Az erdélyi fejedelem tanácsa, minisztériuma tizenkét tanácsosból állott. E tanácsosok között fontosságban az első hely a kancellárt illette, aki a fejedel-mi hivatalos írásokat, adományozóleveleket ellenjegyezte, és a külső politikai ügyek intézésében vezetőszerephez jutott. Ha a kancellárokon végigtekintünk, díszes névsor sorakozik elénk. János Zsigmond fejedelem alatt Csáky Mihály, a Báthoryak alatt a nagyműveltségű és nagynevű kancellárok: Forgách Feren-cen, Berzeviczy Mártonon, Kovacsóczy Farkason kívül Sulyok Imre, Jósika Ist-ván; Bocskai fejedelem idejében Káthay Mihály, Bethlen korában Kovacsóczy István, a hírneves Péchy Simon, Apafi korában a jeles író, Bethlen János és a nagyeszű Teleki Mihály töltötték be a kitüntető állást.
Amikor a fejedelemség megszűnt és Erdély a Lipót-féle diploma szerint rendezkedett be, akkor a kancellár a tizenkét tagú főkormányszéki tanácsban, a guberniumban rangsorban a harmadik helyre került. Első volt a kormányzó vagy gubernátor, a második a főgenerális, harmadik a kancellár, negyedik a kincstartó. A többiek csak tanácsosi címmel éltek. Valóságban azonban a kan-cellár mindjárt a kormányzó után következett, akárcsak a fejedelmi korban a fejedelem után, mivel a német zsoldoshadsereg parancsnoka, a Szebenben szé-kelő német generális mellett az erdélyi hadak fővezére csak másodrendű kato-nai megbízásokat kapott.
A helyzet-változással Erdély elszakadt a töröktől és a magyar király alá ke-rült. Új világ kezdődött Erdélyben. Politikailag súlytalanság, vallásilag katolikus megerősödés, belügyileg elviselhetetlen katonai terhek és adózás, a társadalmi életben címkórság, német szokások utánzása, a régi erdélyi közszellem gyen-gülése azok a jellemző vonások, amelyek a fejedelemség korától elütő új erdélyi embert teremtettek. Konstantinápoly helyett Bécset kezdték járni az erdélyiek,
157
T A N U L M Á N Y O K A Z E R D É L Y I F E J E D E L E M S É G R Ő L
Kelet helyett Nyugat légköre érintette őket. Látókörük szélesbedett, de ez isme-ret-gyarapodásért vagyonban, szabadság- és egységes közszellem vesztésben keményen megfizettek.
A Lipót-féle diploma meghagyása szerint kancellárt is választottak. A nagy-tudású Bethlen Miklós lett kancellárrá. Reá várt tehát a feladat, amelynek meg-oldását az uralkodó és az erdélyi közvélemény tőle várta. A király azt állította, hogy a kancellári állás dicséretes és derék gyakorlásától függ a közboldogság és köznyugalom. Ugyanis olyan szervnek kell lennie, amely által az erdélyiek köz- és magánjogai, sérelmei a király előtt ismeretesek lesznek. Viszont az er-délyi státusoknak és az egyeseknek is a királyi rendelkezéseket ő adja tudtukra.
Ennek megfelelően megkívánta tőle, hogy minden dologban, amelyek a király szolgálatát, a közbékét és az összes státusok vagy egyesek jogait, kiváltságait illetik, a kormányzóval egyetértve tárgyaljon a főkormányszéki tanácsban, és a tanácsosok nagyobb részének véleménye szerint fogalmazza meg az iratokat.
Viszont az erdélyiek arra kötelezték, hogy a felséget és az ország javát néző dolgokban a tanáccsal egyetértsen, attól függjön, a kormányzó mellett minden nagyobb dolgot aláírjon, egyesek részéről a haza szabadsága ellen esetleg kül-dendő írásokat lefogjon és tisztviselői által senkit megbántani ne engedjen.
Tehát a kancellár összekötő a király és a gubernium között, akinek kezén megy keresztül alulról fölfelé, felülről lefelé minden a guberniumhoz érkezett és a guberniumból küldött hivatalos írás.
Azonban csakhamar kitűnt, hogy Erdély és Bécs nagyon messze esnek egy-mástól. Nagyszabású ügyek tárgyalására az erdélyiek időnként külön követet küldtek fel Bécsbe, de a költséges követküldés gyakori megismétlése nem fizette volna ki magát. Másrészt az uralkodási rendszer változása idején lépten-nyo-mon nyilvánvaló lett, hogy állandó megbízott kell Bécsben, aki mindig kéznél legyen, és kisebb-nagyobb ügyeket kijárjon, elintézzen. A török Európából való kiszorításának korszaka ez az idő, amikor a harcok felé fordult a figyelem, és nem értek rá Bécsben Erdély helyi ügyeivel foglalkozni. A bécsi udvar egyelőre nem igen várt többet Erdélytől, minthogy minél többet fizessen és minél több katonát élelmezzen.
A főkormányszék is látta a nehézséget, amelyet a távolság okoz, a nehéz-séget, amellyel az ügykezelés jár, ezért módokról gondolkozott, hogy az
el-intézést megkönnyítse és meggyorsítsa. Azon volt tehát, hogy az aprólékos adományozások érvényesek legyenek akkor is, ha a király azokat alá sem írja.
Másrészt előterjesztőt, referendáriust hagyott Bécsben, aki a királyi aláíráso-kat megszerezze.
Az elintézés azonban még így is lassú lett volna. Elgondolásuk szerint az er-délyi kéréseket a referendárius vigye a felség elé. A felség aztán tetszése szerint beleegyezést ír rá. A kérőirat erre a ráírt beleegyezéssel együtt lekerül Erdélybe.
Itt a kancellárián kiállítják az okiratot, visszaküldik Bécsbe. Ott a referendárius az okiratot a felség kezébe juttatja, a felség aláírja, a referendárius visszaküldi Erdélybe, ahol ráteszik a gubernium pecsétjét és kiadják.
E nehézség dacára azonban e rendszer biztosította volna a guberniumnak azt a jogát, hogy a kancelláriát teljesen kezében tartsa. Attól félt ugyanis, hogy-ha a kancellár Béccsel közelebbi kapcsolatba jut, akkor ennek hogy-hatása alá kerül, a gubernium tekintélyén csorba esik, a visszaélések meg felhalmozódnak.
Isten mentse őket, védekeztek az erdélyiek, hogy gondolatban is eszükbe jutna, „amit a rosszul magyarázó elmék arra magyarázhatnak”, hogy őfelségétől eltávolodjanak, és úgy tűnjenek fel, mint akik a királyi kegy kapuját az odafo-lyamodók elől el akarnák zárni. De a közjó és a király nyugalma kívánja, hogy a gubernium ne mellőztessék. Egyébként a felséges udvar nem győzi a sok panaszt
„a mi nemzetünk nyughatatlan természetéhez képest”. Azon voltak tehát, hogy a király a gubernium megkérdezése nélkül semmi erdélyi ügyet ne intézzen el.
A kérdést végre is a felség oldotta meg. 1693. április 29-én a kancellár szá-mára kiadott utasításában elrendelte, hogy udvarában állandóan kancellár vagy alkancellár üljön, meghatározott napokon az ügyeket eléje terjessze, döntését meghallja és továbbítsa. A kancellár vagy vicekancellár mellett legyen két refe-rendárius, egy irattáros (regisztrátor), egy pénzkezelő (taxator), három íródeák (kancellista). A felségnek teendő előterjesztések felől előbb a kancellária taná-csában határozzanak, a többség véleményével együtt a felségnek előterjesszék és az uralkodó határozatát Erdéllyel közöljék. Megszabta, hogy véleményük megalkotásában a hazai törvényekhez és szokásokhoz tartsák magukat. A kiál-lított iratokat a királyon és kancelláron kívül a referendárius írja alá. A kancel-lárt, vicekancellárt az erdélyiek jelöltjei közül a király választja, a kinevezettek esküt tesznek.
159
T A N U L M Á N Y O K A Z E R D É L Y I F E J E D E L E M S É G R Ő L
Tehát a nehézkes eljárás megszűnik. A fennlévő kancellár vagy vicekan-cellár mostantól fogva a felségnek az Erdélyből jött folyamodásokra vezetett döntése alapján a királyi decretumot kiállítja, amelyet a felség mellett ő is aláír és Erdélybe leküld.
E rendelet a bécsi kancellárság megalakulásának eredete – elvben. Mert az er-délyieknek e megoldás ilyen formájában nem tetszett. Attól tartottak, hogy a bécsi kancellár vagy alkancellár a gubernium fölé kerekedik, attól is féltek, hogy a kan-cellária Bécsben függetlenségét veszti el, mivelhogy az udvar eleinte arra is gon-dolt, hogy az erdélyiek bécsi kancelláriáját a magyarországi kancellária alá helyezi.
Az erdélyiek tehát, amennyire lehetett, húzták-halasztották a végrehajtást.
1693 szeptemberében alkancellárrá választották ugyan Alvinczy Péter ítélő-mestert, de különösebb utasításokkal nem látták el. Amikor azonban látták, hogy a felség akarata elől ki nem térhetnek, végre az 1694. február 25. – április 6-i országgyűlésen elhatározták, hogy ezután állandóan alkancellárt tartanak Bécsben, és hosszas tárgyalások után e díszes állásra Kőröspataki Kálnoky Sá-muelt választották meg.
Kálnoky Sámuel régi, tapasztalt ember volt. Bölcseleti tanulmányait Bécs-ben fejezte be. Zrínyi Péter mellett katonai és politikai ismereteket gyűjtött, Thököly ellen sikerrel harcolt, Háromszék főkirálybírájává lett. Katolikus ember volt, megválasztásával az erdélyiek részben az udvarnak kedveskedtek, részben a méltányosság kívánta, hogy az egyik kancellár katolikus legyen olyan korban, amikor a főhivatalokat mindig a vallás figyelembevételével töltötték be.
A választásból és az alkancellárnak adott utasításokból világosan látszik, hogy az erdélyiek a bécsi alkancellária önállósítása és a kancelláriába való huza-mos beülése ellen védekeztek. Úgy határozták, hogy a vicekancellár Erdélyben az ítélőmesteri címet viselje, a vicekancellári címet csak Bécsben használja egy évig, amelynek eltelte után jöjjön vissza Erdélybe. Utána a másik ítélőmester menjen Bécsbe egy évre. Azután a harmadik következik egy évre. Vagyis a há-rom ítélőmester között forogjon a hivatal az elibök adott utasítás szerint.
Ez az utasítás elmondja, hogy a vicekancellár mellett két referendárius és egy titkár legyen, aki irattáros (regisztrátor vagy konzervátor) nevet is viselhet.
E három egyenlő fizetésű és tekintélyű legyen, ne vallás, hanem a három nem-zet szerint következzenek. A vicekancellár az ő megegyenem-zett tanácsukkal és
aka-ratukkal munkálkodjék, és semmi nagyobb vagy kisebb, az ország külső vagy belső szabadságát, törvényeit, bevett szokásait, unióját illető dolgokba magát bele ne elegyítse. Mivel a guberniumtól felküldött ügyeket a gubernium utasí-tása szerint kell intéznie, azért tanácskérés végett vagy a bécsi urak udvarlására magánosan ne menjen, csak társat vivén magával. A hallott titkokat társain kí-vül senkivel ne közölje, a guberniumot pedig ezek felől tudósítsa.
Kötelességévé teszik, hogy a vicekancellár magaviseletével senkit meg ne sért-sen, az országtól senkit el ne idegenítsért-sen, ellenkezőleg az ország és a gubernium tekintélyét, becsületét a felség előtt nagy hűséggel fenntartsa, kinek-kinek tisz-teletét megadja, tanácsot kérni eljárhat, de az urak udvarlását túlzásba ne vigye.
Mindez intézkedések alkalmasak voltak arra, hogy a vicekancellár cselek-vési szabadságát megkössék, őt társai véleményéhez való alkalmazkodásra szo-rítsák, a gubernium parancsai végrehajtására kötelezzék, a bécsi vezető embe-rek kedve keresésének túlzásaitól visszatartsák. A kancellár erdélyi hivatalnok csupán, aki a rábízottakat véghez viszi és a gubernium tekintélyét megőrzi.
E tekintély zavartalan fennmaradását akarta biztosítani az az eljárás is, amellyel az erdélyiek a felséghez fellebbezett ügyeket intézni akarták.
A vicekancellárnak szorgalmasan utána kellett járnia, hogy az erdélyi tör-vények szerint megítélt ügyek Bécsbe kerülvén, szabályszerű fellebbezés útján jutottak-e oda vagy törvényellenesen. Ugyanis a gubernium ajánlása nélkül semmi ügy jogosan Bécsbe fel nem mehet. Amely ügyek a gubernium meg-kerülésével terjeszttettek a felség elé, azokat a kancelláriának meg kell akaszta-nia, mivel másként a haza biztonságát, az udvar nyugalmát nem lehet remélni.
Mindazáltal se szegénynek, se gazdagnak kérését elnyomni ne igyekezzenek,
„mivel a királyok ajtaja szegénynek, boldognak nyitva vagyon”, hanem ilyen esetben azon kell munkálkodniok, hogy a felség a guberniumot tudósítsa, és addig ítéletet ne hozzon, amíg a másik fél a maga mentségére időt nem kap.
Akik jószág vagy állás után járnak, ha a gubernium ajánlása mellett járják ügyüket, azokat megsegítsék, akik a maguk útját járják, azokra vonatkozólag eszközöljék ki, hogy a felség felőlük a guberniumtól felvilágosítást kérjen, mert különben az érdemtelenek az érdemeseket hátra szorítják. A mások hírnevében kártevők munkáját akadályozzák meg, mivel „eddig is efféle munkától üresek nem voltunk”.
161
T A N U L M Á N Y O K A Z E R D É L Y I F E J E D E L E M S É G R Ő L
Az új helyzet ugyanis új embereket vetett felszínre, címszerzés, vagyongyűj-tés, álláskeresés járta, amely tülekedés sokszor szeretetlenséggé, becsületrontás-sá is fajult. Aki otthon magától nem érvényesült, Bécsben próbált az emelkedés-re lendületet venni.
A vicekancellárság tehát megalakult, és 1695. augusztus 16-án Bécsben hivatalába lépett. Kálnoky Sámuelen kívül tagjai voltak: Szentkereszti András referendárius, a báró Szentkereszti család megalapítója, Henter Benedek refe-rendárius és titkár, Pálfi Ferenc irattáros és titkár, Czakó Zsigmond pénztáros és titkár. Íródeákok: Biró Mózes, Balcu Mihály, Kozma Kelemen.
Az összeállítás mutatja, hogy a létszám megállapítása nem a vicekancel-lárnak adott erdélyi utasítás szerint történt, hanem az 1693. április 29-én kelt királyi rendeletnek megfelelően, amely két referendáriust, három kancellistát, egy regisztrátort és egy taxátort írt elő.
Szentkereszti referendáriust még Alvinczy Péter vitte magával bécsi követ-sége alkalmával (1692). Tehát már politikai jártassággal rendelkezett, az alkan-cellárt utóbb is többször helyettesítette, a tisztviselők sorában mindig az első helyen állott.
Az erdélyi kancelláriának lakása nem volt, amikor a hivatal Bécsbe köl-tözött. Bécsben az volt a szokás, hogy az állam mindenkinél foglalhatott, aki felmentést nem szerzett. Így a quartélymester az erdélyi kancellária tagjainak is lakást kerestetett. A vicekancellárt az erdélyiek előtt ismert Maholányinál helyezte el, Szentkeresztinek olyan helyen mutatott lakást, ahol lehetetlen volt megmaradnia, a többinek meg csak Szent György nap (április 24.) utánra tett ígéretet. Azonban a quartélymesternek még igy is már most 160 forintot kellett adniok, körülbelül ugyanennyi jár a lakások megkapása után is, mivel a quar-télymesteren kívül hat futárját is ki kellett elégíteniük. Félévig tehát a kancellá-ria tagjai ideiglenesen helyezkedtek el.
Az elhelyezkedés után azon voltak, hogy az udvarnál bemutatkozzanak.
Kinsky cseh kancellár volt akkor a vezető ember az udvarban, tehát annál ko-pogtattak. Ez megígérte, hogy a bemutatkozást elintézi. A bemutatkozás azon-ban jó ideig elhúzódott, végre október 3-án a felséghez kézcsókra (ad oscula manus imperatoris) járulhattak. Először a vicekancellár külön, utána a többiek együttesen. 12-én először Kálnoky, majd a két referendárius Weissenberg
udva-ri kancelláudva-riai titkár előtt letette a hivatalos esküt, a többieknek csak a vicekan-cellár lakásán kellett letenniök. 13-án Weissenberg a vicekanvicekan-cellár szállására vitte az utasítást, és a következő napon a többiek is esküt tettek.
Most már aztán munkához láttak. Tennivalójuk bőven akadt, sokoldalú elfoglaltságuk ugyancsak lekötötte őket. Működésük megfigyeléséből tűnik ki igazán, hogy mennyire szükség volt a vicekancelláriára, főleg olyan kormányzá-si rendszer mellett, amellyel akkor Erdélyt Bécsből vezették. Igaz ugyan, hogy a Lipót-féle diploma korlátokat szabott, de a diploma betűit Bécsben nem mindig magyarázták úgy, ahogyan azt az erdélyiek elgondolták. Toldották, foldották vagy egyszerűen figyelembe se vették. Rendelet rendelet után jött, amelyeket az erdélyieknek végre kellett hajtaniok és a rendeletek hatása alatt Erdély belső ügyei lassanként azokhoz az irányelvekhez idomultak, amelyek megvalósítását az udvar maga elé tűzte. A tömeges újítások sok izgalmat okoztak Erdélyben, sok beszédre, tanácskozásra adtak okot, amelyek a kancellária tevékenységében is megfigyelhetők.
A bécsi udvart főleg Erdély pénzügyi helyzete érdekelte. Erdély gazdag só-ban, ezt kívánta az udvar Magyarországon értékesíteni. Legtöbb só a Maroson ment ki Magyarországba, de a sok háború miatt a kereskedelem ebben az irány-ban nagyon megromlott. A háborús időben a sóaknákat is elhanyagolták. A kereskedelemben beállott zavarok eredményezték, hogy más helyekről is sok só csúszott be Magyarországba, amely körülmény az erdélyi sókivitelnek sokat ártott. Dél felől török, román só, észak felől lengyel só özönlött be, olcsóbb is volt, mint az erdélyi. Az erdélyi sókivitel csökkenése azonban a bécsi udvarnak sem tetszett.
Az erdélyi só elhelyezése a bécsi alkancelláriát sokat foglalkoztatta. Hazul-ról teljes hatalmat kapott arra, hogy a főlerakodó helyekről (Debrecen, Szeged) az erdélyi sót tovább szállíthassa, eladja és az érte járó pénzt felvegye. Sokat tanácskoztak ez ügyben a bécsi pénzügyi kamarával, a nádorral, egymásután írták a guberniumnak a leveleket, sok tervet hánytak-vetettek meg, hogy ho-gyan lehetne a külföldi sót kiszorítani és az erdélyinek jó piacot szerezni.
A só Magyarországba való szállítása sok pénzbe került, a szállításra meg nem volt pénz. A sójövedelemből az erdélyiek kezébe alig folyt be valami, jó része a sok sóhivatalnok, főleg egy Vorster nevű bécsi megbízott kezén
meg-163
T A N U L M Á N Y O K A Z E R D É L Y I F E J E D E L E M S É G R Ő L
csappant. A kancellária felvett kölcsönökkel próbálta a szállítást előmozdítani.
Erdélynek jutott a kiadás, az udvarnak meg a bevétel.
Sok gondot okozott az Erdélyben állomásozó német katonaság elhelyezése, élelmezése is. Az erdélyi országgyűlések főtárgya az adókivetés és a katonaság-ról való gondoskodás volt. A sok visszaélés, követelődzés, az egyre fokozódó nehézségek miatt való jajkiáltás a bécsi kamarát többször felrázta, s e megmoz-dulásról, tervbe vett javításokról az alkancellária a guberniumot állandóan ér-tesítette.
A guberniumtól jött írások beadása, a magánosok kéréseinek pártolása, a királyi végzések leküldése nap nap után megújuló elfoglaltságot adtak. A kan-cellárián a bécsi rendeleteket németről magyarra fordították és úgy továbbí-tották. A bécsi kancelláriához, kamarához, egyes vezető emberekhez jártak, a nádorral való tanácskozás végett Pozsonyba, só-ügyben a budai főpénztárhoz együttesen, ketten-ketten, vagy külön-külön ellátogattak. Ha valaki külön meg-bízással jött Erdélyből, annak ügyét előmozdították.
A bécsi rendeletek kibocsátásának rendes útja ez: pl., ha a pénzügyi kamara újítást hozott be, vagy valami intézkedést akart tétetni, akkor a kiadandó ren-deletet megküldötte az erdélyi kancelláriának. Ez a kapott írást királyi rendelet formába átírta, a vicekancellár ellenjegyezte, pecsétet tett rá és a felséggel alá-íratta. Ha valaki grófi, bárói címet kapott, akkor a vicekancellárián szép kine-vező iratot állítottak ki számára érdemei felsorolásával, és a felség azt aláírta. Ez történt az igazságszolgáltatás terén felkerült fellebbezésekkel is.
A vicekancellária gondoskodott róla, hogy a bécsi újságok (novellák) a guberniumhoz lekerüljenek. A világhelyzetről tájékoztató nyomtatott vagy kézírásos tudósítások voltak ezek német, latin, olasz nyelven. Heteként kétszer küldtek, szerdán írott és nyomtatott latint, nyomtatott olaszt, szombaton írott latint és írott németet.
1701-ben az udvar nagyfontosságú intézkedést tett, amely a vicekancellár hatáskörét szélesítette. Mivel az erdélyi ügyek, mondotta a királyi rendelet, olyan gyorsan nem intézhetők el, mint a király érdeke s a köz- és magánjog megkívánja, azért a beérkezett erdélyi emlékiratok az erdélyi kancelláriához visszaküldendők. Ha szükséges, a vicekancellária az udvari kancellárnak jelen-tést tesz, és ez a minisztereket gyűlésre összehívja. Vallásügyben és a
főtisztvi-selők kinevezése ügyében a vicekancellár a király szentesítése nélkül semmit Erdélybe le nem küldhet. Az alkancellár az igazságszolgáltatási és a polgári ügyeket úgy intézi el, hogy az igazság megadassák, ami azért is szükséges, ne-hogy a felség fülei az igazságtalanság miatt terheltessenek.
Ezzel a ténnyel a bécsi vicekancellária tényleg az erdélyi kancellária fölé ke-rült, mivel a vicekancellária tanácsa az Erdélyből felkerült ügyeket megtárgyal-ta, azokról véleményt alkotott és a királlyal szentesítette. E rendeletnek azonban annyi haszna mégis volt, hogy a felség nemcsak az erdélyi viszonyokat nem is-merő bécsi miniszterek után indult, hanem az erdélyi kancelláriára is hallgatott.
Ennyi munka mellett az alkancellária tagjai méltán elvárhatták, hogy nél-külözésekkel ne kelljen küzdeniök. Pedig elég sanyarúan bántak velük. Állan-dóan panaszkodtak, hogy kicsiny fizetésükből nem tudnak kijönni, azt sem kapják meg rendesen. Amikor panaszaik hallatára fizetésüket a felség felemelte, e pótlást Erdélyből nem kapták meg, vagy két évi járandóságaikból megkaptak egyet. Fizetésükért az erdélyi kincstartót, a guberniumot sokszor ostromolták, de kevés eredménnyel.
Ez a körülmény elkeserítette őket és telve voltak panasszal. Már első évük letelte után haza kívánkoztak. A gubernium elégedjék meg szenvedésükkel, hívja őket haza, kérték, hadd legyen másoknak is részük ott való szenvedésük-ben. Kis fizetésüket alamizsnának tartották sok bajaikra, nyughatatlanságaikra, sajátjaikból való költségeikre, hazájukon kívül való létükre nézve.
Annál rosszabbul esett nekik, amikor sok bajuk közt Erdélyben még tá-madták is őket és működésüket kifogásolták. Sok kedvtelenséget, szenvedést, háborgatást lenyelve, mondják, a guberniumtól és a hazától, ha mást nem is, de kedvességet nyerhetnének, hogy az nyomorúságuknak és szenvedésüknek szennyét eltörölje.
A nélkülözések, kellemetlenségek elviselését enyhítette az a körülmény, hogy nem mindig ugyanazok voltak a kancelláriai hivatalban. 1696. szeptem-ber 6-án Pálfi Ferenc irattáros meghalt. Szép tisztességgel oda temették, ahova a protestáns követeket és más rendeket temetni szokták. A következő évben Szentkereszti referendárius felesége halt meg, három árvát hagyva maga után.
1698-ban Pálfi Ferenc helyett Simon Mihály szerepel, 1700-ban Kálnoky, Szent-kereszti, Simon Mihály, Fiáth János és Hossmann János a kancellária tagjai.