek tár
gyában elkövetett, meg akarván őt akadályozni, hogy eszközt szol
gáltasson honfitársainak kezére, felkelni az osztrák kényuralom ellen.«
»Kérdem é n : igazolható-e az ily avatkozás Anglia részéről s nem botrányos dolog-e, hogy e mellett még nem-interventióról beszélnek.«
»Magyarország egy nagy ország, 20.000 (angol) négyszög- mértfölddel nagyobb, mint az egyesült britt királyság. Tizenöt millió lakost számit. Ezredéves joga van, független nemzetnek lenni Európában. Jogaitól csalással, erőszakkal megfosztva Austria által, most azon ponton van, hogy elrabolt jogait visszaszerezze.
És ime, Anglia, amúgy kéz alatt, útjába kerül azon ürügy alatt, hogy Angliának szüksége van Austriára, ellensúlyul Franczia- ország ellen. Ez oly politika, melynél szerencsétlenebbet gondolni sem lehet, mert bizalmatlanságot kelt Francziaországban Anglia iránt, pedig mi úgy saját érdekeink, mint Európa békéjének érdeke által oda vagyunk utalva, hogy szoros szövetségben legyünk Fran- cziaországgal. Nekünk nincs szükségünk ellensúlyokra Franczia- ország ellen, legkevésbbé olyanra, mint Austria.«
119
»Nekem örömömre szolgál, hinni, hogy Austria kényuralmá
nak napjai meg vannak számlálva s hogy nemsokára újra látni fog
juk Magyarországot azon a helyen, mely öt a független nemzetek közt megilleti. Remélem, hogy a magyarok nem hagyandják magu
kat méltó békétlenségük által elhamarkodott kitörésre ragadtatni;
de egyszersmind e mai napon, mely szabadságuk egyik nevezetes mozzanatának évfordulója, azt a tanácsot küldöm feléjük, hogy jogaikból egy hajszálnyit se adjanak fel, hanem tartsák magukat készen az alkalmas perezre, hogy nemzeti létüket visszaszerezzék s függetlenségükben szabadok s boldogok lehessenek. Ne gondol
janak vele, akármiként conspirál is az angol kormány Austriával;
legyenek biztosak, hogy Anglia népe velük tart.«
L o r d J o h n R u s s e l l : »Azzal vádoltatom, hogy magam- viselete a külügyi hivatalban helytelenül részrehajló Austria iránt.
Válaszom az, hogy időnként előfordulnak esetek, melyek szaka
dásra vezethetnek az európai hatalmak közt s midőn az ily esetek tudomásunkra jönnek, senki sem fogja tagadhatni, hogy a béke érdekében hasznosan cselekszünk, ha a tényekre reá mutatunk az illető hatalmaknál s oly magyarázatot vagy a magaviselet oly meg
változtatását kívánjuk, a minőt a körülmények igényelnek.«
»Hallottam a cityben, hogy szerződés van készülőben bizo
nyos vasút végett a szárd területen, mely szerződésnek első pontja a felől intézkedik, hogy Kossuth urnák egy nagy összeg pénz fizet
tessék s ez igen természetesen azon következtetésre adott alkalmat, hogy az a nagy összeg pénz forradalmi czélokra fog fordittatni.
No már Austria mondhatta, — nem állitom, hogy mondta, hanem mondhatta — hogy ha ellenséges készületek tétetnek ellene Szárdi- niában, Austria azt nem tekintheti magánüzletnek, hanem joga van orvoslást sürgetni azon hatalomtól, melynek területén az ily ellenséges üzelmek előfordulnak. Legyen hanyagság az egyik, vagy túlságos gyanakodás a másik oldalon, annyi bizonyos, hogy az ily körülmények Európa békéjének megzavarására vezethetnek. Én tehát kérdést intéztem Sir James Hudsonhoz: tud-e valamit arról a vasúti szerződésről ? s igaz-e, hogy e szerződéssel kapcsolatban egy nagy összeg pénz fogna Kossuth urnák fizettetni'?«
»A m e n n y i r e e m l é k s z e m , Sir James Hudson azt felelte, hogy ily szerződés csakugyan tervben volt, de később merő
ben elejtetett.«
D u n c o m b e : felkérte a nemes lordot, frisitse fel emlékeze
tét, mert úgy látszik, nem jól emlékszik ; egyszersmind választ kért kérdésére ama másik sürgöny felöl, mely kötelességévé tette a követnek, liogy Kossuthot szemmel tartsa.
Erre a külügyminiszter annyit felelt, miként nem emlék
szik (I never remember), hogy ily utasitást adott volna.
D u n c o m b e idönkint meg-megkérdezte : felfrisitette-e már emlékezetét ? De a nemes lord állhatatosan »nem emlé
kezett «. Nem merte mondani, hogy nem tette, mert a sür
göny napfényre kerülhetett. Csak a mellett maradt, hogy
»nem emlékszik«.
De Duncombe Tamás megérdemli, hogy nevére a magyar hálával s tisztelettel emlékezzék.