Az élettörténet – elsősorban történet. Történet, melyet egy elbeszélő mesél itt és most arról, ami ott és akkor történt egy vele azonos nevű hőssel.
nem a történelmi igazságot, hanem a narratív igazságot keressük, próbáljuk megérteni. azt keressük ben-ne, hogy egyes alakjai, részei kit és mit reprezentálnak.
A narratív interjú elemzéséhez a következő lépésekre van szükség:
többszörös átolvasás;
mi a történet címe? mi lehetne a mottója (ajánlatos egy központi mondatot kiemelni az interjúból)?
●
az általános és az egyedi – a reprezentáció kérdése: kit/mit reprezentál a megkérdezett személy?
●
1. Miért választottam őt az interjúra? mit reprezentált számomra? 2. az interjúban: a) milyen individuális, egyedi jellegzetessége fejeződik ki? Mihez kötődik, mi benne az egyedi? b) milyen csoporthoz tartozik?
a családjához? a lakóközösségéhez? valamilyen néphez? a faluhoz, ahol született? a sorstársaihoz? ki/
mi jelenik meg csoportként ebben a történetben? Kihez/mihez kötődik? (Egy művészhez, egy férfihez? Az áldozathoz vagy a hőshöz?)
Az interjú/történet általános üzenete. Mi a tanulság mindebből? Mi a vége? Az a pont, ahol a hős és az
●
elbeszélő egyesül.
A történet tengelye, a központi téma (talán két párhuzamos, vagy kereszteződő tengely).
●
a történet konstrukciója
Hogyan kezdődik? Hogyan végződik?
●
mi a történet iránya? van-e iránya, vagy a történet fragmentált, zavaros?
●
milyen sorrendben hangzanak el a történet egyes részei? kronologikusan, az üzenet fontossági
sorrendjé-●
ben, témák szerint vagy asszociatíven?
mit nem mesélt el a megkérdezett? miért?
●
Térjünk vissza a történethez, és nézzük meg a mininarratívákat az általános történetben! Vizsgáljuk meg,
●
és hasonlítsuk össze ezeket (egymással és a fő narratívával): vannak-e ellentmondások, mennyire kohe-rensek? Értelmezzük az ellentmondásokat és/vagy a következetességet!
Forma
Milyen stílusra és műfajra emlékeztet: dráma, tragédia, komédia… heroikus, pátosszal teli, száraz és
tény-●
szerű, szkeptikus, cinikus, ironikus, költőies, lírai, prózai stb.? Átmenetek a különböző stílusok/műfajok között (hol, mikor, miért).
írók és olvasók a társadalomtudományokban: kutatás, interjú és terápia narratív megközelítésben
153
mennyire teljesek a mondatok, mennyire folyamatos a történet, vagy inkább szilánkos, töredezett?
●
történés és magyarázat: a háttér-magyarázat-érvelés és a történések közötti arány (minél kevesebb
●
a történés, annál kevésbé van feldolgozva a téma).
Van-e visszatérő refrén
● – ha igen, mi és mikor? Mit szimbolizálnak a sokszor visszatérő szavak vagy kife-jezések?
a történet esztétikája: hogyan van felállítva, beállítva?
●
a nyelv és a diskurzus jellegzetességei: intellektuális, hétköznapi, szleng vagy egyéb módon jellegzetes.
●
A különböző nyelvi formák közötti átmenet a szövegen belül. Hol, miért? A tónus változásai; mit jelentenek ezek?
Igeragozás: aktív vagy passzív, kivel kapcsolatban melyik formát használja a szereplők közül?
●
metaforák, kifejezések, egyedi/kulturális jelképek. mi az üzenetük?
●
Fókusz és háttér: mi/ki van előtérben a történetben, és mi/ki van háttérben? Mikor és hogyan váltakozik
●
a fókusz, illetve a háttér?
Ki a történet hőse, és kik a mellékszereplők, illetve a statiszták?
●
Idő: 1. A történés időtartama mekkora részt tölt ki a történet egészében? Ez értelmezheti a részlet
fon-●
tosságát, akár túl nagy, akár minimális. 2. A múlt-jelen-jövő idő használata és az ezek közötti átmenetek jelentése. Az időhasználat közötti átmenetek a történet szerkesztéséhez is kötődnek.
Szám és személy: első személy, második, illetve harmadik személy; egyes szám vagy többes szám
(mind-●
ez megjelenhet akkor is, ha önmagáról van szó). mikor milyen számban és személyben beszél, és mi ennek a jelentése?
a beszéd folyamatossága, a szünetek, ezek hossza, mikor és mennyire akad meg a beszéd, mi után/
●
előtt vannak szünetek? Különleges mondatok, fogalmazások, világos vagy ködös fogalmazás, mondatok befejezése.
Sírás, köhögés, a nem verbális kifejezések (lefagyás vagy sok mozgás, milyen mozgolódás, mikor, mennyi,
●
mi ennek a jelentése?).
Konkrét vagy általános történet(ek)? A történet meghatározott térben és időben helyeződik el, vagy
kon-●
textus nélküli?
Minden, ami különleges, különös, meglepő vagy rendhagyó, külön meggondolásra érdemes az elemzés
●
során.
Az összegző nagy kérdés: mi a mesélő elmélete magáról, a világról, a helyéről a világban?
●
további elemzési szempontok a folytonosság
Belső koherencia. Igazán csak akkor történet egy szöveg, ha folyamatos. Ha a szöveg fragmentált, nem 1.
összefüggő – az identitás is olyan. Fontos megérteni a töredékeket, megkeresni a közöttük lévő kapcsot.
az élet traumáit az egység töréspontjain fedezhetjük fel. ahol nem egységes, nem folyamatos, hiányos, problematikus a történet – ott a trauma, a törés.
Külső koherencia 2.
Mit tudunk a történet idejéről, ott és akkor? Hogyan kapcsolódik a külvilág a személyes történethez? Van-e 3.
hiányosság, ellentmondás?
a folytonosság egyik vizsgálata: Story/HiStory – történelem/történet.
4.
ellentmondások
Minden történetben vannak ellentmondások, ezek nem hamisságról, hanem összetettségről tanúskodnak. Ott lakik a tudatalatti.
történet és magyarázkodás
a narrativitás képessége. Szorongó, zárt, traumatizált embereknél kevesebb a történet, több a „magyarázat”
(„ugye, egy gyerek nem érti, mi megy körülötte, így van ez, csak úgy mentek a napok, nehéz az ilyen, de nem is tudom mi volt, még gyerek voltam”. no, de mi történt? mi is az, amit gyerekfejjel nem értett?)
az univerzális, a kulturális és az egyedi (clifford geertz, 1994)
Univerzális részünk az, ami lehetővé teszi, hogy empatikusak legyünk mások felé, akkor is, ha különböznek tőlünk.
az egyedi és a kollektív. arról beszéltünk, hogy mindnyájan rólunk szóló történetekbe születünk bele. ezek a rólunk szóló történetek egyrészt családiak, vagy anyához-apához kötődőek, például egy művész szülő gyerekének legalábbis fogékonynak kell lennie a művészet iránt, vagy akár elvárják tőle, hogy ő is művész legyen (színész, zenész, író, vagy legalábbis irodalmár). aztán vagy tényleg az lesz, vagy csak azért is az ellenkezője, de mindenkeppen viszonyul az elvárásokhoz.
a történetek ugyanakkor kulturálisan is kódoltak.
Egy európai gyerekről – ha nem nagyon fogyatékos, már születésétől fogva tudjuk, és természetesen ő is tudja – hogy körülbelül hét-nyolc éves korától tud majd írni-olvasni, és azt is tudjuk, hogy milyen meséket fog ismerni, azoknak milyen tanulsággal végződnek (pl. a porosz Max és Moritz mesékben a vásott, koszos gyerek szörnyű halált hal a mese végén; az amerikai mesék mindig happy enddel végződnek).
Ezzel szemben, egy pakisztáni gyerekről azt tudjuk, és ő is tudja, hogy ha fiú, akkor valószínűleg fog tudni írni-olvasni, ha lány, akkor meg valószínűleg nem fog.
De ezek csak szembeötlő példák. A kultúra árnyaltabb, több belső csoportból adódóan hat az ember iden-titására, értékrendjére, magával és a környezetével szembeni elvárásaira.
Nagy viták folynak arról, hogy mekkora a kultúra szerepe az identitásban. Szélsőséges felfogás szerint majdnem minden emberi gondolkodás, attitűd, identitás – vagyis, mint már tudjuk – élettörténet, és annak majdnem minden részlete kultúrafüggő. A másik véglet szerint: majdnem minden individuális, saját és függet-len választás dolga. abban azonban már megegyeznek az antropológusok, a pszichológusok és a szocioló-gusok, hogy minden identitásban vannak egyedi és kulturális-viszonylagos elemek.
Számunkra ez azért fontos, mert kevert kulturális társadalomban élünk, és többször eshetünk abba a
hibá-írók és olvasók a társadalomtudományokban: kutatás, interjú és terápia narratív megközelítésben
155
ba, hogy a kulturális elemeket mint egyedieket ítéljük meg (pl. nem adaptálódik valaki a társadalomba az ő kul-turális hátterével, miközben nagyon jó az adaptációs képessége), ahelyett hogy meglátnánk az interkulkul-turális feszültséget, különbséget.
például ha egy gyerek semmiképpen nem akar egy nyári táborba elmenni a társaival, akkor lehet, hogy individuális kapcsolati nehézségekkel küd, de az is lehet, hogy olyan kulturális identitáselemei vannak, hogy a családot semmiképpen nem erkölcsös dolog elhagyni több éjszakára, akármennyire is szeretné. Hogyan értelmezzük a húzódozását? Hogy túlságosan félénk, és nem mer a társaival együtt lenni, vagy erkölcsös, és nem engedi meg magának, hogy a saját örömét részesítse előnyben? Persze más reakciót kíván a két értelmezés. Ha azt mondogatjuk neki, hogy ne félj, veled leszek stb., annak semmilyen hatása nem lesz egy családcentrikus, erkölcsileg erős gyerekre.
a trauma
mindenki életében vannak traumák, hiszen az ego a gyerekkori traumákra, frusztrációkra és azok megol-dására épül. persze vannak kisebb-nagyobb traumák, feldolgozottak és feldolgozatlanok. ezek mind nagy hatással vannak az élettörténetünkre – identitásunkra, életfelfogásunkra, a magunkról alkotott képre, a külső világ szemléletére és arra, hogy hogyan látjuk a helyünket a környezetben. a trauma is lehet egyéni vagy kollektív: valami szörnyű, ami velem vagy velünk történt. A különbség nagy: egyfelől ami velem történt, az az én dolgom, és azzal – ha nincs feldolgozva – nagyon magányos vagyok; ami velünk történt, abban vannak sorstársaim, akik megértenek. Másfelől aki nem tartozik a „mi” közösségébe, az talán meg sem értheti, talán nem is akarja megérteni (egyszer egy francia vendég az első világháború utáni békeszerződésről kezdett áradozni, amiről a magyaroknak azonnal Trianon fájdalma jutott eszükbe).
Mi a trauma?
A folytonosság megtörése – a bőr szakadása, az élet rendjének megszakítása. Van előtte és utána.
●
az élettörténetben a feldolgozott trauma nem zavarja meg a folyamatosságot. a feldolgozatlan trauma –
●
a nyitott seb, amiről nem esik szó – némán kiált a történetben.
a feldolgozatlan trauma az élettörténetben sötét lyuk az emlékezetben. Üresen tátong, nincs elmondva,
●
de a hiánya szembeötlő. Valami érezhetően hiányzik a történetből, és mi tudjuk, hogy ott valami nagyon jelentős és fájó történet van.
mint mondtuk, az élettörténet az identitás. a hallgatás meg a trauma.
●