Gazdaságtan - tan- é s iskolai könyvek - Néptanítók lapja 1. évfolyam, 1868

tan- é s iskolai könyvek

IV. Gazdaságtan

V. Természettan.

Szerző urak mindenkép azon igyekeztek, hogy munká-jokban lehető rövid s mégis világos előadással azon hasz-nos és szükséges ismereteket összeállítsák, melyek az egyetemes elemi v a g y népmüveltséghez k o r u n k b a n okvet-lenül megkívántatnak ; u g y hogy az i t t föltáruló ehnekiu-csek teljes birtokában l e v é n , s azokat használni tudván, bármely népiskolai v a g y nőnöveldei tanuló, a p á l y á n , me-lyet a gondviselés számára, mint leendő közpolgár v a g y

"»olgárrrőiiek k i j e l ö l t , minden további iskolázás nélkül is, azonnal helyet foglalhat ; s nemcsak m a g á n a k , hanem em-bertársainak is számtalan esetben üdvös szolgálatokat tehet.

A Népiskolák könyvének á r a azon okból, hogy minél számosabb iskolában használatba v é t e t h e s s é k , a le-hető legolcsóbbra szabatott : minden egyes rész kemény kötésben csak 4 0 krba kerül.

Nagyobb mennyiségű példányok megrendelőinek arány-lagos árkedvezmény is nyujtatik.

H a i ' t l e b e n A d o l f , kiadó-könyvárus. Váczi utcza 17. sz. alatt.

Budán, 1868. Nyomatott a m. kir. egyetemi nyomdában.

Bnda-Pest, 1868. 3. szám.

C s ü t ö r t ö k , F e b r . 2 0 .

NÉPTANÍTÓK LAPJA.

-o00§§000-H E T I K Ö Z L Ö N Y

a magyarországi kisdedóvodák, elemi- és felső-nép-iskolák számára.

Itiarija a vallás- é s közoktatásügyi m kir. minisztérium.

A szerkesztőségi é s kiadóhivatal van B u -dán a vallás- és köz-o k t a t á s ü g y i m. k i r . ministeriumnál az

Or-szágházban.

A „Néptanítók l a p j á t " minden magyarországi népiskola tanitója és kisdedóvoda vezérlője díj nélkül k a p h a t j a következő feltételek alatt : 1 - ö r , hogy azt segédtanítóival olvasás végett k ö z ö l j e , 2-or hogy azt

mint az iskola tulajdonát m e g ő r i z z e , és utódának átadja.

Nem népiskolai tanítók előfizethetnek : E g y évre 3 frttal ; fél évre 1 frt 50 k r r a l .

Minden a szerkesztői v a g y kiadói hivatalt

illető közlemény a szerkesztőséghez k ü l

-dendő.

Mit kell kivánni korunkban a népiskola-tanítótól ?

(Folytatás).

2) A második kérdésnél, t. i. hogy mit kell kivánni a tanítótól az iskolában való működését illetőleg? szinte nem szabad szem elől téveszte-nünk a tanitó kettős hivatását,t. i. hogy az oktató és nevelő egyúttal. Lássuk tehát röviden, mit kell tőle kívánnunk először az o k t a t á s és máspd-szor a n e v e l é s körében.

Itt szerző fölteszi, hogy a tanitó, kinek számá-t/a ir, ismeri azon nevezetesebb változásokat, me-lyeken az oktatás elmélete és gyakorlata is tör-ténetileg keresztül ment ; t u d j a , hogy e téren az emberek mennyi különféle kísérleteket tettek, mi-nő szélsőségekbe tévedtek, és igy tudja, hogy je-lenleg mitől kell ovakodni, mire kell kiválóan igyekezni.

Ezután az oktatás történetéből meríthető ta-pasztalások szem előtt tartásával e következő pontokban foglalja össze a jelentkező tanítónak oktatásban való teendőit :

a tanitó

1) épen annyira ügyeljen a növendék értelmi fejlődésére, mint könyvnélkül betanult ismeretei-nek gyarapodására ;

2) igyekezzék az oktatás körül, a mennyire csak lehet, kitartó huzamossággal (nachhaltig) járni- el, s pedig az álta 1,

a) hogy a tantárgyak számát és a tanítandó is-meretek mennyiségét s terjedelmét bölcsen ki-szabja ;

b) hogy a tartalmuknál fogva rokon tárgyakat egymással összeköti,

c) hogy a növendékben a tanított tárgy iránt eleven érdeklődést ébreszt, és

d) hogy az ismételtetést és gyakorlatot nem hanyagolja el.

Az első kellék tehát, hogy a tanitó egyenlően iparkodjék a növendéknek mind értelmi (alaki) kifejlődésén, mind ismereteinek gyarapodásán (anyagi kiképzödésén). E követelést igazolják egyfelől a régi oktatók hibái és az ujabbkoriak egyoldalúságai, másfelől azon t é n y . hogy ma már a földmivesnek is nem csupán értelemre, ha-nem sok positiv ismeretre is van szüksége.

Pestalozzinak igaza van , midőn a korabeli is-kolai oktatást azért roszalja, mert csak magol-tatásból állt, mert egyedül azon igyekeztek, hogy a gyermek emlékezetét tömjék tele legtöbbször értelmetlenül betanított leczkékkel. —Midőn azon-ban e liibát belátták és segíteni akartak r a j t a , Pestalozzi után az ellenkező túlságba estek. A könyv nélküli tanitatásnak lehetőleg mellőzésével, csak az értelem kiképzésére törekedtek, az em-lékezetet elhanyagolva. T u d j u k , hogy Rousseau épen azt kivánta, hogy semmit sem kell könyv-nélkül tanitatni. E nézet emberei szerint a tan-tárgyak csupán eszközül szolgálnak az elme fej-lesztésére, s az úgynevezett értelem-gyakorlatok játszottak nagy szerepet. Mindent, még a vallás

positiv igazságait is, a gyermek eszéből akarták kifejteni, azaz, ugy akarták magával a gyermek-kel kiokoskodtatni, nem pedig vele betanul-tatni. Természetes, hogy a növendékek igy nyert képzettségo felette egyoldalú, és az élet szüksé-geinek egyáltalán meg nem felelő volt. A tapasz-talás bebizonyította, hogy ekként okoskodó, de csekély ismeretekkel biró embereket lehet nevel-ni. A jelenkori tanítónak a feladata tehát e téve-déseken okulva, mindkét szélsőséget kerülni, és épen ugy ovakodni a régiek lélekölő értelmetlen magoltatásától, mint az utóbbi korbeliek egyol-dalú rationalismusától. Épen ugy szükséges a gyermekkel sok ismeretet betanultatni könyvnél-kül (csak hogy természetesen nem értelmetlenül), mint a betanultak fölött elmélkedtetni, s így ér-telmét gyakorolni is kell. Annyival szükségesebb

-®D< 3 4 K3<*-pedig az oktatás mindkét oldalának méltatása,

mert ma a haza minden polgárától mindkét irány-ban sokkal többet k í v á n u n k , mint hajdan. Azon jogok gyakorlása, melyeket alkotmányos orszá-gok polgárai birnak ; az a szabadság, melyet az egyes községek saját ügyeiknek önmaguk általi kezelésében s rendezésében élveznek; valamint az ipar és földmivelés jelen fejlettsége ; mindezek egyfelől sok ismeretet s ügyességet feltételeznek a polgárokban ; másfelől gyakorlott s tiszta Ítéletet és a létező viszonyok világos megértését kiván-j á k tőlük. Hogy pedig a népiskolában sem a régi

magoltatás, sem az egyoldalú értelem-gyakorlat nem képes e műveltséghez a kellő alapot megvet-ni , azt mai tanítóknak bizonyítgatmegvet-ni sem kell.

Második kellék az oktatás alapossága.

Azon körülmény, hogy sokan — sőt legtöbben v a n n a k , kik semmiféle felsőbb tanodákba nem léphetve, egyedül a népiskolai oktatásban része-sülhetnek, szükségessé teszi, hogy a tanitó lehe-tőleg és oly huzamosan (nachhaltig) vezesse ok-tatását, hogy az általa tanított ismereteket minél maradandóbban bevésse a gyermek elméjébe.Kü-lönösen vigyázni kell erre a jelenkor tanítójának, midőn a nép fiától is sokkal alaposabb és több műveltséget kíván maga az élet, mint régenten.

A népiskolai oktatás e kellékét hírlapokban és könyvekben különféle oldalról és gyakran vitat-ták már. Az itt tekintetbe vehető igen sok olda-lak közöl ezúttal ezen, általunk legfontosab-baknak tartott következő pontokat emeljük ki :

a) Oktatását alapossá és huzamossá teszi el-sőben az által, hogy a t a n t á r g y a k s z ám á t, s a t a n í t a n d ó i s m e r e t e k k ö r é t , me n yn y i s é g é t é s t e r j e d e l m é t h e l y e s e yn k i -m é r i , k i s z a b j a é s k o r l á t o l j a . Azonban e követelés ellenkezni látszik a jelenkor igényei-vel. Valljon a népiskolai oktatásnak is nem kel-lene-e, a tantárgyak számát és terjedelmét illető-leg is folyton előbbre haladni és kiebb terjesz-kedni ? Nézetünk szerint nem. Igaza volt a görög bölcsnek ki mondá, ,TO huv rjoovv T-xat viö TOV f,i)]Sev áyav." (A felette sokat kevesebbre becsü-löm, mint a nem oly sokat). Legújabb korbeli is-kolai oktatásunknak más eredményét mutathat-nók föl, ha a görög bölcs ez intésére figyeltek volna.

Emiitettük, hogy midőn a régiek lelketölő ma-goltatása ellenében az ujabb időben egyedül az értelem fejlesztésére akartak iparkodni ; az ellen-kező túlságba mentek, és a positiv ismeretek be-tanultatásának teljes elhanyagolása által itt is oly egyoldalúságba estek, mely ellen előre láthatólag szinte visszahatásnak kellett bekövetkezni. Be is következett. Az oktatók újból a tanitandó ismere-tek mennyiségére irányozták figyelmöket. Látva, hogy ma a paraszt embernek is sokat kell tudni, azon voltak és vannak : — bogy bár értelme-sen, de minél többet tanultassanak meg a gyer-mekkel. — Tekintsük meg a legújabb népiskolai tanterveket és tankönyveket ! Igen sok tankönyv-ben annyi ismeretanyag van összezsúfolva, meny-nyit a gyermek nem tanulhat meg haszonnal, inert lia betanulja is, nem képes megemészteni. A

tantervekbe fölvett felette sok tantárgyak, és a tankönyvek túltömöttsége miatt láthatjuk azután az iskolákban azt a nyugtalan sietséget, melylyel a tanitók minél több tárgyon, minél több tanköny-vön végig nyargalnak, a szükséges ismétlések és megnyugvás nélkül. Ezért van azután a sok taní-tásnak és sok tanulásnak is kevés maradandó eredménye. A világért sem akarjuk ezzel azt mondani, hogy a mai tanitó is csak oly kevés is-meretet tanultasson be, mint a hajdani mesterek.

— Alinál sokkal többet, sőt a m e n n y i r e l e h e t minél többet kell tanitania.

De csak a m e n n y i r e l e h e t ; és csupán annyit lehet tanitania, a mennyit a gyermek el-méjébe ugy bele tud vésni, hogy az ott megma-rad, és a növendék elméje feltudja dolgozni. Töb-bet ugy is haszontalanul tanit. A fődolog tehát az, hogy ügyeljen a gyermeknek korához mért ké-pességére, iparkodjék neki a tárgyat lehetőleg megmagyarázni , köznyelven szólva a szájába rágni ; ismételtesse vele, a mig jól tudja, hagyjon időt a betanultnak mintegy megüllepedésére a gyermek fejében; és annyit tanultasson azután be, a mennyi ilyen módon mintegy vérévé válha-tik neki.

b) T a r t a l m u k n á l f o g v a r o k o n t á r -g y a k a t k a p c s o l j o n ö s s z e . Midőn látták, hogy a jelenkor igényeinek meg akarva felelni, a népiskolában is sokfélét és sokat kell tanítani, azon nézetre jöttek, hogy „ Ö s z p o n t o s i t a n i k e l l a z o k t a t á s t . És ezen a kor szükségének nagyon megfelelni látszott gondolat jelszavává lön a haladó oktatóknak. Azonban miben álljon ez öszpontositás ? e fölött még mai is nagyon elté-rők a nézetek. — Az öszpontositás fogalma fölté-telezi, hogy legyen az egész oktatásnak valamely központja, a mely közé minden tárgy és működés mint alárendelt részek csoportosíttassanak, de mi szolgáljon az iskolai oktatás ilyen központjául, mely — Völker kívánsága szerint — mint élet-elv uralkodjék a legkisebb részletek fölött is ? Ha valamely tantárgyat, p. o. a vallástant teszszük minden tanulmányok központjává, ugy ez az ösz-pontositást következetesen keresztül vive, minden tantárgyak összeolvasztására vezet. De még, elte-kintve attól, hogy a gyakorlatban ez kivihető sem volna, nem is látjuk át, hogy a tanitás alapos-sága s huzamosalapos-sága mit nyerne vele ? Ha pedig

— mint Juugklaasz — a tantárgyakat csopor-tokra osztjuk, ezzel az öszpontositást föladtuk.

Végre is itt az öszpontositást nem érthetjük más-kép, mint ugy, hogy a tanitó legyen tisztában azon czéllal, melynek elérésére az összes oktatás-ban törekedik, és ezen czél, ezen eszme legyen minden munkásságának központja, ebből induljon ki s ehhez térjen vissza a részletektől is, — és ezen czél érdekében és ez által vezettetve, rendezze be mind a tantárgyakat, mind magát a tanitást. — Azonban az oktatás czélja is megkívánja, hogy az egyes tantárgyak ne tanitassanak egymástól me-rőben elszigetelten, hanem — és ebben áll az oktatás öszpontositásának gyakorlati kivitele — a mennyire tartalmuk rokonsága megengedi, egy-másra vonatkozással, vagy épen együttesen

tani--«£» 35 K3©—

tassanak. így p. o. a német nyelvtan (vagy álta-lában a gyermek anyanyelvének tanát) a helyes irást, és az irály gyakorlatot ne tanítsa egymástól egészen külön elszigetelten álló tantárgyakul, ha-nem egymással ugy összekapcsolva, hogy egyik a másikat egészítse és világosítsa. — Plasonlóul a földrajzot és történetet, a természéttant, növény-tant és gazdaságnövény-tant stb.

c) Az oktatás alaposságának és sikerének egyik leglényegesebb feltétele, h o g y a t a n í t ó i p a r k o d j é k a n ö v e n d é k b e n e l e v e n é r -d e k l ő -d é s t é b r e s z t e n i a t a n í t á s és a n n a k t á r g y a i r á n t . Mennyire fontos ez, legjobban kitűnik ha visszatekintünk a régi iskolákra és azok eredményére !

A mult századokbeli tanitásmódnak nagyon ta-láló képét rajzolja elénk Baumer Károly, Agni-kola Rudolfról beszélvén, hogy az, midőn egy is-kola vezetésének átvételére felkélték, a meg-hívást e szavakkal utasitá vissza : „En egy iskolát vegyek át ? Ez nehéz, és sok bosszúsággal járó dolog. Az iskola, olyan mint a fogház, hol a veré-seknek, könyeknek és jajgatásnak soha nincsen vége ! semmi sincs, a minek a neve a valósággal inkább ellenkezőt mondana, mint az iskola. A gö-rögök axohi-nak, (schola a mulató hely) a rómaiak ludus literariusnak nevezték, és mégis semmitől sincs távolabb a mulatság, és semmi sem ellenke-zik inkább a játékkal, mint az iskola. Helyeseb-ben nevezte Aristophanes „gondok helyének"

[(f()ovr{ûr>i(}iov^."Ilyen volt az iskola a 15.század második felében (t. i. az akkori latin iskola, mert népiskolák még nem voltak). Hanem azután az eredményt meg is nézhetjük, hogy az iskolák mennyi tanultságot tudtak az életben elterjesz-teni. Azonban meg kell jegyeznünk, hogy a baj-nak oka nem egyedül a mainál kevésbbé embe-ries bánásmódban keresendő, hanem azon körül-ményben is, hogy még nem ismerték sem a szem-léltetve tanitást, sem általában az oktatásnak oly módjait, melyek a gyermek előtt a tárgyat von-zóbbá teszik, és hogy nem tudták még a tárgyakat a növendék életkorához s egyéniségéhez mérve fokozatosan beosztani és megmagyarázni.— Szerző itt megjegyzi, hogy sértené kartársait ha e pontot még tüzetesen bizonyítgatni és magyarázni akar-ná. Ma már alig gondolható tanitó, a ki nagy súlyt ne helyezne arra, hogy szívélyes bánásmód és ügyes előadás által a növendékekben a tanulás iránt kedvet, s a tantárgyak iránt érdeket éb-resszen.

Végre az oktatás huzamosságának főkelléke, hogy a tanitó

cl) a z i s m é t e l t e t é s t é s g y a k o r o l t a -t á s -t e l n e h a n y a g o Í j a. Ez is egyike azon szabályoknak, melyeket sokkal többször emleget-nek, mint követnek ; holott igaz az, hogy „gya-korlat teszi mesterré az embert." Ez egy tekintet-ben tanulhatunk a régiektől. Gondoljunk reá, hogy a 16 és 17-ik században (és nálunk Magyar-országon még a jelen század elején is) az iskolák-ban legfőkép a gyakoroltatás által mennyire elsa-játíttatták a latin nyelvet! A jelenkori iskolákban a gyakoroltatás elhanyagolása okozza, hogy jobb

tanmódszereink és taneszközeink daczára is a nö-vendékek elméjében kevesebb marad meg tanul-mányaikból, mint a régieknél. E dolgozat folya-mában már többször emiitett azon egyoldalú ra-tionalis irány, mely csupán az értelem formális fejlesztésére törekedett, már a könyvnélkül tanu-lást is lehetőleg mellőzvén, természetesen a gya-koroltatással sem törődött. — Ez egyoldalúság ellenében keletkezett ujabb és másik irány embe-rei pedig oly sokfélét és mindegyikből oly sokat akarnak a gyermekkel tanultatni, hogy nem ma-rad idő a szükséges ismételtetésre. A másik nagy baj, hogy a sok betanított leczkével, mint valami csecsebecsével csak az examenre akarják a gyer-mekeket felczifrázni. Sok tanitó előtt az a fődo-log, hogy csak a vizsgára tanuljanak be minél többet növendékei, s azzal nem törődik, hogy mindazt oly felszinesen tanulták be, mikép a vizsga után pár hétre el is felejtik. E csupa csil-logni vágyás felette kártékony a tanítás eredmé-nyeire nézve. H a azt akarjuk — pedig ez a fődo-log — hogy növendékünk a nyert oktatásnak az életben vegye hasznát, akkor az egyszer betanult ismereteket annyiszor kell vele ismételtetni és addig gyakoroltatni, mig azok ugy bevésődnek el-méjébe, hogy ott állandóul meg is maradnak.

Ezek azon főbb szabályok, melyeket — néze-tünk szerint — a tanitónak oktatásában mindig szeme előtt kell tartania, lia a jelenkor jogosult kívánalmainak meg akar felelni.

A tanitó hivatalos működésének, (az oktatás mellett) másik oldala a n e v e l é s . — E dolgozat czélján és körén kivül esik, minden szükséges ne-veléstani szabályok előadása. É s csupán azon irányt akarjuk itt megjelölni, melyben nézetünk szerint, a korunkbeli tanitónak e tekintetben ha-ladnia kell. Minden nevelőnek, hogy növendékeire kellő befolyást gyakorolhasson és azokat a szük-séges erkölcsi irányban vezérelhesse, mindenek előtt ismernie kell azon társadalom és kor erköl-csi állapotát, melyben ő él, és főleg a kor hibáira, uralkodó vétkeire kell figyelmét fordítania.

Korunknak tagadhatlanul sok fényes oldala van. Mily gazdag az emberbaráti szeretet műve-leteiben ! Emberiségi jótékony czélokra minden-felöl társulatok alakulnak ; nőegyletek enyhítik az éhezők, árvák és nyomorékok szenvedéseit;

szegényt gyámolító társulatok iparkodnak gátolni a pauperismus terjedését ; Gustav Adolf-féle egy-letek gyámolitják a szükséges szenvedő hitsorso-sokat ; missioi társulatok karolják fel a szegény pogányok lelki ügyét ; bibliai társulatok terjesz-tik mindenfelé a könyvek könyvét, mindenfelé kórházakat állitnak, hol a szenvedő embertársak ápoltatnak ; árvaházakat emelnek a szülőtlen sze-gény gyermekek felnevelésére ; mentő intézeteket alapítanak, melyekbe az elhagyott s már vétekre vetemedett gyermekeket felveszik, hogy a bün posványaiból kiragadva becsületes munkásokká neveljék őket. — A háborúk okozta nyomorok enyhítésére, majd a vizáradások vagy tüz által kárvallottak feisegélésére azonnal gyűjtéseket rendeznek még az idegen országokban is. Mily szép jellemvonásai ezek korunknak ! Azonban

Bár mennyit tegyenek is embertársaik szükségei-nek enyhítésére ; bármily erőfeszítéssel iparkod-janak a társadalmi nyomorok okainak megszün-tetésén ; de mégis általában hiányzik az a szere-tet, mely akkor is ad, mikor a jobb kéz nem tudja mit mivel a bal ; az a szeretet, mely a segélyezett szenvedőben azt látja, ki azt mondá „a mit az enyéimek közöl a legkisebbel cselekedtetek, én velem cselekedtétek azt." — Azt sem tagadhatjuk, hogy e vallásos közönyösség, sőt a vallástalanság terjed, s vele karöltve harapódzik el a szent dol-gok iránti pajzánság. Szomorú bizonyságai ennek az emberek között hallható sok dísztelen beszé-dek, káromkodások, a templomok kevéssé láto-gatása ; az évenként szaporodó öngyilkossági ese-tek és házassági elválások. — Hasonlóul erkölcsi kórjelnek kell tekintenünk az emberek mohó pénzhajhászatát. Nem azon iparkodást értem itt, a mely szerint becsületes munkával, kitartó szor-galommal vagyonos emberekké akarnak lenni, hanem azon, valóban romlottságra mutató tényt, hogy munka nélkül szeretnének egyszerre gazda-gokká lenni s kényelmes életet nem élni, hanem henyélni. — Hiszen még azoknak a legna-gyobb része is, kik dolgoznak, a vagyont nem a tisztességes élet eszközéül tekinti, hanem czélul, melyért eszközül kész felhasználni és ha kell fel-áldozni a felebaráti szeretetet, emberiséget, vallá-sosságot. A munka nélkül való meggazdagodás vágya mennyire uralkodó, mutatják a sok köny-nyelmüen és lélekismeretlenül indított vállalatok, a rájuk következő csalások, a szerencsejátékoK utáni kapkodás, a játékbarlangok, az aranyat igérő országokba való sürü kivándorlások. Végül korunk egyik erkölcsi baja a féktelenségre való erős hajlam, az engedetlenség és az érkölcsi tekin-télyek nem tisztelése. A tekintekin-télyek szükséges tiszteletben tartásának és az engedelmességnek hiányát épen ugy tapasztaljuk a családban, — hol a gyermekek iparkodnak magukat a szülők hatalma alól lehetőleg függetleníteni, és a hol az engedelmes, hü cselédek a ritkaságok közé tartoz-nak ; — mint az államban, hol az emberek csak addig akarják a törvényt tisztelni, mig az egyéni tetszésük és érdekük szerint van, azontúl pedig mindenképen aláásni iparkodnak a törvényes rend iránti köteles tiszteletet.

A korunkban uralkodó e főbb hibák és bűnök kiirtására kell a tanítónak dolgozni az iskolában, az uj nemzedéknél.

3) A harmadik kérdés, mit kell kívánni a korunkbeli tanítótól t o v á b b i ö n t ö k é l e t e s í -t é s é -t i l l e -t ő l e g ?

Hogy a képezdei tanfolyamot elvégzett, s hiva-talba lépett tanítónak még azontúl is szükséges

ismereteit gyarapitani, s magát hivatalos felada-tának betöltésére képezni; ez kérdésbe sem te-hető. Még az egyetemi tanfolyamokat végzett egyéneknek is sokat kell tanulmányozniok, ha megakarják azon műveltséget szerezni, melyet tőlük később az élet megkíván. Mennyivel inkább szüksége van a folytonos öntökéletesítésre a taní-tónak, a ki rendesen nem tanul nyolcz évig a

gymnasiumban, s négy évig az egyetemen, hanem legtöbb esetben a 3-ik és 4-ik gymnasiumi osz-tályból jő a 3 évig tartó képozdei tanfolyamba, s azzal belép hivatalába azzal a feladattal, hogy oktasson, s a műveltséget terjeszsze a nép között.

Korunkban az emberiség minden tekintetben gyorsan halad előre. A nevelés és oktatás terén is naponként uj eszmék, u j ismeretek és nézetek születnek. Es a ki másokat oktat, ma már annak különösen iparkodni kell önmagának is folytono-san okulni. Ha valahol, a tanítónál az iskolai ta-nulás csak előkészület a valódi művelődésre, az öntanulmányozásra.

De hát főleg micsoda tudományokat tanulmá-nyozzon a tanitó ? Felelet mindazokat, melyeket tanítania kell, és a melyek általában az oktatás és nevelés tanára vagy gyakorlatára tartoznak.

Óvakodjék a tanitó, hogy no szentelje magát egy kedvencz tudományra a többiek elhanyagolásá-val, hanem tökéletesitso magát az ismeretnek hi-vatala körébe eső minden ágában.

E pontnál szerző különösen kiemeli, s hossza-san tárgyalja a latin nyelv és irodalom tanulmá-nyozásának szükségét. A latin után a franczia nyelv tanulását tartja szükségesnek.

Az önképzés sikere minden iparkodás mellett is főleg attól függ, hogy m i k é p jár el tanulmá-nyozásaiban a tanitó ?

Erre nézve két fő szabályt állithatunk föl, u. m.

1) h o g y t e r v s z e r ű e n h a l a d j o n e l ő r e , és 2) h o g y t a n u l m á n y a i b a n no c s u p á n p a s s i v e s a j á t í t s a el a m á s o k g o n d o l a t a i t , ha-n e m g o ha-n d o l k o d j é k a t á r g y a k f ö l ö t t , és s a j á t g o n d o l a t a i n a k a r e n d e z é s é -b e n é s e l ő a d á s á -b a n i s g y a k o r o l j a m a g á t .

A tervszerű előhaladás alatt azt é r t j ü k , hogy ne egyszerre foglalkozzék minden szükséges tu-dománynyal, mert a ki sokat markol, keveset szo-rít, és no is kapkodjon összevissza majd egyik majd másik könyvhöz ; hanem tartson sorozatos egymásutánt. Ha egyikkel — egy időre leg-alább — készen v a n , vegye elő a vele legköze-lebb rokon tárgyat, azután az ahhoz legközelegköze-lebb

In document Néptanítók lapja 1. évfolyam, 1868 (Pldal 44-60)