Keretes szerkezet

3.1. Tipikus keretes szerkezet

A Szerelem bolondjai (1869) lehet a típuspélda a keretes szerkezetre. Az Előszó után következik a keret, majd a történet. A keret maga különleges: három történet, amelyekkel a bolondok klubjának tagjai versenyeznek. A harmadik lesz a regény cselekménye, vagyis Harter Nándornak, a szerelem legnagyobb bolondjának a története.

Keret

A magyar klubokról szóló bevezetés áttekintést ad a klubokról, végezetül egy kevésbé ismertet mutat be, amelynek tagjai a high life-hoz tartoznak, nevük: „a szerelem bolondjai”. A klub minden öt évben pályázatot ír ki furcsa történetekre.

Azt kell eldönteniük a klubtagoknak, hogy ki a nagyobb bolond. E célból három klubtag előrukkol egy-egy bolond történettel.

Első bolond: egy fiatalember követ városról városra egy cirkuszi idomárnőt, akibe természetesen szerelmes. Tragédiát okoz: beugrik a ketrecbe, a tigris rátá-mad, de az idomárnő közbeveti magát, és őt marcangolja szét a tigris.

Második bolond: egy fiatalember szerelmes a királynéba (tkp. a nápolyi ki-rálynéba, Erzsébet királynénk nővérébe), s részt vesz az Itália egyesítéséért folyó harcokban. A királyné kézcsókjáért harcol. S ezt sebesülten, betegágyán valószínű-leg el is éri, ti. lázálmában nem tud különbséget tenni valóság és álom között.

A harmadik elbeszélő azt állítja, hogy az ő embere mindegyiknél nagyobb bo-lond: „Az én bolondom egy olyan nőbe szerelmes, aki nem az övé, s akiért minden vagyonát elpazarolja.” Ez eddig mindennapi történet. „De az a nő nemrég még saját neje volt: akkor gyűlölte, ki nem állhatta, fűt-fát megmozgatott érte, hogy tőle elválhasson; s mikor végre elválasztották, mikor a nő ismét férjhez ment máshoz, akkor eszeveszetten belebolondult, és kétségbeesett miatta.” (44)

Történet

Itt kezdődik a valódi történet 27 fejezetben, Harter Nándor története. Jókai így vezeti be: „Ez most ez idáig a képnek kerete volt – az arabeszkeket láttuk. Most következik a kép, itt kezdődik a regény; a szerelem bolondjainak regénye. Egysze-rű, mindennapi történet, aminőt eleget szőtt keresztül a sors életutainkon; egyik-másik szemlélő játszott és szerepelt benne – anélkül, hogy tudta volna.” (45)

A klubtagok mesélik el tehát a történeteket, így Harter Nándor történetét is, aki szerelmes lett elvált feleségébe, s mindent elkövetett visszahódítására. Mindebből az következik, hogy Jókai egy klubtag mesélő attitűdjét veszi fel (több művében is előfordul efféle nézőpontváltás), stílust vált. Ebben a regényben nincsenek roman-tikus tirádák, nincsenek lírai betétek; Harter naplója tagolja némiképp az

elbeszé-lést (I, 102; II, 37). Az eseményeket a brevitas alakzata foglalja össze (II, 176), Bécsben vagyunk egy vendéglőben:

„Én tudom, hogy ki ez a hölgy – mondá Föhnwald. – Azt is tudom, honnan ismeri a clownt, s mi köze van a „Filosof”-hoz. Ott voltam a történet kútforrásánál, s amit tudok, azt magam láttam és hallottam. Egyszer adóbehajtáson voltunk Ma-gyarországon, a nádasi puszta bérlőinél; úgy emlékszem, hogy Világosi volt a bérlő neve. Miután a biztos és pecérei az utolsó pénzt is kisajtolták a háznépből, még a kisasszony karperecében levő magyar aranyat is, vesztére egy vándorkomédiás jött éppen az udvarra, bohócmutatványaival mulattatni a háziakat. Az adóbiztos nyakon fogta a bohócot fizetetlen jövedelmi adóért, s mert annál egy garast sem ta-lált, elvette tőle a betanított kis tatárlovát, ami annak kenyérkereső társa volt; el is vitte irgalom nélkül, s el is adta valahol néhány forintért egy házalónak. A bohóc meg akarta ölni magát és gyermekeit: ekkor a kifosztott ház kisasszonya megszán-ta a nyomorulmegszán-tat, s neki ajándékozá tulajdon kis kedvenc póniját. Íme, ez az isme-retlen nő, a bohóc és a „Filosof” története. Később az elemi csapás miatt elpusztult a bérlő-család, úgy hallottam, hogy sokáig élődtek a fővárosban, hol a leány lecke-adással tartotta fenn egész családját. Egész rege, amit e szép gyermek önfeláldo-zásáról regélnek. Utoljára elüldözte őt egy úrnő Pestről, ki féltékeny volt a szép le-ány szemére. Én nem láttam őt a pusztai egzekúció óta, s csak most ismertem fel a cirkuszban újra a nádasi puszta szép tündérét, most még szebb, mint akkor lát-tam.”

Ez csak a Világosi család történetének összefoglalása, a regény másik szála Harter Nándor, Malvina és új férje, Lemming Rudolf bankár története. A két család közötti összekötő kapocs Harter Elemér, Harter Nándor első házasságából való csélcsap fia, aki végül is az amerikai polgárháborúban megedződik, jó útra tér, még a nevét is megváltoztatja Szívósra, s Föhnwald elbeszélése nyomán megtalálja régi szerelmét, Világosi Ilonkát. (Az amerikai polgárháború motívuma másutt is, az Enyim, tied, ővé-ben is felbukkan, Áldorfai Ince is részt vesz a harcokban, az észa-ki fél mellett. Kevesen tudják manapság, hogy nagyon sok magyar emigráns vett részt az amerikai polgárháborúban, nagy elismertséggel; volt, akiről várost is ne-veztek el.)

Utóhang (ezt a millenniumi kiadáshoz, utólag írta Jókai, 1896-ban) A két egzotikus novellát maga is a „regény rámájának” tekinti.

A közvélekedés „fátyolt akart vetni a múltra”, azaz a Schmerling-provizórium idejére. Jókai pedig megírta az Új földesúrban a Bach-korszakot, s meg akarta írni a Schmerling-korszakot is. A regény a nagy 1863-as aszályról és az akkori korrup-ciós ügyletekről szól – a szerelmi téma afféle elterelő mozzanat.

A keretes elbeszélések stílusa a köznapi emberek stílusát utánozza, így indul a Harter-történet elbeszélése is. Később azonban a regény elbeszélője átvált Jókai stílusába: döbbenetes és megrázó az aszály, az aszályt követő éhinség leírása (I, 134, II, 55, 110, 189), élesen ironikus a korrupciós ügyek részletezése (II, 38, 59, 113, 133, 151). Visszataszító és felháborító a két végrehajtó, Gierig és Konyec

tevékenysége. Különleges szerkezeti betétnek tekinthető Föhnwald századós akció-ja: láncszerűen számolja fel a vesztegetéseket, olyan ez a részlet, mint egy ironikus láncmese (II, 115).

Anekdotikus keretbe foglalta Jókai a kegyetlen realizmust: a Világosi család sorsa tragikus. Beszélő névvel utal Jókai a Világos utáni kegyetlen világra, amely-be a amely-becsületes hazafiak képtelenek voltak amely-beilleszkedni, s szellemileg is felmor-zsolódtak (megrázó Magyar költők sorsa c. írása a szabadságharc bukása utáni emberi tragédiákról, in: Írói arcképek). Az embereket nemcsak a könyörtelen és cinikus végrehajtók sanyargatják, hanem a természeti csapások is. Beszélő nevük van a végrehajtóknak is, Gierig – kapzsi; Konyec – vége (egy német és egy orosz név, talán nem véletlenül). A regénynek ez a része olyan, mint egy Móricz-regény kegyetlensége. Jókai mindent tudott, realista, sőt naturalista is tudott lenni.

Vannak keretes szerkezetű elbeszélései is. Ilyen A fehér angyal: a keret a „ma-gyar vezér” története, s ez a keret egy régi legendát fog közre (vö. 231).

3.2. Sajátos keretes szerkezet: az író más szerepébe bújik

Keretes szerkezet jellemzi Jókainak még néhány regényét, de ezekben az író más szerepébe képzeli magát, stílusát is ez a szerep határozza meg.

Az Egész az északi pólusig, 1876 (alcíme: vagy mi lett tovább Tegetthoffal?

Regény egy a hajón hátramaradt matróz feljegyzései után) fantasztikus kalandre-gény. A Tegetthoff nevű hajó léket kap a Ferenc József-földnél, legénysége elme-nekül, de ottfelejtenek egy matrózt, Galiba Pétert. A regény Galiba Péter naplója, egyszerű, kissé tudákos stílusban: Galiba Petinek figyelemre méltó természettudo-mányos műveltsége van, föld alatti kalandjait, megfigyeléseit „hitelesen” írja le.

Kalandjainak csúcspontja a több ezer éves kristályba zárt ősapának és leányának felélesztése.

Az Öreg ember nem vén ember (1899) kései regénye is keretes szerkezetű: az öreg ember barátnéjához írt képzeletbeli levelekkel keretezi a négy történetet: író, mérnök, orvos, festőművész szerepébe bújik. A négy – meglehetősen bizarr – tör-ténetben az a közös, hogy a nőkkel való mindegyik kapcsolata kudarcba fullad. Az irodalomtörténet-írás pedzegeti a Jókai regényeiben fel-felbukkanó erotikát (egyik-másik műve nem éppen ifjúsági olvasmány), ez a regénye erősen erotikus, egészen a képtelenségig (Bori Imre 1981).

Az Ahol a pénz nem isten (1902) Jókainak utolsó, még életében megjelent re-génye. A különleges történetet egy hajóstiszt meséli el, a hajóstiszt szempontjából és stílusában van megírva. A keret: az Adria Magyar Tengerhajózási Társaságnak egyik igazgatótanácsi tagja kapott egy ifjú tengerésztiszttől egy kéziratcsomagot, ezt teszi közzé.

A helyszín egy sziget, ahol az emberek paradicsomi állapotok között élnek:

nem ismerik a pénzt, a rangkülönbséget, mindent maguknak kell létrehozniuk.

Főszereplője a Capitano, aki elmenekül a gonosz világból, s megkísérel egy újra teremtett, igazságos világot létesíteni. A Jókai-regényekben oly gyakran felmerülő sziget-motívumról van szó (vö. 46).

***

A Mire megvénülünk sajátos szerkezetű: az elbeszélés naplórészletekkel váltakozik (Dezső naplója); „kissé megzavar bennünket az, hogy pl. a legelső fejezetek már Dezső naplójaként vannak közölve, pedig ezeket Dezső öregkorában írta, s azután folytatódik az író elbeszélte cselekvény, melyben a gyermek Dezső és az ifjú Lo-ránd szerepel; s az időbeli sorrendnek ez a cserélgetődése többször is ismétlődik”

(Zsigmond 1924: 183). Azt hiszem, hogy Zsigmond Ferenc itt tévedett. Áronffy Dezső időskori naplója keretet képez: az első, a Dezső naplója című visszaemléke-zés elindítja a történetet; a másik, a Mikor megvénültünk! című lezárja a történetet,

„elvarrja a szálakat”. A közbeeső történet egyenes vonalú, az események követik egymást, időváltás nincs bennük, csak személyváltás vagy nézőpontváltás.

Az első kötet tízenhárom fejezetből áll, az író a narrátor, 3. személyben mesél, de a 2., a 3., a 6., a 7. és a 10. fejezetek eseményeit Dezső mondja el egyes szám első személyben. A második kötet tizenkilenc fejezet, a 19. és a 20. fejezetet meséli Dezső. Ezek tehát nem naplórészletek, hanem nézőpontváltások.

A lineáris szerkezet egyben fraktálszerkezet is: az első kötet elején van két el-ágazás: a 4. fejezetben találkozunk Topándyval, Ciprával és Sárvölgyivel; az 5.

fejezetben a cigány rablóval (Loránd találkozik vele vándorútján). Ez a két szál a második kötetben csatlakozik a fővonalhoz: Topándy végig szerepel a második kötetben, Sárvölgyi a 22. fejezetben bukkan fel, a rablásokról a 24.-ben értesülünk.

Mindez nagyon is tudatos szerkesztésről árulkodik: a szerző tudja a regény elején, hogyan szerepelteti majd hőseit a továbbiakban, nem igaz a „léhán felépített mese”

mítosza, nagyon is tudatos, újszerű, modern a kompozíció. Az író ebben a regény-ben is más szerepébe bújik, de csak részregény-ben, ez az érdekessége a narrációnak.

A második részben kevesebb teret kap Dezső: ez érthető, hiszen itt inkább az idősebb testvérről van szó, és előtérbe kerül a rokonszenves és finom lélekrajzzal ábrázolt Cipra. Meghatóan szép regény, véleményem szerint a nagy Jókai-regények közé tartozik. (Áronffy Loránd sorsa nemcsak a tíz évre elhalasztott párbaj miatt tragikus, hanem azért is, mert részt vesz a szabadságharcban, s a bukás után nem találja helyét, feleslegessé válik. Sorsa hasonlít az öreg Világosi és Áldorfai Ince sorsához, aki szintén talajvesztett hajdani szabadságharcos, bár ő próbálkozik az új világba való beilleszkedéssel. A magyar „felesleges emberek” sorsa tehát több Jó-kai-regény témája, a felesleges ember motívumáról ugyanúgy lehetne fejezetet írni, mint az árulás motívumáról. Sok a szomorú Jókai-regény.)