A
hétvégén mielőtt elkezdtem munkámat a Linden társaságnál odavittem egy fémlemez könyvespolcot az új irodámba, az 1051 Post Road úti épületben az összes mérnöki referencia könyveimmel és szakmabeli gyárak katalógusaival együtt. Szakkönyveim valóban jelentős és kiváló gyűjteményt jelentettek. Tizenkét éves fiam segített és nagyon tetszett neki Darien.Ebédeltünk a Post Corner Pizza étteremben és Ricsi csodálta, hogy ismernek a környéken és a város légköre lényegesen kedvesebb és barátságosabb, mint amilyen a fehér fizikai munkás Mahopac városban.
Linden még két másik munkaerőt is felvett, akik fontos szerepet töltöttek be később életemben. Az egyik volt a 190 cm magas Osborne David, alapjában véve csak egy elektro-mos rajzoló, mindössze középiskolai végzettséggel és pöffeszkedő beképzelt hozzáállással. A másik, a talán 160 centiméter magas Trimpin Rudi, egy svájci születésű kiváló víz és csatorna mérnök és tervező.
Osborne erős dohányos volt és a mellettem lévő szobában ült. A füst átszivárgott hozzám és ki kellett nyitnom az ablakot. Rudi is szivarozott, de messze ült tőlem, bár gyakran bejött a szobámba és nyáladzva rágta örökké égő szivarjának végét. Egy nap egy fiatal nő jelent meg egy kisbabával a karján és Rudiért jött, hogy hazavigye. Rudi harminc évvel idősebnek látszott, mint a kismama és logikus feltételezés volt, ahogy dicsérni próbáltam a kisgyereket.
– Rudi, milyen aranyos kis unokád van.
– A leányom, – mosolygott Rudi, – és ez itt a feleségem, Liz.
– Oh, bocsánat, rettenetesen sajnálom, – veresedtem el, – kérem, nézzétek el téve-désemet.
– Semmi probléma, – mosolyogtak mind a ketten, – sokan mások feltételezik ugyan-azt.
Talán ügyetlen blamázs volt a kezdet, de hamar összebarátkoztunk Rudival és Lizzel és gyakran meglátogattuk egymást.
Ebédidő alatt Osborne általában szobájában maradt és politikai könyveket olvasott, főleg Churchillről és a Második Világháborúról. Nem tudom, hogy miért lelkesedett annyira a szövetségesek győzelméért, hiszen nem is volt zsidó. Talán lehetőségeket keresett, hogy engem letegyen, mivel magyar voltam, Hitler utolsó szövetségese. Feltehetően Osborne mindig helyezkedett, hogy a legjobb helyre álljon a siker érdekében, ami később be is bizonyosodott.
Temérdek érdekes munkánk volt és Osborne teljesen megdöbbent, hogy mennyire kiváló tervezőmérnök vagyok, de soha nem ismerte volna be, még magának sem. Osborne egy hamburgersütő kuktának a fia volt Brooklynból, minden gátlás nélkül, hogy átgázoljon azokon, akik elébe kerültek az anyagi sikerre vezető úton.
*
B
eadtam a derekam és 1985 nyarán engedtem Editnek. Édesanyja meghalt és Edit ragaszkodott, hogy apját meghívjuk hozzánk. Editnek komoly lelki problémái voltak apjával.Apja, szigorú fegyelmező és durva természetű ember, gyorsan odaütött és Edit állandóan szembeállt vele. A szigorú apa lehetett a fő ok, hogy Edit férjhez ment Karcsihoz, csak azért, hogy kikerüljön apja zsarnoksága alól.
Sándor Dénest meglátogattuk Udvarhelyen 1982-ben és az öreg pátriárka ezekkel a szavakkal fogadta Amerikából hazalátogató lányát.
– Nézz csak oda, hazajött a mexikói.
A megoldatlan apa és leánya közötti feszültség miatt Editnek problémája volt az itallal. Ha elkezdett inni, nem tudott megállni. Be kell, hogy ismerjem, kihasználtam gyenge-ségét, ahogy kapatos állapotban minden gátlását elvesztette és úgy viselkedett, mint egy őrült nimfomániás. Órákig szexeztünk és mindenfajta változatot kipróbáltuk.
Az apa túl öreg volt, hogy egyedül utazzon és Ottó, Edit korban második bátyja is vele jött. Dupla költség, de Otto jópofa barát volt és kiváló sógor. Tréfás ember volt és millió viccet tudott és mesélt. Soha nem állt szembe velem ellenségesen és soha nem sértett meg.
Lementünk az Atlantic City kaszinókhoz és jól szórakoztunk. Máskor levittem őket a World Trade Centerbe és megmutattam nekik New York belvárosát.
Sándor Dénes nagyapa meglepően agilis ember volt nyolcvanöt éves korához.
Kosárlabdázott velünk és az egész kertről összegereblyézte a lehullott leveleket. Edit saját otthonában volt és bátran beolvasott apjának.
– Na, látod te öreg feleségverő. Saját magamtól is sikerült nekem. Nem volt szüksé-gem a segítségedre.
– Rendben van, na, rendben, – válaszolt az öreg mérgesen és fenyegető pózba állt.
– Ha egy ujjal is hozzám nyúlsz, – állta Edit a sarat. – A férjem véres húscafatot csinál belőled.
Miután Sándor Dénes visszament Székelyudvarhelyre Edit soha többet nem ivott. Egy problémát megoldottam, de csináltam egy másikat. A gátlástalan szerelmeskedés kora sajnos véglegesen lejárt.
*
R
öviddel, hogy Sándor Dénes és Ottó visszamentek Erdélybe, Lulu és Salima jöttek hozzánk látogatóba Mahopacra. Lulu akkoriban szakított nős boyfriendjével és azt forgatta a fejében, hogy nálunk marad, amíg jó állást talál Amerikában, mint vegyészmérnök. Nem merte a kérdést nyíltan elém tárni, de Salima hisztérikus patáliát csapott, amikor ideje volt, hogy visszamenjenek Budapestre. Szó sem lehetett róla. Lulu kitúrt a Damjanich utcából és most tönkre akarta tenni a házasságomat és azt hitte, hogy eltűröm költséges szokásait, amit valami felfoghatatlan okokból úgy érzett, hogy megérdemel. Ennyire azért nem volt rövid az emlé-kezetem. Sajnáltam, hogy nem volt szerencséje a férfiakkal, de maga választotta őket valami rossz mérce szerint.Salima abban az időben csak tizenhat éves volt és szégyentelenül kiteregette kifejlődő szexualitását. Edit ok nélkül féltékeny lett, mert én mindig utáltam Salimát mert Ahmedra emlékeztetett. Később Salima állította, hogy pszichiáter problémái tőlem erednek, mert megtagadtam, hogy fizetem az iskoláit Amerikában, és hogy nem voltam hajlandó eltűrni visszataszítóan ocsmány természetét.
Ez így volt, ahogy volt és a végén kivittem őket a JFK repülőtérre, ahol Salima levá-gott még egy utolsó könnyes búcsúcirkuszt. Egész életemben próbáltam elkerülni a hozzájuk hasonló nőket és most pont a rokonaim próbálnak belefullasztani a bukott pancserek szegény-házi pöcegödrébe.
M
r. Linden kivitt a Chuck’s Steakhouse étterembe és tízezer dolláros bónuszt ajánlott és ötezer dolláros évi fizetésemelést. Remek ajánlat, de volt egy kitétel. Felelőssé tett, hogy tanítsam a fiatal mérnököket, gyakorlatilag a saját versenytársaimat. Egy csorda beképzelt fiatal amerikai oktatása nehéz és hálátlan feladatnak bizonyult minden körülmények között.Rettenetesen bosszantotta őket, hogy technikai tudásom lényegesen magasabban állt, mint az övék.
Ricsi befejezte a Fulmar Road Elemi iskolát és beírattuk a Mahopaci junior középiskolába, messze a város másik oldalán, kissé délre a tó körüli Lake Boulevard úttól.
Együtt kellett utazzon nálánál idősebb gyerekekkel és hamarosan problémái kezdődtek. A kölkök kipécézték Ricsi megrögzött mániákus betegségét és durván piszkálták. Ricsi próbálta, amit lehetett és segítségemmel a nyolcadik osztály után az osztályelsők közé emelkedett.
Az előmeneteli tanácsadó a legjobbak közé javasolta, az osztályba ahonnan a legjobb egyetemekre jutottak be a diákok. A legényke keményen igyekezett és próbált a kedvemben járni a legjobban, ahogy tudott.
Próbáltuk beíratni valamiféle iskolaidő utáni sport aktivitásba. A kötelező orvosi vizsgálat vért talált a vizeletében. Egy ostoba orvos javasolta, hogy katéterrel nézzék meg húgyvezetékét és hólyagját, hogy van-e valami komoly probléma. Szintén felfedezték, hogy fitymája túl szűk és berendelték egy altatást igénylő kórházi vesevizsgálatra és körülmetélési operációra. Aggódtunk a vér miatt a vizeletben és tudatlanok lévén belegyeztünk és bevittük a kórházba. Mondanom sem kell, hogy Ricsi halálra ijedt. Az orvos elaltatta és úgy búcsúzott el tőlünk, mintha meghalna. Egy második teszt nem mutatott semmi vért a vizeletben és fitymája máris laza lett és könnyen vissza tudta húzni.
Ennek ellenére az altatóorvos elaltatta a fiamat és megcsinálták a procedúrát. Mind a mai napig hiszem, hogy komoly pszichológia kárt tettek a fiamba. Az operáció után, mintha egy másik, kicserélt személy lett volna.
*
J
utalmul, hogy jó eredménnyel befejezte a junior középiskolát és kórházi tortúrájának ellensúlyozásaként, felajánlottam, hogy vakációra megyünk Magyarországra, hogy találkoz-zunk nővéremmel és leányával és végre lássam bátyámat és családját. Edit nem akart velünk jönni. Nem akart találkozni a bátyámmal.– Menjetek csak ti ketten, apád nagyon beteg és lehet, hogy ez az utolsó alkalom, hogy láthatod. Én itthon maradok.
Sajnálatosan én beleegyeztem és ez életem egyik legnagyobb tévedése volt.
Kapcsolatot alakítottunk ki Gusztávval, feleségével és gyerekeivel és nem érdemelték meg.
Szakadást okoztak az én családomban és önzők voltak és a saját anyagi érdekeiket nézték.
Nem volt közvetlen járat New Yorkból Budapestre és a Jordán légitársaságot használtuk Bécsbe. Terveztünk néhány napot eltölteni az osztrák fővárosban és utána a dunai szárnyashajón Budapestre.
Kis szobát béreltünk egy magánlakásban a Mariahilfer Strasse úton és felfedeztük a császárváros leghíresebb látványosságait. A Szt. István katedrálist, az óriáskereket a Práter parkban, a Schönbrunn kastélyt és a Belvedere parkot és Mozart házát, ami bele tudtunk szorítani háromnapos tartózkodásunkba.
Hiányzott a feleségem és Edit velük kellett volna, hogy jöjjön és együtt kellett volna megnéznünk a sok látnivalót. Kávéztunk és sört ittunk a Kärnterstrasse vásárló utcában és egy angolul beszélő nő társalgásba eredt velünk. Én mellékesen említettem, hogy másnap indulunk a szárnyashajóval Budapestre. A nő kihangsúlyozta, hogy mennyire nem szereti Budapestet és ott nincs semmi látnivaló.
Barátságos modorban váltunk el, legalábbis én azt hittem. Másnap reggel beszálltunk a hajóba és megindultunk. A nyílt vizet elérve a kapitány teljes gázzal beindította a kétezer lóerős motort és kiemelkedtünk a vízből és széles kakastoll vízáradatot húztunk magunk után.
A felségesen hatalmas folyó mind a két oldalán vadul áradt. Barna hullámok rohantak a derékig vízben álló ártéri fák között és az erő és a szabadság csodálatos érzése árasztott el minket.
Váratlanul, röviddel, ahogy elhagytuk a régi Pozsonyi várerődöt, a kapitány leállította a motort és mélységesen ijesztő csend ereszkedett le ránk.
– Telefonhívást kaptunk Bécsből, – jelentette be a kapitány a hangosbeszélőn. – Bomba van a hajón és azonnal el kell, hogy hagyjuk.
Hagyjuk el a hajót, hogyan; kormány nélkül sodródtunk a mértföld széles megvadult folyón. Nem sokára egy uszályhajó bukkant elő és lassan pöfögött Bécs felé, az ellenkező irányban és három hatalmas és mély széntartály hajót húzott maga után. Odasodródtunk az első tartályhajóhoz és a matrózok hozzákötötték szárnyas hajónkat az üres uszályhajó tornyo-sodó vasfalaihoz.
– Hagyjanak minden csomagot hátra, – menydörgött a kapitány, – csak személyes tárgyakat hozzanak magukkal. Bombaelhárító egységek át fogják vizsgálni a hajót és hatályta-lanítanak bármi pokolgépet. Tulajdonaikat visszakaphatják a Folyamrendőrségi kapitányság-nál Budapesten.
Mint valami ijedt és kicsiny hangyák átszálltunk a bolgár uszályra és hamarosan egy másik teherhajó jött Bécs felől. Megismételtük az átszállást, de nem tudtuk, hogy mi fog történni velünk és összebújva gubbasztottunk a teherhajó nyitott fedélzetén. A második hajó magyar tulajdonban volt és kikötöttünk Komáromban, félúton Bécs és Budapest között.
Gépfegyveres határőrök vettek körül a kikötőben és elvették útleveleinket. Ha ez az ország nem volt klinikailag paranoiás, akkor nem tudom, hogy ki. Némelyek elkezdték énekelni az amerikai himnuszt és megmondtam nekik, hogy hallgassanak. Semmi szükség nem volt, hogy provokáljuk a kommunistákat.
Két órával később egyenruhájának kabátján háromcsillagos vállpántjával egy százados jelent meg és visszahozta útleveleinket. – Egy autóbusz elviszi magukat Budapestre, – közöl-te, – ugyanoda, ahova a hajó vitte volna magukat eredetileg. Mindössze nyolc órás késéssel, és majd ott átesnek a vámvizsgálaton.
– Az a szemét osztrák ribanc a Kärnterstrasse utcában, – füstölögtem. – Nem lett volna szabad, hogy megmondjam neki, hogy a szárnyashajóval megyünk Budapestre. Ő csinálhatta az aljas telefonhívást a bombáról és azt hitte, hogy jó vicc. Remélem, hogy valamiféle komoly herpeszt vagy szifiliszt kap valamelyik közel keleti arab kliensétől, akivel védelem nélkül szexezik. Valóban elrontotta egyszer az életben adódó nosztalgia utamat.
*
A
folyami rendőrkapitányságon Gusztáv és Lulu és családjaik már nyolc órája vártak ránk.Bátyámmal való újratalálkozásom öt évet késett, amíg be nem fejezték algériai tartózko-dásukat és most szokatlan kedvességgel fogadtak. Feltehetően nagy hatással volt rájuk, hogy a Gellért szállóban béreltem szobát, kelet Európa egyik legelegánsabb és leghíresebb luxus-szállójában és gyógyfürdőjében. Akkoriban, a kommunista gazdaság utolsó éveiben az árak alacsonyan álltak és egy amerikai könnyen megengedhette.
Gyönyörű szobát kaptunk remek kilátással a Dunát áthidaló Szabadság hidra és régi Alma Mater iskolámra, a Budapesti Műszaki Egyetemre. Minden bizonnyal gazdag és sikeres amerikainak látszottam. Gusztáv zsidó munkatársai nem tudták elhinni, hogy fajtájukon kívül másnak is sikerülhetett és rosszmájú megjegyzést tettek.
– Tizennégy évig gyűjtögethette a filléreit, hogy meg tudja engedni a Gellértet és, hogy dicsekedhessen a barátinak.
Ez a lehető legmesszebb állt az igazságtól. A dollár még mindig jól beváltható valuta volt a Vasfüggöny mögött.
Csodálatos reggeli várt ránk másnap és egész napra elegendőt ettünk. Az egész családomat, akkoriban tizenhárman voltunk, meghívtam felséges vacsorára a Gellértbe és hallgattuk a cigányzenekart, akik csak nekünk játszottak.
Az egyik közeli asztalnál egy izraeli küldöttség vacsorázott és mérgesnek és bosszús-nak látszottak. Néhány napot töltöttünk Budapesten majd vonattal lementünk Balatonfüredre, ahol a Neptun motelben szálltunk meg, egy előkelő helyen a híres platánfa árnyékolta tóparti sétány közelében. Vitorlás hajót béreltem és átvitorláztunk a tó túloldalára Tihanyba és vissza.
Gazdagon traktáltam a családom, pénz nem számított.
Ricsi valahogy elhanyagolva érezte magát, hogy túl sok időt töltöttem húgommal és bátyámmal. Salima csinálta szokásos bohóckodásait és egy teljes délutánra eltűnt, hogy elrontsa családi találkozónkra tartott vacsoránkat. Salima tizenhét éves volt és nem régiben kapta hajtási engedélyét. Kocsival elvitt engem és Ricsit Erzsébethez, de nem jött fel velünk a lakásba. Eltűnt és valami barátnőjénél bujkált estig és Lulu kétségbeesve kereste. Ez valami-féle bosszú volt, hogy nem engedtem, hogy beköltözzön hozzánk és velünk éljen Amerikában.
Erzsébet kicsiny lakásában tett látogatásunk remek alkalom volt, hogy megismerjem családi örökségemet és felfedezzem gyökereimet. Erzsébet a családon belül az emlékek gyűjtője és megőrzője volt és kartonpapírra felnagyított fényképet adott nagyszüleimről és összes apai nagybácsimról és nagynénéimről. Erzsébet ablaka a Károlyi palota kertjére nézett, a belváros egyetlen zöld pontjára és Erzsébet boldognak látszott egyedül élni.
Utazásunk utolsó állomása Eger volt, északkelet Magyarországon. Nosztalgikus okokból az Eger Hotel és Park szállóban béreltem szobát az Érsekkert közelében és nem messze a híres Egri strandtól és gyógyfürdőtől. Rengeteg időt töltöttem itt, mint gyerek és meg akartam mutatni a fiamnak, hogy milyen kedves és szép hely ez a város. Felmentünk a történelmi vár falaira és bástyáira, ahol 1552-ben maroknyi magyar várvédő visszavert egy tengernyi nagy Ottomán hadsereget.
Sajnálatosan Ricsi felszedett valami bacilust az egyik medencében és megbetegedett és be kellett, hogy vigyem a kórházba. Mi autóbusszal mentünk Budapestről Egerbe és bátyám és húgom kocsival jöttek utánunk. Nem ajánlották fel, hogy kocsival visznek el az orvoshoz, taxival kellett mennünk. Kifogásul felhozták, hogy alkoholt fogyasztottak a mini bár hűtőszekrényből a szobámban és nem vezethettek. Lulu velem jött a közeli gyógy-szertárba és kivettük a kiirt penicillint. Gusztáv nem csinált semmit, csak ült ott, mint egy beképzelt császár a trónján.
Eger után még egy éjszakát megaludtunk a Damjanich utcában és gyorsvonattal visszamentünk Bécsbe. Ricsink nagyon tetszet a vonatutazás.
Mire végre visszaértünk Mahopacra, Ricsi repült anyja karjai felé és megcsókolta az amerikai földet. Gondolom, hogy elege volt a rokonaimból.