A 16. század utolsó évtizede és 17. század elején, a tizenötéves háború („hosszú háború”) idején „iszonyú döghalállal” tombolt „mindkét hazában.” Magyarországon, főleg az ország északnyugati megyéinek városaiban szenved a lakosság. Sopronban a Bruckner krónika fel-jegyezte, hogy 1600-ban az emberek a földeken munkaközben haltak meg, nagy volt a ha-landóság és a drágaság: a termést illetően „elkésett év volt, nyár nedves, gabona, bor rossz
lett.” A pestisjárvány okozta elhalálozások 1601-ben szűntek meg Sopronban, a hetivásáro-kat ismét a városban tartották.
A döghalálnak 1600-ban Lőcsén 2500 áldozata volt, azokon kívül, akik „kertekben, kór-házakban, klastromokban rakáson feküsznek.” Reisenlauter János kassai polgár 1600. dec-ember 7-én levelében kéri a városi tanácsot, hogy a pestis miatt lezárt fürdőt nyissák meg, mert a járvány alább hagyott. A pestist követően a lőcsei krónika megemlíti, hogy abban az épületben, melyet iskolává alakítottak, „kísértetek nyugtalanították éjféltájban” a lakókat.
Az éjjeli csendet annyira megzavarták (ajtók csikorogtak, vadászkürtők szóltak stb.), hogy a bent lakó tanulók felügyelőikkel együtt „rémületükben elszaladtak.” A rejtély megfejtésére a tudományáról híres iglói lelkészt, Janschiust hívták, aki megállapította, hogy a pestisben hirtelen elhaltak „lelki nyugodalmat nem találnak és haza járnak.”281
Körmöcbányán, Zolyom vármegyében 1601-ben a pestis a marhavésszel együtt dühöngött.
Gonzaga Ferdinánd Felső-Magyarország főkapitánya 1601. augusztus 9-én arra inti Kassa vá-rosát, hogy a Lengyelországban és a „szomszédban” (Erdélyben) uralkodó pestis miatt országos vásárokat ne tartsanak. A pestisjárvány erős grasszálásáról szólnak a budai, a pesti, az érsekúj-vári, Nyitra megyei tudósítások még 1603. szeptember, október és november hónapokban is.
A Szepességben a pestisjárvány idején a nagy éhínségre (fames gravissima) panaszkodtak:
„sokan” vízben főzött fűvel táplálkoztak, így „sok betegséget szereztek.” Voltak települések, ahol a csapások sorozata miatt szenvedett a lakosság. Például Lőcsén az 1599. évi nagy tűz-vészt követően, 1600-ban – egy másik forrás szerint – 3500 volt a becsült pestis halottak száma
„lelkészeikkel együtt” (Sturm Máté kivételével). Volt nap, amikor 80 embert temettek el.282 Pestisjárványok Magyarországon a 17. században
Országos Buda/Pest Kassa Lőcse Dunántúl Pozsony Sopron Komárom 1600,
Szepesség Nyitra Zemplén Nagyszombat Érsekújvár Győr Körmöcbánya
1663–1664 1645 1655 1632 1642 1634,
1678 1601
(Magyary-Kossa Gy. 1931. III. 56–461., 1940. IV. 5–241., Réthly A. 1962. 112–391. adatai alapján szerkesztett.)
281 Magyary – Kossa Gy. 1931. III. 300–301/1086.
282 Lányi I. De peste. 1599., Szinnyei, VIII. 472., Corp.statut, IV .231., Hain, G. 1910. I. 130., T. T.1904. 54.
(Idézi: Magyary-Kossa Gy. 1931. III. 302/1091,301/1086)., valamint Hain, G 129, 130., Sepsi Laczkó III. 38., Bruckner., Sváby 47. (Idézi: Réthly A. 1963. 114, 115.)
A helyzetértékelő narratívák arra utalnak, hogy 1602. júniusától az év végéig a pestisjár-vány az országban több helyen dühöngött: „ez évben iszonyú dögvész pusztított… a dögvész nagy számú mindennemű s korú halandót ragadott el: a dögvész elterjedt a barmokra, gyógy-szer nem találtatván, nagyrészt elhullottak.” A feljegyzések a járvány intenzív szakaszát az őszi hónapokra teszik és terjedése a katonaság mozgását követte.
Érsekújváron (1602. szeptember 27.) „igen kezdtek itt pestisben az sok futott nép meghal-ni. Azonképpen Nyitrán, Komjáton is, Sellyén és az környékben igen halnak. Tegnapelőtt itt nyolc ember holt meg, tegnap öt, ma még nem tudom az éjjel mennyi holt meg. Szükség, hogy az követek őrizkedjenek, hogy valahogy az pestist fel ne vigyék” (Bécsbe). Budán is (1602.
október 19.) „pestisben kezdenek az emberek itt a táborban halni,” 1602. novemberében pedig „ kiállhatatlan zivataros hideg idő állott be és a havas eső éjjel nappal úgy ömlött alá, hogy a tervezett roham sem létesülhetett, de még az ágyúknak sem lehetett hasznát venni, ezt is akadályozván a mostoha idő, ruhátlan, hidegtől csigázott katonaság az őrködést nem teljesíthette.” Végül Budán a (Mátyás) „herceg az ostrommal felhagyott.”
A járvány 1603. novemberében is grasszált: Budán „igen vagyon a táborban, magam szolgáimon is volt immár egynéhányon.” Kubinyi a továbbiakban megjegyzi, hogy Érsek-újvárra a nagy pestis miatt., „be nem merek menni,” majd meglepetésének ad hangot:„az pestis itt nincs annyira az mint hírlett.” Kubinyi Érsekújváron a pestisről 1603. november 14–23 között készítette feljegyzéseit: november 20-án azt írta, hogy nem is olyan veszélyes a helyzet, viszont november 23-án, már azt állapítja meg, hogy „itt Újváron igen kezdenek halni az emberek.” Ezek szerint vagy több hullámban támadt a járvány a városban, vagy pedig Kubinyi helyzet megítélése ingadozó. Ugyancsak tőle tudjuk, hogy a járvány elhúzó-dása térben és időben szétszór volt: 1606. szeptember 16–29. között Bécsben, Vágújhelyen, Trencsén megyében „igen halogatnak” az emberek pestisben. A következő évben is: Thurzó György írja Kassáról (1607. február 10.) „Tökeli (Thököly) szegin ez elmúlt vasárnap holt meg pestisben, feleségét…. nevetéssel telles bánatban és keserűségben hagyván utána.”283
A nagy hőséget, s a „mérges sárga harmatot” újabb „dühöngő dögvész” követte Eperjesen 1622. augusztus 12-i bejegyzés szerint. Sárospatakon a helybeliek emlékezete számon tartot-ta, hogy 1622, 1644, 1645, 1655, 1662 években a „pestis mirigye zaklatá Patakot.”
Magyarországon 1622-ben Spangár András Magyar krónikájában (Kassa 1734), valamint Pethő Gergely (1660 és 1729 évi) feljegyzéseiben a traumahelyzet szokásos reprezentációját olvashatjuk: „Éhínség és döghalál hallatlan szörnyű nagy vala, a’ minémű ennek előtte talán soha Magyar Országban nem vót, kit az ő iszonyúságának szörnyűsége miatt le sem mertek írni. Mert nem is hinnék el az utána következendő emberek.”
A szepességi évkönyv az 1622. évi pestisjárványt Debrecenből származtatta, ahol 1621-ben két ezer embert ragadott el a ragály. A Szepesség1621-ben (Kassán, Eperjesen, Bártfán, Kisszebenben) 1622 –1623-ban tomboló járvány áldozatairól Lőcséről vannak adatok, ahol két év alatt 1668 haltak meg pestisben, nem számítva azokat, akik majorságban, korházban, kertekben, szabadban haltak meg, illetve „zene és énekszó nélkül” hatolták el. A járvány
283 Kubinyi, II.43, 57, 80, 69, 150, 154., Vidovich – Istvánffy, 874., Szepsi Laczkó. III. 85. (Idézi. Réthly A. 1962.
116–117, 119, 123–124)., valamint Thurzó levele (Idézi: Magyary-Kossa Gy. 1931. III. 312/1119.)
intenzitásának jellemzője Lőcsén is – hasonlóan az erdélyi Brassó (1553–1554) esetéhez, – koncentrációjának megoszlása a város területén: 1623. június–július hónapokban Lőcse északkeleti részén erős, ahol 734 ember halt meg pestisben. Hain Gábor lőcsei krónikája a pestis idején a szegénység körében ínségről tudósít, ami azt valószínűsíti, hogy a többlet halandóság alakulásába a pestis és az éhezés egyaránt közrejátszhatott. Erre utal Szepesség évkönyv leibici történésekről szóló bejegyzése, amely az éhínséget az aratás előtti gabona drágaságnak tulajdonította, amihez hozzá adódott a pestis. S a kettő együtthatásának jele volt, hogy a koldusok „félelmükben eltűntek”, sokan közülük meghaltak, mert a dögvész csak akkor szűnt meg, miután a városokban és falvakban alig maradt ember. A feljegyzések-ben Debrecenfeljegyzések-ben még 1624-feljegyzések-ben is erős a járvány, a távolabbi Horvátországban úgyszintén.
A pestis itt-ott a későbbi években is fel üti fejét, például az erdélyi Kemény János ön-életírásában megemlíti, hogy 1627-ben „az veimari herceg is ugyan Magyarországban meg hala: hadában kevés marada az pestistől.” Pécsett és környékén 1628-ban „rettenetes” pestis jelenlétéről számolnak be.
Pázmány Péter, 1632-ben a nagyszombati város tanácsának írt levelében: „nagy fájda-lommal nézi Isten csapásást, amely várost érte, igyekeznek azon, hogy az isteni rendben fo-gyatkozás ne legyen, könyörög az Istenhez, hogy a csapást távolítsa el, a város is nagyobb vi-gyázással legyen, különben gyilkosság gyanújába kerül, a magistrátus a sok lakosra nagyon ügyeljenek, nagyobb gonddal legyenek, mert úgy látszik nem voltak.” Ugyanis a püspök sze-rint a gondozás nem abból áll, hogy elkülönített helyek legyenek, hanem a „pestisesek ruháit, ágyneműit legalább 40 napig szellősztesék, senki ahhoz ne nyúljon, a pestises temetésére csak az mennyen, akik arra kirendeltek. Némely katolikus céhek, kik áthágták a vesztegzárt, büntessék meg.” Ugyanott megfenyegeti őket: „kirekeszti …az egyházból, egyenként, név szerint excommunicálja őket, akik procest csináltak a pestis halott körül azok is büntetendők, a religió ellen a város nem vét ilyenkor, mert a várost oltalmazza a fertőzéstől. Úgy viselked-jenek, ahogy magistrátusokhoz illik.”284
A „járvány”, a „nagy halálozás” 1633-ban Sopronban is újra grasszált, erre utal, hogy a Bruckner krónika az átlagosnál jóval nagyobb, 1056 ember haláláról tesz említést.
Noha a pestis előjelét (tűzgolyók repülését, lövések, ágyúk dörgését stb.) 1642. decem-ber 11-én „fényes nappal” látták Érsekújvár, Buda, Esztergom egén, az újabb pestisjárvány 1644-ben köszönt be. Erre utal Payr (Mihály és György) krónikájában, amikor megemlítik, hogy 1644-ben a Margit napi (július 13.) és az Erzsébet napi (november 19.), valamint 1645-ben a Fülöp napi (augusztus 23.) vásárt a nagy járvány miatt Sopronban ismét nem lehetett megtartani, s a heti vásárokat továbbra is Magyar kapu előtt rendezték meg. S a járványban 1644-ben 1350, 1645-pen pedig 1029 személy halt meg.285
Ezekben az években noha „nagy döghalál grasszál Magyarországon” általánosítások ol-vashatók, azonban – mint láttuk – helyzetleírások a Habsburgok Királyi (Felső-) Magyarország településeiből származnak, amelyekből az derül ki, hogy nagyjából tízévenként ismétlődtek a
284 Szűcs I. Debrecen város története.I. 259., Margalits, II. 627., Kemény János önéletírása, 1856. 110., Mikó, IV.
194., Hann, 1911. II. 348. (Idézi: Magyary-Kossa Gy. 1931. III. 344-345/1248, 335/1209, 339/1225, 339/1228.)
285 Spangár., A. Pethő G. 201., Hain, G. 207., Wagner, An. Seep. II.67., Bruckner, Payr 25, 31. (Idézi: Réthly A.
1962. 143– 144, 153, 173, 175.)
pestisjárványok. A Szepességben, a késmárki feljegyzés (1645. június) úgy tudta, hogy a pes-tist a „hadi népség hozta Lőcsére, ahol júniusban való kitörése után 2214 ember halt meg: itt Késmárkon csak szeptemberben lépett fel. Sokan Rókusba, Vorbergbe menekültek a hegységbe, valamint Lengyelországba. Itt (Lőcsén) mégis 572-en haltak meg, akik közül azonban csak 212-öt temettek el egyházi szertartással.” Hain Gábor lőcsei krónikás 1645. július 21-ét jelöli meg a pestis kezdeteként: „ezen a napon lépett fel a pestis a városban az Új utcában Richter nevű sár-garézművesnél, aki 6 gyermekével együtt egy hét alatt meghalt. Leibicen, Iglón és az egész Sze-pességben haltak meg pestisben, és ezért a Jakab napi vásárt (július 25.) nem tartották meg.”
Lőcsén a pestis az ősz folyamán – úgy tűnik –visszahúzódóban volt, 1645. szeptember 11-én 53-an haltak meg és „temetettek el.” A pestises elhalálozások október 15–22 között, és novemberben is folytatódtak, de az áldozatok számát nem említi. A krónikás leírásából kide-rül, hogy a pestis a következő évben is grasszált: 1645-ben a pestisnek 2214 áldozat volt, és a városban „csak 109-en születtek.” Késmárkon is jelentős lehetett az áldozatok száma, erre utal, hogy a városi tanácsa sírásókat fogadott és „külön megfizette”.
A Zemplén megyei Horn településen is „igen halnak az pestisben” 1645 szeptemberében, Palócon is a ragály „rettenetes képen grasszált.”286
Alig tíz év múlva, 1653-ban a nádor utasításba adja a kassai városi tanácsnak, hogy senkit Lengyelországból be ne engedjenek, még marhát sem. Ennek ellenére a lengyel területek-ről (valószínű Kis-Lengyelországból) behurcolt pestis két esztendeig tartott a Szepességben, Zemplén megyében, Pozsonyban, Kecskeméten. Majd 1655-ben ismét kiújult. Hasonlóan Sopronban is elhúzódó pestisjárványra utalnak a források. A Bruckner krónikában 1654-ben jegyezték fel, hogy a „pestis továbbra is dühöng, és Sopronban ebben az évben 600 embert vitt el.” A Payr krónika 1655-ben szintén a „városban pusztító” a pestisről tesz említést, vala-mint arról, hogy ebben az évben Sopronban 195 gyermek született, és 730-an haltak meg. Az 1656. évi bejegyzésében pedig az szerepel, hogy „ebben az évben is nagy volt a pestis okozta halálozás, és 1415 ember halt meg”.287
Sopron Lőcse Késmárk
1644 1645 1654 1655 1656 1662 1666 1645 1662 1645
Születések 195 137 267 109
Elhalálozások 1650 1029 600 730 1415 320 447 2214 151 572
Szepességben „mind inkább terjed a pestis” 1662. júniusában, viszont csak Lőcse eseté-ben tudjuk, hogy 151 elhalálozott közül 21-en haltak meg pestiseseté-ben.288 A soproni és késmár-ki források adataiban a bizonytalanságot a halálok jelenti, azonban feltételezhetjük, hogy a
286 Generesch, I. 379, 450.; Hain, G. 210, 211., Kálnoki, IV. 149., Pálóczi-Horváth, 207. (Idézi: Réthly A. 1962.
173–174.)
287 Bruckner., Payr 43, 47–49. (Idézi: Réthly A. 1962. 183–185.)
288 Hain, G. 296., Payr 55. (Idézi: Réthly A. 1962. 195, 196.)
természetes halandóságot meghaladó többletet veszteséget a pestis váltotta ki, mint például 1645-ben Lőcse, valamint 1644–1645-ben és 1656-ban Sopron esetében.
A 17. század második felében is Felső-Magyarország városainak pestiseseményeiről to-vábbra is több adattal rendelkezünk, mint az ország más régióiból, ami torzító hatással van – akárcsak Erdélyben a szász feljegyzések – a járvány térbeli léptékének megítélésében.
Szepességben 1664. márciusában a járvány újra megjelent: Érsekújváron a városszéli kocsmárost gyanúsították a pestis behurcolásával, 20–30 áldozatra becsülték a veszteséget.
Lőcsén a járvány április–október hónapokban grasszált, s a város körüli majorokban többen temetetlenek maradtak. A járvány intenzitását jelző halandóság koncentrációját májusban, de főleg augusztus–szeptember hónapokban Lőcsén a Hosszú és az Új utcákban tapasztalták.
A kialakult helyzet nyomorúságos voltát azzal is indokolták, hogy a pestis augusztusban az aratás idején volt a legerősebb, amikor munkaerőhiány késleltette a betakarítást, hasonlóan ősszel is a szárazság s az emberveszteségek miatt nehéz és drága volt a szántás: szeptem-berben 212-en haltak meg, októszeptem-berben pedig 191-en. A járvány Lőcsén kívül Késmárkon, Podolinban, Káposztásfaluban pusztított, visszahúzódását követően Szepesség-szerte „nagy lett” a drágaság.
A Vágvölgyében 1664. szeptemberében a pestis a török hadakat ritkította, állítólag na-ponta 3–400 ember volt a veszteségük. A járvány úgy tűnik, régebb óta jelen lehetett Sopron-ban, mert a Payr krónika 1666-ban a ragály visszahúzódásáról s a halottak (447) és születések (267) számáról tudósít.289
A pestisjárványok és a marhavészek – mint láttuk –, ha nem is mindig jártak együtt, több-nyire kisebb – nagyobb időközökben egymást követték. Szepességben 1676 tavaszán Lőcsén, Iglón, Szepesváralján, Leibicben egyes gazdáknál 10 igásállatból egy maradt, a tájegységben mintegy 1000 állat pusztult el, ugyanakkor ínség is volt „az emberek között”, a „koldusoktól alig lehetett védekezni.” Lőcsén a „kenyér ínség” miatt 1677-ben az aratás előtti hetekben,
„sok ember éhen” halt. A marhavész úgy tűnik az ország más térségeiben is megjelent, Dél-Magyország mellett a források Sopronban is említést tesznek az állatveszteségekről. Ebben az évben (1677) Sopront a „borzasztó” pestis ősszel kezdi fenyegetni, s a következő évben (1678) már dühöngött a járvány, és 1429 elhalálozásról adnak számot. A pestisjárvány miatt a Rába vidékét erős zárlat alá helyezik.290
Csupán annyit tudunk, hogy a pestisjárvány török területeken tört ki 1677-ben, ez lehetett a budai, temesvári vagy a (nagy)váradi vilajet területe is. Tény viszont, hogy Magyarország északkeleti térségében 1678-tól fokozatosan terjedt el: 1678-ban Komáron megyében 320, Komárom városában pedig pedig 219 embert ragadott el a pestis. Szatmár környékén a ka-tonaság soraiban a „dög igen beléjek esett: Szakmárt ötöt-hatot, de az táborban 25-30-at
289 Wagner, An. Seep. II. 29.; Hain, G. 304, 305., Payr 63. (Idézi Réthly A. 1962. 199. 202.), valamint Mikó I. 150, IV. 97., T. T. 1892. 566., Corp.statut. IV. (2) 461. (Idézi: Magyary-Kossa Gy. 1931. III. 372/1360, 372-373/1362, 1364, 395/1415, 1417.); Acsády I. 1898. 398.
290 Wagner, An. Seep. II. 40–41., Hain, G. 453., Csányi 37., Payr 76., Bruckner. (Idézi: Réthly A. 1962.215, 218,219.), valamint: Lauschman, 26., Károlyi Önéletírása, I. 6., Hain, III. 466, 467 ,469, 470., Lichner, 79, 80., Szendre, Miskolc, II. 263., T. T. 1904. 156., Szerémi, 1897. 291. (Idézi: Magyary-Kossa Gy. 1931. III.
415/1487, 417/418, 1496.)
temettenek mindennap.” Az elhalálozások túlbecsült számai ellenére, a pestis intenzitása, 1678-ban és 1679-ben is erős lehetett:
Miskolc Kecskemét Debrecen Pozsony Ungvár Igló Komárom
1500 2570 7800 11000 400 800 300+219
Besztercebánya Eperjes Bártfa Kircdorf Neulsohl Ödenburg Sopron
4000 4000 2700 1500 4000 3000 3000
A krónikás helyzetleírása jellemzően az általánosítást lokális fejleménnyel érzékelteti:
a „döghalál szegény magyar hazánkat hirtelen való öldökléssel széltében általjárván (..) személy válogatás nélkül, gazdagokat, szegényeket egy halomba rakott, ölt és sózott (…) sokképpen megpusztítatott Tarczal városa is”, ahol a templomkertbe „szorultak között is na-ponta 15-16 halott volt, tsak eltakarítására nehezen érkeztek, a kévés nép közül, akik életben maradtak.”
Sopron tanácsa (1679) Pozsonyba küldött egy pestiskémet, hogy megtudják, nem ütötte-e fel a fejét a Bécs felől fenyegető pestisveszély a városban? A pozsonyi tanács, amikor ennek tudomására jutott, tiltakozott a gyanúsítás ellen, és azt üzente a soproni tanácsnak, hogy csak a szokásos mindenféle lázas betegség észlelhető. Pedig akkor már tombolt a pestisjárvány a városban, és pár héten belül több, mint 10 ezer pozsonyi polgár lett az áldozata.
Sopronban a járvány az őszi hónapokban járt csúcsra: 1679. augusztusában 230, szept-emberében 780, októberében 882 személyt ragadott el a pestis. Előjeleit – mint általában pestises időkről szóló feljegyzések lenni szokott – a hangyarajok, harangok megrepedése, ég megnyílása, Szt. Mihály lovának megjelenése koporsóval stb. jelenségeiben látták.
Besztercebányán 1679. Mihály napja (szeptember 29.) tájt egy napon 50 embert is elte-mettek. Szepességben, Kassán „jó erőben” lévő fiatal férfiakat és lányokat ragadta el a pestis, nem volt ki betakarítsa a termést, a szőlők nagyobb része tőkén maradt a hegyalján. Tarcalon naponta 1516 halottat temettek, Pozsonyban pedig áprilistól szeptemberig naponta 60–70 ember lett a pestis áldozata. A pozsonyi pestisbetegeknél gyakori volt az orrvérzés, amelyet, ha emlékszünk, Boccaccio a pestis keleti fajtája tünetének vélt. Egyes városok vesztesége (Pozsony, Eperjes, Kecskemét, Debrecen) – a krónikás ítélete szerint – majdnem a lakosság
„teljes kihalását” vonta maga után. A Szepességben azonban mint kiderül Lőcse városa szen-vedte el a legkisebb (400) veszteséget. Amit azzal indokoltak, hogy Lőcsén, Szepesváralján az emberek 1679. októberében elmenekültek a településről, csak novemberben kezdtek visz-szatérni. Váradi Mihály naplójában a „nagypestis” felső-magyarországi áldozatainak számát ismerteti: Eperjesen 3000-re becsülte a elhaltak számát. Sopronban pedig 2516-an haltak meg, közülük 1958 evangélikus, 758 katolikus felekezethez tartozott. A heti vásárokat a pes-tisjárvány miatt (1679) Sopronban nem tartották meg. A bécsi elhalálozási szám az egyik adatban 150 ezer, a másikban 100 ezer, – mindkettő jókora túlzás. Kuriózum gyanánt had említsük meg, Zrínyi Ilona 1679 nyarán Páter Lajost egy hordó tokaji borral küldi Lengyel-országba a csodatévő plébánoshoz, aki a hordóbort „alázatosan” megköszönte, valami orvos-ságot is felírt, és „istennek recomandálá nagyságos asszonyt.”
Pestiskórház Bécsben 1680-ban. (Wikipédia Commons)
Mivel a hódoltsági területekről nincs adat, csak a bécsi magyar király területiről, így feltehetően az 1679. évi pestisjárvány Felső-Magyarországon volt a legsúlyosabb a 17. szá-zadban, amelynek első hulláma már 1678-ban jelentkezett. A soproni források a járvány vé-gét 1680-ban jelölik meg, amikor az évi 124 evangélikus és 71 katolikus elhalálozott között 11– 11 személy pestisáldozat volt, ketten pedig „a pálinkával holtra itták magukat.” Az évi vásárt ebben az évben a városban még nem tarthatták, mert a pestis vidéken itt-ott még to-vább grasszált. 291
Az 1678/80 évi nagy pestis idején – a járvány kitöréséről, terjedéséről, a védekezésről, az ápolásról, az elhalálozásokról stb. – a Kassai jezsuiták naplójában a körükben alkalmazott rendtartásról a következőket jegyezték fel:
1679. március 12-án járvány első távoli jele(re), minden templomban, az esti ima után minden nap litánia a pestis elhárításáért.
291 Hain, G. 469., Váradi, 1904. 156., Fényes E. Magyarország, III. 97., Chron. Eperiesi, 28b., Bruckner., Csányi 48. (Idézi: Réthly A. 1962. 221, 222, 223.), Vö. Acsády I. 1898. 618.
1679. július 9-én P. Boros, és P. Körösi Ungváron elhunyt a pestisesek ápolásában. Jú-lius 20-án megkezdődtek a fogadalmi misék a pestis ellen, hetenként egyszer Xavéri Szt.
Ferenc tiszteletére és a halandóság elkerüléséért című mise. Augusztus 7-én terjedő pestis jelei a városban, augusztus 8-án 17 személy halt meg, augusztus 9-én is sokan haltak meg, augusztus 10-én bezárták az iskolát, a kollégiumból való kijárást, látogatást megtiltották.
Augusztus 11-én egy testvér megbetegedett forró lázban, eret vágtak rajta, harmadnapra meghalt, csöndben temették el. Augusztus 12-én Lattyi atya egy ferencrendi atyával kijelölt szállásra költözött a betegek ápolására, meghalt október 12-én, szlovák templomba temették el. Augusztus 13-án Muschinan atya a kiköltözött a kollégiumból, a német katona őrség ápo-lására, egészségesen visszatért 1680 január 5-én. 1679. augusztus 31-én egy atya Eperjesre ment pestis betegek lelki gondozására. A rendtagok közül meghalt 2 atya, 2 testvér, 2 házi alkalmazott, megbetegedett 3 rendtag, 3 alkalmazott, ezek meggyógyultak. A városi halottak száma szeptember 19-én 45, szeptember 20-án 16. Meghalt egyik egri kanonok és a városi és kollégiumi orvos. A betegség 3-4 napig tartott, a halottat gyorsan eltemették.
Használt gyógyító-módok: érvágás, hánytató, hashajtó-szer, főleg izzasztószer, szíverő-sítő, meg nem nevezett ellenméreg. Óvóintézkedések: az áldozást a pap nyújtotta, aki már misézett és ellenszert vett be. A kollégium lakói a karzatról hallgatták a misét, az áldozásra a korláton belül mentek. A gyóntatószék rácsát hólyaggal és viasszazott vászonnal vonták be.
Egyesületi ünnepségeket elhagyták,, hasonlóan a vecsernyéket és litániákat. Október 15-től elhagyták a szentbeszédeket is arra a hírre, hogy Bécsben 2 atya szónoklás közben megkapta a pestist, és meghalt. Az énekes misék helyett csak csendes miséket tartottak, a betegeket a városon kívüli birtokra küldték, vagy elkülönített betegterembe külön ápolóval helyezték el.
Szentbeszédeket december 17-én kezdték újra. Az iskolák 1680. február 23-án nyíltak meg újra, kevés tanulóval, március 10-tól megkezdték a szlovák hitmagyarázatot, de nem a
Szentbeszédeket december 17-én kezdték újra. Az iskolák 1680. február 23-án nyíltak meg újra, kevés tanulóval, március 10-tól megkezdték a szlovák hitmagyarázatot, de nem a