Beszédek

A beszédek alapvetően két csoportba sorolhatók. Léteznek egyetlen változatban fennma-radt, egyedi beszédek, valamint variánsokban fennmaradt szövegek. Akkor beszélek pár-huzamos szövegekről, ha bár más számozás alatt találhatóak a gyűjteményben, a prédikáció variánsai megegyeznek.

Nem tudjuk biztosan, mikor és hogyan keletkeztek Enyedi prédikációi. Nem tudjuk azt sem, hogy mikor kezdte el az eredetileg (feltehetően) latin nyelvű jegyzeteket átdol-gozni és hosszabb változatban magyar nyelven lejegyezni a püspök, vagy későbbi

98 K2, 1.

99 A könyvgerincek fényképét ld. a Mellékletben.

39

kesztők csoportja. Fogódzót kínálhatnak a másolók bejegyzései, a későbbi, korántsem tel-jesen megbízható, a korpuszról szóló források és nem utolsó sorban maga Enyedi. Ezt mondja ugyanis a Szilvási Jánosnak írt válasza bevezetőjében:

„Két ok késztetett arra, hogy ezt a beszédet, melyet múlt vasárnap, a te eltávoztod után mondottam ellened, azon melegében szóról szóra leírjam, s neked olvasásra megküldjem.

Egyik az, mert hallomásom szerint a háromság megvallása miatt kedvedben járók között vannak olyanok, akik prédikációm során ott voltak a gyülekezetben, s ezek azt híresztelik, hogy szerfölött keményen bántam veled. Márpedig nem akarnám, sem hogy szavaimhoz valamit hozzátoldjanak, sem hogy azokat elferdítve juttassák el hozzád. Meg aztán azt akar-tam, hogy ez a beszéd írásban legyen meg, hadd tudja megítélni minden józan eszű ember, vajon az én cáfolatom hamis vagy igazságtalan volt-e.”¹⁰⁰

Az egyik fontos megjegyzése tehát, hogy szóról szóra jegyezte le az elmondottakat.¹⁰¹ A másik, hogy azt akarta, hogy prédikációja írásban legyen meg, hogy senki ne változtasson az elmondottakon. A szövegrészlet nem csupán azért érdekes, mert az első ismert említése annak, hogy Enyedi lejegyezett egy beszédét, de betekintést nyújt abba is, hogy hogyan működött az információáramlás a közösségben. Hogy nem tekinthetjük egészében csupán hatásos felütésnek a szavakat, jól mutatják azok a prédikációgyűjteményben szereplő szö-vegrészletek, amelyekben a templomban a prédikáció alatt „kémkedő”, árulkodó hallga-tókról szól a püspök.¹⁰²

Azt, hogy eredetileg kellett lennie latin nyelvű beszédvázlatoknak, melyekből a ma-gyar nyelvű szövegeket kidolgozták, nem csupán a másolatokban lévő latin nyelvű beszéd-felosztások támaszthatják alá, de az Enyedinek tulajdonított, a Conciones vetustissimaeben található latin beszédvázlat(ok), dispositió(k) is. Ezeken kívül, többek között az 1. Kolozs-vári Kódex másolatában található olyan beszéd, melynek magyar nyelven való kibővítése betegség miatt félbemaradt.¹⁰³ Érdekes azonban összevetni a 204. beszéd második felének

100 EUET, 346.

101 Feltételezésem, hogy a gyűjtemény szerkezetének vizsgálatakor számolnunk kell a reportatio egy formájával. Enyedi megjegyzése azt támasztja alá, hogy ebben az esetben valóban ő maga jegyezte és szerkesztette meg beszédét. Ez azonban már nem mondható biztosan el a gyűjtemény további darabjairól. A korabeli hasonló példákról bővebben: KÁLDOS János, Enyedi György prédikáció-gyűjteményének szerkezete és a prédikációk textológiai vizsgálatának tanulságai, Erdélyi Múzeum, 2013/1, 106–109.

102 Pl.: „Mert amint szokták mondani: az ördög is elmegyen a prédikációra. Sok csak azért jő ide, hogy valamit kaphasson, amellyel aztán rágja, hordozza a prédikátort, árulhassa be, veszedelmet és nyomorúságot szere-zhessen neki: Ám imezt mondá, s imígy szóla etc. De ez nem csuda, ezek a farizeusoktól tanultak, azon lélek vagyon bennük, hadd fussanak, hadd árulkodjanak, ugyan győzedelmes lészen végre az igazság.” 201. be-széd, K1, 13.

103 204. beszéd, K1, 25r (47) – 25v (48).

40

vázlatát az Enyedi-kódexben letisztázott Szilvási ellen írt beszéddel és annak magyar vari-ánsaival. Míg a vázlatban maradt gondolatmenet margóját sűrű jegyzetek borítják, Enyedi latin nyelven lejegyzett beszédének margói tiszták, kivéve egyetlen jegyzetet, melyben a püspök jelzi, hogy az adott, Augustinusról szóló történetet Károlyi György nagyenyedi pré-dikátortól hallotta.¹⁰⁴ Ezt követik a magyar nyelvű változatok is. Más munkái is szegények margináliákban, könyvei sem sűrűn jegyzeteltek, margójegyzetei tiszták, rövidek.¹⁰⁵ Felte-vésem, melyet Enyedi élete későbbi periódusából fennmaradt kéziratok és jegyzetek formai jegyeire alapozok, hogy ha voltak beszédkéziratok, azoknak jó része tisztázat kellett legyen kevés margináliával, míg a beszédvázlatok sűrűn írt margináliákat tartalmaztak.

Az EUET-ben is találunk adatot a beszédek lejegyzéseivel kacsolatban. A Szilvási-val folytatott vita leírásakor Uzoni Fosztó ezt a megjegyzést fűzi Kénosi Tőzsér szövegé-hez: „Innen eredhet az Explicationes locorum ’A szentírásbeli helyek magyarázata’ meg-írásának gondolata. [...] Szilvási műve megjelenésének a híre tehát alkalmat szolgáltatott arra, hogy elkészítse a vitatott helyek magyarázatát. Így tehát sorra vette ezeket, és elkészí-tette a mai napig cáfolhatatlan művet. Erre fordította az 1594-es és 1597-es esztendő egy részét, továbbá a teljes 1595-öt és 1596-ot, amikor persze a prédikációk Triacasait is írta, s hivatali kötelezettségével is foglalkozott.”¹⁰⁶ Uzoni Fosztó jegyzete megerősíti az Enyedi által elmondottakat, miszerint a Szilvásinak szánt válaszbeszéd lejegyzése volt az, mely elindította Enyedit nem csupán fő műve, de rendszerezett prédikációgyűjteménye elkészí-tésének útján. A beszédek elemzése során hangsúlyt kell fektetnünk arra, hogy a prédiká-ciók az Explicationesszel egy időben készültek. A kimutatható szövegpárhuzamok árnyal-ják a korpusz hagyományozódsának részleteit.

Nem tudjuk, hogy milyen céllal születtek eredetileg a lejegyzett és kidolgozott vál-tozatok. Magától értetődőnek tekintjük, hogy Enyedi maga kezdte összeállítani prédikáció-gyűjteményét előadott beszédeiből. Az is biztos, hogy a 16–17. század fordulóján nyomta-tási lehetőség hiányában az unitárius közösség vezető tagjai szisztematikusan gyűjtőtték, másolták és terjesztették az egyház, vagy annak nézeteire hatást gyakorló munkák egész

104 Enyedi-kódex, Academia III, Ms. U. 474/A–F, 28.

105 Pl. a Defensio és a Concionis examen, valamint a Palaeologus-szövegek másolatai szintén az Enyedi-kódexben, Aethiopica-fordítása (Academia III, Ms. U. 1089.) stb. Ezzel szemben Enyedi korai, a négy evan-gélium felépítését és magyarázatát tartalmazó Annotationes in Novum Testamentuma mondhatjuk, hogy még egész más képet mutat. Az írás korántsem olyan tiszta, néhol kusza, rendezetlen. Egyes lapokon a sűrű mar-gójegyzetek körbefolyják a főszöveget. (Academia III, Ms. C. 628.) A kötetekről és Enyedi könyvtárának egyes darabjairól bőveben ld.: BDE, 95–113, 151–154.

106 EUET, 356. UEHT, 301.

41

sorát, így maradtak fenn például Jacobus Palaeologus munkái is. Ennek másolói közül nem csak Enyedit ismerjük, de a 3. Kolozsvári Kódexet másoló Lisznyai Gyárfást, valamint Enyedi Explicationesének szerkesztőjét és fordítóját, Toroczkai Mátét is.

A korszakban nyomtatásban megjelenő számos postillagyűjtemény szerzője már előszavában utal arra, hogy a munkát lelkészek számára segédeszköznek is szánták.¹⁰⁷ A hagyomány Enyedi esetében is ezt a vonalat igazolja, tekintve, hogy a mai kódexek olyan kisebb gyülekezetek prédikátorai kézjegyét viselik magukon, akik nem csupán örökítették, de használták is a beszédszövegeket.

Bár a prédikációgyűjtemény strukturált szerkezetű, a beszédek közt nehéz tematikai rendezőelvet találni. Szerepelnek a korpuszban ünnepekre, vasárnapokra és egyedi alka-lomra szánt, így zsinaton elmondott vagy temetésre írt beszédek.

A beszédek belső szerkezetükben alapvetően jól strukturáltak. A textust és a rövid nyitást a beszéd részeinek ismertetése követi. Gyakori, hogy a prédikáció kidolgozása köz-ben Enyedi az egyes részeket további alrészekre osztja, így a magyarázat méginkább kö-vethetővé válik. Bizonyos témák ismétlődnek a prédikációkban, így teremtve kapcsolatot a korpusz egyes darabjai között. Ugyanilyen ismétlődő részeknek tekinthetjük a példákat, példasorokat. Emellett Enyedi előszeretettel használt halmozott szinonimákat. Bár ezek a részek könnyen variálódnak, a sorokat vizsgálva feltehetjük a kérdést, hogy a jelenség a szóbeli sokszínűséghez, vagy a példakönyv-jellegű szövegalkotáshoz köthető inkább.¹⁰⁸

Enyedi beszédeiben nagy szerepet kap az a tanító jelleg, mely az egész közösségre, nemesre és nemtelenre tekintve a mindennapi életben követendő kegyesség, tisztaszívűség fontosságára helyezi a hangsúlyt. Gyakran kitér az egyes rendek, egyes csoportok munká-jához, életviteléhez, kötelességeihez szabott, az Istennek leginkább tetsző viselkedésére. A prédikációkban kulcsszerepet kap e tanító hang mellett a (politikai és vallási) tolerancia

107 A témában összefoglaló könyvfejezet bár a 17. századi anyagot mutatja be, mégis irányadónak tekinthető témánk szempontjából is: HELTAI János, Műfajok és művek a XVII. század magyarországi könyvkiadásában (1601–1655), Budapest, Universitas Könyvkiadó, 2008, 50–72.

108 Pl.: „Minden Istentől viseltetett, hű, igaz lelkipásztornak mostan is ilyennek kell lenni, hogy mikor vala-miről megfeddi, megdorgálja, megorcázza, meginti, megoskolázza az ő alatta való szófogadatlan népet, és annakutána ha az Úr méltán szófogadatlanságukért romlást, veszedelmet bocsát reájuk, ne örüljön, ne tapsol-jon, ne vigadjon rajta, hanem megvigasztalhatatlanul bánkódjék, sírtapsol-jon, keseregjen rajtuk, az miképpen itt cselekeszik Ézsaiás, az miképpen azt több szép példákkal is megmutogatók.” 195(?) utáni beszéd, Sz, 375–

376.

42

szükségessége. Ezt veti fel többek között a Szilvásihoz intézett 60. beszéd egyik bekezdé-sében is, ahol figyelmezteti ellenfelét, hogy rossz időben szít ellenségeskedést. E sorok jól körülírják és bemutatják Enyedi beszédgyűjteményének tematikáját, hangvételét is:

„Oktalanságod, hogy nem mondjam, butaságod azzal árultad el, hogy miközben az ország jóléte érdekében egészen másfajta biztatásra és fegyelmezésre volna szükség, amikor böj-töt, könyörgést, bűnbánatot, megtérést kellene prédikálnod, amikor a katonákat, vezéreket, fejedelmeket hivatásukra kellene figyelmeztetned, hogy miképpen hadakozzanak, hogyan szerezenek maguknak hasznos segítőtársakat, amikor tehát a Szentírásból ilyen, s ehhez hasonló dolgokat kellene előhoznod, neked van képed éppen akkor az ország előkelősége előtt, a felekezetek között időszerűtlen, gyűlölködő, véres visszavonást szítani, és agyad ostoba sületlenségeivel előhozakodni.”¹⁰⁹

A gyűjtemény darabjai tematikusan követik a fentebb vázolt elgondolást, a püspök átgon-dolt, egymásra épülő beszédláncokban ismétli újra és újra, hogy kinek miként kellene vi-selnie magát, példát ad és tükröt tart a hívek elé, hogy ne csak hallgassák, de magukra is vegyék az elmondottakat. A beszédekből emellett az is kitetszik, hogy nem volt egyedi eset az unitárius közösségben, hogy a hívek, nem értvén egyet prédikátorukkal, elhagyták a templomot.¹¹⁰

A beszédek stílusa sok helyen szépprózai jellegűvé válik. Ezeket a színes leírásokat nem öncélúan, hanem egy-egy kérdés más oldalról való megvilágítására használja. Így kezd el a gyülekezet kapcsán a város felépítéséről,¹¹¹ a nyelv erejének szemléltetésekor a bibliai

109 EUET, 346.

110 Ld. pl. a tanítókról és hallgatóikról szóló 40. beszéd (K4, 16v) összefoglaló mondatait: „Ezekből annakokáért tanuljuk meg, hogy nem csuda az, és senki abban, se tanító, se hallgató meg ne botránkozzák, ha most is sokan az igaz tudománytól elszakadnak, a jámbor tanítókat megvetik, a prédikációról kimennek, valét mondanak őnékik, s azt mondják, hogy soha prédikációjukra nem megyek. Mert ez nem újság, eleitől fogva többen voltak a képmutatók, tökéletlenek, hogy nem az állhatatosok, tökéletesek. Ha Krisztus Urunk tudományát (kinél az Istennek lelke mérték nélkül volt, kinek szava olyan okos volt, hogy még az felfegy-verkezett katonák, kik azért mentek vala reá, hogy megkötözzék, megfogják, hallván beszédét, megcsendesedtenek, és hallgatói, tanítványi lettek. És kinek oly hatalmas volt beszéde, hogy ellenségit egy szóval a földre leontotta.) Ha mondok, ez Krisztus urunk taníttatását megunták az emberek, ízetlennek tet-szett, elszakadtak tőle: ki csodálná tehát, ha egy köztanítónak beszéde nem oly foganatos, és nem oly kedves mindennél, hogy mindgyárást engedjenek az igazságnak? Ha megunják, ha megvetik őket? Ez azért az első tanulság, minemű természetük és erkölcsük legyen a képmutató hallgatóknak, és tanítványoknak. Mihelyt olyat hallanak, aki nékik nem tetszik, ha valahonnat nagyobb hasznot reméllenek, ha valami vétkekről a pré-dikátor megfeddé, ottan odahagyják mind tanításával s mind tudományával össze, kiből megmutatják mi-csoda szívvel és indulattal szolgáltak Istennek. Vallották az igazságot, de csak haszonért, és csak addig, amíg kedvük szerint szólottak a prédikátorok, amíg hasznot remélhettek, amíg bűnük bé vagyon fedezve. De mi-helyt megérik az sebet, mimi-helyt megfeddék a bűnről, és látja, hogy gonoszsága kinyilatkozott, ottan odahagyja mind vallását, s mind prédikátorát.”

111 „Nyilván vagyon az, hogy semmi sokaság, gyülekezet együtt sokáig nem maradhat valami kötél nélkül, az ki őket összekapcsolja, mint az kőlábban nem maradhatnak meg az kövek egymáson, ha vagy vassal, vagy mésszel össze nem raggatod őket. Azonképpen az héjazata az lécen meg nem marad, ha vagy vasszeggel,

43

példát kibontva hajókról¹¹² beszélni. Más helyeken a pontosság érdekében katalógussze-rűen sorolja fel a prédikátor a korabeli szokásokat. Így magyarázza például a Sionban való kürtölést a híveknek: „Trombitáljatok Sionban. Miképpen minden nemzetség közt vannak valami bizonyos jelek, amelyekkel össze szokták a népet gyűjteni. Mint vagy tábla jár jár[!], vagy poroszló kiált, vagy valami deszkát kelepelnek, mint a rácok, oláhok, vagy hocját kiáltnak, mint a törökök, tat[árok], vagy harangoznak, mint mi köztünk, vagy trom-bitálnak, kürt[ölnek].”¹¹³

A püspök előszeretettel használ orvoshasonlatokat, a prédikációkba sző olyan szö-vegrészeket, melyek valamely betegség vagy gyógyítási mód leírására utalnak. A megkapó szöveghelyek közül az egyik beszédben a háború borzalmairól, a katonák elvonulása utáni éhségről és döghalálról szól Enyedi a bibliai textust szorosan követve. Sorai emellett arról tanúskodnak, hogy tisztában volt az egészségtelen táplálkozás egészségügyi konzekvenci-áival: „Az éhségnek idején pedig az ember nem válogathat a költségben és ételben, hanem amit kaphat, mindent felhord, sőt sok ocsmány és ártalmas dolgokat megeszik, hogy az sok

vagy valamivel oda nem szorítod. Ha pedig az megholt és elevenség nélkül való dolgok meg nem maradnak egymás mellett sokáig kötél nélkül, bizony az eleven és mozgó állatok inkább nem, mint az madarat, ha valahova be nem rekeszted, együtt nem lesznek sokáig. De nem illik, hogy ezt csak az külső és megtapasz-talható dolgok felől tudjad, hanem azok felől is, az kiket nem látsz. Mert arra adott Isten okosságot, hogy feljebb is emelkedjék az ember, ne mindenkor viseltessék csak az érzékenységtől. Mivelhogy azért látod, hogy az tapasztalható dolgoknak gyülekezetiben szükség valami kötél. Mint hogy látod azt, hogy az emberek között vagyon társaság és gyülekezet és egymás mellett való megmaradás, tehát bizony szükséges, hogy va-lami kötél legyen, az ki őket egymás mellett tartja és nem engedi, hogy elszéledjenek, egymástól elszakadoz-zanak. De micsoda az kötél? Bizony nem kőfal, kivel bekerítik az várost, mert egy az, hogy sok helyen nin-csen kerítése az városnak, de vagyon gyülekezet. Más az, hogy igen erőtlen kötél volna az, mert az ember a kőfalnak vagy az kapuján kimehet, vagy az tetején kihághat. Micsoda tartja tehát együtt őket, hogy ilyen eleven állatok lévén mint egy ketrecben együtt lakjanak? Nem egyéb, hanem az törvény, rendtartások és végezések. Ez a kötél, mely az embereket egy társaságban tartja.” 1. beszéd, K2, 2 (3v).

112 „Második példa vétetik az hajókról: Íme, az hajók noha ilyen nagyon s sebes szelektől etc. Ez hasonla-tosságnak illendő voltát főképpen érthetik meg azok, az kik az tengerhez közel laknak, avagy azon jártak.

Azok tudják, minemű azoknak bagy voltuk és mehezségük. Ha távol látod, némelyek olyanok, mint egy vár, ha az számtalan sok terhet meglátod, elálmélkodol raj[ta]. Második dolog az, min csudálkozhatik az ember az nagy sebesség, mely meg hihetetlen gyorsasággal ragadtatik az szélből. De az ilyen nehéz terhek-kel megrakott hajókat, kiket az sebes szél nemkülömben, mint egy ellőtt nyilat ragad, egy kis darab deszka igazgat, ki által az kormányos mester szinte oda viszi az hova akarja. Csudálatos dolog pedig az, hogy ilyen nagy állat és ilyen nagy erő mind az szelekben vagyon, az kis kormánynak szavát fogadja és az mit akar, azt cselekedi. Ez ez nyilván megmutatja, hogy minden elhiheti; nyilván az nyelv felől is hogy noha nem nagy tag, de azért az testet úgy igazgatja, az mint akarja.” 6. beszéd, K2, 31r (57)–31v (58).

113 46. beszéd, K4, 45v. Megragadja itt az alkalmat a polemizálásra, egyből nem egy, de két ellenféllel vitat-kozva, racionális és praktikus érveket hozva fel a harang használata mellett. Így folytatja ugyanis a gondolat-menetet: „Innen tanuljuk meg, mely mód nélkül való szentségeket akartak azok mutatni, kik a harangokat és harangozásokat kárhoztatták. Mert mindenkkor volt az Isten népe között valami jel, akivel összegyűjtötték a népet. Az a jel akárminemű legyen, nincsen abban semmi, akár trombita, akár kiáltás, akár harangszó, s akár-micsoda legyen. Mert hogy azt mondják, hogy pápa találmánya, ámbár az legyen, de a jeladásért nem meg-vető, csak ne kövessük mi azt a babonát benne, amelyet ők.” Uo.

44

nyavalyák és testbeli nedvességeknek megveszése miatt a döghalál támad.”¹¹⁴ A 37. be-szédben magát Istent hasonlítja a doktorhoz. Az Isten-orvos hasonlatot, a Christus Medicus-jellegű motívum¹¹⁵ érdekes és unitárius szempontból érthető felhasználását egy a kételkedőket dorgáló bekezdésben találjuk:

„Minthogy ez mostani példa kérdéshez illendő példával éljek: Ha valamely paraszt ember ítélné és kárhoztatná az orvosdoktort, hogy a betegen tegnap eret vágott, s ma nem vág, és azon búsulna, hogy ma nem füröszti meg, hanem holnap, és akkor nem, mikor adott purgatiót neki. Méltó volna az ilyen ember kárhoztatásra, mert nem ő az orvos, és nem érti a betegségnek természetét, sem nem tudja a gyógyításnak módját. Azért bízza arra, aki ért hozzá, és ne bosszankodjék reá, ha nem érti a cselekedetnek okait. Szinte ezenképpen a gonosz, fertelmes életű ember, beteg, nem testében, hanem lelkében, kinek orvosa nem a borbély, hanem csak az Úr Isten, az ő szolgái, beszéde, és Szentlelke által. Immár jól tudja Ő Szent Felsége, mikor kell a gyógyításhoz kezdeni, mikor kell purgatiót neki adni, mikor kell a holt tetemet belőle kimetszeni. Mi ahhoz nem értünk, és nem tudunk semmit, mi ítéljünk hát az Ő Szent Felsége cselekedetét, hagyjuk reá az orvoslást, tudja Ő, mikor ért meg a kelevény, mikor kell megfakasztani, mikor kell megporozni.”¹¹⁶

A 169. beszédben a piócák használatáról szól. A metaforát a zsidó-magyar párhuzam kap-csán említi meg a prédikátor. Az istentelen, kegyetlen fejedelmekről ír, akik minden látszat ellenére az Úr szolgái. Ám ha az Isten akaratát figyelmen kívül hagyva eltúlozzák az Úr népére kirótt büntetés mértékét, őket is megbünteti, elpusztítja:

„Az orvosdoktorok szoktak az beteg emberre nadályt ragasztani, hogy az vért az testből, erekből szíja. De ez cselekedetiben sokkal külömb az orvosnak tanácsa és az nadálynak.

Mert az orvos az felettébb való és ártalmas vért akarja kiszítatni az testből, az nadály pedig szíja az vért az ő maga táplálásáért és hasznáért, hogy magát tartsa. Az miképp azért az orvos tudván az nadálynak természetit, hogy vérszipó, ez állatnak természetit fordítja jó haszonra. Azonképpen az Isten is látván és tudván némely kegyetlen nemzetségnek az ő tulajdonságát, azoknak dühösségeket fordítja az gonosz és vétkes embereknek megbünte-tésére. De miképpen az nadály nem azért szíja az vért, hogy az orvos tanácsa beteljesedjék, és az beteg meggyógyuljon, azonképpen gyakorta az kegyetlen emberek nem azért

114 62. beszéd, K4, 102v.

115 A motívummal kapcsolatban ld. pl.: David KNIPP, ’Christus Medicus’ in der frühchristlischen Sarkophagskulptur. Ikonographische Studien der Sepulkralkunst des späten vierten Jarhhundert, Leiden–

Boston–Köln, Brill, 1998. Valamint: Johann Anselm STEIGER, Medizinische Theologie: Christus medicus und theologia medicinalis bei Martin Luther und im Luthertum der Barockzeit, Leiden, Brill, 2005.

116 37. beszéd, K4, 3v–4r.

45

zák az embereket, hogy ők az Isten akaratját teljesítsék be, hanem hogy az ő gonosz kíván-ságuknak eleget tehessenek. Azért minthogy az orvos nem tartozik véle, hogy az nadálynak fizessen azért, hogy az gonosz vért kiszítta, azonképpen az Úr nem tartozik véle, hogy az kegyetlen hóhérokat szeresse és oltalmazza, hanem ez ellen, mint ha az nadály felettébb kiszíja az vért, és az beteget megnehezíti, az orvos méltán haragszik reá, azonképpen az kegyetlenek, ha az célt meghaladják az nyomorgatásban, és az ő gonosz indulatjukat köve-tik, és azt akarják beteljesíteni, az Úr méltán haraghatik reájuk és megbüntetheti [őket].”¹¹⁷

A következő példában Enyedi a fejedelemséget a testhez, a különböző rendeket, polgárokat pedig egyes szervekhez hasonlítja. Érdekessége, hogy a fejedelemkritikát a vizualizálás eszközével erősít meg: „Nem lehet pedig veszedelmesb pártolás, hasonlás, mint mikor az fejedelmet meggyűlölvén az ország, idegen urától, mert az fejedelem az főhöz, az község az tagokhoz hasonlíttatik. De miképpen ha az kéz nem munkálkodik, az láb az testet nem hordozza, az gyomor nem főz, az máj epét nem csinál, az erek az vért széjjel nem osztják, meg kell az főnek is erőtelenedni, aszni, száradni.”¹¹⁸ Ez a legkidolgozottabb testhasonlat a korpuszban. Bár gyakran használt motívumról beszélünk, érdekes összhangba hozható azokkal a fejedelemképekkel, ahol a fej, az uralkodó, nem pedig a testrészek irányítanak, és egyes részek eltávolítása a test működésének védelme szempontjából szükséges lehet.

Enyedi megjelenítése, a fejedelemségnek érzéki test képében való ábrázolása ezt a metafo-rát is egyéni, és nem pozitív színezettel látja el.

Gyakran utal a püspök a korabeli babonaságokra is.¹¹⁹ Boszorkányok és ördöngős diákok¹²⁰ tűnnek fel itt-ott a szövegekben. Néha érdekes módon egyik változatban boszor-kány, míg a másikban a garabonciás diák szerepel. De van, hogy együtt emlegeti őket a

117 169. beszéd, K5, 15r–15v.

118 35. beszéd, K3, 12v–13r.

119 Enyedi és a beszédeit használó prédikátorok is rossz szemmel tekintettek a babonaságra és boszorkányos praktikákra. Ezekből sok lassanként feledésbe is merült. Ezt igazolja például Petrovay Miklós énekeskönyve, melyben többek között Enyedi György széphistóriája is szerepel, a hátsó táblájára belsején két mágikus amu-lett, a sator-akrosztichon és egy abrakadabra-háromszög rajza található. A másoló a következőket fűzi az amulettekhez: „Az, ki mindent tud, mondja meg ezt, mire való”, „Ember lesz, aki ez két regulának erejét és hasznát meg tudja oldani. De mi haszna látni s hasznát nem tudni?” Lelőhelye: Academia III. Jelzete: 1562.

Az idézett sorok a hátsó tábla belső oldalán olvashatók.

120 A 45. beszédben hosszabb fejtegetésbe is kezd a jégeső, a garabonciás és Isten kapcsolatáról: „Két rendbeli emberek, akiken nem fog a büntetés, azok, akik gondolják ugyan valami okát a büntetésnek, de nem az igaz okát, hanem valami eszközre kenik, és nem tudják feljebb emelni elméjüket, hanem csak itt alatt akadnak meg. Mert akik azt mondják, hogy csak a felhőkből esik a kőeső, az idő járása, avagy azt mondják, hogy a garabonciások dolga [...] Dices. Ha az isten engedelméből és akaratjából csinálja a háborút a garabonciás, hát miért égetik és büntetik meg? [...] Vaj igenis méltó az ilyen a halálra. Mert 1. mikor az Isten őtet az örök boldogságra teremtette, és az ördögnek utána tette, ő az Isten rendelése ellen örök kárhozatra adja magát, és az Isten hadnagysága alól, serege közül a hitetlenek seregébe áll, és az ördögnek szolgájává teszi magát. 2.

Noha ő az Isten akaratját cselekedi és tölti be, de ő azt ingyen sem tudja, és semmit nem néz arra, hanem ő

46

prédikátor.¹²¹ Bár Enyedi elítéli a babonaságot és minden mágikus és ördöginek tűnő tevé-kenység ellen nyíltan kikel, már Kanyaró megjegyzi róla, hogy Enyedi kortársaival együtt hitt az ördögök létezésében. ¹²² Nem csupán az ördögökben, de az angyalokban is. Az an-gyalokat és ördögöket mutatja be többek között a 41. beszédben, ahol kategorizálja is őket a test és lélek kapcsolatát boncolgatva a „test nélküli állatok” felsorolásánál.¹²³

In document Eötvös Loránd Tudományegyetem (Pldal 38-46)