8 2 K3o—
s mellette gazdája is gyarapszik. Végre nálunk tökéletes szabadság levén, a közügyekbe minden-kinek van beavatkozása. De az értelmetlen tömeg szabadsága legkönnyebben veszélyezteti magát a szabadságot. Már pedig mi fönn akarjuk tartani a szabagságot, azért érdekünkben s e miatt kö-telességünkben áll a nép oktatásáról akkint gondos-kodni, hogy az a szabadsággal mind önmaga, mind az egész köztársaság javára tudjon élni.
Ebből láthatja ön, hogy mi saját legfőbb hasznun-kat találjuk abban, hogy a népoktatást legfőbb átalános érdekünknek tekintjük s érte sokat áldo-zunk és sokat teszünk. Törvényeink nem rende-lik el az iskolakötelezettséget, de minden igaz amerikai társadalmi jogának tartja a szüléket er-kölcsileg kényszeríteni, hogy gyermekeiket he-lyesen neveltessék. Es j a j annak nálunk, kit ily ügy miatt a közvélemény elitélne !
Egy gyakorlati népnek a népoktatásról táplált gondolkodásmódját idéztem, mert sokszor sze-retünk idegenekre hivatkozni s mert e gondolko-dásmód emelte épen Éjszakamerikát hirtelen se-bességgel azon erkölcsi és anyagi erőre, mely méltán egyrészt a legmélyebb becsülésre, más-részt legnagyobb bámulatra méltó. Az idéztem gondolkodásmód magában foglalja a népoktatás társadalmi és hazafiúi jelentőségét s gyakorlati módon deriti föl egyszersmind egy ország összes lakosainak azon jól fölfogott érdekét és köteles-ségét, hogy minden illető hazai növendéknek he-lyes neveltetéséről közös igyekezettel s közös erővel gondoskodjanak. Társadalmi szempontból mindenkinek érdeke, hogy polgártársai becsüle-tes, értelmes és munkás egyének logyenek, mert ő is csak ilyenek között érezheti magát jól és bol-dogan , csak ilyenek társasága, viszonya, érintke-zése nyújthat neki előnyt, élveket és örömet, mig tudatlan, renyhe és gonosz omberek között sze-rencsétlennek fogja magát találni. A társadalmi életben minden munkánál polgártársaink közre-müködéséro van szükségünk, mert csak igy fog-juk magunkra nézve is sikeresebben végozhotni e munkát. A munkátadónak, a szövetkezőnek, bár-minő legyen foglalkozása, saját érdekében is áll, hogy munkásai, vagy szövotkező társai értelme-sek, becsületesek és szorgalmasak legyenek. Ke-resztül mohetünk a társadalmi élet minden viszo-nyain s mindenütt meggyőződhetünk arról, hogy minden honlakosnak saját érdekében is áll, hogy hontársai kivétel nélkül helyesen legyenek nevel-ve, mert csak ekkor mozdíthatók elő a valameny-nyi javára szolgáló társadalmi viszonyok.
Hasonlók a hazafiúi érdekek. Az ország anyagi valódi erejét az összes honpolgárok minél átalá-nosabb jóléte képezi. Erről könnyen meggyőződ-hetik mindenki, ki a társadalmi viszonyokba mé-lyebben bepillant. Vagyonosnak, anyagilag erős-nek azon országot kell mondanunk, melyben az egyéni önállóságot biztositó vagyonosságot s ille-tőleg az ennek megszerezhetésére képesitő mun-kaerőt a lakosság átalánosan élvezi. Továbbá az értelmi erő által nemesitjük az erkölcsöt, mert ha munka erővel birunk, ez fölkelti bennünk saját egyéniségünk méltóságának érzetét s ez ismét
visszatart az elaljasodástól. Innen fokozatosan ha-ladva, arról is meggyőződhetünk, hogy a sza-badságot, a democratiát, mely korunk jeligéje , csak átalános helyes népoktatás által valósithat-j u k meg egyedül. Lehetnek a legszebb társadal-mi és politikai intézvények és törvények ; de meg-lehetnek mindezek, ha az egyének nem becsüle-tesek , értelmesek és szorgalmasak, azok élette-lenek maradnak. „Nem az intézvények önmaguk-ban teszik a hazát, a társadalmat szerencséssé, vagy szerencsétlenné, hanem az emberek s az ember csak nevelés által válik igazán emberré.
A mondottakból önkényt következik, hogy minden honlakosnak egyiránt érdeke s e miatt kötelessége is, hogy minden kivétel nélkül hozzá-járuljon a népoktatás előmozdítására. Jól fölfogott
érdeke és kötelessége, hogy e tekintetben nem-csak saját hozzátartozóiról, nemnem-csak ugyanazon hitfelekozetü, vagy ugyanazon nemzetiségű hon-társairól gondoskodjék, hanem gondoskodjék te-hetsége szerint a haza valamennyi lakosairól min-den kivétel nélkül, mert csak az egész haza ösz-szes lakosainak minél belterjesebb szellemi és anyagi haladása fogja igazán a társadalmi átalá-nos viszonyok javitását eszközölni, s fogja erőssé, nagygyá és boldoggá tenni e házat, mely mind-nyájunk közös hazája, s melynek jó vagy balsorsa mindnyájunk egyéni sorsára is érezhető befolyást gyakorol. Mivel pedig az erő annál erősebb, mi-nél jobban központosítjuk azt, csak a fönnemlitett átalános czél előmozdítására sikeresebben vezető eszköz gyakorlati alkalmazásának tekintendő, hogy a népnevelés emelésére irányzott eme tevé-kenység kisebb körben, a megye területén foga-natositassék. A megyék lakosságának érdekei mind társadalmi, mind politikai tekintetben vetlenebbül, bensőbbon összefüzvék, tehát a köz-vetlen hatást tekintve, a megyo minden lakosá-nak , hitfelokezeti és nemzetiségi különbség nél-kül, közelebb, s hogy ugy fejezzem ki magamat, érezhetőbb érdeke, hogy a megyo minden növen-déke helyes oktatásban részesittessék, vagyis, hogy a megyében a népoktatás átalánosan elő-mozdittassék.
Ezen eszme szolgált irányul b. Eötvös József urnák, midőn azon óhajtását fejezé ki, hogy, mennyire lohet, hitfelokezeti és nemzetiségi tekin-tet nélkül a megye összes lakosaiból alakuljanak az egyletek. Ezen óhajtása, ezen eszméje által ő a társadalmi és hazafiúi követelmények, az összes honpolgárok közötti é r d e k k ö z ö s s é g , a va-lódi egyenlőség és testvériség színvonalára emel-kedett. Régi igazság, hogy vállvetve, közösen sokkal jobban és biztosabban mozdíthatjuk elő a czélt, mintha erőinket szétdaraboljuk. Itt közös az érdek, tehát közös erővel is kell azt előmoz-dítanunk.
Fölteszem, hogy a mondottak ellen senki sem fog tenni semmi észrevételt, sőt azok helyességét is elismeri. Hanem, fogja talán egyik másik mon-dani, az ilyen cosmopolitikus egyletek mellett
le-*) Az iskola társadalmi jelentőségében. I r t a I í ö r n y e i J á n o s .
-eDt 83
hetotlen kikerülni, hogy, mivel hazánkban több hitfelekezet s több nemzetiség lakik, az egyes hit-felekezetek és nemzetiségek között súrlódások ne támadjanak, mert az egyik, vagy másik hitfele-kezet vagy nemzetiség, a melyik az illető egylet-ben épen fölényre bir emelkedni, az egylet erejét és munkálkodását saját felekezeti vagy nemzeti-ségi előnyei szerint fogja akarni fölhasználni, vagy a más iskolájára őt nem illető befolyást fog akarni gyakorolni. Az „Ung. Schulbote" vonat-kozó közleményének irója is fölhozza azon ellen-vetést. Az ellenvetés látszólag figyelemre méltó, mort a honpolgárok közötti súrlódást minden erővel meg kell akadályoznunk. Hanem én ezen ellenvetést nemcsak nem tartom alaposnak, ha-nem erőszakkal elöhurczoltnak látom.
Csak két észrevételt teszek reá.
E l ő s z ö r : Vizsgáljuk ezen egyletek hatáskö-rét. Erről a terv III. pontjának §§-ai szólnak. Rö-viden összevonom : Hozzájárulni a vármegyei átalános népiskolai állapot statistikájának össze-állításához'; közreműködni, hogy hol nincsenek is-kolák és kisdedóvodák, azok ott fölállittassanak.
Ügyelni arra, hogy a gyermekek rendesen járnak-e iskolába? S ha nem járnak, minden lehető eszköz-zel oda hatni, hogy járjanak és járhassanak. Meg-győződést szerezni a tanulás módjáról és eredmé-nyéről s gondoskodni arról, hogy az iskolák tan-szerekkel kellően föl legyenek szerelve. A gyer-mekek számára olvasókönyvtárakat fölállítani. A G. §. végre azt mondja : „Átalában az egylet teen-dője lenne a népnevelés terén minden hiányokat fölkeresni,azokat lehetőleg saját erejéből segiteni;
a mennyire pedig az erejét túlhaladná, a bajok orvoslására is szükség esetén magát a közoktatási minisztériumot is fölhivni."
Most kérdem : Van-e hatáskörben csak egy oly teendő is, melynek teljesitése minden népiskolára, bárminő legyen, üdvös nem volna? Van-e oly pont, mely féltékenységre, vagy súrlódásra vezet-hetne ? Avagy sérelmes lehet az, hogy az egylet a vármegye összes népiskoláinak javát előmoz-dítani törekszik? gondoskodik arról, hogy legyen iskola s legyen alkalmas épület ? hogy a gyerme-kek iskolába járjanak, tanuljanak, a szegények segélyeztessonek ? Tanterveket nem fog az egylet kidolgozni s az iskolára ráparancsolni, ez nem az ö hatásköre, az iskolák felekezeti és nemzetiségi jellegének meghatározása, a tantárgyak, tanitók megválasztása nem tőle függ, ez a törvényhozás s illetőleg a törvény által jogositott közegek dol-ga. Az egylet magán jellegű, mint más egylet, az iskola irányában nincs parancsa ; az ö beavatko-zása csak segélyezés, tanácsadás és buzditás. S nem kell-e inkább az ily beavatkozásnak átalá-nos elterjedését óhajtanunk? Mit szülne az ily átalános beavatkozás? Azt, hogy a községek, sőt az egyes hitfelekezetek és nemzetiségek összes tagjai érdekeltségre ébrednének saját iskoláik iránt ; lassanként terjedne a nép minden fia kö-zött a nevelészeti helyes eszmék ismerete, terjedne és erősödnék evvel együtt azon nomes érzelem, hogy mindnyájan, kik e hazát lakjuk, lényegesen összetartozunk, hogy érdekeink közösek ; hogy a
közös czél : valamonnyünk jobbléte és boldogsága megteremtésére és emelésére, valamennyünknek kell saját hatáskörünkben és tehetségünk szerint közreműködni ; hogy társadalmi és hazafiúi köte-lességeink teljesítésében sem vallás, sem nemzeti-ség nem tehet köztünk különbnemzeti-séget, mert mind-nyájan egyenlő fiai vagyunk e hazának, tehát mindegyiknek haladását előmozdítani saját érde-künk is.
Ily hatáskör helyeson fölfogva, nem vezethet sem féltékenységre, sem súrlódásra. Es midőn a többször idézett közlemény irója azt mondja, hogy az egyleti „bizottmányok joga lenne a fönnálló is-kolai alapokat a közös iskolák részére átvenni és igazgatni," vagy nem olvasta a tervet s igy akart róla Ítélni, vagy nem igazolható szándék-kal azt elferdítette, mert mindezekből a tervben egy szó sincs.
M á s o d s z o r . A terv egyenesen kimondja, hogy hol helyi viszonyok miatt ily egyletek a me-gye összes lakosságából nem alakithatók, alakul-janak azok felekezetek szerint — magától értetik,
hogy ezeknek aztán csak saját felekezeti iskoláik-ra van a terv értelmében befolyásuk. E pont az egyletek ellen felekezeti féltékenységből származ-tatott minden ellenvetést önmagától megezáfol, mert ha az illetők jobbnak látják a külön egyle • t e t , annak értelmében ilyent is alakithatnak.
K ö r n y e i.
(Vége követk.).
Hazai népnevelésünk ügye.
III.
A t a n e r ő k m i n ő s é g e .
A népnevelésen kivül alig van más ügy, mely-nek emelkedése, vagy hanyatlása olyannyira föl-tételeztetnék az ügy érdekében m u n k á l k o d ó e r ő k m i n ő s é g é t ő l . Hogy a népmüvelés ér-dekében az állam, az egyház s a nép részéről ki-fejtendő legbuzgóbb törekvések mellett se sike-rüljön a néptanodai nevelés annyira, hogy annak jó eredményei a nép életében mutatkozzanak :
erre valóban elégséges n é m e l y n é p t a n í t ó -n a k l e l k i i s m e r e t l e -n s é g e , s z e 11 e m i és t e s t i e l t o m p u l t s á g a , t e s p e d é s e . Nem ok nélkül kell félteni a népnevelés sikerét csak
„ n é m e l y " n é p t a n í t ó k n a k l e l k i i s m e -r e t l e n s é g é t ő l , tespedni sze-rető hanyagságá-tól! Sok kell oda, hogy néhány ügybuzgó és tevé-keny tanitó hasonló ügybuzgalomra és tevétevé-keny- tevékeny-ségre lelkesítsen sok más tanitót : de a tanitói lanyhaság, ügyközönyösség oly ragály, mely an-nál gyorsabban terjed el nagy körökben, minél több ok jő össze arra, hogy a néptanítók elked-vetlenedjenek. A rosz példák mindenkor hatéko-nyabbak, mint a jók. Azon tanférfiak, kik a nép-tanítók képzésével foglalkoznak, meg tudnák mondani, hogy oly ifjak közöl, kik a „ s z a b á l y -s z e r ü 1 e g" követelt előképzett-ségnél több tu-dományt s magasabb tanodai képzettséget hoztak
6 *
•MX 84 ICJ*—
magukkal a képezdei tanfolyamra, vagy külön-ben is, fölfogván a néptanítói hivatás horderejét, lelkesült szorgalommal működtek össze tanitói kiképeztetésökön, némelyek mint jeles tehetségű, szakértelemmel, ügybuzgalommal, sokoldalú pol-gári és tanférfiui műveltséggel biró fiatal tanitók kerültek ki egyik másik tanitóképezdéböl ; és azon tanférfiak, k i k , kisebb nagyobb körök-ben a népnevelés élén állván, több néptanítóval vannak érintkezésben — meg tudnák mondani, mivé lesznek a tehetséges, buzgó és müveit fiatal tani-tók csak pár év lefolyása alatt is oly néptanítani-tók között, kik mint hívatlanok, hiányos szakképzett-ségükkel, lanyha ügybuzgalommal, kétes erkölcsi s tanitói jellemökkei még mindig képesek betola-kodni a tisztes néptanítói testületbe s ebben még mindig megtüretnek. Bizonyos az, hogy a jó fiatal tanitók minden tanférfiui érettségök és buzgal-mok mellett többnyire a gyengébbek, és nem rit-kán ők a hibás rész, kik a népnevelés érdekében kifejtett nézeteikkel s buzgalmukkal vagy ma-gukra maradnak, vagy kigúnyoltatnak, ha külön-ben — mint meddő s a gyakorlatban állítólag ki-vihetlen nézeteikkel másoknál jobbaknak látszani akaró, — mint mások irányában fölényt igénylő, szerénytelen különczök — a többi — mint mond-ják — t a p a s z t a l t , p r a k t i k u s kartársak magán köreiből ki nem közösittetnek. „Minek az a nagy buzgóság ? Egy a fizetés ! — Minek az a tudomány ? Nincs annak a mi körünkben sem becse, sem haszna, sem alkalmazása ! — Minek az a népműveltség? Ki fog szántani, vetni, ök-részkedni stb. ha mindannyian müveitek le-szünk?" Az elfogultság, lanyhaság, önzés ezen és sok hasonló nyilatkozataival a fiatal ta-nitó gyakran azon oldalról is találkozik, melyről folytonos önmivelődésre , a nép gyermekeinek sokoldalú és korszerű szorgalmas müvelésére való buzdittatásánál egyebet várni sem merne, — ső, ki ifjú lelkesültségnél, egészséges életnézletnél,
el-méjében ifjú erővel élő nevelészeti ismereteinél s megvesztegetlen jó szándéknál egyebet sem visz magával a megkezdett tanitói pályára, — ő, ki azon öntudattal fog munkájához, miszerént neki okos, czélszerü és kitürő nevelői és tanitói tevé-kenységével egy jobb nemzedéket kell maga kö-rül teremtenie, elejénte szembeszáll a tanférfiui elfogultság, közönyösség és tudatlan renyheség minden nyilatkozványaival; elejénte reformálhatni hiszi saját körében, sőt talán még tágabb körök-ben is a népnevelés ügyét ; elejénte örömmel fá-radoz, hogy minél feltűnőbb nevelési és tanered-ményekkel hóditson ; a fáradozás nem lankasztja, inkább edzi erőit ; elvrokonokat keres ; nagy ter-vekkel foglalkozik ; de végre is elég idején állapodik meg ő is a középúton, hogy tájékozza magát, és mi az a mit lát? — Elvrokonai nem akadnak ; innen gúny és becsmérlés tolul eléje;
onnan az elismerés és méltánylás távozik mellőle ; végre elhiszi ő is, hogy a tanitáskodás ép oly ne-héz és fáradalmas, mint a mily csekélylett, hálát-lan és örömtelen munka. Eltompult szellemmel gondolja: ,,Nem okosabb volna-e, ha ö is a he-lyett hogy koptassa iQu erőit, inkább hideg
vér-rel lépne ama kényelmesebb útra, melyre előtte és körötto annyi fiatal tanitó rátért, melyet ő még mint gyermek tanult megismerni, midőn első tanítója remekelt vele ? — Mind szép az, mit a képezdében a tanár a néptanító lelkesültségé-ről, önérzetélelkesültségé-ről, önfeláldozásáról, — a folytonos önmivelődésről, jó tanirodalmi és tudományos munkák tanulmányozásáról, — a tervszerű gyer-meknevelésről, a tanodai fegyelemtartásról, a tan-órák berendezéséről, a tanításhoz való naponkinti gondos előkészülésről, a tanitói napló viteléről, a tanonczok Írásbeli munkálatainak pontos átvizs-gálásáról s javításáról, a tanonczoknak házkörük-beni meglátogatásáról, a tanidőn kivül is velők való társalgásról, a gyermekekkel a szabadba te-endő tanulságos sétákról , a testgyakorlatok-ról stb. stb. elmondott ; — de mindezeket senki sem követi, az igazgató sem sürgeti ; mindezek időbe kerülnek, mit szabadon lehet másra is for-dítani és végre is , ki vehetné rosz néven, ha a fiatal tanitó a tanitástól fenmaradt indifferens idő-vel szabadon akar rendelkezni saját kényelmére, mulatságára?" Nem sokára a lélek eltom-pultságához a tunyaság is hozzájárul. Ekkor már a tanórák sokasága kiállhatlan, az igazgató kevés d i s c r e t i óval bir, ki a tanerőket szükségtelenül terheli, ki nem b á n n á , ha a szegény tanitó bele ölné magát a munkába. Minthogy úgyis sok a tanóra és a 2—3 óra hosszat tartó tanitás főleg a gyermekeket igen igen kifárasztja, a tanitót is ki-meríti, miért ne lehetne egy negyedórával később kezdeni, egy negyedórával korábban végezni s közbe kis szüneteléssel is megszakasztani a taní-tást ? Mindez a gyermekeknek is jól esik ; de szükséges is, hogy felüdüljenek, megpihenjenek.
Folytonosan beszélve tanitani : ez az erős mellű tanitót is megviseli ; miért no gyakorolhatnák a gyermekek maguk magukat vagy az öregebb gyermekek felügyelete mellett az Írásban, számo-lásban, az , e g y s z e r e g y ' - n e k , a zsoltároknak elmondásában, az olvasásban, hogy ezalatt a ta-nító megpihenjen és kevés szabad levegőt nyel-jen ? Később a tanitás is már egészen únalmas a
gyermekeknek és fárasztó a tanítónak; egy kis szünidő jól esnék tanítványnak tanítónak egy-aránt ; a kemény téli napok, a beállott tavaszi, nyári, őszi mezei munkák miatt csak gyéren je-lennek meg a gyermekek; a szülőknek szükségök van reájok és jól is teszik ha oly korán fogják őket a munkára ; a tanítónak nem érdemes egy pár gyermekkel vesződni ; azután meg ezen né-hány gyermek nagyon előre fogna menni, C? ! ) ama sokan, kik elmaradoznak, nagyon hátra fog-nának mellettök maradni ; miért ne lehetne egy pár heti szünidőt közbevetni mig ismét össze tudnak jőni mind a gyermekek ? De az igazgató ezt nem akarja igy látni; ő indiscretus ember. — Az egész világ mulat ; miért kellene épen a taní-tónak megtagadni magától minden élvezetet? mi rosz van abban, ha ő a tekeasztaltól vagy lako-mából megy a tanodába ? még inkább szép, hogy mulatság közepette is kötelmeire gondol ! De az igazgató — mogorva és indiscretus ember.
— Az az örökös egj formaság ! minden hóban
^ s o 8 5 O -egy -egy értekezlet, néha több is, és még
nevelé-szeti kérdések megvitatásához is készüljön a ta-nitó ! Az az igazgató indiscretus és zordon em-ber, ki semmiben sem különbözik azoktól, kik a szegény néptanitót örökös tanképességi vizsgála-tokkal, örökös Írásbeli feladványokkal zaklatják ! Mit is tudjon a tanitó ily értekezletekben mindent beszélni ? A gyermekekről? Ok együgyü, hanyag, konok, javithatlan teremtmények, kiket igazság szerint rendesen vérig kellene vesszőztetni ! Vagy a szülőkről ? Ők majomszeretettel ölelgetik gyer-mekeiket s azt akarnák, hogy a tanitó is ugy te-gyen ; azt akarnák, hogy a tanitó csodákat mü-veijen, nagyobbakat mint Mózes, hogy ő az isme-reteknek, a tudománynak egész folyamát nyissa meg a gyermekek sziklafejéből, és ezt is ugy, hogy még v e s s z ő t se vegyen kezébe ! Vagy végre a hatóságok intézvényeiről ? Ok csak áldo-zatokat kivánnak a tanitótól, de áldoáldo-zatokat nem hoznak ; mert hogy a tanitólc jobb anyagi ellátá-sáról gondoskodnának — Es igy kész az átmenet a magán körű és egészen magán jel-legű tanitói értekezletek kedvencz thémáira, me-lyek : a lizetésjavitás, a járulékok hanyag kiszol-gáltatása, az időjárás mostohasága, a rosz termés, a tanitói földek silánysága, a tanitó kicsinylése, a tanodai elöljárók önkénykedése, a pap stb. És igy megy az, mig végre a világnak, — a tanhatóságnak is tudomására jő, hogy kik azok a s z e n -v e d ő — és kik azok a t e -v é k e n y tanitók, és ha ezen tudomása alapján a szegény s z e n v e dő tanítóról megtalál feledkezni, még csak akkor áll elő a valódi elkeseredés, melylyel a szegény szen-vedő tanitó végképen elhatározza magában, hogy
„ő ezentúl senkinek bolondja nem lesz; megteszi, a mit szorosan megtennie kell, és ezzel punctum ; de meghagyja saját fiainak és meg-mondja még ellensége gyermekeinek is, hogy mindenné — mindenné legyenek ez életben, csak néptanítóvá ne !" — íme! egy életkép saját nép-tanítói éleményeimből ! A német tanirodalomban ily néptanítók „ s c h l c n d r i á n " nevet kaptak, é s : h i d e g , v é r m e s , k o m o r , e p é s , — to-vábbá : t u d á k o s és t u d a t l a n schlendriá-nokra lettek megkülönböztetve. Hazai tanirodal-munkban még ennyire nem mentünk ; talán nem is jelenkeznek nálunk a s c h i e n d r i á n o k annyiféle kiadásban. Van azonban bárminemű tanférfiui s o h l e n d r i á 11 s á g n a k egy árnyoldala ; s ez az : hogy a s z e n v e d ő n é p t a n i t ó -t ó 1 leg-többe-t szenvednek az ár-ta-tlan gyermekek, s a szenvedő néptanítók mellett legtöbbet szenved a népnevelésügy.
Nem kevésbbé kell a népneveles sikerét félteni a t u d a t l a n n é p t a n i t ó n i t ó k t ó l . Sajátsá-gos, hogy a jelenkorban annyi tanítóképezde mel-let is szó lehet még tudatlan néptanítókról! Pedig nem is azon néhányról van itt szó, k i k , mint a végi néptanitó nemzedék, vagyis inkább népta-nitóczéh ódon maradványai, — itt ott még most is tartják magukat ; sem azokról, kiknek, mint él-hetetlen kereskedők- vagy kézműveseknek, vagy kapakorülő földmíveseknek, akár népszerüségök akár másnemű pártfogaltatásuk útján itt ott még
most is sikerül minden tanképesség és polgári műveltség nélkül is betolakodni a néptanítók tes-tületébe. Mi közünk itt ezekhez ? hadd remekel-jenek ők a reájok bízott gyermekekkel ! hadd le-gyenek ők a nevelészet újabb vívmányainak ócsár-lói, az ingadozó jellemű és ügybuzgalmú fiatal tanitóknak példájok- és befolyásukkal rontói, a tisztes néptanítói testületnek árnyfoltjai! H a a közvélemény el nem ítéli őket, miért törjek épen én pálczát fölöttök? Itt sajátképen azon t u d a t -l a n n é p t a n í t ó k r ó -l -lehet szó, kik a je-lenkori tanitóképezdék hiányos szervezete, korlátozott tanitóképzési terve és igen kox-látozott kifelé-ha-tása mellett épen e képezdékben fölserdült és nép-tanítókká fölavatott ifjakból kerülnek k i , vagy legalább idők folytán válnak t u d a t l a n o k k á , mivelhogy kedvezőtlen néptanodai viszonyaink között kevés — akár buzdító, akár késztető — indok, kevés eszköz van arra, hogy a fiatal nép-tanitó a további önmivelödés pályáján folytonosan előre haladván, magát az előre haladó tudomány színvonalán megtartsa.
Még most is vannak műveltséget szenvelgő
„ b e l l e s p r i t " - k , kik a nép gyermekét oly igénytelen teremtésnek tartják, kivel müveit
„ b e l l e s p r i t " - k , kik a nép gyermekét oly igénytelen teremtésnek tartják, kivel müveit