A 16. században Erdélyben az intenzívebb pestisjárványok (1575, 1585) egyidejűek a ma-gyarországiakkal, és behurcolásuk mindkét térségbe egyrészt a déli-nyugati, másrészt a dé-li-keleti területekről történt. Azonban Erdély esetében, a közvetlen délkeleti szomszédság a meghatározó. Egyrészt a fejedelemségbe a török területekről behurcolt járványok innen terjedtek át a Magyarországra, és 16. századtól kezdve – a gyarapodó forrásadatoltság is azt bizonyítja –, hogy a pestisjárványoknak való kitettsége a Balkán felől szinte álladó.
Közelebbről tehát – néhány 16. századi gyér adat nyomán – érdemes áttekintenünk Er-dély közvetlen szomszédságában a Török Birodalomhoz tartozó tartományokra, Moldovára és Oláhországra utaló információkat. Az első pestisadat egy moldovai krónikástól szárma-zik, aki 1552-ben „nagy éhínséget” és kemény telet említ, amit pestis követett. Erre utal a vajda (1553. márciusában) Beszterce város tanácsának küldött levele, amelyben jelzi, hogy
„az országban pestis volt.” A következő pestisjárványra utaló feljegyzések a század második feléből származnak. Albert de Wyss I. Ferdinánd isztambuli követe az 1564. januári jelenté-sében pestisjárványt említ Isztambulban, Oláhországban és Moldovában. A moldovai vajda pedig 1564. augusztusában a brassói tanácstól a korábbi orvos visszaküldését kéri, mert „sok a beteg” a vajdaságban.
Bécs isztambuli rezidense Carol Rym 1572. júniusában a lengyel tanácsos Taranowszki pestisben történ elhalálozásáról számolt be, ugyanakkor több forrás utal arra, hogy az 1572–
1576. években a pestis a Közel-Keletről terjedt el tengeri úton Itáliába, Szicíliába és szárazföldi, balkáni útvonalon pedig az oláh vajdaságokba. Ezekben az években – úgy tűnik – nagyobb térségekben ütötte fel a fejét a betegség: a moldovai vajda neje és gyermeke 1574. májusában a Moszkvai fejdelem udvarában pestisben hal meg. Az oláhországi vajda felesége nővérének Velencébe küldött levelében (1575) arra panaszkodott, hogy a „két éve” dühöngő pestis mi-att „innen Oláhországból semmit, még levelet sem lehet küldeni.” Velence isztambuli követe Giovanni Corraro jelentésében (1576) arról tájékoztatja dózsét, hogy az erdélyi követ szerint az utóbbi években Oláhországban pestisjárvány tombolt. A század 80-as éveiben Gr. Ureche moldovai krónikás szerint 1585-ben (ortodox időszámítás szerint 7093-ban) Péter vajda idejében kiszáradtak a folyók, a tavak, a fák, az állatoknak nyáron nem volt mit legelniük, és nagy por volt mindenütt, csak az ősz folyamán lett eső, de csak a gyom nőtt, a szegénységet az éhínség pusztí-totta. Sztaniszlausz Warszevicki lengyel jezsuita, pápai nuncius jelentésében (1588. szeptember) közli, hogy a moldovai vajda a pestis miatt kiköltözött a „mezőre és sátorban lakik”, hasonló védekezési viselkedést említ az oláhországi vajda esetében is. Brassó város számadáskönyve (1588. október), említést tesz a pestis behatolása ellen a határőrző „íjászok” javadalmazásról is.
Pár évvel később 1592-ben, Velence isztambuli követe Marco Zene a dózsét a Konstan-tinápolyban uralkodó pestisről tájékoztatja, szerinte a fertőzést innen hurcolták be az oláh vajdaságokba és Lengyelországba, valamint Erdélybe.251 A hivatkozások azt jelzik – amit a
251 A román hivatkozások forrásai: Rosetti, Radu, Ungurii si episcopatele catolice din Moldova. Analele Academiei Romane, XXVII, 313., Ureche, Grigore, Letopiseti., N. Iorga, 1913. Colectia Hurmuzachi, vol. XV, Document 364/201, vol. XV/1. 378/209, 913/491, 989/509, 604, 1208/652, Vol. 2. 458/501, 614/635–636, 674/701, Vol.
18. 20, Vol. 3, 2/233, 211., (Idézi: Samarian, Gh. P. 1932. 29–38.)
későbbi századok forrásai csak megerősítenek –, hogy rendszerint a közel-keleti, egyiptomi endémiás gócokból Isztambulba, Szalonikibe tengeri úton behurcolt pestis, rövid idő alatt megjelenik a Dunától északra eső térségekben is.
Erdély járványoknak való kitettségében, tehát már a 16. században két térség meghatáro-zó: a pestisjárványokat egyfelől a Oszmán Birodalom központjából tengeri úton (Fekete–ten-geren az Al-dunai csomópontok Galac, Braila) és szárazföldi útvonalon (a balkáni Rumélia szandzsák) jut el Moldvába és Oláhországba, ahonnan hadi- és kereskedelmi utakon, rejtett ösvényeken hurcolják be a fejedelemségbe. Nem véletlen, hogy a különböző üzleti, katonai, rokoni, személyes ügyekben eljáró emberek sűrűbb érintkezési csomópontjainak környé-kén gyakoribbak a járványok: Tömös-, Törcsvár- és a Vöröstorny szorosok közelében fek-vő Brassó, Barcaság, illetve Nagyszeben. A bodzafordulóinál pedig Háromszék, Barcaság.
Az ojtuzi átjárónál Kézdivásárhely, Háromszék, Kászon szék, Békásnál (Piricske, Pricske) Gyergyószentmiklós, Csík-, Gyergyó szék. Másfelől – igaz, a 16. századtól egyre ritkábbak – az itáliai tengeri kikötőkből észak irányba a szárazföldi (Alpokon át vezető) kereskedelmi utakon Bécs s a Királyi (Habsburg) Magyarország közvetítésével történt a járvány terjedése, melyek többnyire időben egybeestek a kisebb-nagyobb, német közép-európai és lengyelor-szági pestisjárványokkal is. Ugyanakkor nem kerülheti el figyelmünket, hogy Kárpát-me-dence délkeleti sávjában fekvő erdélyi Királyföld, Székelyföld és az északkeleti sávjában lévő Szepesség és vármegyék pestiseseményei gyakran időbeli párhuzamosságot is mutattak, mint az alábbiakban és továbbiakban is látni fogjuk.
Járványtörténetileg – láthatóan – Erdélyben a 16. században a leginkább forrásadatolt helyek a Királyföld , részben a Székelyföld s a vármegyék néhány városa, nagyon ritkán a falvak. Több forrásban – akárcsak a Magyarországra vonatkozó táblázatok is mutatják, csu-pán a pestis időpontja szerepel, ezért az alábbiakban Erdély esetében is, minden – általunk talált – járványeseményt feltüntetünk, függetlenül attól, hogy van leírás róla vagy nincs.
Pestisjárványok Erdélyben a 16. században Székelyföld
Csík–Kászon–Marosszék Barcaság Brassó Fogarasföld 1572, 1586,
1587 1530–1531,
1553–1555, 1572, 1574
1510–1511, 1533–1554, 1557, 1586
1530–1531
Királyföld
Segesvár Medgyes Nagyszeben Kőhalom Földvár Beszterce
1511, 1572,
1586 1575, 1586 1509–1510, 1530, 1531, 1552, 1554, 1572–1576, 1586–1587
1530–1531 1553–1555 1553–1555
Városok / Vármegyék
Kolozs/Kolozsvár Torda Küküllő Fehér/Gyulafehérvár Bihar/Várad 1530–1531, 1573–
1575, 1585–1587 1554 1552 1575, 1586 1584–1585
(Binder, P. 1984. 99–111.; Magyary-Kossa Gy. 1931. III. 56–461., 1940/IV. 5–241., Réthly A. 1962. 59–119. adatai alapján szerkesztett.)
Verancsics Antal gyulafehérvári prépost 1540 táján írt krónikájában úgy emlékezett, hogy 1510 – ben, Szt. Lőrinc napján (augusztus 10.) Pannoniában kitört szörnyű pestis átterjedt Erdélybe, ahol a következő évben is tombolt Segesváron és Brassóban. Áldozatta lett a jár-ványnak 1511-ben Kapusi Pál Segesvár környéki plébános. A pestis jelenlétére utal ezekben az években a szörényi bán, Barnaba Béla is a nagyszebeni tanácshoz írt levelében (1511.
január 10.).252
Szintén pestisjárvány pusztított Erdély-szerte – Kolozsvár, Szeben, Brassó – 1529–1531 közötti években, amely éhínséggel párosult.253
A szász kőhalomszéki lista három klerikus halálát említi 1531-ben. Szeben város orvosa a szepességi Pauschner Sebestény, Brassó város bírójának ajánlott pestis könyvecskéjében (1530), azt írja, hogy Nagyszebenben 36 éve nem fordult elő pestisjárvány, vagyis 1495 óta. A könyvében ajánlott védekezési módok között olvasható, a fertőzés előli menekülés, a pestisbeteg ruháinak elkerülése, a vallási szertartások, a templomozás tiltása. Megrója a brassói hölgyeket – valószínű a város bolgárszegi ortodox vallásúak lakta fertályáról van szó –, akik a pestisben meghalt hozzátartozóikat eltemetés előtt csókolgatták.254 Az 1530. évi pestisjárvány Barcaságból 1531-ben átterjedt a szomszédos Kőhalomszékben és Fogaras-földön. A fogarasi vár kapitánya a brassói tanácsnak 1531. szeptember 31-én kelt levelében megemlíti, hogy „sok” fogarasi a pestis miatt Zernyestbe, Tohánba, a brassói Bolgárszegbe menekült, illetve a környező erdőkbe rejtőzködik, és a havasokon (Kárpátokon) túli terüle-tekről (Kis- Oláhországból vagyis Olténiából) nem jöttek a kereskedők.255
A 16. század 50-es éveiben, Erdélyben három évig (1552–1555) grasszáló pestis a törö-kök uralta szomszédos Oláhországból – regna vicinorum Getarum – terjedt át a brassói forrás emlékezete szerint. Említettük 1552–1553-ban a moldovai krónikás és vajda is országukban pestises évekre hivatkozott. A történészek is (P. Binder), a pestist a Moldovából származtat-ják, kezdeteit Konstantinápolyban feltételezik, ahonnan rendszerint rövididő alatt mindkét oláh vajdaságba átterjedtek.
Brassóban az első megbetegedéseket 1553. július 28-án észlelték, amikor Hieronimus Ostermayer és a város orgonistája Wolfgangus Paulinus pestisben halt meg. A város külső fertályain (Bolonya) és főleg a görögök, bolgárok, oláhok stb. lakta Bolgárszegben 1553.
252 Szalay és Wenczel, G. 1857. MHH. III. Pest. 3. Vö. Binder, P. 1984. 100.
253 3 Bielz 8. (Idézi: Réthly A. 1962. 66.)
254 Jiga, C. T. 1978. 21–29. (Idézi: Binder, P. 1984. 100.)
255 Die Pest grassieret grausam im Burzenland (1530) In: Quellen, IV. 109., Documente Hurmuzaki. XV/1. 384.
(Idézi: Binder, P. 1984. 100.)
július végétől és 1554. február végig 4 ezer ember halt meg. A barcasági Földváron 1553-ban 360 pestisáldozatot számoltak. Brassóban átmenetileg visszahúzódott a ragály, azonban 1554 nyarán újra kitört, és 1555-ig tartott. Elterjed Csíkszékben és Beszterce városában és vidé-kén, ahol lakosságának egyharmada lett a döghalál áldozata.256 (A Szepességben, Lőcsén, mint láttuk, Szt. Mihály napján (1554. szeptember 29.) tört ki a ragály.)
A járvány Márton napja körül (1554. november 11.) Nagyszebenben is „hevesen” pusztí-tott, ahol az „elmúlt 2 évben” a lakosság nagy része elpusztult, és megjegyzik – oláhot látni ritkaság számba ment, mert vagy mind meghaltak, vagy a Dunántúlra menekültek. A járvány 1557-ben is grasszált, ugyanis szeptember 21-én áldozata lett a pestisnek a város teológia doktora.
A kolozsvári szász krónikás Filstich Lőrinc emlékezete szerint a nagy erdélyi pestisjár-vány 1554-ben grasszált, viszont, több forrásban korábbi évek is szerepelnek. Apafi Gergely Küküllő vármegye főispánja 1552. január 2-án kelt levelében azt írta a nagyszebeni király-bírónak, Haller Péternek, hogy Vingárd váruradalom lakóinak többsége meghalt pestisben, a kevés túlélő pedig az erdőkbe keresett menedéket.257
Egy másik feljegyzés a kialakult helyzetleírásában úgy vélte: „1554-ben egész Erdélyben igen nagy döghalál lön , kinél nagyobbat emberi emlékezet soha nem tudhat említeni, ki miatt nagy sok nemzetségek elfogynának a világból.” Engel furcsa estekről számolt be: az
„1554. évi erdélyi pestis idején” az emberek „végtagjainak fájdalma annyira erős volt, hogy karjukat fogaikkal”, illetve „egyik beteg a másiknak tépte le karját”, – ami inkább Szent Antal tüzére, mint a pestisre utal. A járvány súlyos és nagyobb térségben pusztító voltát jelzi egyfelől, hogy az erdélyi rendek az évi adó elengedését kérik I. Ferdinándtól, másfelől pedig a portára követségben járó magyarok a Balkánon a pestis áldozatai lettek. Báthori András Gyulafehérváron kelt levelében arról értesíti Nádasdy Tamást: „Ez országban szerinszerte nagy döghalál vagyon”.258
A pestis előjeleit – mint lenni szokott – több forrás is említi: 1553-ban a földrengések, majd vastag büdös ködök voltak, sok fantasztikus szellemeket láttak. Tavasszal a dögvész főleg a disznókat pusztította, a fák éretlen gyümölcsöt termettek, 1553. októberében pedig a földeken sok szamócát találtak, kígyók, békák, teknősök „sokáig kitartottak” majd meg-fagytak, elrohadtak és „bűzt” árasztottak, 1554 tavaszán Kolozsváron pedig két ember „vért izzadott” s a járvány idején a városban és vidékén 7 ezer „kicsinyek, fiatalok, nagyok, öregek”
elhalálozásáról számolnak be.259
Az Oláhországgal és Moldovával határos szász városokban, már a 15. század végén szokássá vált pestiskémek küldése, így például 1549-ben a nagyszebeni küldött tájékozó-dik az oláhországi pestishelyzetről. Pestis idején az erdélyi városok rendszerint egymást is
256 Herbert, H. Archiv des Vereins für Siebenbürgischedskunde. XX. (1883). 18–45., Setvert, G. 1959. 44. (Idézi:
Binder, P. 1984. 101.) Vö. 3, 8, 10. Bilelz 12., Waschsmann , 93., Hain G. 101. (Idézi: Réthly A. 1962.79–80)., Quellen, V. 6. (Idézi: Magyary-Kossa Gy. 1931. III. 180/725.)
257 Történelmi Tár. 1850. 542., Erdélyi Múzeum. 1902. 322. Vö. Binder, P. 1984. 103.
258 EOE. I. 476., Mikó I. 13. (Idézi: Magyary-Kossa Gy. 1931. III. 184/741.)
259 3. 4a, 13. Bielz 12., Hennig 49., Gyulafy, 1893. 116., Rerum Hungaricum 630., 3 Bilez 13., Boros, I. 17. (Idézi:
Réthly A. 1962. 80, 81.)
tájékoztatták a járványhelyzet alakulásáról és terjedésének lehetséges irányáról: 1554-ben Szeben Tordát értesíti, és figyelmezteti, hogy a szokásos vásárt elhalasztják, és senki ne jöjjön Szebenbe, mert járvány tombol. A nagyszebeni Wezződi Andrást 1554. január 24-én Talmácsra küldik, hogy fordítsa vissza a balkáni kereskedőket, akik Nagyszebenbe igyekez-tek, mivel Oláhországban a kémek jelentése szerint „nagy pestis” tombol. Ugyanebben az évben, január 30-án az oláh Cigány Kománt a havasokon túlra (Oláhországba) küldik, hogy kémlelje ki, „halnak-e még ott?”
Wass László az erdélyi királyi jövedelmek biztosa Georg Wernerhez küldött levelében (1554. november 28.) a pestisjárvány miatt Szeben kialakult helyzetet vázolja: a járványban sok adószedő meghalt, Szeben városa nem tudja fizetni adóját, mivel a lakosság elmenekült, és a Szeben környéki falvak elnéptelenedtek. Nagyszebenben az áldozatok számát 3200-ra becsülték, köztük volt Neagoe Basarab az oláhországi vajda özvegye, Despina.260
Az erdélyi szász városokban – a több hullámban támadó pestis idején – a halandóság nagyságrendje miatt néhány intézkedést hoztak: Brassóban a város belső rendjét rögzítő in-tézkedéseket (1556. február 9.) kiterjesztik a Barcaságra, és elrendelik, hogy a pestis halotta-kat ezentúl a templom kerten kívül temessék. Nagyszebenben a város falain kívül új temetőt nyitottak és a pestistetemek elszállítására hordárokat alkalmaztak.261
A pestises éveket követően az élet regenerálódását újabb csapás akasztotta meg a Fe-jedelemségben: 1566. évi feljegyzések „borzalmas” himlőjárványról számolnak be. Nem-csak „kisgyermekek, hanem öregek, akik már 32 éve házasok” áldozatai lettek a himlőnek.
Beregszói Hagymás Kristóf 1567. február 15-én kelt levelében azt írta, hogy „most Erdély-ben nagy halál kezdetett.” A másik forrás a Barcaság és Brassó elnéptelenedéséről, az egész lakosság „kiirtásáról” – nem kis túlzással – 7000 áldozatról tesz említést.262
A magyarországi és erdélyi elhúzódó pestisjárvánnyal (1571–1576) egyidőben a kon-tinens több térségében is tombolt a pestis: Itália, Németország, Szlavónia, Csehország, sőt Moszkvába is.263 Szamosközi – mint említettük – úgy tudta, hogy 1575-ben a „pestis Erdély-ből átterjedt Magyarországra, ahol még pusztítóbban tombolt.” Gyulafalvi megemlíti, hogy a pestisjárvány már öt éve tart, és Medgyes mellett Baráthelyen Erasmus Herman klerikust 1575. októberében ragadta el a ragály.
A pestis Brassóban 1571-ben tört ki, egy másik forrás 1572. júniusát említi. Tény, hogy a városi tanács óvóintézkedéseket vezet be: mindenféle összejövetelt megtilt, az egy vasárnapi istentisztelet kivételével, megtiltja továbbá a pestisbetegek egészségesekkel való érintkezé-sét, a fertőzött házak látogatását, a gyermekek temetéseken való részvételét. A Barcaságban 1572. júniusában a járvány – Brassón kívül – elterjedt Szász-Hermánban, Prázsmáron, majd Székelyföldön. A Csíkszékhez tartozó Kászon-székben volt erős, ahol mind a négy faluban
260 Lupas, I. 1962. Mitropolia Ardealului. 309–314. (Idézi: Binder, P. 1984. 103.)
261 Tört. Tár. 1850.542., Erdélyi Múzeum, 1902. 322., Jakab E. 1883. 272–273., Magyar Könyvszemle. 1896. 371., Gündisch, G.–Krasser, H.–Streitfeld, Th. 1976. 187–189., Szilágyi Sánor. Erdély pénzügyi történetéhez a XVI.
században. Történelmi Lapok. 1976. 120–131., Documetele Hurmuzachi, Vol. XV/1. 4955., (Idézi: Binder, P.
1985. 101–102.)
262 Székely krónika 1880. 648., 14. Bilelz 16. (Idézi: Réthly A. 1962. 89.)., Quellen, V. 100. (Idézi: Magyary-Kossa Gy. 1931. III. 217/849., 225/879.)
263 Tudománytár, V. 224., 3. Bielz 18., Szamosközi, II. 181., Radó, 80., Buckner. (Idézi: Réthly A. 1962. 92.)
– Kászonaltíz, Kászonfeltíz, Kászonimpér, Kászonjakabfalva – 939 áldozata volt a pestisnek, a fiúszék lakosságának egyharmada nem élte túl a járványt.264
A barcarozsnyói lutheránus lelkész, Kristian Massa, aki pestisből felgyógyult, és – mint korábban említettük – leírta megbetegedésének tüneti szakaszait. Massa négy hét alatt „erős akarattal” felgyógyult, viszont felesége, aki Brassó város orvosát Petrus Apus Bogner doktort hívta ki férjéhez, 1572. október 23-án megbetegedett, és október 28-án, tehát öt napra rá, meg is halt pestisben, és még az nap eltemették.
Krisztián Massa úgy emlékezett, hogy a barcasági járvány kezdetét 1572. júniusában ész-lelték Hétfaluban, innen terjedt át Szász-Hermánba, ahol megbetegedett testvére, a lelkész Simon Massa családja, de mindannyian túlélték. K. Masa megemlíti, voltak napok júniusban, amikor naponta 16 személyt ragadott el a pestis, sokan azt hitték, ha elmenekülnek elkerülik a fertőzést, ezért Vidombák, Barcarozsnyó, Vulkán, Feketehalom, Höltövény településeken kerestek szállást. A meleg idők beálltával a pestis intenzitása – mint írja – tovább fokozódott, egyetlen nap 50 ember halt meg, de volt nap (július 25.), amikor Brassóban 75 pestisáldoza-tot számoltak össze. Medgyes, Szeben városok tanácsai megtilpestisáldoza-tották a brassóiaknak a heti-vásáraik látogatását. Segesvár tanácsa 1572. július 25-én közölte Brassó város elöljáróival, hogy számukra tilos a vásárukba járás. A barcasági evangélikusok dékánja 1572. október 20-án arra kéri hitközség tagjait, hogy a járvány idején a lakodalmak szerények legyenek, csak 10 asztalt terítsenek meg, a zenét és a táncot mellőzzék.
Brassó város tanácsa a pestis terjedése miatt a korábbi (1572) intézkedéseket lépteti élet-be: megtiltják a gyülekezést, a táncmulatságokat, a kocsmák látogatását, csak a prédikációk meghallgatását engedélyezték. Ugyanakkor a segesvári „tanács és az urak” továbbra is tiltják a brassóiak és barcaságiak látogatását a hetivásárokra. Valószínű a Barcasággal szomszé-dos Székelyföldet (Háromszéket) sem kímélte járvány, ugyanis 1574 végén a székelyek tör-vénykezési időpontját a fejedelem, Báthori István elhalasztja.265 A brassói tanács intézkedése valószínű nem függetlenek az 1530-ban a városban megjelent, Pauschner Sebestyén által jegyzet munkától( Eine kleine Unterrichtunge: Wie Mann sich halten Soll, in der Zedt, der Ungütigen Petilenz), amelyben a perzsa Rhazesz tanácsait ajánlotta, eszerint pestis idején a beteget teljesen el kell különíteni, még a háziállatoktól is. A beteg ruháit el kell égetni, azt a helységet, ahol pestises lakott három hónapig nem szabad használni, a fürdőket és a templomokat be kell zárni, a rokonsági látogatásokat meg kell tiltani. Ugyanakkor a brassói intézkedések összhangban voltak Báthori István erdélyi fejedelem rendelkezéseivel (1572), amely tiltotta a fertőzöttek és egészségesek érintkezését, a fertőzött egyének házainak lá-togatását (az ápolók kivételével), a nyilvános összejöveteleket (szomszédolás, lakodalmak, táncos mulatságok) az istentiszteletek kivételével.266
A nagyszebeniek már 1565-ben elküldik Z(s)akadáti Mihályt Brassóba a pestishely-zet felmérése végett, azonban kiderült, hogy hamis volt a hír, viszont az igaz volt, hogy Oláhországban – a pandémia közvetítő területén – grasszált a pestisjárvány. A szebeni városi
264 Monumenta Hungariae Historica. Budapest. XXXI (1881.) .15., Jakab E. 1888. Kolozsvár története. II Buda-pest. 222–223.
265 EOE. II. 441, 553., Sigeris, Cr. 10. ( Idézi: Magyary – Kossa Gy. 1931. III. 227/887, 232/916,)
266 Mende B. Gusztáv, 2015. 16.
tanács 1572. június 4-én Balog Antalt küldi Oláhországba, hogy érdeklődjön a „halandó-ság” felől. Szintén a szebeni tanács szeptember 29-én küldötteket meneszt a szász székekbe, hogy értesítsék a helyi elöljárókat a „halál” okáról, és arra kérik őket, hogy függesszék fel a szokásos Szt. Ferenc napi (október 4.) határjárásokat. Az orvos kölcsönzés is gyakorlat volt:
az 1541. évi feljegyzésből kiderül, hogy a brassói városi orvost és sebészt, gyakran hívták Oláhországba, néha város bábáját is kölcsön adták. Az orvos ilyenkor kapott egy szolgát, két lovat, bort, eleséget és útiköltséget.267
Damasus Dürr Alsó-Apold lutheránus lelkésze prédikációjában (1574) megrója híveit amiatt, hogy sok „vértestvér” – férfiak és nők –. akik a pestisbetegek lettek, magukra hagy-ták, nem látogathagy-ták, nem ápolták őket sem sógoraik, sem testvéreik, sem barátaik, senki nem volt, aki közeledjen hozzájuk. Nem mellékesen a falubeli asszonyok viselkedésének dicsére-tét az is inspirálhatta, hogy felesége Szófia is áldozata volt 1573-ban a járványnak, és néhány asszony segített eltemetésében.268 A járvány elhúzódó voltára utal, hogy Hedrich Ágoston szász comes 1575-ben lett a pestis áldozta.
Kolozsváron és vidékén 1574 nyarán „sok ezer” – más forrás szerint 7 ezren – haltak meg, köztük a humanista Johan Sommer, Heltai Gáspár a város szász unitárius közösségének prédikátora. A kolozsvári szász patríciusok többsége Szebenbe menekült 1574. júniusában:
a „haláltól való félelmükben június 22-én Kolozsvárról Szeben falai alá érkeztek, Steffen Pultacher feleségével, Marin Zoch feleségével, Anton Herzog lányával, de a szebeni urak nem fogadták be őket. Feleségem és gyermekeim titokban osontunk be, mert ha tudták volna vagy ha elmondták volna, hogy Kolozsvárról jöttek, őket sem egették volna be a várba.”269
A kolozsvári tanács feljegyzései a járvány kezdetét 1573. elejére teszik: január 3-án a városi tanács már a temetők telitettségére panaszkodott. Helyszűke miatt a tetemeket kiemel-ték és feldarabolták, és újra elhantolták. Február 17-én a tanács egy új temető megnyitásáról döntött, április 4-én pedig határozatban tiltják a domonkos rendi kolostor udvarán és a város falain belül a temetkezést, ugyanakkor régi temető bezárásról is határoztak.270
A 16. század végi pestisjárvány Erdélyben – melynek Szamosközi részletes leírásáról még szó lesz – öt évig (1584–1588) grasszált a fejedelemségben, és éhínséggel járt együtt.
A krónikások úgy tudták, hogy a döghalál Váradon át tört be Erdélybe, ahol 1586. Szt. Már-ton napjáig (november 11), a magyar elit több tagja – Apafi István, Kendi János, Bornemissza János, Básti Mihály, Báthori Gábor a feleségeikkel együtt – a pestis áldozatai lettek. Nagy Szabó krónikájában, pedig azt írta, hogy „ebben az évben (1585) Erdély és Magyarország falvai, városai kóstolta Isten kettős ostorát” – az éhséget és döghalált –, melyet nagy drága-ság kísért. 271
267 Quellen, III. 118. sk., EOE. II. 441, 553 (Idézi: Magyary-Kossa Gy. 1931. III. 166/672., 227/887.)
268 jakab E. 1888. Kolozsvár története. II. Budapest. 222–223.
269 Magyar Könyvszelme, 1896. 373. (Idézi: Binder, P. 1984.103.)
270 Quellen, VIII.73–76, IV. 82, 301, 494. (Idézi: Binder, P. 1984. 104, 103.)
271 Történelmi Tár. 1880. 646., Erdélyi Múzeum.1898. 565. (Idézi: Binder, P. 1984.104.), valamint Nagy Szabó I.
40. (Idézi: Réthly A. 1962. 98.)
Báthori András 1586-ban arról tájékoztatta Ecseden kelt levelében Nádasdy Ferencet:
„Mi, légyen az Úrnak neve áldott, mind házam népivel egyetemben, ezen dögös üdön is (…) egésségben vagyunk.”272
A gyulafehérvári országgyűlés a pestishelyzetről megállapítja: „Szemünk előtt vagyon az úr istennek köztünk való rettenetes haragja és meglátogatása drágaság és döghalál miatt,
A gyulafehérvári országgyűlés a pestishelyzetről megállapítja: „Szemünk előtt vagyon az úr istennek köztünk való rettenetes haragja és meglátogatása drágaság és döghalál miatt,