O
któber vége felé, 1970-ben komolyan kezdtem udvarolni Magdinak. Majdnem minden este a Dél Bronxból lehajtottam New Brunswick-ba, New Jersey államban a Jersey Turnpike úton.A városban és környékén jelentős magyar lakosság élt, több generációra vissza-menőleg. Mindössze öt év után ebben az országban, Magdi szülei kétcsaládos házat vettek a Church utcában, Bertalan tiszteletes Kálvinista templomához közel. A ház egy öreg tű zveszé-lyes faépítmény volt, de nagyon büszkék voltak rá és mindenkit lenéztek, aki még mindig lakást bérelt a városban. Lajos, a papa, lakásokat festett Manhattanen és autóbusszal járt be dolgozni. A busz a W 42-es utcai busz végállomásra vitte és onnan földalattival ment tovább az Upper East Side oldalra, egy másik úgynevezett magyar negyedbe. Lajos rettenetesen öntelt volt feltételezett ingázási áldozatára, hogy ellássa családját és ugyanezt elvárta drága leányának bármi udvarlójától és felajánlotta, hogy hétvégeken csatlakozzam hozzá szobafestői munkáiban.
Lajos néha beivott és háborús élményeivel dicsekedett. 1944 nyarának végén elszakadt vagy inkább dezertált magyar katonai egységétől, valahol Lengyelországban. Saját szavai szerint, ahogy Budapest felé tartott még SS őrként is működött az Auschwitz koncentrációs táborban. Rövid haláltábori szolgálat után az SS kötelékeiből is lelépett és megérkezett Budapestre, ahol a nyilasok éppen akkor szedték össze a zsidókat. Erre a szolgálatra is önként jelentkezett és állította, hogy megmentette egy fiatal zsidólány életét, hogy nem lőtte azonnal agyon, amikor elejtett egy kisebb kést. Ahogy a szövetséges orosz és román erők elérték Budapestet, részt vett a Keleti pályaudvar körülötti harcokban majd ismételten dezertált a magyar hadseregből és a Garay téren egy kibombázott házban bújt meg. Megfigyelőhelyéről látta, ahogy az orosz katona előre zavarja a románt, hogy azt lekaszálják a védők és az orosz megtudja, hogy honnan lőnek. Éjszaka Lajos átmászott a budapesti körvasút töltése előtt fekvő orosz és román katonák hullahegyein és szolgálatra jelentkezett a román fő hadiszál-láson, mint szerencsétlen honfitársuk, akit Horthy hadseregébe kényszerítettek szolgálni.
Szerencséjére az orosz parancsnokság kivonta a román erőket a további harcokból a fanatikus magyarok ellen, és Lajos hazamehetett szülővárosába, Kolozsvárra.
Történet befejeztével Lajos büszke pátosszal kijelentette, hogy miután megkapja ameri-kai állampolgárságát, azonnal belép az Ameriameri-kai Náci pártba. Ezt nem tudom, hogyan lett volna lehetséges. Ha valóban SS haláltábor őr volt és Nyilas, azonnal visszatették volna Romániába.
Tehát ez volt az én jövendőbeli apósom, aki ragaszkodott, hogy miután lánya és én összeházasodunk, helyrehozzuk a földszinti lakást és én segítek nekik a jelzálogkölcsönt fizetni.
Judit, a mama sokkal okosabb volt és elővigyázatosabb, mint gyengeelméjű férje. Ki-nézete és viselkedése szerint Judit valószínűleg zsidó volt. Éva a munkahelyemen állította, hogy Romániából akkor csak a zsidókat engedték kivándorolni és a következtetés nyilvánvaló volt.
Magdi határozottan tagadta, hogy ő zsidó. Nekem teljesen mindegy volt. Halálosan szerelmes voltam bele és hajlandó voltam minden anyagi és erkölcsi áldozatra a csókjaiért és a vele elképzelt jövőmért. Természetesen nem akartam egy fedél alatt lakni egy Náci idiótával és rögtön az elején céloztam rá, hogy menjünk tovább nyugat felé Oregonba, álmaim városába. Magdi hallani sem akart erről és a kérdés egyelőre függőben maradt.
Gyakorlatilag beköltöztem a családhoz. Asztaluknál vacsoráztam és egész este színes televíziót néztünk Magdival. Hétvégeken elkezdtük kifesteni az alsó lakást és kértem Magdit,
– Az én lányom nem végez fizikai munkát, amit a férfiaknak kell csinálni, – mondta és szikrázó szemekkel nézett rám.
Ez is egy zsidó jellemvonás, gondoltam, zsidó feleségek vajmi keveset dolgoznak.
Inkább szeretnek a díványon heverészni és meghízni. Mennél kövérebb egy zsidó feleség annál büszkébb a férje. Egy elhízott asszony a jóléti prosperitás jelképe. Magdi családja nagy feneket kerített a karácsonyi ajándékok vásárlására és csomagolására. Mindenkinek ajándékot kellett vennem és már kezdtem kétkedni, hogy miért.
Magdi javasolta, hogy hivatalosan is jegyezzük el egymást és vegyek neki egy gyémánt eljegyzési gyűrűt.
– Ha eljegyzési gyűrűt látnak a kezemen, – magyarázta, – a férfiak békén hagynak az autóbuszon és máshol és nem próbálnak leszólítani.
Természetesen a gyűrűhöz hozzávaló gyémánt fülbevaló is járt, nyolcszáz dollár teljes értékben, és amikor összehúztam a szemet a végösszeg láttán, Judit megint kioktatott.
– Levente, maga nem gondolja, hogy az én lányom megérdemel egy kis extra költséget?
– Ne törődj olyan sokat a kiadásokkal, – kommentált Lajos a papa és vigyorgott, mint beavatott tudósa a hatalmas pénzek csinálásának. – Jóval többet fogunk keresni és vissza fogjuk szerezni.
Lajos több más alkalommal is rám ömlesztette ostobaságtól sziporkázó buta tanácsait.
– Túlkésőn jöttünk ebbe az országba. Az összes vagyoncsinálási lehetőséget már előttünk kimerítették. Nekünk más nem maradt csak a kemény munka és, hogy eltartsuk családunkat.
Milyen keveset tudott a hamarosan érkező elektronikai forradalomról és a kompute-rektől és az internetről és World Wide Web hálózatról. A mega milliárdok világának kezdete éppen kibontakozóban volt. Természetesen ezt az átlagember akkor nem láthatta, talán néhányan az IBM cégnél. A szerelem elvette az eszemet, bár bíztam magamban és Magdinak is beszéltem ifjúi energiámról és tehetségemről.
– Professzionista mérnök licencet fogok szerezni és tízszer annyit fogok keresni, mint most.
Magdi nem hitt nekem. A legtöbb nő nem értékeli a potenciálist. A nők realisták; a pénz nekik valóságos és jelenlévő kell, hogy legyen. A háromezer dollár, amit rájuk költöttem nekik zsebpénz volt. Nem nekik kellett megdolgozni érte és nem ők laktak tizenegy dollárért egy héten egy Bronxi albérletben.
Az esküvőt 1971. február közepére terveztük. Magdi átnézte az esküvői magazinokat és mutatta nekem a különböző javasolt nászút hoteleket. Nagyon vártam az esküvőt. Az ígéret, hogy két hetet tölthetek vele az ágyban tartott életben és őrizte meg józanságomat a rengeteg őrült követelés között, amit nap-nap dobáltak felém. Magdi bútorvevéshez ragaszko-dott, beleértve egy luxus hálószobát és nappali szófa és fotel készletet, aminek kihozatala hetekbe is kerülhetett.
Ez még egy kétezer dollárt kivett bankszámlámról.
Karácsony elmúlt és kicseréltük az ajándékokat. Karácsony és Új Év között Magdi furcsán kezdett viselkedni. Még azt is mondta, hogy szakítani akar velem.
– Miért? – kérdeztem.
– Csámpás vagy és kacsázol, nem tudsz egyenesen járni.
Gondoltam, hogy nyilvánvalóan tréfál és megmutattam, hogy milyen szépen és egyenesen tudom rakni a lábaimat. Ha most meggondolom, Magdi nem maga találta ki a kacsázás dolgot. Az anyja javasolhatta neki. Ez egy ostoba magyar közmondás volt, amiről Magdinak fogalma sem lehetett.
*
M
ialatt mindez történt állást cseréltem. A bronxi szerelővállalattól átmentem az AFGO céghez, egy másik szerelővállalathoz az Astoria, Queens negyedben, kétszáz dollárért egy héten. Dolgok nem jöttek ki jól ott és 1971. január elején elbocsájtottak. Ez valami adócsalási bunda lehetett, de mit érdekelte őket, hogy mekkora bajt okoznak nekem jelenlegi kényes helyzetemben.Visszahajtottam New Brunswick városba és korán hazaállítottam. Magdi nem volt még otthon és elmondtam Juditnak, hogy váratlanul elvesztettem az állásomat, de egy héten belül találok egy másikat. Akkora már gyakorlatilag náluk laktam. Bronxi lakásomat otthagytam anélkül, hogy felmondtam volna Mr. Lombardinak a házigazdának. Lombardi érthetően dühös lett rám, pedig ő is ügyeskedő és csaló volt és ki akarta játszani a lakbér szabályozási törvényt, és mint albérletet adta ki nekem a lakást. Valamiféle vén amerikai szemétláda ablakomhoz jött egyik este, ahogy festettem a keretet és aláíratott velem valami pereskedési dokumentumot a házigazda ellen. Aláírtam anélkül, hogy megnéztem volna, hogy mit írok alá, mekkora egy idióta voltam, szinte hihetetlen. Kivettem egy szobát Magdihoz közel és ott aludtam, mint afféle félig-meddig hontalan tekergő. Magdi szülei nem engedték, hogy náluk aludjak. Védelmezniük kellett lányuk hírnevét, mert állításuk szerint többen is laktak a környéken Kolozsvárról.
Magdi is hazaérkezett. Leültünk a díványra és elmondtam neki a történteket és javasoltam, hogy ez jó alkalom lenne, hogy szerencsét próbáljunk Oregonba.
Erre, egyetlen szót sem szólva lehúzta ujjáról a jegygyűrűt és a markomba csúsztatta.
Semmi magyarázat, nem vitattuk meg lehetőségeinket, gondolom a társalgás soha nem volt valami erős oldala.
Ez volt a legmegdöbbentőbb és legmeghatározóbb pillanat életemben. Magdi akkor rúgott belém, amikor leestem a földre. Másnap próbáltam ebédre vagy vacsorára meghívni és megbeszélni bármi problémát, ami neki velem volt.
– Nem, – felelte, mint egy jeges szívű hüllő, – már randevúm van a főnökömmel.
Talán valami folyt a háttérben, amíg én bútorokat vásároltam, ajándékokat és jegygyűrűt. Talán ez az alávaló szemét család az egészet előre így tervezte el. Nem tudhattam.
Állásom elvesztése és a lány, akivel életemet akartam leélni, kiadta utamat, egy és ugyanaz napon.
Visszamentem az idős házaspárhoz, ahol szobát béreltem és másnap reggel visszahaj-tottam Astoria városrészre, hogy kivegyem pénzem a bankból és meginduljak Oregon felé egyedül.
Százharminc kilométer per óra sebességgel repültem a Jersey Turnpike úton és átmentem a Holland alagúton és a városba beérve valaki intett az utcán, hogy álljak meg.
– A jobb első kereke leeresztett, – mutatott kocsimra.
Ketten megnéztük és egy tizenöt centis ácsszöget húztam ki a gumiból, amit valaki egyenesen belevert.
– Ezt nem az úton szedte fel, – mondta a férfi és halálos komolysággal nézett rám. – Valaki nagyon nem szeretheti magát és kalapáccsal szöget vert a kerekébe.
Mindenek tetejébe ez a csatornatisztító szemét Náci még meg is akart ölni. Idáig védett életet éltem és soha nem jöttem össze emberekkel és megvetésre méltó családokkal, mint ezek. Megölni egy fiatal mérnököt, aki előtt szép jövő állt, mert nem akart velük egy házban élni. Ez az ember valóban egy SS haláltábor őr, román szökevény hazaáruló volt a leggonoszabb fajtából.
Kicseréltem a kereket és bezártam a bankszámlámat. Az ötezer dollárból, ami Magdi előtt volt csak ezerötszáz maradt.
Megindultam Oregon felé, de mielőtt ráfordultam a George Washington hidra az
történt a régi Bronx szomszédságomban, mialatt távol voltam két hónapig, és hogy búcsút mondjak ismerőseimnek.
Szerencsétlen végű kalandom Magdival több alapvető befolyással volt további életemre és rendkívülien óvatossá tett a nők tekintetében. A pozitív oldalon, levelet írtam Annuskának, hogy mindennek vége van közöttünk. Soha nem válaszolt és nem is ellenezte néhány hónappal korábban kimondott válásunkat sem. A rossz oldalon, Magdival való eljegy-zésem tönkre tette Békefi Ildikóval való kapcsolatom. Igaz, egy nappal New Yorkba való utazása előtt az Államrendőrség elkobozta útlevelét és találkozásunk egyelőre lehetetlennek látszott. Ildikó írta, hogy még megpróbálja, és valahogy visszaszerzi útlevelét és legyek türelemmel.
Erre én írtam, hogy ne fáradjon, mert már találtam magamnak mást. Micsoda hihetetlen durvaság, de Magdi elvette az eszemet.
Kegyetlen gonoszság és gerinctelen árulás, ezzel elvesztettem egy valóban értékes nőt, akit már azelőtt ismertem, hogy becsületes volt és igaz és kitűnő piacképes szakmája is volt.
Szerelembe voltam egy tuskólábú kuka tramplival, de ez sem volt bocsánat. Ennél a pontnál valóban tönkretettem életem. Én kellett volna, hogy szöget verjek Magdi kocsijába és nem fordítva.
A Major Deegan autópályán hajtottam tovább a Kingsbridge kijáratig és elmélkedtem tévedéseim és jellemhibáim felett, de akkor már késő volt. Két évvel Amerikába, a bőség és lehetőségek országába való érkezésem után nem volt hol aludjak és kevés pénzt mondhattam a magaménak. Nagyon rossz kezdet, ezt be kellett ismernem.
Ildikó lehet, hogy elvált volna tőlem, de ezt erősen kétlem. Nem volt afféle férfiakra rámászó vagyonvadászó nő. Egy biztos, Ildikó az életben soha többet nem beszélt vagy levelezett velem. Ezt a lehetőséget erősen kihagytam és még ma is bánom ostobaságom.