E
gy késő délután, 1966. október vége felé, Rich kérdezte, hogy sétálnék-e vele, le a zsákutca végéig. Séta közben némi aggasztó csend és mély sóhajtozás és nyögések után kinyögte, hogy mit akar.– Apu, – kezdte meglepően kedves hangon, – megrögzött kényszer betegségem nagyon rosszra fordult és orvosi segítségre van szükségem és gyógyszerekre.
– Hogyan történt?
Ricsi hosszú ideig hallgatott és végül sietve elhadarta szavait, amik igaznak hangzottak.
– Kipróbáltuk az LSD tablettákat és nagyon erős reakciót váltott ki belőlem.
Rémálmaim vannak és hallucinálok, főleg akkor, amikor egyedül vagyok a cipőüzletben.
– Honnan szereztétek az LSD drogot.
– Mitzivel és barátnőjével Sharonnal partiztunk és Sharon adta nekem. Majdnem huszonnégy órán keresztül eszméletlenül hevertem a díványon. Most is leküzdhetetlen ijedtségek jönnek rám és tiszta idegroncs vagyok.
Sok-sok évvel később derült ki, talán húsz év múlva, hogy Rich hazudott. Sharonra fogta az LSD drogot, feltételezve, hogy már előre is nem kedveltem ezt a leányt és nem csinálnék nagy cirkuszt a drog használat miatt. Valójában Mitzi adta neki az LSD-t. Hozzá-állásom teljesen más lett volna, ha akkor tudom ezt. Azt még elnéztem, hogy öngyilkosságot kísérel meg a házamban és Mitzi apja esetleg elperel tőlünk mindent, de azt, hogy a fiamnak erős kábítószert ad, amikor tudja, hogy mennyire nehezen kezelhető és gyógyíthatatlan agybetegsége van, az már egy más kérdés volt.
Ez az incidens volt az utolsó szeg a koporsóban, ami megakadályozta, hogy igazi felső középosztálybeliek legyünk Amerikában, rettenetes szorgalmam és emigráns takarékosságo-mon és önmegtartóztatáson alapuló erőfeszítéseim ellenére. Még mindig nem voltam hajlandó elfogadni, hogy egyetlen fiam egy haszontalan pancser és tagadásom komoly nagyságú vagyonba került.
Rich már huszonnégy éves volt és miután kimaradt a Norwalk Közösségi Főiskolából az én betegbiztosításom többet nem fedezte. Vissza kellett íratnom valamilyen iskolába, hogy mehessen pszichiáterhez, 150 dollár per órai tiszteletdíjjal és tíz Prozac tablettával naponta öt dollárjával egyenként.
Még a Darien középiskola javasolta, hogy tanuljon tovább a Connecticut Iparmű vé-szeti Főiskolán, mivel azok bárkit felvesznek diáknak. Telefonáltam az iskolának és beírattam a fiamat a januárban kezdődő első szemeszterre. Az iskola munkakeresési szolgálatot ígért, miután a két éves tanfolyamot befejezi és nagy pöffeszkedve megnyugtattak, hogy minden végzősük remek munkákban lesz alkalmazva.
Hatezer dollár szemeszterenként, szívesen fizetem, gondoltam, ha lesz belőle valaki. A tandíj tetejében drága művészeti felszereléseket és festékeket és minden más ellátmányt kellett vennem és Rich többet nem keresett pénzt részállásokban.
Rich vajmi keveset tanult a kereskedelmi és az iparművészetből, inkább partizott és szórakozott és kétes alakokkal barátkozott, akiket mi nem ismertünk. Egy életvidám veres hajú leány, Laura emelkedett ki a legrosszabbak közül és Rich vitte a kocsiján ahova a leány menni akart. Laura nem akart messzire gyalogolni tűsarkú cipőjében és Rich állandóan illegálisan parkolta a kocsiját. Rich rengeteg parkolási büntetést kapott és addig ordított, amíg
a fiam szobájában aludtak. Laura állította, hogy a fiatalember a testvére és hogy rajta van az FBI körözött bűntevők listáján és bujkálnia kell. A hazugság rosszabb volt, mint az igazság. A fiatal férfi inkább valamiféle visszatérő régi boyfriend lehetett.
Végzéskor Rich és Laura volt a két egyetlen hallgató, akik soha nem tudtak állás találni. Laura férjhez ment egy gazdag és öreg ügyvédhez a tehetős Scarsdale városból Westchester megyében. Rick pedig az én terhem maradt és nekem kellett kifizetni 26,000 dolláros tandíj tartozását.
Egyszer egy viharban pincénket elöntötte a víz és ötezer dollárt kaptam a biztosítótól.
A vizet magam takarítottam fel és a beázott falakat is mi szárítottuk ki és a kapott pénzzel hitelkártya tartozásunkat csökkentettük. Évi százezer dollár keresetem nem volt elegendő minden számlát kifizetni.
Mahopaci barátaink Skrapits Miklós és Kati házat építettek New Port Richey, Floridában és mi lementünk nyaralni a közeli Clearwater Beach tengerparti üdülőhelyre, hogy nézzük meg, hogyan halad az építkezés. A ház jól nézett ki és nekünk is nagyon tetszett a nyugodt Florida életstílus, a csodálatos tengerparti homokföveny és a sok vidám és szórakozó park és minden más öreg nyugdíjas aktivitási lehetőség.
Egy év múlva elkészült a ház és Miklós és Kati leköltöztek Floridába. Mi ismét Clearwaterre mentünk nyaralni és a tengerparton béreltünk szobát egy motelben, de Kati kitartóan unszolt, hogy nála szálljuk meg a nagyhálószobában. Ügyes fogás és beszéltünk az építetővel is, Hamburger Nathan úrral és megnéztük a modell házakat. Mr. Hamburger egy másik lakóparkot kezdett építeni a szélesítés alatt álló Trouble Creek Road túlsó oldalán.
Mindössze ezer dollár foglalót kért és harminc százalékig terjedő részfizetést a ház elkészülése előtt.
Nem adtuk be a derekunkat és hazarepültünk Connecticutba.
Popovics Jani és Mari is leköltöztek Floridába és lakást béreltek Clearwater városban.
Őket is meglátogattuk és úgy látszott, hogy sok barátunk lesz a Clearwater-Tampa környéken.
Jani erősen biztatott, hogy menjek korai betegnyugdíjba a szívemmel.
A 2,000-ik évet írtuk még akkor és csak 58 éves voltam, és a nyugdíj nagyon távoli lehetőségnek látszott.
*
D
arienbe való visszatértünk után igazi bolond ötlet telepedett agyamra. Valahogy gondoltam, hogy építtethetünk egy házat Floridában és leköltözünk, ha eljön az ideje. Nem sok tervezés vagy megfontolás ment bele a gondolatba, csak annyi, hogy megtehetem. Kamatlábak zuhantak lefele és százhúszezer dolláros hitelkeretet vettünk fel a Darieni házra. Nem fogunk hozzányúlnia, ígértük magunknak, csak ha nagyon szükséges lesz.Ricsi elvégezte a Connecticut Iparművészeti Főiskolát és a tandíjfizetések abbama-radtak. Telefonáltam Hamburger úrnak és küldtem neki egy ezerdolláros csekket foglalónak az új lakóparkban. A telek szemben volt a modell házakkal, egy kis tavacskával közte és a Trouble Creek Road között. A déli fekvésű fedett terasz vagy Lanai sok napot kapott és a telek is elegendően széles volt, hogy a szomszédok ne legyenek túl közel. Mr. Hamburgernek pénzre lehetett szüksége, mert 154 ezer dollárért szerződést irtunk alá, hogy felépíti házunkat jókora úszómedencével együtt. Az alku a mi szempontunkból jó businessnek tűnt.
Ricsinek nem tetszett a Florida ötlet. Azt mondta, hogy inkább kartondobozban lakik egy híd alatt, mintsem hogy lejöjjön velünk Floridába.
Abban az időben a Purdue gyógyszergyárnak dolgozott és volt valami megtakarított pénze a bankban. Kivitt minket a Weed Beach tengerparti strandra és mutatta, hogy milyen szép Darien és könnyek szöktek szomorú szemébe. Akkor még nem lett volna késő, lemondhattuk volna az építési szerződést Nathan Hamburger úrral, bármelyik pillanatban.
Ritka alkalmunk is akadt. Az egyik lakás a Brook Street utcában eladó lett kivételesen jutányos áron. Jól fizető bérlő foglalta el a lakást és száz százalékos vásárlási bankkölcsön sem lett volna probléma. Egyszer Popovics Jani gúnyolt ki, hogy még ilyen ingatlanunk nincs és vágjunk csak bele. Másodjára, talán fontosabban, Skerrett Tamás bogarat tett a fiam fülébe, hogy a lakások régebben orvosi irodák voltak és a szennycsatornák tele vannak eldobott injekciós tűkkel. Rich kijelentette, hogy ott ő nem lakik és mi lemondtunk ezt az egyszer az életben adódó ritka alkalmat.
Hatalmas tévedés, maradhattunk volna Darienben és még egy pár évig dolgozhattam volna, mint rangidős project menedzser kiemelt fizetéssel. A Florida ház 2000 májusában elkészült és Darieni házunkra felvett hitelkeretből készpénzzel fizettünk érte.
Néhány hónapon belül rájöttünk, hogy a Floridai második otthon nem is olyan jó ötlet anyagilag. Akkor még a Darieni ház nem volt eladó és telefonáltam egy ingatlanügynöknek és a Floridai házat feltettük eladásra.
Az ügynök eladó táblát tett a házunk elé és három hónapig semmi nem történt. Mr.
Hamburger telefonált, hogy ő többért is el tudja adni a házat, vagy ki tudja adni bérbe, amíg készen nem vagyunk leköltözni Floridába. Egyetlen feltétel volt, a hétvége alatt választ kellett, hogy kapjon és túl kellett, hogy tegyek ingatlanügynökömön, aki ez idáig még semmit nem csinált.
Sajnálatosan éppen akkor terveztünk egy hétvégi kirándulást Atlantic Citybe, Szilágyi Ferivel és Papp Marika barátnőjével, mivel első felesége, Klári már előzőleg ott hagyta. A kirándulás miatt nem volt időnk a Hamburger ajánlat jó és rossz oldalait megfontolni. A hazafelé vezető úton csúnya politikai vitába keveredtünk Marikával. Marika aljas módon és komolyan megsértette magyar hazafias érzéseimet és többet nem tetszett nekünk, hogy Feri felesége akar lenni.
Az ingatlanügynök, akit felvettem továbbra sem csinált semmit. Az eladók uralták a piacot és egyetlen vásárlót sem hozott ki a házhoz. Az ingatlanügynökök, úgy általában és kevés kivétellel a világ legnagyobb szemetei és ezt saját kárunkon kellett megtanulnunk.
November közepére lejárt vele a szerződésünk és nem újítottuk meg. Probléma volt a ház biztosításával is. Valahogy a biztosító ügynök gyanította, hogy nem lakunk ott és fenyegetet, hogy szünetelteti az ingatlan biztosítását. Novemberben leköltöztettük hálószoba bútorunkat Darienből Floridába és többet nem kellett a földön aludnunk, ha ott tartózkodtunk.
Bevezetettük a telefont és Floridai üzeneteimet meghallgathattam Connecticutban és ezzel megmentettük házbiztosításunkat.
Egyre jobban közeledünk az elkerülhetetlen költözéshez Floridába, de még semmi nem volt végleges. A Darieni házat még nem is árultuk.