A
z 1967-es év végére kétségbeesetten próbáltam olyan állást találni ahol hasznosíthatnám gépészmérnöki tudásomat, mielőtt elfelejtem, amit az egyetemen tanultam. Több évfolyam-társammal is kapcsolatba léptem, hogy tudnak-e valami álláslehetőséget. Akkorra már többen is jó pozíciókba kerültek neves tervezőintézeteknél. A Mélyéptervnél közvetlen főnökeim rájöttek, hogy apám nem tud nekik munkát szerezni és egyre rosszabbul kezeltek és becsaptak a prémiumok kiosztásánál. Az Új Gazdasági Mechanizmus nem jött be nekem. A szabályokat önkényesen állapították meg, a versengésen alapuló rendszer nem adott elég szabadságot, hogy igazságosan versenyezzünk. Hatszor annyit kellett megtermelni kiszámlázott órákban, mint amennyi a fizetésed volt. Ez a ráta az egész világon, ahogy ezt később megtudtam, mindössze csak három, még abban a munkásokat kizsákmányoló kapitalista nyugaton is.Többet nem tudtam elviselni csaló főnökeimet és az első alkalmat megragadtam, hogy állást cseréljek.
1968 elejétől átmenten az Energia Gazdálkodási Intézethez, a Báthory utcában a Parlamenthez közel. Ez egy remek állás volt a saját tanult szakmámban, kivéve nem fizették ki hátralévő társadalmi ösztöndíjtartozásomat. A könyvelés minden hónapban levonta fizetésem egy negyedét és átküldték a Mélyéptervnek.
Otthagytam a Mélyéptervet és Ildikóval való kapcsolatom elhalványult. Bármi ép ésszel felfogható racionális ok nélkül, elhatároztam, hogy elveszem Annuskát feleségül és beköltözöm lumpenproletár társadalom peremén élő családjához és alkoholista apjával és testvéreivel lakom egy lakásban. Talán megbánást éreztem, hogy négy évig szexre használtam Annuskát és kárpótolni akartam, hogy elveszem feleségül és legálissá teszem kapcsolatunkat.
Döntésem annyira gyors volt és elhamarkodott, és Annuska két kézzel kapott az alkalmon, hogy senkinek nem szóltam házasodási szándékomról, még a szüleimnek sem.
Annuskával való esküvőnk napján, kevéssel ebéd előtt, telefonáltam anyámnak, hogy négy órakor elveszem Annuskát feleségül az Ötödik Kerületi házasságkötő teremben és megkérdeztem, hogy el szeretne-e jönni.
Szegény asszony egy percig szóhoz sem tudott jutni, majd alaposan kiosztott.
– Azt hittem, hogy szakítottál vele, de nem, – felelte és egy régi anekdotát idézett. – Ez csak egy cigarettaszünet volt és most merülünk, vissza a szennyvízbe. Nem megyünk el, nem fogjuk jelenlétünkkel megtisztelni a házasságodat.
Megértettem anyám meglepetését és felháborodását, de fél évszázad után visszame-nőleg gondolkodva hozzáállásáról, Isten nyugosztalja lelkét békében, nem volt teljesen igaza.
Nem ismerte Annuska családját és kellett volna, hogy támogassa és vigasztalja másodszülött fiát rettenetes dilemmájában. Talán még az utolsó pillanatban le tudott volna beszélni.
Semmi ilyesmi, az esküvő megtörtént és munkatársaim eljöttek és némán nézték, hogyan teszem tönkre életemet. Annuska anyja bőséges vacsorát csinált és teljes tagadásában a megtörténteknek, tökrészegre ittam magam.
Reggelre kialudtunk magunkat és jött a vasárnap, a felismerés szomorú igazsága.
Vissza kellett, hogy menjek szüleim lakásába és össze kellett, hogy szedjem dolgaimat.
Annuska nem ajánlotta fel, hogy velem jön és elengedett egyedül, hogy szembenézzek tettem következményeivel. Hozzáállása az aljas dolgok legrosszabb legalacsonyabbikának alantas mércéjét ütötte meg. Hogy hozzám jön feleségül, amikor tudja, hogy az én családom
extrémé pszichológia ártalmat okoz pszichémben és önbecsülésemet hosszú időre leredukálta a zéró közelébe. Hogy mellőztük a hagyományos házassági protokollt, mind a ketten rettenetes árat fizetünk, főleg én, mert elrontott férjanyag lettem minden tisztességes leány szemében. A női manipuláció eredménye az eszetlen férfi felett, de milyen keveset tudtam akkor még. Csak tudat alatt éreztem, hogy itt valami baj van és ez felőrölte idegeimet.
Az első néhány hét alatt valamiféle baljóslatú nyugalom tért vissza életembe. A felszínen úgy tűnt, hogy jó állásom van és kollegáim szeretnek és respektálnak. Munkahelyem volt a biztonságos öböl életem viharos tengerén.
Február közepén esküdtünk, és ahogy a tavasz közelgett több esélyünk lett kirándulni és a szabadban tölteni a hétvégeket. Kijárunk a meleg vizű Széchenyi strandra és késő áprilisban kimentünk a Dunára evezni.
Gyuszi letöltötte idejét és hazajött feleségéhez Erzsihez és a piciny szobába, ahol laktak a babával. Egy éjszaka hajnal felé rontott haza és nagy patáliát csinált. Kijöttem a szobánkból és figyelmeztettem, hogy ne hangoskodjon annyit, mert nekem reggel munkába kell mennem, nem úgy, mint ő, akinek nincs állása.
Sértő kifejezéseket is használtam és Gyuszi öklét rázva nekem jött. Annuska kiszaladt a hálószobánkból és sovány testét kettő közénk fúrta.
– Gyuszi, az Isten szerelmére, – sikította, – hagyj békét a férjemnek.
*
E
ste kevéssel korábban jöttem haza és pakolni kezdtem a dolgaimat a bőröndömbe. Éppen befejeztem mire Annuska befutott és rám kiáltott.– Mit csinálsz?
– Elköltözöm.
– Nem mész sehova.
Annuska anyja is megjelent és karjaival hadonászva nekem futott. – Sokat dolgoztam, hogy felneveljem, bánj tisztességesen a lányommal.
Gyengéden meglöktem az idős nő vállát és az hátralépett, megtántorodott és a konyha túlsó sarkában leesett a fenekére.
Ebben a percben Annuska, aki időközben kiszaladt a lakásból visszajött egy idős kinézetű rendőrrel.
– Ez itt, – mutatott rám Annuska, – be sincs jelentve és verekszik.
Ezzel elszabadult a pokol és mindenki egyszerre ordítozott, kivéve engemet.
Lehajtottam a fejemet és feszesen állva vártam a következményeket.
– Mindenki hallgasson el, – mondta a rendőr szigorú hangon és felém fordult.
– Mutassa a személyi igazolványát.
Odanyújtottam neki és a rendőr egy percig tanulmányozta majd rám nézett.
– Mi a probléma?
– El akarok menni és ezek nem engednek.
– Jöjjön velem, – intett a rendőr, – majd én kikísérem.
Miután a lakáson kívül voltunk ismét kérdezett.
– Van hova mennie?
– Igen, a szüleimhez.
– Rendben, – bólintott a rendőr, – felültetem az autóbuszra, de máskor fiatalember, jobban nézze meg, hogy hova nősül be. Mi ismerjük ezeket, és ezektől semmi jót nem várhat.
Ezzel visszamentem szüleimhez, a télikabátomban a kellemes meleg idő ellenére, egy tömött bőrönddel és könnyekkel a szememben.
Anyám, Isten nyugosztalja lelkét békében, kinyitotta az ajtót és megölelt.
– Isten hozott haza, fiam, sajnálom, hogy nem úgy sikerült, ahogy gondoltad – mondta, mialatt Lulu húgom a hátérben morgott a fogai között. – Ott kellett volna maradnod, ahol voltál.
Lulu Algériai fiúbarátja már akkor sokat üldögélt nálunk és Lulu akadálynak tekintett nagyszabású terveiben, hogy Ahmed beköltözzön hozzánk és megszerezzék a lakást maguknak.
*
I
dőközben munkahelyemen senki nem tudott semmit házassági problémáimról és kéthetes szakszervezet szubvencionálta mézeshetek vakációt foglaltak nekünk májusra Balatonfüre-den. Vonattal mentünk le a Déli pályaudvarról és láttam, hogy Gyuszi segít cipelni Annuska bőröndjét. Úgy tettem, mintha nem látnám. Nem egy fontos szempont, de ez mutatta, hogy mennyire kétkulacsos egy madár volt ez az első feleségem.Remek két hetünk volt, mindennapi bőséges szex és még egy táncversenyt is nyertünk.
Annuska egy nappal hamarabb ment vissza és én maradtam még egy éjszakát. Nyilvánvalóan nem akarta, hogy a pályaudvaron belefussak Gyusziba.
Azon a napon egyedül éreztem magam és akkor fontoltam meg először komolyan, hogy befizetek egy nyolc napos társasutazásra Ausztriába és Svájcba, szeptember elején és Annuska nélkül.
Akkor ez még csak egy gondolat volt, semmi végleges, és a rendőrségtől egy nyugatra szóló vízum engedélyezése szinte teljesen reménytelen volt.
Odahaza ajánlatot kaptam az Ipartervtől, a hatalmas tervezőintézettől, ami éppen egyezett tanult szakmámmal, hogy megszerezzem a gyakorlatot és elmélyítsem épületgépé-szeti szakmám részleteinek tudását.
Az Energiagazdálkodási Intézetnél megmutattam az Iparterv ajánlatot Török Pali, osztályvezetőmnek. Török Pali elolvasta és azonnal odahívta Dócs Feri párttitkárt.
– Miért akarsz elmenni? – kérdezte Dócs.
– Kifizetik a hátralévő társadalmi ösztöndíjamat.
Dócs ránézett Törökre. – Ezt mi is meg tudjuk csinálni, – mondta, – nem?
– Persze, – bólintott Török, – ha te is úgy akarod.
Ezzel lemondtam vágyaim állásáról és maradtam. Később bántott gerinctelen megalkuvásom és ez volt az utolsó csepp a pohárban. Eldöntöttem, hogy külföldön lesz belőlem tervező mérnök.
Két napon belül beadtam kérvényemet egy Express Ifjúsági Utazási Iroda túrára és senkinek sem említettem, sem a szüleimnek sem Annuskának.
Udvarhelyi Ildikó végzett a Testnevelési Főiskolán és elmentem a végzősök ünnepsé-gére. Délután a Margitszigeti Kaszinónál találkoztunk egy kávéra és belefutottunk Guszti bátyámba, egy fiatal nő társaságában. Megmondtam Ildikónak, hogy véglegesen otthagytam Annuskát és vagy hitte, vagy nem, kellemesem elbeszélgettünk négyesben és megállapodtunk, hogy másnap kimegyünk a Dunára evezni. Másnap Ildikó nem jelent meg és miután legalább egy órát vártunk rá, felültünk a helyiérdekűre és kimentünk a csónakházba. Ildikó ötven évvel később magyarázta meg, hogy miért nem jött el.
– Úgy néztél ki, mint egy reménytelen és zavarodott egyén, aki már a végét járja.
Az igazi okot akkor sem mondta meg. Ildikó már akkor jegyben járt Jan Pronk holland diszkoszvetővel és egy éve múlva férjhez ment hozzá, és beköltözött a család ősi otthonába Alkmaar városában, Hollandiában. Könnyű volt neki, mint ügyes nő, beült a vagyonba.
Egész nyáron számoltam a napokat és készültem a kora szeptemberi utazásra és Svájcban számítottam menedékjogot kérni. Minden jó volt, kivéve augusztus 21-én az oroszok megszállták Csehszlovákiát és minden külföldi utat megszüntettek vagy
elhalasz-A halasztás jól jött, mert egyik késő augusztusi csónaktúra hétvégünk alatt a Dunán, Annuska ellopta a személyi igazolványomat. Nyilvánvalóan odaadta közveszélyes munka-kerülő testvérének, Gyuszinak. Feltehetően azért, mert Gyuszi felesége, Erzsi végzetes szív-rohamot kapott szex közben férje alatt és meghalt. Annuska igaz, testvéri empátiát érezhetett Gyuszi iránt, de ez nem mentheti fel bűnügyi felelőssége alól. El kellett mennem a helybeli rendőrségre, hogy másik személyit váltsak ki. Személyi nélkül nem adták volna ki az útlevelem. Fontos bejegyzések, mint egyetemi végzettségem örökre elvesztek.
*
O
któber vége felé kora vasárnap hajnalban jöttem haza és Ahmedet találtam ágyamban aludni. Gyengéden megérintettem a vállát, felébresztettem és barátságos hangon szóltam hozzá.– Itt az ideje, hogy hazamenj.
Nyilvánvalóan minden jogom megvolt, hogy kitegyem az ágyamból. A húgomat kamatyolta, és családi becsületünk megőrzéséért, mint testvérbáty az iszlám törvényei szerint, le kellett volna, hogy vágjam a fejét. Szerencséjére keresztény voltam. Ahmed nem vitat-kozott, kezet ráztunk és elment.
Reggel, ahogy Lulu felfedezte, hogy hazaküldtem arab szeretőjét, azonnal jelentette a dolgot apánknak és egy sértett nő teljes dühével nekem támadt. Apánk alsónadrágban ült ágya szélén, összehúzta zöldesszürke szemeit, rám nézett és kapásból döntött.
– Most már én akarom, hogy kiköltözz a házamból.
– Semmi probléma, – néztem vissza kihívóan. – Csak év végére szándékoztam kiköl-tözni, de most is mehetek. Légy türelmes néhány napig, hogy találjak egy alkalmas albérletet.
Annyira mérges voltam és megbántott, hogy nem maradtam a szüleimnél még egyet-len éjszakát sem. Délután elmondtam Annuskának a történteket és Annuska átvitt jó barátnő -jéhez, Olíviához Kispestre és ott aludtam nála a vendégszobában. Másnap több napilapba is szobát kereső hirdetést tettem fel.
Sok évvel később, amikor már sikeres ember voltam Amerikában és szépen berende-zett házam volt és csinos kis feleségem, aki szeretettel gondozta és veberende-zette háztartásomat, és nyugodt családi otthonunknak örvendtünk aranyos kisfiú gyermekünkkel, apámat vendégül láttam nálam és az öreg látta, hogy milyen csodálatos életet teremtettem és fenntartottam, beismerte tévedését.
– Fiam, rossz lóra tettem.
Ez alatt azt értette, hogy Ahmedet, az arabot részesítette előnyben a saját fia és vére előtt és a tét nem jött be. Ahmed és Lulu néhány évvel később elváltak és Lulu visszaköltözött a Damjanich utcába és teher lett rajta élete végéig, amíg májrákban rettenetes szenvedések között meg nem halt. Lulu csak néhány hónapra ment Algériába és az első adódó alkalommal sietve hazafutott. Én nem Lulut hibáztatom teljesen. Az arabbal való incidensem idején mély szerelemben volt az arab furulyával és a szerelem elvette az eszét és gorombává tette.
Máskülönben Lulu kedves és együtt érző teremtés volt, különösen az után, hogy elvált asszony lett és beszennyezte hírnevét, hogy egy arabtól van gyermeke egy visszataszító névvel, mint Zaoui Salima. Ebből a szempontból a magyarok nem ismertek könyörületet.
Olívia csinos kis családi házban lakott Kispesten. A ház eredetileg a szüleié volt és egyetlen bátyja Franciaországban élt. A szülők elváltak és a mama kirúgta a férjet a saját házából, de rövidesen meghalt és a papa akarta vissza a házát. Olívia nem volt hajlandó feladni otthonát és nem engedte apját visszaköltözni, és hogy védelmet biztosítson az öreg ellen, elcsavarta egy nős ember fejét és gyermeket csináltatott vele. A baba születése után Olívia visszaküldte a balekot a feleségéhez és készségesen megengedte, hogy nála legyek egy pár napig, mivel Olívia apja perelte és állandóan zaklatta műveletlen proletár bunkó mód-szerekkel és gondolta, hogy talán én egy kis ideig elijesztem.
Olívia a gyerekszobában szállásolt el engem és egy rácsos ágyban mellettem a babával egy szobában aludtam. Olívia rövidesen javasolta, hogy menjek vissza anyósomhoz és kérjek tőle bocsánatot. Ez teljes lehetetlenség volt és én függőben maradtam, amíg nem találtam egy albérletet.
Isteni gondviselés közbenjárásával két napon belül válasz jött a város előkelő részéből és elmentem, hogy megnézzem.
St. István Park 5, ötödik emelet és egy idős hölgy nyitott ajtót és üdvözölt. A kiadó szoba a legszebb volt, amit valaha láttam. Hatalmas ablak panoráma kilátással a Budai hegyekre és a Dunára a Margitszigettel. Ablakom alatt magas fák lombjai látszottak a parkban és bent egy széles kinyitható szófa, egy kis íróasztal és egy szék. Tiszta és rendezett, alig hittem a szerencsémnek. Talán a sors incselkedett velem és megmutatta, hogy milyen szép országot és szállást akarok itt hagyni. Szobám melletti fürdőszobában egy héten kétszer termálvíz jött a Széchenyi fürdőből. Üzletek és villamos és autóbusz közlekedés a közelben, de még gyalog is elmehettem volna munkahelyemig.
– Hatszáz forint egy hónapra, – mosolygott a néni és azonnal elfogadtam. A lakbér egy negyed volt a fizetésemnek és könnyen meg tudtam engedni. Egyetlen kitétel, nem hozhattam nőt a szobára és hazudtam a néninek, hogy el vagyok válva. Továbbá nem adott nekem állandó bejelentőt a kerületi rendőrségnél és ideiglenest kellett kérvényezzek. Ez azt jelentette, hogy bármikor felmondhatott, ha valami nem tetszett neki. Állandó bejelentővel az akkori magyar törvények szerint soha nem tehetett volna ki. Nagyon kevés házigazda ajánlott állandó bejelentőt. Kellett volna, hogy több lakbért ajánljak neki, ha állandósít, de nem tettem.
Beköltöztem és albérleti életem független életem előjátéka volt, mint egy idegen földre szakadt hazánkfiáé. Imádtam új körülményeimet és komoly pénzt is kezdtem keresni munkahelyemen. Privát munkát szereztem és főnökömmel együtt három nap alatt egy félhavi fizetést kerestünk.
Annuska hamarosan megtudta, hogy találtam albérletet és többször is feljött hozzám.
Karácsonyeste átmentünk szüleimhez és éjfél után együtt jöttünk vissza bérelt szobámba.
Budapesti szabályok szerint este tizenegy után bezárták a kapukat és fel kellett csöngetnünk a házmestert. Jókora pénzt nyomtam a házmesterfiú kezébe és elvártam, hogy nem szól senki-nek, hogy nőt hoztam a házba. Természetesen első dolgaként elmondta a háziasszonyomnak, hogy késő éjjel idegen nővel tértem haza.
Másnap reggel a házinéni behívott a konyhába és összeszidott.
– Ha ez még egyszer megtörténik, szedheti a sátorfáját.
Megnyugtattam a nénit, hogy ez egyszeri félrelépés volt és soha többet nem teszek ilyet. Ezt könnyű volt megígérni. Három nap múltával elhagyni terveztem az országot.
Karácsony két ünnepnapja alatt súlyos fülfertőzést kaptam és minden orvosi iroda be volt zárva. Bementem a Péterfy utcai kórházba és száz forintot adtam az ügyeletes orvosnak, bár az orvosi ellátás ingyenes volt, de a hálapénzt készségesen elfogadták és elvárták. Az orvos kimosta fülemet és kiirt egy adag penicillin tablettát.
Védőangyalaim figyelmeztettek, hogy nagy tévedést csinálok és mindent elveszitek, amim van egy kockázatos kalandért és egy bizonytalan ígéretért, hogy forintok helyett dollárokat keresek.
Semmibe vettem a figyelmeztetést, 1968. december 28-án elhagytam az országot és a Ferihegyi repülőtérről egyenesen Rómába, Olaszországba repültem. Annuska semmit nem tudott utamról. Mire rájött, hogy elhagytam az országot a Fiumicino reptéren voltam Rómában és átmentem az útlevélvizsgálaton.
Hűtlen elhagyás, innen már nem volt visszaút. Visszamenőleg gondolkozva, már nyolc hónappal ezelőtt különváltunk és többet hivatalosan nem éltünk együtt. Ezen tények ellenére Annuska annyira a szívére vette távozásomat, hogy az ideggyógyászatra került legalább