A másság elfogadása és a multikulturális megközelítés nem csak saját fejlődésünk szempontjából fontos.
mint szociális munkásoknak, és még inkább mint szupervízoroknak, a környezetünkkel kapcsolatban is feladatunk van. Főleg ha tereptanításról van szó!
Felelősségünk a környezet változtatása, fejlesztése is.
A „más” elítélése, az előítéletek, a lenézés vagy az elnézés, az eltüntetés, a másság el nem ismerése leg-többször nem tudatos. könnyebb a dolgunk, ha nyílt, lehet vele vitatkozni, lehet magyarázni, racionális indo-kokkal. A nagyobb probléma a nem tudatos előítélettel vagy az eltüntetéssel van.
Mert az előítéletek sokszor „objektív igazságnak” vannak feltüntetve, így igazolom például, hogy „nekem semmi bajom a cigányokkal, én nem vagyok cigányellenes, sem előítéletes, de mindenki tudja, hogy megbíz-hatatlanok stb.”
Ez néha abból ered, ahogy a közvélemény, a média szándékosan vagy nem szándékosan, félrevezető módon tárgyal bizonyos az eseményeket.
Beszéltünk már a félelemről, a nem racionális fóbiákról, melyek nem nyújtanak védelmet, ellenkezőleg.
A legerősebb és legnehezebben észrevehető probléma a többségi, domináns diskurzus hatása. a diskur-zus nemcsak tükrözi, hanem konstruálja is az előítéleteket, és még inkább a másság eltüntetését.
Amikor minden, ami normálisnak számít, az fehér, egészséges, fiatal és középosztálybeli emberekről szól, az azt sugallja, hogy ami „más”, az nem normális: sötét bőrű, fogyatékkal élő, öreg vagy szegény.
Ha a történelem, amit az iskolában tanulunk – így „objektív igazság”, és az „általános műveltség” kategóri-ájába tartozik, csak a fehér emberek, a többségében fehérek lakta országok, népek története –, azt sugallja, hogy mások történelme csak zagyva, primitív mendemonda, nem tartozik igazán az emberiség történelmébe.
Vagyis ők nem egyenlő tagjai az emberiségnek. Ez nem csak elvont szólam. Egyenes következménye az, hogy például a cigány holokauszt nem igazán számit történelemnek, hanem csak a zsidóké. a cigányoknak csak történeteik vannak esetleg, de nem egy nép történelme, vagyis ők nem tartoznak a népek közé. Vagy például a kínai történelem, hagyomány, tudomány nem igazán érdekes, csak valami egzotikum, esetleg csak a kínai szakosok foglalkozhatnak vele az egyetemen (ami az elismerés netovábbja). így lehet a kínaiakat le-nézni, nem számolni velük, kihasználni őket mint idegeneket, olyan módon, ami nem fordulhat elő egy holland, francia, német idegennel egy más európai országban, magyarországon sem.
a más és a máSik
139
az eltüntetés – elnyomás. aki nem látható, annak a léte kétséges. ami nem látható az ember identitásából, közösséghez tartozásából, annak egy részét az ember eltünteti, nem veszi figyelembe, legitimitását eltörli.
Titkot képez körülötte, ami hamarosan szégyenteljessé válik. Több ismerősömtől hallottam, hogy „nem taga-dom a zsidóságomat, de nem foglalkozom vele”. vagyis jobb nem szóba hozni. talán nem is gondolja, hogy szégyen zsidónak lenni, de azt biztos, hogy nem dicsőség.
De miért ne legyen valaki büszke arra, ami? A melegek évente ismétlődő felvonulását a büszkeség mene-tének hívják. Attól, hogy kimondják, téma lesz belőle. Nem csak „bevalljuk”, egy olyan diskurzus részeként, hogy szégyen, de nem tagadjuk, hanem büszkék vagyunk a magunk identitására. ahogy szabad a magyar március 15-ét ünnepelni büszke magyarként, úgy szabad a homoszexualitást is.
Az is üzenetet hordoz, ha valami magától értetődő. Magától értetődőnek tartjuk, hogy nem csak szabad, hanem jó és pozitív dolog büszkének lenni a magyarságra. de miért? Hiszen csak annak születtünk, nem szorgalom, munka, tanulás eredményéről van szó! De ez a büszkeség azért jó, mert azt fejezi ki, hogy a nép-hez tartozunk, vállaljuk a közösséget, mindent megteszünk érte, azonosulunk vele. Ám ha homoszexuálisok-ról van szó, akkor ezt a fajta büszkeséget megkérdőjelezzük, kigúnyoljuk, legitimitását elnyomjuk.
Mit tehetünk tehát az effajta diskurzus, a magától értetődés ellen, az elfogadás érdekében?
Banks (1993) cikke a multikulturális pedagógiában öt dimenziót javasol, amelyeket mi is használhatunk:
tartalmi integráció.
1. Amikor tanítunk, például tereptanárként vagy csoportmegbeszélésen stb., beleszőhe-tünk a mondanivalónkba olyan példákat, adatokat, információkat, amelyek nem csak a domináns kultúrá-hoz tartoznak.
a tudás felépítése.
2. Felhívjuk a hallgatóink figyelmét arra, hogy miképpen konstruálódik a tudás és a tudat, és milyen módon befolyásolja ezt az adott rasszhoz, etnikumhoz, társadalmi osztályhoz tartozásunk, ko-runk, attitűdjeink, egyéni és csoportos szinten egyaránt.
Az egyenlőség eszményének megvalósítása.
3. az alávetett csoporthoz tartozók, alacsony társadalmi
státu-szúak segítése, hogy sikereket érhessenek el. adott helyzetben ez pozitív diszkriminációt is jelenthet.
Az előítéletek csökkentése.
4. Ha csak lehet: beleszólni, megmagyarázni, a figyelmet felhívni. Nem hallgatni, és elhallgatni!
Intézményes szintű
5. empowerment. átalakítani az intézményeket úgy, hogy a „más” is megélhesse az egyenlőséget és az erejét.
Összegző kérdések
Írd le a saját kulturális hátteredet: etnikum, családi értékek, környezeti hatások (falu, vidék, nagyváros) stb.!
kulturálisan érzékenynek tartod-e magad? a saját háttered hogyan hathat a szupervizandjaiddal való inter-akcióidra, a szupervízióhoz való hozzáállásodra, a szupervizand hozzáállására?
Sorolj fel legalább három kultúrát vagy közösséget, melyek különböznek a sajátodétól! Mutasd be azokat az általános értékeket és világnézeteket, mely ezekhez a kultúrákhoz, közösségekhez tartozik (vigyázz, ne használj felesleges sztereotípiákat)! Mondd el, hogyan haladnál egy nyugodt hangulatú szupervíziós kapcsolat felépítése felé a felsorolt kultúrákhoz tartozó szupervizandokkal!
Ha ugyanahhoz a kultúrához tartoztok, te és a szupervizand, a kliens viszont másik kultúrához, milyen téma-köröket, kérdéseket vennél figyelembe a szupervízióban? Hogyan hoznád elő ezeket a szupervizanddal?
Hivatkozások
Banks, J. a. (1993): multicultural education: historical development, dimensions and practice. in linda darlinh-Hammond (ed.): Review of Research in Education, 19, 3–49).
Fanon F. (2008): Black Skin, White Masks. New York, Grove Press.
geertz, c. (1994): Az értelmezés hatalma: antropológiai írások. Budapest, Századvég.
Gershoni, J. (2003): Towards Acceptance and Pride: Psychodrama, Sociometry and the LGBT Comminity. In Jacob gershoni (ed.): Psychodrama in the 21st Century. Clinical and Educational Applications. New York, Springer publishing company, 197–214.
Heller á. (1997): Az idegen. New York, Budapest, Jeruzsálem, Múlt és Jövő Lap- és Könyvkiadó.
klein, m. (1999): A szó előtti tartomány: pszichoanalitikus tanulmányok. Budapest, akadémiai kiadó.