a fontossági sorrend kialakítása, a lényeg kiemelése és a mellékes dolgok későbbre sorolása;
●
háromfajta tanítás:
●
folyamatos – fontos tartalmakhoz visszatérve a tudás mélyítése, –
fokozatos – a könnyűtől a nehezebb felé, –
itegratív – a különböző témák és tartalmak közötti kapcsolatok megtalálása;
–
a homályos és az intuitív dolgok értelmezése és kifejezése.
●
A hallgató akkor tanul a legjobban, ha a tereptanár figyelembe veszi az egyéniségét.
6.
a hallgató személyiségének, tapasztalati és élettapasztalati hátterének megismerése;
●
a tanulási stílus felmérése.
●
A tanulás akkor jelentőségteljes, ha releváns! Ha illeszkedik az egyénhez, a helyzethez, ha jól van időzítve a téma és a megbeszélés fókusza.
A keretekről és a konkrét tevékenységről
Korábban szó esett a pszichológia és a szociális munka közötti különbségről, hogy a szociális munka nem csak a belső, hanem a külső világgal is foglalkozik, és a sokféle, összetett összefüggéssel. Ehhez szeretnék most még hozzátenni valamit.
a pszichoanalízisben, a pszichodinamikus megközelítésben is elismert, különösen a tárgykapcsolat-elmé-let irányzataiban (Winnicott, Klein, Bion, Mahler), hogy nemcsak a belső világ, hanem a környezet, különösen a tekintélyes mások (significant others) észlelt és képzelt viselkedése kritikus jelentőségű az ember fejlődésé-ben, így a terápiában a terapeuta valóságos viselkedése is.
Ez abból ered, hogy kognitív és érzelmi szinten egyaránt úgy tanulunk, fejlődünk, hogy a tapasztalataink halmozódnak, és egyre általánosabbá válnak. „egy újszülöttnek minden vicc új.” minden, ami új tapasztalat, konkrétan megélt vagy megtanult élmény, hatással van a továbbiakra. Fejlődésünk elején rengeteg szétszórt újdonságot élünk meg, és úgy érezzük, hogy nincs összefüggés közöttük. a tapasztalat akkor válik tanulás-sá, amikor felfedezzük az összefüggéseket, elkezdünk általánosítani és konzekvenciákat, vagyis ok-okozati összefüggéseket meglátni. Így tanuljuk meg, hogy ami fent van, és nincs támasza, az leesik, hogy az idő egy irányba megy, a múlt-jelen-jövő irányába (éhes vagyok, sírok, anyuka meghallja, jön megetetni, jóllakok). Így tanuljuk meg azt is, hogy mitől félünk, mik a veszélyek, mitől óvakodjunk, mikor nem biztos a helyzetünk.
vagyis: a konkrét élmények általánossá válnak, szimbolikus jelentést kapnak.
A pad csak egy fából összeeszkábált ülőalkalmatosság, de én imádom a padokat, mert egy padon csó-kolóztam először, és irtó jólesett. A pad szimbolikus alakot öltött, és pozitív hatással van rám, nem feltétlenül tudatosan. Talán már nem is tudom, miért is érdeklődöm annyira a padok iránt, miért gondolom, hogy a
ker-tembe feltétlenül illik a pad, de nekem tetszik, és ezért megveszem, odateszem. aztán megy az élet tovább, és ha a padomon állandóan gyűlik a kosz, részegek tanyájává lesz, akkor már csalódok a padban, és nem is kell. Most már utálom a padokat, fenyegetettségérzésem van padok láttán, kerülöm őket.
Tehát: minden, ami velünk történik konkrétan, ha eléggé jelentős, szimbólummá válik, és egyfajta általáno-sítás lesz belőle. Az előítéleteknek is ez a gyökere. Ha valaki megtámad, félek, és elmondom anyukámnak, hogy egy férfi megtámadott. Ebben már benne van az általánosítás (egy férfi). Ha anyukám azt mondja, hogy biztos egy indián volt, mert azok veszélyesek, a „férfi” mint általánosítás módosul: az indián férfiaktól kell óvakodnom…
Miről is beszélek én most? Arról, hogy a mi szakmánkban azt kell tudnunk, hogy ha elég jelentőségteljes a kapcsolat a szociális munkás és a kliens között, a szociális munkás konkrét cselekedetei, amit tesz és amit mond, szimbolikussá válnak.
minden konkrét cselekedet csak a jelen pillanatban konkrét, majd szimbolikus ereje is lesz. amikor a szükséges konkrét ügyeket intézzük, például lakáshoz juttatunk egy hajléktalant, akkor nem a belső világá-val foglalkozunk, hanem megoldunk egy olyan problémát, amit ő maga nem tud megoldani. De ugyanakkor a beavatkozásunknak szimbolikus ereje is van. mi a szimbolikus hatás egy lakás elintézésében?
Hogy valaki figyel rá, fontos a szociális munkás számára az ő élete és életszínvonala. Valaki megértette, hogy segítségre van szüksége, és ezt meg is érdemli; van, aki ad neki. az üzenet attól is függ, hogy hogyan vezettük az egész ügyintézést, követeltünk-e nyíltan vagy rejtetten hálát, része volt-e a lakás kiválasztásában stb. Ez azt jelenti – még ha nem is beszéltünk róla –, hogy ő a gyenge és a rossz, és a szociális munkás az erős, a lealacsonyítóan „megbocsátó”; vagy inkább azt, hogy lehet hinni benne, és abban, hogy része legyen a sorsa alakításában?
a konkrét és egyben szimbolikus cselekedeteinkhez szorosan hozzátartoznak a keretek. a keretek nem csak a fegyelmet jelentik. ebben rejlik a „holding” alakja, mely meleg ölelést, megbízható folyamatosságot és egyben határokat jelent. Ha a keretek folyamatosak és szilárdak, akkor tudhatja a kliens, a szupervizand, hogy mire számíthat, és mi az ő szerepe a kereteken belül a kapcsolatban. Ez adja azt a pszichológiai bizton-ságot, ami lehetővé teszi, hogy az energiát a tanulásra, a haladásra fordítsuk, és nem kell azzal foglalkozni, hogy vajon most mikor, hol, mennyi időre találkozunk, miről fogunk beszélni (a szupervízor problémáiról vagy a munkáról), hogy mennyire lesz a szupervízor velem (vagy megzavarnak a telefonbeszélgetések).
a keret az a szimbolikus ház, melyben a szakmai kapcsolatban együtt éljük az életünket. Ha a keret nem egyértelmű, világos, vagyis nem megbízható, az olyan, mintha bizonytalan lenne, hogy lesz-e tető, ha havazik vagy esik, hogy lesz-e étel, vagy mikor lesz. Hogy akkor tanítanak, biztatnak, vezetnek, kísérnek, mikor szük-ségem van rá, és akkor mindig, megbízhatóan, és biztos, hogy nem maradok egyedül azokkal a problémákkal, amiket nem tudok önállóan megoldani.
Ezért a tereptanítás szupervíziója (és a kezdő szociális munkásé is) kötelezően egyértelmű, és folyamatos kereteken belül kell, hogy történjen. minden héten, mindig ugyanott, ugyanabban az órában (és ez szent le-gyen, nem kevésbé, mintha az a főnökkel lenne egyeztetve, az ő kérésére), ugyanannyi időre (egy vagy másfél óra legalább), telefont kikapcsolva, ajtót bezárva, csak a szupervíziós órára összpontosítva. ez a biztos alap,
Szupervízió és tereptanítás
103
és csak így lehet a lényegre hamar rátérni, tanulni. ezen kívül ki kell alakítani azt a keretet, amikor szükség szerint, sürgős esetekben, S. O. S. helyzetekben a tereptanárhoz fordulhat a hallgató: telefonon, rövid megbe-szélésre stb., csak ha sürgős! A többit meg a szupervíziós órára teszi el a hallgató, és már átgondoltan beszéli meg. Ebből azt is megtanulja, hogy várhat, nem szükséges mindig azonnali megoldásnak lennie.
Ha a keret nem biztonságos, készülni sem lehet rá. Ha a hallgató nem tudja, hogy hétfőn 11 órakor ta-lálkozik a tereptanárral, biztos, hogy nem is készülhet fel rá kognitívan és érzelmileg. ugyanez vonatkozik a tereptanárra is!
a keretek hiányának következményei, veszélyei
túlzott szorongást kelt a hallgatóban, akkor is magára hagyatottnak érzi magát, ha ugyan minden héten 1.
időt szakítok számára, de ez többnyire bizonytalan, nincs szabott időpontja (kiváltképp, ha nem minden héten). Ez az a „negatív feszültség”, amiről már szó volt.
Érzelmileg negatív áttételek képződnek a hallgatóban és a tereptanárban, nem mindig tudatosan, és még 2.
gyakrabban nem nyíltan, az érzelmek megbeszélését lehetetlenné téve. Hogy milyen érzelmek? a hallga-tónál: szorongás, elhagyatottság, frusztráció, az az érzés, hogy az ő személye vagy a tanulása nem elég fontos, és versenyzik a tereptanár más – „fontosabb” elfoglaltságaival; harag, sértődöttség, a tereptanár leértékelése, mert nem végzi rendesen a kötelességét, a „nem tudom mit várhatok, akkor inkább nem vá-rok semmit” érzése, lemondás a tereptanár segítségéről; ebből fakadóan nagy önbizalomvesztés (ha nem tudom egyedül megoldani, pedig azt várják tőlem, hogy boldoguljak, mint egy nagy), vagy ellenkezőleg:
túlzott önbizalom (úgyis tudom, és íme, rám is bízza, amikor nincs ideje, egyedül maradok, nem is olyan fontos, hogy tőle tanuljak). A tereptanárban meg feléled a lelkiismeret-furdalás, ha úgy érzi, nem tud eléggé a hallgatóra figyelni; harag, hogy állandóan időt kell keresnie, áldoznia a hallgatóra, amikor annyi fontos munkája van; a hallgatóra szánt óra esetleg mint önfeláldozás és szívesség jelenik meg, amiért a hallgató-tól vagy az egyetemtől különös hála jár stb.
Ezekről a tudatos, de rejtett vagy tudatalatti áttételekről nem lehet beszélni, éppen azért, mert a keretek 3.
nincsenek egyértelmű szerződésben rögzítve. Ha nincs ház, miért panaszkodunk arra, hogy nincs tető?
Ebben a kerethiányban szenvedő kapcsolatban általában csak sürgős, konkrét ügyekről lehet szó. Ha 4.
nincs meg a pszichológiai biztonság, a legbiztosabb talaj a konkrétum. így meg lehet tanulni, illetve ta-nítani az intézmény és az adott téma legfontosabb szabályait, egyes problémák konkrét megoldásának a módját, a környezetben lévő források használatát. A sürgős és komplikált esetekben lehet jó tanácsot adni, megoldani a problémát, konkrét feladatot adni; és a hallgató meg is tanulja azt elvégezni. ez persze mind nagyon fontos és jó tanulás. DE: az egészből kimarad a konkrétum szimbolikus értéke! Megtanulják a problémamegoldást, de nem tanulják meg annak mélyebb és összetettebb jelentését a kliens számára.
Egy kereteket nem tartó tereptanítás nem „tart” a szó winnicotti értelmében, és nem szociális munka. Ha meg csak konkrétum – akkor az jótékonykodás, talán hivatalos jótékonykodás, de szerintem káros, üres, nem viszi előre a klienseket, csak konkrétan és ideiglenesen segít, inkább továbbörökíti a helyzeteket, és nem változtatja meg.
a modellnyújtás szempontjából a párhuzamos folyamatok miatt a keretek „túlzott rugalmassága” azt üzeni, hogy lehet a kliensekkel is így dolgozni, vagy még inkább, hogy így van ez… „Így van ez, nincs időnk, nincs folyamatosság, nincs biztonság”, és persze megjelenik a fent említett összes áttétel és viszontáttétel.
Ennyit a keretekről, a konkrétumokról és a szimbólumokról.