FArAGó KlárA
Megjelent angol nyelven: In: Ball, D. J. – Stern, R. M. (eds) (1992): Risk communication: dealing with the spectrum of environment and health risks in Europe.
Report of a WHO consultation, Ulm 28–30 November, Research report No. 11.
Magyar nyelven olvasható: In: Faragó Klára: Kockázatpercepció és Kockázatkommunikáció. Kandidátusi értekezés. 3.2. fejezet.
Összehasonlítva a Nyugat-Európában, Észak-Amerikában és Japánban tapasztalható helyzettel, a kelet- és közép-európai országokban élő emberek egészségi kilátásai igen szo-morúak. Az e térség országaiban élő emberek egy évtizeddel rövidebb ideig élnek, a gyer-mekhalandóság magasabb, mint az iparosodott világ többi térségében. Az akut légzési zavarok, valamint az ólommérgezés a gyerekkorban előforduló legsúlyosabb egészségügyi problémák között szerepelnek. A leggyakrabban egyes keringési problémák és a dagana-tos megbetegedések állnak a halálesetek hátterében, és ezeknek a betegségeknek a száma tovább növekedett az elmúlt években. A ’60-as évek óta nyílt ki az olló a keleti és a nyu-gati országok között, amikor is nyugaton elkezdett határozottan növekedni, míg keleten csökkenni a várható élettartam.
Ezek a keleti országokban tapasztalható sötét kilátások több okra vezethetőek vissza.
A légzési és a daganatos megbetegedések nagy számában környezeti problémák ma-nifesztálódnak. Az emberek élet- és munkakörülményei fokozott stresszhelyzetet te-remtenek számukra, ami légzési és daganatos megbetegedésekhez vezet. További ok az emberek életmódjában keresendő, kevéssé törekszenek az egészség megőrzésére vagy javítására, sokan dohányoznak, magas az átlagos alkoholfogyasztás, az öngyilkossá-gok száma, és kevesen sportolnak vagy törődnek azzal, hogy táplálkozásuk egészséges legyen.
Ez a hátrányos helyzet komoly feladatot ró a térség új kormányaira. Minden ország-ban új, nem várt gazdasági, társadalmi és politikai problémák jelentkeztek, újra fel kell építeni az ipart és az infrastruktúrát, új közigazgatási rendszert kell teremteni, vissza kell fizetni az adósságokat, újonnan jelentkező társadalmi problémákkal (munkanélküliség, még nagyobb szegénység) kell megbirkózni. A nagy költségeket igénylő egészségjavító és környezetjavító intézkedések könnyen hátra kerülhetnek a szükséges tennivalók listá-ján. (Példaképpen érdemes megemlíteni, hogy a társadalombiztosítás költségvetése hiányt
mutat, a kormány ezt a gyógyszerek árának egyre fokozottabb növelésével, az orvosok létszámának csökkentésével, a nyugdíjak szintjének visszaszorításával, a nyugdíjkorhatár emelésével próbálja ellensúlyozni.)
A gazdasági, politikai és adminisztratív tényezők mellett a kockázatkommunikáció hiánya, nem megfelelő volta is hozzájárult a környezet és egészség jelenlegi állapotához.
Általában elmondhatjuk, hogy a szakértők, a közigazgatásban dolgozók és az emberek általában nem ismerték fel a prevenció fontosságát, ugyanakkor hiányoznak az eszközök a már kialakult károk orvoslására. A kockázattal kapcsolatos rövidlátó perspektíva meg-változtatására hatékonyabb kockázatkommunikációt kellene meghonosítani.
KÖRNYEZETI KOCKÁZATOK KOMMUNIKÁCIÓJA Ebből a széles körű problémahalmazból a kockázatkommunikációra koncentrálok a to-vábbiakban.
A térség egyik legsúlyosabb problémája a környezeti szennyezés. Ez a súlyos környezeti károsodás Közép-Kelet-Európában az elmúlt 45 évben kialakított társadalmi-gazdasági struktúrában gyökerezik. A World Resources Közép-Európával foglalkozó 1991–92-es számában felsoroltak alapján a következő fő tényezőket lehet említeni, amelyek a jelen állapot kialakulásához vezettek:
• A centralizált tervezés eredményeképpen a vállalatvezetőkre nyomást gyakoroltak abba az irányba, hogy erőforrásaik allokációjakor a termelési előírások teljesítését tartsák szem előtt, és ne újabb, jobb technológia beszerzésére vagy a hulladékok kezelésére fordítsák azokat.
• A politikai ellentétek miatt a nyugati országok nem engedték megszerezni az álta-luk kifejlesztett új technológiákat.
• Eközben az elmaradott, nem hatékony ipar egyre több hulladékot termelt anélkül, hogy a következményekkel gondolt volna. A hazai erőforrásokra való hagyatkozás kényszere miatt a nagymértékben levegőszennyező szén volt a domináns energia-forrás.
• Nem ösztönözték a felhasználókat az energiával való takarékoskodásra és a környe-zet tisztán tartására. Az energia és a terméskörnye-zeti erőforrások ára irreálisan alacsony volt, nem követte az előállítás költségeit, emiatt rossz hatásfokkal és pazarlóan használták fel az energiát. Az energia túlzott felhasználását nem büntették sem a vállalatok, sem a magánszemélyek esetében.
• Az ipar az állam fennhatósága alatt állt, amely a profit nagy részét elvonta a válla-latoktól, és újra elosztotta. Az újra elosztás központi terveken és a vállalat előző évi felhasználásán alapult (és csak kis mértékben a vállalat által termelt profiton), ez a helyzet arra ösztönözte a vállalatokat, hogy akkor is elköltsék a nekik kiosztott
összeget, ha az nem volt szükséges, ha ugyanazt a keretet a következő évben is meg akarták kapni. Az erőforrásokkal való gazdálkodás irracionálissá vált.
• A vállalatok önfenntartása nem lévén szempont, az állam a környezetszennyezés költségeit beépítette az odaítélt évi költségvetésbe. A vállalatoknak így nem állt érdekében a környezetszennyezés szabályozása.
• Létezett ugyan kiróható környezetszennyezési büntetés, ami elvben motiválhatta volna a környezetszennyezés csökkentését, de általában ezeket a büntetéseket nem hajtották be, vagy olyan kicsi volt a kirótt összeg, hogy nem érte meg az, hogy vál-toztassanak a meglévő gyakorlaton. A vállalatok tehát nyugodtan folytatták meg-szokott tevékenységüket.
• A környezet állapotával és a következményes egészségügyi hatásokkal kapcsolatos információk nem voltak nyilvánosak, a központi döntések bírálata pedig nem volt tanácsos.
A nyugati társadalmakban már felismerték, hogy a lakosságot be kell vonni a sorsukat érintő döntésekbe. Kommunikációra és az állampolgárok részvételére van szükség a tár-sadalmi konfliktusok elkerülése végett, de azért is, hogy a bonyolult tártár-sadalmi helyzet összes aspektusát figyelembe venni képes döntések születhessenek.
Ahhoz, hogy a szó általunk használt értelmében vett kommunikáció megvalósulhas-son, néhány előfeltétel megléte szükséges. Először is partnerek kellenek, akik elismerik és elfogadják egymás partnerségét. Másodszor, közös nyelv szükséges, amely talaján a felek figyelembe veszik egymás nézeteit és értékeit. Harmadszor, a kommunikáció szándéka és az eredménybe vetett hit is alapvetően fontos, negyedszer pedig a kommunikáció lyait le kell fektetni (Közép- és Kelet-Európában törvényi szabályozás szükséges a szabá-lyok biztosításához).
A politikai változások egyedülálló lehetőséget kínáltak arra, hogy a környezeti szem-pontokat beépítsék az új gazdasági és törvényi rendszer szövetébe. Az 1989–90–es évek-ben a pártok egymást túllicitálva ígérték környezetvédelmi programjuk kidolgozását.
Ennek ellenére mindenütt számos kulturális, jogi és gazdasági hátráltató tényező lassítja a szükséges változásokat a környezeti politika, valamint a kockázatkommunikáció gya-korlati megvalósításában.
A KÖRNYEZETVÉDELEM ÉS A KOCKÁZAT KOMMUNIKÁCIÓ TOVÁBBFEJLŐDÉSÉT GÁTLÓ TÉNYEZŐK
Társadalmi és kulturális tényezők: Kelet- és Közép-Európában a politikai rendszerek drá-mai változásokon mentek át. Az emberek kezdetben azt várták, hogy gyorsan megvalósul országukban a nyugati típusú piacgazdaság, az azzal járó jólét, ezért lelkesedtek a
demok-ratikus átalakulásokért is. Manapság azonban, tapasztalva életszínvonaluk esését, már csalódtak a körülöttük fenyegetően szaporodó új problémák miatt (a munkanélküliség, az infláció és a nemzetiségi ellentétek), és sokan kiábrándultak a politikából is. A távol-ság a politikai vezetők, az intézmények és a lakostávol-ság között egyre nő, a múltat és a jelent állandóan átértelmezik, s ennek eredményeképpen egy újfajta anómia uralkodik el a tár-sadalmon. Ezeknek az országoknak a múltban még soha sem sikerült stabil demokráciát kialakítaniuk, nincsenek tehát meg a demokratikus társadalom tradíciói.
A térség környezeti mozgalmaival foglalkozó írások megegyeznek abban, hogy az át-lagember attitűdjét a passzivitás és a (tanult) tehetetlenség jellemzi (Glinski 1992; Hardi – Juras – Tóth – Nagy 1992; Fisher 1992). A lakosság még mindig az állam paterna-lizmusára hagyatkozik, az emberek nem bíznak abban, hogy sikeresen megváltoztathat-ják a nem közvetlen befolyásuk alatt lévő történéseket. Nem értik a politika szabályait, és nem ismerik fel a politikai változások által kínált új lehetőségeket. A múlt rendszer visszaélt a közösségi magatartás eszméjével, ezért az emberek nem szívesen csatlakoznak kollektív akciókhoz, annak ellenére, hogy igényelnének olyan szervezeteket, amelyek ki-fejezésre juttatják érdekeiket. A szlovákiai és lengyel közvélemény-kutatások adatai jól mutatják a környezetvédelmi ügyek iránt egyre csökkenő elkötelezettséget: míg 1990-ben a fontossági sorrendben az elsők között szerepelt a környezetvédelem, addig 1991-ben már a magánélet és az életszínvonal kérdései kerültek előtérbe.
Az önszerveződő társadalmi csoportok (a továbbiakban egyszerűség kedvéért NGO-nak hívom az angolszász terminológia alapján, ami a ‘non governmental organizations’
rövidítése) a nyilvánosság szervezett formában történő participációjának ezen egységei a kommunista rendszerben jöttek létre spontán, alulról szervezett környezetvédő csopor-tok formájában, és akarva-akaratlanul, helyzetüknél fogva a politikai ellenállás részévé váltak. Jó példája volt ennek a dorogi égetőmű elleni szervezett megmozdulás, amely-nek során a lakosság petíciót írt alá a tervezett létesítmény ellen, enamely-nek ellenére az állam változatlanul a létesítmény felépítése mellett döntött, figyelmen kívül hagyva a lakosság ellenérzéseit. A hasonló spontán, alulról szervezett csoportok e térségben Glinski (1992) jellemzése szerint szimbolikus értékeket követtek, spontán, érzelmi stílus, és kooperációra nem hajlamos attitűdök mozgatták őket, és igen kevés információval rendelkeztek a szó-ban forgó kérdésekben. Az NGO-kszó-ban általászó-ban kevés volt a szakértelem, ellenkulturális tradíciókból táplálkoztak, és lokális környezeti problémákra koncentráltak. Céljaik eléré-sére az alulról jövő nyomás eszköze állt csak rendelkezésükre. (Magyarországon ez a leírás nem minden esetben fedte a valóságot, mivel az NGO-k itt néhány esetben – pl. a bős–
nagymarosi kérdésben – igenis hathatós fegyverként használták fel a szakértői véleménye-ket.) A politikai változások után ezen szervezeteknek újra kellett definiálniuk szerepüket és stratégiájukat. Megnyílt a lehetőség arra, hogy az újrateremtett politikai intézményekbe belépjenek. E csoportok feladatának mindenképpen annak kellene lennie, hogy a konf-rontáció helyett a kormánnyal való kooperáció útjait keressék, akkor is, ha pillanatnyilag ellenzéki szerepet töltenek be.
A múlt azonban még mindig hatást gyakorol az NGO-k tevékenységére. Ellentétek vannak a különböző személyek és csoportok között abban a tekintetben, hogy részt ve-gyenek-e a politikai rendszerben, vállaljanak-e szerepet a kormányzás valamilyen szintjén, vagy továbbra is opponáljanak, és a kooperáció minden formáját elutasítsák. Ez az utóbbi álláspont valójában annak az eredménye, ahogy sokan a „kooperáció” fogalmát értelme-zik: szerintük ez egyet jelent a hatalom előtt való meghátrálással, a saját célok feladásá-val, az őket megkülönböztető jellemzők elvesztésével. Az NGO-k igen kevéssé bíznak az új kormányokban, és kooperáció helyett a konfrontáción alapuló kapcsolat fenntartásán fáradoznak. (Ez a gondolatmenet nem minősíti pozitívan a térség kormányait, csak az NGO-k szemléletváltásának a szükségességét hangsúlyozza.)
Az NGO-k másik problémája az, hogy nincsenek még meg a kiépített kommuni-kációs és kooperációs csatornák az egyes csoportok között. Több kisebb csoportosulás nem is kívánja saját tevékenységét más egységekkel összekötni, mert különböző politikai pártok hívei, különböző módszereket tartanak célravezetőnek a környezeti célok megva-lósításához, és mert többé vagy kevésbé osztják a természettel kapcsolatos fundamentális értékeket. Következésképpen erejük a koncentrálódás helyett szétforgácsolódik, és ebben az általában politikai ellentétektől túlzottan is hangos régióban egységük hiánya aláássa hitelességüket.
A lakosság azokban az esetekben támogatja az NGO-kat, amikor valamilyen új tele-pítés vagy beruházás sérteni látszik a helyi érdekeket, többnyire azonban bírálja tevékeny-ségüket, mert úgy tartja, hogy a környezeti célok konfliktusban állnak a helyi gazdasági érdekekkel. Fisher (1992) rámutat arra, hogy a leginkább az ipari munkásság helyzete változott, ők lettek a piacgazdaságba való átmenet fő vesztesei, akiket a munkanélküliség is legjobban fenyeget. Ez a réteg megfelelően képzett, de ismeretei idejétmúltak, ezért konzervatívan ellenzi a változásokat. Így tehát a passzivitás és a kollektív aktivitásba vetett bizalom hiánya is visszatartja az embereket attól, hogy az NGO-khoz csatlakozzanak.
A döntéshozók kultúrájából másfelől ugyanúgy hiányzik a lakossággal való kommuni-káció és kooperáció hagyománya.
A politikai hatalom birtokosainak máig is működő reflexe az információk elrejtése.
A vezető egyének, szervezetek a kommunikációt gyakran még mindig egyoldalú folya-matnak tekintik, amelyben az a céljuk, hogy saját nézőpontjukat elfogadtassák. A lakos-ságot még kis intelligenciájú, irracionális ellenfélnek tekintik, akit oktatni kell. A prob-lémák konfrontáció útján való megközelítése gyakoribb, mint a kooperatív megközelítés, csakúgy, mint az NGO-k esetében. A múltban kiépített hierarchizált társadalmi struk-túra maradványaként a kommunikáció nehézségeit az azonos vagy eltérő döntési szinten álló hivatalnokok között is tetten érhetjük. A kormányok megpróbálják megosztani a kör-nyezetvédő csoportokat azzal, hogy egyeseknek kedvezményeket nyújtanak.
Gazdasági korlátozó tényezők: A gazdaság komoly recessziót élt át a térség összes or-szágában. A gazdasági infrastruktúra instabil, nincs hosszú távra kidolgozott gazdasági stratégia. A környezetvédelem ezzel szemben hosszú távú, bonyolult tervezést igényelne.
A kormányokat továbbra is sakkban tartják a különböző érdekalapon szerveződött lobbik, és a demokratikus szervezetek még nem képesek ellensúlyozni ezt a nyomást. A kormá-nyok fő törekvése a gazdasági és társadalmi káosz elkerülése, ezért rövid távú megoldások-ra koncentrálnak. Kényes és ingatag helyzetük annak a veszélyét erősíti, hogy a problémá-kat az érzelmek, és nem az értelem jegyében közelítik meg. A környezetvédelem már nem élvez prioritást a tennivalók sorában.
Az NGO-k nehéz anyagi helyzetben vannak Kelet- és Közép-Európában. Pénzszerzési lehetőségeik korlátozottak. Tekintettel a sötét gazdasági kilátásokra, nem is remélhetnek jelentős segítséget a kormánytól. A nyugati országok tanfolyamok, információk biztosítá-sa, közös tervek megvalósítása útján, valamint pénzzel is segítették az NGO-kat, de ezek a források minden bizonnyal csökkeni fognak a jövő években.
Jogi korlátok: A legtöbb országban a lakossági részvétel jogi keretei hiányoznak, vagy csak felemás módon valósultak meg. A térség országainak alkotmányában csak általános elvek vonatkoznak a környezetvédelemre (Bulgária, Magyarország), általános garanciák biztosítják az információhoz való jogot (Bulgária), és általános elvek garantálják a lakos-ság részvételét (Magyarország). A korábbi Csehszlovákiában az alapvető szabadlakos-ságjogok magukban foglalnak egy specifikus paragrafust a környezet állapotával kapcsolatos tel-jes és pontos információ jogának, valamint a lakosság participációra vonatkozó jogának a biztosítására. Albániában és Lengyelországban nem garantálja az alkotmány az állam-polgárok környezeti jogait.
Bulgáriában és a volt Csehszlovákiában az új környezetvédelmi törvény már megszü-letett: Bulgáriában ez magában foglalja a környezettel kapcsolatos információkhoz való jogot, Csehszlovákiában pedig a levegőtisztasággal, a hulladékok kezelésével, a természet védelmével kapcsolatos kitételeket, valamint az információhoz való jogot. Azt is kijelenti a törvény, hogy a környezeti károsodást tapasztaló állampolgár köteles tenni valamit a kár elhárítása érdekében.
Lengyelországban az 1980 óta érvényben lévő törvény liberálisabb volt, mint a többi országban. Megengedi, hogy a polgári szervezetek a környezet javítása céljából akciókat kezdeményezzenek (pl. speciális problémák megoldására javaslatokat tegyenek, együtt-működjenek az ipari vállalatokkal, vagy bevonják a nyilvánosságot környezeti vitákba).
Magyarországon és Romániában a környezetvédelmi törvény még mindig az előké-szítés szakaszában van. Magyarországon olyan teljes körű törvényt akarnak kidolgozni, amely modellül szolgálhat a többi kelet-európai ország számára is. A törvénytervezetet, és különösen a lakosság participációjára vonatkozó paragrafusokat azonban még min-dig vitatják. A jelenlegi törvényben nincs elegendő olyan mechanizmus beépítve, amely az egyébként szigorú környezetvédelmi előírásoknak érvényt tudna szerezni (pl. a gyá-rak a veszélyes hulladékuk mennyiségét csökkenthetik, nyersanyagnak címkézve egyes hulladékokat). A környezetvédelem feladata megoszlik számos bizottság és hatóság kö-zött. A lakosság különböző fórumokon szót emelhet a környezet érdekében, de ez igen ritkán eredményez valódi változást. Romániában a jelenlegi törvény nem teszi lehetővé
sem a lakosság participációját, sem az információhoz való jogát, de az új törvényjavaslat már magában foglalja ezeket is. Albániában nincs külön környezetvédelmi törvény, és a lakosság részvételét semmi sem biztosítja. Ehelyett egy kormányzati bizottság feladata a beruházások környezetvédelmi szempontból való ellenőrzése.
A beruházások környezeti hatástanulmányának elkészítése kötelező Bulgáriában, Csehszlovákiában és Lengyelországban. Magyarországon a hatástanulmány nem kötele-ző, enélkül is kiadják a beruházási engedélyeket. Romániában és Albániában nincs erre vonatkozó törvény.
Ami az engedélyezés decentralizálását illeti, Lengyelországban és Csehszlovákiában sza-bályozták az állam és a helyi önkormányzatok szerepét, valamint a lakosság részvételét az engedélyezési folyamatban. Bulgáriában a helyi önkormányzatok jóváhagyása szükséges, a lakosság azonban csak akkor emelhet szót, ha a beruházás szabályellenes. Magyarorszá-gon a helyi hatóságok megtagadhatják a terület felhasználásra vonatkozó engedélyeket, a lakosság azonban csak nyomásgyakorlás útján érvényesítheti akaratát. Romániában és Albániában a döntéshozatal központosított, a lakosságot nem informálják a tervekről.
Magyarországon, Albániában, Romániában és Bulgáriában az információhoz való jog nem biztosított törvényes úton.
A régió országai hasonló utat járnak be ezen a téren. Jelentős nyugati segítséggel meg-próbálják átalakítani jogi rendszerüket korszerűbb környezetvédelmi szabályozók beve-zetésével. A nyugati modellek azonban nem mindig másolhatók le, az ország helyzetét és tradícióját is figyelembe kell venni a változtatásoknál. A pártok közötti véleményeltérések miatt és az törvényalkotási folyamatra zúduló feladatok dömpingje miatt a folyamat igen lassú. Érdekes ellentmondás, hogy a környezetvédelmi tradíciókkal rendelkező országok-ban a személyes érdekek és az adminisztráció előítéletei miatt a folyamat lassabb, a szabá-lyozás optimális formájával kapcsolatban nehézkesebben alakul ki a konszenzus.
AZ NGO-K HELYZETE ÉS TEVÉKENYSÉGE KÖZÉP- ÉS KELET-EURÓPA KÜLÖNBÖZŐ ORSZÁGAIBAN
A kommunikáció demokratizmusa szempontjából az NGO-k központi szerepet játsza-nak, mert a lakosság értékeinek és véleményének gyűjtőmedencéjéül szolgálhatjátsza-nak, és magukra vállalhatják a lakosság és a döntéshozók közötti közvetítés szerepét. Bemutatjuk rövid történetüket, jelen tevékenységüket, valamint a társadalmon belüli helyzetükből következő kommunikációs lehetőségeiket.
Lengyelországban az NGO-k már 1980-ban is aktívak voltak. Sikeresen szerepeltek az atomerőművekkel kapcsolatos vitában, és többéves tevékenységük eredményeképpen Lengyelország egy nem atomerőműre épülő energiapolitikát fogadott el. Ezzel szemben az az akciójuk, amellyel egy gát felépítését próbálták megakadályozni, sikertelen maradt.
A Cseh Köztársaságban a környezetvédelmi mozgalmak csak a ’80-as végén bontakoztak ki, amikor a politikai ellenzéki csoportok egy titkos dokumentumból értesültek a környe-zet aggasztó állapotáról, és az 1989-es „bársonyos” forradalmat helyi környekörnye-zetvédelmi tiltakozások előzték meg. Számos környezetvédő került be a minisztériumokba, így az NGO-k környezetvédelmi hatóságokra gyakorolt hatása igen jelentőssé vált. 1990-ben tüntetést rendeztek egy atomerőmű ellen, és 1991-ben Bohémia egy igen szennyezett te-rülete ügyében kormányzati akciót sürgettek.
Szlovákiában a korai ’80-as években a politikai ellenzék már felkarolta a környezet-védelem ügyét, és a környezetkörnyezet-védelemnek elkötelezett legfontosabb személyek politikai szerepet kaptak. E személyek azonban politikai hovatartozásuk miatt eltávolodtak egy-mástól, a kommunikáció nem gördülékeny közöttük manapság. A legjelentősebb de-monstráció a gabčíkovói gát ügyében zajlott.
Magyarországon a környezetvédő mozgalmak a ’80-as évek második felében kezdtek kibontakozni. Több helyi tüntetés (pl. a dorogi veszélyeshulladék-égető vagy a mecsek-nádas di nukleárishulladék-lerakó ellen) zajlott ebben az időben. Az ELTE-n működő „Ter-mészetvédelmi Klub” később egy stabil NGO-szerű alakzattá lett, amelyet a hatóságok nem néztek jó szemmel. A Gabčíkovo–nagymarosi vízi erőmű elleni tiltakozás a politikai elégedetlenség szimbólumává vált, s ebben nemcsak a totalitáriánus rendszer, hanem a ha-talommal rendelkező ipari lobbi elleni tiltakozás is kifejezésre jutott. A kialakult társadalmi vita részletesebb leírása jól illusztrálja a régebbi környezetpolitika és a politikai változások
Magyarországon a környezetvédő mozgalmak a ’80-as évek második felében kezdtek kibontakozni. Több helyi tüntetés (pl. a dorogi veszélyeshulladék-égető vagy a mecsek-nádas di nukleárishulladék-lerakó ellen) zajlott ebben az időben. Az ELTE-n működő „Ter-mészetvédelmi Klub” később egy stabil NGO-szerű alakzattá lett, amelyet a hatóságok nem néztek jó szemmel. A Gabčíkovo–nagymarosi vízi erőmű elleni tiltakozás a politikai elégedetlenség szimbólumává vált, s ebben nemcsak a totalitáriánus rendszer, hanem a ha-talommal rendelkező ipari lobbi elleni tiltakozás is kifejezésre jutott. A kialakult társadalmi vita részletesebb leírása jól illusztrálja a régebbi környezetpolitika és a politikai változások