A fejedelmi Erdély élénk összeköttetést tartott fenn a román fejedelemségekkel, Moldovával és Havasalfölddel. Mindhárom ország a török alá tartozott. Amint Dabija Eustache fejedelem magát kifejezte: mindhárman „a nagy császár hatalmá-ban” voltak, „egy Istenök és egy császáruk” volt. Az együvé tartozás így még fokoz-ta a sok összeköttetést, amelyeket már a szomszédsági viszony is magával hozott.
Török megbízásból is sok alkalom adódott már az érintkezésre. Török pa-rancsból többször moldovai és havasalföldi csapatok jelentek meg Erdélyben, máskor az erdélyi fejedelem kapott megbízást, hogy a román fejedelemségekben uralkodót segítsen a trónra, vagy a lengyelektől, kozákoktól, tatároktól megtá-madott fejedelemségeknek segítséget nyújtson. A fejedelmek a kirendelésben Erdély szabadságának megsértését látták, azért igyekeztek magukat a kivonulás alól kivonni, de e törekvésük nem mindig sikerült.
Török parancson kívül is sok ügy összefűzte őket. Így többször megtör-tént, hogy a két román fejedelemség Erdéllyel szemben hűbéri viszonyba jutott, máskor szoros szövetség jött köztük létre. Viszont román fejedelmek is voltak, akik Erdély megszerzésére törekedtek, Vitéz Mihály meg is szerezte. A hódítás, a szerződéskötés is a török sajátságos kormányzási rendszere miatt volt lehetsé-ges. A török megelégedett azzal, ha fennhatóságát elismerték, a függés fő bizo-nyítéka volt az adó befizetése. Egyébként ez országok belső ügyeivel nem sokat törődött. Konstantinápoly elég messze volt ahhoz, hogy mindent észre ne ve-gyen, azért a török tudtán kívül sok minden történhetett. Az egymásra utaltság, kölcsönös védekezés, máskor egymásra törés gyakran kapcsolatot teremtett a három ország között.
Ezekhez járultak a határügyek, kereskedelmi ügyek, a politikai menekül-tek, beszökött jobbágyok, gonosztevők ügye, a kölcsönös letartóztatások, val-lási ügyek. Az ezekben való eljárás az országok közötti jó vagy rossz viszonytól függött.
117
T A N U L M Á N Y O K A Z E R D É L Y I F E J E D E L E M S É G R Ő L
Mindez ügyekben a legfontosabb szerepet mindig az uralkodók játszot-ták. Erdélyben a fejedelemnek tekintélye mindenkor nagy volt, azért az ő magatartása az állami életre, társadalmi, magánviszonyokra egyaránt erősen kihatott. A román fejedelmek a belső ügyekben szinte korlátlan hatalommal rendelkeztek. Így tehát a három ország egymáshoz való viszonya jórészt az uralkodók felfogásán múlott. Ennélfogva az erdélyi fejedelmeknek a román fejedelmekhez való viszonya, amelyet egykorú levelek, magán és hivatalos tudósítások, országgyűlési határozatok, szerződéslevelek nagy tömege világit meg, méltó érdeklődést támaszt.
Az erdélyi fejedelemség megalakulása korában (1541–1571) János Zsig-mond fejedelem uralkodásának zavaros viszonyai nem engedték, hogy Er-dély hódító tervekkel lépjen fel. Ellenkezőleg, azon volt, hogy a két román fe-jedelemséggel békés szomszédságban éljen. Már a két kapitány, akiket János Zsigmond Erdélybe érkezése előtt az új ország élére állítottak, Moldvának és Havasalföldnek felajánlotta Erdély barátságát. A román fejedelemségek csapa-tai a török megbízásából ismételten megfordultak e korban Erdélyben. Erdély ugyanis nehéz napokat élt: nem tudta, szívvel-lélekkel a törökhöz csatlakozzék, vagy pedig a Magyarországgal való egyesülést keresse, ezért sokat szenvedett a töröktől. Az erdélyiek e betörések alkalmával nagy károkat vallottak, s végül is a török mellé állottak.
A fontolgatás nehéz napjaiban Mircea Ciobanul havasalföldi fejedelem azt ajánlotta, hogy Erdély ne tartson ki a magyar király, Ferdinánd mellett. Lăpuş-neanu Sándor moldovai fejedelem Erdélyt meg is fenyegette. János Zsigmond fejedelem visszahelyezését román csapatok fedezték, ami által Erdélynek a tö-rökhöz való tartozását elősegítették.
A barátságosabb érintkezésre mindkét oldalról történtek kísérletek. Már 1543-ban elhatározta az erdélyi országgyűlés, hogy Rareş Péter moldvai feje-delemhez követség menjen a jó szomszédság megbeszélése céljából. 1552-ben Illés moldovai fejedelem követei előadták, hogy a fejedelem Ferdinánd király valamelyik hívének leányát vagy nővérét szeretné feleségül venni. 1554-ben Jó Pătraşcu havasalföldi fejedelem írt, hogy erős és őszinte barátságot szeretne Erdéllyel kötni. 1563-ban meg János Zsigmond fejedelem nevelt leányát, Cse-repovits Péter leányát, Helénát Sánta Péter fejedelemhez adta nőül. A
Szeben-ben tartott lakodalomra az erdélyi főurakat is meghívta, és azon személyesen is részt vett.
A Báthoryak kora (1571–1613) már a hűbéri viszony korszaka. Báthory István fejedelem különösen Moldvával kereste a jó viszonyt, amelyen át Len-gyelországgal érintkezett. A lengyel királyság megszerzésére vágyott, és lengyel királlyá is lett.
Török megbízásból csapatai többször megjelentek Moldovában, Sánta Péter fejedelmet trónra segítették, amikor meg alattvalói őt elűzték, a visszahelyezés-ben megint csak Báthory katonái segédkeztek.
A hűbéri viszony megteremtése Báthory Zsigmond nevéhez fűződik, aki ennek megteremtését a török kiűzésének tervével hozta kapcsolatba. Ügyes szemmel észrevette a nagy elgyengülést, amelyet Törökországban a katonaság fegyelmének lazulása, szerencsétlen hadjáratai a XVI. század vége felé okoztak s az alkalmas időpontot nagy tettekre akarta felhasználni. Ezért a két román fe-jedelmet is belevonta a magyar királlyal kötött szövetségbe, miután őket hűbé-reseivé tette.
A szomszéd fejedelemségek ügyeibe lépten-nyomon beleavatkozott. A fe-jedelemségek és Erdély között körülbelül olyan viszonyt teremtett, mint aminő volt Erdély és a porta között. A fejedelmeket az erdélyi fejedelem erősítetté meg, viszont megígérte, hogy a török ellen megvédi őket. Moldova és Havasalföld fejedelmének nevezte magát, ugyanezt tette Báthory Endre fejedelem is. Hava-salföld fejedelme címet Báthory Gábor is viselte.
Báthory Zsigmond saját állhatatlanságának esett áldozatul, Báthory Endrét Vitéz Mihály fejedelem győzte le, Báthory Gábort a török mozdította el, így maradandóbbat nem alkothattak, de maradandóbb foglalásra maguk az erdélyi alattvalók sem vágytak. Észrevették, hogy a török miatt a szomszéd fejedelem-ségekben elért sikerek állandók nem maradhatnak, azért a Báthoryak esetén okulva, trónralépő fejedelmeiktől ezután a választási feltételekben megkíván-ták, hogy a román fejedelemségekkel jól legyenek.
Bethlen Gábor és I. Rákóczi György uralkodását csakugyan az alattvalók kívánságához való alkalmazkodás hatja át. Bethlen Gábor török segítséggel jutott Erdély trónjára, trónja elfoglalásakor az országban jártak a szomszéd román fejedelmek is. Bethlen ez alkalommal jó egyetértést, testvériséget igért
119
T A N U L M Á N Y O K A Z E R D É L Y I F E J E D E L E M S É G R Ő L
nekik s egész uralkodása alatt a fejedelemségekben való hódítás őt nem foglal-koztatta. Nagyszabású tervei figyelmét nyugat felé irányították. Politikájának célja végeredményében a török kiűzése volt. E célból barátságos szomszédságra volt szüksége. Minden igyekezete odairányult, hogy a fejedelemségekben olyan uralkodók legyenek, akik neki nem ellenségei. Ezért a portán fejedelemjelölte-ket ajánlott, az ellenséges fejedelmek megbuktatására igyekezett.
Trónralépését a magyar király sokáig nem akarta eltűrni, Homonnai sze-mélyében ellenfejedelmet léptetett fel vele szemben, a trónját vesztett Şerban Radul fejedelmet is támogatta, hogy ez is lépjen fel Bethlen ellen. Bethlen erre törők beavatkozást sürgetett Radul ellen, mert „míg a gerjedő tűz fel nem lob-ban, szükség megoltani”. Figyelmeztette a portát, hogy a két szövetkező trón-követelő támogatásában a magyar király részéről nem kicsiny „praktika“ rej-lik, mert „Homonnait és Şerbant csak úgy toszították elő, mint amely kölest a madaraktól akarván ótalmazni, vázt szoktak felcsinálni.“ Jött is török írás, hogy Homonnainak és Şerbannak semmi közük sincs Erdélyhez és a román fejedelemségekhez.
Amikor török parancsra Bethlen Moldvába a lengyelek ellen vonult s ott a törökök és lengyelek közölt békét teremtett, ugyanakkor Sándor havasalföldi fejedelmet alattvalóival kibékítette, Mihnea Radul moldovai fejedelemmel meg szövetséget kötött. Radul után Grafiani Gáspár lett a fejedelem, aki Bethlent nem kedvelte s országát lengyel fennhatóság alá vetette. Bethlen rögtön jelen-tést tett erről a portán. Második utódját, Tomşa Istvánt trónralépésekor Bethlen legott üdvözlő levéllel kereste fel s követ útján becsülettel köszöntötte.
Az 1620-as években Moldovában Mihnea Radul jutott fejedelemségre.
Bethlen őt rosszakarójának tartotta, a portán azzal vádolta, hogy tatár és len-gyel csapatokkal Erdélyt meg akarja támadni. Szerette volna maga Radult meg-büntetni. Hangoztatta, hogy nem foglalni akar, mint Báthory Zsigmond tette, csak megbünteti és hazajön. Panaszkodott, hogy az erdélyi fejedelmek kérésére tettek le román fejedelmeket, török bégeket, pasákat egy szavukra elmozdítot-tak, csak neki nem szabad Radult megbüntetnie. A barátságtalan fejedelmekkel szemben mindig voltak olyan jelöltek, akiket követe útján a portán támogatott.
Halála évében, 1629-ben, Moldvában Sándoré, Radul fiáé lett a fejedelem-ség. Sok pénzébe került a fejedelemség és sok görög kísérte őt a portáról
udva-rába. Az erdélyi követ szerint „farkasokat eleget viszen a kis vajda, csak legyen kövér bárányjok szegény moldvaiaknak, mert rakva göröggel udvara.“ Sándor még a portáról írt Bethlennek, hogy atyja helyett akarja őt tisztelni, amiben teheti élete végéig akar Bethlennek szolgálni.
Féltékenyen ügyelt Bethlen arra is, hogy tekintélyén ne essék valami sé-relem. Régi szokás volt, hogy a két román fejedelem az erdélyi fejedelemnek évenkint „főlovakat” küldött „a jó szomszédság megtartásának jeléül”. Így kül-dött 1627-ben a moldovai fejedelem. Bethlen a külkül-dött lóval nem volt megelé-gedve, nem tartotta azt méltóságához mérten megfelelőnek s kifejezte, hogy a moldovai fejedelem megbántotta őt, „egy rossz sánta pokrócos lovának ennyi idegen országból udvarába gyülekezett nagy fejedelmek emberi láttokra bemu-tatásával”. A dolgot nem ló miatt említi, mondotta, mivel Isten adott neki eleget, hanem méltósága kisebbítése és a régi szokás be nem tartása miatt. Ezért a lovat visszaküldötte Moldovába.
A lóajándékon kívül közben a román fejedelmek fizettek is, fizettek később is, de ez nem teremtett még hűbéri viszonyt. Fizetett a török portának közben a magyar király is, Lengyelország is, de egyik sem volt a töröknek hűbérese. Er-dély történelme feltünteti, hogy mikor volt hűbéri viszony. Ilyen alkalommal az erdélyi fejedelem a román fejedelemségekben a fejedelmek választásába szólott bele, vagy egyenesén kinevezte, megerősítette ott a fejedelmeket és az erdélyi fejedelmi cím mellett a román fejedelemségek címét is viselte. Most az ajándék és a fizetés az elsőbbségnek szólott, amelyhez szerencsésebb viszonyai révén a török előtt az erdélyi fejedelem jutott. Ez a nem hivatalosan hűbéri, hanem a jó szomszédság címén fennállott viszony Erdélynek jobb volt, mint a kimondot-tan hűbéri. A szorosabb összeköttetés e módja főleg I. Rákóczi György korában formálódott ki.
I. Rákóczi György szoros érintkezésbe lépett Basarab Máté havasalföldi fejedelemmel. A szövetkezés legfőbb oka az volt, hogy Lupul Vazul moldovai fejedelem Havasalföldet magának, majd fiának akarta megszerezni, hogy a két román fejedelemséget a család kezében egyesítse. Ez sem Rákóczinak, sem Má-ténak nem állott érdekében, ezért a két uralkodó erős szövetséget kötött.
1635-ben Máté fejedelem megígérte, hogy Rákóczival jó szomszédság-ban él, ha valaki bántaná, ő segít megvédeni. Kötelezte magát, hogy
éven-121
T A N U L M Á N Y O K A Z E R D É L Y I F E J E D E L E M S É G R Ő L
ként Rákóczinak a Havasalföldre belegelt erdélyi juhokból szedett dézsma fejében 5000 forintot fizet, és egy fejedelemhez illő török lovat ad minden szerszámmal együtt, hozzá még egy kantáros paripát is. Rákóczi is megígérte, hogy Mátét megvédi, s ha a török udvar részéről veszedelem fenyegetné, azt ő igyekszik lecsendesíteni.
E szerződés értelmében 1636-ban Máté nyomon kísérte a tőrök sereget, amely Rákóczi megtámadására Silisztriából, a Duna mellől, Erdély felé tartott.
Amíg a török sereg emiatt tétovázott, Rákóczinak ideje maradt arra, hogy a nyugat felől jövő budai pasa seregét feltartóztassa. Amikor 1637-ben Lupul be-tört Havasalföldre, Rákóczi a havasalföldi fejedelem védelmére jelentékeny se-gítő sereget küldött. Máté fejedelem Lupult le is győzte. 1639-ben Lupul elérte, hogy a porta a havasalföldi fejedelemséget neki adja. Mivel a török császár pa-rancsának nyíltan ellenszegülni nem lehetett, Rákóczi azon volt, hogy megbí-zott embere útján a havasalföldieket Máté iránt hűségre bírja, s az erdélyi sereg, mint önkéntes had erdélyi hadi jelvények nélkül a havasalföldi sereghez csatla-kozott. Máté ez alkalommal is győzött, és fejedelemségét megvédte. A portán pénzzel elintézte a dolgot, Rákóczi pedig diplomáciai úton támogatta.
E küzdelmek diplomáciai összefogásokkal, katonai támogatásokkal vannak tele, Rákóczi a két román fejedelem között békeközvetítőként is szerepelt; több ízben fényes havasalföldi követség jelent meg Erdélyben. Soha jobb viszony, erősebb összetartás erdélyi és román fejedelem között nem volt: a nehéz viszo-nyok ellenére két évtizedig tartó barátság jött létre Máté és Rákóczi között.
E barátság örökségképpen szállott át Rákóczi fiára, II. Rákóczi György fe-jedelemre. 1650-ben a két fejedelem megújította azt a szerződést, amelyet Máté még I. Rákóczi Györggyel kötött. E szövetség értelmében, amikor Lupul újból Havasalföldre tört, II. Rákóczi György Máténak segítséget küldött. Olyan nagy volt Havasalföldön a rémület, hogy a nőket és gyermekeket télvíz idején az er-délyi határra hozták. Lupul ezúttal is vesztett, saját országából is kiszorult, a tatárok elfogták és a török portának kiadták. Mivel nyugtalanságait itt is meg-unták, a Héttoronyba zárták.
II. Rákóczi György lengyel király szeretett volna lenni, azért azon volt, hogy a két román fejedelemséget hűbéreseivé tegye. Lupul utódját ő nevezte ki, Máté fiát alattvalói ellen megvédte, így mind a két fejedelem neki köszönhette székét.
Kelet felől tehát biztos helyzetet teremtett, mindkét uralkodó a hűbérese lett, lengyel hadjáratában is segítették Rákóczit. A lengyel vállalkozás azonban nem sikerült, Rákóczi emiatt fejedelemségét és életét is elvesztette, halálával a hűbéri viszony is megszűnt.
Erdély utolsó fejedelme Apafi Mihály volt. Trónra lépésekor lényegesen más állapotok voltak, örökölt, mint aminő Bethlen és a Rákócziak alatt. Amikor II.
Rákóczi György szerencsétlen lengyel hadjárata után fogságba került, elpusz-tult Erdély színe-java. Elveszett Erdély szabadsága, fejedelmeit a török nevezte ki, így jutott trónra Apafi is. Békeszerető, nem nagy politikai éleslátással bíró fejedelem volt, nem irányította a kor eseményeit, csak éppen alkalmazkodott a meglévő viszonyokhoz. Erdély most már nem tűnt fel oly hatalmasnak, az ország területének majdnem negyedrészét elvette a török, az adót felemelte, a fejedelemválasztásba beleszólott, úgyhogy Erdély sorsa kezdett a román feje-delemségek sorsához hasonlítani. Ezután hűbéri viszonyról szó sem lehet, az uralkodók közelebb jutnak egymáshoz. Katonai összefogásokra nem kerül sor, az uralkodók érintkezése az önzetlen szomszédság barátságát mutatja. Apafi uralkodásának három évtizede alatt a két román fejedelemségben több fejede-lemváltozás történt.
Moldvában 1661-ben Dabija Eustache lett a fejedelem. Kinevezésekor Konstantinápolyban volt, az erdélyi követ azonnal felkereste és Apafi nevében üdvözölte. Az új fejedelem jó szomszédságot ígért, levelében tudatta, hogy Apafi rendelkezzék vele, legyen nyugodt az ő atyafiúi szeretetéről. Egyben ajándékot is küldött. Cantacuzino Demeter Apafiról, mint házuk jó barátjáról beszélt.
Utódja, Antal Ruset arra való hivatkozással, hogy Apafi „jó szomszédjával él és hal”, kérte, hogy neki is legyen jó szomszédja. 1683-ban Duca György fejedelem Erdélyen keresztül csatlakozott a Bécset vívó török sereghez. A két uralkodó ez alkalommal személyesen is találkozott. 1660-ban Ghica Gergely havasalföldi fejedelem erős szövetséget kötött Apafival, a Cantacuzino Şerban fejedelemmel való jó viszonyt élénk levélváltás világítja meg. A kor utolsó fejedelme, Brânco-veanu Konstantin úgy írt Apafinak, mint fiú szokott az atyjának.
A politikai ügyeken kívül az érintkezésre sok alkalom adódott. Az erdélyi román püspököket Havasalföldön szentelték fel, a portára menő erdélyi kö-vetek Bukaresten keresztül mentek, s a fejedelmet is felkeresték. Mint azelőtt,
123
T A N U L M Á N Y O K A Z E R D É L Y I F E J E D E L E M S É G R Ő L
most is megtörtént, hogy a moldovai fejedelem, Cantacuzino Şerban felesége, Andreiana Fălcoianu Erdélybe menekült. Hogy nagyobb biztonságban legyen, magyar ruhába öltözött, ugyanezt tette kísérete is. Tartózkodási helyüket így akarták titokban tartani.
A román fejedelmek az erdélyi fejedelemasszonyt, Bornemisza Annát is üd-vözölték levelükben. Megtörtént, hogy Apafi és a fejedelemasszony meghívást kaptak a román fejedelmi udvarokba. így 1681-ben a moldovai fejedelem hívta meg őket leánya eljegyzésére, 1676-ban ugyanez a fejedelem, mint havasalföldi uralkodó lakodalomra hívta őket. 1688-ban Bukarestből jött meghívó.
Bornemisza Anna és a fejedelemasszonyok is felkeresték egymást levéllel.
1679-ben a havasalföldi fejedelemasszony Bornemisza Anna barátnőjének, nővérének nevezte magát. 1680-ban Cantacuzino Şerban felesége, aki férjével leánya lakodalmára hívta az erdélyi uralkodó családot, Bornemisza Annához írt levelében kívánta, hogy ő is megérhesse szerelmes gyermekének ilyen öröm-napját. De nemcsak az örömben, hanem a gyász napjaiban is összefogtak. 1688-ban meghalt Bornemisza Anna. Cantacuzino Şer1688-ban részvétsorai1688-ban kifejtette, hogy Apafi feleségének halálát nagy szívfájdalommal vette tudomásul. Levelé-ben azt írta, hogy az emberi élet hasonló a tenger habjainak sebes folyásához, amely, mint vízbuborék eltűnik, és a halált senki el nem kerülheti. A jó szom-szédság révén Apafi bánata reá is kihat. Apafit tényleg megtörte a bánat, 1690-ben meghalt és halálával az erdélyi fejedelemséget is sírba vitte.