Jézus és a qumráni naptár

Vermes Géza egy korábbi felfogása³³⁷ szerint ez úgy volt lehetséges, hogy Jézus a qumráni naptárt követte. Mint ismeretes, a 365 napos szoláris és a 360 napos – tórai – lunáris év közötti eltérést valamiképpen ki kellett egyenlíteni, mert különben az ünnepek megtarthatatlanná váltak volna (mivel más évszakokra csúsztak volna el). Ezt a kiegyenlítést a rabbinikus időszámítás a „második ádár” nevű szökőhónap időnkénti beiktatásával oldotta meg. Ezzel szemben a qumráni közösség minden évben hozzáadott negyedévenként egy napot a hónapokhoz, s így 364 napos luniszoláris évet „alkotott” (az így is fennmaradó egy napos évenkénti csúszásra Vermes szerint a közösség relatíve rövid élete miatt „nem volt idejük”

felfigyelni³³⁸). Ezzel azt is elérték, hogy az egyes ünnepek minden évben ugyanarra a napra estek. Így például a niszán 15-e mindig szerdára (előestéje tehát keddre) esett. Jézus az

336 Jn 18:28-29.

337 Beírni a pontos helyeket!!!

338 Ha a qumráni közösség az i. e. 150-es évektől i. sz. 70-ig létezett, akkor ez végül már mintegy kétszáz napos csúszást jelentett, ami bizony észrevehető kellett, hogy legyen, tehát Vermes érvelése ezen a ponton nem kielégítő.

10.13146/OR-ZSE.2009.002

108

evangéliumok szerint három napot és három éjszakát töltött a sírban,³³⁹ és a hét első napján (vasárnap) napkelte előtt már nem volt a sírban. Ez nehezen egyeztethető össze a hagyományos katolikus számítással, amely szerint Jézus pénteken halt meg, napnyugta előtt temették el, és vasárnap reggel föltámadt, vagyis mindössze két éjszakát (egyik nem is teljes) és egy napot töltött a sírban. Az evangéliumok görög szövege (amelyben nem szerepel a péntek szó, hanem az előkészület napja, amely niszán 14-ét is jelentheti, a sábbát pedig itt a niszán 15-i munkaszüneti napot, mely valójában csütörtök volt, és nem azonos azzal a heti,

„rendes” szombattal, amely után a feltámadás történt³⁴⁰) nehézség nélkül megengedi azt az értelmezést, amely szerint Jézus szerdán halt meg, csütörtök-péntek-szombaton volt a sírban, és vasárnap napkelte előtt – vagy akár jóval korábban is – támadt fel. Ebben az esetben a qumrániak mindig kedd estére eső széder-ünneplése éppen egy nappal előzte meg a hivatalos, rabbinikus szédert. Ha tehát Jézus a qumráni naptárt követte ebben az esetben (más esetben nem, hiszen az evangéliumok szerint a többi ünnepet a néppel egy időben ünnepelte a Szentélyben³⁴¹), akkor egy nappal korábban fogyasztotta a peszachi bárányt, majd másnap, amikor a Szentélyben a nép összes többi bárányait vágták estére, akkor halt meg.³⁴²

Ha ez igaz, akkor témám szempontjából az a lényeges kérdés, hogy Jézus megsértette-e az írott Tórát azzal, hogy a széderestét a qumráni, és nem a Szanhedrin által meghatározott naptár szerint fogyasztotta. Tekintettel arra, hogy sem az írott Tóra, sem a Tanach nem rendelkezik a napév-holdév kiegyenlítésének módjáról, hanem e probléma megoldását mintegy az emberekre bízza, egyértelműen kijelenthetjük, hogy az időszámítás, a naptár ilyen szabad megválasztása az írott Tórát, illetve a Tanachot közvetlenül nem sérti.

339 Mt 12:39-40. Innentől már Vermes gondolatmenetét magam is kiegészítettem más forrásokból.

340 A peszach munkaszüneti napját a rabbinikus irodalom is sábbátnak hívja! Részletesen lásd: Mk 16:42, 16:1-2, Lk 23:54-24:16:1-2, Jn 19:42-20:1. E „hosszabb verzió” szerint Jézust niszán 14-én (szerdán) végezték ki és temették el (még munkanapon), majd napnyugtától másnap napnyugtáig a niszán 15-ei munkaszüneti nap (csütörtök) következett, amelyen semmiképpen nem vásárolhattak (Mk 15:1) és készíthettek (Lk 23:56) a nők illatszereket a temetéshez, mivel megtartották a munkaszünetet (Lk 23:57)! Hanem ezt a rákövetkező félünnepen (niszán 16, péntek, a bikkúrím, az első zsengék meglóbálásának ünnepe) végezték el, majd ismét munkaszüneti nap következett (niszán 17, szombat), és a rákövetkező hajnalon, még sötétben (Jn 20:1) Jézus már nem volt a sírban. Hasonló koncepciót képviselt az ókeresztény korban a Didascalia Apostolorum (amely szerint Jézus széderestéje kedden este volt, letartóztatása szerdán – ezért a szír keresztények szerdán böjtöltek –, viszont csak pénteken feszítették keresztre), valamint Epiphaniosz, Lactantius, Victorinus Pettau, ma pedig számos protestáns keresztény, akik szerint a „nagypéntekhez” kötődő katolikus felfogás egy pogány vallási elem átvételéből származott. (Bővebben ld. Woodrow: Babilon misztériumvallása régen és ma, 140-146. o.; Didascalia Apostolorum, XXI. fej.) Jézus feltámadását egyébként Pál explicit módon is a bikkúrimhoz köti (1Kor 15:22-23).

341 Pl. Jn 2:13, 5:1, 7:1-10, 10:22 stb.

342A bárányokkal egy időben, mintegy kifejezve ezzel azt a Keresztelő Jánostól a Jelenések könyvéig explicite is többször megfogalmazott felfogást, amely szerint ő is egy áldozati bárány a nép bűneiért és szabadulásáért (vö.

Jn 1:29,36, Jes 53:7, 1Kor 5:7, Jel 5:6-13kk stb.).

10.13146/OR-ZSE.2009.002

109

Tény azonban, hogy a Tóra szabályozza viszont az ilyen nehezen megoldható kérdések kezelését, és ebben az éppen funkcióban lévő papoknak (főpapnak), valamint „a bírónak”

döntő szerepet juttat:

Midőn eldönthetetlen lesz előtted valami az ítéletben, vér és vér között, jog és jog között, sérelem és sérelem között, bármely pörös ügy kapuidban, akkor kelj föl és menj el a helyre, melyet kiválaszt az Örökkévaló a te Istened. Menj oda a levita papokhoz és a bíróhoz, aki lesz abban az időben, és kérdezd, hogy tudtodra adják az ítélet igéjét. És te cselekedjél azon ige szerint, melyet tudtodra adnak a helyről, melyet kiválaszt az Örökkévaló; vigyázz, hogy cselekedjél mind a szerint, amire téged tanítanak. Azon tan szerint, melyre téged tanítanak és az ítélet szerint, melyet neked mondanak, cselekedjél; ne térj el az igétől, melyet tudtodra adnak, se jobbra, se balra. Azon férfi pedig, aki gonosz szándékból azt teszi, hogy nem hallgat a papra, aki ott áll, hogy szolgálja az Örökkévalót a te Istenedet, vagy a bíróra – haljon meg ama férfi; így pusztítsd ki a rosszat Izraélből. Az egész nép pedig hallja és féljen, és ne legyenek többé gonosz szándékúak.³⁴³

Ezt a szövegrészt a rabbinikus irodalom a Szanhedrinre vonatkoztatja, amely a Szentély udvarának oldalfalában, a Faragott Kő Termében ülésezett, s amelynek tagja volt a főpap, számos pap, a „bíró” funkciójában pedig a farizeus írástudók és bölcsek álltak. Így, mint azt Jézus is elismeri,³⁴⁴ döntéseik a Tóra által megalapozott tekintéllyel bírtak. Erről a témáról később részletesen is írok majd. Most csak azzal a kérdéssel kell szembenéznünk, hogy ennek a tórai szöveghelynek a fényében Jézus miként térhetett el a Szanhedrin által meghatározott naptártól.

Véleményem szerint az egyik lehetséges válasz magának a Szanhedrinnek a belső megosztottságában keresendő. Mint ismeretes, a főpap és köre, valamint a papság nagyobb része ebben az időszakban a szadduceus [cáddúki] irányzathoz tartozott, a farizeus szóbeli Tant elutasította, és mind a rituális szertartások, mind az időpontok tekintetében éles viták zajlottak közöttük. A Szanhedrin ekkoriban éppen többségben lévő farizeus tagjai ugyan nagy nehezen keresztülvitték elképzeléseiket, de a feszültségnek így is nyilvánvaló, súlyos jelei voltak, és állandóan fenyegetett a lehetősége, hogy a szadduceusok bármikor újra számszerű túlsúlyba kerülnek. A főpapot a Szanhedrin drámai körülmények között eskette meg jóm kippúrkor, hogy a Szentek Szentjében nem a szadduceus rítust fogja követni, amikor egyedül lesz, hanem engedelmeskedik a farizeus hagyománynak.³⁴⁵ A bikkúrim bemutatásának bizonyos részleteit a farizeusok azért hangsúlyozták annyira túl, mert lépten-nyomon ki kellett fejezniük a szadduceus elképzeléstől való eltéréseket, hogy a nép őket kövesse ezekben.³⁴⁶ Számos más kérdésen túl a naptár kérdésében is komoly eltérések voltak közöttük, így például a bikkúrim napját a szadduceus főpapság a kovásztalan kenyerek hetének rendes szombatja

343 Dt 17:8-13.

344 Mt 23:2-3.

345 Megkeresni, beírni!!! mJómá 1 fej körül

346 Megkeresni, beírni!!! M’nachót 65b körül v. 90 körül?

10.13146/OR-ZSE.2009.002

110

utáni napra értelmezte a tórai szöveg alapján,³⁴⁷ míg a farizeus írástudók szerint itt a Tórában említett szombat³⁴⁸ alatt a kovásztalan kenyerek első, munkaszüneti napját kell érteni, így a bikkúrim ünnepe mindig az ez utáni napra esik. A Szanhedrinben a naptár körüli viták néha addig fajultak, hogy az újholdakat vagy az ünnepeket a távolban lévők számára jelző őrtüzeket a szadduceusok meghamisították, más napokon gyújtva meg azokat, illetve hamis tanúkat állítottak az újhold beálltának igazolására.³⁴⁹

Az is ismeretes, hogy a qumráni közösséget szintén cádókita főpapok alapították és vezették.³⁵⁰ Jóllehet ezek erkölcsi megfontolásokból radikálisan szakítottak a Szentélyben folyó istentisztelettel és az abban közreműködő papsággal (és éppígy a farizeusokkal és az egész Szanhedrinnel), teológiailag és háláchikusan mégis sok kérdésben a szadduceusokhoz álltak közel. Míg ők radikálisan és teljes mértékben kétségbe vonták a jeruzsálemi Szanhedrin legitimitását annak állítólagos korruptsága miatt – amit Jézus ennyire határozottan nem tett –, önmagukat Izrael igaz maradékának tekintve jogot formáltak arra, hogy ők, illetve az őket vezető főpapi származásúak legyenek a nép legitim szellemi vezetőinek a pozíciójában.

Ennek tórai alapját elvileg biztosította ugyan számukra a főpapi származás, ugyanakkor hiányzott hozzá „a hely, melyet kiválaszt az Örökkévaló a te Istened”, azaz a Templomhegy, így a Szanhedrin teljes tekintélyére még elvileg sem tarthattak igényt.³⁵¹ De mindent egybevetve, elképzelhető, hogy a szadduceus papság és a qumrániak által képviselt naptár azonos volt, vagy mutatott bizonyos hasonlóságokat.³⁵² Jóllehet Jézus bizonyosan nem volt esszénus, az valószínű lehet, hogy a szintén papi származású Keresztelő János viszont a qumrániaknál nevelkedett fel (ha később el is vált – békésen vagy feszültségben, mindkettőre

347 Megkeresni, beírni!!! Ez éppen a feltámadott Jézus megjelenéseinek napjára esett tehát. Így amikor Pál a feltámadott Jézust a „feltámadás első zsengéjének” nevezi (1Kor 15:22-23), lényegében a szadduceus értelmezést erősíti meg a farizeussal szemben!

348 Lv 23:11.

349 Megkeresni, beírni!!! mRós Hásáná 2. fejezet körül

350Megnézni, beírni!!! Vermesből, Komoróczyból

351 Ez az elvi probléma persze a Churbán után a javnéi, majd a tibériási stb. Szanhedrinek esetében is megjelent.

352 „Az esszénusok fent ismertetett naptárának eredetével kapcsolatban fel kell hívni a figyelmet két tényezőre, melyek mindegyike az esszénusok szellemi gyökerei felé mutat. Bár az esszénusok politikailag és szellemileg is szembenálltak a Róma-barát sőt Rómát kiszolgáló cádokita/szadduceus papsággal, az egyértelműen papi vezetés következtében „...a szekta... pro-szadduceus beállítottságú...” volt (Vermes: Qumrán… 187. o.). A Misnában (Peszachim 6:1) vita folyik arról, hogy a pészach-áldozat bemutatásának mely résztevékenységei végezhetők sabbatkor, és melyek nem. Bár a megállapított halacha szerint a bárány levágása megengedett sabbatra eső erev Peszachkor, úgy néz ki, hogy a rabbinikus hagyományt elutasító cádokita/szadduceus körök ebben az esetben előrehozták a peszach-áldozat bemutatását sabbat előttre. Másrészt az ünnepeknek a hét mindig ugyanazon napjára történő rögzítéséhez a kiindulópontot talán az ómer-áldozat bemutatása idejének cádokita értelmezése adta. A Tóra szerint (Vájikró 23:16) az ómer-áldozatot a „sabbat másnapján” (…) kellett bemutatni, ami a hagyományos rabbinikus értelmezés szerint egyszerűen a Peszach-ünnep másnapját, vagyis niszán 16-át jelenti (bMenachosz 65b). Ezzel szemben a cádokita/szadduceus értelmezés szerint ez a Peszach-ünnep első napja utáni vasárnapot (sabbat chol hamoed másnapját) jelenti, amiből következően az ómer-áldozatot mindig vasárnap kellett volna bemutatni, és az ómer-áldozat bemutatása utáni ötvenedik napra eső Savuot-ünnep is mindig vasárnapra kellett volna, hogy essen.” (Fényes Balázs: Időszámítás és naptártörténet. Kéziratban.)

10.13146/OR-ZSE.2009.002

111

megvan a lehetőség – a közösségtől), s ebből arra következtethetünk, hogy Jézus egyes qumráni nézetekkel szimpatizálhatott (a farizeusokról és a szadduceusokról alkotott véleménye például gyakorlatilag azonos volt az övékkel). Tekintettel tehát arra, hogy az írott Tóra nem rendelkezik a lunáris és szoláris év közötti harmónia megteremtésének módjáról; a Szanhedrin pedig megosztott volt a kérdésben, és maga a főpapság is a többségi alapon elfogadott hivatalos állásponttól eltérő nézeteket hangoztatott; valamint Jézus magát is tekinthette a tórai szövegben szereplő „bíró”-nak (hiszen a farizeusok kompetenciáját általában nem fogadta el): elvileg megnyílt a törvényi lehetősége annak, hogy a qumráni (papi?) naptár szerint határozza meg a niszán 14-ének időpontját. Sőt, amennyiben komolyan vesszük, hogy a Tóra szerint a papra (aki abban az időben szadduceus volt) kell hallgatni, vagy a bíróra (aki viszont nem okvetlenül azonos a Szanhedrin farizeus elnökével vagy többségével); illetve ha a pap és a bíró nem értenek egyet a döntésben (mert valójában ez volt a helyzet), akkor Jézus semmiféle törvényszegést nem követett el azzal, hogy ebben az esetben a papra hallgatott, sőt a Törvényt követte ezzel, hiszen a Tóra szövege így hangzik:

Menj oda a levita papokhoz és a bíróhoz, aki lesz abban az időben, és kérdezd, hogy tudtodra adják az ítélet igéjét. És te cselekedjél azon ige szerint, melyet tudtodra adnak a helyről, melyet kiválaszt az Örökkévaló; vigyázz, hogy cselekedjél mind a szerint, amire téged tanítanak. Azon tan szerint, melyre téged tanítanak és az ítélet szerint, melyet neked mondanak, cselekedjél; ne térj el az igétől, melyet tudtodra adnak, se jobbra, se balra. Azon férfi pedig, aki gonosz szándékból azt teszi, hogy nem hallgat a papra, aki ott áll, hogy szolgálja az Örökkévalót a te Istenedet, vagy a bíróra – haljon meg ama férfi…

Így ráadásul mintegy „két legyet ütött egy csapásra”, ugyanis a rituális áldozatot a cádókiták (a „pap”) időszámítása szerint mutatta be; míg tudatosan engesztelő áldozatul felajánlott halála viszont másnap a Szanhedrin és a nép többi része által tömegesen levágott bárányok halálával egy időben következett be, látványosan azonosítva ezzel magát a báránnyal, s így végső soron a peszachot a Szanhedrin többsége (a „bíró”) által kijelölt napon is megszentelve. Ezzel egyszerre beteljesítette a zsidóság számára törvényileg előírt rítust, míg másnap a keresztény tipológiai felfogás értelmében beteljesítette azt, a szimbólum [tüposz] által jelzett lényeget megvalósítva. Mikor a nép többi része a bárányt megsütötte és elfogyasztotta, teste már a sírban volt. Másképp megközelítve: tekintve, hogy a „papok” és a

„bírák” véleménye ebben az időben rendszeresen nem egyezett a Szanhedrinben, egyszerre mindkettőre hallgatni lehetetlen volt, így – kissé morbid és abszurd módon túlfeszítve a szituáció értelmezését³⁵³ –, a Törvény értelmében mindenképpen meg kellett halni, amit Jézus meg is tett.

353 Ezt azonban komolyan is lehet venni. A Szanhedrin végletes doktrinális megosztottsága valójában nagyon súlyos helyzetet eredményezett spirituális és erkölcsi szempontból egyaránt. Erről később részletesen írok majd.

Kissé szélsőségesen, sarkítva és költőileg, de nem teljesen alaptalanul úgy is fogalmazhatunk, hogy Jézus –

10.13146/OR-ZSE.2009.002

112

Ezzel a koncepcióval ezek után már csak egyetlen probléma maradt: ki vágta le Jézus és a tanítványok számára a Szentélyben a bárányt egy nappal a hivatalos ünnep előtt? Csak találgatni tudunk: egy szadduceus, esszénus³⁵⁴ vagy éppen Jézus-hívő pap például. Lehet, hogy nem is voltak ezzel egyedül (bár a Talmud, tudomásom szerint, nem számol be ilyen esetről). Mindenesetre el kell ismerni, hogy ennek az elméletnek a leggyengébb láncszeme ezen a ponton található.