Egyéb idézetek

A következőkben alapvetően a nem-bibliai citátumokkal, antik, középkori és kortárs idézetek-kel és szövegjelölésekidézetek-kel foglalkozom. A prédikációírás gyakorlatához igazodva Enyedi a Bibliából merített példák mellett számtalan egyéb szöveghivatkozással támasztotta alá mon-danivalóját. Alapvetően a Biblia szövegét minden más, így az antik és kortárs auktorok művei

535 85/2. beszéd, M, C35r.

536 42. beszéd, EGYVM, 215.

537 109. beszéd, S, 96.

538 Péld. 13,24 Aki kíméli botját, gyűlöli a fiát, de aki szereti, idejében megfenyíti.

167

elé helyezte Enyedi is,⁵³⁹ ám az újkori olvasó számára jóval többet elárulnak a beszédek jelle-géről a a nem bibliai idézetek. Míg a citált bibliai helyek száma kis túlzással a végtelenhez közelít, az egyéb művek listája jóval rövidebb. Nehezíti az anyag feltérképezését a jelölések töredékessége és hiánya.

Az idézetek jelölése sérülékeny. A nyomtatás jótékony konzerváló ereje nélkül az idé-zetek adataiból kinyerhető információk a másolatok számával egyenlő arányban, ám ellentétes irányban változnak. Ha az idézet helye a folyószövegen belül szerepel, nagyobb eséllyel marad meg, mint ha marginália jelöli a pontos locust. A korpusz forrásanyagának vizsgálata, hason-lóan a korabeli egyéb prédikációs anyagokhoz, összetett, a használt és említett könyvek, mű-vek, szerzők felsorolásának tényén kívül nem sok lehetőséggel kecsegtet. A korabeli idézet-gyűjtemények, mutatók, segédkönyvek a szövegek oly mértékű variálását és követhetetlen idé-zését tették lehetővé, mely a részleges és átszerkesztett hivatkozásokkal együtt szinte lehetetlen feladat elé állítja a kutatót. Borzsák István így ír az említett forrásproblémáról Bornemisza Péter⁵⁴⁰ antik forrásaival kapcsolatban:

„Érintenünk kell itt – mindjárt az elején – a Bornemisza-kötetekben olvasható történetek forrásainak kérdését. Speciálisan ókori vonatkozású történetekről lévén szó, beérhetjük-e Eckhardt megállapításaival, vagy helyezkedjünk inkább Nemeskürty álláspontjára, vagyis a forráskérdést tartsuk eleve majdhogynem érdektelennek? Előre megmondhatjuk, hogy Bornemisza »forrásainak« biztos kimutatása – a kor loci communes-, adagia-, florilegium- stb. irodalmának ismeretében – többnyire reménytelen vállalkozás; legfeljebb valószínűsí-teni lehet sok mindent, de azzal tulajdonképpen még alig ismerjük jobban Bornemisza írói egyéniségét. Ha viszont fordítva: az ókor felől próbálunk eljutni a XVI. század

539 Ld. pl. 64. beszéd K4, 111r: „A pogány bölcseknek írásuk sok részre vannak osztva, és ki emezt s ki amazt magyarázta meg, úgyhogy ha valaki akar ezekből egész és ép tanulságot venni, hogy rendről rendre egyenként megolvassa és vizsgálja őket, mert ki emez s ki amaz tudományra volt hajlandóbb és ki emezt s ki amazt írta és magyarázta meg világosabban és nyilvánvalóbban, kiknek mind összekeresgélésében és megolvasásában elfárad és idejét, életét elfogyatja. De amit másutt nagy munkával és fáradtsággal keresgetne az ember össze, mind egy summájában megtalálja a Bibliában. Mely annyival becsületesebb és hasznosabb, hogy a pogány bölcsek közül sokan tévelygettenek és egymással összevínak tusakodnak. Az Istennek igéje pedig tiszta és hiba nélkül való, egyenes és soha ő magával semmibe nem ellenkezik. Nem ok nélkül mondja tehát itt az Apostol, hogy az embert tökéletessé teszi az Szentírás, és minden jókban felépíti.”

540 A Bornemiszával való párhuzamba állítás talán azért is érthető, mert mind Enyedi, mind Bornemisza prédiká-tori munkássága mellett humanista műveltségét kamatoztatva a szépirodalom felé is ellépett. Ahogy Bornemisza Elektra-fordítása, Enyedi széphistóriája, valamint Héliodórosz-fordítása mutatja az irodalom iránt való fogékony-ságot.

168

képéhez, minden közbeeső állomás felderítése ugyancsak reménytelen, de a hagyományo-zódás folyamatának tisztázása általában mégis megoldható feladat, és az hiteles ókori háttér előtt plasztikusan, tanulságosan rajzolódik ki a XVI. század valósága – vagy legalább is érdeklődése.”⁵⁴¹

Borzsák a fejezet folytatásában ismerteteti azt, hogyan jutott szóhoz az antikvitás egyre karak-teresebben Bornemisza prédikációsköteteiben. Míg az első időkben a szerző a prédikációkban az evangéliumokat úgy magyarázta, hogy „akármely falubeli parasztság is könnyen megért-hesse”, később, főleg az Ördögi kísérteteket tartalmazó IV. kötettől kezdve kétrétegű szöveget alkotott, mind latinul, mind egyszerűen leírja mondandóját.⁵⁴² Borzsák lényegi tanulságként szűri le, hogy a kötetek nem egy stílusúak és rendeltetésük sem feltétlenül azonos. Ezt a sok-rétegűséget később kötetenként be is mutatja. A Bornemiszára vonatkozó megjegyzéseket nagy vonalakban a század utolsó harmadának egyházi íróira, prédikácóirodalmára, így Enye-dire is igaznak vehetjük. Ám Bornemisza esetében lényegében több elkülöníthető korpuszrész-ről kell beszélnünk, melyek között a határvonal meghúzása viszonylag egyszerű, a nyomtatás által fixált szöveg nem terhelt a hagyományozódás során történő sérülésekkel és változásokkal.

Ezzel ellentétben Enyedi beszédgyűjteményét minden sokszínűsége ellenére érdemes egy tömbként kezelnünk. Következik ez egyrészt a már felvázolt datálási és strukturális bizonyta-lanságokból, másrészt a hosszú hagyományozódási periódus mellett a rövid keletkezési idő-szakból. Az, hogy a hagyomány, a kódexekben maradt utalások és adatok segítségével egy elég képlékeny, ám körvonalazható hallgatói réteget tudunk felvázolni, nemhogy könnyítené, de nehezíti a dolgunkat. A fennmaradt beszédek megkérdőjelezik ugyanis a Bornemisza által felvázolt paraszt mód és értelmes beszéd kettősségét a beszédírásban és előadásban. Nem csak Kolozsváron számolhatunk vegyes hallgatóközönséggel a 16. század végén, de inkább a kis-polgári, paraszti réteg képviselőit kell elképzelnünk azokban a peremvidéki templomokban is, ahol a prédikátorok bejegyzései szerint a beszédek még a 17. század végén is elhangzottak.

541 BORZSÁK István, Az antikvitás XVI. századi képe (Bornemisza-tanulmányok), Budapest, Akadémiai Kiadó, 1960, 138.

542 Bornemisza saját művében utal rá, hogy a latin mellett „pór, paraszt és Grobian módra” is elmagyarázza a bölcsek titkos értelemmel írt gondolatait, elhatárolva magát a rafinált stílustól: BORNEMISZA Péter, Ördögi Kísér-tetek, a kiadást gond. és jegyz. ECKHARDT Sándor, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1955, 152. Bornemiszát idézi és megjegyzéseit ismerteti Borzsák is, mintha más értelmezéssel tekintene a szöveghelyre: „itt már csak az »értel-mesek« számára ír, és ezek kedvéért – ill. hogy ne érthesse akárki – nem egyszer latinra is fordítja mondanivalóját, nem »paraszt és Grobian módra« beszél.”BORZSÁK, Az antikvitás..., i.m., 139.

169

Számolnunk kell azzal is, hogy a másolók egyedi szokásait és elképzeléseit követve a hordozó kódexek az idézési technika szerint is eltérőek.

Több konkrét szöveghely van, melyekben Enyedi határozottan elzárkózik a korabeli prédikációs irodalomban használt tanult/tanulatlan, nemes/nemtelen megkülönböztetéshez kapcsolódó, a különböző beszédregisztereket elválasztó retorikai fogásoktól. Ehelyett próbálja egységesíteni a hallgatóközönséget. Ugyanúgy, ahogy nem használja a megfélemlítést és el-rettentést mint meggyőző eszközt, érveléseit és tanításait szisztematikusan egy beszédmód szo-ros határain belül tartja.

Azt is tudjuk, hogy ugyanúgy, mint fő művében, az Explicationesben, prédikációiban is széles körű műveltségi anyagot mozgat meg a beszédek színesítésére és gondolatmenete alátámasztására.⁵⁴³ Milotai Nyilas István Speculum trinitatis című művében így említi az Explicationes forrásanyagát:

„Mindenek elötte arrol szolanek, ha emberi talamanye az Szent Haromsagrol valo Hit: avagy lelkiismereti ellen, avagy tudatlansagbol irja ezeket Samosatenicus. Mert ha az Enyedi Deakul irot könyveben tekintesz, egy levelet alig talalsz, mellyen Pogany embernek irasat bizonysagul az Szent Haromsagnak tagadasara elö nem fitatna, avagy elmejenek mutogatasaert, avagy hogy az szent Biblia mellet sem Conciliomokbol soha semmit nem bizonyithat. Homerust, Virgiliust, Hesiodust, Theocritust, Thucididest, Aesculapiust, Heliodorust, Hypocratest, Eustachiust, Cicerot, Aristotelest, Platot, Gelliust, Taurus Philosophust, Fabiust, Pindarust, Pliniust, Plutarchust, Terentiust, az Sybillakat etc. számtalanszor hozza be, kinek mondasokbol az szent irast allattya az Szent Haromsagh egy Isten ellen. Mert az mikepen jelentem, soha az Bblia mellet egy Paterböl, egy Conciliumbol, egy Historiabol sem bizonyithat.” ⁵⁴⁴

A beszédek forrásainak feldolgozásnak csupán az első lépése lehet az azonosított források ka-talogizálása. Ám, ahogy Borzsák is utal rá, a teljes kép részetes bemutatása szinte lehetetlen.

543 Ennek részetesebb vizsgálatát ld. Simon József munkáiban. Kifejezetten a forráshasználattal foglalkozik az idézett Explicationes explicationum című műve mellett az alábbi cikkben: SIMON József, Elég a mítoszokból! (A klasszikus görög irodalom premodern filológiája Enyedi György Explicationesében, 1598), in Filológia és tex-tológia a régi magyar irodalomban. Tudományos konferencia, Miskolc, 2011. május 25–28., szerk. K ECSKE-MÉTI Gábor, TASI Réka, Miskolc, Miskolci Egyetem BTK, Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet, 2012, 239–248.

544 MILOTAI NYILAS István, Speculum trinitatis, Debrecen, Rheda Péter, 1622, 3–4.

170

Példáról példára haladva egyenként kell megvizsgálnunk a szövegrészeket és azoknak forrá-sait, és még ez az aprólékos munka sem feltétlenül jár eredménnyel. A kortárs szövegekkel való párhuzamosságok azonban sok helyen utat mutathatnak.

Egy példát említek elöljáróban. A már idézett Bornemisza-elemzés egyik hosszan is-mertetett szöveghelye a vízkereszt második vasárnapjára készített Heródes-beszéd.⁵⁴⁵ Borzsák leírásában említ egy Augustus császártól való bon mot-t. Mikor ugyanis Augustus hallotta, hogy Heródes legyilkoltatta a gyermekeket, köztük saját fiait is, így szólt: „Inkább lennék disz-naja Heródesnek, hogynem mint fia, mert az sidók az disznóhúst nem ötték, és azért a disznókat nem ölték.”⁵⁴⁶ Könyve későbbi fejezetében Borzsák visszatér a szöveghelyhez, és egy újabb idézettel támasztja alá, hogy Bornemisza többször alkalmazta az idézetet.⁵⁴⁷ Ezután így foly-tatja elemzését a forrásjelzésre utalva:

„Első pillantásra gyanúsnak érezzük Bornemisza karajjelzetét: »Macrobius írja.« Mit ke-resne a betlehemi gyermekgyilkosság Macrobiusnak akár a »Somnium Scipionis«-hoz írott kommentárjában, akár a »Saturnalia«-jában? Csakhogy Augustusnak ugyanezt a szellemes-ségét, mégpedig »Macrob. libro II.« forrásjelzéssel Hondorff is idézi Promptuariumában [...], melynek ismeretét Bornemisza részéről joggal feltételezhetjük.”⁵⁴⁸

Feltételeznünk kell-e azonban, hogy a (Borzsáknak túl szűkszavúnak tűnő) megjegyzés mö-gött, mely látszólag nem illik a bibliai történet kontextusába, biztosan egy korabeli gyűjtemény

545 Enyedinél több helyen találunk hasonló prédikációt. A szövegek másolói tudatosan kereszthivatkozásokkal is ellátták e beszédeket. Ld. a Kollektív és lokális kereszthivatkozások című fejezetet.

546 Idézi: BORZSÁK, Az antikvitás..., i.m., 147. Eleje így hangzik: „Irják az históriákban Heródes felől, hogy Christus születése után Rómába ment volna urához, Augustus Császárhoz, és ott esztendeig lakott volna, de da-gályát mind az orrába hordozta, hogy a mágusok hozzá nem tértek volna és az született királyt neki meg nem mondták volna, hol találhatná meg. Az Iosephus ezt is írja Heródesről, hogy Sidóságban mint az fű tanácsokat és polgárokat megölette volna, és alítják azt, hogy ezeknek halálok után ölette volna meg az gyermekecskéket, kik között az ő maga gyermekét is megölték volna. Ezt meghallván a Császár, ezt mondta volna:”

547 „Kivételes helyzetét Augustus nyilván annak köszönhette, hogy ama bizonyos összeírás elrendelésével – tudta nélkül is – lehetővá tette a »próféták által régen írt« fiú megszületését Betlehemben. Herodes, aki »az ördögnek röttenetes dügösségéből ... nagy álnoksággal« az ártatlan kisded ellen tört, nem érte el célját, mert a haragvó Augustus császárhoz, Rómába kellett sietnie. [...] József [...] családjának akkor sem esett bántódása, mikor a király később minden két esztendőn aluli csecsemőt legyilkoltatott, sőt, a szörnyű tett csak hasznára vált Jézusnak:

»mert ... hova röttenetesb lőn az sok gyermetskék halála, annyival messzebben terjede híre az Úr Christus szüle-tésének, megértekezvén, hogy ezt Herodes az született Christus veszedelmére művelte volna. Azmint Augustus császárnak is szinte Rómába is hírével lévén, ezt mondta: inkább lenne disznaja Herodesnek (mert az disznót nem ők ették), hogy nem mint fia.«” B^ORZSÁK, Az antikvitás..., i.m., 494–495.

548 Uo.

171

és nem az eredeti mű áll? Enyedinél hasonlóan megtalálható az említett idézet, melyet a püspök azért hoz elő, hogy megmutassa, a Biblia szövege szinkronban áll a pogány históriákkal:

„Itt immár íratik meg másodszor Heródesnek szörnyű és iszonyú kegyetlensége. De mivel hogy némelyek az szentírásbeli históriák felől kételkednek, mint ha igazbat írtak volna az pogányok az prófétáknál, evangélistáknál és apostoloknál, vagy azok hihetőbb dolgokat ír-tak volna ezeknél, és Heródes cselekedetinek igazságát mutassák meg elsőben, mert noha az együgyű és jó erkölcsű embereknél majd hihetetlen dolognak látszik, de azért nem illik ebben senkinek kételkedni. Elsőben mert az szent historicus írja. Másodszor hogy az pogá-nyoknak írásai is azont bizonyítja[!], és még ennél is rettenetesben beszéli[!], az mint Szent Máté írja. Mert azt olvassuk Macrobiusnál Satur. lib. 2. cap. 4., hogy mikor Augustus csá-szár hallotta volna, hogy Szíriában, (Szíriának tartomány vala pedig Júdea, ahol mondja a Szent Máté, hogy ez esett) Heródes két esztendő alatt való gyermekek közt az ő maga fiait is megölette volna, így szól: Jobb, hogy valaki Heródesnek disznaja, hogy nem fia legyen.

Mely mondásban nézett Augustus az zsidók törvényére, hogy ők az disznót meg nem ölik, mint hogy utálatos állatnak tartják és meg nem eszik. Mely históriából megtetszik, hogy igaz és való ez, az mit itt ír Szent Máté Heródes felől. Más az, hogy igen könnyű ezt Heródes felől elhinni, mert az mint Josephus írja, három fiát, Alexandert, Aristobulust és Antipatert öleté meg, hogy féltette tőlük a birodalmat és királyságot. Hogy elé ne számláljuk, mennyi attyafiait, sok fő-fő embereket, és az önnön szerelmesbik feleségét Mariammet megölette.

Azért ha ez vérszívó, ki az ő tagjainak vérében fertezett és ugyan hevert, az ő szerelmesinek vérét nem szánta kiontani, bizony hihető, hogy az idegenekét inkább nem szánta. Azért a históriának igazsága felől senki méltán nem kételkedhetik.”⁵⁴⁹

549 188. beszéd, K5, 110r. Az idézett beszédrész CV-ben a következőképpen szerepel, Macrobiusnál rontott hi-vatkozással: „Itt immár íratik meg másodszor Heródesnek szörnyű és iszonyú kegyetlensége. De mivel <néme-lyek> hogy az Szentírásbeli histórák felől kételkednek, mintha igazabbat írtak volna az pogányok az próféták evangéliumánál és az apostolok<, úgy azok hihető dolgot írtak> tanúbizonyságtételénél <volna ezeknél>. Elsőben az Heródes cselekedetit, s igazságát mutassuk meg. Mert noha az együgyű embereknek majd hihetetlennek lát-szik. De azért nem illik senkinek ebben kételkedni. Elsőben mert szent, historicus ember írja. Másodszor, hogy az pogányok írása is azont bizonyítja, sőt, ennél is rettenetesb, beszéli, az mint szent Máté írja. Mert azt olvassuk Macrobiusnál Satur. lib. 2. cap. 20.[!], hogy mikor Augustus császár hallotta volna, hogy Heródes két esztendő alatt való gyermek közt az ő maga fiát is megölette volna, így szóla: Jobb Heródesnek, hogy valaki disznaja, hogy nem mint fia legyen. <mely mondásban Augustus nézett az zsidók törvényére, hogy ők az disznót meg sem ölik, mert hogy utálatos állatnak tartják, meg nem eszik. Mely históriából megtetszik, hogy igaz és való ez az mit itt ír Szent> Máté <Heródes felől.> Más az, hogy igen könnyű ezt Heródes felől elhinni, mert az mint Josephus írja, három fiát, Alexandert, Aristobelust, Antipatert ölette meg, hogy elvette tőlük az birodalmat és az királyságot.

Hogy elő ne számláljuk mennyi atyjafiát, sok fő-fő embereket és az önnön szerelmesbik feleségét, Mariannét megölette. Ha azért ez az vérszívó, ki az ő tagjainak vérében feredeztetett és vígan hevert, az ő szerelmesinek vérit ugyan nem szánta kiontani, bizony, hihető, hogy idegeneknek inkább nem szánta.”

172

Az Enyedi által jelzett Saturnalia-hely az 5. Kolozsvári Kódexben nem csupán a főszövegben van kiírva, hanem a margóra is. Ezenkívül, hasonlóan a Macrobius-helyhez, Enyedi Josephus Flaviust is Bornemiszával szinkronban idézi.⁵⁵⁰ Ám az is igaz, hogy a Bornemiszánál hangsú-lyos „szépprózai elbeszélés körvonalainak jelentkezése”⁵⁵¹ helyett Enyedinél minden idézet csupán példa, utalás szintjén marad, kibontatlanul. Nem ecseteli a gyermekgyilkosságokat, ahogy Heródes későbbi szenvedéseit is csak egy margójegyzet tartja érdemesnek említeni a 188. beszédben.⁵⁵² Azonban felhasználja és hosszabban kifejti azt a 123. prédikációban, a hi-vatkozott párdarabban. Heródes szenvedéseinet és halálát a két prédikátor eltérően írja le:

Enyedi György, 123, beszéd, S, 270–271. Bornemisza Péter, Másod napra a kijelenés után. Evangéliom⁵⁵³

„Az hol pedig azt írja az evangélista, hogy József Egyiptomban volt mind Heródesnek haláláig, noha nem jelenti meg, miképpen halt meg Heró-des, de Josephus Lib. 7. cap. 8. Antiquit. megírja, mely rettenetes kínokkal és iszonyú nyavalyák-kal volt testében.

„Heródest naponként keservesb bettegség gyöttri vala. Isten ellen való gonosságinac bünte[té]se rayta leuén. Mert mind kilső mind

550 A Bornemiszánál szereplő egyéb elemeket is beépíti Enyedi beszédébe, így később így utal arra, hogy Heró-desnek Rómába kellett mennie Augustus császár rendeletére, egyben azt is láttatni véli, hogy nem csupán egy forrásból dolgozott, mikor ütközteti a különböző véleményeket azzal kapcsolatban, hogy miért két éves körüli gyermekeket öletett meg Heródes: „Honnan ez következik, hogy avagy az Mágusok későn jöttek volt Krisztus születése után Jeruzsálembe, avagy Heródes nem mindjárt érkezett az gyermekek megöletéséhez, hanem jó hosz-szú idő múlt el a Mágusok eljövetele és öldöklés közt. Némelyek az első vélekedést javallják, azért, mert a Má-gusok messze laktak Perzsiában napkelet fele, és későn érkeztek Judeába, úgy hogy majd két esztendő forgott el addig. Némelyek pedig az utolsó értelmet javallják, hogy tudni illik mikor a Mágusok elmentek volna Heródestől, azonközben Heródesnek Rómába kellett menni, mert a Császár hivattatta volt, hogy magát megtisztítsa és meg-mentse az miről ott vádolták volt. Azonközben amíg oda járt és visszajött, addig elforgott a két esztendő, és mikor aztán Rómából megjött, úgy vágatta le a gyermekeket. De valamint esett, de ez bizonyos az Evangelista beszédé-ből, hogy nem hamar lett Krisztus születése után.”188. beszéd, K5, 110v–111r.

551 NEMESKÜRTY István, Bornemisza Péter, az ember és író, Budapest, MTA, 1959. Említi B^ORZSÁK István, Az antikvitás..., i.m., 150.

552 A jegyzet vége ráadásul utólagosan szerkesztett: „Heródes felől írják, hogy minek utána az maga fiait s az Betlehembeli ártatlan gyermekeket megölette volna, <De> az férgektől rágattatván <önnön magát megölte> |: sok nyavalyák után holt meg :| .” 188. beszéd, K5, 110v.

553 BORNEMISZA Péter, Elsö resze az evangeliomokbol es az epistolakbol valo tanvsagoknac, mellyeket a keresztyeneknec gyülekezetibe szoktanac predikalni minden ünnepnap. Kit az Vr Iesvsnac lelke altal az együgyü keresztyeneknec iduösseges tanusagokra ira Bornemisza Peter, Pestifi, Sempteröl [Sempte], (Huszar Gal) [typ.

Bornemisza], 1573, 455r–v. Idézi (pontatlanul): BORZSÁK, Az antikvitás..., i.m., 149–150. Borzsák Bornemisza fordításáról beszél még a továbbiakban is (150–151.), érveket hozva a latinból való fordítás mellett.

173 Oszten nagy éhség kínzotta, igen sokat kellett minduntalan enni, az bele megsebesedett volt, az colica gyötrötte, az lábai megdagadoztanak, az testéből féreg forrott ki,

köszvényes volt és nehezen vött lélegzetet, un-dok büdös volt.

Efféle és ezekhez hasonló rettenetes nyavalyák-kal mikor sokáig kínlódott volna, úgy holt végre nehezen meg. Honnat megtanulhatjuk, hogy az kegyetlen istentelenek, ha szinte itt ez világon egy ideig elémenetelük és jó szerencséjük va-gyon is, de gyakorta ugyan itt is az ő gonoszsá-guknak jutalmát jó rész szerént elveszik, de ez csak zsengéje és kezdete amaz következendő és vég nélkül való gyötrelemnek.”

belső heűségnec süttése mint a tűsznek égetese benne neueködic vala.

Belei belől eues sebeckel rothadoznac vala, és kegyetlen kolikánac fáydalmiual kinlódic vala, Lábai fel pufat daganattal tellyesec valánac, Álgyéka is olyan vala,

szemérmes teste kedig megrothaduán niues férgöckel rakua vala, és az, buya gyeriedézessel fel álluán, iszoniú vtálatos vala,

továbbá á soc fáydalmac köszöt, minden tagyai és torkánac leheleti dögös szagossac valánac.

És igy minden felől gyötröttetuen, enni kínoknac szenuedésére búsult léleckel vala, azért kést ragaduán magába akarya vala ütni, de á kezet meg ragadá Aciabus. Mind az által nem soc nap múlua, nagy fáydalmas kínokal meghala.”

Jól mutatja a szélsőségesnek tűnő részletek mellőzésének gyakorlatát Enyedinél, hogy a be-tegségnek a szeméremtesten való megjelenését elhagyja, csupán a férgek megjelenését kons-tatálja. Mivel Enyedi Josephus Flavius műveiből többször idéz prédikációiban,⁵⁵⁴ valamint azt is tudjuk, hogy 1582-ben egy Josephus-kötetet⁵⁵⁵ kapott is, vagyis személyes könyvtárában is

554 A 42. beszédben számos helyen idézi Josephus Flaviust, A zsidók története 2. és 8. könyvét, valamint a 11. és 15. könyvet. A 188. és a 207. beszédben A zsidó háború-t, a 37. beszédben A zsidók története 11. és 12. könyvét, a 123. beszédben A zsidók története 7., míg a 180. beszédben 15. könyvét idézi.

555 1582. május 2-án egy Josephus Flavius kötetet kap Sztárai Miklós özvegyétől. EUET 206: „Az ő Josephus Flavius kötetének táblájára Enyedi György ezt írta (Jegyzet [U] Az általam birtokolt példányban.): »Sztárai Mik-lós könyvei közül férje emlékére ajándékozta ama tiszteletreméltó öregnek hátramaradt tisztes özvegye 1582.

május 2-án. Sztárai Miklós 1582. április 18-án halt meg Tordán.«” Uzoni Fosztóék mégegy jegyzetet említenek a könyvből, mely tematikában a Heródes-beszédekhez illik és az erdélyi főurak kivégzésének részleteire utal.

EUET 247: „Enyedi György püspök szemtanúja volt ennek a tragédiának. Ő Josephus Flaviusnak a zsidók

törté-174

megvolt, állíthatjuk, hogy amellett, hogy több forrásból ismerhette a passzust, tanulmányoz-hatta az idézett helyet is.

Abban is biztosak lehetünk, hogy Enyedi is használta a kor exemplum- és szólástárait forrásként, beszédszerkezetei is könnyen beilleszthetők a 16–17. századi hagyományba. Az erkölcsi tanulságok támogatására szolgáló történeti érvekben ugyanúgy szerepelnek az antik auktorok, mint a bibliai idézetek vagy a szólások, közmondások. A szöveg céltalan megízesí-tésével, kellemessé tételével azonban nem értett egyet, ezt még olyan esetekben is hangsú-lyozta, mikor gondolatmenetét alátámasztandó hozott irodalmi példákat. A hazugságokat író poéták⁵⁵⁶ említése kontrasztban áll a klasszikus akturok gyakori idézésével. Fel kell tennünk minden esetben a kérdést: Az adott szövegrész alátámaszthatóan Enyedi-hely, vagy lehetséges, hogy a másoló módosított a szövegen?

Hogy maga Enyedi is egy példatár-szerű rendszerben dolgozott, nem csupán könyvei-ben található katalógusai, indexei és bejegyzései mutatják, hanem azok a szöveghelyek is, ahol ugyanazt a példaanyagot használja fel több beszédben. Így történik például a 2. és 104. prédi-kációkban. Mindkettő a bölcsesség témakörét járja körül, mely a prédikációgyűjtemény sok-szor visszatérő alaptémája is. Az elsőben⁵⁵⁷ Jézus, Sirák fia könyvének 10,1. versét választja textusul (Az bölcs Bíró tanítja az ő népét és az eszesnek Urasága szép rendet tartással vagyon), míg a második beszéd⁵⁵⁸ a Példabeszédek könyve 24,3-on alapul (Az Bölcsességgel építtetik az ház, és az eszességgel vastagodik meg, tudománnyal rakodik meg etc.) A beszédek gondolat-menete bár nagyon hasonló, sok helyen eltér, más utakon írja körül ugyanazt a témát. Ám a gondolatmenetek egy pontján, ahol a hadviselésben szülséges bölcsességről beszél, ugyanaz a páldapár bukkan fel. Tanulságos ez azért is, mert míg az egyik beszédben nem ad meg a püspök (vagy a másoló) szerzőt, helyet, neveket, a másikban mindkét idézetnél szerepel eligazító név.

netéről írott munkája XV. könyvének 17. fejezetéhez, a 441. lapon, ahol egy a vérszomjas Nagy Heródestől meg-ölt újonc katona szavai vannak idézve, ezt a széljegyzetet írta: »Éppen ezt mondotta Kendi Sándor is 1594-ben, mielőtt feje porba hullott volna.« A Josephus Flaviusnál említett újonc szavai pedig, miket Báthory fülébe az ő gyámja és gondviselője kiáltott, ím ezek voltak: »Kiveszett az igazság és hűség az emberek közül, helyette az álnokság és gonoszság uralkodik!«”

556 211. beszéd, K1, 105 (54r). Az idézetet ld. a dolgozat 230. oldalán. A topikus témához ld. még: JANKOVITS László, Hazugok, fecsegők, álmodozók. Tanulmányok a régi magyar költészetről, Budapest, Balassi Kiadó, 2006, főképp 9–20.

557 2. beszéd, K2, 11–19.

558 104. beszéd, S, 41–50.

In document Eötvös Loránd Tudományegyetem (Pldal 166-200)