Új idők, új emberek! Történelmi megfigyelés, hogy államképződések, beolvasz-tások vagy gyökeres rendszerváltozások alkalmával a társadalom képe is átala-kul. Miként a mérlegnél: az egyik rész felemelkedik, a másik leszáll. Egyik az államhatalom melegítő napsugarába kerül, a másik pedig homályba süllyed.
Így történt Erdélyben is, önálló fejedelemségének megszűnése után. Az or-szág tartomány lett, amelyet Bécsből kormányoztak. Látszólagos önkormányzata helyi vezetőkre támaszkodott, de e főtisztek csak abban a térben mozogtak, ame-lyet a bécsi minisztériumok vagy az Erdély vezetésére alakított német bizottságok köréjük vontak. Kormányzási ügyekben a bécsi alkancellária, katonai ügyekben a szebeni német generális, pénzügyekben az Erdélybe küldött bizottság tartotta kezében az irányító zászlót. Az igazságszolgáltatás függetlenségét a bécsi rögtön-zött bíróság, a delegatum indicium harapta el. Mit ért az önkormányzat, amikor gépezetének kerekeihez, az alkotmány ellenére, nem erdélyi vezetők ültek.
Megkezdődött a beszivárgás és a gazdasági kihasználás. Az ország állatállo-mányának olcsó kiszállítására német kereskedők jöttek Erdélybe, az itt állomá-sozó német katonatisztek is állatkereskedésre adták magukat. Német iparosok külső ízlést, újításokat hoztak az országba. Erdélyben soha nem látott szokások lettek divatossá s változtatták meg a régi erkölcsöket.
Ez erkölcsváltozást elősegítették az ékek, amelyeket az új kormányzási rend a társadalmi osztályok közé vert. A főnemességet rangemelésekkel osztotta meg, a kisipart a fokozódó behozatallal gyengítette, a kincstári munkásokra pe-dig a termelés fokozásának erőltetésével rakott nagyobb terhet. Hűségük bizto-sítása végett kisebb vagyonú embereket is grófi, bárói rangra emelt, akik azután ennek megfelelően akartak élni. Ezeket is, a gazdagabbakat is a bécsi fényűző és újszerű berendezkedésre áttérés verte kiadásokba. Bánffy György és Apor István (a Báthory-Apor Szeminárium egyik alapítója) bevásárlásokra, egyszeri út alkalmával, 80000 forintot költöttek el.
125
T A N U L M Á N Y O K A Z E R D É L Y I F E J E D E L E M S É G R Ő L
Az új és a régi nemesség között versengés indult meg a rang megállapí-tásában. Akik most címeket kaptak, az ülésrendben, az országgyűlési névsor összeállításában elől kívántak járni, a többiek viszont a családok ősiségét vették irányadóknak. A kérdést végül is az uralkodó döntötte el. Az országgyűlésen a grófok, bárók a főtisztek után, a nem-mágnások előtt ültek, viszont a nagyságos cím csak az ősi nemeseket illette meg. Innét az erdélyi szokás, amely szerint a társadalom az ősnemeseket, ha nem is grófok, bárók, manapság is a legmaga-sabb címmel tiszteli meg.
A nagyobb polcon való elhelyezkedéshez mindig pénz is kell. A napi élet követelményei, igényei emelkednek: új konyha, új bútorok, ruhák kellenek. A nagyobb ranghoz jutott főnemesség is erőteljes gazdálkodással, új jószágado-mányozásokkal, államjövedelmek (bányák, vámok) bérbe vevésével, kereske-désre való összeállással, pénzek jó kamatoztatásával igyekezett pénzhez jut-ni. Bánffy György kormányzó és Apor István kincstartó ezért vették bérbe az arany-kéneső bányákat, a határvámokat.
Hasonló helyzetben voltak általában mindazok is, akik nagyobb állásokban ültek. A fizetések kicsinyek voltak, a nyugdíjnak csak kegydíj formáját ismerték, az állásban levők tehát saját birtokaikból, szerzeményeikből éltek. Eddig a sze-rényebb életmód mellett nem volt baj, de az általánossá váló igényesedés több költséget kívánt.
Természetes következmény lett az eladósodás. Apor Péter panasza szerint:
Előbb az emberek nem gyűjtöttek pénzt, és nem voltak adósok, szeretetben élt úr és paraszt. Most meg adósok lettek a gőg mellett.
Idegen talajból átültetett szokások így állítottak szembe békésen élőket, és vontak közéjük választófalat. Nagyobb lett a különbség ember és ember között.
A kincstári jövedelmek közül a még megmaradt néhány birtok (gyulafehér-vári, dévai, szamosúj(gyulafehér-vári, kő(gyulafehér-vári, görgényi, vinci) volt már csak Apor kincstartó kezén, a többi a német bizottság (commissio) intézkedése alá került. Tehát az arany-kéneső-bányák (Zalatna, Popárfalva a hozzájuk tartozó uradalmakkal), vámok, sóbányák, dézsmák. Úgy találták ugyanis, hogy az erdélyiek nem mu-tatnak fel elég jövedelmet. A jövedelem tényleg fokozódott, de az elégedetlen-ség is nagyobbodott. A pénzügyi hivatalokba német tisztviselők ültek. Apor Péter megállapította, hogy a sóbányák kamaraispánjai csak németek voltak.
Az erdélyiek így a kincstári jövedelmek kezeléséből, a katonai állásokból hátrább és hátrább szorultak, viszont terheik növekedtek. A török visszaszo-rításával járó nagy adók, a katonatartás nagy áldozatokat követelt. Az urakat a kényszerkölcsönökkel, ajándékra szorítással, a szegényebbeket az adózás ki-terjesztésével s emelésével terhelték meg. Annyira elszegényedtek az emberek, hogy az uralkodó 1698-ban két évre moratóriumot hirdetett, amely idő alatt a kölcsönadott összegeket nem volt szabad behajtani.
Az emberek rosszabbodástól féltek, mire a pénzmentés is megkezdődött.
Apor István titokban Bécsbe vitt pénzt, és azt a jezsuitáknál helyezte el. Így sem kerülte el sorsát, mivel a kincstár vele szemben támasztott követeléseit ez összegből téríttette meg. Erdélyben még nem voltak bankok, a kölcsönöket ma-gánemberek adták. Idővel a bécsi bankokban történő pénzelhelyezés rendsze-resebb lett.
Bécsben az elintézések vadhajtása a vesztegetés. A kijárók jutalomra vár-tak, ettől a rangosabbak sem idegenkedtek. Apor kincstartó pl. 100–100 aranyat küldött Aichpichl és Kleinburg pénzügyi tanácsosoknak, hogy a pénzügyi ka-marában mellette szóljanak. Kleinburg Aport Martinicz grófné támogatásával is kecsegtette, mint akinek nagy szava van a felség és a nagy emberek előtt. Apor ennek részére is 100 aranyat küldött Kleinburg kezéhez. Ez azonban még annak részére is 30–40 aranyat kért, aki, mint írta, ennél a grófnénál legtöbbet tehet.
Erdély szabadsága ekképpen morzsolódott, morzsolódott, amíg engedel-mes tartománnyá nem vált.
127
T A N U L M Á N Y O K A Z E R D É L Y I F E J E D E L E M S É G R Ő L