Interkulturalitás – szervezeti és egyéni szint

A kérdőív válaszai egyértelműen a kulturális sokszínűség ünneplését jelezték (93%), a külföldről érkező pedagógusokat szívesen fogadják az intézményben (86%) és a multikulturalizmus színesíti az óvodában végzett munkát (80%).

A válaszadók fele (50%) úgy nyilatkozott a kérdőívben, hogy nem létezik protokoll sem a külföldről érkező kollégák, sem a más kultúrából érkező családok beilleszkedésének segítésére.

A csoportos interjú során a kollégák megjegyzései arra utaltak, hogy nagy gondot fordítanak az új kollégák bevezetésére, de ez nem különbözik a magyar és a külföldi kollégák esetében. Az óvodavezető azonban az interjúban elmondta, hogy az új kollégák bevezetése szigorú protokoll szerint zajlik, amelynek az egyes elemei egy listán szerepelnek. Az épületet és a mindennapi munka legfontosabb elemeit magyarázzák el először, azután az év során ismertetik a többi tudnivalót, mert a rengeteg információt érdemben lehetetlen lenne egyszerre befogadni, amikor még nem tudja mihez kötni a kolléga. A családok ismerkedése az óvodával is több lépésben történik, melynek során a lehető legtöbb információt próbálnak megtudni a családról és a gyerekről, illetve közölni az intézményről.

„A családok bevezetésére is komoly protokoll van. Először csak a vezetővel találkozik minden egyes család, azután közösen leülnek az óvónővel, körbevezetik őket az épületben, megmutatják, hol az iroda stb… A gyerekek játszhatnak kicsit a csoportszobában. Ha év közben érkezik a család, akkor is ugyanígy történik, azután levél megy ki a csoport szülőinek, tájékoztatva őket az új gyerekről, a nevéről, a szülők nevéről stb. A gyerek fényképe kikerül a falra. Nagyon nagy hangsúlyt helyezünk a kulturális kérdések megvitatására is. Személyesen leülök az óvónőkkel, és egyenként átbeszélek minden egyes gyereket a csoportból, honnan érkezik, mit kell tudni róluk stb.” (részlet az óvodavezetői interjúból).

A kérdőív válaszadói szerint (57%) a vezető nem fektet különösebben hangsúlyt arra, hogy bővítse a pedagógusok interkulturális ismereteit. Ennek éppen az ellenkezőjéről számolt be a vezető az interjúban, utalva arra a rengeteg beszélgetésre, amit a családokról folytatnak a pedagógusokkal. Egy konkrét problémát is hozott példának: az étkezési szokások különbözőségével való találkozást. Az óvodavezető a probléma többszöri megvitatása után úgy döntött, hogy személyessé teszi a pedagógusok által problematikusnak tartott kézzel evést saját tapasztalat révén, ezzel bővítve interkulturális ismereteiket:

„Sok most az indiai gyerek, és többször előkerülő probléma volt, hogy kézzel esznek a gyerekek.

Az évzáró partira indiai ételt rendeltem, és a vacsora egy pontján arra kértem mindenkit, hogy tíz percre tegyék félre az evőeszközöket és egyenek kézzel, mint az indiaiak, hogy kipróbálják, milyen érzés…” (részlet az óvodavezetői interjúból).

193

Ez az esemény nagy hatással volt a kollégákra is, egyikük elmesélte, milyen nagyra értékelte a vezetőtől, hogy saját tapasztalat révén igyekezett megértetni velük az új kulturális szokások elsajátításának nehézségeit:

„Az eltérő étkezési szokások már a japán gyerekeknél is előkerültek: mondtam a szülőknek, hogy ha visszaesést látnak a gyereküknél az étkezés tekintetében, az azért lehet, mert itt nem pálcikával eszünk… És akkor ezen a partin azt mondta a vezető, hogy tegyük le az evőeszközöket, és próbáljunk meg kézzel enni… Hogy érezzük, milyen nagy kihívást jelent az indiai gyerekeknek megváltoztatni az étkezési szokásaikat. És ez engem nagyon megérintett.

Sokaknak ez volt az első ilyen élménye életében… Nagyon sokat jelentett nekem, hogy (a vezető) valós helyzetbe emel be minket, és még a buli estéjén is a gyerekekre gondol, az ő szükségleteikre és a frusztrációjukra, amin keresztül kell menniük a szokásaik megváltoztatása során – hogy személyesen tapasztaljuk meg…” (részlet a csoportos interjúból).

A kérdőív válaszadói nem érzik, hogy feszültségek keletkeznének a kulturális különbségek folytán (86%), bár a csoportos interjúban említettek ezzel kapcsolatos kellemetlen élményeket a korábbi évekre vonatkozóan, amikor például a brit oktatási rendszert kritizálták a magyar képzettségű óvodapedagógusok a saját kultúrájukat jelölve meg egyedüli helyes módszerként:

„Emlékszem, hogy kezdetben, ez volt az első élményem ebben az óvodában, hogy volt néhány keményfejű óvónő – én is keményfejű vagyok, és mások is – de ezek a magyar pedagógusok úgy gondolták, hogy bizonyos módszerek jelentik az egyes-egyedüli kőbe vésett törvényt – ahogyan a dolgokat csinálni kell. Pedig akkor sem voltak kötelező szabályok, mentünk az árral, figyeltük a gyerekeket… De ők jöttek a Kodály-módszerrel… Mondtam nekik, hogy én szerettem az ovis dalainkat, és nem tettek kárt bennem, és négyévesen kezdtem az iskolát, és nem tett kárt bennem.

De ők csak jöttek, és belső képzést tartottak nekem meg az ausztrál kollégának és még néhány – nem szívesen mondom így – ’szűklátókörű’ magyarnak, és azt mondták, hogy a magyar módszer a legjobb, így kell dolgozni, így kell a gyerekekre nézni, hétévesen kell kezdeni az iskolát, ésatöbbi. Én meg ott ültem, és azt mondtam magamnak: én négyévesen kezdtem az iskolát, és nem hiszem, hogy nagy baj lenne velem, ahogy ezzel vagy azzal a barátommal sem…

De ez még 2008-2009-ben volt, azóta sokkal nyitottabb lett minden, és már évek óta nem hallottam ezt senkitől… De emlékszem, hogy azt mondták nekem ezek a kollégák, hogy ahogy engem neveltek, az rossz volt… Nem volt valami kedves hozzáállás sem a nemzetiségemhez, sem a kultúrámhoz.” (részlet a csoportos interjúból).

Nem feszültségként, inkább nehézségként definiálták azt a jelenséget, hogy bár beszélik egymás nyelvét, a távoli kultúrából érkező kollégával néha nem zökkenőmentes egymás megértése: „például jön valaki az USÁ-ból, és beszél hozzánk, de érzi, hogy nem értik meg itt, és mi is valami olyasmit érzünk, hogy: Miről beszél? Nem bántódik meg senki, csak beszélgetünk, de valahogy az üzenet nem megy át. És nem értem, hogy miért” Az interjúnak ezen a pontján vita alakult ki azzal kapcsolatban, hogy ez nyelvi kérdés-e vagy sem, azután egy

194

kolléga behozta az egyének közötti különbségek egyéb faktorait is, ami gátolhatja a megértést:

például korkülönbség, férfi-női tanárok együttes jelenléte stb..

Interkulturális kihívásként értelmezhető tapasztalatot elsősorban a beszoktatási időszakból említettek a kitöltők (38. táblázat).

38. táblázat: (85. kérdés) A legnagyobb interkulturális kihívást ebben az óvodában az jelentette, amikor… (My biggest intercultural challenge in this school has been when…)

Kategóriák Idézetek: jelzők, kifejezések a válaszokból

Gyerekek „I had to work with children where I didn't know about their cultural background”

Szülők „I do not feel welcome in the group by all my parents (of course just in the beginning of the year)”

„I've had to get used to Indian parenting styles and their children's behaviours”

„I try to educate parents about the weather and appropriate clothing in Hungary (especially parents from warmer countries)”

Kollégák „I was told that the British education system is "harsh' and "uncaring"

„I have to work with someone who doesn't know their

description/duties and takes my energy away from the children”

A táblázatban, a szülők kategóriájában olvasható kezdeti ellenérzésekre vonatkozó megjegyzés – Nem fogad minden szülő szívesen az év elején – a csoportos interjúban részletesebb magyarázatot kapott. Egy Iránból érkezett pedagógus számolt be arról, hogy még egy ilyen nemzetközi, multikulturális környezetben is gyakran előfordul, hogy a bőrszíne és a származása miatt hűvösebben, tartózkodóbban vagy kifejezetten ellenségesen viselkednek vele szülők – ami az év során általában oldódik és eltűnik. A vezető támogató szerepét is kiemelte ennek a folyamatnak a pozitív alakulásában. Példaként felhozta egy korábbi munkahelyét – egy másik nemzetközi óvodát – ahol amerikai szülők fejezték ki ellenérzésüket a származása miatt, és anélkül, hogy esélyt adtak volna neki a bizonyításra, kérték a gyermekük másik csoportba helyezését. A vezetőség ebben a korábbi intézményben előnyben részesítette az üzleti szemléletet, a szakmai érvek elé helyezte a szülők kívánságát, és áthelyezte a gyermeket egy másik csoportba. A csoportba járó másik amerikai család is követte a példát a hármasikreivel, és a vezetőség engedélyt adott mind a négy gyermek áthelyezésére. A pedagógusnak ebben a méltatlan helyzetben kellett elkezdenie a tanévet, megbélyegezve olyan óvónőként, akinek a csoportjából kiveszik a gyerekeket, és akit a vezetőség nem véd meg az előítéletektől. Jelenlegi munkahelyén is az első évben heves támadásnak volt kitéve, de a vezető kiállt mellette és az

195

óvoda elfogadó szemlélete mellett, ami minden érdekelt fél számára pozitív megoldást hozott.

Általánosságban is azt tapasztalja, hogy amíg meg nem ismerik jobban, a kollégák is az előítéleteiken keresztül tekintenek rá.

„Muszlim országból jövök, Ázsiából. Sok helyen dolgoztam már Magyarországon, és ha a kollégák elég nyitottak ahhoz, hogy kérdezzenek, akkor szívesen válaszolok nekik. De ha nem kérdeznek, akkor sötétben tapogatóznak, és ha rám néznek, az jut eszükbe, hogy nem iszik alkoholt, muszlim vallású… És egy kicsit elszigetelődöm tőlük emiatt… De nagy erőfeszítéseket teszek: láttátok, hogy odamegyek az emberekhez, elhívom őket az otthonomba, megértetem velük, hogy nem fogok kést döfni a hátukba és mérget rakni az ételükbe… De vannak szülők, például volt egy izraeli család, aki ki akarta venni a gyerekét a csoportomból. Megkérték a vezetőséget, hogy szereljenek fel ujjlenyomat-ellenőrző gépet az óvodában, állítsanak biztonsági őröket az épület köré. Azt mondták, állják az ujjlenyomat szkenner költségeit, csak engedélyezzék… szögesdrótot akartak a kerítés tetejére… De a vezető határozottan nemet mondott nekik. Ez három éve volt, és ezek a szülők azóta is leveleket írnak nekem, hogy elmeséljék, hogy halad a gyermek az iskolában – ennyire jó barátságba kerültünk, de ez időbe telt… Most is várom, hogy alakul ez az évkezdés, mert az emberek olyan szűklátókörűek – sajnálom, hogy ezt kell mondanom – és sokszor tudatlanok… Odajött hozzám például egy anyuka, hogy a férje szeretne velem arabul beszélgetni, mert magánórákat vesz két éve. Épp ott állt mellettem a kisfiam, aki sértetten közölte: MI NEM BESZÉLÜNK ARABUL! Óh, te nem beszélsz? kérdezett vissza a nő, de az anyukád biztos beszél… Mire a kisfiam azt mondta:

Iránból jöttünk, és a perzsa nyelvet beszéljük. Már nem sértődöm meg ezeken, mert tudáshiányból fakadnak…” (részlet a csoportos interjúból).

A vezető határozott diszkriminációellenes hozzáállására több példát is hoztak a pedagógusok. Az egyik esetben egy arab és egy izraeli család – vallási és kulturális ellenérzései miatt – követelte, hogy a gyermekeik ne járjanak egy csoportba, vagy legalább ne engedjék őket egymással barátkozni. A vezető határozottan elutasította a kérést arra hivatkozva, hogy ez egy olyan nemzetközi óvoda, ahol az egyenlő bánásmód, egymás elfogadása és a diszkriminációellenesség a legfontosabb alapelvek.