Tracey
R
icsi váltakozó munkahelyeken dolgozott, minden előmenetel nélkül. Nem volt verseny-képes anyagból formálva és túlságosan is jó személy volt, hogy sikeres legyen. Végül a Smokey Joe bárban kötött ki Stamford és Darien határán, mint asztalleszedő pincér Ott találkozott egy ígéretes leányzóval, Tracey-vel. Tracey-nek jó állása volt software analizáló-ként egy komputer szolgálati cégnél. Stamford városban lakott egy kétcsaládos házban, ahol a földszinti lakás az övé volt és édesapjáé az emelet.Két hálószobája volt és magához hívta Ricsit, hogy aludjon nála. Tracey a második hálószobát lomtárnak használta, felgyülemlett dolgainak és haszontalan vackainak, amíg Ricsi keskeny ágyának a szélén szorongott.
Tracey elvált édesanyja a nagymamával lakott Orlandó, Floridában, egy kicsiny házban. Tracey egyszer lejött, hogy meglátogassa őket és Ricsivel elmentünk őket megnézni.
Kedvesen indult a találkozó, a mama egy financiális cégnél dolgozott és mindenki remélte, hogy Ricsi és Tracey frigyre lépnek és unoka is lesz.
Edit küldött ékszereiből egy gyémánt fülbevalót és aranygyűrűt Tracey-nek és a leány elfogadta, mintha Ricsi vette volna az ajándékot.
Következő évben Ricsi és Tracey nálunk szálltak meg és alkalmunk adódott, hogy egy keveset elbeszélgessünk. Lehetőséget láttam, hogy Tracey megkönnyíti anyagi terhemet, hogy támogassam a fiam, de alaposan rendreutasított, amikor óvatosan célozni mertem rá.
– Sir, Ricsi mégis csak az ön fia.
Rendben, ezt megértettem, de miért fizessek havi 850 dollár lakbért Rolfnak egy szobáért, ha a fiam nem is lakik ott. Szeptemberben felrepültem Connecticutba és kibéreltünk egy raktárhelyiséget Ricsi dolgaink és Rolf házából átvittük bútorait a raktárba.
Erről Tracey-nek nem kellett tudnia és nem is mondtuk meg neki. Fényes vacsorát fizettem nekik egy népszerű yuppie étteremben a Post Road úton, Darienben. Tracey választotta ki a helyet és biztosra ment, hogy a legköltségesebb legyen. A számla hármunknak kétszázharminc dollárra jött ki, de ez rendben lett volna, ha Tracey jó oldalára kerülök. Tracey csinos fizetést kapott és ennek megfelelően igen költséges nőnek bizonyult. Zsákszámra költötte a pénz sminkre és más szépségápoló szerekre.
Ne olyan sietve, Ricsi nem tudott titkot tartani és ahogy Tracey rájött, hogy Ricsinek többet nincs albérlete, kiadta a fiam útját. Egy rettenetesen hideg karácsony előtti napon és Ricsi súlyos tüdőgyulladást kapott, két nappal azelőtt, hogy a nő kirúgta. Fertelmesen gonosz és aljas kegyetlenség, és mi azonnal táviratilag küldtünk repülőjegyet a fiúnknak le Tampába.
Kocsiját Rolf behajtóján hagyta és lejött, hogy velünk lakjon.
Mire megérkezett, már a halál szélén állt. Tracey-t, ez a dagadt fél zsidó fél szlovák szukát nem érdekelte gonoszságának következménye. Az ország íratlan törvénye szerint, csak a saját érdekeit nézte.
Ricsit lassan visszahoztuk az életbe. Hathéttel később, Valentina napra már pénzt követelt tőlünk, hogy ajándékot vegyen Tracey-nek.
– Apu, – mondta a fiam, – ha nem adsz pénzt, ezt a haragomat már a sírba fogom vinni magammal.
Tehát így, ha egy férfi szerelemben van, az szerelemben van, és odaadtam a pénzt.
Megvette az ajándékot és elhajtott Orlandóba, ahol Tracey a nagymamáját látogatta.
A nagymamánál Ricsi ott találta Cliff-t, egy hatalmas teremtű floridai bunkót, Tracey középiskolai éveiből, és mint egy kivert kutya, farkát lába közé húzva vissza kellett vonulnia.
Néhány hónappal később, Tracey-nek esedékes lett egy ötezer dolláros ingatlanadó kifizetése a Stamford házon, amit édesapjával közösen tulajdonoltak és Tracey feltelefonálta a fiamat.
– Apád ki kellene, hogy fizesse az ingatlanadót, elvégre három évig ingyen nálam laktál, minden lakbérfizetés nélkül.
Nem fizettem ki az összeget és Tracey kidobta Ricsi dolgait az utcára, köztük egy értékes fényképezőgépet és tiszta új ruhákat és egy télikabátot.
Tracey kimutatta a foga fehérjét, és hogy undorító arroganciájának és aljasságának határa nincs. A vastagnyakú Floridai bunkó feljött Connecticutba, amiről Ricsi nem tudott és Tracey születésnapját beállított hozzá egy nagy csokor piros rózsával. A vastagnyakú barátságosan üdvözölte Ricsit. Nyilvánvalóan használni akarta, hogy a helybeliekkel kiépítse kapcsolatait.
Akkorra már Ricsinek megvolt a Darieni öröklakása és megjött az esze. A születésnapi galiba volt az utolsó szalmaszál, ami eltörte a teve hátát. Soha többet nem próbálta helyre-állítani Tracey-vel a barátságot.
*
R
icsi vizsgát tett le és munkát kapott a Népszámlálási Irodában. Sikere bizonyíték volt, ha valaki alkalmat adott neki, lelkiismeretes és szorgalmas alkalmazott lett belőle. Néha elmentem vele és nem volt könnyű a munkakör. Sokan nem akartak nyilvántartásba kerülni és egyenesen ellenségesen viselkedtek. Nem nyitottak ajtó és a sörétes puska csövével húzták félre a függönyt az ablakon.Gimnáziumi érettségim ötvenedik évfordulója közelgett és megvettem a repülő -jegyeket és szobát foglaltam a Benczúr hotelben Budapesten. Tíz nappal utazásom előtt a Darieni Lakásbizottság telefonált, hogy ránk került a sor egy öröklakás megvásárlásához a Clock Hill Homes nevű, alacsony jövedelmű lakóparkban.
Nyolc éve voltunk a várakozók listáján és ez egy olyan alkalom volt, amit nem tudtam kihagyni. Közöltem a Lakásbizottság felelős tisztviselőnőjével, hogy készen állunk megvenni a lakást.
– Eladta már a házát Floridában? – kérdezte a hölgy.
– Még nem, amikor utoljára beszéltünk, azt tetszett jelezni, hogy még sokan vannak a listán előttünk.
– Fel van téve eladásra?
– Nem, csak tíz perccel ezelőtt tetszett hívni.
– Nem veheti meg a lakást, hacsak nem költözik, és nem lakik a megvett lakásban.
– A fiam fog ott lakni, és együtt adtuk be a kérvényünket.
– Akkor a fia kell, hogy legyen a jogos tulajdonos.
– Semmi probléma.
– Fel kell, hogy terjessze hozzánk három évre visszamenőleg jövedelemadó be-vallásait, hogy jövedelme nem lépi túl a megszabott felső határt.
– Olyan alacsony a jövedelme, hogy évek óta nem tölt ki adóbevallást.
– Tehát akkor maguk nem felelnek meg a követelményeknek. Értesíteni fogjuk a következőt a listán. Ezek a lakások nem gazdag családok kellemetlen gyerekeinek vannak, akiket ki akarnak tenni otthonról.
– Mi vagyunk a következők a listán. Ügyvéded fogadok és megtámadom döntését.
– Rendben, én is értesítem a városi ügyvédet, hogy telefonáljon önnek és beszéljék
Micsoda akadékoskodó és rosszindulatú vén dög, füstölögtem magamban. Rosszabb, mint bármi kommunista párttitkár a magyar államvédelmi hatóságtól.
Egy nappal később az ügyvéd felhívott és megegyeztünk, hogy mivel a fiam rajta volt a listán, joga van a megengedhető öröklakáshoz. Bizonyos határ alatti kevés jövedelműeknek nem kellett adóbevallást kitöltenie és az a mi dolgunk, hogyan finanszírozzuk a vásárlást.
Ebbe a városnak semmi beleszólása nem lehetett.
Felvettük Bruce Hill urat, egy Darieni ügyvédet, akit volt szomszédunk a Pleasant Street utcában ajánlott és június közepére tűztük ki az ingatlanvéglegesítés dátumát, két héttel Budapestre tervezett utamról való visszatérésem utánra. Átutaltattam a vételárat ügyvédünk foglalószámlájára. Két hosszú lejáratú betétet is fel kellett bontanom és háromezer dollárt veszítettem a korai kivételi büntetéseken. Megérte, készen álltunk, hogy átvegyük az ingatlan tulajdonjogát, hogy legyen a fiamnak hol laknia élete végéig.
*
I
dőközben eljött az idő, hogy utazzak Budapestre. Délután öt órakor kellett beszállnom egy gépre a Tampa repülőtéren és késő esti járatra cserélnem Detroitban, Varsó Lengyelország felé és onnan tovább Budapestre, ifjúságom városába, egy másik repülőn.Sajnos nem így alakult a helyzet. Az United Airlines gép, ami Chicagóból jött volna le Tampába órákat késett és semmi tájékoztatást nem adtak, hogy meddig tart a késlekedés.
Egyelőre bőségesen maradt tartalék időm várni és türelmesen üldögéltem a beszállási kapu közelében. Tapasztaltabb utasok már cseréltek másik repülőre, de a repülőtársaság alkalma-zottja megnyugtatott, hogy van idő bőven és hamarosan itt lesz a gépünk, és semmi okom az aggodalomra, hogy nem érem el a csatlakozást.
Végre a gép megérkezett Chicagóból, de valami mechanikai probléma volt vele. Két technikus lejött Detroitból és próbálták megjavítani minden siker nélkül. Este tíz óra felé bejelentették, hogy a járat elmarad. Lehetetlen volt, hogy elérjem kapcsolásomat Varsó felé.
Akkor még nem volt mobil telefonom és fél óráig tartott, amíg találtam egy fizetős telefon-fülkét és felhívtam Editet.
– Még mindig itt vagyok Tampában, – mondtam, – lehet, hogy Detroitban kell aludnom és a holnapi járattal kell majd Varsóba repülnöm. Fogalmam sincs, hogy mit tegyek.
– A te döntésed, – felelte a feleségem.
Az én döntésem volt valóban. Lemondtam az utat és egy limuzinnal hazamentem, New Port Richeybe. A repülőjegy árát visszatérítették, de az előre kifizetett hotelköltség teljesen elveszett. Hogy néhány dollárt megtakarítsak, le nem mondható szobát vettem ki és ráment ötszáz dollárom.
Ötvenéves érettségi találkozónk egyszer egy életben adódó alkalom volt. Sajnálatos veszteség, hogy együtt ünnepeljük sikeres és híres emberré lett osztálytársaimmal és régi barátaimmal. Elátkoztam az United Airlines légitársaságot és pénzharácsoló politikájukat.
Soha többet nem fogom használni őket.
Időközben fel kellett mennünk Connecticutba az öröklakáson történő ingatlaneladás véglegesítésre. Rogyásig megpakoltuk a kocsit a dolgainkkal, amit fel akartunk vinni és lehajtottuk a közel 1,800 kilométeres utat.
Ricsi nem akart velünk jönni és két nappal korábban kivittük a repülőtérre és feltettük a New Yorkba menő gépre. Ricsi Traceynél aludt három éjszakát és megállapodtunk egy költöztető céggel, hogy ingóságait és bútorjait átvigyék a bérelt raktárból az öröklakásba.
A hosszú autóút után szobát béreltünk a Best Western hotelben, Stamfordon. Ez volt a lehető legrosszabb hely, ahol valaha is aludtam Amerikában. Koszos szoba, indiai tulajdono-sok és több száz zajos és faragatlan távolsági kamionsofőr, akik éjfélig ittak és randalíroztak a parkolóban.
Leckémet megtanultam, hogy a reptéren nem volt telefonom és vettem egy Tracfone márkájú mobil telefont. Az úton végig tartottuk a kapcsolatot Bruce Hill ügyvédünkkel és Ricsivel. Az ingatlanvéglegesítés délután háromra lett kitűzve és félhárom fele, útban ügyvé-dünk irodája felé telefonhívást kaptunk tőle.
– Mr. Serfőző, – kezdte, – egy kis gikszer merült fel. A véglegesítést határozatlan időre el kell halasztanunk. Az eladó képtelen teher nélküli tulajdonjogot igazolni, amit el tudnánk fogadni. Sajnálom, de nem tehetünk semmit. Majd tudatom, ha új dátumot tűzhetünk ki a véglegesítésre. A pénzt visszautaltatom az ügyvédi foglaló számlámról az ön Wells Fargo bank kontójára.
Erre nem volt mit válaszolnom. Elhajtottunk az öröklakáshoz és a Bowlen család számos tagját ott találtuk a házban. Talán még harminc perc volt a véglegesítés előre meg-egyezett idejéhez és a lakás tele volt dobozokkal, becsomagolatlan dolgokkal és bútorokkal.
– Mikor szándékoznak kiköltözni? – néztem rájuk szigorúan. – Költöztetőink holnap érkeznek és más helyünk nincs, ahova letehessük dolgainkat. Hogyan gondolták a dolgot? Mi a probléma a jogtulajdonnal?
Egy nőszemély, később megtudtam a nevét, Caroline a konyhaasztalnál ült és nagy kényelmesen szortírozta a fazekakat és az edényeket, mérgesen visszanézett rám és testvére Johnny felé fordult.
– Ki ez az alak?
– Ez az ember a pénzzel – felelte Johnny. Vele már beszéltem párszor telefonon és Johnny tudta, hogy ki vagyok.
– Ki tudnának legalább egy szobát üríteni, – kérdeztem légy belátással hangon. – Ahova le tudjuk tenni a fiam dolgait és ahol elalhat, amíg a tulajdonjog tisztázódik. Mi visszamegyünk Floridába és értesítsenek telefonon, amikor készen állnak és újra kitűzhetjük az ingatlanátírás napját.
– Néhány nap az egész, – felelte Johnny békítő modorban, ami kissé szokatlan volt tőle és folytatta. – A lakás mind a két szülőnk nevén volt és anyánk már tíz évvel ezelőtt meghalt. A birtokjog soha nem lett tisztázva a közjegyzőnél. Anyánk a lakást férjére és összes gyerekükre hagyta. Azt hittem, hogy apu volt az egyedüli tulajdonos, de nem. Most mindegyi-künknek alá kell írni az eladási szerződést, hogy az ön biztosítója elfogadja a tulajdonjogot és igazolást tudjon adni magának az ingatlanról.
– Hányan vannak? – kérdeztem megdöbbenten.
– Tizenegy gyerek, nagy Irish család – vigyorgott Johnny.
– Te Jó Isten, – sóhajtottam, – ezt miért nem mondta hamarabb. Megtakaríthattam volna a több ezer dolláros korai pénzkivétel büntetést és most kétszer kell fizetnem ügyvé-demet és a tulajdonjog biztosító céget.
– Sajnálom, – csóválta a fejét Johnny, – kérem, fogadja őszinte bocsánatkérésünket és jöjjenek vissza holnap. Holnapra sokkal többet tudunk.
Még egy éjszaka a ronda Best Western hotelben és másnap visszajöttünk és a házat teljesen üresen találtuk.
– Veszteségeik kártérítéséül itt maradhatnak lakbérfizetés nélkül, – magyarázta Johnny – amíg nem véglegesítünk. Természetesen az összes szolgáltatást át kell, hogy írassák a maguk nevére, mivel mi többet nem fizetjük a számlákat.
– Köszönöm, Johnny, – ráztam meg a legidősebb testvér kezét. – Ez nagyon szép volt magától. Tehát találkozunk, amikor meglesznek a tulajdonjog okmányaik és készen állnak az átírásra.