FArAGó KlárA, KoVács zolTán, KoVács JudiT, KoVács János Megjelent: László J. – Csepeli Gy. – Kovács Z. (szerk.) (1998):
Élettörténet és megismerés: tanulmányok Pataki Ferenc tiszteletére.
Scientia Humana, Budapest. 184–198.
A rendszerváltozás amellett, hogy lehetővé tette azt, hogy a hitelét vesztett politikai és ideológiai szisztéma kicserélődjék, szinte drámai hirtelenséggel sürgette egy új gazdasági és társadalmi rendszer kialakításának szükségességét. Az új rendszer természetesen szá-mos összetevő együttműködéséből jöhet csak létre. A pszichológia ezen összetevők közül az egyén alkalmazkodási képességére fókuszál, arra, hogy milyen gyorsan tudja az egyén elsajátítani vagy kialakítani és azután alkalmazni az új viselkedési formákat, alkalmazko-dási mintázatokat, túlélési stratégiákat és az ezeket megalapozó és integráló ismereteket és erkölcsi irányelveket. Ha nem is ismerjük a pontos mechanizmusokat, feltételezzük, hogy egy kultúrában vagy egy társadalomban az ismeretek, szokások, viselkedésmódok és alkalmazkodási stratégiák egy sajátos összhangja, mintázata alakul ki, és az átmeneti peri-ódusok korszakát azzal lehet jellemezni, hogy e tényezők nem harmonizálnak egymással.
A harmónia e hiánya megjelenhet a változást gátló tényezőként, de akár társadalmi hajtó-erőként is, vagy úgy is, mint ellentmondásos, aránytévesztett egyéni viselkedés.
Amellett, hogy a társadalmi viselkedés iránt érdeklődő kutató külön is indíttatva érezheti magát a körülötte zajló folyamatok saját elemzési kategóriáiban történő mélyebb megértésére, annak is örülhet, hogy az élet maga manipulálja számára a vizsgálandó kér-dés változóit. Ez alkalmat adhat arra, hogy – az amúgy is izgalmas konkrét helyzet elem-zésén túl – olyan kérdéseket is felvethessen, ami az ismeretek és a gyakorlat, az ismeretek és a hagyomány, a szokások, a reprezentációs keret stb. kapcsolatát, egymással való köl-csönös viszonyát érintik.
A tanulási-alkalmazkodási folyamat vizsgálatának egy kínálkozó módszere a kultúrközi összehasonlítás. A kultúrközi összehasonlítás ugyanis alkalmat ad annak feltárására, hogy kimutathatók-e különbségek az ismeretekben, az értékelésekben, az attitűdökben illetve a preferált viselkedésmódokban. Ha igen, akkor ezek a különbségek mélyen gyökerező és élesen eltérő felfogási struktúrákat, gondolkodási és nézetrendszereket, normákat tükröz-nek-e? Vagy a különbségek hiányát tapasztaljuk, amiből arra következtethetünk, hogy az emberek már megváltoztak, készen állnak egy többé-kevésbé konzisztensen felépített
rendszer működtetésére, csak a rendszer hibáit kellene tovább korrigálni? Vagy netán az összehasonlításban tapasztalt különbségek arra engednek következtetni, hogy beteljesül az a nyugatiak által megfogalmazott vágy, hogy a rendszerváltozás egy generális meg-újulás ígéretét hordozza, és képes lesz kiutat mutatni és alternatívát kínálni a modern társadalmak látható zsákutcáiból?
Utólag sokan úgy gondoljuk, hogy a rendszerváltás már jóval 1989 előtt megkezdő-dött, annak ellenére, hogy kevesen tudták volna bejósolni a később történteket. A válto-zást erjesztő „fellazulásnak” talán egyik jeleként értékelhetjük azt, hogy kultúrközi össze-hasonlításokra törekvő vizsgálódások már a nyolcvanas évek elején megindultak, vagyis már akkor relevánsnak tűnt olyan kérdések tudományos vizsgálata, amelyek a társadalmi nézetek vagy inkább a társadalom aktuális kérdéseire vonatkozó percepciók hasonlóságai-ra vagy eltéréseire irányultak. Eljutva a technikai és gazdasági fejlődés egy bizonyos szint-jére, részesülve a rozsdásodó vasfüggöny résein szelektálatlanul szivárgó információkból, valamint a tömegkommunikáció és a tömegkultúra termékeiből, vajon inkább a hivatalos ideológiától meghatározott irányvonal mentén rendeztük gondolkodásunkban a körülöt-tünk lévő valóságot, vagy a percepciókat elsősorban a minket körülvevő világ valósága, annak technikai szintje befolyásolta, csupán mennyiségi, és nem minőségi különbségeket okozva a percepcióban?
Amikor a kockázat felfogását és a társadalmi kockázatokra adott reakciókat kezd-tük összehasonlító kutatás tárgyává tenni 1992-ben (Engländer – Faragó – Slovic – Fischhoff 1986, 1987) egy furcsán paradox helyzettel találtuk magunkat szemben.
Míg a probléma aktualitásához nyugaton nem fért kétség, hiszen az „elfogadható kocká-zat” a legfontosabb politikai kérdések között szerepelt, Magyarországon ez a gyakorlati kiindulású kutatás pusztán csak elméleti köntösben jelenhetett meg, hiszen az itteni dön-téshozókat, politikusokat nem érdekelte, hogy a különböző, ember és technika keltette kockázatok milyen reakciókat váltanak ki a lakosságból. Még azok az 1987-ben végzett vizsgálatok is, amelyek egy konkrét konfliktushelyzet, a dorogi veszélyeshulladék-égetővel kapcsolatos vita elemzésére vállalkoztak, és összehasonlították az itt tapasztalt folyama-tot egy hasonló angliai esettel (Faragó – Vári – Vecsenyi 1987; Faragó – Oldfield 1987), csupán a tudományos publikációk számát szaporították, de a vizsgálatot finanszí-rozó Ipari Minisztérium az íróasztalfiókba süllyesztette az eredményeket.
E kutatásokból kétféle tanulságot lehetett levonni. Egyrészt tudományos szempontból érdekes eredményként lehetett elkönyvelni azt, hogy a kockázatok megítélési dimenziói hasonlóak, azaz a kockázat mint olyan azonos dolgot jelent a két társadalomban. A másik érdekes megállapítás az egyes kockázatok értékelésének eltéréseit tartalmazta, miszerint míg az amerikaiak az új, ismeretlen kockázatokat tartották veszélyesebbnek, a magyarok az ismert, megszokott kockázatoktól rettegtek inkább, miközben az „általános veszély-szintet” is alacsonyabbnak észlelték. Ezeket a különbségeket többféleképpen is interpretál-hatjuk: úgy is, hogy a magyarok józan bizalommal, az amerikaiak pedig túlzó gyanakvás-sal tekintettek a technika legújabb vívmányaira, de úgy is, hogy Magyarország természeti
adottságaiból és méreteiből következően valóban kevésbé veszélyes hely. További értelme-zési lehetőség az, hogy a paternalista politikai stílus elaltatta az emberek éberségét, és te-hetetlenségük tudatában a veszélyek negligálása előnyösebb elhárító stratégiát biztosított számukra. A két ország politikai dialógusának különbségét újsághírek elemzésével is do-kumentáltuk, és ebből az elemzésből arra következtethettünk, hogy a kockázatértékelés globális azonossága mellett a lokális ideológiák szerepe sem lebecsülendő.
Az összehasonlító vizsgálatok jelentősége különösen megnőtt a rendszerváltás után, hiszen a változás hátterének feltárására, lehetőségeinek elemzésére és következményeinek bejóslására egyaránt támpontot kínálhatnak az ilyen kutatások. Az ebben a tanulmány-ban közös fókuszba állított, részletesebben bemutatandó 3 vizsgálatot a következő közös vonások jellemzik: mindegyik a rendszerváltozás következményeivel foglalkozik, mind-egyiknek a változás a központi problémája, mindegyik a gazdasági szférával kapcsolatos, és mindegyik összehasonlító vizsgálat.
GAZDASÁGI TEVÉKENYSÉGEK PERCEPCIÓJA
A legáltalánosabb kérdésfeltevést megcélzó kutatás a gazdasági fogalmak percepciójára vonatkozott (Antonides – Faragó – Ranyard – Tyszka 1997). A vizsgálat 1992-ben zajlott, az összehasonlításban 4 ország, 2 volt szocialista és 2 európai kapitalista ország szerepelt (Magyarország, Lengyelország, Anglia és Hollandia). A kérdésfeltevés arra irá-nyult, hogy a laikus emberek tudatában hogyan tükröződnek a gazdasági fogalmak, s a fogalmakat mennyire befolyásolja az adott kulturális környezetben szerzett közvetlen vagy közvetett tapasztalat.
Számos szerző (pl. Fiske – Lau – Smith 1990; Rosch 1978) rámutatott arra, hogy míg a szakértők jól szervezett, strukturált fogalmakkal élnek, a fogalmak attribútuma-it és az attribútumok közötti kapcsolatokat jól ismerik, addig a laikusok inkább kog-nitív sémákat, a jó példát bemutató prototípusokat használnak, amelyek „természetes”
kategóriákként a mindennapi élet tapasztalataiból emelkednek ki. E kategóriák azután kapcsolatokat képeznek egymással, és olyan alapdimenziók mentén fognak rendeződni, amelyek a percepciót irányítják a mindennapi gondolkodásban. Evidens azonban az, hogy a mindennapi tapasztalatok nem ugyanazok minden ember számára, és nagymértékben különbözhetnek az eltérő kultúrákban élő egyének esetében.
Kérdés tehát az, hogy a laikusok és a szakértők közötti különbségek tetten érhetők-e úgy is mint tapasztalatbeli különbségek. Azokban a kultúrákban, ahol az individuumok tradicionálisan piaci szereplőkként vettek részt a társadalom szerveződésében, szemben azokkal a kultúrákkal, ahol politikai vagy szociális szempontok közvetítésével érzékel-ték az emberek a gazdasági helyzetet, a gazdasággal kapcsolatos fogalmak szerveződésé-ben megjelenik-e a kétféle kultúra nyújtotta tapasztalatbeli különbözőség? A társadalmi
változások szükségessé teszik-e azt, hogy az emberek gazdaságról való tudása átalakuljon, és ez az új tudás megteremtődik-e azoknál a rétegeknél, amelyek már az új szisztéma alap-ján tagozódnak be a társadalomba?
A kérdés annál az oknál fogva is számot tarthat érdeklődésünkre, mivel míg a köz-gazdászok a gazdasági tevékenységek jellemzésekor olyan kategóriákat használtak, mint nyereség, befektetés, emberi erőforrás, idő és kockázat, a mindennapi emberek a fentie-ken kívül gazdaságon kívüli attribútumok mentén is értékelik e tevéfentie-kenységeket, mint pl.
a méltányosság, az igazságosság, a társadalmi hasznosság, az élvezetesség, a megszokottság, a presztízs, a moralitás stb. Ezek közül a legtöbb olyan ideológiai kategória, amely a szoci-alista múltban nagy hangsúlyt kapott, értelmezésük is sajátosan más volt, mint a nyugati társadalmakban. Míg a kapitalista piacgazdaságban a gazdasági tevékenységek értékelésére elsősorban gazdasági kategóriákat (mint pl. nyereségesség és hatékonyság) használt a hiva-talos politikai nyelvezet, addig a kommunista központosított gazdaságirányításban a nem gazdasági, laikusok által is használt ideológiai kategóriák (mint pl. építő, haladó, társadal-milag igazságos) kapták a nagyobb hangsúlyt a gazdasági tevékenységek értékelésében.
Ahhoz, hogy a gazdasági fogalmak reprezentációjának természetét vizsgálat tárgyává tehessük, egy 20 tételből álló tevékenységi listát értékeltettünk 4 országban (Magyaror-szág, Lengyelor(Magyaror-szág, Hollandia, Anglia) vállalkozók és alkalmazottak egy-egy csoportjá-val. Az elemzés a faktoranalízis módszerével feltárható dimenziók természetére irányult.
Az országok, valamint a foglalkozási csoportok kiválasztása arra volt hivatott, hogy a két-ségtelenül különböző gazdasági élettel kapcsolatos tapasztalatokkal rendelkező csoportok összehasonlításából megállapítsuk, ezek a tapasztalatok mennyire befolyásolják a felfogást.
A listán szereplő 20 tevékenység egy része a munkával, a foglalkozással (pl. hivatalban dolgozni, kaszinótulajdonosnak lenni, új foglalkozást kitanulni), más részük pedig pénz-ügyi, fogyasztói vagy egyéb tevékenységgel volt kapcsolatos (pl. biztosítást kötni, házat venni, megvesztegetést elfogadni). A tételek kiválasztásánál figyelembe vettük azt is, hogy a volt szocialista országokban már régóta ismert és az újként megjelenő tevékenységek egyaránt reprezentálva legyenek. Ezeket a tevékenységeket olyan dimenziók mentén kel-lett azután értékelni, amelyben gazdasági és gazdaságon kívüli attribútumok is szerepel-tek (pl. nyereségesség, anyagi befektetés mértéke, presztízs, erkölcsösség).
A válaszolók 30 és 50 év közötti, teljes munkaidőben dolgozó férfiak voltak. Az ösz-szehasonlító vizsgálat gazdasági fogalmak laikus reprezentációjára irányult. Nevezetesen:
• A gazdasági tevékenységek értékelését általános, közös dimenziók irányítják-e?
• Különböző gazdasági szereplők (p1. vállalkozók és alkalmazottak) és kultúrák alapvetően vagy csak részlegesen, esetleg egyáltalán nem befolyásolják az értékelést?
A statisztikai elemzés eredményeként megállapítható, hogy két faktor írja le a megítélés fő dimenzióit, s ez a négy országban feltűnően hasonló. Az első faktorba a presztízs, az erkölcsösség, a hasznosság, az ismertség, a kockázatmentesség, az értelmesség és a kel-lemesség tartoznak bele, amelyet társadalmi értékfaktornak nevezhetünk. A másodikat
a nyereségesség, a presztízs, a befektetendő erőfeszítés nagysága, a kívánt tudás meny-nyisége, a szükséges anyagi befektetés mértéke, az értelmesség és a kellemesség töltik ki.
Ezt a faktort gazdasági faktornak tekintjük, amely az észlelt költségeket és nyeresége-ket tartalmazza. A presztízs és a kellemesség mindkét faktorban jelentéktelen súllyal vett részt. Az egyes attribútumok faktorsúlyai országonként is és a két foglalkozási csoport-ban (vállalkozók és alkalmazottak) is magasan korreláltak, így a gazdasági tevékenységek megítélése ugyanolyan faktortérben történik országok és foglalkozási csoportok esetén.
Elvárásunkkal ellentétben a két volt szocialista és a két kapitalista ország nem hasonlított egymásra jobban. Ugyanakkor a társadalmiérték-faktorban az országok között nagyobb különbséget tapasztaltunk, mint a gazdaságiban.
Ezekből a globális eredményekből egyrészt azt a tanulságot fogalmazhatjuk meg, hogy létezik a gazdasági tevékenységek egy közös reprezentációja, amely a közvetlen tapaszta-lattól független. Másrészt a két elkülönülő faktor arra utal, hogy a laikus gondolkodásban a társadalmi értékeket tükröző, nem gazdasági megfontolások világosan elkülönülnek a gazdasági megfontolásoktól. Holmes (1976) elképzeléseivel egybevág ez az eredmény, aki szerint két standard működik a társadalomban. Az egyik a gazdasági, amely meg-engedi az egyénnek azt, hogy minél kisebb befektetéssel minél nagyobb nyereségre te-gyen szert. A másik, az értékeket tartalmazó pedig a tevékenységek körének és módjainak elfogadottsági tartományát szabályozza. A társadalom nem működhet sem kizárólagosan gazdasági, sem kizárólagosan értékszempontú standardok alapján.
Meglepő tanulságokkal szolgált a „kockázatos” attribútum, amelyet a személyek a szo-ciális érték faktorba soroltak, és azon belül is negatívan értékeltek. Annak ellenére volt ez így, hogy a kockázatvállalást a hatékony vállalkozói magatartás szükséges előfeltételeként tartják számon. Ennek oka az lehet, hogy amikor egy konkrét tevékenységhez kötődően merül fel a kockázatosság, akkor a döntéspszichológiában oly sokszor demonstrált koc-kázatkerülésre való beállítódás irányítja a vélekedést, vagyis az, hogy egy adott veszte-ség nagyobb hátrány az emberek szemében, mint egy ugyanakkora nyereveszte-ség (Tversky – Kahnemarm 1981; Thaler 1980; Kornai 1971). Az, hogy a teljesítményorientációt előnyben részesítő társadalmak a kudarcot egyéni hibának tekintik, tovább erősíti a koc-kázat negatív értékelését, hiszen a kockoc-kázatból származó nyereséget elfedheti az önbecsü-lés csökkenése felett érzett sajnálkozás (Douglas – Wildawsky 1982).
Ha az országok és a foglalkozási csoportok különbségeire koncentrálunk, akkor – a szembeötlő hasonlóságok mellett – érdekes különbségeket is megfigyelhetünk.
A magyarok esetében a presztízs elsősorban a gazdasági faktorban szerepel nagy súly-lyal, és nem a társadalmi értékek faktorában. Jelentőségét tehát inkább a profit és s szük-séges ráfordítások, vagyis a hasznosság szerint értékelik.
A szocialista országokban felnevelkedett megítélők számos tekintetben különböztek a piacgazdaságban élőktől az egyes konkrét tevékenységek értékelésében. Egyes foglalko-zások vagy vállalkofoglalko-zások, mint pl. politikus, kaszinótulajdonos, újságtulajdonos, bank-tulajdonos pozitívabb értékelést kapnak, azaz hasznosabbnak tűnnek, csakúgy, mint
a hitelfelvétel, a szerencsejátékok, a megvesztegetés elfogadása és az orgazdaság. Kevésbé hasznos ugyanakkor a munkahely-változtatás, a jótékonyság, a szakszervezeti tagság és olyan foglalkozások, mint a tanár, a szobafestő és az autószerelő.
Az egyes tevékenységek társadalmi értéke tekintetében még jobban eltértek a vélemé-nyek a különböző gazdasági és társadalmi hagyományokkal rendelkező országokban. Az olyan nyerészkedő tevékenységeket, mint kaszinótulajdonosnak lenni, éjszakai mulató tu-lajdonosának lenni, lóversenyezni, megvesztegetni, relatíve pozitívabban értékelik a ma-gyarok és a lengyelek. A magyar megítélők a többieknél lényegesen pozitívabbnak ítélik hasznosság szempontjából a megvesztegetés elfogadását és az orgazdaságot, és kevésbé tartják elítélendőnek az adócsalást, a megvesztegetést, valamint a szerencsejátékokat.
A vizsgálat eredményeiből arra következtethetünk, hogy a gazdasági tevékenységek-nek létezik egy általános laikus reprezentációja, amely valószínűleg a nyugati kultúra uni-verzalitását tükrözi. A konkrét tevékenységek megítélését azonban befolyásolják a szerzett tapasztalatok.
A vállalkozók és az alkalmazottak összehasonlításából az derül ki, hogy a gazdaságban aktívabban tevékenykedő vállalkozók a hitelfelvételt, a befektetést és a hirdetést hasz-nosabbnak látják mind gazdasági, mind társadalmi szempontból, míg az alkalmazottak a sztrájkolást és a szakszervezeti tagságot ítélik pozitívabbnak. Jellemző eredmény az is, hogy a volt szocialista országokban az újnak számító, régebben a kapitalizmus szimbólu-mának tartott tevékenységeket nagyobb haszonnal kecsegtetőnek gondolják (kaszinótu-lajdonos, banktu(kaszinótu-lajdonos, újságtu(kaszinótu-lajdonos, politikus), s talán ezek a tevékenységek a gyors meggazdagodási lehetőség álmát rejtik magukban. Ugyanakkora morális szempontból megkérdőjelezhető tevékenységek esetében elnézőbbek: nem olyan elítélendő az adócsa-lás, a megvesztegetés, a szerencsejátékok, sőt, a magyarok szemében ezek hasznosak is.
Ezek az eredmények jól összeegyeztethetőek a magyar gazdasági élet mindennapi sze-replői által tapasztalt környezettel, vagyis azzal, amit „vadkeleti kapitalizmus”-nak ne-vezünk. Ez a kifejezés egy sajátos túlélési stratégiára is utal: a csalás, a megvesztegetés, a szerencsejátékok bocsánatos bűnök (a megkérdezettek értékelése szerint hasznosabbak, hasznuk valamennyire megérdemelt). Ezzel szemben a tartósabb tradíciókkal rendelke-ző kapitalista gazdaságokban az előnyszerzés kétes módszerei helyett a becsületesség és a megbízhatóság a hosszú távú gazdasági siker előfeltétele és felismert stratégiája.
A GAZDASÁGI TEVÉKENYSÉG MODELLÁLÁSA: A BÉRALKU A régi tapasztalatok és a régi morál a jelek szerint tartós nyomot hagynak az emberek gondolkodásában. Az előbbiekben vizsgált kognitív tényezők szerepe mellett azonban az is fontos kérdés, hogy hogyan élnek tovább a szocialista rendszerre jellemző viselkedés-formák a gazdasági értelemben stratégiailag jelentősen megváltozott környezetben, még
ennyi idővel a rendszerváltás után is. A megváltozott gazdasági környezethez való alkal-mazkodás nemcsak azért jár nehézségekkel, mert új fogalmakat, szabályokat, stratégiákat kell kognitív szinten elsajátítani, hanem azért is, mert meg kell tanulni, hogyan működnek ezek a gyakorlatban. Bár Thaler (1992) alkukísérletek eredményeire támaszkodva arról ír, hogy a készségek, amelyek a racionális gazdasági viselkedés alapjai, viszonylag hamar elsajátíthatók, egyetlen kísérletes ülés, mely alkuesemények sorozatából áll, elég ahhoz, hogy a viselkedésben jelenlevő irracionalitások eltűnjenek, mégis, a korábban szocialista berendezkedésű országokban, így hazánkban is, számos területen az emberek viselkedése nem illeszkedik a piacgazdaság körülményeihez. Példaként sorolhatjuk itt, hogy mennyi-re vonakodnak a termékekért (beleértve a munkaerőt is) a piaci áruknak megfelelő pénzt fizetni, hogy milyen erős fenntartásaik vannak az adózással szemben, vagy hogy mennyire természetes mind a mai napig a határidő túllépése. Mindezek azokból a beidegződések-ből származhatnak, amelyek a gazdasági szocializációt is befolyásolják. A volt szocialista országokban központi utasítások irányították a gazdasági életet, az ideológia a közösségi célokat és a kooperativitást hangsúlyozta az egyenlőség elvével egyetemben Az egyén úgy érezhette, kevés a beleszólása a gazdasági élet egészébe, csak egyéni taktikákkal tud a sa-ját sorsán igazítani. Az egyik ilyen taktika a megfelelő pozíciók megszerzése volt, amely biztosította azt, hogy az egyén külön javakhoz juthasson. Emellett tere volt az egyéni ügyeskedéseknek is (pl. munkahelyről megszerzett anyagokkal való fusizás). Az emberek éles különbséget tettek az egyéni és a közösségi morál között: egy másik embert, egy azo-nosítható individuumot meglopni, megkárosítani bűn, de a közösségi javakból, a „sen-ki földjéről” minden„sen-ki szabadon szerezhet. Ehhez az is hozzájárult, hogy a teljesítmény alapján való jutalmazás csak egészen minimális mértékben érvényesült a gazdaság átla-gos szereplői között, bár elvben a „megfelelő munkáért megfelelő bért” szlogen létezett.
A szakszervezetek álságos szerepe pedig nem tette lehetővé a megfelelő bér kialkudását.
Egy osztrákok és magyarok körében végzett összehasonlító vizsgálattal (Kovács – Ko-vács 1996) arra kerestünk választ, hogy egy szimulált gazdasági tranzakcióban, a mun-kaadó és a munkavállaló alkujában milyen értékek befolyásolják a személyek viselkedését.
Feltételeztük, hogy a viselkedést meghatározó fő elvek a szocializáció során alakulnak ki, és automatikusan működésbe lépnek a megfelelő „kiváltó ingerek” hatására. Az emberek reakciói tehát magukon viselik a szocializáció során tanult sémákat, ezért különbséget vártunk a különböző szocializációs háttérrel rendelkező személyek alkuszituációban ta-núsított viselkedésében.
A kísérleti szituáció érdekessége az, hogy a színtér a gazdasági élet, a tranzakció azon-ban személyes és interperszonális. A béralkut két személy folytatja, ahol bért és erőfeszítést ajánlanak egymásnak. A helyzet bizonyos mértékben hasonló az ismert fogolydilemma-szituációhoz, vagyis magában rejti annak a lehetőségét, hogy az alkudozó felek egymás nyereményeit befolyásolják, egymást kihasználhassák és ugyanakkor egyoldalú vagy köl-csönös előnyhöz juttassák. Különbözik azonban egyrészt abban, hogy míg a fogolydilem-ma-helyzetben egy viselkedés teljesen egyértelműen vagy együttműködő, vagy versengő,
addig itt az együttműködésnek fokozatai vannak. Másrészt a két résztvevő hatalmi po-tenciálja aszimmetrikus (a munkavállaló sokkal jelentősebb mértékben képes befolyásolni partnere nyereményét, mint fordítva), harmadrészt pedig az egyik fél (a munkavállaló) a döntését a másik ajánlatának ismeretében hozza meg.
Ebben a helyzetben különbséget vártunk a piacgazdasági hagyományokkal rendelkező
Ebben a helyzetben különbséget vártunk a piacgazdasági hagyományokkal rendelkező