Történetekről lesz szó, kezdjük magunkkal!
Honnan kaptam a nevem? mit jelent számomra? Befolyásolja-e a jelentés az életemet? mit jelent
mások-●
nak? mi jut róla az eszünkbe?
Az értelmezés intuitív folyamata – narratív, szubjektív. Mennyire kommunikatív, szembeötlő vagy magától
●
értetődő a jelentés? Másoknak is azt jelenti, amit nekem? Mi benne a nyílt, mi tartozik csak szűk körre?
Kikkel könnyű és kikkel nehéz megosztani a jelentést? Van-e benne titok? Van-e társadalmi jelentése?
A névben benne van a nyelv, a kultúra (a vallási vagy közösségi szokások), a családi körülmények (a szülők
●
szándékai), a születés történelmi körülményei – mindez egy-két szóban.
lyotard, Habermas és rotry (1993) a
● Posztmodern állapot című könyvében azt írja, hogy az emberi újszü-lött már születésétől (vagy még korábban) magáról szóló történetekkel van körülvéve.
Történetek a múltjáról, a jelenéről és a jövőjéről, melyeket elmesélnek neki (vagy eltitkolják előle!): „Ez
●
vagy te, ide és ide tartozol, ezek a hozzád fűzött remények, aggodalmak, ez a családod, a kultúrád, a kör-nyezeted, a történelmi időd, a politikai rendszer, melyben így és így vagy elhelyezve stb.”
Rejtő Jenő egyik hőséről meséli többször a könyveiben, hogy „kőbölcsőben ringatták”, azért ilyen
kemény-●
fejű. A jellemnek, a viselkedésnek, az attitűdöknek narratív magyarázata van.
az emberi újszülöttnek már születésekor van énje, identitása: mert van mit elmesélni róla, van története:
●
múltja, hovatartozása, vagyis kontextusa, jelene, (elvárt) jövője. Ez a történet azután tovább szövődik – fej-lődik, változik. A saját magunkról elmesélt élettörténet adja szelfünket, identitásunkat.
Van történet, amit az ember magáról mesél el, van, amit róla mesélnek különböző emberek.
Ezek a történetek nem egyformák, még akkor sem, ha ugyanazokról a tényekről szólnak.
●
A narratív megközelítés az irodalomkritikából meríti az eszközeit, mivel történetekről és azok
értelmezésé-●
ről van szó benne.
Mi az a történet? Mit tanultunk erről irodalomórán az iskolában?
●
a történetnek szerkezete: eleje, közepe és vége van (bevezetés, tárgyalás, befejezés).
●
Folytonosság és koherencia (belső logika) jellemzi. Az egyik mondat a másikból fakad, összefüggés,
kap-●
csolat van a történet részei között. néha vannak fejezetek, azok között is logikus, illetve narratív kapcsolat áll fenn.
A történetnek van elbeszélője (narrátora), hőse/hősei és mellékszereplője/mellékszereplői.
●
A fókusz és a háttér változhat. Az első felvonásban látható revolver a háttérben volt, az utolsóban a
közép-●
pontba kerül – lövés dördül.
Különféle műfajok
● (genre) vannak. tragédia, komédia, mese, monda, legenda stb.
Ugyanígy a stílusok is különbözőek.
●
Számít a kontextus: hogy kinek, milyen körülmények között mondjuk el a történetet.
●
a történetnek vezérfonala és tanulsága van. mit sugall, mit üzen a történet?
●
a történetben nyílt és rejtett üzenetek lehetnek. mi a szöveg jelentése? kinek mit jelent?
●
Az értelmezés szereplői: az író és az olvasó. Mi volt az író/költő szándéka? Milyen értelmet tulajdonít
●
a szövegnek az olvasó?
a klasszikus és a kortárs irodalomkritika. pontos eljárások és formák helyett szabadabb fogalmazás.
●
az értelmezés: az író szándéka helyett az olvasók reagálásán a hangsúly.
●
akkor kié a szöveg? az íróé? az olvasóé? mindenkié? mondhatja az író, hogy nem is így gondoltam, és ez
●
az értelmezés hülyeség? Ki a szakértő az értelmezésben?
tények, valóság. milyen fajta valóság? Jerome Bruner (2005) szerint van történelmi valóság és narratív
va-●
lóság. Ha nem is igaz tényszerűen – miért épp így van megírva a történet? kinek írták, és ki olvassa el?
az író és a közönség párbeszéde. Hogyan találkozik a szöveg az elvárásokkal, és kinek az elvárásairól
●
beszélünk?
a narratív megközelítés a posztmodern felfogás része. mi is az a posztmodern? a nyugati (nem nyugat-európai, hanem az nyugat-európai, szemben a távol-keleti, közel-keleti, afrikai) gondolatvilág alakulásáról van szó.
Azokról a kérdésekről, hogy mi az igazság, hogyan működik a világ, a természet, az ember(iség). Ki tudja az igazságot, és ki annak a „szakértője”? Hogy mi a legitim, azt törvények és normák szabályozzák, a szépség kérdéseivel az esztétika foglalkozik, az erkölcsi kérdésekkel az etika, valamint azzal is, hogy kinek áll jogában mindezt eldönteni.
a középkori vallásos világ szerint minden az isten, az egyházak – vagyis isten küldöttei – kezében van. az
●
igazság a Szentírásban van, melyet az egyház képviselői értelmezhetnek, nem a közönséges emberek.
a király is az egyháztól kapta a legitimitását, és isten választottja volt.
a modern világ felfedezte a racionalizmust, a tudományt. a domináns felfogás most már arról szól, hogy
●
csak idő kérdése, hogy milyen hamar tudja az ember kikutatni a természet, a világ titkait, megérteni, mi hogyan működik és halad az újabb és újabb technológiák felé, az emberiség jóléte érdekében. Ezt az egé-szet „haladásnak” hívják. Ha van valami, amit még nem értünk vagy tudunk, majd a tudomány kikutatja, kideríti. az európai gondolkodás lett a haladó – más, primitívnek és visszamaradottnak számító kultúrákkal
írók és olvasók a társadalomtudományokban: kutatás, interjú és terápia narratív megközelítésben
143
szemben. Sőt, mások életvitele, hite, felfogása „kulturálatlannak” számított. Ennek meg nincs vége, de ebbe most ne bonyolódjunk bele.
a racionalizmus, a modern világ új istene, az emberi képességekben hisz. ezeket is bizonyos – pozitivista
●
– szabályok irányítják. az egyház helyett a tudósok, a kutatók lettek az igazság, az esztétika és az erkölcs szakértői. Az alapfeltevés itt is az, hogy van egy bizonyos rend és rendszer, amit a tudós kikutat, megért és alkalmaz, hogy fejlessze a világot. a természet kutatása lett a világrend igazságának és fenntartásának titka. ezek szerint mindennek megvan az oka, okozata, „természetes” rendje. az emberek közti viszo-nyokban a szociológia, a pszichológia, a közgazdaságtan, a történelem, a politikai tudományok tudósai a szakemberek. A művészeteken és a filozófiában, az erkölcstanban is a nyugati szabályok és rendszerek számítanak. Így halad majd az emberiség egy boldogabb jövő felé, majd ha persze a gyarmatokra is elvisz-szük az új tant.
A posztmodern gondolkodás az első világháború után jelent meg, de még erőteljesebben a második
vi-●
lágháború, és nem kevéssé a holokauszt szörnyűségeinek kiderülése után. A legjobb technológiával ren-delkező, legkulturáltabb, legesztétikusabb népek romba döntötték Európát, Hirosimát és Nagaszakit, és kegyetlenül elállatiasodva elvesztették minden haladó erkölcsi és esztétikai tulajdonságukat.
a pozitivista racionalizmus nem mentette meg az emberiséget, és kiderült, hogy nincs
● egy lineáris, felfelé
vezető, haladó út.
A posztmodern felfogás nehéz, kevésbé optimista (bár nem szükségszerűen pesszimista), kevésbé
ma-●
gabiztos (és ezért nem is mindig nagyon népszerű); és főleg kevésbé etnocentrikus és egocentrikus gon-dolkodásmód. A kétely és az önvizsgálat állandó kísérője a posztmodern gondolkodásnak, kutatásnak, tudománynak, művészetnek. A nagy rendek ellensége, ezért errefelé talán később jelent meg, Nyugat-Eu-rópában és Amerikában az 1968-as években fejlődött sokat, a vietnami háború és a rigid egyetemek körül, a II. világháború utáni generáció fiatal felnőtt korában.
A posztmodernben az egyértelmű határok a különböző szakmák, tudományok között elmosódnak. Nincs
●
például olyan egyértelmű határ a test és a lélek, az orvosi és a pszichológiai okok között a betegségek megértésében és gyógyításában, elmosódott a határ a történelem és az irodalom között, és már a politiku-sok között sem tud az egyház igazsága vagy a közgazdaság rendet teremteni.
mindez nem azt jelenti, hogy elvetettük a logikát, a tudományt, a racionális gondolkozást. csak azt, hogy
●
tudjuk: hogy soha sem tudunk mindent, hogy a dolgok összetettek, komplikáltak; igaz, hogy van ok és okozat, de nem kevésbé fontos a kontextus, és az „attól függ, hogy mikor, hol, ki és kinek”; minden mindig relatív, kontextusfüggő. Nem lehet szabadulni a szubjektivitástól, legfeljebb igyekezni minél jobban tudato-sítani a szubjektivitásunk összetevőit.
minden
● történetkonstruálás a valóságon alapul, de a konstrukció része a szerkesztés is. a szövegek, tör-ténetek értelmezése a konstrukciók szét- és lebontása révén valósul meg. a valóságot soha sem tudjuk egészében megragadni. Jaques lacan (2002) szerint csak a valóság morzsái maradnak a kezünkben.
a többi szimbolika és képzelet (lacan szerint háromféle rend van: a valódi, a szimbolikus és a képzeletbeli).
Derrida (1993) iskolája szerint állandóan ugyanazokat az elemeket szedjük szét, és belőlük építünk fel újabb és újabb konstrukciókat, azaz történeteket, de az elemek maradnak (mint a lego játékban).
claude lévi-Strauss (1979) a primitív gondolkodást kutatta a haladó európaival szemben. rájött, hogy
●
a „vad, primitív” kultúrákban a nyelv az állatok, a növények, a természet világából meríti az emberek közötti viszonyok leírását is. Később kiderült, hogy mindenhol, minden emberi kultúrában a nyelv a környezet szimbólumait követi. a gondolkodást minden kultúrában a nyelv határozza meg. ezért a narratív megköze-lítésben a nyelv és a stílus van a középpontban. de az is kiderül, hogy mindannyian a hermeneutika bűvös körében forgunk. Nem vagyunk képesek kilépni saját értelmezésünk, nyelvünk, logikánk köréből, csak törekedhetünk erre nagyon tudatosan.
A mi munkákban is belátjuk, hogy nem lehetünk objektívek, még ha kívülről fújjuk is az elméleteket; az
●
emberek közötti, a klienseinkhez fűződő viszonyaink is interszubjektívek.
különbség van a mérnök és a
● bricoleur (barkácsoló) között. mi a bricolage-zsal, a barkácsolt építménnyel foglalkozunk, itt-ott egy-egy új alkatrészt teszünk az újjáépített eszközhöz, vagyis elmélethez.
ez a háttér.