A kontinens nyugati térségében – mint szó volt róla – az utolsó (nem számítva 1743. évi mes-sinait) jelentősebb pestisjárvány (1720–1722) Marseille-ben, illetve Provence tartományban volt, amelyet a tengeri úton, az Oszmán Birodalom területéről (Egyiptomból, Ciprus) hurcol-tak be a nyersanyag (gyapot) kereskedelemben érdekelt francia vállalkozók.
Hasonlóan a korábbi századokhoz a kontinens keleti régióiban is a pestis – pandémia leg-gyakoribb terjedési útvonala a török uralta közel-keleti és észak-afrikai területekről vezetett északnyugati, illetve északkeleti irányba. A 18. században a Magyarországot, Erdélyt sújtó pestisjárványokat szárazföldi útvonalakon szintén a török uralta szomszédos tartományokból hurcolták be a textil, állat- és prémkereskedelemben érdekeltek, a katonák, a csempészek s a határsávban ide-oda járó személyek. Magyarországon, Erdélyben is, jelentős népességvesz-teséggel járó pestisjárványok 18. század első felében egyidejűek a háborús konfliktusokkal, az időjárási anomáliákkal – Maunder minimum utolsó fázisa – a marhavészekkel, sáskajá-rásokkal, és ami a legrosszabb, a gyenge termés miatt a gyakori, szétszórt lokális ínséges évekkel. A pestisfertőzések széthurcolásában (1708–1712) részben a kuruc-labanc harcok is közrejátszottak, viszont behurcolásában (1716–1718, 1735–1740) a Habsburgok önálló, illetve orosz szövetségben a balkáni hadszíntéren vívott háborúi a meghatározóak.
365 Balázs P. 2007. II. 225.
366 Balázs P. 2007. II. 299.
Pestisjárványok Magyarországon a 18. században
Országos Buda/Pest Dunántúl Pozsony
1708–1713,
1738–1740 1709, 1738–1739,
1744 1709, 1710, 1713, 1719 1708, 1712
Szepesség Debrecen Arad Szeged Temesvár Szabadka Bereg
1710 1709, 1738 1708, 1738 1708, 1740 1700, 1738 1738 1795 (Magyary-Kossa Gy. 1931/III. 56–461., 1940/IV., Réthly A. 1970. 27–534. adatai alapján szerkesztett.)
A 17. század végi környezetet és embert pusztító „felszabadító” háborúk után a pestis szinte folyamatosan jelen van az északnyugati és északkeleti balkáni török tartományokban.
A karlócai békét (1699) követően Bécs L. Ferdinando Marsigli generálist bízta meg (1700) a békeszerződésben rögzített kötelezettségek végrehajtásának ellenőrzésével (határ-meneti erődök lerombolása), illetve a határvonalak kijelölésével. Marsigli később leírta, hogy feladatát, a tárgyalások folyamatosságát megnehezítette a pestissel fertőzött török megbízot-tak táborával való érintkezés. Mivel a tárgyaló feleket a Bisztra folyó választotta el, Marsigli mozgó (csónak) hídra állított tolmácsok útján tárgyalt a török megbízottakkal, ezzel és más intézkedésekkel (a táborban a levegő tisztítását szolgáló tüzelőhelyek táplálása) megakadá-lyozta saját táborának megfertőzését. A helyszint és a tárgyaló felek elhelyezkedését rajzban is megörökítette, ebből azt is megtudjuk, hogy 1700-ban Temesváron és környékén, amely továbbra is török terület maradt, pestisjárvány tombolt. Ugyanakkor Marsiglitől származik az a kijelentés is, miszerint a törököknél a „pestis mindennapos.”367 Nem ismert, hogy a balkáni török tartományok valamelyikének területén endémiás gócok alakultak volna ki, viszont az ismert volt a kortársak előtt is, hogy a pestisveszély folyamatosan onnan fenyegetett. A pestis magyarországi behatolásának az érintettek körében több változata is volt is.
II. Rákóczi Ferenc Emlékiratában azt írta: „Hogy teljes legyen balszerencsénk a pestis a török végeken a (1709) tavasszal mutatkozni kezdvén: a nép hite szerint egy csongrádi leány által, aki egy csomag kendert hozott onnan, Csongrád városába hurcoltatott, és így elterjedett. Terjedése rohamos vala, és a járvány Szerencshez már hatalmasan közeledett, midőn e helyet elhagyám. (…) Udvari hadaimmal bolyongtam…és megszálltam azokban a falvakban, amelyeket még nem ért el a járvány…”368 Ugyanott megjegyzi, hogy „a németek egyfelől szorongattak, másfelől a pestis.” A következő év (1710) értékelésében említi, hogy
„a pestis miatt nem mertünk falvakba szállni, (…) „ a pestis következtében félig vagy egészen kiürült falvak közelében” táboroztak. (…) „A pestis nagy kárt tett a kassai őrségben.369
Másrészt pedig a kurucok oldalán harcoló kozákoknak, lengyeleknek, tatároknak (Mun-kács), a törököknek, rácoknak (Debrecen), és egy győri diáknak (Pozsony) stb. tulajdoní-tották a fertőzés behurcolását. Nem mellékes azonban az erdélyi változat sem, ugyanis a
367 Revista di Storia delle Scienze Mediche e Naturali. 1932. 23. évf. 9–12. (Idézi: Magyary-Kossa Gy. 1940. IV.
4–6.)
368 Rákóczi Ferenc, 1985. 285, 287.
369 II. Rákóczi Ferenc, 1985. 289, 292, 294, 298.
fejedelemségbe 1708. januárjában a pestist kóborló cigányok Moldvából hurcolták be. Lé-vén, hogy ezekben az években a kurucok Erdélyben is csatároztak, így a korabeli beszámolók a járvány magyarországi elterjedésében Rákóczi erdélyi hadait hibáztatták. Úgy tűnik, hogy a pestis egyrészt a törökkel határos déli, illetve északi (Galícia) területek több pontján, vala-mint Erdélyből hurcolhatták be, és országos méreteket öltött 1708–1712 közötti négy évben.
Magyarországon, mint az alábbi néhány ismert adat is jelzi, a pestis diffúziós láncolatban terjed fokozatosan délről észak irányban.
A pestis terjedése és az áldozatok becsült száma
1708 1709 1709–1710 1709–1711 1710–1711
Szeged 182
Arad 3000
Debrecen 3000
Székesfehérvár 300
Esztergom 2000
Rimaszombat 1149
Miskolc 2500 6000 ?
Szombathely 2000
Komárom 9000
Galgóc
(Nyit-ra) 3300
Jászdózsa 425
Kiskunhalas 1300
Szikszó 800
(Magyary-Kossa Gy. 1940. IV. 26 – 29., Réthly A. 1970. 49, 51–53. adatai alapján szerkesztett)
Rákóczi aradi hadait 1708 nyarán erősen megritkította a fertőzés, ezért Debrecenből kért utánpótlást, de város nem tudott adni, a pestisveszély miatt. A döghalál debreceni jelenlé-téről közvetett adatok vannak: a városi tanács (1709. október 13-án) a temetkezési árakról, az ingyenes temetkezésekről, a szertartásos temetkezések eltiltásáról határozott. Majd 1709.
decemberében két újabb céhet bízott meg a temetkezésekkel, december 8-án pedig arról tá-jékoztatják a Károlyi Sándor kuruc vezért, hogy „sokan, akik egy(ik) nap másokat kivisznek, másnap másoktól vitetnek: az temetésnek szokott órájin utczáinknak egyik végétől fogva a temetőig szakadatlan sűrűen halottaknak kísirési láttanak, sőt egy felől is, más felől is egyben érkezvén a széles utczákon, ugyan megtolódnak ugyanannyira, hogy az elők az holtaknak temetésében szintén elfárattanak. Az mely házban Istenek emésztő tüze belé esik, nagy részint minden benne lakoktul egészen megpusztítanak… az kik még élünk is, csak holt elevenek vagyunk.” Egyes számítások a város emberveszteségét 20–25%-ra becsülik, vagyis mintegy 3000 embert ragadott el a ragály.370
370 Acta Vindob .VI. 232, 289, 320, 442, 396., Kiss Ernő, Népegészségügy. XII. évf. 1931/1. 26., Sziklai – Borovszky, 1898. 230., Vámossy, 170., (Idézi: Magyary-Kossa Gy. 1940. VI. 27, 28, 29.)
Bihar megyével szomszédos Máramaros megye elöljárói adómentesség kérelmét (1710.
június) azzal indokolják, hogy „majd egész vármegyénket a grassáló pestis ellepvén annyi-ra, hogy mindennemű mezei és egyéb munkát, sőt maga cselédjét elhagyván lakosink, egész falvak havasokra, erdőkre, völgyekre, sőt Moldvára és Lengyelországra elszéledtenek.”371 Pápai János Horváth Ferencnek küldött levelében (1710. július) a máramarosi helyzetetről azt írta: „sok helységekbül kiholtanak az emberek, – csak az bolygó és tévelygő marha által tapodtatnak az vetések, s az felül nevezett vármegyékben, úgy Szatmár-, Szabolcsban is és Máramarosban nem hogy adót szedne: de senki feléje is alig mér menni az eszeveszett és a haláltúl irtózó szegénységnek…”.
A máramarosi só -és faszállítás miatt aggódik . II. Rákóczi Ferenc (1710. szeptember) Károlyi Sándornak írt levelében: „A só nem szállíttatásáért haszontalan tűrhetetlenkedni;
mert aztat a pestis impedialja, mely miatt kormányosok is dűltek már fel a szályakon (tutajo-kon), s szétszalad a többi; az máramarosi oláhok e miatt nem igen faragják a szálfát, és így ezen commercium is veszőfélben van…”372
Több beszámoló ismerteti a pestis okozta nehézségeket, melyek a kurucok térbeli mozgá-sát befolyásolta. Bercsényi hadmozdulatait 1708–1711 közötti években például a pestismen-tes helyek folyamatos keresése irányította. „Akárhova szalad, magával hordozza a pestist.
Természet szerint szólván is, nincs már egyéb orvossága az isteni oltalomnál, a mely minden-ütt megoltalmazza: inkább ott, ahol hivatalja szerint kívántatik jelenléte, mintsem lappangá-sában, a mellyel bizonyára magától el nem hagyhatja már ezen infectiót.”
Mivel a pestis délről észak felé terjedt II. Rákóczi Ferenc hadiszállását, először Hrabóczról Homonnára tette át, majd, amikor a téli hónapok után a pestis újra kitört 1710. márciusában Jászberényt is elhagyja. Rákóczi saját táborában kisebb volt a halandóság, mert ott táboro-zott, ahol gyérebb volt a települések lakossága, ritkábbak a falvak; ugyanakkor napjában 8–10 haldokló katonát «kicsapott» a seregből, akik „Isten jóvoltából magában kitisztúlt a pusztában”. A kuruc csapatok soraiban általában a városokban elszállásolt gyalogság között volt jelentős a halandóság, a ezzel szemben a településeken kívül mozgó lovasság nem volt annyira kitett a fertőzésnek. A sereg élelmezése miatt azonban nem kerülhették el a telepü-léseket, mivel a „pestis is hamarabb árt az éhező gyomornak.” A kuruc seregben Terebesen 500-nál, Ungváron 1000-nél többen haltak meg. Kassán három nap alatt száz hajdúnál több halt meg. Jelentős veszteségeket szenvedtek Zemplén, Abaúj, Sáros, Bereg, Ugocsa várme-gyékben, ahol 1710 nyarán a pestis „iszonyúan” uralkodott. A terjedő ragály miatt, Rákóczi
„a tisztább aërből” sem küldhetett hadakat másfelé, nem beszélve arról, hogy kuruc vezérek közül többen a járvány áldozatai lettek (Berthóti Ferencz, Buday István, Gyürky Pál tábor-nokok, Bagossy Pál és Szalay Pál brigadérosok). 373 Az orvoshiányt a seregben nem pótolta a fejedelem közvetlen környezetében Langenthali Lang Ambrus és Hencziday doktorok műkö-dése. Bercsényi szerint, azonban „többet tud kettőnél” Francesco Paruzzi olasz doktor,” aki 1710. június 30-ig 37 olyan beteget gyógyított meg, akikről a többiek lemondtak. Orvossága
371 Szilágyi S. 1898, 7. kötet, XII. fejezet. CD Rom kiadás.
372 Thaly K. 147. 296, 152.
373 Thaly K. Magyar Történeti Életrajzok, III. kötet. II. Rákóczi Ferenc 1676–1735. (In: Arcanum Tudománytár.)
széltében bevált, „nyelték” azonban dr. Lang liktáriumát és tinkturáját is; „flastroma” felfa-kasztotta némelyeknek „pestises gugáját” (kelevényét). Bercsényi utóbb „Ilyvóból” (Lem-bergből) is küldte a Paruzzitól kért orvosságokat Borbély János gyógyszertárának. Mivel Munkácson már–a fejedelem szerint–maguk a gyógyszerészek is pestisesek voltak; „ölték az embert „vomitóriummal” (hánytatóval) és „purgáczióval” (tisztítóval). Ő maga saját „jóféle ó-boraival gyógyította” környezete betegeit. 374
Működési területükön a kuruc vezérkar a pestis terjedését fékező intézkedésekkel is pró-bálkozott: Kassán – noha, Rákóczi börtönnel fenyegette azokat, akik jövés-menésükkel a pestist behurcolhatják – a négy kapu közül hármat be kellett zárni, a negyediken pedig a halottakat hordták ki. Bercsényi fenyegetései – miszerint, aki Kassán fertőzött házból kijön, vagy oda bemegy „öszve lővedeztessék s joszága fel praedaltassék” – már csak azért sem voltak hatékony, mert a kurucok helyőrsége szinte kihalt.375 Rákóczinak tapasztalnia kellett, hogy hadának jó része a „pestis és a bódulás miatt semmivé lett.” Például amikor Érsekúj-vár fölmentésére induló kuruc sereget 1711-ben a pestis miatt nagy nehezen összeszedték, a sereg az élelmiszer – vontatmánnyal együtt 16 000 főből állott, mire a sereg Vácra érkezett, 3000 főre apadt. Így Érsekújvárt nem tudták felmenteni. Végül a kurucok maradéka, Rákóczi hívei családjaikkal együtt Huszt várába menekültek.376 A Rákóczi-szabadságharc sikertelen-ségében szerepe volt tehát a pestisjárványnak is, vagy mint Acsády Ignác megjegyzi a pestis a „ kuruc mozgalmat végképp megtörte.”377
Az országban a járvány hol egy időben, hol egymást követő rövidebb időszakokban tört ki és terjedt, csúcsra járásának mutatója a forrásokban az érintett településeken az elhalálo-zások számának növekedése, ritkábban a kezdete és vége, illetve újabb kitörése: így az adott településen nem tudjuk a járványfolyamatot és a demográfiai veszteségeket követni.
A szegedi helyőrségi orvos jelentése a bécsi Haditanácsnak (1709. december 28.) arról számolt be, hogy 1708. június közepe táján jelent meg a pestis városban és 182 embert ra-gadott el, Aradon pedig háromezret, mivel nem gondoskodtak a fertőzöttek elszigeteléséről.
Aradon, Csongrádon a pestis mellett a himlő és hagymáz is tombolt, emiatt 1709–1710-ben több falu kihalt, néhol 2–3 ember maradt.
A budai császári parancsnok 1710. májusában megfenyegeti a kecskeméti, ceglédi, nagy-kőrösi bírákat: „Hallatik és bizonyosan tapasztalljuk is lenni, hogy Budán a mérges pestis erősképen grassál, kire nézve (…) vadnak olyanok, akik afféle nyavalyától nem irtóznak, sőt vakmerőképpen hozzá közelgetnek” s a ragályt terjesztik. Fejvesztéssel fenyegeti a fertő-zöttekkel való érintkezést, és „tűzzel emészteti” azt a helységet ahova betegek visszatérnek.
Szegedről hasonló fenyegetést küld gróf Herberstein Ernő ráckevei, ceglédi, kecskeméti bí-ráknak, és mindazokhoz, akik a budai vagy pesti emberekkel érintkeznek, vagy leveleznek.
Szintén ő inti a halasi, kőrösi, ceglédi, jászberényi és környékbeli lakosokat is, hogy „e világ-ból kitörölteti őket,” ha Gyöngyös, Eger, Apáti lakóival érintkeznek. Mivel a járvány Budán
374 (1709. szeptember 9.) Arch. Rákóczi. VI. 323.Tört. Tár, 1883. 386, 391, 398.
375 Részlet Thaly Kálmán emlékbeszédéből. Kassa, 1906. október 29, a fejedelem újratemetése alkalmával. (Idézi:
Magyary-Kossa Gy. 1940. VI. 40–41.)
376 Thaly Kálmán, Emlékbeszéd, 1906., (Idézi: Magyary-Kossa Gy. 1940. VI. 40–41, 89.)
377 Acsády Ignác 1903. 652–653., Acsády Ignácz, 1898. 128–131.
újra kitört, Imre János viceispán 1712. július 2-án kelt levelében tudatja a Kecskemét város bíráival, hogy magyar kancellária parancsban megtiltotta a pestissel fertőzött budaiakkal való érintkezést, ha fertőzött ember jelentkezik aratónak, ne merészeljenek alkalmazni, különben az illető helység bíráját és esküdt testületének tagjait halállal büntetik „minden törvény nél-kül.” A budai szervita konvent naplója szerint 1711-ben 22 nap alatt a ház összes tagja elhalt pestisben. Szintén itt jegyezték fel (1711. júniusában), hogy „a sebész nem jött el, azt adva okul, hogy ma holdtölte lévén, nem adhat semmi orvosságot, várjon a beteg holnapig.” Végül megjelent ittas állapotban az orvos, akit Sylverius atya felpanaszolt a városbírónak.
Buda tanácsülési jegyzőkönyveiből. 1709 nyarának utolsó napjaiban a tabáni rácok kö-zött regisztrálták az első fertőkö-zötteket, 1710 tavaszán több városrész teljes zárlat alá került, a Víziváros és a Vár kivételével. A központi intézkedések ellenére a város vezetése kez-detben titkolta a pestis jelenlétét, például a polgármester beteg mostohaleányát rejtegette, a tanácsosok érdekcsoportokra szakadtak, aki tehette, környékbeli birtokára menekült. Buda városának egyes részei vagy az egésze 1709 –1712 -ben három alkalommal került hosszú hónapokra zárlat alá. A pestis által megkímélt Pest város tanácsa 1711-ben és 1712-ben vásá-ri sokadalmakat rendez, Buda éhezik, a város tanácsa leveleket küld a pestismentes városok előjáróinak hogy „jöjjenek piacozni, üzletelni, különben éhen vesznek.”378
A járvány Kecskeméten, majd Cegléden, Érsekújvárt, a Garam és Ipoly mentén, Hatvan-ban, Egerben, Jászberényben, a Duna-Tisza közén, és a Maros mentén 1709. novemberében terjedt el. Ugocsa megye felirata (1709) szerint, „annyira megterheltetett a szegénység, hogy éhhel halásra jutott, amint is sok helyek már az orosz és oláhok között tengeri csutkából és mogyorófa barkából sült kenyérrel élnek.” Emiatt ruszinok, oláhok, de a magyarok is Len-gyelországba vándoroltak, a falvakban 2–3 ember ha maradt, a földművelés szűnőfélben volt.
Kraszna vármegye hatósága az elbujdosásra panaszkodott, amiben nemcsak a pestis, hanem mint Ugocsa megye esetében 1708/1709 szörnyű tele, valamint a marhavész is közrejátszott.
Az ismert adatok arra utalnak, hogy kurucok működési területein, mint például a már említett szepességi városokban, a bányavidéken nagyobbak voltak a pestis kiváltotta ember-veszteségek, mint az ország más részeiben.
A Szepességben, Eperjesen kezdetben, naponként 35–40 ember halt meg pestisben, 1709.
augusztusában a járvány intenzitása alább hagyott, naponta csak 10–12 elhalálozást jegyez-tek fel. Kassán viszont csúcsra járt: Berthóty Ferenc 1709. július 19-én kelt levelében arról tájékoztatja Rákóczit, hogy „az itt való hajdúk szöknek, halnak is derekasint, orvossággal nem akarnak élni, elhitetvén némely városiak vélek, ha orvossággal fognak élni: meg kell halniuk.” Besztercebánya pestismentes maradt, köszönhetően Moller Károly Ottónak, a vá-ros orvosának, aki kitiltotta a vává-rosból a görög és rác kereskedőket. Mindazonáltal, mivel a Szepesség városai sűrűbben lakottak is voltak, így az áldozatok száma is nagyobb:
378 Géra Eleonóra, Forráskutatás és Történeti Segédtudományok. 2012. 19. évf. 2. sz. 139 –160.
1709. június–november 1710. július–1711 február
Igló 3364/2700
Szepesváralja 1600
Leibic 1179
Podolin 947
Szepesbéla 631
Lőcse 2060
Késmárk 3000
Rozsnyó 5000 ? 2025
Bártfa 3000
Eperjes 1000
Kisszeben 2278
(Magyary-Kossa Gy. 1940. IV. 31–33., Réthly A. 1970. 49–52. adatai alapján szerkesztett.)
Bártfán a pestisjárvány 1710. júliusában érte el tetőpontját, amikor napjában több mint 80 ember halt meg. Iglón 1709. július–november hónapokban legmagasabb az elhalálozás, hasonlóan Szepesváralján, Leibicon, Podolinban, Szepesbélán. A német krónikás jókora túl-zással Lőcsén 16 hét alatt 4000, Rozsnyón pedig 5000 pestisáldozatról írt, ami a két település elnéptelenedését jelentette volna. Közelebb állhat a valósághoz az a szám, amely szerint Lőcsén a járvány 1710. július 7-én kezdődött és 1711. február 2-ig tartott, és a külső városré-szeken és helyőrségen kívül 2060 személy halálával számolt. A város lakossága az 1706. évi összeírás szerint 4500 körül volt, tehát a veszteség 50% körül lehetett.
Késmárkon a pestis 1710. júliusban már nagy erővel pusztított, 3–4 nap alatt 300 ko-porsót adtak el, de sok temetetlen hulla maradt szétszórtan. A hatóság elrendelik, hogy a szomszédos városokból, falvakból vendéget befogadni tilos. A rend betartására főfelügye-lőnek Kolbenheyer Mátyást bízták meg, akinek jelentést kellett tenni, hogy a városban hol ki halt meg, ezt követően értesítenie kellett a halottvivőket. Elrendelik korház építését, az istentiszteleten csak a városiak vehetnek részt, és három helyet jelölnek ki, hogy elkerüljék a tömegesedést. Aki a pestis halottakat megmosdatta annak havonta 20 forintot fizetett a város.
Továbbá elrendelték, hogy csak készpénzért lehet bort vásárolni, a takarékosság jegyében beszüntették a bor hitelezését. Az óvóintézkedések ellenére 1710. július közepétől október 21-ig a pestis nagyban szedte áldozatait, a hullákat már eltemetni sem tudták, ami a levegőt is megfertőzte, teljes felbomlott a város közrendje. A kialakult helyzetről Trompler János helyettes bíró feljegyzéséből alkothatunk képet: „ Isten irgalmazzon neked szép Késmárk városa, de siralmas is az állapotod. Hová lett polgárságod színe-java? Hová lett viruló ifjú-ságod? (…) Ő Deus! in quae nos rezervasti tempora!(Ó Isten! minő időket engedtél megér-nünk.)”. A polgárokat, házuk népével – mint írja – majd mind elragadta a pestis, rajtuk kívül a majorokban egész családok kihaltak, nyomorult özvegyeket és árvákat hagyva, a város szol-gái mind meghaltak, pásztor nélkül kallódott a gulya, leapadt a munkások száma, egyetlen darabont, toronyőr, a városi ács sincs. Az alsó molnár háznépe, és a felső malomból minden gyermek meghalt, a két vendégfogadó fertőzött, a kocsmáros feleségével együtt meghalt, a bábákat elragadta a halál, nem csoda, hogy az állapotos asszonyok, anyák csecsemőkkel együtt elhaltak, a sírásók és halottvivők egymásután haltak el, a hóhér családjával együtt
szintén, a városháza fűtő asszonya is „lerótta tartozását a természetnek”, a régi vásártér ki-halt, az utcák majdnem elárvultak, asztalosok, koporsócsinálók mind meghaltak, még a régi vásártérre (Stumpf) is behatolt, nem kímélte előkellőket sem, a „király bírák elnöke és csa-ládja utána a bíróság másik két tagja, a városatyák egyenként hagyták el széküket.” S milyen szörnyű sors jutott azoknak, akik a járvány elől menekültek el a városból, egyik helyről a másikra bujdostak, gyilkos kórral a nyomukban.(...) Az volt a nyomor, hogy temetetlenül feküdtek a hullák. Szörnyű volt hallani, hogy egyik másik házakban 3–4 halott van temetet-lenül, hogy kényszeríteni kell a lakosságot a hullák elhantolására, mert sírásók és halottvivők nem győzik, hogy két szekérrel összeszedjék a testeket a városból, a majorokból és a hul-laházakból. Késmárkon 1710. július 10.– október 21. között 1285-en haltak meg pestisben, a járvány teljesen szétzilálta a város közösségét, amely a kurucok alatt vagyona javarészét elvesztette, most lelkileg is meghasonlott önmagával.379
Körmöcbányán, ahol 1711-ben marhavész is pusztított, például erőszakkal fogdosták ösz-sze a betegápolókat és a halottvivőket: a gyermekgyilkos asszony halálos ítéletét pestisbe-tegek ápolására módosították. A bányahivatalhoz érkező iratok kézbesítésére és olvasására harmadik személyt alkalmaztak. A intézkedések hatásosak voltak, azonban Körmöcbánya vesztegzár alá helyezése éhínséget idézett elő. Nem véletlen, hogy az elzárás ellen, mint látni fogjuk, a lakosság mindenütt tiltakozott, mert ugyan a pestist elkerülték, de az éhhalált nem.380
Miskolcon a feljegyzésekben két hónap alatt 1708-ban 2500 elhalálozást említenek, 1710–1711-ben a veszteséget a megyében 6000 főre becsülték, „egyes familiák egészen el-fogytak, sok helységek pusztán maradtak.” A hivatalos feljegyzésekben – Borsod megyében – Abod, Kövesd, Görömböly lakossága két év alatt (1710–1711) teljesen kihalt.
Nógrád megyében, Szécsényben és vidékén a Ferenc-rendi szerzetesek egytől egyig a pestis betegek ápolása során fertőződtek és haltak meg. Hasonlóan nagy veszteségeket szen-vedtek a pestisbetegeket ápoló egri minoriták is. Egerben, ahova sokan menekültek, már 1710. július elején kezdtek pestisben meghalni. Károlyi Sándorné habozott, elmenjen-e oda,
„mivel az olyan népes helyen nagyobb szokott lenni a dögleletesség. A mit itten (Ócsán) kerülni akarnék, ott még nagyobba beleesnem félhető. Augusztus 2-án mégis elment 97 sze-mély társaságában, akik közül, mint írta, „majd egy sincs, aki meggyógyuljon, valakire esik”
a pestis.381 Ezért családjával elmenekül Egerből és „táborba szállt” a hernádnémeti mezőn, innen Radványba megy, ahol a pestis megszűnőben volt.382
379 Közlemények Szepes vármegye múltjából. II. 1910. 15. (Idézi: Magyary–Kossa Gy. 1929. II. 175–177.)
380 Thaly Kálmán, A pestis Magyarországon, 1708–1711. In: Pesti Napló. 1879/25–26., Acta Vindob. VI. 391–
396., Bars Vármegye Monográfiája, 114, 119., Századok, 1870. 613. 292., Századok, 1879. 435–440., Thaly K.
Bercsényi levelei, 278, 279., Hornyik, IV. 206, 218, 302, 397., Haas, 274. (Idézi: Magyary-Kossa Gy. 1940. IV.
27–30.)
381 Károlyiné Barkóczi Krisztina levele 1710. július 17. (Károlyi-lvt.) Vö. Takáts S. Barkóczy Krisztina, 154–155, Tört. Tár, 1908. 584–585.
382 Hornyik, IV.206, 218, 302, 397., Wesprém, I. 181., Mikulik, 9., Jurkovics, 311., Közl. Szepes vm. múltjából.
1910/3, II. 15,167., Szinnyei I. Századok. 1872, 621., Leskó József, Adatok az egri egyházmegye történetéhez.
IV. 424–425., Egri Historia Domus, 36., König K. Hatszáz éves ferences élet Szécsényben. Vác. 1931. 212, 238, 245., Wéber J. 321. (Idézi: Magyary-Kossa Gy. 1940. IV. 31–35.)
Gyöngyösön is annyian, haltak meg hogy „ reggel két sorjában városnak hosszára/
Gyöngyösön is annyian, haltak meg hogy „ reggel két sorjában városnak hosszára/