Abban az időben, amikor Apafi Mihály lépett az erdélyi fejedelmi székbe, nagy török–tatár hadsereg tartózkodott Erdélyben. Egykorú török világutazó leírása szerint a fejedelem a hadsereget fényesen megvendégelte. Temérdek élelmiszert készíttetett, többnyire kenyeret, kalácsot, pogácsát. A földre Erdélyben készült szőnyegeket terítettek, s azokat rájuk helyezett kenyérdarabokkal ékesítették fel.
Negyven darab tiszta fehér kenyeret hoztak, akkorákat, hogy egyet-egyet külön négyökrös szekérre kellett tenniök. Isten a bizonyság rá, esküszik a török író, hogy mindegyik kenyér húsz lépés hosszú, öt lépés széles és embermagasságú volt. Több ezer mérő lisztet hoztak, mondja, abból néhány ezer teknőben tésztát készítettek, azután hosszú gödröket ástak, azokba tüzet raktak, s a tésztát a göd-rökbe beleöntötték. Két óra múlva az óriási kenyerek elkészültek.
A kenyéren kívül háromszáz ökörnek, háromezer juhnak-báránynak, sok tyúknak, galambnak a húsa, gyorsan sült marhapecsenye, hatvanezer cipó, da-raleves fogadták a harcosokat. Kristályüveg és porcellán csészékben vizet és serbetet szolgáltak fel. A fejedelem a vezéreknek üveges hintót ajándékozott hat-hat lóval, mindegyik hintóban finom szövetekkel, pénzadománnyal.
Kevéssel utóbb a fejedelemasszony, Bornemisza Anna vendégelte meg a tö-rök fővezért, a hét vezért, a bégeket rózsaligetes, paradicsomszerű kertjében.
Mivel asszony volt a vendéglátó, mondja a világutazó, amennyi holdarcú, feke-teszemű leány és asszony volt a környéken, azokat mind meghívta. Drágaköves ruhában mind eljöttek. Selyemrokolyát s különféle színű szoknyát viseltek. A leányok hajfonatkötőit és az asszonyok fejét arab selyemszínek szerint sokféle gyöngyök, rubinos párták ékesítették. Sárga és narancsszínű szattyánból készült színes papucsokban lépkedtek. A holdarcúak szépségétől és kedvességétől, vala-mint a térségen lévő kábító illattól megrészegedett tatár Sáh Pulád aga tréfából
145
T A N U L M Á N Y O K A Z E R D É L Y I F E J E D E L E M S É G R Ő L
így szólt a fővezérhez: „Szultánom, ha nekem itt hivatalt adnál és ezen városban egy ideig megmaradva ezek közül a gyönyörű leányok közül egyet elvehetnék, halálomig nem szomorkodnám.” A jelenlévők e szavakon sokat nevettek.
Ebéd után a fejedelemasszony a fővezérnek, a hét vezérnek és az előkelőb-beknek értékes emléktárgyakat osztogatott. Elindulásukkor még egy üteg ágyút lőttek ki.
„Egyszóval, kiáltott fel lelkesülten a világjáró, ezt a vígságot és élvezetet, ami ez országban volt, sehol sem láttam.”
Egy nemzet veleszületett és a gyakorlással egyre erősödő érzését mesterkélt tettetéssel elfojtani nem lehet, adandó alkalommal megnyilatkozik az, miként saját természetét mutatja a ragyogó napsugár és a tündöklő drágakő. Így őszinte volt a vendégszeretet is, amelyet azok élveztek, akik Erdély földjén baráti érzü-lettel jártak. Tehát a követek is, akik sokszor messze idegenből jöttek Erdélybe.
A török világutazó bejárta Ázsiát, Afrikát, Európának még nyugati országa-it is. Megállapítása tehát figyelemreméltó s kifejezője annak a kellemes megle-petésnek, amely az Erdélyben járó idegeneket elfogta. Észrevétele jelentős mon-dás. Az erdélyi fejedelemség korában ugyanis általában barátságos vendéglátás járta. Aki igaz ügyben fáradt, azt mindenfelé megbecsülték, odahaza, külföldön egyaránt. Erdélyből útra kelt tanuló ifjak, kíváncsiságból utazók (peregrinálók) sok szépet tudnak erről elmondani. Legtöbbet beszéltek azonban a követek, aki-ket a fejedelem és az ország hivatalos megbízásokkal más országokba küldtek.
Mert gyakran küldtek. A kis „szegeletkő”: Erdély, fontos szerephez jutott.
Más országnak királyt adott, kisebb szomszédállamokat lekötött, nagy európai vállalkozásokban részt vett, a török hódítási vágyának többször ellenszegült, szóval külügyi életet élt annak minden megnyilatkozásával. Követei ez ügyek-ben Magyarországban, Törökországban, Moldvában, Havasalföldön, Lengyel-országban, FranciaLengyel-országban, Angliában stb. jártak-keltek, ahol mindenütt a szabad államok követeit megillető tiszteletben részesültek.
Természetes tehát, hogy az Erdélybe jött külföldi követeket is szívesen fogadták. Ilyen követekben pedig nem volt hiány. Báthory István megválasz-tásán felbuzdulva, több fejedelem megpróbálta, hogy Lengyelország trónjára jusson. Bethlen Gábor, I. Rákóczi György részt vettek a harmincéves vallás-háborúban, többen a szomszédos román fejedelemségekkel baráti vagy
ellen-séges viszonyba léptek, mások a magyar királlyal kerestek szövetséget, vala-mennyien a töröktől függtek. A fejedelmek megerősítése, az erdélyi adófizetés tudomásulvétele, a fejedelmek házasságkötései, a sokoldalú külügyi tárgyalá-sok mindmegannyi ok arra, hogy elsősorban a töröktől, továbbá egyéb álla-mokból követek jöjjenek Erdélybe.
E követek fogadásában rendszer fejlődött ki, amely az akkori idők általános követfogadásával kapcsolatos és az erdélyiek önérzetét fokozó, mások előtt meg-becsülésüket célzó mozzanatokkal tarkított. A fejedelmek gondosan ügyeltek arra, hogy követeiket más országokban megtiszteljék, hasonlóképpen arra is, hogy a megbecsülés ellen a bejövő követek se vétsenek. Az egykorú történetíró szerint büszkévé tette őket, hogy a szegény haza növekedése, boldog békessége, jó állapota, a fejedelmi család híre miatt „sokfelől a keresztény fejedelmektől is a fejedelem udvarát méltóságos követségek gyakorlani kezdették vala.“
A külföldi követek a fejedelmet tartózkodási helyén keresték. E hely legy-gyakrabban Gyulafehérvár vala, az ország székvárosa. A mostani püspöki palo-tában laktak a fejedelmek, minden valószínűség szerint akkor még kétemeletes épületben, haláluk után meg a palota előtt ég felé nyúló, lelket magával raga-dó templom-óriás csúcsívei alá temetkeztek. Az udvartartás fényét a fejedelem udvarlására bejáró főnemesek, a fejedelemasszony köré csoportosuló nemes leányok s asszonyok, fejedelmi udvarban felnövő nemes úrfiak, a kék vagy pi-ros ruhás udvari katonák (drabantok) emelték. Országgyűlés idején különösen sokan sereglettek össze egész Erdélyből, ilyenkor szoktak megjelenni a külföldi követek is, hogy kérdéseikre annál hamarább választ kaphassanak. Az alattva-lók beleszólása a külügyekbe ugyanis egyre emelkedett.
Az Erdélybe jövő követeket többnyire már az ország határától kezdve ka-lauzolták s fogadásukra előkészületeket tettek. A fejedelem a fogadás idejére berendelte a tanácsurakat, főurakat. Nemcsak azért, hogy a követnek a tiszte-letet megadja, hanem azért is, hogy az ország és a fejedelem tekintélyének elég tétessék. Olyanformán, amint az egykorú történetíró egy átutazó tatár követ kérésére megjegyezte: „Nagy pompásan s a szolgáló vitézlő népnek megmuto-gatásával kisértetett vala egész a Tiszáig.“
Amennyiben a bejövő török basa, írta I. Rákóczi György fejedelem Gá-vai Péternek, nagy országos dologban jár, illendő becsülettel és solemnitással
147
T A N U L M Á N Y O K A Z E R D É L Y I F E J E D E L E M S É G R Ő L
kell fogadni. Úgy intézze tehát Gávai a dolgait, hogy a követ fogadásán ott lehessen, ne kelljen a fogadást késleltetnie az utána való várakozás miatt. Apafi fejedelem hasonlóképpen meghagyta Teleki Mihálynak, hogy a török követ fogadásánál jelen legyen, hogy így a porta, Erdély és saját tekintélye emelkedé-sének megfelelhessenek.
Mivel a követfogadás ünnepélyességét az is emelte, hogy ki küldi a követet, milyen ügyben jön, azért a reá való várás sem volt egyforma. Nagy István erdé-lyi követ, aki a portáról együtt jött a török követtel, előre tudatta a fejedelemmel, mikor érkeznek a határra, s megkérdezte, milyen utasítása van a tovább utazás-ra vonatkozólag. Amikor Butazás-randenburgi Katalin fejedelemasszony megerősítő levelét hozták, Törcsvárig küldött a török követ elé a fejedelem, Brassótól meg kétszáz lovas, ötszáz gyalogos kíséretet rendelt melléje, annyira örült a császár megerősítő iratának.
Amerre a követ útjában haladt, mindenütt gondoskodtak ellátásáról, azaz gazdálkodtak neki. A kolozsvári városi számadáskönyvek feljegyzéseket tartal-maznak afelől, hogy a városon átutazó követek mit ettek reggelire, ebédre, va-csorára. Így amikor a moldvai fejedelem követe 1612-ben sokadmagával Várad-ra ment az ott időző fejedelemhez, pecsenyét, halat, vereshagymát, foghagymát, borsot, cipót és bort kapott. Ugyanez évben a havasalföldi követ tehénhúst, sza-lonnát, káposztát, borsót, hagymát evett s bort ivott. A román követek általában így étkeztek, böjti napon meg borsos halat, sóskáposztát, olajat, kenyeret, bort találunk a feljegyzésekben. Ez ételeken kívül még sáfránról, ecetről, tyúkról, méhserről esik szó. A magyar király követének 1613-ban pecsenyét, tyúkot, ha-lat, bort adtak. A török követeknek már többféle kellett, mivel a törökök szeret-tek sokfélét enni, igaz, hogy mindenből csak keveset. 1612-ben Ibrahim követ ebédjén tehénhús, kása, káposzta, kenyér, dió, mogyoró, bors szerepel. Más al-kalommal az ő ebédjén tehénhúsra, tyúkhúsra, káposztára, ecetre, mézes vajra, tojásra, répára, dióra, mogyoróra, veres- és foghagymára, fehércipóra, borsra költöttek. Ugyanez évben az erdélyi követekkel Buda felől együtt utazó török követ étlapján tehénhús, réce-, tyúk-, juhhús, ecet, méz, petrezselyem, veres-hagyma, vaj, tej, tojás, fűszerszám, sajt, körte, retek, cipó, bor szerepel. Regge-lijük és vacsorájuk valamivel egyszerűbb. Ibrahim követ vacsorája: tehénhús, tyúk, répa, méz, sajt, torma, dió, mogyoró, 1613-ban a török követ reggelije:
pecsenye, hering, cipó, ecet, bor. Hogy a bort a törökök itták-e meg, vagy kísé-retüknek kellett, arról nincs említés.
Így jött a követ Gyulafehérvárig, vagy addig a helyig, ahol a fejedelem or-szággyűlés vagy más ok miatt tartózkodott. Legtöbbnyire azonban Gyulafehér-várig jött, mivel a fejedelem ott szeretett fogadni, ott lehetett ugyanis legna-gyobb fényt kifejteni. I. Rákóczi György korában Juszuf aga panaszt tett, hogy a fejedelem nem várta őt székhelyén, hogy a császár ajándékát az ország főne-mesei előtt becsülettel vehette volna. De Szalánczy István követ azzal védte meg a fejedelmet, hogy nem lehet mindig az országot egy kaftán eleibe összehívni;
ugyanis ez alkalommal csak ebből állott az ajándék.
Amikor a követ a város közelébe érkezett, alkalmas helyen megállították, hogy onnét való bevonulása minden tekintetben megfelelő legyen. Az udvari kapitánynak (marschal), vagy akadályoztatása esetén helyettesének, az udvari hadnagynak feladata volt, hogy a követ vonulásairól gondoskodjék. Ha tehát a követ érkezését hallotta, legott értésére adta a fejedelmi főudvarmesternek:
hopmesternek (Hofmeister) és a követ mellé katonaságot rendelt. Egyben a főemberek közül a követ elé küldött és ünnepélyes bevonulásáról vele meg-állapodott.
Ha királyok követe jött, akkor legalább két mérföldnyire hintót küldött eléje a hopmesterrel együtt. Kíséretében voltak: hat színesebb sereg (kék dra-bant, piros dradra-bant, azaz udvari katona, pázsitzöld jobbágy katonák), tizenkét felöltöztetett, azaz díszesen letakart, felszerszámozott paripa, nyolc inas (ne-mes apród), hat bejáró (főúr), tizenkét étekfogó s több főrend. A követ a hin-tóba ült, balján a főudvarmester foglalt helyet. A menet ekképpen sorakozott fel: Elől jött két udvari strázsamester, aztán három karabélyos sereg, utánuk négy étekfogó, majd a vezetéklovak, ezeket követte a vicelovászmester, majd a bejárók ketten-ketten, utánuk a főurak. Az elrendezésnél a rangosabbak a követ főembereihez estek közelebb. Azután következett a hintón a követ. A menetet az étekfogók s a többi karabélyos sereg zárta be. Ilyen módon a kö-vetet szállására vitték, ahol már ebéd várta, amelyhez több főrenddel együtt a főudvarmester is leült.
Amikor Báthory István fejedelemségében való megerősítő iratát a császá-ri főmadarászmester hozta, maga a fejedelem ment eléje egy mérföldnyire. A
149
T A N U L M Á N Y O K A Z E R D É L Y I F E J E D E L E M S É G R Ő L
követ nagy kísérettel jött, amelyben százötven ember volt összeszámolható, to-vábbá harminchat teve, tizenhat öszvér, százötven ló tarkították a menetet. A basa az aranygombú vereszászlót, amelyet magával hozott, összetalálkozáskor megcsókolta, a fejedelemnek nyújtotta, aki hasonlóképpen megcsókolta azt, és szállásáig ment a követtel.
Az akkori helyzet magyarázza meg, hogy Báthory István mennyire mega-lázkodott. Fejedelemség lesz-e Erdély vagy magyar vajdaság, ez volt a kérdés.
A török miatt a fejedelemség látszott előnyösebbnek, innét a követ személyé-vel szemben a nagy megtisztelés. Egyébként a török császár is megtette, hogy a Konstantinápolyba jövő erdélyi követség megszemlélésére alkalmas helyre ment, és onnét nézte meg a bevonulást.
Bethlen Gábor fejedelem feleségének, Brandenburgi Katalinnak megerősítő irata elé Bethlen István kormányzót, a fejedelmi tanácsosokat, kétezer kopjást, ezer kék drabantot, háromszáz német gyalogost küldött ki, és úgy kisértette a kö-vetet szállására. I. Rákóczi Ferenc fejedelmi jelvényei megérkezésekor nyolcszáz német puskás, négyszáz kék drabant, ötszáz pázsitzöld ruhás mezei (jobbágy) katona, továbbá német lovasok, udvari emberek lóháton, Kemény János fővezér, a főnemesség, a fejedelem tigris- és párducbőrös étekfogói, a táblai bírák, a feje-delem tanácsosai mentek ki, továbbá maga a beiktatás előtt álló kis fejefeje-delem, az udvari kapitány: Bethlen Ferenc kíséretében. Huszonhat nagyobb fajta ágyú dörgése fokozta a fogadási pompát. Ehhez járult a nagy zenebona, amely a törö-kök bevonulását kísérte, ugyanis mindig dobok és sípok hangjai mellett érkeztek.
Amikor I. Rákóczi György fejedelem korában a magyar király követe:
Sennyey István püspök, kancellár tartotta bevonulását száztíz lóval, egy csomó kocsival, szekérrel, a fejedelem ifj. Bethlen István kancellárt küldötte ki eléje.
Legnagyobb feltűnést keltett Apafi Mihály fejedelem korában Jósa István ma-gyarországi követ bevonulása. Pap létére sastollas kalapot tett fel, veres török csizmát húzott, nyakába párducbőrt akasztott, lóhátra ült, oldalára aranyos kardot kötött és három vezetéklóval, huszonegy kísérővel érkezett a fejedelem lakóhelyére, Fogarasba.
Ha ugyanabból a birodalomból egyszerre két helyről is jött követ, akkor először a rangosabbat vezették be. Így megtörtént, hogy egy időben érkezett a török császár és a budai basa követe. Először a császár követét hozták be.
Nehezebb volt a helyzet akkor, ha több országból jöttek egy időben követek, mivel ezek féltékenyen ügyeltek arra, hogy fogadásuk sorrendjében országukat és uralkodójukat sérelem ne érje. Olyan kényesen vették a rangot, hogy példá-ul Konstantinápolyból Bécsbe, viszont Bécsből Konstantinápolyba egy időben ment követség, kiszámították, hogy hol van a fele út és a követek ott egymást bevárva, folytatták útjukat. Erdélyben is előfordult, hogy adott esetben több ország követei összejöttek, így I. Rákóczi György alatt egyidőben időztek Er-délyben a havasalföldi vajda, temesvári basa, lengyel király és magyar király követei. Bethlen Gábor lakodalmára, Kassára a havasalföldi vajda, lengyel ki-rály, a bajor és brandenburgi választófejedelmek, több német herceg, a török császár és magyar király követei jelentek meg. A fejedelemnél való fogadás előtt már a bajor és brandenburgi követek heves szóharcot vívtak egymás között méltóságuk megállapítása felől, Bethlen Gábor fejedelemnek meg a török és magyar követek fogadása okozott fejtörést. Szíve a keresztény császár-királyhoz húzta, esze a török mellett érvelt. Végre is szokott diplomáciai ügyességével és a véletlen közbelépésével oldotta meg nehéz feladatát. A Németországból jövő fejedelemasszony ugyanis útközben megbetegedett, amely körülményt a feje-delem a magyar követnek sietett tudtul adni, s újabb híradásokkal érkezését addig késtette, amíg a török követ, akivel a betegséget nem tudatták, pontosan megérkezett. A fejedelem gazdagon megajándékozta, de nem várakoztatta őt, hanem a magyar követ bejövetele előtt „elbeszélé“.
A követ pár nap alatt kipihente az utazás fáradalmait és várta a fejedelmi kihallgatás idejét. Azalatt ügyeltek arra, hogy magánemberek ne férjenek a kö-vet közelébe. Miután a fejedelem a kihallgatásra (audienciára) időt tűzött ki, az udvari kapitány a követnek azt megjelentette, és ünnepélyes felkiséréséről gondoskodott.
II. Rákóczi György alatt, 1652-ben, egy azab (nem szervezett katonaság) basa jött Gyulafehérvárra. Zülfikár aga veje volt e követ. Zülfikáré, aki a portán az erdélyieknek tolmácsolt, évtizedekig hűséges szolgája volt az erdélyi fejedel-meknek, Erdély miatt sok szidást eltűrt, még a Héttoronyban is raboskodott.
Ennek a Zülfikárnak veje jött tehát Erdélybe harminc emberrel és huszonöt arany-ezüstös hátas paripával. Illendő dolog volt, hogy kihallgatása is a kons-tantinápolyi jó baráthoz legyen méltó.
151
T A N U L M Á N Y O K A Z E R D É L Y I F E J E D E L E M S É G R Ő L
A fejedelem legszebb, piros bársonnyal kibérelt hintóját küldötte a követ elé. A hintóba hat almaszürke paripa vala befogva. Azután nyolc hátas paripa következett, mindegyiken egy-egy főnemes. A hintó mellett hat kengyelfutó, utána meg pár száz katona.
Benn, a fejedelmi palotában egyik oldalról háromszáz kék drabant, másik oldalról háromszáz német puskás várta a követet. Annyi ember gyűlt össze, hogy mind a három palota (nagyterem) megtelt: a fogadó palota, ebédlő palo-ta, külső palopalo-ta, még a drabantok palotája is. A tömegben a törökök alig tudtak elhaladni.
A törökök is kitettek magukért. A követ hintója előtt egy öreg török fehér lovat vezetett, amelyet a fővezér ajándékba küldött a fejedelemnek. Aztán egy piros ruhás török jött lóháton, majd nyolcan csinosan felöltözve, kettő-kettő egymás mellett. Amelyik az első sorban jobbkéz felől ment, a császár írását hoz-ta. Arany takarón feküdt a császár levele, amely felül kék selyem szalaggal vala összekötve, alul meg pénzdarab nagyságú, vastag finom arany pecsét függött.
A fejedelmi udvarba csak a hintó jöhetett be lovastul, a kiséret lovairól a kapu előtt leugrált. Gyalog kisérték valamennyien a hintót, amíg az udvari ka-pitányhoz értek. Ez a követet leszállította, pár üdvözlő szóval megtisztelte, majd néhány főemberrel a fejedelem belső szobájáig kisérte. A kihallgatás alatt az ajtó előtt nemes ifjak ügyeltek arra, hogy senki közel ne jöjjön, és a beszélgetést el ne lesse.
Amikor Brandenburgi Katalin fejedelmi jelvényeit hozták, négy tanácsúr, tizenkét főúr, száz lovas legény hozta kihallgatásra a török követet, fényesen felöltöztetett lovat vivén magukkal számára.
A fogadó palotában a török követ Bethlen fejedelem és a fejedelemasszony mellett külön kereveten ült, a terem egyik részén az urak, a másik oldalon a nők valának elhelyezve szépen felöltözötten. A követet a főudvarmester vezette be a fogadó terembe, a kihallgatás tolmács közvetítésével ment végbe. Főleg a törö-kök miatt kellett tolmács, akik saját nyelvükön kívül más nyelvet vallási okok-ból nem tanultak, csak elvétve tudott valaki közülök magyarul. A nemzetek egymással való érintkezésére a latin nyelv szolgált, amely nemzetközi jellegénél fogva világnyelvvé nőtte ki magát. De az uralkodói méltósághoz tartozott, hogy tolmács útján értekezzék. Bethlen Gáborról találjuk feljegyezve, hogy a
tolmá-csoló kancellártól átvette a szót, amikor hetyke viselkedéséért a lengyel követre megharagudott.
A lengyel követ nagy kevélyen jött a kihallgatásra. Amikor a lépcsőkön feljő-vén, pihenés végett a fogadó szoba ajtaja előtt le akarták ültetni, megharagudott, hogy ő nem ül az erdélyi fejedelem ajtaja előtt. A kihallgatás alatt nagy hangon beszélt, a fejedelem előtt kalapját feltette. Bethlen, aki szokott helyén állott, a tisz-teletlen viselkedésen megütődve, latin nyelven kemény szókkal rendre utasította a követet, mondván, királyát tiszteli ugyan, de nem fél tőle, mivel az neki nem ura és király létére sincs nagyobb tekintélye Lengyelországban, mint neki van Erdély-ben. Azután minden ünnepélyesség mellőzésével bocsátotta el a követet.
Bethlen kiváló gonddal úgy ügyelt arra, hogy fejedelmi méltóságán csor-ba ne essék, mint amilyen utánjárással, fáradozással, jeles alkotásokkal annak nagyobbításán munkálkodott. Így a lengyel király levelét, mivel címzését nem találta megfelelőnek, visszaküldötte. Régi szokás szerint a moldvai fejedelem évenként „főlovat” szokott volt küldeni az erdélyi fejedelemnek „a jó szomszéd-ság megtartásának jeléül.” 1627-ben is küldött, de Bethlen a lovat nem találta megfelelőnek, és megbántódott „egy rossz sánta pokrócos lovának ennyi ide-gen országból udvarába gyülekezett nagy fejedelmek emberi láttokra bemuta-tásával”. És a lovat nem fogadta el.
A követek a kihallgatáson nyújtották át az ajándékokat, amelyeket a feje-delem számára magukkal hoztak. Bethlen Gábor lakodalmára a havasalföldi fejedelem két értékesen díszített lovat küldött, a német császár követe gyé-mántokkal díszített, tízezer tallér értékű aranylánccal lepte meg a fejedelmet, ugyancsak ő, mint egyben a magyar király követe is, hatezer tallér értékben aranymedencét nyújtott át, amely mesterséges szökőkúttal vala ellátva. A köl-ni választófejedelem ajándékát is ő adta át: aranyezüstből készült sast, amely ütőórával volt díszítve. A török császár ajándékát tizenhárom ember hozta, hárman aranyat, hárman ezüstöt, a többiek bársonyt és egyéb drága portékát helyeztek a fejedelem elé. Ehhez járult két török ló.
Egészen különleges szerep jutott a török követeknek, akik az erdélyi feje-delem részére jelvényeket és megerősítő iratokat hoztak, vagy pedig a portá-ról visszatérő erdélyi követekkel együtt jöttek Konstantinápolyból. Eleinte az erdélyi adó nem tekinthető másnak, mint emlékeztető jeléül annak, hogy az
153
T A N U L M Á N Y O K A Z E R D É L Y I F E J E D E L E M S É G R Ő L
ország a portától függ. Azért, amikor a csekély, a tizezer arany évi adót a portára
ország a portától függ. Azért, amikor a csekély, a tizezer arany évi adót a portára