Báthory Zsigmond volt Erdélyország fejedelme. Azaz, hogy éppen nem is volt fejedelem, mert elhagyta az országot, amelynek nemrégiben annyi dicsőséget szerzett, és Sziléziába költözött.
Erdélyben a magyar király parancsolt megint, akinek nevében biztosai Gyulafehérvárról igazgatták az ország ügyeit. Igazgatták, de igazgatásukkal senki sem volt megelégedve. Megint bebizonyosodott, hogy ameddig a török fennhatóság alól meg nem szabadulnak, addig Erdélyt a magyar király kezére bízni nem lehet. Nem volt elég erős arra, hogy Felső-Magyarországon keresztül Erdélyt a török ellen meg is védje, másrészt beküldött biztosai nem ismervén kellőképpen a helyi viszonyokat, többet ártottak, mint használtak. Panasz volt ellenük, hogy az ősi („tős”) hazafiakat mindenből kirekesztik, katonáik meg a lakosságot mindenükből kiforgatják. A legnagyobb emberek is: Bocskai István, Náprágyi Demeter püspök szintén elégedetlenek voltak.
Így aztán sokan akadtak olyanok, akik a kiköltözött Báthory Zsigmond után vágyakoztak. A jelen idők sanyarúságával szemben sok mindent fel lehe-tett hozni, ami a fejedelem előnyére szólott: vitézül harcolt a török ellen, Mihály vajdával egyetemben fényes győzelmeket aratott rajtuk; Moldva és Havasalföld fejedelme címet viselte; fényes udvart tartott, hazafiak vették körül. Alatta Er-dély nagyobb volt fényben és súlyban.
Annál rosszabbul esett, hogy most meg rossz hírek jöttek róla. A gazdag Erdélyt átadta Rudolfnak, helyette Sziléziában két hitvány hercegséget kapott:
Oppelnt és Ratibort. Az opuliai tavat minden harmadik évben meghalászták, abból volt kis jövedelme. A fejedelem házának fala elhanyatlott, a fedélen lévő cserepek néhány helyt lehulltak, padlása megrothadt, az eső befolyt a házba.
Valóban, Gyulafehérváron a fejedelem udvar istállói is különbek voltak annál.
187
T Ö R T É N E T I T A N U L M Á N Y O K
A tevékeny fejedelem tétlenségre volt kárhoztatva, s akinek udvarában itthon bőségesen éltek a szemfényvesztők, komédiások, olasz kertészek, zenészek, ott magát elunván, harminckét tyúkot az ágy lábához kötött, és azokat köles-sel etetgette. Ígérgettek neki évi pénzt, bíborosságot, püspökséget, de mindez csak ígéret maradt. Joggal elmondhatta tehát, hogy a cserével aranyon vett rezet.
Nem csoda tehát, hogy Báthory Zsigmond is hazavágyott, csak éppen hívó szóra várt. S a hívó szó nem is sokáig késett. Utóbb beszélték, hogy Bocskai Ist-ván is csalogatta, de ugyanúgy tartotta magát az a hír, hogy Kathonay Mihály, Kolozsvár város főbírája hívta vissza a fejedelmet.
Kathonay Mihály főbíró 1598-ban, amikor országos jelentőségű vállalko-zásba fogott, már másodízben volt főbíró. Két évvel előbb is viselte e kitüntető tisztet, ami azt mutatja, hogy közmegbecsülésben állott. E megbecsülésre va-lóban rá is szolgált. Abban az időben, a céhrendszer korában a városokban az iparosok voltak az urak, nemesemberek csak nagy veszedelem idején hozhatták családjaikat a város falainak védelme alá. Kathonay meg ötvösmester volt. Az ötvösség akkor a többi iparágak között is nagy tekintélynek örvendett, részben a foglalkozás finomsága miatt, mert megtanultak ékszereket, fegyvereket meg-címezni, gyűrűkbe, fegyverekbe, ékszerekbe drágaköveket foglalni, magából a fémlemezből díszítéseket kiverni, másrészt a török portára küldendő ajándékok nagyobb része szintén a kolozsvári ötvösök műhelyéből került ki.
Kathonay Mihály tehát ötvösmester volt, mégpedig a legjavából, amit fé-nyes pályafutása igazol. Az ötvösmesterek könyve amellett tanúskodik, hogy 1576-ban lett mester, amikor már legalább 25 éves volt. És a városi tanács gyűléseinek jegyzőkönyvei szerint egyre-másra (1585, 1587, 1588, 1589, 1591, 1593, 1595) bekerül a városi tizenegy tagú szenátusba, máskor a százta-gú tanácsba, amikor nemegyszer viszálykodások elintézésére, adóbehajtásra kap megbízást. 1593-ban és 1595-ben királybíró is volt, s mint ilyen, a főbíró-val együtt a város ügyeit vezette.
Hasonló emelkedést mutat ipari pályán is. 1583-ban, 1591-ben, 1592-ben, 1593-ban céhmester volt. Ez a tisztsége őt az ötvösök között nagy hatalomhoz juttatta. Nem lehet az rossz iparos, akit mások ellenőrzésével bíznak meg. Már-pedig a céhmester ügyelt fel arra, hogy rossz munkát ne készítsenek, ő volt a
céh gondviselője, pénztárosa, előtte történt az inasok felszabadítása, ő őrizte a céhládát. S hogy Kathonay mennyire lelkiismeretesen vette a dolgot, mutatja az a körülmény, hogy 1591-ben, céhmestersége idején tizennyolc kemény pontba foglalt szigorú céhszabályzatot alkottak az inasok kicsapongásainak korlátozá-sára. 1592-ben meg a kulcsos, azaz a várfallal körülvett városok ötvös céheinek védelmére kelt az egyes mezővárosokba (Fehérvár, Dés, Vásárhely) települt öt-vösökkel szemben, akik az igazi, a kulcsos városi céhek kikerülésével, hamisan fejedelmi engedélyt szerezvén alkottak céheket. S megtették azt anélkül, hogy a céhszabályok szerint mesterremeket készítettek volna, előbb céhes helyeken laktak volna, házaséletet éltek volna, ellenőrzés mellett dolgoztak volna. Ez el-len az igazi ötvös céhek tiltakoztak, mivel nem akarták, hogy egyes kontárok miatt az ötvösök igaz, jámbor neve meggyaláztassék.
Szorgalmára vall, hogy vagyont is szerzett. Két háza is volt a városban. Az egyik a régi Szín utcában (Jókai utca), ahol ma az ún. Rhédey-ház áll; nem egé-szen a főtér sarkán, mivel előtte kelet felé más ház is állott. A másik ház a Közép utcában (Deák Ferenc utca) épült, amely utca mai hosszúságának megfelelően a Közép utcai kapuval végződött. A kapu a várfalon vezetett keresztül. E házak valamelyikében élt feleségével, Vaday Sárával.
Kathonay Mihály e szerint 1598-ban, amikor Báthory Zsigmond fejedelem Sziléziában nyomorgott, ötven év körüli férfiú lehetett. Tapasztalt, meghiggadt,
„jeles, bölcs és mély belátású” ember, amint róla a következő évben kiadott feje-delmi irat megállapítja. Ő is azok mellé állott, akik a jelen helyzetbe beletörődni nem tudván, Báthoryhoz akartak csatlakozni. Személyes érzésén kívül Bátho-ry Zsigmondban az ötvösök jótevőjét is tisztelhette, mert a fejedelem engedte meg, hogy a kolozsvári ötvösök a tiszta arany beadásakor, amelynek beszedési joga a kincstárat illette, a maguk részére négy-négy gira tiszta aranyat vehettek.
Ezáltal az ötvösök olcsó aranyhoz jutottak. Így történt aztán, hogy mint utóbb beszélték, Kathonay főbíró Huszár István követét a fejedelemhez küldötte. Hív-ta vissza a fejedelmet. S Báthory Zsigmondnak nem kellett sok bizHív-tatás. A követ valószínűleg tájékoztatta őt arról, hogy az erdélyiek közül sokan alkalmasnak tartják a visszatérés időpontját. Alkalmasnak, mert sok az elégedetlen, másrészt az új kormányzási rendszer megerősödni nem tud. Mindezekhez járult Zsig-mond fejedelem elégedetlensége, Erdély után való erős vágya. Vagy talán nem
189
T Ö R T É N E T I T A N U L M Á N Y O K
is annyira Erdély után, mint itt hagyott felesége után. Egyedüli fejedelem volt Erdély trónján, akit a hatalmas Habsburg-ház azzal tüntetett ki, hogy családjá-ból adott neki feleséget: Mária Christierna (Krisztina) fejedelemasszonyt.
A fejedelemasszony fennmaradt képe tanúsága szerint és az egykorúak dicsérő szavai szerint, kellemes megjelenésű nő volt. Hosszúkás, teli arcára haloványság rajzolódott. Tágra nyitott nagy szemei felett magas, kerek hom-lok domborodott. Szabályos orra alatt kissé duzzadt alsó ajka életkedvet lehelt.
Stuart-gallérba ültetett feje méltóságot árult el, elől kihajtott bő ruhát viselt.
Azonban erdélyi rövid élete rá csak megalázást, keserűséget hozott. A feje-delem, a huszonöt éves fejedelem akkor már testileg-lelkileg elöregedett, aki, ha felesége közel volt, futott előle, ha távol volt, ellenállhatatlanul utána vágyako-zott. Fiatal aggkora volt elsősorban az oka, hogy hazájából megszökött, viszont most felesége lehetett fő oka, hogy Erdélybe visszajött.
Mert visszajött. Egy szép napon vadászás közben két kísérőjével együtt el-tűnt, és Lengyelországon keresztüllovagolva Erdélyben termett. 1598. augusztus 20-ika volt, amikor Kolozsvárra érkezett. Előzőleg Somlyóról egyik hű emberét és útitársát, Macsédy Benedeket a főbíróhoz küldötte, hogy őt megérkezéséről tudassa. Macsédy a fejedelem megérkezése előtt három órával értesítette Kat-honay Mihály főbírót.
A főbíró nagy feladat előtt állott. Amint a fejedelem utóbb bizonyította,
„a lakosságnak a fejedelem iránt kétes törekvései voltak”, mert nem mindenki értett egyet azokkal, akik a fejedelmet visszakívánták. Főleg a németek lehet-tek ilyenek, akik nagy számban lakták Kolozsvárt. A fejedelem visszafogadá-sa egyáltalában nem volt előkészítve, a visszafogadás felől közös megbeszélés nem történt, akik a fejedelmet visszatérésre biztatták, azok saját felelősségükre cselekedtek. Ezek között volt, vagy talán egyedüli volt, aki hívta, Kathonay Mi-hály főbíró. Ezt sejteti legalábbis az a körülmény, hogy a fejedelem egyenesen Kathonayhoz fordult és minden bizalmát belehelyezte.
Augusztus 20-án este 8–9 között, Szamosközy István egykori író szerint 10 órakor történt, hogy Báthory Zsigmond fejedelem a Közép utcai kapunál meg-jelent. A város kapuja már zárva volt, de Kathonay főbíró parancsára a kapus kinyitotta. A fejedelem másik inasa kíséretében belépett a kapun. Álruhában volt, hogy senki fel ne ismerje. „Egy igen kis hitván mentében, mordálypuska
hónya alatt, egy igen hitván fekete sáras csizma reá szegezett sarkantyúval, egy igen hitván kalap a fejiben.” (Szamosközy)
Azonnal a bíró házába ment, amelynek kapuját a városi rend szerint már bezárták. Zörgetett a kapun, mire a főbíró, aki érkezését már várta, azt kinyi-totta. A fejedelem és a főbíró egymás nyakába borultak. Történelmi pillanat!
A büszke Báthoryak tagja, Báthory István lengyel király és erdélyi fejedelem unokaöccse, Báthory Kristóf fejedelem fia és az egyszerű ötvösmester! A de-mokrácia helyzet szülte, őszinte megnyilatkozása. De egyben „végzetes talál-kozás mindkettőre – Kolozsvárra és Erdélyre nézve. Egymás látása feletti ör-vendezésök a nyomorok hosszú láncolatának kezdőszeme, a szenvedések egész tengerének első vészmoraja” (Jakab Elek).
A fejedelem a bírónál vacsorázott. Ki tudja, mit beszélt egymással a zakla-tott lelkű fejedelem és a hűséges főbíró? A tudósítások hiányoznak, de a tettek beszélnek. A fejedelem megérkezett, és minden arra mutat, hogy a visszahelye-zésére a főbíró adott irányító gondolatokat. A fejedelem szerint, mint Kolozsvár főbírája nemcsak bemenetelt nyitott, hanem ami nem csekély jelentőségű volt, méltósága és uralma megszerzésében: páratlan ügyességgel és hűséggel, semmi fáradságot és szorgoskodást nem kímélt ügye előmozdításában. A főbíró még az éjjelre összehívta a Tanácsot, amelyben a fejedelem maga is megjelent. A sze-mélyes megjelenés varázsa, a Báthory család érdemei, az erdélyiek fejedelem-tisztelete csak fokozták a hatást, amelyet a fejedelem panaszos szavai felkeltet-tek. Egy szívvel melléje állottak, hűségére felesküdfelkeltet-tek. Az első vállalkozás tehát sikerült: Kolozsvár meg volt nyerve. A városban tartózkodott éppen Náprágyi Demeter püspök, erdélyi kancellár is, akit Zsigmond fejedelem még ugyanez éjjel pártjára vont. Együtt aztán leveleket írtak mindenfelé, s csatlakozásra hív-ták fel a párthíveket.
De ugyanekkor Kolozsvárott volt a fejedelemasszony: Mária Krisztina is.
Útban volt, hogy végképp elhagyja Erdélyt, ahova annyi kellemetlen emlék kö-tötte. Átaludta vagy talán átvirrasztotta az éjszakát, anélkül, hogy ura visszajö-veteléről hallott volna. A főtéren a Kakas-házban lakott, amelynek reneszánsz díszítései leköthették figyelmét, de most bizonyára nem érdekelték. Kora hajnal volt még, amikor a kancellár kíséretében, aki uráról mélyen hallgatott, a Farkas utcába indult, hogy elutazása előtt a jezsuiták templomában imádkozzék.
Ami-191
T Ö R T É N E T I T A N U L M Á N Y O K
kor odaért, a templom ajtaját zárva találta. E percben hozzálépett Kathonay Mihály főbíró Gellényi Imre királybíró kíséretében és ura nevében köszöntvén, kihallgatást kért annak részére.
A fejedelemasszony nem szólt semmit, de a közben kinyílt templomban feltört elfojtott keserűségének panaszhangja. Annyi megalázás, mellőzés után mi jót is várhatott? Szemei megteltek könnyel, és végül is hangos zokogásba tört ki. És amint könnyei arcán végigperegtek, mintha mindmegannyi könnye szí-véről egy kis súlyt vitt volna magával, szíve megkönnyebbült, könnye felszáradt.
Felülkerekedett benne a nő, az elhagyott asszony, megbocsátott és kész volt a válasszal: fogadja a fejedelmet.
Nem sok idő telt bele, és felesége szállásán megjelent Báthory Zsigmond fejedelem karddal, buzogánnyal, mögötte fényes kísérettel. Kathonay Mihály főbíró és Gellényi Imre királybíró vezették a menetet. A fejedelemasszony az udvarig jött az ura elé. Mosolygott, mikor a fejedelem elé lépett. Úgy érezte, hogy e mosolygástól függ Erdélyországnak a töröktől való további elpártolása és a Habsburgokkal való szövetkezés megmaradása. Báthory Zsigmond visz-szahelyezése sikerült. Hozzácsatlakozott egyszerre egész Erdély. Egy kis csapat ugyan tájékozatlanságból próbált Kolozsvárott a fejedelemasszony védelmére kelni, de Kathonay főbíró ezeket is leszerelte.
Azonban a nagy lelkesülést csakhamar kiábrándulás követte. Báthory Zsig-mond körülményeiben nem állott be változás, továbbra is csak állhatatlan ma-radt. Erdélyt átadta Báthory Endre bíborosnak, ő maga meg újból kibujdosott az országból. Hódító szándékaival most tűnt fel aztán Mihály vajda, aki Báthory Endrét legyőzte és Erdélyt hatalmába kerítette.
Urával együtt Kathonay Mihálynak is pusztulnia kellett. Az volt a bűne, hogy a fejedelmet a városba beengedte, visszahelyezésében segítséget nyújtott és azzal vádolták, hogy Báthory Zsigmonddal utóbb is titkos összeköttetést tar-tott fenn. Mihály vajda katonái elfogták, szakállát szálankint tépve szét megkí-nozták, s miután így eléktelenítették, torkát elmetszették.
Ez lett vége a szerencsétlen főbírónak. Szereplése országos jelentőségű, mert hiszen Báthory Zsigmond fejedelem visszahelyezése nélküle, ki tudja, sikerült volna-e? Hűsége jutalmául a fejedelemtől a kérői birtokot kapta és nemességet nyert. A Kathonay család ősi címere pelikánmadárt ábrázol, amint ez zöld
hal-mon kiterjesztett szárnnyal fészekben ülve, vérével három fiókáját táplálja. Ta-láló kifejezése Kathonay Mihály főbíró önfeláldozó hűségének, aki fejedelmét vére hullásával, utolsó leheletéig szolgálta.
193
T Ö R T É N E T I T A N U L M Á N Y O K