K
ellett valami minimum bútorzat és remélve, hogy idejében lezárjuk az ingatlanvételt, négy széket vettünk a konyhaasztalhoz, egy bőrdíványt és egy hozzávaló hátrahajlítható fotelt koktél asztallal és lámpaszekrényekkel.Többszörös érdeklődésünkre Johnny végre elárulta, hogy a végrendeleti végrehajtó személye még mindig az örökösödési bíróság előtt van és az ősz beállta előtt nem várhatunk semmi döntést. A szomszédok egyenesen ellenségesek voltak és több alkalommal is kitámadtak, hogy mi nem bérelhetjük a lakást. Tulajdonosoknak kell lennünk, hogy ott lakhassunk.
Egyik Smokey Joe kocsmabeli ivócimborája révén Ricsi teljes idejű állást kapott a Fairlawn Condominiums karbantartási cégnél, Stamfordon.
Közös bankszámlát nyitottuk ki Ricsivel a Wells Fargo banknál és a szolgáltatási számlafizetéseket átírattam az én nevemre. A teljes költség közel havi ezer dollárra rúgott plusz ingatlanadó és házbiztosítás, amit évente két részletben lehetett fizetni. Nem kevés összeg, de legalább visszanyertük szabadságunkat és békés nyugdíjas életünket, mi Floridá-ban és Ricsi ConnecticutFloridá-ban.
Októberben Johnny értesített, hogy készen állnak az ingatlanvétel véglegesítésére.
Ismét felkocsiztunk Connecticutba és másodszor is megbíztuk Bruce Hill ügyvéd urat és kitűztük az új dátumot. Még egy utolsó gikszer azért beugrott. Öregúr Doug Bowlen, a lakás legális tulajdonosa állítólag autóbalesetbe került a véglegesítés napján és ismételten el kellett halasztanunk az átírást.
A későbbiekben megtudtuk, hogy Doug Bowlen nem akarta eladni a lakást és csúnya patáliát csapott Johnnyval, és a fia bevitette a Stamford kórház ideggyógyászati osztályára.
Két hónappal a véglegesítés után számla érkezett hozzánk a bolondokházából, ami elárulta, hogy az öreget ott kezelték a tervezett ingatlaneladás zárási napján.
Doug elmebaja jogosította Johnnyt, hogy elvégezze végrendeleti végrehajtó köteles-ségét és a fiú kényszerítette apját, hogy végre aláírja az eladási okmányt. A családi verekedés valószínűleg ebből az okból történhetett.
Rettenetesen bonyolult ügy. Egy Irish család tizenegy gyerekkel és minden gátlás nélkül. Mindegyik családtag a saját feje szerint működött. Velük alkudozni olyan volt, mint egy csapat komisz Leprechaun törpével egyezkedni. Például Paulnak, az egyik fiútestvérnek adtam nyolcszáz dollárt az otthagyott bútorokért és a nagy tükörért a lépcsőházban. Két nappal később Caroline bukkant elő és visszakövetelte a dolgok egy részét, hogy azok az övé.
Caroline nem kapott vissza semmit és bosszúból magával vitte a postaláda kulcsát, anélkül, hogy bárkinek is szólt volna. Egy hónapig kerestük a kulcsot, mire megmondta Johnnynak, hogy ő vitte el a kulcsot és Johnny visszaadta nekünk.
Tulajdonjogunk négy teljes hónapig függőben volt és rengeteg pénzt veszítettünk volna, amit kifizettünk az ügyvédnek és az ingatlanjog biztosítónak, és a bútorokért és az oda vissza való utazásokért Connecticut és Florida között, ha a Bowlen banda nem tudott volna megegyezni egymás között és az eladás füstbe ment volna.
Nem ment füstbe. A 2010-es év októberének tízedik napján végre sikerült az ingatlant átíratni a nevünkre és Johnny megkapta a pénzét. A tárgyalás után átjött hozzánk és gratulált.
– Meg akartam rázni annak az embernek a kezét, – mondta és arca ragyogott az örömtől, hogy a csekk a zsebében van, – aki kétszázezer dolláros öröklakást vesz a fiának.
Gondolom, hogy a berkekben, ahol Johnny mozgott és létezett, nem sok becsületes és egyenes emberrel találkozhatott.
Új állásában Ricsi négyszáz dollárt keresett hetente és reméltem, hogy a közmű számlák egy részét fizetni fogja. Hogy a jelzálogkölcsön részleteit ne is említsem, aminek összege a kamatos kamattal egyre növekedett, mivel soha senkinek egyetlen részletet sem fizetett ki.
*
A
Connecticutba való felutazás nem volt gyerekjáték. Egyszer New Port Richey házunkból limuzinnal ki kellett mennünk a Tampa repülőtérre. Az ezernyolcszáz kilométeres repülőút után megérkeztünk a La Guardia reptérre New York Cityben, ahonnan autóbusszal mentünk tovább Harlembe, a New Haven vasútvonal 125-ik utcai állomására. Két utca hosszat kellett vonszoljuk csomagjainkat, fel kellett kapaszkodnunk több mint száz lépcsőt a magas platformra, hogy ott felszállhassunk Darienbe menő vonatunkra.Darienben már könnyű volt. Lakásunk rövid sétára volt a vasútállomástól. Az utazás így is sok volt Editnek és 2011-ben egyedül mentem fel Connecticutba. Remekül éreztük magunkat Ricsivel. Lementünk Manhattan déli csücskébe és belekeveredtünk a Foglald el Wall Street mozgalom tüntetésébe. Mindig az egyenlő lehetőségek jogainak támogatója voltam és mind a tüntetőkkel, mind a rendőrökkel lefényképeztettem magamat. Meglátogattuk a Waveny Kastély parkot New Canaan városban, ahol százszámra csináltam fényképeket, hogy könyveimben használjam őket.
Soha nem voltam az egészséges étkezés nagy tudója és főleg pizzát ettünk és főtt sonkát és családi nagyságú fagyasztott lasagna rakottat.
Miután hazaérkeztem Floridába éreztem első angina fájdalmaimat. Talán túl sok koleszterinnel megrakott ételt ettem Darienben és eltömtem amúgy is elkeskenyedett szív-ütőereimet. Három hónapig tagadtam a komoly baj lehetőségét és azt hittem, hogy a mozgás és a jobb diéta helyrehoz, de nem hozott.
El kellett, hogy menjek kardiológusomhoz, Mei Chang doktornőhöz. Hosszú évek óta nem voltam nála, és ahogy elmondtam tüneteimet a derék doktornő megcsóválta a fejét.
– Nem lett volna szabad ilyen sokáig várnia. Tünetei komolyak, de nem küldhetem be operációra valamilyen teszt eredmény nélkül.
– Rendben, – bólintottam, – hol és mikor?
– Várjon, – Dr. Chang nézte a képernyőt. – Csináljunk egy EKG próbát és osszam be a Hudson kórházba kivizsgálásra. Bizonyítékra van szükségem, hogy szíverei el vannak tömődve.
– Nem hazudok, hogy a kés alá kerüljek, – nyögtem. – Juttasson be a szívelégtelenség műtőbe, amilyen hamar, ahogy lehet.
Aznap késő délután elhajtottunk a kórházba, hogy vegyenek be. Azonnal ezerötszáz dollár foglalópénzt követeltek és ráterhelték a hitelkártyámra. Semmi ellenvetésem nem volt, pénz nem számított, az életemtől volt szó.
Öt óra felé már ki voltam nyújtva a műtőasztalon egy jéghideg szobában és anyaszült mezítelenül. Egy fejem feletti zacskóból folyadék csöpögött ereimbe és rettenetesen kellett vizelnem. Egy fiatal ápolónő segített és egy műanyag köcsögbe bedugva, türelmesen tartotta pisilőm végét. Egy csapat orvos benyomott egy katétert ágyéki ütőerembe a jobboldalon és visszavonultak egy üvegablak mögé a szomszéd szobában konzultálni.
Egy óra múlva Dr. Sivankumar jött be a műtőbe. Ágyam mellé lépett és mélységesen szomorú és halálosan komoly hangon magyarázni kezdett.
– A maga szíve nagyon beteg, – kezdte, – még soha nem láttam ennyire eltömődött
vérkeringés alakult ki körülötte. Idáig ez mentette meg az életét. Továbbá még három fontos ütőere van kilencven százalékban elzáródva. Nehéz választani egy nyitott mellkasú szívműtét és legalább három stent beültetés között. Mit akarna, hogy csináljunk. A maga döntése.
– Stent betevés, – dadogtam és vacogtak a fogaim – ha lehetséges ne vágják fel a mellkasomat.
– Rendben, – bólintott az orvos, – ezt fogjuk csinálni. Ha bármi baj van, visszük fel a harmadik emeletre a nyitott mellkasú műtőterembe.
*
A
műtét négy óra hossza tartott. Végig magamnál voltam és hallottam az orvosokat élet és halál fontosságú utasításokat adni egymásnak.– Pozícióban vagyunk, hogy áttörjük az elzáródást.
– Szívatjuk a törmeléket.
Ahogy a katéter elérte az elzáródást az angina a fájdalom skála legtetejére ugrott. A következő pillanatban teljesen megszült a fájás, mintha soha nem is lett volna. A sebész kihúzta a katétert és egy másikat tett be egy platinaötvözet rugóval a végén.
Két nörsz és egy műtősegéd szorítókötéssel bekötözték a sebemet, mialatt én megfagyva feküdtem, mint valami tonhal a mínusz negyven fokos hűtőhajóban. Este hét fele átgörgettek a lábadozó szobába és ez ápolónő, Isten áldja meg érte, beterített egy meleg pokróccal.
Kevéssel később az ápolónő meleg vacsorát hozott és Edit kiskanállal megetetett, mert egyetlen porcikámat sem mozdíthattam hat óra hosszat. Edit végig velem maradt és az ágyam melletti fotelben elszenderedett.
Reggel három óra felé egy férfi jött be a szobámba és leszedte a kötést mindkét ágyé-komról. Az ujjait legalább egyenként húsz percig rászorította az ütőeremre és figyelmeztetett, hogy ne mozgassam a lábam, de még csak a lábujjaimat sem.
Délelőtt tíz óra fele Dr. Sivankumar lépett be a szobámba és megkérdezett.
– Hogy érzi magát?
– Jól.
– Nincs fájdalma?
– Nincs.
– Hazamehet, de jöjjön be egy hét múlva. Kinyitjuk a második artériát. Itt van egy vérhígító recept. Minden reggel vegyen be egy tablettát, az élete múlik rajta.
– Egy hét múlva? – néztem rá csodálkozva.
– Igen, egyszerre csak egy procedúrát tudunk csinálni.
Edit hazavitt a kocsinkon és elment a gyógyszertárba, hogy kivegye a vérhígítót.
– Hétszázhúsz dollárt akarnak érte, – hívott fel egy félóra múlva.
– Add ide a gyógyszerészt.
– Uram, – magyarázta a gyógyszerész. – A maga biztosítása nem fizeti a kiirt gyógyszert. Vegyen ki most egy hónapra valót és kérje meg orvosát, hogy változtassa át receptet a Plavix márkára, amiért fizetnek. Senki nem ismeri a kiirt márkát és a biztosítók nem fizetnek érte.
Tehát, megint egy remek példája a profiért való betegkezelésnek. Nem értettem, hogy Dr. Sivankumar miért javasolta ezt a márkát. Talán a gyógyszertár nyomta rá és dugipénzt ígértek.
Még kétszer megismételtük az angioplasty operációt. Minden alkalommal előre követelték a kezelési díj rám eső részét. Később visszatérítették a részt, amit túlfizettem. Mi lett volna, ha nincs keretem hozzá a hitelkártyán? Feltehetően hagytak volna szívinfarktust
kapni és egyik kórházból a másokba küldözgettek volna. Micsoda csodálatos betegkezelési módszer. Állítólagosan a legjobb a világon. Már akinek pénze van hozzá és hajlandó fizetni.
*
M
ialatt a kórházban voltam Lulu húgom meghalt Magyarországon. A demencia végső stádiumában nem volt hajlandó enni. Csont és bőrré soványodott és árnyéka lett régi szépségének. Salima ritkán látogatta meg a kórházban és Lulu egyedül halt meg mindenkitől elhagyatva. Három hónapig tartott mire Salima megadta édesanyjának a végtiszteletet. El-hamvasztatta és az urnát egy falba helyeztette a temető erre a célra fenntartott részén. Joga lett volna, hogy anyja hamvait két méter mélységben szüleink sírjába temetesse, de vissza-utasította ezt a lehetőséget. Algériai apjával mindig kívülállónak érezte magát családunkban és ez volt a bosszúja.Lulu mindenét egyetlen leányára, Salimára hagyta és özönvíz nagyságú követelések zúdultak hagyatékára. Péter, bátyám fia állította, hogy Lulu hat különféle banknak tartozik jelzálogkölcsönökkel. Felajánlotta, hogy kifizeti a tartozásokat, ha Salima átíratja a lakást Péter nevére. Megígérte, hogy Salimának élete végéig gondját viseli, mivel Péter szavai szerint Salima elmebeteg és képtelen intézni a saját dolgait. Véleményem szerint, Péter közveszélyes őrültnek nyilvánítatta volna Salimát és bolondokházába zártatta volna be és a lakást elvette volna fiának, Ákosnak. Salima minden volt, de nem ostoba, valójában okos volt és iskolázott és megtagadta, hogy áldozatul essen Péter rejtélyes és alantas pénzcsinálási módszereinek.
Péter szándéka ellenére elárulta a Közjegyzői iroda tisztviselőjének a nevét, aki a hagyatékot kezelte és én is beadtam egy igénylést, hogy Lulu engedélyem nélkül eladta a reá bízott MOL részvényeimet és aláhamisította aláírásomat az átírási okmányokon. A Közjegyző közölte velem, hogy az én keresetem kívül nincs semmiféle jelzálogterhelés az ingatlanon és néhány kisebb hitelkártya tartozáson kívül a lakáson nincs semmiféle legális terhelés.
Salima ügyvéd előtt aláírta, hogy kis részletekben kifizeti Lulu felém való tartozását és a közjegyző neki ítélte a lakás teljes tulajdonjogát. Péter ismételten lelkiismeretlen hazugnak bizonyult. Feltehetően abban is benne volt, hogy Lulu illegálisan eladta részvényeimet, ami az eladás idején legalább megért húszezer dollárt.
A PayPal internetes cégen keresztül Salima tizennyolc hónapig fizette a harmincezer forintos havi részletet. A vállalat hitelkártyáját használta hozzá, és ahogy a csalás kiderült, Péter azonnali hatállyal kirúgatta állásából. A cég, ahol Salima dolgozott valahogy a hatalmában lehetett.
Szép kis család, nem csoda, hogy vonakodtam visszaköltözni Magyarországra, pedig könnyen megtehettem volna.
Salima abbahagyta a törlesztést és mivel nem erőltettem tovább a tulajdonjog kérdését, a lakás hivatalosan is az övé lett. Jogom lett volna az egyik szoba használatára évente két hétig, ha haza akartam volna látogatni Budapestre, egyedül vagy a családommal. Salima a jogot átruházta Ahmedra, elvált és elidegenedett Algériai édesapjára. Ez Salima utolsó bosszúja volt, hogy ránk erőltesse Ahmedet és kölcsönös harag alapján minden kapcsolatnak véget vetettünk közte és közöttünk.