Alap és felépítmény mint viszony kategóriák

Egy évszázadon keresztül tartó s elméletileg egyre sivárabb eredményekhez vezető fejlődés során az alap és felépítmény kategóriapárja meghatározott politikai gyakorlathoz tapadó ideológiai szerepet töltött be. Ez magyarázza, hogy alap és felépítmény a történelmi materializmus egyik központi kérdésévé nőtt - olyan kategóriává, amelynél a besorolás, a felépítményként való címkézés puszta ténye már további vizsgálódásokat fölöslegessé tevő követelményeket von maga után.

Nos, az a mindmáig beteljesítetlen feladat, aminek végeredményét posztumusz ösz-szegzésében LUKÁCS G Y Ö R G Y a MARxizmus reneszánszaként fogalmazta meg, kettős felada-tot rejthet magában. Feltételezi M A R X gondolatrendszerének újraépítését a műveiben meg-található módszertani gondolatokhoz történő visszatérés alapján, másrészt az azóta eltelt időszak MARXÍ igényű és szellemiségű vizsgálatának elvégzését, ami természetszerűleg a régi vizsgálódásoknak is újólagos, a ma követelményeihez mért elemzését és értékelését vonja maga után.

A MARXÍ módszertani elgondoláshoz történő visszatérés jegyében az irodalom először is alapnak és felépítménynek a v i s z o n y k a t e g ó r i a jellegét hangsúlyozza. Alap és fel-építmény nem önmagukban értelmes fogalmak tehát, hanem „mint korrelativ kategóriapár, kifejezi a valóságban is egymástól objektíve elszakíthatatlan oldalak viszonyát".53 Nem a társadalmi valóság „felleltározására" szolgálnak, hiszen más módon már körülírt jelensé-gek egyetlen nézőpontból történő jellemzésére hivatottak csupán: arra, hogy különnemű totalitásaik sajátos „összefüggését, egymáshoz való viszonyát" kifejezésre juttassák.'14

Ebből következően „nincs önálló, egymástól független értelmük": következésképpen nem is „alap és felépítmény", hanem „alap és felépítmény viszonya" kategóriájáról kell beszél-nünk.55 Másodszor, az sem feltétlenül elhanyagolandó szempont, hogy képletes,56 az építészetből kölcsönzött, szemléltetően érzékeltető kifejezésekről van szó.57 A m e t a f o r i -k u s eredet felismerése persze önmagában nem perdöntő. Jelentőségre csa-k a-k-kor tesz szert, ha e kifejezést a saját funkciójában eredeti szövegkörnyezetébe visszahelyezzük. Ekkor tűnik ki az, hogy a felépítmény viszonylagos önállóságát voltaképpen M A R X nem zárja ki (noha nem is erősíti meg)58 - vagyis épp ama kérdést érintően, vajon alap és felépítmény

53 Rónai Róbertné Alap és felépítmény, 23. o.

Kallós Miklós - Roth Endre A társadalmi rendszer (Bukarest: Politikai Kiadó 1978), 156. o.

5 5 Zygmunt Bauman Általános szociológia (Budapest: Kossuth 1967), 117. o.

5 6 Bauman, 116-117.0.

5 7 Kallós-Roth, 156. o.

5 8 R. W. Makepeace Marxist Ideology and Soviet Criminal Law (London-Totowa, [N.Y.]: Croom Heem

& Barnes and Noble 1980), 20. o.

hatása kétirányú, kölcsönös-e, különbség mutatkozik M A R X konkrét vizsgálódásai és elméleti általánosítása között.59

A SZTÁLINÍ leegyszerűsítéssel szemben - ami a felépítményt meghatározott osztálytar-talmú alap osztályszempontból egynemű képződményeként fogadta csak el - az irodalom ma egyértelműen állítja, hogy a felépítmény osztályszempontból is t ö b b r é t ű .6 0 Bármi-lyen különös is, ezzel nem mond többet, mint amit fél évszázaddal ezelőtt A N T O N I O GRAMSCI

már megfogalmazott: „Az alap és a felépítmények »történelmi blokkot« alkotnak, vagyis a felépítmények bonyolult, ellentmondásos és heterogén egésze a társadalmi termelési viszonyok egészének a tükröződése."61 Az a körülmény, hogy GRAMSCI egy meghatározott alappal szembesítve is felépítményekről szól, magától értetődő, ha a felépítmény-fogalmat eleve gyűjtőfogalomként alkalmazzuk. Ugyanakkor érzékletes jelzése annak, hogy a felépítmény mint ilyen csupán annyiban létezik, amennyiben az alappal szembesítjük.

Nevezetesen, a felépítmény olyan különnemű jelenségeket hoz közös nevezőre, amelyek csak egyetlen tekintetben jelentenek valóságos közösséget: abban, hogy a társadalmi je-lenségek alapként megjelölt csoportjával m i n t t o t a l i t á s o k s a j á t o s k a p c s o l a t b a n állanak.

A felépítmény iiyen módon való jellemzése, megjegyzem, eleve kizárja, hogy a felépítménnyé minősítésben bármi egyéb szempont közrejátsszék. Fogalmi minimumként az fogadható el csupán, amit a LUKÁCSÍ Ontológia követelményként a társadalmi lét minden összetevője elé állít, tudniillik hogy az t é n y l e g e s t á r s a d a l m i h a t á s g y a k o r l á s b a n jelenjék meg. Ezen belül tehát a felépítményi minőséget aligha korlátozza, ha ez a

hatásgyakorlás nem túl széles körű, az egyéb felépítményekre vagy az alapra kevésbé meghatározó, mint amit más esetekben jellegzetesnek tekintünk. Következésképpen pub-licisztikai telitalálat lehet ugyan, ám semmiféle elméleti tartalma vagy jogosultsága nincs, hogy a felépítményt „melléképítménnyé" fokozzuk le egy olyan jelenségnél, amelyről éppen úgy véljük, hogy társadalmi hatása csekélyebb annál, mint ahogyan talán reméltük.62

Az alap és felépítmény viszonykategóriákként történő felfogása magyarázza, hogy a hatásgyakorlásnak csupán minimuma is elégséges. Illetve e minimumnak történelmileg mindig konkrétan meghatározott foka, jellege, minősége alkalmassá teheti, hogy alap és felépítmény összefüggésében megjelenjék. A fogalmi minimum a szélső határok megvo-nására irányul; nem korlátozza tehát annak igazságát, hogy e viszonykategóriák egyedüli tartalma különböző szféráknak az összefüggése, ami éppen - s kizárólagosan - egymásra való hatást gyakorlásukban mutatkozik meg.

59

Paul Phillips Marx and Engels on Law and Laws (Oxford: Robertson 1980), 201. o.

6 0 Kárpáti Sándor A társadalom gazdasági alapja és felépítménye (Budapest: M S Z M P Budapesti Marxiz-mus-Leninizmus Esti Egyeteme 1982), 8 - 1 0 . o.; Filozófiai kislexikon (Budapest: Kossuth 1970), 9. o.;

R ó n a i Róbertné, 21. o.

61 Antonio Gramsci Filozófiai írások (Budapest: Kossuth 1970), 94. o.

Például Hermann István ' A benyújtott számla' (Élet és Irodalom 1980. január 26., 4. o.) érzékletes leírása szerint „A HORTHYkorszak [...] megteremtett egy olyan kulturális légkört, amelyben a művészet -támadások kereszttüzében ugyan - létezhetett, de csak mint melléképítmény. Vagyis nem felépítmény-ként."

A JOG MINT FELEPITMENY 55 Ha a LUKÁCSÍ Ontológia nyelvén azt mondjuk, hogy a társadalmi létezés olyan megfordíthatatlanul előrehaladó folyamat, amelyben az egyes komplexusokra jellemző kölcsönhatás végbemegy, úgy nyilvánvaló, hogy alap és felépítmény nem más, mint megnyilvánulási területe annak a k ö l c s ö n h a t á s n a k , ami az Ontológia szemszögéből magával a társadalmi léttel egyértelmű. Ha viszont a viszonykategória épp a kölcsönhatás tényétől, a kölcsönhatás dinamizmusában megnyilvánuló szakadatlan mozgástól kapja értelmét, úgy zavarba ejtő, sőt egyenesen megtévesztő, ha a felépítmény körülírásaként éppen nem dinamikus működést, hanem állóképként kimerevített statikusságot, mozdulat-lan tárgyilagosságban kifejeződő nyugalmi állapotokat sugallunk. Márpedig éppen ez jellemző a szokásos felsorolásszerű meghatározásokra,63 melyekben a felépítmény inkább

tetszik valamely szervezet anatómiai metszetének, mint tényleges hatásgyakorlásban élő, adott irányokban befolyásolást gyakorló organizmusnak (emlékeztetve a mecha-nikus materializmus LUKÁCSÍ jellemzésére, miszerint a vulgármaterializmus végül is vallási világképből vett mintákkal: a ható „teremtő" s a hatást szenvedő „teremtmény"

képzeteivel él).64

Bármilyen kritériumot állítsunk is fel egy jelenséggel kapcsolatban, annak valóságos jelenléte és jelentősége csak a kérdéses jelenség mozgásában, d i n a m i z m u s á b a n mutat-kozik meg. Jól mutatja ezt az osztályjelleg és az ideológia LUKÁCSÍ elemzése. Hiszen nem lehetnek rögzített határok. Az ember teljes szellemiségével vesz részt a társadalmi küzdel-mekben, következésképpen bármely állítás elfogadása vagy tagadása osztályszempontból is meghatározott. Nem vonható hát meg egy határvonal: az ideológia itt végződik, és ott már valami más kezdődik - hiszen az a minőség, ami egy ilyen különbségtételt megala-pozna, „nem magában az absztrakt állításban rejlik".61 A kérdésekre a válasz tehát csak a jelenség mozgásában, társadalmilag mindig konkrét meghatározódási folyamatában tárul fel. Persze mindez korántsem új felismerés, csak alkalmazása M A R X módszertani gondo-latának. Egyúttal a LUKÁCSÍ Ontológiának is egyik alapvető tétele: minden létezéshez hasonlatosan a társadalmi létezés folyamatszerű, és ez megfordíthatatlan előrehaladásában fejeződik ki.

A felépítmény dinamikus voltának hangsúlyozása eleve kizárja, hogy az alappal szemben tisztán passzív közegként fogjuk fel, amiben „az előbbi az utóbbit abszolút módon, »a természeti törvények erejével« határozza meg".66 Alap és felépítmény tehát nem csupán nem állítható egymással valamiféle kizárólagosság alapján szembe, de viszonyka-tegóriákként való kezelésük is csupán elválaszthatatlanságuk elismerésével vethető fel.

„Alap és felépítmény mint korrelativ kategóriapár kifejezi a valóságban is egymástól objektíve elszakíthatatlan oldalak viszonyát."67 És ezzel bizony az „alap" és „felépítmény"

6 3 Például Filozófiai kislexikon, 9. o.; Erdélyi Lajos Alap és felépítmény. Történelmi materializmus (Budapest: Kossuth 1980), 95. o.

6 4 Lukács III, 350. s köv. o.

Hans-Heinz, Holz - Leo, Kofier - Wolfgang, Abendroth Conversations with Lukács ed. Theo Pinkus (London: Merlin 1974), 43-44. o.

6 6 Lukács, 349. o.

6 1 Rónai Róbertné, 23. o.

metaforájának korlátozottságára utal - arra, hogy az építészetből kölcsönzött értelme nem vihető át más területekre.68

Az építészetben az alap ugyanis nem önálló funkcióhordozó - funkciója csupán statikai, tehát alárendelt, merőben eszközjellegű. Arra hivatott, hogy a felépítmény támasza legyen, lehetővé tegye annak megvalósulását. A gazdaság és az egyéb szférák viszonyában viszont pontosan az utóbbiak eszközjellegű szerepéről van szó. A gazdasági szféra tehát viszonylag önálló funkciók és értékek hordozója, amit éppen a SZTÁLINÍ felfogás feszített abszolúttá, a vallásos világképből kölcsönzött célszerűséget tulajdonítva a történelem folyamatának. Ugyanakkor az építészetben az alap és felépítmény létrehozása olyan egymásra következő folyamat, ami sorrendiségében megfordíthatatlan ugyan, de bármikor félbeszakítható. Ha ez történik, befejezetlen lesz ugyan az építmény, készültsége szerint azonban mégis teljesnek mondható. Nos, pontosan ez, az egymásra következés és az előzetes megalapozás képzete terelte vakvágányra a filozófiai gondolkodást, mikor az elválaszthatatlan összefonódásból való kiindulás helyett feltételezte, hogy létrejöhet ma-gában egy alap, ami azután saját kiszolgálása érdekében egy neki megfelelő felépítményt hoz létre.

Alap és felépítmény kapcsolatát illetően elvileg már leszögeztük, hogy az egész kérdésfeltevésnek csak t o t a l i t á s o k k ö z ö t t i t o t á l i s ö s s z e f ü g g é s e k n e k a kérdése-ként, a valóságban egymástól e l s z a k í t h a t a t l a n o l d a l a k v i s z o n y a k é n t van értelme.

Ám az, hogy kapcsolatuk ezen belül miként ragadható meg, a MARxista filozófia alapvető, de máig kellő pontossággal meg nem fogalmazott kérdése. Láttuk a kezdetektől: milyen árnyalt, a sokszoros összefüggések kibontására törekvő válaszokat körvonalazott M A R X ,

mikor konkrét gazdasági-történelmi összefüggéseket elemzett; később miért és miként lett e kapcsolatrendszer megfogalmazása egyoldalú a klasszikusok általánosításaiban; a továb-bi leegyszerűsítés s az elméleti torzulásokhoz vezető felhasználás miként bírta rá ENGELSÍ

arra, hogy leveleiben ezt a kapcsolatrendszert immár az elméleti általánosítás síkján is valóságos összetettségében rekonstruálja; és végül a SZTÁLINÍ elméletben miként fordult át csaknem mechanikus determinizmusba - mindenekelőtt azért, hogy a voluntarista politikai gyakorlatot a csaknem automatikusan bekövetkező szükségszerűség ködébe vonva igazolja.

A filozófiai irodalom Magyarországon a 80-as években s ilyen előzmények után kezdte el keresni a tájékozódást, a megelőző korszak torzításainak helyrehozása és M A R X módszer-tani gondolatának helyreállítása jegyében. A kísérletek többirányúak; e helyütt csak néhány jellegzetes példáról szólhatunk.

Az egyik megközelítés a gazdaság v é g s ő s o r o n meghatározó szerepének korszerű megfogalmazását keresi a klasszikusok mérvadó állásfoglalásainak egybevetésével és újrafogalmazásával. „Amit nem ismerünk el, az az, hogy az eszméknek, nézeteknek önálló, a gazdasági viszonyoktól független fejlődése van. Az eszmék mindig meghatározott gazdasági viszonyok - a gazdasági alap - talaján jönnek létre, de miután létrejönnek,

6 8 K a l l ó s - R o t h , 1 6 0 . o .

A JOG MINT FELEPITMENY 57 visszahatnak erre az alapra, befolyásolják annak fejlődését, aktív társadalmi szerepet töltenek be."69 Ebben a megközelítésben világosan érzékelhető az a törekvés, hogy a mechanikus determinizmus szemléleti maradványait kiküszöbölje és a társadalmi létben megnyilvánuló összefüggéseket dialektikus kölcsönhatásukban érzékeltesse. Árnyaltságá-nak köszönhetően a megfogalmazás így aligha cáfolható. Teljes válaszként mégis kérdéses, mert azt a látszatot sugallja, mintha a gazdasági viszonyok bármiféle rendszere (mint alap) létrejöhetne önmagában, valamiféle felépítménnyel való kölcsönhatás nélkül; vagyis mint-ha létezhetne valami egymást kizáró m i e l ő t t és m i u t á n az alap és felépítmény fejlődé-sében.

Más megközelítés a LENINÍ visszatükröződési elmélet segítségével kísérel meg választ adni. Ennek megfelelően kiindulási alap ennek megállapítása: „A felépítmény visszatük-rözi a gazdasági alapot." Voltaképpeni jelentése azonban csak a v i s s z a t ü k r ö z é s mint kulcsfogalom értelmezése után derül ki: „Visszatükröződésnek nevezzük azt a jelenséget, amikor egy adott rendszerben végbemenő folyamatok nyomot hagynak egy más rendszer-ben."70 Nos, a visszatükrözés-fogalom ilyen módon való definiálása korántsem probléma-mentes. Annak a szemléleti iránynak a továbbélését segíti, amely a MARxizmus e századi fejlődésében az ismeretelméleti megközelítést egyre kizárólagosabban és torzítóbban helyezte előtérbe az ontológiaival szemben, és amely LuxÁcsra is döntően negatív módon hatott saját Ontológiája megírásakor. Igaz ugyan, hogy fogalmi torzulásról éppen itt nem beszélhetünk, minthogy a visszatükrözés idézett meghatározása ismeretelméleti és egyúttal ontológiai jelentőséget is tulajdonít e fogalomnak, ám ha a „visszatükrözés" a „hatásgya-korlás" szinonimájává válik, úgy éppen sajátszerűségét, kategóriavoltát veszti el. Másfelől az is problematikus, hogy a „visszatükrözés" kifejezése éppen úgy, mint a „visszahatás"

kifejezése fogalmilag egy eredendően létező ágenset tételez fel, amely mintha önmagában elégségesen létrejöhetne, hogy utóbb majd más tényezőkkel kapcsolatba lépjen. Vagyis a visszatükröződési elmélet segítségével történő válaszadás pontosan azt homályosítja el, ami alap és felépítmény kapcsolatában a leglényegesebb, nevezetesen: ez olyan eredendően együtt fejlődő vonatkozások közötti kapcsolat, amely fejlődésük legkoraibb pillanatától kezdve eleve kölcsönös, kétirányú.

Végezetül ismeretes olyan kísérlet, amely a MARxizmusban immár előítéletekké merevedett leegyszerűsítésekkel szemben kísérel meg választ adni a LUKÁCSÍ Ontológiából kiindulva. Eszerint „a társadalmi komplexus totális összefüggésein belül a kölcsönös vonatkozásoknak lényegében két fajtáját különböztetjük meg: a kölcsönös feltételezettsé-get, és az olyan feltételhez kötöttséfeltételezettsé-get, amelyben az egyik mozzanat a másiknak megfor-díthatatlanul előfeltétele". Az első összefüggéstípust - L U K Á C S terminológiáját használva - valamelyik mozzanat t ú l s ú l y a , a másodikat pedig ontológiai e l s ő b b s é g e jellemzi.

Nos - hangzik a következtetés - a gazdaság tekintetében kizárólag az utóbbiról lehet szó, hiszen „volt a történelemnek olyan periódusa, amikor a gazdaság jogi szabályozás nélkül működött, s manapság is a gazdasági életnek számos olyan szegmentuma, relációja van,

6 9 Kárpáti, 16. o.

7 0 Kallós-Roth, 162. o.

amely nélkülözi a jogi rendezettséget."71 A szerző erőfeszítése ebben az esetben arra irányult, hogy megcáfolja azt az előítéletet, amely gazdaság és jog, gazdaság és egyéb szférák viszonyát egyszersmind tartalom és forma viszonyaként kívánta kifejezni. E kísérlet teljes sikerrel járt, sőt LUKÁCS állásfoglalása is egyértelmű: „a forma és a tartalom az egyes tárgynál, a komplexusnál és folyamatnál stb. mindig és mindenütt együtt és csakis együtt határozzák meg ezek sajátosságát, egyszóval éppígylétét (az általánosságot is beleértve). De éppen ezért lehetetlen, hogy a valóságosan különböző komplexusok meg-határozásában egyikük tartalomként, a másikuk formaként szerepeljen."72 Kétely bennem ott vetődik fel, hogy következik-e mindebből a kölcsönös vonatkozások két fajtájának megkülönböztetése. Döntő kérdésről van szó; megválaszolása azért nehéz, mert az Onto-lógia sokszálú és sokirányú fejtegetéseinek filozófiailag következetes végiggondolt újra-elemzését feltételezné. A megírása és közzététele óta elmúlt másfél évtizedben azonban honi filozófiánk nem tett érdemleges lépést abban az irányban, hogy az évszázad egyik legjelentékenyebb MARxista kísérletét ilyen módon birtokba vegye. Mindaz tehát, amit egy kívülálló itt elmondhat, aligha több, mint személyes tűnődésének kifejezése. Eszerint:

L U K Á C S valóban szólt ontológiai elsőbbségről, ezt azonban a kérdés érdemétől függetlenül meg kellett tennie. Hiszen ha egyszer N I K O L A I HARTMANNIÓI a struktúrák ontológiájának építkezési elvét átvette, hogy az egyes létmódok megkülönböztetése alapján a komplexu-sok ontológiáját felépítse, úgy nem kerülhette el, hogy az egyes létszférák elkülönítése érdekében az ontológiai elsőbbség kérdését felvesse. Ebből azonban nem feltétlenül következik, hogy az egyes létszférákon belül is találhatók olyan átfogó komplexusok, amelyekről értelmes módon megállapítható, hogy „az egyik létezett a másik nélkül, míg ennek ellenkezője létszerűen lehetetlen".73

A még hiányzó LuKÁcs-filológia feladata tisztázni e fogalmi kapcsolatokat. Minden-esetre tény, hogy az ontológiai elsőbbség és a kölcsönhatásban az egyik oldal szerepjátszá-sának túlsúlya ellentmondásos következetlenséggel fogalmazódott meg az Ontológia lap-jain. Az o n t o l ó g i a i e l s ő b b s é g egyszeregy olyan helyzet jellemzése, amelyben vala-mely jelenség létezhet egy másik nélkül, a másik azonban enélkül nem; másszor pedig kölcsönhatás esetében annak az oldalnak a tulajdonsága, ami (mint túlsúlyos mozzanat) végső soron meghatározó befolyást gyakorol. Az ontológiai elsőbbséget L U K Á C S először a szervetlen, a szerves és a társadalmi létmódok megkülönböztetéséről szólva említi. Később a lét és tudat viszonya kapcsán azért, hogy e viszonyt (ismét ontológiai elsőbbségként) alap és felépítmény kapcsolatában rögtön érzékeltesse.74 Érzékeny elemzéssel megállapítja, hogy M A R X „a tudatformák és tartalmak világát nem úgy fogja fel, hogy a gazdasági struktúra közvetlenül kitermeli ezt, hanem a társadalmi lét totalitásával hozza kapcsolatba";

ám mintha elfeledkezne arról, hogy „a tudatformák és tartalmak világa" nélkül aligha képzelhető el „a társadalmi lét totalitása". Hasonló a helyzet, amikor hangsúlyozza:

71

Peschka Vilmos 'Ideológiai előítéletek a gazdaság és jog viszonyáról' Jogtudományi Közlöny XXXIV (1979) 12,783. és 782. o.

7 2 Lukács I, 409. o.

7 3 Uo. 307. o.

7 4 Uo. 147. és 307. o.

A JOG MINT FELEPITMENY 59

„mindenütt érvényesül a termelésnek mint túlsúlyos mozzanatnak az ontológiai elsőbbsé-ge"; és nem lát következetlenséget abban, ha a következő mondatban már rögzíti, hogy a termelés és fogyasztás viszonya „nagyon közel áll a HEGELnél már tárgyalt reflexiós meghatározásokhoz".75 Az ontológiai elsőbbség nyíltan a kölcsönhatásban megnyilvánuló túlsúly szinonimája lesz akkor, amikor L U K Á C S a termelésről szólva az anyagi és a „tisztán"

gondolati folyamatok közötti összefüggést tárgyalja: „Minél társadalmasultabb a társada-lom, annál elválaszthatatlanabbul fonódik össze - éppen az anyagi termelésben - ez a két folyamat. Ontológiai különbségüket senki sem tagadja. De a társadalmi lét területén hatásuk elsődleges ontológiai ténye az, hogy egymástól elválaszthatatlanul együtt léteznek [...]. Az elsődlegesség kérdéseit tehát csak akkor lehet értelmesen felvetni, ha a jelenség-csoportok vizsgálatában elismerik ezt az elválaszthatatlan együttlétezést."76 Végül található arra is példa, hogy a valóságos ontológiai elsőbbség miként csúszik át olyan közegbe, ahol már csupán kölcsönhatások uralkodnak: „valamely létmód másikkal szembeni ontológiai elsőbbségéből semmiképp sem következik, hogy ezt valamiféle értékhierarchia szempont-jából akár pozitív, akár negatív értelemben ítéljük meg. Annak a ténynek a puszta megál-lapításáról van szó, hogy az élet biológiai reprodukciója alkotja az összes életmegnyilvá-nulás létszerű alapját, és hogy amaz ontológiailag lehetséges enélkül, de megfordítva nem.

Ezzel az egyszerű ténnyel szemben a valódi ellenállás persze nem magából a tényből fakad, hanem a társadalmi léten belül megvalósuló specifikus mivoltából, a biológiai-emberi létezés szakadatlanul végbemenő társadalmiasodásából, aminek következtében idővel az ontogenetikai reprodukcióból a társadalmi léten belül egy egész komplexus alakult ki: a gazdaság szférája. Minél társadalmibbá válnak az emberi tevékenységek, amelyek végső soron az ember biológiai-ontogenetikai reprodukciója által megszabott szükségletek kielé-gítésére szolgálnak, annál inkább megerősödik a gondolati ellenállás azzal szemben, hogy elismerik a gazdasági szférának ezt az elsőbbségét a többiekkel szemben."7 Na már most, amennyire egyértelmű, hogy az élet biológiai reprodukciója ontológiai elsőbbséggel ren-delkezik abban az értelemben, hogy az összes többi életmegnyilvánulás létszerű alapját alkotja, annyira nem magától értetődő, hogy a gazdaság szférája - fejlődése társadalmiasult formáiban, vagy akár kezdeti fokán is - létrejöhetne és működhetne a megismerés, a szabályozás és a rend intézményesítésére hivatott komplexusok egyidejű kialakítása, ezekkel való kölcsönhatásban történő fejlődése nélkül. Átfogó komplexusokról lévén szó, a társadalmi szabályozás funkcióját például nem csak a jogiként elismert komplexus hordozhatja. Elégséges, ha létrejönnek azok a spontán (már L U K Á C S értelmezésében is kvázijoginak tekintett) formák, amelyek az egy szerű kooperációnál is (mint például az első

Ezzel az egyszerű ténnyel szemben a valódi ellenállás persze nem magából a tényből fakad, hanem a társadalmi léten belül megvalósuló specifikus mivoltából, a biológiai-emberi létezés szakadatlanul végbemenő társadalmiasodásából, aminek következtében idővel az ontogenetikai reprodukcióból a társadalmi léten belül egy egész komplexus alakult ki: a gazdaság szférája. Minél társadalmibbá válnak az emberi tevékenységek, amelyek végső soron az ember biológiai-ontogenetikai reprodukciója által megszabott szükségletek kielé-gítésére szolgálnak, annál inkább megerősödik a gondolati ellenállás azzal szemben, hogy elismerik a gazdasági szférának ezt az elsőbbségét a többiekkel szemben."7 Na már most, amennyire egyértelmű, hogy az élet biológiai reprodukciója ontológiai elsőbbséggel ren-delkezik abban az értelemben, hogy az összes többi életmegnyilvánulás létszerű alapját alkotja, annyira nem magától értetődő, hogy a gazdaság szférája - fejlődése társadalmiasult formáiban, vagy akár kezdeti fokán is - létrejöhetne és működhetne a megismerés, a szabályozás és a rend intézményesítésére hivatott komplexusok egyidejű kialakítása, ezekkel való kölcsönhatásban történő fejlődése nélkül. Átfogó komplexusokról lévén szó, a társadalmi szabályozás funkcióját például nem csak a jogiként elismert komplexus hordozhatja. Elégséges, ha létrejönnek azok a spontán (már L U K Á C S értelmezésében is kvázijoginak tekintett) formák, amelyek az egy szerű kooperációnál is (mint például az első