A szombati kalásztépés és a magvak kimorzsolásának kérdése

Ez az eset eltér az eddigiektől abban, hogy itt nem történik gyógyítás. A történet csi-nált Dávid, amikor megéhezett ő is, és azok is, akik vele voltak? – mSábbát 24:3 tiltja meg. A testet sem volt szabad megkenni, csak folyadékkal (mSábbát 14:4, bSábbát 108b). A szem megkenése gyógyító céllal szombaton mindamellett szintén nem volt háláchikus vita nélkül: „Rabbi Zutra ben Tobiá mondta Ráv nevében: Ha valakinek a szeme rendellenes állapotba kerül, szabad bekenni szombaton.

Úgy értették a véleményét, hogy ez csak akkor helyes, ha a szükséges gyógyító anyagokat az előző napon őrölték meg; de ha szombaton kell megőrölni és nyilvános területen szállítani, akkor nem engedélyezett. De az egyik rabbi, név szerint Rabbi Jaakov megjegyezte neki: Számomra világossá tették Rabbi J’húdá nevében, hogy az őrlése és a nyilvános területen való szállítása is megengedett. Rabbi J’húdá állította, hogy megengedett a szemet bekenni szombaton. Erre Rabbi S’múél ben J’húdá azt mondta: Aki J’húdá véleménye szerint cselekszik, megszentségteleníti a szombatot. Bizonyos idő műlva, amikor neki fájdult meg a szeme, elküldött Ráv J’húdához, hogy megkérdezze: Meg van engedve, vagy tilos? Az így válaszolt: Mindenki másnak meg van engedve, de neked tilos…” (bAvodá Zárá 28b) Mindamellett a háláchá általánosságban azon az állásponton van, hogy a szem gyógyítása éppúgy, mint a többi gyógyítás, akkor megengedett szombaton, ha közvetlen életveszély vagy az egészség további romlásának veszélye áll fenn, különben nem.

10.13146/OR-ZSE.2009.002

76

ment be az Isten házába, és hogyan ették meg a kitett kenyereket, szombat lett az emberért – tette hozzá –, nem pedig az ember a

Először is szögezzük le: maga Jézus nem tépdeste, morzsolta ki és ette a kalászokat, ő tehát a szigorúbb álláspont szerint is feddhetetlennek bizonyult. Tanítványainak tevékenységét azonban, amelyet az elbeszélés szerint a farizeusok a szombati munkatilalom megszegésének tekintettek, Jézus összesen négy érvvel védte meg – őket is bűntelennek nyilvánítva ebben –;

ebből az első három közvetlenül az Írásból származik, a negyedikre pedig éppen a rabbinikus hagyomány ad példát: 1. Dávid látszólagos (?) törvényszegésének példája; 2. a szombati munkatilalom Szentély-beli érvénytelensége (melyből ismét a kál váchómer alkalmazásával vezeti le saját szabadságukat); 3. Hósea próféta fontosabbnak állítja az irgalom gyakorlását az áldozathozatalnál; és 4. az ember fia ura a szombatnak, mert a szombat van az emberért, és nem fordítva.

Röviden ezt a problémát is áttekintem az írásbeli és a szóbeli Tan vonatkozásában. A rabbinikus álláspont szerint szombaton a kalásztépés és a magvak kimorzsolása munkának minősült annak a felosztásnak az értelmében, amelyet általában alkalmaztak a szombati munkatilalom érvényességének pontos meghatározásához. Eszerint szombaton tilos mindazt végezni, ami a Szentély felépítése és napi szolgálata során elvégzendő.¹⁸⁴ Ez a hagyományos számítás értelmében 39 fő munkafajtát [ávót m’láchót] foglalt magában, azonban az

„építsetek védőkerítést a Tóra kör锹⁸⁵ koncepciója szerint ezeket kiegészítették további

„almunkákkal” [tól’dót], ezek közé tartozott a Dt 23:25-ben megengedett kalásztépés és morzsolás,¹⁸⁶ így a farizeus álláspont szerint a tanítványok tette bizonyos körülmények között akár megkövezést is vonhatott volna maga után.

181 Mt 12:1-8.

182 Mk 2:23-28.

183 Lk 6:1-5.

184 mSábbát 7:2, bSábbát 49b., Mechiltá S’mót 35:1 (110b), Bává Kámmá 2b.

185 mAvót 1:1.

186 jSábbát 67, bSábbát 8, mEdujót 2:6, mMáászrót 4:5, Bécá 12b, 13b. Flusser hivatkozás!!!

10.13146/OR-ZSE.2009.002

77

Ezzel szemben ugyanakkor a szombatot „élvezetnek”, „gyönyörnek” kell hívni,¹⁸⁷ amivel nehezen egyeztethető össze az éhezés (mint ahogy a pihenéssel is). Ezért ezen a napon háromszor kell enni,¹⁸⁸ evéssel, ivással és szép ruhákkal kell megtisztelni, és tilos böjtölni.¹⁸⁹

Jézus első érve Dávid esetére épül, akinek a főpap odaadta, ő pedig megette a „színről való kenyereket” [lechem háppánim], sőt társainak is adott, Saul elől való menekülésekor,¹⁹⁰ holott ez a Tóra szerint nem volt megengedve számára.¹⁹¹ A Talmud különböző érvekkel igyekszik menteni Dávid tettét,¹⁹² de ezek között a döntő ismét a pikkúách nefes, az életvédelem elve.¹⁹³ A Misna még jóm kippúrkor is megengedi az étkezést – még akár tisztátalan étel megevését is –, ha valakit búlmósz (farkaséhség, mohó étvágy, a görög bulimoszból) fog el,¹⁹⁴ „amíg a szemei kivilágosodnak”;¹⁹⁵ az ezt kommentáló g’márá pedig sokféleképpen igyekszik meghatározni e fogalom tartalmát és jellemzőit,¹⁹⁶ de a végkövetkeztetés mindenképpen az lehet, hogy azért oldja fel az étkezési tilalmat, mert az ilyen éhségnél fennáll az egészségkárosodás (ájulás) veszélye. Az evangéliumok nem tartalmaznak semmilyen utalást arra nézve, hogy a tanítványok mennyire voltak éhesek, mint ahogy a Tanach sem – sőt a rabbinikus irodalom sem – arra, hogy Dávid és társai mennyire voltak azok. Mindenesetre Jézus – illetve Dávid – döntése farizeus szemmel nézve csak akkor lehetett volna helyes, ha valamennyien ájuláshoz közeli állapotban lettek volna – ami nem valószínű. Az viszont nagyon is lehetséges, hogy ennyire részletesen még nem volt szabályozva akkoriban a kérdés, így tehát vitatható volt.

Jézus második érve arra hívta fel a figyelmet, hogy a Szentélyben a papok nem tartják meg a szombatot, hiszen a Tóra írja elő nekik az áldozatok bemutatásának munkáját. Majd azt állítja, hogy „a Szentélynél nagyobb van itt”, tehát messiási mivoltára¹⁹⁷ célozva ismét a kál váchómer szabályt alkalmazza annak bizonyítására, hogy amit a papok megtehetnek a Szentély szolgálatában, azt az ő tanítványai is megtehetik a Messiás szolgálatában. Hogy önmagát, testét Jézus templomnak tekintette, az explicit módon megjelenik az

187 Jes 58:13.

188 bSábbát 117b-119b (és számtalan más hely).

189 Táánit 27b.

190 1Sám 21:1-6.

191 Lv 24:8-9, 21:22.

192 bM’náchót 95b-96a.

193 Rási ezt a bJómá 83a alapján úgy kommentálja, hogy búlmósz, azaz ájuláshoz közeli éhség (lásd később) vett erőt rajtuk, vagyis közvetlen életveszély állt fenn, ezért ehettek a szent kenyérből. (De ez az összefüggés csak a középkorban lett kimondva, a Talmud még nem állítja. Nem is valószínű, hogy Dávid és emberei egyszerre kerültek volna a búlmósz állapotába. Az is elképzelhető, hogy az üldözöttség, a menekülés tette életfontosságúvá a táplálkozást.)

194 bJómá 83a.

195 Vö. 1Sám 14:28-29.

196 bJómá 83a-b.

197itt kilőni Vermes érvét!!!

10.13146/OR-ZSE.2009.002

78

Újszövetségben.¹⁹⁸ A Targum és több midrás szerint is messianisztikusan értelmezett 110.

zsoltár a Messiást Málchícedek rendje szerinti papnak nevezi, s erről a papságról az Újszövetség rabbinikus érveléssel bizonyítja,¹⁹⁹ hogy nagyobb, mint az ároni papság, hiszen Ábrahám, Áron ősatyja, tizedet fizetett Málchícedeknek. Így a Messiás nagyobb, mint Áron és fiai, tehát tevékenysége is nagyobb, mint amazoké; s ha „a Szentély szolgálatában nincsen szombati munkatilalom”,²⁰⁰ akkor a Messiás szolgálatában még kevésbé. Ekképpen Jézus önmagát mint Messiást, és őt szolgáló tanítványait valóban fölébe helyezte a szombatnak – mint ezt később le is vonja következtetésként: „az ember fia ura a szombatnak is” –, de ez nem jelenti a szombati nyugalom parancsának az érvényen kívül helyezését általánosságban;

sőt még azt sem, hogy e nüansznyi kérdést tekintve Jézus ne tartotta volna meg a szombatot – hanem azt jelenti, hogy a szombati nyugalom parancsának értelmezésében joga van e döntést meghozni annak érdekében, hogy a tanítványok jóllakásukkal élvezetessé téve megszentelhessék a szombatot azon az áron, hogy olyan tevékenységet végeznek, amit az írott Tóra nem tilt el explicit módon, csak a szóbeli Tan, s az is bevallottan csak a „Tóra köré épített védőkerítés” elemeként.²⁰¹

Jézus harmadik érve a Hos 6:6-ra épül: Isten szeretetet, irgalmat [cheszed] kíván és nem áldozatot. A tanítványok számára az éhesen töltött szombat nem örömmé, hanem áldozathozatallá, kínlódássá vált volna; kérdés, hogy ez vajon megszentelte volna-e az ünnepet. Jézus szerint tehát ebben a helyzetben az áldozatos éhezés helyett a jóllakást kellett választani, és ez részlegesen felfüggesztette a munkatilalmat, már amennyiben a kalásztépést és morzsolást egyáltalán munkának tekintjük; amelyet, mint láttuk, csak (valószínűleg Jézus kora utáni) rabbinikus rendelkezés definiált munkaként. Úgy tűnik, Jézus értelmezésében az Írás (a Hósea-mondat) ismét felülírta az „almunkák” meghatározására vonatkozó a rabbinikus rendelkezést, mert „jön bibliai törvény [d’órájtá], és felfüggeszti [dácháj] a rabbik [rendelkezéseit] [d’rábbánán]”.²⁰²

Jézus negyedik állítása szerint a szombat lett az emberért és nem az ember a szombatért, ezért az ember fia ura a szombatnak. Az „ember fia” kifejezés itt értelmezhető általánosságban az emberre vagy a beszélőre is, de értelmezhető messiási névként is.²⁰³

198 Jn 2:19-22.

199 Héb 7:1-28. Ezt később részletesen elemzem majd.

200 bPeszachim 65a.

201A szombaton nem végezhető „fő munkák” különböző „almunkái” kérdésében maga a Misna is megjegyzi, hogy a rendkívül nagy mennyiségű ezzel kapcsolatos szabály igen minimális bibliai alappal rendelkezik, „mintha nagy hegyek lógnának egy hajszálon” (mChágigá 1:8).

202 bSábbát 128b.

203 Bár ez utóbbit Vermes vitatja. Érvelését azonban csak úgy tudja itt is megalapozni, hogy történeti-kritikai (nem szövegkritikai!) alapon eliminál számos szöveghelyet, ami a számomra keretként szolgáló paradigmában

10.13146/OR-ZSE.2009.002

79

Előbbi jelentését figyelembe véve Jézus mondata azt jelenti, hogy az ember szabadon meghatározhatja a szombat konkrét értelmét és így a helyes magatartást egy adott helyzetben, figyelembe véve, hogy a szombati pihenés az emberek érdekét szolgálja, és nem fordítva. Erre a gondolkodásmódra szintén találunk példát a rabbinikus iratokban a Törvény vonatkozásában.²⁰⁴ Messiási névként értelmezve az „ember fia” kifejezést, a mondat azt jelenti, hogy a Messiásnak áll jogában ez az értelmezés, a háláchá meghatározása. Ez a verzió az előbbihez képest leszűkítés, hiszen ebben az esetben a többi embernek nincs joga ehhez a szabad értelmezéshez, csak a Messiásnak, vagy – újabb verzió: – egy messiásnak, azaz egy Istentől felkent prófétának, királynak vagy papnak. Ez utóbbi esetben a Dávid fenti tettére való hivatkozás nem áll jogában minden embernek – még életveszély esetében sem –, hanem ez prófétai, királyi vagy papi kiváltság. Ha ezt a jelentéstartományt helyezzük előtérbe, akkor Jézus önnön messiási voltára hívta fel tulajdonképpen a figyelmet, és ennél fogva élt a háláchá megváltoztatásának jogával. Témánk szempontjából azonban nem okvetlen szükséges eldöntenünk, hogy e verziók közül melyiket tekintjük érvényesnek, úgyhogy ez a kérdés nyitva hagyható.

Ezzel áttekintettük az összes esetet, amely Jézus és a szombat viszonyát érintette. Az alábbiakban röviden összefoglalom, ami mindezekből következik, és ennek alapján kísérletet teszek Jézus szombat-értelmezésének rekonstrukciójára.