Frazémák

Jókai szóláskészlete szinte kifogyhatatlan (Tolnai 1925: 233). Szabó Zoltán írja:

„A Jókaitól felhasznált nyelvi anyag, valamint a könnyedség, természetesség és az egyszerűség stílusmintái jórészt a népiességből fakadnak. De sok az átvett motí-vum is. Csak álmélkodni lehet azon, hogy mennyi babonát, paraszti átkot, szidal-mat, anekdotát, mesét és népdalt szerkesztett bele regényeibe” (Szabó Zoltán 1986:

210–211). Szabó Zoltán nem hoz példákat, ezért idézek néhányat; belőlük is egész folklorisztikai gyűjteményt lehetne összeállítani:

„Ahogy a régi közmondás tartá: fizet a pápának szeretetből, a spanyol király-nak barátságból, a máltai lovagrendnek önérdekből, a francia királykirály-nak tiszteletből, a magyar királynak hódolatból, Velencének gyűlöletből. (Pár század múlva még egy hetedik is került a társasághoz: a török szultán; ennek fizetett félelemből …)”

(A három márványfej 242, a középkori Raguzáról van szó.)

[Kampós uram] Azzal szokta rendesen végezni, hogy „Nono, eszem én még szőlőt lágy kenyérrel!” (Az új földesúr 20)

„Itt fordítani kell a köpönyegen. Hiába, nem mind arany az, ami – sárga.” (Az új földesúr 40)

„(Elárultam, hogy a magyar ember oly tudatlan és babonás, hogy mikor ked-venc étele van az asztalon, azzal az indoklással szokta magát és vendégét

rábiz-tatni a fogyasztásra, hogy „ha üres lesz a tál, holnap szép idő lesz”. Adatok barbár létünkhöz.)” (Az új földesúr 60)

„Nem adnám száz forintért, hogy semmim sincs!” | Ugyan ki találta volna ki ezt a paradox mondást, ha nem a magyar ember? | Pedig igaza van. (Az új földesúr 58)

„– Énnálam? Disznóölés? Van hét esztendeje, hogy hírét sem hallottam. Nincs az én kamrámban annyi zsiradék sem, amennyitől egy légy megnyalja a lábát. Itten kukuljak meg, ha hat nap óta haricska-puliszkánál egyéb főtt a fazekamban. Tüs-késdisznók nőjenek a hasamban, ha manapság egy falat volt a számban. Jaj! Me-gyek: ezt el kell mondani a nagyfejűeknek.

El is futott azonnal a sátorából, a nagyfejűekhez.

Így tiszteli a népajk az előkelőségeket, akik a városban a többiek felett domi-nálnak.” (Egetvívó asszonyszív 34, egy pletykafészek, Kőművesné beszéde.)

„Vagyon egy főváros, melynek neve Buda, Buda mellett egy víz, melynek neve Duna, a Dunában egy hal, melynek neve harcsa; – vicispányunk, vicispánynénk az Úristen tartsa!” (A barátfalvi lévita 268)

„Ezt viselték hajdan a családapák, ahogy a népdal énekli róluk: „ha egy aba-posztó mentét vettek, abban becsülettel megvénhedtek.”” (A barátfalvi lévita 317)

„Tarka csikó tarka kacskaringósan felkutyorodott farka.” (Párbaj Istennel és más elbeszélések 190)

„Dudariak nem élhetnek, ha csak szenet nem égetnek.” (Enyim, tied, övé I, 26)

„Aki böjtöl András napján, | Vőlegényt lát éjszakáján.” (Börtön virága 163, Petki Farkas lányai)

A szólások halmozására jó példa Czirjék Boldizsár székelyes, csalafinta be-széde:

„– Adjon Isten, ami nincsen; vegye el, ami van! Kedves komám, Están uram.

Ugyan jó, hogy ma jött kegyelmed, nem tegnap, mert akkor ma már „holnap” volna, s nem mondhatná a székely azt, hogy „ma nem”. Mert hát, tudja kegyelmed:

„szóbul ért az ember!”, aztán meg „több nap, mint kolbász”, az is igaz pedig, hogy

„jobb egy lámpás elöl, mint kettő hátul”, s „az oláh is okosabb a vásár után”, azért azt tartják a székelyek, hogy „kötve kell hinni a komának”, mert „ember teszi a fo-gadást, agg eb, ki megállja”, pedig hát „az ökröt szarvánál, az embert szavánál fog-ják meg”, azért nehogy „szappant vegyünk sajt helyett”…

– Hagyd el az ördögbe ezt a sok példás beszédet – vágott közbe Apor István –, rukkolj ki vele magyarán, mi csípte meg a góbékat?” (A Damokosok 157)

Számtalan népdalt, népdalrészletet, nótát, népszerű dalt idéz műveiben. Egy kevéssé ismert regényéből, a Páter Péterből idézek egy részletet. Likavay Grácián lánya, Magdolna szökni készül szerelmével, s búcsúzik apjától. Az apa természete-sen nem sejti a lány szándékát, viszont férjhez akarja másnap adni egy nem szere-tett vénemberhez.

„– Mondd csak egy szóval, hogy megbocsátasz, mindazért a sok keserűsé-gért, amit neked akaratlan okoztam.

Grácián tunya lelkét megcsalta ez a könyörgő szó.

– No, jól van no, nem haragszom! dörmögé, s egyszer végig simítá a tenyeré-vel az előtte térdelő leány fejét – olyanformán ütött az ki, mint valami megáldás. – No hát csak már most légy készen. A pap már itt van. Ma este jókor lefekszünk, hogy holnap jókor fel tudjunk kelni, holnap meglesz az esküvő! Addig dalolgasd magadban azt a nótát, hogy: „Zörög a kocsi, Pattog a Jancsi, Talán értem jönnek.

Felteszik a ládám, Azután az ágyam: Magam is elmegyek!”” (Páter Péter, Nemzeti kiadás, 1898, 118)

Az eskünek és az átoknak vannak formulái, de lehetnek egyéni, „művészi”

megoldásai is, s alkotásukban Jókai nagy mester volt (a külső érvek között is be-mutattam néhányat, l. 92):

Eskü: „Én. Kuthen vezér, fia Thatha fejedelemnek, kunok főcsakánja, a hét nem-zetség választottja, esküszöm a négy éltetőre, hogy ami szövetséget ma a székely nemzettel kötöttem, azt mindenben megtartom, amíg a Székelyföldön járok: ha e szövetséget megszegném, föld elnyeljen, hegy betemessen, víz elborítson, tűz megemésszen, ég rám szakadjon; magam és egész nemzetem fegyver miatt el-pusztuljunk.” (Bálványosvár 20, a legrettenetesebb eskü Baradlayné szájából hangzik el A kőszívű ember fiai-ban.)

„Az ellenség cirkáló csapatja észrevétlenül körülvevé.

– Csöndesen légy! térdepelj le! – szól hozzá a csapat vezére. – Esküdjél meg:

hogy bennünket el nem árulsz, hogy tenni fogod, amit parancsolok. Ha nem eskü-szöl, halva vagy.

Az elfogott őr letérdepelt és esküdött.

– Kárhozott légy, ha esküt szegsz… -- suttogá halkan a vezető.

– Az legyek.

– Van-e nőd, gyermeked? szálljon fejökre esküd átka, ha megszeged…

– Szálljon rájok.

– Legyenek földönfutók, legyenek koldusok, haljanak meg nyomorúan…

– Éljenek-haljanak nyomorúan.

– Amen…

– Isten úgy segéljen. Amen!

– Most fogd ez erszényt. Vezess bennünket vezéred sátoráig. Számláld meg, mennyi pénz van benne. Annyi döfést kapsz, ha egy áruló szót kiáltasz.”

(Egy bujdosó naplója 224) Átok: „Cudar, undok pokoltanya! Szodoma, Gomorra, Gyehenna, Koponyavár!

Rajtad hagyom balkézi áldásom!” Tűz porrá égessen, – föld gyomra elnyeljen, – tü-zes istennyila beléd lecsapkodjon, – éjjel kísértet rajtad végigjárjon, a befaló kenyér benned kővé váljon, – éles kés, nyíl, fegyver gazdájának álljon: – halálmadár rólad soha el ne szálljon!” (Bálványosvár 163, Rapsonné átka.)

Káromkodás: „Krucitürkenmaleficszapperment! Én tehettem, mert ezredes va-gyok, de te csak százados vagy, neked kauciót kell letenned.” (A mi lengyelünk 134)

„Láncos lobogós teringette! Aki erre amarra áldotta; mi bajod hát, beszélj! És ne bámulj abba a gyertyába, mert eloltom. Hanem mondd meg, mi bajod? Ezer mil-liom mennykő kerülgettét!” (Elbeszélések II, 148, A hazajáró lélek)

„De pedig ő az, mert nagyon káromkodik. Azt mondogatja, hogy „ezer milliom kutyalélek!”” (Akik kétszer halnak meg II, 50)

„Ezer milliom lobogó mennykő!” (Az élet komédiásai I, 112), „Háromezer milli-om tüzes ördög és pokol!” (uo. II, 117)

„– A kék öreg Istenre Bajorországban! Ez sok lesz. – Nagyon örvendek, hogy egy férfias tényre már kényszerítettem önt. Ön már káromkodik. Éspedig ez volt az ön nagyatyjának kedvenc erőkifejezése: „beim blauen Herrgott in Bayern!”” (Az élet komédiásai I, 105, Zárkány Napóleon mondja az effeminált Alienornak, vö. Rá-kóczy fia 81)

„– A Rabustya üsse meg! – káromkodék fölpattanva Farkas úr, mert még ak-koriban nem ismerték azokat a szép, cifra káromkodásokat, mik most divatban vannak.” (Börtön virága 167, Petki Farkas lányai)

„– Ördög mennykő teringettét! Ki látott valaha ilyen bolondot? […] Milliom a lelket! Én is voltam fiatalember, csináltam sok bolondot, de ilyent még hallani sem hallottam, nemhogy láttam volna. Hogy az a szivárványos zivatar hordana el vala-mennyi poétázó, ábrándozó embert, valavala-mennyi ilyen sárkányon paripázó szélúrfit, mint maga. Még megüt a guta. Ha olyan flegmatikus ember nem volnék, képes vol-nék keresztülmenni a lelkén, ilyen ez és amaz!” (Kárpáthy Zoltán I, 135, Tarnaváry hétszemélynök egyáltalán nem flegmatikus szavai.)