Jogracionalizálás és kodifikáció - RACIONALITÁS ÉS JOGKODIFIKÁCIÓ*

RACIONALITÁS ÉS JOGKODIFIKÁCIÓ*

2. Jogracionalizálás és kodifikáció

A jogfejlődésben talán a legnagyobb jelentőségű váltás akkor következett be, amikor a jog leszakadt az addig egységes társadalmi gyakorlattól, és attól megkülönböztetetté, abból kivetítetté, sajátos formában tárgyiasítottá: írott formában rögzítetté-alkotottá vált. A

35 Lukács György A társadalmi lét ontológiájáról 2 (Budapest: Magvető 1976), 208. o.

3 6 Makai Mária Az erkölcsi tudat dialektikájáról (Budapest: Kossuth 1966), 136. és 153. o.

Például N. G Alekszandrov Pravo i zakonnoszty v period razvernutogo sztroitelsztvo kommunizma (Moszkva: Goszizdat. Juridicseszkoj Literaturü 1961), 90. o.; O. E. Leiszt ' N o r m ü prava i pravila kommuniszticseszkogo obscsezsitija' in Razvitie markszisztszko-leninszkoj teorii goszudarsztva iprava XXII szjezdom KPSzSz red. N. G. Alekszandrov - Sz. Bratusz (Moszkva: Goszizdat. Juridicseszkoj Literaturü 1963), 136. o.

28 A legkifejezettebben O. A. Kraszavcsikov ' Juridicseszkaja nauka i kommunizm' in Pravo i kommunizm red. D. A. Kerimov (Moszkva: „Juridicseszkaja Literatura" 1965), 178-179. o.

RACIONALITAS ES JOGKODIFIKACIO 147 szokásnak törvénybe átfordulása39 az a választóvonal, mely a jog előtörténetét tulajdon-képpeni történetétől leválasztja; mely az állam egyre kizárólagosabb szerepjátszásával az egyre fejlettebb normatív formát is létrehozza. Csupán objektiválásával válik ajog valóban a társadalmi élet regulátorává: a társadalmi célkitűzés és a tényleges társadalmi cselekvés közé ékelődő közvetítő kategóriává. A közvetítés intézményesedése azt jelenti, hogy a j o g elszakad a mindennapi gyakorlattól: elkülönült, önálló léte lesz. Immár nem a társadal-mi élet létfeltételeinek, parancsoló szükségeinek puszta reflexe többé. Ugyanakkor az objektiválás során a társadalmi magatartás és az általa kiváltott eredmény közötti okozati kapcsolat eltűnik, és normában rögzített célként nem a társadalmilag kívánatos ered-ményt, hanem kizárólag az ennek elérésére alkalmasnak ítélt eszközcselekményt fogal-mazzák meg.

E szempontból nézve a j o g nem más, mint c é l k é n t t é t e l e z e t t e s z k ö z m a g a t a r -t á s o k h a l m a z a . Lé-trehozása -tuda-tos alko-tó-alakí-tó emberi -tevékenysége-t -té-telez fel, hiszen itt „léttel bírónak gondolunk olyasmit, ami még nem valóságos".40 És éppen azért, hogy valósággá tegyük, közvetítőként olyan tartalmat vonunk ki és vetítünk ki a valóság-ból, amely noha abból ered, mégis transzformált valóság, mert nincsen abban közvetlenül adva.41 Az a tény viszont, hogy a valóság megismerése, értékelése, a cselekvés és hatása közötti összefüggések felismerése, a társadalmi célok kiválasztása alapján a normában célként önállósítjuk a valóságban csupán instrumentális szerepet játszó magatartásokat, arról vall, hogy a jogi normával már önmagában is formálisan racionalizált struktúrát hoztunk létre. Hiszen általa normatív kapcsolatba hozunk és kiszámíthatóvá teszünk egymással nem nyilvánvaló összefüggésben álló dolgokat. Törvényszerűségei feltárása alapján a valóságra olyan m á s o d i k v a l ó s á g o t építünk, amely hivatása szerint -előlegezi, modellálja, majd ténylegesen a maga képére formálja a valóságban lezajló folyamatokat. V o n a t k o z ( t a t ) á s i r e n d s z e r ként épü 1 rá a valóságra (annak többé-kevés-bé rejtett összefüggéseit feltárva), s a társadalmi magatartást egy normatív rendszer pozitív vagy negatív „megvalósulásainak" sorozatává avatva, lehetővé teszi a normative kívána-tosnak (vagy elkerülendőnek) értékelt magatartás normatív következményeinek előrelátását.

A jognak a WEBERÍ kategóriarendszerből kihámozható ideáltípusaiban két materiális típus van; az i r r a c i o n á l i s - m a t e r i á l i s (mely a valóságban aligha lelhető fel, s leginkább a despota tiszta önkényének felelne meg) és a r a c i o n á l i s - m a t e r i á l i s (mely a hindu, muzulmán szentkönyvek korai gyakorlatát; a hagyományos ősi kínai, japán, afrikai békítő eljárások jogi tartalmát; valamint a politikai akarat közvetlenül joggá tételének kísérletét, például a forradalmi törvényességen nyugvó igazságszolgáltatási foglalná magában).

Ugyanakkor nem lehet kétségünk afelől, hogy tulajdonképpen jognak maga W E B E R is a

3 9 „A társadalom bizonyos, nagyon kezdetleges fejlődési fokán előáll az a szükséglet, hogy a termelésnek, a termékek elosztásának és cseréjének nap nap után visszatérő tényeit közös szabályba taglalják, gondoskodjanak arról, hogy az egyes ember a termelés és a csere közös feltételeinek alávesse magát. Ez a szabály előbb szokássá, aztán csakhamar törvénnyé válik." Friedrich Engels 'A lakáskérdéshez' in Marx-Engels Válogatott művei 1 (Budapest: Kossuth 1963), 612. o.

4 0 Hegel, Georg Wilhelm Friedriche szellem fenomenológiája (Budapest: Akadémiai Kiadó 1973), 309. o.

41 Peschka Vilmos A modern jogfilozófia alapproblémái (Budapest: Gondolat 1976), 94. o.

formális jogot tartotta. Ennek szintén két ideáltípusa van. Egyik az i r r a c i o n á l i s f o r m á -lis (melyet leginkább formailag kötött ésszerűtlenségkénl jellemezhetnénk, amint ez megnyilvánul a reveláció, a jóslat alapján történő ítélkezésben), másik a r a c i o n á l i s f o r -m á l i s (-melyet legtisztább -módon a francia Code civil és exegetikus gyakorlata képvisel-ne). Az ideáltípusok logikai egyenértékűsége azonban csak a fogalmi osztályozás látszata, mert társadalmi realitásukban korántsem egyneműsíthető vagy egyenlősíthető valóságokat takar. A történelmi lehetőségek valóságos arányáról, fejlődésük trendjéről nem vall, így azt sem mutatja, hogy ezek közt volt-e olyan, amelyik a fejlődés egy korai időszakától kezdve az összes többit áthatotta.

Pedig már az ókori és középkori fejlődésben minden lépés, mely a jog objektiválására, írott formában rögzítésére, megtestesítésére (azaz végső következményeiben a ius és lex azonosítására) irányul, a jog formálisan egyre racionálisabb struktúráinak készítette az utat.

Ez a fejlődés korántsem volt gyors vagy egyenes vonalú. A civilizációtörténet kutatóival együtt tűnődhetünk ugyan a KözelKeleten feltűnt magaskultúrák előzménytelenségén -mindenesetre tény, hogy az első formálisan racionalizált jogi struktúrák egyben a jog legkorábbi fennmaradt emlékei voltak: reformkódexek, melyek a felgyorsult gazdasági fejlődés eredmény eként területi növekedésnek is induló korai birodalmak jogközpontosító, a tudatos jogváltozást a szokásjog mellett írott jog intézményesítésével megvalósító törekvéséről tanúskodtak.42 Szembetűnő, hogy a jog racionalizált formákban történő ob-jektiválása a további fejlődés során is elsősorban központosított abszolutisztikus uralmak

teljesítménye volt. A magyarázat az, hogy ezek voltak azok a területek, amelyekben az egységes igazgatás és jogszolgáltatás gazdaságilag és politikailag szükségessé vált, s amelyek a centralizált birodalomvezetés feladatainak végrehajtására olyan hivatalnokap-parátust termeltek ki, amely e racionalizált struktúráknak igénylője és egyben termelője lett.

Ugyanakkor látnunk kell, hogy a formálisan racionalizált jogi struktúrák létrehozása az ó- és középkori fejlődésben sem csupán az abszolutisztikus uralmak kiváltsága volt. Ott, ahol ezek iránt gazdasági vagy politikai szükség felmerült, de nem volt hatalom, mely létrehozásukat támogatta volna, doktrinálisan konstruáltak meg ilyen objektivációkat -gondolatilag megelőlegezték tehát, s a gazdasági-politikai szükség objektív érvényesülé-sére bízták gyakorlati hatályosulásukat. Ez volt a szerepe a feudális partikularizmus magánkodifikációinak, a nem hivatalos szokásjogrögzítéseknek, a királyi rendelkezésre előkészített, de uralkodói pecsétet nem nyerő kódextervezeteknek, a jogtudósok fogalom-rendszerező és egységesítő jogösszegzéseinek - mindazoknak a többé-kevésbé kódexsze-rű, de formális érvényességgel kódexként nem tételezett műveknek43 tehát, amelyek a gyakorlatban a hivatalos űrt a kvázikodifikációs működtetésre leginkább alkalmas elméleti objektivációkkal töltötték be.

Láttuk, hogy a racionalitáskategória, amit először WEBER növelt meg érdemén felül, a kapitalista gazdasági-társadalmi berendezkedés adminisztratív komplexitásában valóban

4 2 Vö. a szerzőtől A kodifikáció mint társadalmi-történelmi jelenség (Budapest: Akadémai Kiadó 1979), II. fej. 1. pont.

4 3 Uo. III. fej.

RACIONALITAS ES JOGKODIFIKACIO 149 hipertrofikussá: a gazdasági szervezést, közigazgatási és jogi irányítást, sőt a különféle egyházi, pénzügyi, katonai, pártszervezeteket is átható organizatórius elvvé növekedett. A formális racionalitás akkor vált igazán uralkodó elvvé, mikor a kalkulálhatóságot a gazda-sági fejlődés mellőzhetetlenné: a gazdagazda-sági szervezés s az ennek megfelelő intézményi rendszer meghatározó mozzanatává tette. Ebben az értelemben állította W E B E R is, hogy a

„jog [...] szakszerű racionalizálása, fejlődése" nem más, mint „a gazdaságnak a piac-társadalmasodás és a szabad szerződések alapján történő racionalizálása" egyik következ-ménye.44

Az árnyalt jellemzés érdekében azonban hozzá kell tennünk, hogy a racionalitás érvényre juttatásában közreható társadalmi-gazdasági erők játékmezőnye jóval széthúzot-tabb volt. Ugyanúgy, ahogyan a gazdasági szervezés kalkulatórius formáiban sem csupán az előretörő polgári rétegek voltak érdekeltek, hanem az össztársadalmi mozgás a maga egészében segítette, hogy e formákat már a polgárság politikai uralomra jutása előtt elterjedten alkalmazzák, a jogi szervezés kalkulatórius formája sem csupán a burzsoázia osztályérdeke volt. Egyfelől „mindenekelőtt természetes, hogy a polgári érdekek egyértel-mű, világos, az irracionális igazgatási önkénytől s a konkrét privilégiumok irracionalizmu-sától egyaránt mentes, mindenekelőtt a szerződések jogérvényességét biztosító s ily módon kiszámíthatóan funkcionáló jogot követeltek". Másfelől annak köszönhetően, hogy „a formális jogegyenlőség s az objektív formális normák növekvő uralmával kéz a kézben járt az uralkodónak a privilégiumokkal rendelkezőkkel szembeni hatalmi érdeke", végered-ményben „az uralkodó és a polgári rétegek érdekei közötti szövetség volt a formális jogracionalizálás legfontosabb hatóereje". Kiegészítő mozzanatként ehhez járult az

ural-kodó oldalán a hivatalnokapparátus egységes mozgatásának szüksége; a hivatalnokappa-rátus oldalán a jog „áttekinthetőségének" igénye, valamint „az igazgatás technikai szük-ségletei" is - amin W E B E R a bürokratikus uralomgyakorlás személytelen, teljességre törekvő szabályrendszerét értette.4"1

A feudális abszolutizmusban azonban a racionalisztikus formák uralma az alkalmi érdekszövetség ellenére sem jött létre. A burzsoá érdekek valamelyes támogatása ellenére erősebb volt a feudális kötés, mely a tőkés fejlődésnek mégiscsak legfőbb akadályát képezte. Ugyanakkor a burzsoázia saját érdekeitől diktált racionalisztikus formákban is kiütköztek saját korlátai. Uralkodói kegyből hatalmas kódexeket hoztak ugyan létre, ezek azonban „a jogi kötelezettségek világát: az »átkozott kötelesség és felelősség« egyetemes-ségét" szimbolizálva az uralkodói abszolutizmus elmélyítését szolgálták, s így a kalkulál-hatóság racionalizmusát is éppen visszájára fordították.46

A j o g formális racionalizálása így egészében a kapitalizálódás terméke. Sőt a klasszi-kus kodifikáció szemléleti gyökerei is polgári szükségletekben gyökereznek. Hiszen a rendszerteremtő kodifikációs gondolat előzményei között találjuk az egyetemes mate-matizmus eszméjét, a természetjog axiomatikus irányzatát, a római jogrecepció s a

szokás-4 szokás-4 Weber 'Jogszociológia', 100. o.

4 5 Weber Rechtssoziologie, 249. és 250. o.

4 6 A porosz Allgemeines Landrechtet jellemzi így Weber 'Jogszociológia', 159. o.

jog kapcsán elvégzett fogalomelemző-rendszerező munkát - vagyis a kódexben testet öltő rendszergondolat eszmei előlegezését Olyan gondolkodási formák bábáskodtak tehát a burzsoázia klasszikus kódexeinek előkészítésénél, amelyek maguk is kalkulatórius struk-túrák, módszertanilag azt megalapozó gondolati sémák, illetőleg a polgárság gazdasági-politikai küzdelmét támogató ideologikus képződmények voltak. Vagyis nem véletlensze-rű, járulékos elemek e folyamatban, hanem maguk is ugyanazon gazdasági-társadalmi tényezőktől meghatározottak, amelyek az összfolyamatban azt a szerepet ruházták rájuk, hogy a gazdasági fejlődés szükségleteit tükröző formálisan racionalizált struktúrákat hozzanak létre a jogban. WEBER értékelése tehát - mely szerint „Érdekek (anyagiak és eszmeiek), nem pedig eszmék irányítják közvetlenül az emberek cselekvését. De: azok a

»világképek«, amelyeket az »eszmék« teremtenek, igen gyakran mint váltóállítók megha-tározzák azokat az utakat, amelyeken az érdekek dinamikája tovább mozgatja a cselek-vést"47 - nem bizonyul megalapozottnak. Hiszen, mint láttuk, a meghatározó világképek maguk is e közös gyökértől voltak meghatározottak.

„Egyáltalán nem véletlen - írja LUKÁCS - , hogy rögtön a modern filozófiai fejlődés kezdetén megjelenik az egyetemes matematika mint a megismerés ideálja: olyan kísérlet-ként tehát, amely egy racionális viszonylatrendszer megteremtésére irányul, ami a racio-nalizált létezés összes formális lehetőségét, valamennyi eloszlási arányát és viszonylatát magába foglalná, aminek a segítségével ily módon minden megjelenőt [...] valamiféle egzakt számítás tárgyává lehetne tenni." Ez magyarázza, hogy a matematika (s benne a filozófiai és axiomatikus rendszergondolat) módszerbeli példakép lesz a modern gondol-kodás számára. „Mert axiómáinak módszerbeli vonatkozása a belőlük kifejlesztett rész-rendszerekhez és eredményekhez pontosan megfelel ennek a követelésnek, melyet a racionalizmus rendszere önmagával szemben támasztott: nevezetesen annak, hogy a rend-szer minden egyes eleme annak alapelvéből létrehozható, abból pontosan előre látható, kalkulálható legyen."48

Nos, annak elvi-gondolati lehetőségét, hogy a jogból egzakt számítás tárgya legyen, azt konkrét esetektől elvonatkoztatott, logikai érvényességű és általánosságú tételek hal-mazaként kezeljék, vagyis hogy minden jogi okfejtés kiindulópontját „a jogtételek s a jogilag releváns magatartások »logikai jelentése«" képezze, két irányban kell keresnünk.

Mindkét út szintén polgári érdekekre s törekvésekre utal. A gyakorlatban ilyen manipuláció lehetősége akkor alakult ki, amikor a római jog nemzeti jellegét levetette: konkrét múltjá-tól-közegétől elvonatkoztatva különféle értelmező, elemző és rendszerező munkálatok révén, logikailag többé-kevésbé következetessé csiszolták, hogy az Európában fellendülő cserekapcsolatok mederbe terelésére alkalmas legyen. Egyidejűleg csupán gondolatiként is konstruáltak jogokat, melyek értelmét, mögöttes ideológiáját a természetjog adta. Ami e doktrinális jogot illeti, tudnunk kell, hogy az egyetemes matematizmus szemlélete követendő módszertani elvvé tette az axiomatikus levezetést, mely általános alapelvekből indít, hogy - szigorúan deduktív eljárás útján - egyre partikulárisabb, majd esetmegoldó

4 7 W e b e r Gesammelte Aufsätze zur Religionssoziologie I, 252. o.

48 L u k á c s ' A z eldologiasodás és a proletariátus tudata', 388. és 370. o.

RACIONALITÁS ÉS JOGKODIFIKÁCIÓ 151 konkrét egyedi tételekhez érkezzen. Az axiomatikus-deduktív levezetéseknek a jogban külön színt adott az eredendő érvényességűnek felfogott természetjog doktrínája és ennek is a polgárság politikai küzdelmét támogató racionalista változata, mely - néhány alapté-telből - az ész törvényeiként vezette le a polgárság számára kívánatos társadalmi rendet.

Hogy mindez a kalkulálhatóság biztosításához alapot teremtsen, egyidejűleg - a privilégi-umok ellen - kibontakozott a jogegyenlőség formális-technikai kívánalma. Később az alanyi jogok tana, mely arra volt hivatott, hogy az ésszerű szabályok gyakorlati érvénye-sítéséhez biztosítékot keressen. S hogy ez a természetjogi burok, mely a polgárság törek-véseinek az egyetemesség látszatát adta, milyen visszavonhatatlan hatású volt, mutatja, hogy a természetjog mint ideológia talaj vesztésekor módszertani konklúziója sértetlen maradt. „A természetjog követelményeiből csak a formális jogrendszer hézag nélküli összefüggésének gondolata maradt meg" - amint ezt a természetjoggal szembeforduló pozitivizmusra vetítve L U K Á C S megállapítja.49

A formális jogracionalizálás társadalmi gyökereit és meghatározását illetően egyér-telmű levezetései ellenére is volt egy döntő pont, melynél W E B E R habozott. Következtetése szerint „A burzsoázia ilyen [a »kiszámítható« joghoz fűződő] igényeit ugyanis a tapasztalat szerint épp ilyen jól, sőt gyakran még jobban kielégíti egy formális-empirikus, a korábbi ítéletekhez kötődő jog."50 És ebben igaza volt. Nemcsak elvont értelemben (hogy tudniillik a formai-jogi berendezkedés a gazdasági berendezkedésnek nem egyszerű reflexe), de a konkrét történeti fejlődést illetően is. Hiszen az angol-amerikai és a kontinentális polgári átalakulás, még ha más módon és más időben mentek is végbe, nem mutattak olyan különbséget, ami a szervezés kalkulálhatóságára irányuló alapvető burzsoá igényt mássá tette volna. És mégis: az angol-amerikai fejlődést a kodifikációval történő formális racio-nalizálásban meggátolta.

Kétségtelen lényről lévén szó, úgy tűnik tehát, hogy mindaz, amit a kiszámíthatóság gazdasági-társadalmi szükségletéről, az ezt támogató ideologikus formákról, matematikai-természetjogi világképről elmondottunk, önmagában kevés ahhoz, hogy a racionalizálás valóban racionális formáit létrehozza.51 W E B E R válasza azonban - a jog „logizálásához", rendszertemető kodifikációs újjáképzéséhez a döntő lökést „a jogtudósoknak [...], a jog területén folyó irodalmias »képzés« e tipikus arisztokratáinak a belső gondolkodási szük-séglete" adta52 - aligha kielégítő. Az a meghatározó sajátosság, ami kizárólag az európai

4 9 Uo. 355. o.

5 0 Weber 'Jogszociológia', 157-158. o.

Megjegyezhetjük: az elóreláthatóságra és kiszámíthatóságra irányuló szükségleteket tradíciók kötötte (tehát kerülő, költségesebb, hatékonyságban is alulmaradó) utakon persze az angol-amerikai jogban is kielégítették. Amint azonban WEBER jellemzéséből kiderül - „Angliában [...] a jog gyakorlati formálása ténylegesen az ügyvédek kezében volt, s ők ügyfeleiknek, tehát a tőkés érdekelteknek a szolgálatában kigondolták a megfelelő üzleti formákat, s azután az ő közegükből kerültek ki a szigorúan »preceden-sekhez«, vagy kiszámítható sémákhoz kötött bírák" (Weber Állam - politika - tudomány, 388. o.) - , ez legfeljebb az eredmények kalkulálhatósága volt, amit irracionális struktúrákkal és módszerekkel értek el.

52 "Weber 'Jogszociológia', 158. o.

jogfejlődésben volt meg, csakis a feudális partikularizmusnak a jog széttagoltságában j elentkező következménye : a j o g e g y s é g h i á n y lehetett. Ez tette lehetővé és szükségessé a klasszikus római jog „elnemzetietlenítését" - gazdasági-történelmi hátterére tekintet nélkül, pusztán mint fogalmak halmazának csiszolását, rendszerezését, fejlesztését-, azt a sajátos dogmatikai-jogászi munkát tehát, amelynek eredményeként a jog (formailag) logikai értelemben is rendszerré s ugyanakkor (tartalmilag) az árucsere viszonyait egysé-gesen szabályozó európai közös joggá vált. Tudjuk: ez ajogegységhiány volt az, ami már a feudális abszolutizmus korában kodifikációs jogújítások kísérleteihez, majd a francia forradalomban a régi rend áttörésével s egy új társadalmi-gazdasági formáció jogi intéz-ményesítésével karöltve a formális racionalitás jogi ideáljának és alaptípusának a megal-kotásához is vezetett.

Azzal, hogy a formálisan racionalizált struktúrákat létrehozták, egyúttal önálló fejlő-dés útjára is bocsátották. A formális racionalitás érvényesülése érdekében szükség volt egy ideológiára, miszerint „a jogban nem szabad egyebet látni, mint formális kalkulációrend-szert, melynek segítségével bizonyos cselekvések szükségszerű jogi következményeit a lehető legpontosabban, legegzaktabbul ki lehet számítani". Ennek elfogadása annak továb-bi ideologikus igényét hozta magával, hogy „a jogrendszer mint valami örökké készen álló, szilárd, tehát megmerevedett rendszer álljon szemben a társadalmi élet egyedi eseményei-vel".53 És íme, ezzel befejezett formában előttünk áll a formális racionalitás klasszikus társadalmának klasszikus joga, mely éppen mert formálisan racionalizált, leszakad az alapjául szolgáló társadalmigazdasági feltételekről, s mint azokhoz képest másodlagos -második - valóság, önálló életet él. K i z á r ó 1 a g o s s ág ra és t e 1 j e s s é g re törekszik, és nem ismer korlátokat. Minden felvethető kérdésre h a t á r o z o t t választ várnak tőle. A nehézsé-get az jelenti, hogy egy dinamikus valóság leképezése nem lehet egyszerre formális, mozdulatlan - és ugyanakkor kizárólagosan és a teljesség igényével is alkalmazható. És mégis: ilyennek kell tekinteni az egzakt kalkuláció érdekében. Sőt bármilyen paradox legyen is, ami tényszerűen lehetetlen, normative mégis lehetségessé válik. Bár tudják, e tulajdonságokkal a jog nem (vagy csak korlátozottan) rendelkezik, mégis úgy cseleksze-nek, m i n t h a struktúrái ezekkel valóságosan rendelkeznének. Egy fiktív ideológia és fiktív alkalmazás eredménye az a sajátos és elkülönült valóság, ami mindenekelőtt posz-tulátumok formájában jelentkezik. WEBER írja: „A mai jogászi munka, legalábbis azon formáiban, amelyek [...] a metodikai-logikai racionalitás legmagasabb fokáig fejlődtek, a következő posztulátumokból indul ki: (1) Minden konkrét jogi döntés egy elvont jogtétel

»alkalmazása« egy konkrét »tényállásra«. (2) Minden konkrét tényállásra az érvényes elvont jogtételekből szükségszerűen nyerhető egy döntés a joglogika eszközeivel. (3) Ennek megfelelően az érvényes tárgyi jog jogtételek »hézagmentes« rendszereként jelenik meg, vagy látensen ilyen rendszert tartalmaz, vagy legalábbis a jogalkalmazás céljaira ilyenként kell kezelni azt. (4) Ami jogászilag racionálisan meg nem »konstruálható«, az jogi szempontból sem lehet releváns. (5) Az emberek közösségi cselekvésének kivétel

L u k á c s Az eldologiasodás és a proletáriátus tudata, 356. és 339. o.

RACIONALITAS ES JOGKODIFIKACIO 15 3 nélkül jogtételek »alkalmazását«, illetve »végrehajtását«, vagy ellenkezőleg, jogtételek megsértését kell jelentenie."54

A LUKÁCSÍ Ontológiából kiinduló elemzésekben rá kellett jönnöm arra, hogy mindez nem csupán torzítás vagy ideologikus túlzás. Ezeket a struktúrákat nemcsak valamiféle elkülönült, második valóságként p o s z t u l á l j á k , de a társadalmi gyakorlatban több-keve-sebb következetességgel ilyenként is a l k a l m a z z á k . A társadalmi gyakorlatban való használatuk azzal a következménnyel jár, hogy maguk is társadalmi tényékké: a társadalmi mozgásfolyamat valóságosan ható és visszaható mozzanataivá válnak. Társadalmi létezé-sük ezzel sajátos kettősséget mutat. Az a tény, hogy most „ajogot f...] szilárd, összefüggő,

»logikailag« egyértelműen meghatározott területnek kezelik, éspedig nemcsak a gyakor-latban mint a tiszta manipuláció tárgyát, hanem elméletileg is mint immanensen zárt, csak jogászi »logikával« helyesen kezelhető, önálló, önmagában zárt komplexust", azt jelenti, hogy a jognak „új fetisizálása" alakul ki. Ez a fetisizálás nem tisztán és nem is elsődlegesen tudatiként jön létre. A formális racionalizálás eredményeként a jognak ez és ilyen lesz a valósága, ez és ilyen a formája, mely a szabadversenyes kapitalizmus követelményeivel adekvát. „A társadalmi lét ontológiájának szempontjából az ilyen szabályozás minden formája, a mégoly energikusan manipulált is - írja LUKÁCS - , mindenkor konkrétan

In document A JOG TÁRSADALOM-ELMÉLETE FELÉ (Pldal 160-168)