Kedves Heltai doktor!
Engedje meg annak összefoglalását, hogy mit jelentett nekem a Nagy Imre Intézet értekezlete. Ne vegye nagyképűségnek, hogy megírom, de
„...salvavi animam meam" - nekem könnyebbséget jelent, ha ezt közölhe
tem.
Az értekezlet elé egy kis pesszimizmussal tekintettem. Féltem attól, hogy a magyar forradalmat csak távolból szemlélők olyan hibákat fedeznek majd fel - utólag - az októberi eseményekben, amelyek miatt az annyira szüksé
ges érdeklődés és szimpátia csökkenhet. Örültem, hogy ez nem követke- zettt be, még a legkritikusabb állásfoglalásban sem.
Az értekezlet jelentőségét abban láttam, hogy egy kis körben ugyan, de valóban válogatott résztvevők, a mai politikai zsurnalisztika szemléletén messze felülemelkedően, foglalkoztak a magyar forradalommal és a vele kapcsolatos kérdésekkel.
A magyar forradalom volt a kiindulási pont, de a vita megmutatta a kérdés egyetemes vonatkozását. A vita megerősítette azt a mindenütt hangoztatott állításomat, hogy a magyar forradalom nem lokális ügy, megoldása a világbéke egyik elengedhetetlen tartozéka.
Sok mindent megjegyeztem magamnak a vita során. Megerősítette azt a meggyőződésemet is, hogy a szovjetdiktatúra elrabolta a kommunizmus igényét az egyetemességre, a munkásság képviseletére vonatkozólag, va
lamint arra, hogy önmagát intemadonális szemléletként kényszerítse a világra. Nincs több joga az „intemadonális" jelzőre, mint két futballcsapat
nak; az egyik Keletről, a másik Nyugatról igyekszik minél több gólt elérni.
A vita egyik érdekes és fontos részlete volt, hogy közös nevezőre hozta a diktatúrák és a forradalmak kérdésének vizsgálatát. Nincs elszigetelt magyar forradalom, spanyol vagy más forradalom. Állíthatjuk, hogy per
manens forradalom van, még ha néha jellezetességeikben nem teljesen hasonlók is. Kétféle dirigizmus ellen folyik most a harc.
Az egyik a korlátlan szabad verseny, amely elfogadja az atomkorszak minden technikai lehetőségét, de intézményeiben és filozófiájában nem akar elszakadni a múlt századtól, mert a kizsákmányolás csak így tartható fenn.
A másik egy állítólagos „tervgazdálkodási" rendszer, amelynek hazug
sága, tehetetlensége, koloniális jellege éppen a magyar forradalomban demonstrálódott legélesebben. Ez a rendszer gazdaságilag, politikailag, erkölcsileg diszkreditálja a szocializmust, az egyetlen eszközt, utat, szem
léletet, amely az embert felszabadíthatná.
Mindkét rendszer csatlósokkal veszi körül magát. Francót és a dél-ame
rikai stb. diktatúrákat az első dirigizmus védi, a második Kádárt és a többieket veszi szárnyai alá.
De a két dirigizmus között vannak érintkezési pontok, amelyek egyre veszedelmesebbekké fajulnak. Szinte az az érzésem, hogy a két rendszer managerei meg fognak egyezni egymással, a szabad emberek rovására.
Valamiféle óriási termesz-társadalom körvonalait vélem felfedezni a mai tárgyalásokban, még akkor is, ha Keleten egy csalhatatlan dogma uralko
dik, Nyugaton pedig folyik az ördögűzés mindenki ellen, akit a másik oldalhoz való tartozással gyanúsítanak Nyugaton egyre világosabbá válik a tendencia, hogy a keleti diktatúrákban nem az ember elnyomatását, a gondolkodás irányítását, az egész társadalom létének „kondicionálását"
tartják veszedelmesnek, hanem azt, hogy a diktatúrák elzárkóznak a nyu
gati értelemben vett üzleti tárgyalások elől. Csaknem ezermillió fogyasztó él a keleti diktatúrák hatókörében, ezekhez hozzáférni megérné azt az árat is, hogy a protestálókat sorsukra hagyják
A világ felfedte a keleti diktatúrák gyönge pontjait. Mi a magyar dikta
túra támaszait ismerjük(ÁVH vagy legújabb nevén BM Belbiztonsági Szerve
zet; a megszálló csapatok amelyeknek általános katonai jelentősége nincs az atomfegyverek korszakában, tehát csak a „belső ellenség" féken tartására szükségesek a spicliszervezetek). Mi tudjuk hogy a diktatúra csalhatatlansá- ga dacára elkövetett (gazdasági, politikai) bűncselekmények egyetlen jóváté- teli módszere a szégyenletes „önkritika". A vita tárgya ez alkalommal nem a kapitalista társadalom volt s így ennek az emberrel szemben elkövetett bűnei nem kerültek téri tékre. De meggyőződésem a vita során is megerősödött, hogy a vita résztvevői ugyanolyan szigorú kritikát alkalmaztak volna ezekkel szem
ben, ha a kérdések így lettek volna feltéve.
Valóban tiszta levegőben éreztem magam, a sűrű dohányfüst fizikai jelenléte dacára. És bár a felvázolt perspektívák néha elszomorítók voltak, mégsem tudják alapvető optimizmusomat megingatni. Hiszem azt egyéb
ként, hogy a szocializmus az egyetlen optimista szemlélet!
Talán nem indokolt ez az optimizmus az én hátralevő néhány évemre, de mégis kettős értelemben megtámadhatatlan.
Az egyik az, hogy a diktatúra, éppen a gazdasági erők kényszerítése következtében, át fog alakulni. A marxizmust ma nem divat „hordani". Ezt a közgazdasági és filozófiai szemléletet nemcsak a padlásra szeretnék száműzni, mint a már sem rövidíthető, sem hosszabbítható női ruhadara
bokat, hanem végleg az ócskapiacra kívánják kidobni. Mi, akik egy bizo
nyos értelemben valóban „revizionisták" vagyunk, valljuk azt, hogy min
den gazdasági fejlődés politikai fejlődést és átalakulást idéz elő. A diktatúra - szerintem - anakronisztikus intézmény. A proletárság diktatúrája nem lehet egy állandó létesítmény, főleg akkor nem, amikor ez a diktatúra is hazugságra épül, arra ti., hogy a proletárság diktál, a munkásság hatalmon van. Bizonyíték erre a titkosan és szabadon választott munkástanácsok sorsa.
A második értelemben optimista vagyok, mert bízom abban, hogy a sok tízezer fiatal az emigrációban megtanul párhuzamot vonni a szabad ver
seny és az állítólagos tervgazdálkodás között. Éppen ezek a viták alkalma
sak arra, hogy a fiatalok eljussanak a kiátkozott „revizionizmushoz", egy szocialista jellegű, tartalmú, értékű „harmadik út"-hoz. Bár a „harmadik út"
kifejezést is revízió alá keli vonni, mert Rappart professzor elmélete ezt a kifejezést alaposan diszkreditálta. A liberálisok igyekeznek a két világáramlat közé befurakodni, az európai szociáldemokrata pártok kétségtelen vesztesé
geit a maguk javára kamatoztatni. Sok vita szükséges ahhoz is, hogy ennek a kísérletezésnek ellenmondásait és a fiatalokra való hatását ellensúlyoz
hassuk.
A mi fiataljaink az emigrációban még tele vannak a diktatúra alatt őket ért „sokk" hatásával. Ezt felhasználják klerikális és jobboldali erők arra, hogy őket hatásuk alá kerítsék. Mégis bízom abban, hogy a diktatúra alatt beléjük tölcsérezett elméletekből valami megmaradt bennük (nichts für ungut!) és a szemétből az aranyat ki tudják válogatni. Ezek a fiatalok, talán kerülő úton és sokkjukat legyőzve, lesznek az a mag, amelyből legalább a magyar diktatúra kártevései ellen, gyógynövény sarjad.
Az értekezlet vitájának anyaga tovább hömpölyög. Új jelenségek merül
nek fel a kulisszák mögött, amelyek mind arra mutatnak, hogy a magyar forradalom „döglött patkánya" nagyon fojtogatja a diktatúra torkát. Talán nagyon messze nézek; ha arra gondolok, hogy a magyar forradalom marad az a pont a szabad világban, hol a tiltakozás mindkét fajta dirigizmus ellen megvetheti a lábát.
Vannak nyitott kérdések, amelyeket ez a vita sem merített ki. Tovább kell mennünk, történészek, közgazdászok, filozófusok és (hogy egyoldalúvá
ne váljunk) gyakorlati emberek is kell hogy foglalkozzanak velük. Gondo
lok olyan újságírókra, akiket nem vásárolnak meg sem Keletről, sem Nyu
gatról, szakszervezeti tanácsadókra, sőt politikusokra is.
Ez a mi munkánk és nem is kevés... ismételem én is. Hamburgban voltam a nyáron, a kongresszus után kivittek a hamburgi csodálatos szép temető
be. Egy hatalmas tisztáson magasra nyúló obeliszk áll. Tizenöt vízszintes részre van osztva, minden részben hét urna, amelyekben egy-egy koncent
rációs táborból vett föld van elhelyezve. 15-ször 7, azaz 105 tábor vérrel, verejtékkel, könnyel áztatott földje. Az obeliszken fenn a magasban az évszámok, amelyek alatt az emberi gonoszság, brutalitás, erkölcstelenség elé semmi sem emelt gátat. És alul, vádlóan, emlékeztetőén áll a felirat:
„Unrecht brachte uns den Tód!
Lebende! Erkennt eure Pflicht!"
nerjétek fel kötelességteket!)
Az értekezlet mottója ez lehetett volna! A magyar forradalom idegen fegyverekkel legyilkolt áldozatai is ezt kiáltják a szabad világ gondolkodói felé: ismerjétek fel kötelességteket.
Ha az értekezlet ezt az üzenetet megértette és ennek értelmében dolgoz
nak ügyünk igazságos és jogos megoldásáért a résztvevők, akkor az ösz- szejövetel a legnagyobbat végezte, amit a forradalom harmadik évforduló
ján várhattunk.
Ha hosszúra nyúlt ez a levél, csak aggodalommal és bizakodással vegyes érzésemet vádolja érte, ami a viták alatt eltöltött.
hozta ránk a halált!
Üdvözlettel Kéthly Anna (1960. január, 3. szám)
GÖMÖRI GYÖRGY