Hogyan hat az irodalom?

"Ment-e a könyvek által a világ elébh?" - kérdezte 1844-ben Vörös­

marty éppen egy könyvtár megnyitása alkalmával. A sokféle válasz kö- - zül Lukácsét idézzük: "Ha valaki egyszer közülünk politikailag állást fog- lal egy kérdésben, ki tudná megmondani, hogy ebben Homérosznak, Shakespeare-nek vagy Tolsztojnak mennyi szerepe van?"

Kamarás István: Olvasás a változó világban. = A Könyv, 1973.3.sz.

Illyés Gyula ezt Írja a Franciaországi változatokban (Szives kala­

uz. Szépirodalmi Kiadó, Bp. 1966. 407.1.): "Emiatt önkénytelenül magam is egyszerű igazmondó és elnéző leszek, akár egy kitűnő mü olvasása közben. Öntudatlanul megfogadom, hogy jobb életet kezdek. Megvigasz-- tal, hogy a mesterséget tudó iró mégis mennyit elérhet. Az igazi fela­

dat, hogy olvasóinkat besorozhassuk, beinvitálhassuk regényalakjaink közé - egész életük tartamára. Ma sem fér a fejembe, vagy ha belefér, földre nyom az a gondolat, hogy valaki csirkefogó tud lenni, ha valaha olvasta a Háború és békét." Illyést máshol is foglalkoztatja ez a problé­

ma. Esszéi egyikében gyermekkori visszaemlékezésként írja meg, hogy városi gimnáziumba kerülvén, mennyire hitt abban, hogy a Toldit csak elolvasni kell és kezünkben van minden emberséges magatartás kulcsa,

és mennyire csalódott. Aranyt ’’ szegényt** mennyire sajnálta, amikor

dalom hatástipusai között vizsgálatunkban igen jelentékeny helyet fog­

lalnak el azok a válaszok, melyeket az etikai érzelmek, etikai nor­

mák és értékek keresésének és reagálásának csoportjába sorolhatunk.

Lukács azt Írja: ” Ezért szükséges megállapítanunk, hogy a mű­

vészet előidézte katartikus válság a befogadóban az élet milyen konstel­

lációinak leglényegesebb vonásait tükrözi vissza. Az életben ilyenkor mindig etikai problémáról van szó, és ezért az esztétikai élmény tar­

talmi magvát is ennek kell szolgáltatnia.: (Lukács György, Az esztéti­

kum sajátossága. I.k. Akadémiai Kiadó, Bp. 1965.760.)

De ez a hatás, az érzelmi azonosulás a műalkotás ” jó” -jával, persze egyáltalán nem jelenti, hogy a mü az olvasó embert cselekvő

” jó” emberré tette vagy teszi. Lukács müvében nagyon meggyőzően fejti ki azt a hatásmechanizmust, amit a művészet a befogadóra tesz.

A befogadói-müélvezői magatartás sajátja, hogy közben az olvasó vi­

szonylagosan eltávolodik az élet közvetlen és közvetett összefüggései­

től, elszabadul tőle, hogy átmenetileg teljesen elmerüljön az élet egy konkrét aspektusának szemléletében, amely a világot bizonyos szem­

szögből adódó, döntő meghatározások intenzív totalitásának ábrázolja.

A művészi befogadás olyan szituáció, amikor az állandóan cse­

lekvésre kényszerülő ember átmenetileg felfüggesztheti a konkrét cse­

lekvésre vonatkozó döntést. Ebben a szituációban módja és lehetősé­ pozitívval való azonosulás, egyáltalán nem jelentenek egyben azonos po­

zitív döntést is. A mü hatása csak hasonló behatások egész sora kö­

vetkeztében mutathat látható magatartásbeli és kulturális változásokat.

Es csak ha ez a hatás kielégítően megerősödött, következnek belőle konkrét megváltozott célkitűzések.

Az irodalomnak mint a szó eszközével dolgozó specifikus művé­

szetnek a többi művészethez viszonyítva specifikusabb vonása a hatás etikaibb jellege.

Innen az erős kapcsolat az irodalom és a magatartás normatív szférái között. Ez meg is fogalmazódik még oly kevéssé tudatos (fa­

lusi) olvasórétegnél is, mint ahol vizsgálatunkat lefolytattuk: ’’ Tanulni belőle azt, hogy hasonló helyzetekben hogyan kell cselekedni.

H.Sas Judit: Emberek és könyvek.

Bp. Akadémiai K. 1968. 57-59.1.

Ha az irodalomban valóban az emberi teljesség szuggesztiv pél­

dái, formái és szimbólumai rejlenek, akkor miért nincs látszata a mindennapi életben, a társadalmi gyakorlatban e rendkívüli erők ha­

tásának? Az irodalom extenziv fejlődése következtében egyre több em­

berhez jut el az irodalmi müvek egyre szélesebb választéka. Miért nem kézzelfoghatóbb azonban ennek az egyre több, s egyre gazdagabb irodalomnak a hatása az ember életében, szemléletében, cselekedetei­

ben? Miért lehet olyan elterjedt vélemény az, hogy az irodalom a szó­

rakoztatóipar egyik fontos alegysége, s hogy társadalmi hatása elenyé­

sző, nem figyelemre méltó? S milyen alapon mondhatjuk mi ezzel szem vagy remekbe sikerült lírai vers hatása alatt intenzivebben, gazda­

gabban érzünk s gondolkodunk, mint hétköznapjainkban; élménnyé vál­

nak bennünk az élet ellentmondásai, megvilágosodnak az emberi sors megmaradni, hogy aztán visszasüllyedjünk, visszazökkenjünk mindenna­

pi létünk alacsonyabb intenzitású, szűk emberségű világába.^ Az irodal­

mi mü csak létrehozni képes bennünk a magas szintű emberi élményt, létélményt: tartósítani képtelen, erre nincsenek eszközei. Olyan az irodalom s általában a művészet, mint a tudomány volt az^ipari for- ^ radalom előtt: nincs technológiája, s igy a benne levő lehetőségeknek, energiáknak csak elenyésző töredékét képes átvinni a gyakorlati életbe.

Jegyezzük azonban máris meg, hogy: szerencsére. Mert ha meg­

volna ez a képessége is, ha volna az általa kiváltott hatást tartósitó- technológiája is, akkor félelmetes hatalommá nőne. Akkor a világiro­

dalom remekeinek olyan gyógyító és roncsoló hatása volna, mint a kobaltágyúnak; ólomboritásban kellene tartani őket, nehogy túlságosan is erősen hassanak, s azoknak, akik állandóan az irodalommal fog­

lalkoznak, az irodalomtanároknak és az irodalomkritikusoknak magas veszélyességi pótlék járna. Mert képzeljük csak el, hogy mi történne akkor, ha az emberek tartósan és állandóan az emberi lét tragikus el­

lentmondásainak azzal a kínzó tudatával, azokkal a már-már elviselhe­

tetlen nosztalgiákkal, azokkal a világalakitó és prométheuszi vágyakkal, az emberiség egész múltjának azzal a terhével és gazdagságával, a mindent tudni, megérteni akarásnak azzal a szenvedélyével, az élet ve­

szélyeinek és reménységeinek azokkal a kétségeivel és diadalérzeteivel

élnének, ami a világirodalom remekműveiből sugárzik felénk: az Anti­

goné-bői, a Hamlet-ből és a Faust-bői, a Don Quijoté-ból, a Blin és bllnhődésből és a Száz év magány-bői, Baudelaire, Benn vagy Ady ver­

seiből, s hogy ne csak az irodalomról szóljunk: ami Beethoven szim­

fóniáiból és Bartók Concertójából, Michelangelo, Goya vagy Picasso ké­

peiről sugárzik felénk. Vagyis itt, ezen a ponton, az esztétikai és em­

beri hatás intenzitásában aligha fejlődhet, s leginkább egyelőre nem is kell továbbfejlődnie az irodalomnak. Mert az emberi teljességnek, tel­

jességigénynek olyan magas szintjét sugározza, amivel még ma is csak igen óvatosan, csak igen kis adagokban tudunk mit kezdeni. Am épp e tátongó lir, épp ez a feszültség teszi lehetővé azt, hogy az irodalom, bár egymást követő remekművei esztétikai értékben - tudomásunk sze­

rint - nem fejlődnek, mégis nélkülözhetetlen szerepet játsszék az em­

ber és a társadalom fejlődésében.

Hankiss Elemér: Érték és társa­

dalom. Bp. Magvető 1977.163-165.1.

4.2.2 Van-e szerepük a tudatos igényeknek