A vizsgálat feldolgozási szempontjai
IV. AZ EREDMÉNYEK ÉRTELMEZÉSE
1. A bevallott fogyasztás (1. sz. ismérv)
A 3. táblázat adataiból kitűnik, hogy a vizsgálatban szereplő dolgozók (D) többet költe-nek italra, mint az egyetemi hallgatók, ezen belül is a dolgozó férfiak a legtöbbet. Annak valószínűsítésére, hogy ez miért van így, a következő adatokat kaptuk:
a) Az italra költött összeg annál nagyobb, minél idősebb a személy. (Szignifikáns po-zitív korreláció 1 vs 2 sz. ismérvek között. Együttható: 494 [391].)
b) Az italra költött összeg annál nagyobb, minél alacsonyabb iskolai végzettségű a személy.(Szignifikáns negatív korreláció az 1. vs. 2. sz, ismérvek között. Együtt-ható: 321 [–275].)
c) Az italra költött összeg annál nagyobb, minél nagyobb a személy jövedelme. (Szig-nifikáns korreláció 1. vs. 4. sz. ismérvek között, Együttható: 409 [–12].)
A nagyobb fogyasztás tehát életkorukkal (legmagasabb az életkorátlag: 20,7 év), iskolai végzettségükkel (legalacsonyabb az iskolai évek átlaga: 9,1) és jövedelmükkel (legmaga-sabb a keresetátlag: 2167,3 Ft) magyarázható.
Ezek az adatok alátámasztják az utóbbi évek tapasztalatait. (Itt nem értelmezhető, sajnálatos összefüggés: minél alacsonyabb az iskolai végzettség, annál magasabb a fizetés:
3. vs. 4. sz. ismérvek szignifikáns negatív korrelációja –613 [–581].)
Azok, akik többet költenek italra, agresszívebbek, és inkább tartják feleslegesnek az alkoholizmus elleni propagandát, mint a kevesebbet költők (szignifikáns pozitív korre-lációk az 1. vs 20. [248] [38] és 1. vs 17. [264] [67] ismérvek között). Ugyancsak szoros összefüggés (szignifikáns negatív korreláció) mutatkozott a fogyasztási kiadás és az ANT-értékek, valamint a HAG-értékek között, tehát minél nagyobb összeget költ valaki italra, annál kevésbé tartja a szeszesital-fogyasztás káros hatását kifejező előítéleteket igaznak (1. vs. 21. ismérvek közötti korrelációs együtthatók: –210 [–129]), és annál kevésbé
szaporodnak agresszív tudattartalmai a 2. sz. kép bemutatását követő időben (1. vs. 16, ismérvek közötti korrelációs együtthatók: –238 [–190]).
A két adat, hogy ti. a legtöbbet fogyasztók a legagresszívebbek, és ugyanakkor a leg-kevésbé válnak agresszívekké a bemutatott plakátok hatására, ellentmondásnak látszik, vagy még inkább paradoxonnak: aki agresszív, az nem agresszíven reagál. Pedig nincs el-lentmondás: az induló értékek törvényének értelmében érthető, hogy az a személy, akinek
„agresszivitástöltete” amúgy is magas (aki tehát már eleve a „plafonon van”), az relatíve kevésbé reaktibilis (kevesebbet tud a már magas szinten felfelé „srófolni”), mint a kevésbé agresszíven induló, akit viszont a plakát „srófolt” a plafonig (Fejér 1970). Egy ilyen sze-mélynek a 21. sz. ismérve (tehát a kiváltott agresszivitás s az induló agresszivitás közötti különbség mutatója) nagyobb lehet, mint az előzőé, egyszerűen azért, mert az induló agresszivitás értékéhez képest relatíve nagyobb a kiváltott agresszivitása, amely azonban objektíve jóval alatta maradhat a kevésbé változó (mert már eleve agresszív) személy ki-váltott agresszivitás szintjének. A 7. táblázaton látható, hogy vizsgálati csoportjaink közül legagresszívebbek a dolgozó férfiak voltak (20. ismérv = 1,5971), míg kiváltott agresszivi-tásuk majdnem a legkisebb (21. ismérv = 0,08606). Objektíve azonban így is ők voltak a legagresszívebbek (20 + 21 mutatóik összege a legmagasabb)!
Láttuk továbbá, hogy a sokat fogyasztó, agresszív személyek alacsony mentális színvo-nalúak is egyben, tehát kevésbé érzékenyek. Meg aztán tetszett is nekik a plakát: EMO-értékük majdnem a legmagasabb (4. táblázat: 6. ismérv = 8,6).
2. Vélemény az előítéletekről (15. sz., 16. sz. ismérvek)
A szeszesital-fogyasztás mellett és ellen szóló előítéletekről adott vélemények alapján szá-molt fogyasztási tendencia mutató a D csoportban magasabb, mint az egyetemi hallga-tóknál (D = 7,9: E = 5,9). A különbség erősen szignifikáns (P% =0,7), külön-külön a nők és férfiak esetében is érvényes. (P% = 2,9, ill. 5,9).
Magyarázatul a következő összefüggés kínálkozik: minél alacsonyabb egy személy is-kolai végzettsége, annál inkább egyetért a fogyasztást helyeslő előítéletekkel (3., 15. sz.
ismérvek között szignifikáns negatív korreláció: –280 [–256] és természetesen annál ke-vésbé ért egyet az ANT-ítéletekkel (L vs. 16. = –210 [–129].)
(Az a tény azonban, hogy a nők kissé jobban hajlanak erre az egyetértésre, külön ma-gyarázatra szorul, mert iskolai végzettségük kissé magasabb: DN = 10,2 tanulmányi év.
Mindenesetre az eltérés nem lényeges, a kevés elemszám azt sem zárja ki, hogy véletlen.) Az összefüggés egyébként lényegében evidens, majdnem triviális: a kevésbé értelme-sek inkább hitelt adnak az ilyen előítéleteknek, véleményük, gondolkodásuk sablono-sabb, preformáltabb, mint az értelmesebbeké. Nem lehet azonban minden előítéletre általánosítani, hisz mindennapi tapasztalat, hogy a magasan kvalifikált értelmiségiek is előítéletesen viszonyulhatnak például faji kérdéshez, hosszúhajviselethez stb. Az elő-ítéletes viszonyulás nem függvénye az iskolai végzettségnek, de alacsonyabb mentális civilizációs szinten minden bizonnyal gyakoribb. Az a tény, hogy a fogyasztók többsége
alacsony mentális színvonalú, tehát erősen preformált tudati sémákban gondolkodik, azt is jelenti, hogy csak az tetszik nekik, ami ettől nem tér el. Más vizsgálatokból tudjuk ( Szakács – Münnich 1972), hogy alacsony iskolai végzettséggel rendelkező alkoholis-ták szimpátiaviszonyulása sablonizált, érzékszervi szinten és értékítéletek szintjén egy-aránt. Preformált, viszonylag kisszámú ítélethez mereven ragaszkodnak. Az tetszik nekik, aki (ami) olyan, amilyennek szerintük lennie kell. Ez az elvárás a propagandának mind a tartalmát, mind formai elemeit (tehát magát az üzenetet) primitív sablonokba kénysze-rítené, ezért az igényesség érdekében eleve vállalni kell bizonyos hátrányokat a hatást ille-tően. Könnyen lehet például, hogy a kiemelkedően pozitív érzelmekkel minősített 4. sz.
plakát azért tetszett annyira a D-férfiaknak (4. táblázat 8. sz. ismérv = 12,2), mert a „Sok ital méreg” üzenet, valamint a halálfejszimbólum jól rácseng ismereti és perceptuális sablonjaikra. Ugyanez plakát (valószínűleg éppen sablonos jellege miatt) az egyetemista férfiaktól a legalacsonyabb minősítést kapta (4. táblázat 8. sz. ismérv = 3,7), bár többen kiemelkedően jónak tartották a grafikus művész szellemes konkretizálás-megoldását. Ez a „hatékonysági dilemma” azonban a propaganda-lélektan általános problémái hoz veze-tő kérdés, amely a pályázat kétségkívül legkiemelkedőbb plakátjait kiválasztó zsűrinek – köztük egyikünknek – sok gondot okozott.
3. Vélemény a plakátokról (5–14. ismérvek: EMO, IND)
A szemantikus differenciálok alapján adott plakátminősítések általában tendenciaszerű-ek, attitűdszerűek. Ezalatt azt értjük, hogy leggyakrabban azonosan minősítik az öt pla-kátot a megkérdezettek, tehát vagy mindet pozitívan, vagy mindet közepesen stb. Ennek tudható be, hogy igen sok a „belső korreláció”, azaz az egyes EMO- és IND-értékek egymással legnagyobbrészt szignifikáns pozitív korrelációban vannak. Az egyes vizsgálati csoportok között viszonylag kevés különbség van a plakátok érzelmi jelentéstartalmát illetően. Sem a fogyasztási tendencia, sem az iskolai végzettség nem határozta meg dön-tően a jelenséget.
Legkirívóbb eltérés a 4. sz. plakát esetében adódott (értelmezését az előző pontban kí-séreltük meg.) Az eltérés legnagyobb a D és E férfiak között (P% = 0,4), de a dolgozó nők és férfiak között is jelentős (utóbbiak javára P% = 2,8). A véleménykülönbség indulatilag telített (13. ismérv: DF vs. EF P% = 1,4).
A 3. sz. plakát különösen a nőkből váltott ki magas hőfokú válaszokat (5. táblázaton 12. ismérv: EN = 19,5; DN = 18,3.) Az eltérő megítélés csak az egyetemisták csoportjában éri el ugyan a szignifikanciaszintet (12. ismérv: EN vs. EF = 4,7 P%), de valószínűnek látszik, hogy az iskolai végzettség nem játszik szerepet (E vs. D = 90 P%), inkább csak a vizsgált személyek neme (N vs. F = 19 P%).
Már utaltunk arra, hogy az előítéletekkel szemben, amelyek az alkoholfogyasztást „meg-ideologizálják”, a nők fokozottan engedékenyeknek látszanak. Most önkéntelenül adódó gondolat, hogy a nők inkább elfogadják az alkoholizmus = betegség koncepciót, mint a fér-fiak. Nem kellene kicsit szigorítani a nőknek ezen az elfogadó-odaadó szemléletén?
Úgy látszik, mintha egyrészt eleve beletörődnének abba, hogy „ilyenek a férfiak”, más-részt pedig abba, hogy bizonyos körülmények között „inni kell”.
A felsoroltakon kívül nincs jellemző különbség az egyes csoportok érzelmi-indulati viszonyulásában. Mégis néhány tényező viszonyulást meghatározónak mutatkozott:
1. Az idősebbek inkább voltak „indulatosak”, különösen az 1., 2. és 4. sz. plakáthoz való viszonyulásukban (2. vs. 10., 2 vs. 11. és 2. vs. 13. viszonylatokban szignifi-káns pozitív korrelációk. Együtthatók: 321 [185], 246 [38] és 267 [84]).
2. Az idősebbek pozitívabb érzelmi jelentést tulajdonítottak az 1. sz. plakátnak, mint a többieknek (2. vs. 5. viszonylatban szignifikáns pozitív korreláció. Együttható:
139 [231]).
3. Azok, akik pozitívan viszonyultak az 1. sz. plakáthoz, általában kevéssé fogadták el az alkoholfogyasztást indokoló előítéleteket, és fordítva (5. vs 15. viszonylat szigni-fikáns negatív korrelációja: –127 [–273]) .
Az 1. és 2. pontban foglaltakat akár véletlenszerű műterméknek is tekinthetjük, hisz mint láttuk (a 3. táblázaton), a vizsgálatban részt vettek életkora gyakorlatilag azonos. A né-hány tizedévnyi különbség matematikailag lehet releváns, értelmezhető jelentése azonban (ebben az életkorban!) nincs. Valószínűbb, hogy a számok között ezúttal elveszett a lé-nyeg, amire a 3. pont tartalma utal. Ez a plakát mintegy vízválasztóként működik, csak azoknak tetszett, akik nem adnak hitelt a szeszesital-fogyasztást indokoló előítéleteknek, s nem tetszett az előítéletekkel takaródzó fogyasztóknak. (Talán nem véletlen, hogy itt is a nők vannak többségben.) A megkülönböztetett viszonyulás érthető: a józanságát már többször elvesztett fogyasztó drasztikus támadásnak érezheti az emberi mivoltát kétségbe vonó üzenetet. Igaz, kívánatos lenne, hogy a társadalomban kialakuljon olyan közvéle-mény, amely az alkoholizálást emberi voltunkat fenyegető veszélynek minősíti, de alig remélhető, hogy ilyen attitűd éppen az alkoholizálóban alakítható ki legkönnyebben. Az üzenet címzése tehát téves.
4. Vélemény az alkoholizmus elleni plakátpropagandáról (17. sz. ismérv: PLA)
A „Kár a pénzt ilyen plakátokra pazarolni” ítélettel a D csoport tagjai inkább egyet-értettek, mint az egyetemisták (6. táblázaton: 17. ismérvek: –0,4 és –1,0. Szavakra fordít-va: a dolgozók majdnem vélemény nélküliek – különösen a nők [–0,2], az egyetemisták véleménye pedig: „Nem igaz”.) A kérdésben szignifikáns a különbség (D vs E = 2,7 P%), ami főként a két csoport nőtagjainak nézetkülönbségéből adódik (DN vs EN = 3,3 P%).
A kérdést azért használtuk ebben a megfogalmazásban, mert előzetes tájékozódásaink során szinte mindenki kimondta azt, szentenciaszerűen, többé-kevésbé azonos szavakat használva s szinte mindenki indulatosan. Ilyen alkalmakkor rendszerint szubjektív tapasz-talatokkal támasztották alá nézetüket, amelyekből az a meggyőződésünk támadt, hogy ebben az ítéletben mindenki azt akarja inkább mondani, hogy „Hagyjanak nekem békét!”
Tulajdonképpen annak megítélésére kívántuk felhasználni ezt a kérdést, hogy kit mennyire frusztrált az üzenet. Az eredmények nem igazolták ezt a várakozásunkat, s az óvatos mérlegelésekből inkább valódi értékítéletre, mint szubjektív indulatokra kell kö-vetkeztetnünk. Így azt a tényt, hogy az alacsonyabb iskolai végzettségűeknek nincs vé-leményük a kérdésben (3. vs 17. viszonylat szignifikáns negatív korrelációs együtthatója:
–345 [–275]), inkább tanácstalanságuk, érdektelenségük jeleinek kell tekintenünk, mint frusztráltságuk hiányának. Hogy mégsem teljesen alaptalanul tulajdonítottunk ilyen je-lentést is a mutatónak, azt iga zolja a már bemutatott szoros kapcsolat az italra költött bevallott összeg nagysága és e mutató között (amiből következően korreláció van a jöve-delem és PLA-érték között is: 225 [–61]).
A plakátokhoz való pozitív érzelmi viszonyulás általában együtt járt a propaganda hasznosságának elismerésével (minden EMO esetén negatív korrelációs tendencia, a 2.
és 3. sz. plakátoknál pedig szignifikáns is: –216 [–23], –246 [–120]), azaz pontosabban:
akiknek inkább volt véleményük, azok szerint a plakátpropagandára nem „Kár a pénzt pazarolni”, s érzelmi viszonyulásuk is általában pozitív volt.
Azok, akik az alkoholfogyasztás nemkívánatos következményeit hangoztató előítéle-tekkel (ANT) egyetértettek, általában elutasították a PLA-ítéletet (16. vs 17. viszonylat szignifikáns negatív korrelációs együtthatója: –248 [–103]).
A két összefüggés nem triviális! Nem csak arról van szó ugyanis, hogy akinek tetsze-nek a plakátok, az hasznosnak is tartja a propagandát, és aki szerint az alkoholfogyasz-tás káros következményekkel jár, az szükségesnek tartja az alkoholizmus elleni propa-gandát. Attól ugyanis, hogy valakinek tetszik a plakát, és hogy az alkoholfogyasztást károsnak tartja, még lehetne az a véleménye, hogy általában kár a pénzt propagandára pazarolni, mert úgysem lehet eredményt elérni vele, gondolhatná azt, hogy ilyen pla-kátokra kár a pénzt pazarolni stb. A kérdés lehetővé tenné, hogy tetszése, egyetértése stb. ellenére kifejezze szkepszisét az alkoholizmus elleni propagandát illetően. És nem ez történt! Tehát nem igaz, hogy a közvéleményre sommásan propagandaellenes nézet lenne a jellemző!
5. A 2. sz. plakát hatása a képzetáramlásra
Bármely kötetlen verbalizálás esetén várható, hogy a feszültséghordozó tartalmak relatív gyakorisága csökken, hisz a beszédnek egyik fontos funkciója éppen a feszültségcsökken-tés. A 7. táblázat adatai azt mutatják, hogy a 2. sz. plakát bemutatását követő idő alatt a négy ismérv közül három esetében valóban csökkenő tendencia mutatkozik minden csoportban. Azt a tényt tehát, hogy csökkent a szorongást, autoagresszivitást és ambiva-lenciát kifejező tartalmak relatív gyakorisága, nem tulajdoníthatjuk a plakát hatásának, hisz valószínű, hogy enélkül is csökkent volna.
Az agresszivitás egyöntetű növekedését azonban (éppen ezért is) a plakát hatásának tulajdonítjuk.
Valóban megbízható csak akkor lenne az állításunk, ha kontrollkísérlet is rendelkezé-sünkre állna. Ezzel kapcsolatos vizsgálatok az OIE Klinikai Pszichológiai Kutatóban fo-lyamatban vannak. Sine morbo főiskolai hallgatók adataiból az a benyomásunk, hogy az agresszív tartalmak csökkennek, a szorongásos jellegűek viszont szaporodnak. A jelenség értelmezéséhez még nem áll elég adat ren delkezésünkre. Nem zárható ki az sem, hogy maguk a mutatók (skálák) kevéssé diszkrétek.
Az egyes csoportok között nincs jellemző különbség a mutató nagyságait (HAG = 21. sz. ismérv) illetően. Leginkább eltérően az iskolai végzettségükben legkülönbözőbb csoportok reagáltak (7. táblázaton 21. ismérv = EF 0,3012; DF = 0,0806). Az ismérvek közötti összefüggések elemzésekor kapott korrelációk a következők:
A kiváltott agresszivitás szignifikáns negatív korrelációban van az italra költött összeg nagyságával (1. vs. 21. = –214 [17]) és a már említett induló agresszivitással (20. vs. 21 = –464 [–528]). Tehát minél többet fogyaszt, minél idősebb, és minél agresszívebb a vizs-gált személy, annál kevésbé fokozódott képzetáramlásában az agresszív tartalmak rela-tív gyakorisága. Ezeknek az összefüggéseknek az elemzésével már foglalkoztunk. Pozirela-tív korrelációt csak egyet találtunk (19. vs. 21. = 192 [262]), amely arra enged következtetni, hogy a legszorongóbbak reagálnak a legagresszívebben!
A szorongás viszont szignifikáns negatív korrelációban van a kiváltott szorongással, te-hát minél szorongóbb valaki az induláskor, annál kevésbé fokozódik szorongása a plakát hatására (18. vs. 19. = –462 [–530]). (Ez ugyancsak az induló érték törvényének érvénye-sülését mutató összefüggés.)
Azaz: a plakát hatására a szorongók szorongása csökkent, agresszivitásuk növekedett.
7. táblázaton: EF 18. ismérve = 2,2848 a legmagasabb érték, azaz, ők a legszorongób-bak. Ugyanakkor a 19. ismérvük = –0,5438 szintén a legmagasabb, tehát az ő szorongá-suk csökkent a legnagyobb mértékben. Az agresszív reagálást jelző 21. ismérvük pedig
= 0,3012 ismét a legmagasabb, tehát ők reagáltak a legagresszívebben. A „szorongásból agresszió vált”. Ha nem így van is, figyelemre méltó a váltásnak ez a jellege.
Nem a sok szeszes italt fogyasztók reagáltak tehát fokozódó agresszivitással, hanem a szorongók, akik keveset költenek italra. (Szignifikáns negatív korreláció : 1. vs 18. = –96 [–246]). Azaz az egyetemi hallgatók, közülük is elsősorban a fiúk. Mint a 7. táblázaton látható, ugyanakkor autoagresszivitásuk is (amely szintén a legmagasabb volt) a legna-gyobb mértékben csökkent (23. ismérv = –0,8479).
Ha tudjuk is követni a szorongás–agresszióváltás pszichopatológiai mechanizmusát, vizsgálatunkból nem tudjuk magyarázni, hogy mi okozhatta a legértelmesebb csoportnak ezt az ellenséges reakcióját.
Mindenesetre abból a tényből, hogy többé-kevésbé mindenki így reagált, annyit le-szűrhetünk, hogy ez az eredmény nem illeszthető hipotézisünkbe, más magyarázat szük-séges.
Mindenekelőtt meg kell néznünk, nem a 2. sz. plakát sajátos hatásáról van-e szó. Nem lehetséges, hogy a többitől eltérő mértékben váltott ki agresszivitást? Ebben az esetben
ugyanis a kiváltott agresszivitást nem hozhatjuk kapcsolatba azokkal a mutatókkal, ame-lyek az összes plakátra globálisan érvényesek.
A 4. és 5. táblázat adataiból leolvashatjuk, hogy az egyes plakátok külön-külön milyen érzelmi-indulati hatást váltottak ki az egyes csoportokból. A (6) és (11) sz. ismérvek vonat-koznak a 2. sz. plakátra. Az összátlagok (Atl.) azt tanúsítják, hogy vizsgálati csoportunk egészére vonatkoztatva a 2. sz. plakát sem érzelmi, sem indulati hatását illetően nem kü-lönbözik lényegesen a többitől. (Igaz, az egyetemista fiúknak ez a plakát volt a legkevésbé pozitív érzelmi jelentőségű, ők azonban minden más plakáthoz is sokkal kevésbé pozitív érzelmekkel viszonyultak: a 4. táblázaton látható EMO-átlagok = 4,0, ami majdnem fele az átlagnak!). Az általa kiváltott általános agresszivitásfokozódást tehát az összes plakátra vonatkoztathatjuk.
Ez pedig az alkoholizmus elleni plakátokkal szembeni olyan általános ellenállásra utal, amely nem magyarázható kizárólag fogyasztási szükséglettel, hisz ez utóbbi a vizsgálati személyeknek csak egy részénél vált számottevő mértékben kimutathatóvá. Sőt, miután a relatíve legnagyobb agresszivitást éppen a legkevésbé fogyasztókból váltotta ki, azt kell mondanunk, hogy a plakátokkal szembeni ellenállásnak biztosan van a fogyasztási ten-denciától független tényezője is.
Azon túl, hogy frusztrálja fogyasztási szükségletét, miért érinthet valakit érzékenyen az alkoholizmus elleni propaganda? Talán azért (s ez nem vizsgálatunk eredményei közé tartozó gondolat, hanem csak abból következtethető feltevés), mert az üzenet sérti a cím-zett valamely más szükségletét, például kompetenciaigényét.
Ezek a plakátok ugyanis semmi olyan új információt nem közölnek, amelyet a címzett ne ismerhetett volna, amelyet tehát ne mérlegelhetett volna. „A sok ital méreg!” Persze, hogy az, mindenki tudja, az is, aki iszik, sokat iszik.
A nikotin is méreg (a kevés is, akárcsak az italból!), az autók, házak, gyárak füstje is az, sőt az orvosság is az (ha sok). Aki iszik, dohányzik stb., az mind tudja mindezt, módja volt mérlegelnie. (Hansson és Saarmann (1970) kutatásaiból tudjuk, hogy a sze-szes italt fogyasztó iskolásgyerekek inkább tisztában vannak az alkohol káros hatásaival, mint a nem fogyasztók!) És mégis, esetleg egyetértő, helyeslő döntése ellenére is iszik, dohányzik stb.
Iszik, akár azért, mert azt hiszi, hogy őt nem fenyegeti az a veszély, hogy alkoholista beteggé (vagy pláne „nem emberré”) válik, akár azért, mert már nem tud, vagy nem akar nem azzá válni. Sőt, kifejezetten azért iszik esetleg, hogy a „csavargó”, „garázda”,
„bűnöző” stb. kategóriákból a kíméletet élvező társadalmilag védett „betegszerep”-be kerülhessen. Mindegyik esetben a közlés és implikációi (ti., hogy ne igyék) frusztrálhatja a címzett „önrendelkezési jogát”, pontosabban azt a szükségletét, hogy önállóan döntsön afelől: mennyit és mit kockáztat azért az élvezetért, amit a szeszesital-fogyasztás számára jelent.
A 2. sz. plakát pedig implikált vádat továbbíthat a nem fogyasztó címzett felé, míg a „búfelejtés végett” ivók számára heurisztikus élmény lehet.
Az ellenérzéseket azonban az értelmes, és mint az indulóértékekből láthatjuk (7. táb
lázaton a 18. sz. ismérv), szorongó személyek legyűrik akkor, amikor a véleményüket kérdezik az alkoholizmus elleni propagandáról, hisz belátják, hogy az alkoholizmus el-len harcolni kell, és ez egy mindenképpen kihasználandó lehetőség ebben a harcban.
(Globetti és Harrison (1970) vizsgálataikban hasonló eredményre jutottak: a megkérde-zett egyetemi hallgatók nagy része szerint az alkoholizmus elleni propaganda fontos és hasznos.) A kevésbé értelmes, és agresszív (7. táblázat, 20. sz. ismérv) személy azonban gátlás nélkül alakítja ki és vallja is azt a véleményét, hogy ami neki élvezetet szerez, amit csinál (és amiért a társadalom nem bünteti őt, sőt bizonyos mértékig szociálisan meg-erősíti!), az jó, az tehát nem lehet rossz. Azt kérni tehát tőle, hogy ne tegye, mert hely-telen, értelmetlen, veszélyes, alkoholizmushoz vezet stb. eleve reményhely-telen, hisz benne semmilyen evidencia nem él ezekről az elvekről, sőt, véleménye szerint a szeszesital-fo-gyasztás fokozza a szexuális képességeket, kevésre szüksége van a szervezetnek stb. Az alacsonyabb mentális-civilizációs színvonalú személyek fogyasztását hamis tudattartal-mak (előítéletek) is támogatják, amelyeket az alkoholizmus elleni közlések nem cáfolnak meg, nem hatástalanítanak! (Kivételnek tekinthető az ebből a szempontból is újszerű 5. sz. plakát!)
Az alkoholizmus elleni plakátok tehát frusztrálják a fogyasztást motiváló szükségleteket, anélkül azonban, hogy valamely más szükségletre támaszkodnának, frusztrálják a szeszesital
fogyasztással kapcsolatos attitűdöket, anélkül, hogy ezeket érvénytelenítenék, s végül frusztrál
ják a címzettek kompetenciaigényét, ahelyett, hogy erre építenének.
Az öt plakát mégis minden bizonnyal az első jelentős lépés hazánkban az alkoholizmus elleni propaganda terén. Feltétlenül eredményes kezdetként értékelhető. Ahhoz azonban, hogy a szociálpszichológiai propagandakutatásokból ismert „bumeráng effektus” ne rontsa le az elért eredményeket, tovább kell lépni.
Befejezésül: vizsgálatunk tovább gondolásából fakadó propagandajavaslatok:
1. A mostanival azonos tartalmú vagy lényegileg hasonló propaganda esetében ér-demes lenne a „rejtett meggyőzés” módszerét alkalmazni. Így ugyanis kialakíthatók új tudattartalmak anélkül, hogy velük szemben hamis tudati elemeken nyugvó ellenállás lenne mobilizálható. Ezt a technikai formát sokan javasolják minden etikai és technikai nehézsége ellenére is, éppen a reklámkutatásban bebizonyosodott hatásossága miatt. Az effajta vizsgálatok technikáját és kritikáját hazai vizsgálati anyagán dr. Móricz Éva (1968) mutatta be.
2. Változatos technika esetén azoknak a motívumoknak az érvénytelenítésére kellene törekedni, amelyek a szeszesital-fogyasztásban gyakoriak. A „Semmit sem old meg” erre volt kísérlet. Sikeres megvalósításnak látszik a „Szórakozás?”, amely az egyik legelterjed-tebb motívum, a „szociális” ivás ellen érvel úgy, hogy a fogyasztás presztízsmozzanatát