A Jézus-korabeli „plurális judaizmus” és Jézus helyzete ebben

A Szentély pusztulása előtti, Szentföldön élő zsidóság, mint ismeretes, számos irányzatra tagolódott, amelyek között sok esetben antagonisztikus ellentét, szinte megoldhatatlanul mély viták, az együttélés sokszor kezelhetetlenül súlyosnak tűnő problémái álltak fenn. A farizeus, a szadduceus, a zelóta, az esszénus, a qumráni közösségek, sőt ezek egymással is rivalizáló alcsoportjai között kibékíthetetlen ellentétek feszültek, amelyekhez még hozzávehetjük

544 bBává M’ciá 59b, rövidesen részletesen is tárgyalni fogom.

545 bT’múrá 14b, kiemelés tőlem. Hasonló ehhez: „Zűrzavar keletkezne az elmédben, ha leírnád a szóférek szavait. Hogy miért? Mert ha le akarnád írni őket, olyan mennyiségű anyagot találnál, hogy végtelen és határtalan mennyiségű könyvet kellene írnod. Ezért van megírva: »A sok könyvcsinálásnak nincs vége.« (Préd 12:12)” (B’midbár Rábbá 14:4)

546 Pl. Nachman Krochmal Útmutató a mostani idők tévelygői számára c. művében (11-15. fej.) könyvtárban megkeresni, pontos hivatkozást, vagy törölni!!!

10.13146/OR-ZSE.2009.002

166

mindezeknek a mérsékelt és szélsőséges hellenizáltság két pólusa között szóródó rétegekkel és a mozgalmakban kevésbé aktív közemberek tömegeivel való viszonyát, valamint a zsidókeresztények irányzatát is. Az ellentétek nemcsak elvi, hanem érzelmi-emberi jellegűek is voltak, a népet szétdúló „ok nélküli gyűlöletet” teszi maga a rabbinikus irodalom is felelőssé a bekövetkező pusztulásért.⁵⁴⁷ A Churbán után a javnéi Szanhedrintől kezdődően a sokféle irányzat közül a – sorscsapások közben maguk is sokat változó (!) – farizeusok szervezték újjá a nemzetet, és építették fel a Szentély nélküli diaszpóra-lét túlélési rendszerét, amelyet – szemben a korábbival – normatív judaizmusnak is szoktak nevezni, s amely ennél fogva a rengeteg korábbi irányzat közül a farizeusok eszméit vitte tovább elsősorban, mint ez közismert. Óriási hiba lenne ezt az állapotot visszavetíteni a korábbiba, amelyet – jobb híján, nem teljesen pontos kifejezéssel – plurális judaizmusnak nevezek. Ennek a kérdéskörnek a szakirodalma óriási, és amennyire ez a rendelkezésünkre álló források alapján lehetséges, kielégítően feldolgozott.⁵⁴⁸ Ezért az alábbiakban mindezek részleteibe nem bocsátkozom bele, hanem kizárólag a témám szempontjából lényeges elemekre hívom fel a figyelmet.

Mindenekelőtt arra, hogy a szóbeli Tanra vonatkozó, fentebb tárgyalt meggyőződés, amely szerint ez Mózesnek adatott a Szinájon, és tőle hagyományozódott szóban – akár egészében, akár csak elveiben –, s emiatt kötelező az egész zsidó népre, csak a farizeus felekezet tanítására volt jellemző – és esetleg egyes hozzájuk közelálló zelóta csoportokra – a Szentély pusztulása előtti időszakban.⁵⁴⁹ A szadduceus irányzat, amelyhez az éppen funkcionáló főpapság is tartozott, elutasította ezt az eszmét – jóllehet maguk is rendelkeztek egy irattal, amely néhány vitás kérdésben eligazítást adott (de ez eltért a farizeusokétól).⁵⁵⁰ A szadduceusok nemcsak a szóbeli Tan egészének való engedelmességnek, és Szinájról való eredetének eszméjét vonták kétségbe, de konkrét útmutatásait sem fogadták el rengeteg, igen lényeges, a közösségi és egyéni életvezetést érintő kérdésben.⁵⁵¹ Tekintve, hogy a főpap szadduceus volt, az írott Tóra biztosított kétségbevonhatatlan jogot számára a vitás kérdésekben való ítélethozatalra, jóllehet ezt a „bírákkal” együtt kellett gyakorolnia: ez képezte a nép életét vallásilag, jogilag és politikailag irányító Szanhedrin törvényi alapját.⁵⁵² A Szanhedrin így maga is végletesen megosztott volt, s bár Jézus idejében már a farizeusok többséget szereztek benne, s így keresztül tudták vinni elképzeléseiket – valamint amiatt is,

547 Beírni a helyet, vhol már volt!

548 Beírni a szakirodalmakat vagy egy részüket

549 beirni a flavius stb. helyeket

550 beírni strackból, talmudból stb.

551 beírni a helyeket és hogy milyen kérdésekben

552 újra a tórai helyet beírni

10.13146/OR-ZSE.2009.002

167

hogy a nép körében erős tekintélyre tettek szert⁵⁵³ –, ez mégis igen-igen labilis konstrukciót eredményezett.

A szintén cádókita főpapok által vezetett, teljes erkölcsi és rituális tisztaságra törekvő qumráni közösség, amelynek szintén megvolt a maga írásban is lefektetett hagyománya és szabályzata – és vélhetően a velük többé-kevésbé szoros eszmei rokonságban álló esszénusok egy jelentős része – mind a farizeus, mind a szadduceus irányzatot elutasította.⁵⁵⁴ A „gödör fiainak” (azaz elkárhozóknak),⁵⁵⁵ illetve a népen uralkodó „csúfolóknak”⁵⁵⁶ nevezték őket, akik annyira messze mentek a gonoszságban, hogy még figyelmeztetni vagy tanítani sem szabad őket az igazságra, mert menthetetlenek.⁵⁵⁷ Ehhez a nézethez állt közel a talán köztük felnevelkedett, szintén papi származású Keresztelő János is – valamint tanítványai –, akit nemcsak az Újszövetség, de Flavius is az egész népre nagy hatást gyakorló, igaz embernek, illetve prófétának nevez.⁵⁵⁸ Ez azt jelenti, hogy a nép nagy része kapható volt a farizeusok és a szadduceusok elleni erős kritika elfogadására.

A vélhetően a természetfölöttire a többieknél is nyitottabb chászidok köreiben a perzsa kortól folyamatosan keletkező apokrif iratok tömege is számos, a farizeus állásponttól erősen eltérő koncepciót tartalmaz.

A farizeus irányzat az 1. században Flavius szerint mindössze hatezer fő körüli létszámmal rendelkezett, ami a körülbelül két és félmilliós lakosság elenyésző része csak.⁵⁵⁹ Ennek ellenére valamennyi forrás megerősíti, hogy részint a Szanhedrinben megszerzett többségi befolyás miatt, részint pedig amiatt, hogy írástudóik a vallási tanításban, a helyi közösségek vezetésében és a bírói hivatal gyakorlásában mindenfelé kiemelkedő pozíciót értek el, eléggé nagy mértékben „lefedték” a nemzet hitéletét, és általában az ő véleményük érvényesült.⁵⁶⁰ Mivel nézeteik természetesen nemcsak elvi jellegűek voltak, hanem éppen a gyakorlati életet szabályozták, ezért az emberek nemcsak szabad lelkiismeretből, meggyőződésből rendelték alá magukat többé-kevésbé nekik, hanem gazdasági-kereskedelmi tevékenységük, közösségi, családi életük, kapcsolataik esetleges sérelmétől való szorongásból, egzisztenciális félelem által motiválva is. Ez a befolyásuk Júdeában igen nagy mértékben uralta a társadalmat, s annak ellenére, hogy a legtöbb ember nem csatlakozott a mozgalom külső, illetve belső köréhez mint neemán („megbízható, hitelesített”), illetve chávér („társ”), a kiközösítettségtől

553 beírni flavius és egyéb helyeket

554beírni a helyet vermesből

555 beírni a helyet

556 beírni a helyet

557 beírni a helyet

558 beírni az újszövetségből is és flaviustól is

559beírni a helyet flaviusból, a kalkulációt vermesből

560 beírni a helyet

10.13146/OR-ZSE.2009.002

168

tartva mégis többé-kevésbé alárendelték magukat nézeteiknek, tanításaiknak, legalább a külsőségek szintjén. Mindez persze csak azóta öltött ilyen méreteket, hogy a Heródesek elvesztették Júdeát (i. sz. 6), s így a Szanhedrin visszanyerte politikai vezető szerepét;

valamint azóta, hogy a Szanhedrinben a farizeusok fölébe kerekedtek a korábbi szadduceus többségnek (Nagy Heródes idejében, úgy tűnik, még a szadduceusok lehettek többségben) – vagyis nem túl régóta. Ez az erős befolyás a periféria területei felé haladva gyengült, ezért a kötelmeiktől menekülő, szabadabb életre – és írásmagyarázatra – vágyó, vagy éppen valóban bűnös életmódot folytató, illetve már kirekesztett polgárok ebben az irányban „szóródtak”, különösen Galileába, amely nem véletlenül lett a zelóták, és más rebellisek, bűnösök, illetve a római politikai hatalomtól is üldözöttek menedéke, s egyben – a júdeaiak szemében – a

„sötétség és a halál árnyékának földje”.⁵⁶¹ Galilea ráadásul még a Heródesek uralma alatt állt, így a jeruzsálemi Szanhedrin politikai hatalma is kevéssé érvényesült itt.

A szadduceusok tömegbefolyással alig rendelkeztek, hatalmuk és szellemi tekintélyük a főpapság birtoklásában gyökerezett. A zelóták, akiknek egy része „keményvonalas” farizeus is lehetett, míg mások viszont a törvénytelenségektől sem riadtak vissza, a Róma-barátsággal, túlzott politikai kompromisszumokkal, korrupcióval valószínűleg jogosan is vádolható jeruzsálemi vallási-politikai elittel is szemben álltak, e tekintetben nagyjából egy platformon a qumrániakkal. A papság, a Szanhedrin és a helyi bíróságok tagjainak gyakran igen súlyos korrupciójáról maga a Talmud is beszámol;⁵⁶² s hasonlóképpen arról is, hogy „két Tóra keletkezett”,⁵⁶³ mivel maguk a farizeusok is két irányzatra szakadtak (Sámmáj és Hillél háza), és „ezért a S’chíná eltávozott Izraeltől”. Flavius visszaemlékezéseinek fényében a Szanhedrin vezetői sem riadtak vissza az erkölcstelen politikai manőverektől, intrikáktól, összeesküvések szervezésétől.⁵⁶⁴ És akkor még nem szóltunk a görög, kisázsiai, római, alexandriai diaszpóra mérsékeltebb vagy szélsőségesebb hellenistáiról, az ebben a szellemben tevékenykedő nagy hatású szerzőkről (Philón), a babilóni és perzsa diaszpóra állapotáról.

Végső soron úgy tűnik, az Erecben élő nép nagy tömegei, a „föld népe” [ámmé-háárec]

akik többségükben korántsem voltak elkötelezett és szenvedélyes tagjai egyik mozgalomnak vagy irányzatnak sem, erőteljes szkepszissel figyelték mind a súlyosan megosztott, korrupciós vádakkal terhelt Szanhedrin működését, mind a felsorolt irányzatok elvi vitáit, egymással szemben megfogalmazott súlyos vádjait. Ebben a légkörben lépett fel Jézus.

561 beírni Mátéból, Jánosból.

562 Ezt rövidesen részletesen ismertetem majd.

563 Szanhedrin 88b.

564 Ezt is rövidesen részletesen ismertetem majd.

10.13146/OR-ZSE.2009.002

169

A szóbeli Tan státusza és tartalma tehát jóval vitatottabb volt ebben az időben, mint később, a normatív judaizmus korában. Azon kívül, hogy olyan jelentős és befolyásos közösségek, mint a szadduceusok és a qumrániak, teljes egészében elutasították, a nép jelentős része is

„rugalmasan” kezelte, sőt még a farizeusok maguk is vitatkoztak egyes elemeinek súlyát tekintve, illetve eltérő álláspontokat vallottak sok kérdésben.

Ha a zsidó nép ezen egész konglomerátumát tekintem a szóbeli Tan „hordozójának”,⁵⁶⁵ és a benne zajló minden elvi vita, vallási beszélgetés összességét a szóbeli Tannak, akkor ennek csak elenyésző töredékét és a sok közül csak egyetlen nézőpontját képviseli a rabbinikus irodalomban később megőrződött, farizeus szempontból rögzített hagyomány. Ráadásul ez utóbbi voltaképpen csak a Szentély és az államiság pusztulásának és a szétszóratásnak köszönheti a többin való felülkerekedését és egyeduralkodóvá válását, ami meglehetősen paradox létalapja egy zsidó életformának. Történetileg vitathatatlanul a legéletképesebbnek bizonyult, de vajon bizonyítja-e ez igazságát? Megtalálta a diaszpórában élő nemzet viszonylagos egyben tartásának, a sokféleségben az egység megőrzésének a kor viszonyaihoz képest legjobb gyakorlati módját,⁵⁶⁶ ezzel – isteni célt teljesítve – megőrizte Izraelt, de igazolja-e ez azt, hogy minden döntésében igaza is volt, vagy hogy végleges, örök formája az, amelyet ebben az időszakban felvett, kirekesztve magából annyi más, szintén zsidók által vallott meggyőződést?

Nem feladatom ezekre a kérdésekre válaszolni. Amire szeretnék itt rávilágítani, az az, hogy Jézus szabad, kreatív, aktív, konstruktív és eredeti részvétele kora zsidóságának e mély, heves és érzékeny vitáiban, függetlensége számos irányzat számos véleményétől, és ragaszkodása sok más állásponthoz nem volt törvénytelen magatartás, és nem vonja kétségbe az ő zsidóságát vagy törvényhűségét. A nép valóban túlnyomó többsége – a szélsőséges hellenistákat leszámítva – egyedül az írott Tóra szövege isteni tekintélyének elfogadásában volt mindenek felett egységes, és – valamivel kevésbé – a Próféták és az Írások elfogadásában. Gyakorlatilag minden más éles vita tárgyát képezhette és képezte is, nem utolsó sorban maga a szóbeli hagyomány tekintélyének mértéke is, valamint annak részletkérdései, az írott Tóra isteni szövegének értelmezései. Biztosan kimondhatjuk tehát, hogy a szóbeli hagyomány értékelését illetően Jézus nem volt farizeus (sem szadduceus, sem zelóta, sem esszénus, sem hellenista stb.). De teljes mértékben zsidó volt – a szónak nem csak

565 beírni Hillél elvét a többségi jellegről: „próféták fiai”…

566 A mai kor viszonyait tekintve azonban a rabbinikus judaizmus klasszikus formája elvesztette ezt a hatékonyságát, mint ezt jól mutatja a zsidóság újbóli pluralizálódása az újkortól fogva. Ma már az első század szinte minden irányzata újból létezik (ortodox, konzervatív, reform, vallásos és nem vallásos, cionista, zsidókeresztény stb.) talán az esszénusokat és a szadduceusok főpapi pártját kivéve.

10.13146/OR-ZSE.2009.002

170

a fizikai értelmében. Súlyos anakronizmus visszavetíteni rá a későbbi, farizeus eredetű normatív judaizmus követelményrendszerét.

Mielőtt végső következtetéseinket mindezzel kapcsolatban le tudnánk vonni, még egy kérdéssel kell foglalkoznunk: milyen különbségek vannak a szóbeli Tan egyes kijelentéseinek tekintélybeli ereje között?