A három nagy „globális” pandémia – Iustinianus – pestis (6.század), s nagy kínai (hongkon-gi) pestis (19.század vége és 20. század eleje) – közül a 14. századi eurázsiai járvány térbeli léptékei és pusztításának nagyságrendje alapján „példa nélkül álló katasztrófa volt az emberi
70 Elivin, Mark. 1977. 210–211.
71 A kínai kormány kinyomtatta és terjesztette már a 11–12. században: A kipróbált orvosságok gyűteményét, az Orvovosságok a Nagy Orvos Hivatalából, az Orvosságok a Harmonikus Gyógyszerészet Hivatalából, Sár-ga Császár klasszikus könyve a testi gyógyászatról, a Járási , Megyei előjárók kalauza, Orvosságok, melyek helyesbítik a szokásokat című nyomtatványokat. A köpőcsésze, a szappanpor, a fogpaszta, a fogkefe a 11–12.
században általánosan használt volt. (Lásd: Elvin, Mark. 1977. 210, 214–219.)
72 Iftimovici, R. 2008. 36.
73 Iftimovici, R. 2008. 35–40.
történelemben. Az Európában, Észak-Afrikában és Ázsia különböző részein élő embereknek hozzávetőlegesen az egynegyede vagy fele veszett oda.”74
A távolsági szárazföldi (karaván) kereskedelem stabilitását a 13. század második felétől Kína és Európa közötti hatalmas térséget fennhatóságuk alatt tartó Mongol Birodalomban Dzsingisz kán utódai között felosztott, ún. kánságokba szerveződő uralmi szerveződések biz-tosították, melyek egyben ellenőrzésük alatt tartották az eurázsiai szárazföldi kereskedelem nyugati, vagyis Fekete-tengeri kapuit is.75 Az európai térség keleti felén az orosz fejedelem-ségek, s a Krím-félsziget az Arany Horda uralmi területei voltak. A Krím-félsziget s az Azov part menti kikötők – lerakodó/átvevő települései (Kaffa, Szudak, Azak, Tana) – révén a Kán-ság haszonélvezője volt az itáliai városállamok uralta mediterrán kereskedelmi hálózatnak, aminek fordítottja is igaz.
Az Arany Horda kánja és Genova között 1290-ben bérleti megállapodás jött létre, mely-nek értelmében a Don folyó és Tana (Azov) mellett fekvő Kaffa (ma Feodoszija) az itáliai városállam hajóinak árulerakodó- és átvevőkikötője lett. Miáltal az itáliai város kereskedői bekapcsolódhattak – a közép-orosz területek, a Horda központjának (Volga menti Szaraj), a Fekete-tenger melléki (Szudak, Azak), valamint karaván útvonalak menetén – a távol-keleti (Mongol Birodalom részét képező) Kínával való kereskedelembe. A krími Kaffa tehát a ge-novai kereskedők jelentős kikötője és tranzakciós helye volt, amelynek a krimi kánság bizo-nyos autonómiát is biztosított. A genovaiak már 1322-ben Tanában voltak, amely a Don tor-kolatánál fekszik, ahonnan át kellett hajózni az Azovi-tengeren, hogy kiköthessenek. A Dont és Volgát összekötő út 500 mérfölddel közelebb volt a Kaszpi-tengerhez, így közelebb feküdt a selyemszövés perzsa kézműves-központjaihoz. Ez volt a kiindulópontja a Kínába menő ke-reskedőknek is. Itt volt a legnagyobb rabszolgapiac is, akiket házi rabszolgának az itáliai vá-rosokba, munkásnak a krétai ültetvényekre vagy éppen harcosnak (mamelukok) Egyiptomba adtak el. Lajazzo, Tana – Kis-Örményország – kikötői pedig a velenceiek számára nyílt meg, amely Indiát kötötte össze a Mediterránnal és a kínai selyemkereskedelemnek is fontos köz-pontja volt. Mindez nemcsak a pestis terjedésének lehetséges útvonalaira utal, hanem arra is felhívja a figyelmet, hogy a 14. század közepe táján kialakultak az itáliai városállamok (Genova, Velence) főbb keleti kereskedelmi útvonalai (Kaffa, Tana, Konstantinápoly, Ciprus Szíria, Alexandria), illetve nyugaton Flandria.76
A genovai-tatár kapcsolatok nem voltak mindig békések: például az egyiptomi mame-lukoknak a tatároktól rabszolgákat felvásárló és szállító genovaiak és kán között konfliktus tört ki 1307-ben, a kán letartóztatta a Szaraj olasz lakóit, megostromolta Kaffát. A genova-iak 1308-ban felgyújtották és elhagyták a települést, és csak a kán halálát követően (1312)
74 Duncan, C. J.– Scott, S., 2005. 81, 315.
75 A régi rómaiak számára Kína a selyem országa, Sina vagy Serica jelentése a „selyem földje.” A 13/14 század fordulóján a Mongol Birodalom kánságai: a Nagy Kán Birodalma (Mongólia, Korea, Kína, Tibet), Csagatáj Birodaloma (Turkesztán – Selyemút), Il-Khánok Birodalma (Perzsia, a mai Irak területei, Kis-Ázsia), Arany Horda Kánsága (Orosz Fejedelemségek: Kijev, Moszkva, Krím.). A Mongol Birodalom a Csendes Óceántól a Lengyel – és Magyar Királyságok keleti határáig terjedt. Mind a mai napig a világtörténelem legnagyobb kiterjedésű szárazföldi birodalom volt.(Lásd: Needham, Joseph, 1954. 71–73., valamint Morgan, David, 1987.
25–30., Ratchnevszky, Paul, 1991. 112–120.)
76 Ratchnevszky, Paul, 1991. 112–115.
tértek vissza, amikor Özbeg kántól megkapták Kaffa mellett Tanát is. A visszatérő genovaiak két koncentrikus fallal erősítették meg Kaffát, a belsőben 6.000 ház volt, a külsőben pedig 11.000, tehát az 1340-es évek elejére virágzó erődtelepüléssé fejlesztették Kaffát, melynek lakosságát genovai, velencei, görög, örmény, zsidó, mongol és török csoportok alkották. Az újabb ellenségeskedés a tatárok és a genovaiak között 1343-ban tört ki, amikor a tanai enk-lávéból az olaszok Kaffába menekülnek, ahol – 1344. februárjáig tartó ostrom alatt – a ki-kötő mindvégig szabad volt a forgalom számára. A kaffaiak egy kirohanással tönkretették a tatárok ostromgépeit és mintegy 15 ezer harcost megöltek. Azonban 1345-ben a tatárok újra ostrom alá fogták Kaffát, de 1346-ban kénytelenek voltak felhagyni az ostrommal a seregben kitört pestis miatt. Az arab Ibn al-Wardi tudósítása többek között megemlíti, hogy a pestis végigpusztította az Arany Horda birodalmát, ahol az elhalálozások falvakban és városok-ban 1346. októberében–novemberében érte el a tetőfokát. 77 Gabriele de’ Mussis, Piancenza város jegyzője is úgy értesült, hogy 1346-ban számtalan tatár és szaracén fertőződött meg Kelet-Európa tartományaiban: a „csodálatos királyságok” városaiban egy titokzatos betegség
„hirtelen halált okozott.”
Kaffa ostromát a tatár táborban kiütött pestis szakította meg, azonban a tatárok visszavo-nulásuk előtt vagy alatt, a pestisben elhalt katonáik tetemeit a városba katapultálták. Azzal a szándékkal tették mindezt – mint Mussis írja –, hogy a városban a pestises tatár tetemek
„hegyei” árasztotta elviselhetetlen „büdösség” mindenkit megöl. „És hamarosan a rothadó holttestek megfertőzték a levegőt, megmérgezték a vízellátást, és a bűz annyira elsöprő volt, hogy alig több ezer ember volt abban a helyzetben, hogy elmeneküljön a tatár hadsereg maradványaiból. Ráadásul egy fertőzött ember átadta betegséget a másik embernek, senki sem tudta, vagy nem tudta felfedezni a védekezés eszközeit. Minden orvosi tanács és figyelem haszontalan volt, amint a betegség tünetei megjelentek a testükön: duzzanat a hónaljban vagy az ágyékban, s a láz.” Azok közül, akik a Kaffából elmenekültek, néhány tengerész volt, akik fertőzöttek voltak a mérgező betegséggel. Egyes hajók Genovába kötöttek ki, má-sok pedig Velencébe és más keresztény területek kikötőibe. Amikor a tengerészek eljutottak ezekhez a helyekhez, összekeveredtek az ottani népekkel: minden várost, minden települést, minden helyet megfertőztek, és lakóik, férfiak és nők is hirtelen meghaltak. És amikor egy személy a családban beteg lett, megmérgezte az egész családját, s amikor valaki meghalt, akik eltemették szintén meghaltak. Így a halál belépett az ablakokon keresztül is, és városok és települések elnéptelenedettek.” Mussis úgy tudta, hogy az „utolsó ítélet” 1348-1349-ben az „összes keletet érintette” (kínaiak, indiaiak, perzsák, médek, kurdok, örmények, grúzok, mezopotámiaiak, etiópok, a törökök, egyiptomiak, arabok, szaracének, görögök).78
77 Derbes, J. Vincent, 1966. 179. (Hozzáférés: 2017. 09. 18.)
78 G. de Mussis, a Piacenza város levéltári adatai szerint a krími események résztvevőinek elbeszélése nyomán írta beszámolóját. Ugyanis, miután leírja Kaffa ostromát, azt mondja, hogy „Itt az ideje, hogy keletről nyugatra ha-ladjunk, hogy megvitassunk mindent, amit mi magunk láttunk”, vagyis a pestis itáliai, pontosabban, városában, Piacenzában okozott pusztításait: „Isten nevében, Amen. Itt kezdődik egy beszámoló a 1348-ban bekövetkezett betegségről vagy halálozásról, amelyet Gabriele de Mussis, Piacenza összeállít.” Ennek ellenére beszámolóját a kutatók többsége megbízhatónak tartja. Mussis eredeti feljegyzése elveszett, amit 1348 – ban vagy 1349 – ben írt, különböző szerzőktől egy fennmaradt példányát szokták idézni, főleg Rosemary Horrox (1994.16 –20.) által közölt változatot (Lásd: Wheelis, Mark, 2002. 26–29.)
A források a pestis közvetlen terjesztőjeként a tatárok krími haditénykedését jelölik meg, vagyis a pillanatnyi terjesztő tényező háborúsesemény volt. Azonban a pestisjárvány – az arab forrás szerint – már korábban (1346) jelen volt Krím-félsziget hátországában, az Arany Horda kánságban. Mussis által említet fertőzőbetegség tüneti jegyei egyértelműen arra utalnak, hogy az Európában elterjedt Fekete halál néven ismert járvány klinikai formája a bubópestis volt.
Európában, tehát először a Fekete-tenger, Levante, majd a Nyugat – Mediterrán térség kikötőibe jutott el, és innen a part menti országok belsejében terjedt tovább a bubópestis, és az elsődleges közvetítők mindenütt a kontinens tengeri kikötőibe befutott távolsági keres-kedelem hajórakományai, illetve a hajózószemélyzet volt. Úgy szintén a diffúzió következő szakaszában a Brit szigetek és Skandinávia esetében is.
A közép-európai térségben a pandémia az Alpok átjárói, illetve a dalmáciai, balkáni hadi/
kereskedelmi szárazföldi útvonalon terjed, noha a források csupán az Alpoktól közvetlen északra fekvő területekre utalnak.
Rendszerint tengeri úton a rakományokat szállító hajók raktáraiban húzódtak meg a pat-kányok, vagy pedig a rakományban (gyapjú, gyapot, szőrmék stb.) már berakodáskor benne voltak a pestisbolhák (vektorok), amelyek megfertőzték a hajók személyzetét, illetve kirako-dásban résztvevő munkásokat. A genovaiak esetében például kizárt az olyan eset is, amikor a hajókon az utazást átélő fertőzött patkányok az itáliai kikötőkben szétszéledtek és tovább adták a fertőzést a városi patkány populációnak. Ismertek Konstantinápolyban és az itáliai ki-kötőkben a járvány kitörésének időpontjai, ami egyrészt a diffúzió szakaszaira utal, másrészt pedig arra, hogy a fertőzött hajózószemélyzettel (rakománnyal) való érintkezés útján terjedt.
Többen feltételezik, hogy nem közvetlenül csak Krímből (Kaffából) hurcolták be az itáliai part menti városokba a betegséget, ahogy Mussis tudta.79 Mivel Kaffa mellett a többi krími, azovi kikötő is tatár fennhatóság alatt volt, ahonnan a fertőzés nemcsak Európa fele terjedt el, hanem – mint említettük – a karaván utak mentén a Közel-Keletre, valamint Egyiptomba, Arábiába.
Attól fogva, hogy Kaffa ostroma Mussis által leírt módon történt, pestis tengeri és szá-razföldi úton való terjedése kétféleképpen terjedhetett: a mongol táborból a patkányok révén, ami kevésbé valószínű. Vagy pedig – ez a valószínűbb – városlakók védekezése során, ami-kor a városba katapultált tatár katonák tetemeit – a „hegyekben állott halottakat” – tengerbe dobták, ezáltal fertőzöttek meg a hullák ruháikon lévő bolháktól. A pestisfertőzések eseté-ben a későbbiekeseté-ben is ez a leginkább elterjedt átviteli mechanizmusa a betegségnek, illet-ve pandémiává fejlődésének. A biológiai hadviselésnek a tatárok által alkalmazott trükkös formája, ha igaz volt, nem szándékolt következménye az Európán végigsöprő Fekete halál, ugyanis a soraikban kitört bubópestis miatt Kaffa ostromával felhagynak, s a város továbbra is genovaiak kezében maradt.80
79 Wheelis, Mark, 2002/8. 27–29.
80 Az ún. biológiai fegyver használatára több példa is van a történelemben: 1340-ben Észak-Franciaországban az ostromgépekkel lótetemeket lőttek be a várfalak mögé. A Rigát ostromló cári csapatok 1710-ben, majd a svéd városok ostroma idején szintén tetemeket lőttek be az erődökbe. Az 1763-as, Pontiac indián főnök vezette indiánlázadás idején a brit csapatok parancsnoka, Jeffrey Amherst tábornok javasolta a himlőjárvány elter-jesztését az indiánok között, fertőzött takarók segítségével. Az „ötletet” a parancsnok és helyettese közötti